Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)

1925-10-24 / 240. szám

65. évfolyam, 240. szám Nagykanizsa, 1925 Október 24, szombat Ára 1800 káránál POLITIKAI NAPILAP i/M( *» Madóblvttal Fő-*t » 3a 78, nyomda 117. uta Felelős szerkesztő: Kempelen Béla BOLYGÓ TOVARIS Károlyi Mihály, ez a minden idők legnagyobb politikai kalan­dora, elvtelenségének újabb etap- jához érkezett. Az elvtelen gróf, amint most kisült, a nyár folya­mán Amerikában megtagadta már az októbrizmust is, amelynek vesszőparipáján délcegen lova­golt fél Európán át, majd átvi­torlázott az Újvilágba, ahol ki­tépte zászlajának piszkos ron­gyaiból az októberi forradalom monogramját s felcserélte azt a bolsevizmus bélyegével. Károlyi Mihály, az elvtelen- ségnek immár prototípusa, kint bolyong a nagyvilágban s mi­közben látja, hogy októbrista barátjai is egymásután hagyják el, nem tud megállni régi, ösz- szeiopkodott tantételei mellett, fcauiem zuhan mélyre, egyre mé­lyebbre, hogy végre a bolseviz­mus karjaiban találjuk. Ez a mindenesetre érdekes dolog úgy került napvilágra, hogy egy Baksy Lajos nevet viselő egyén — amely név Isten tudja, valójában kit takar — nyilt levelet intézett hozzá a New- Yorkban megjelenő „Uj Előre“ cimü kommunista magyar nyelvű újságban, atpelyben leleplezi Károlyi Mihályt, aki mint isme­retes, a nyár folyamán az Egye­sült Államokban propaganda elő­adásokat tartott. Még emlékezünk reá, hogy az amerikai belügyminiszter csak egy ünnepélyes fogadalom elle­nében adott Károlyinak beuta­zási engedélyt, de mindamellett, hogy Károlyi ezt az ünnepélyes fogadalmat megtette, nem ret­tent vissza attól, hogy azt meg is szegje. Első dolga volt Ame­rikában, hogy az ottani magyar­nyelvű kommunistákat gyűlésre hívja össze, ahol bevallotta, hogy már semmiféle lelki közös­séget sem tart fenn az októb­ristákkal s nem engedheti meg, hogy Jászi Oszkár és Hock Já­nos az ő vezérségére hivatkoz­zanak és hirdessék az októberi forradalom eszméjét, mert ő izig- vérig — bolsevista. — Én ma már a legszélsősé­gesebb forradalmár vagyok — mondotta hetykén Károlyi s a legtermészetesebb dolognak tar­totta, hogy a kommunista elv­társak között személyét bolsevis­tának nevezze. Ha a szélsőséges világnézetek között ki fog nőni esetleg még egy ultrább szélsőség, egészen bizonyos, hogy rövid idő el­múltával Károlyi Mihályt ott is meg fogjuk találni. Nem tud megállni ez az em­ber s mi sem természetesebb, hogy amily mértékben vetkőzi le politikai felfogását, épen oly mértékben válik egyre komoly­talanabbá, komikus alakká, szá­nalmas egyéniséggé. Károlyi Mihály, a nemes grófi család sarja, rájött arra bolyon­gásaiban, hogy a kapitalizmust a proletárdiktatúrának kell kö­vetnie, mert ez egyedül hivatott a társadalmi kérdéseket megol­dani. Ezek a kommunista sze­relmi ömlengései nem vakították azonban el amerikai hallgatósá­gát, mert annak egyike, bizo­nyos Baksy Lajos most ugyan­csak a fejére olvas, hangoztat­ván, hogy nem bíznak benne, mert propaganda beszéde folya­mán maga Károlyi Mihály mon­dotta, hogy abban az esetben, ha jelen beszéde nyilvánosságra kerülne, kénytelen volna azt le­tagadni. Nem sokat érdekel bennünket ez a zavaros fejű bolygó tovaris, de mint érdekességet, mégis csak fel kell említenünk, hogy hová sülyedhet egy ember, aki nem ismer elveket, hanem sülyed mindig mélyebbre a maga tár­sadalmi helyéről egész a bolse- vimus mocsaráig. Csendes ülés a nemzetgyűlésben A Ház elfogadta a bányamunkásokról szóló javaslatot Huszár Károly: revízió alá kell venni a magántiszt­viselők és alkalmazottak nyugdíjügyeit Budapest, október 23 A nemzetgyűlés mai ülésén az állandó nemzetközi bíróság szabály­zatáról szóló külügyminiszteri tör­vényjavaslat került napirendre. Mózer Ernő ismertette a javaslatot. A Nép­szövetségről szólva kijelenti, hogy az még ma sem az, aminek készült s ma is csak a győztes hatalmaknak érdekszövetsége. A nemzetközi bíró­ságban azonban a világ legnagyobb jogászai foglalnak helyet s az eléjük kerülő ügyekben objektiven Ítélkezik. A Ház vita nélkül elfogadta úgy általánosságban, mint részleteiben a törvényjavaslatot. Ugyancsak Mózer Ernő volt az előadója az Egyesült Államok illető­leg polgárai által támasztható kár­igények elbírálására, az Egyesült államokkal kötött megállapodás be­cikkelyezéséről szóló törvényjavaslat­nak is. A Ház ezt a javaslatot is elfo­gadta. A külföldi áruk származási helyé­nek hamis megjelölése megakadá­lyozásáról szóló egyezményt a meg­felelő bizottsághoz teszik át. Utána áttértek a bíróságok és ügyészségek tagjainak az igazság- ügyminiszteriumban való további al­kalmaztatásáról szóló javaslat tárgya- gyalására. Kiss Menyhért hozzászólássá s Pesthy Pál jgazságügyminiszter kije­lentései után a javaslatot elfogadták. A bányamunkások és altisztek nyugdíjbiztosítására vonatkozó javas­latot Barla Szabó József ismertette. Vass József népjóléti miniszter hoz­zászólása után Peyer Károly örül, hogy végre a bányamunkásokra annyira fontos kérdés rendezést nyer. Perlaky György ismerteti a bányá­szok nehéz munkáját, Propper Sán­dor után Huszár Károly kéri a ma­gántisztviselők, újságírók, bányászok nyugdíjügyének a kormány által esz- közlendő revízióját. Felhívja a figyel­met az aggkori biztosításra. Elnök az általános vitát bezárja. Vass József dr. rövid szavai után a nemzetgyűlés a javaslatot részle­teiben is elfogadta. Vanczdk János mentelmi ügye és rövid napirendi vita után Csáky Ká­roly gróf honvédelmi miniszter vála­szol Rupert Rezső interpellációjára a a katonai védők ügyében. Ülés vége fél 3 órakor. Legköze- ebbi ülés kedden délelőtt lesz. Apponyi beszámolója Apponyi Albert gróf vasárnap Jász­berényben beszámolót tart. A beszá- I móló iránt napv érdeklődés mutatko­í!őfi*té*5 ára: ügy aóre 30.00C korona htuowi hó«.— —---------- 90.000 koreai zi k. Hir szerint Apponyi gróf elsősor­ban külpolitikai kérdésekkel foglal­kozik, de azért kiterjeszkedik bel­politikai kérdésekre is. így a magyar fajvédőknek Cuszával folytatott tanács kozásait is szóvá teszi. A Demokratikus-Blokk és a Cusza-ügy A Demokratikus-Blokk intéző- bizottsága elhatározta, hogy a Cusza- ügyet addig napirenden tartja, amig a miniszterelnök ebben az ügyben nem nyilatkozik. Kifogásol­ják ugyanis, hogy az ellenzéknek nem sikerült eddig olyan kormány- nyilatkozatot provokálni ebben az ügyben, amely a közvélemény meg­nyugtatására szolgálna. A földművelésügyi tárca költségvetése A nemzetgyűlés pénzügyi bizott­sága a földművelésügyi tárca költség- vetését tárgyalta. Erdélyi Aladár is­mertette a költségvetést s felhívta a figyelmet a cukorrépa-termelés krízi­sére, mit a fogyasztás csökkenése s a többtermelés okozott. Szükséges­nek tartja a kincstári haszonrésze­sedés csökkentését. A földreform mielőbbi befejezése is csökkentené a tárca költségeit. Györfi Imre a gazdasági szakok­tatásra szánt összeg felemelését óhajtja. A bor külföldi piacának megteremtése érdekében is szükséges lenne nagyobb összeg beállítása. Mándi Sámuel a vidéki mezőgaz­dasági kamarák megszüntetése mel­lett szólalt fel. Schandl Károly államtitkár fel­szólalása után a költségvetést álta­lánosságban és részleteiben elfo­gadták. A 12.500-as osztószám Az Egységes Párt csütörtökön este értekezletet tartott, melyen Bethten István gróf miniszterelnök tájékoz­tatta szigorúan bizalmas jelleggel a Pártot azokról a szempontokról, me­lyeknek következtében ezt az osztó­számot kellett a kormánynak válasz­tania. A Párt tagjaira mély hatást tett a kormányelnök kijelentése. Á képviselők fizetése A nemzetgyűlés gazdasági bizott­sága a képviselők illetményeit tár­gyalta. A javaslat havi 7,850.000 koronát hozott javaslatba, mint a miniszteri és osztálytanácsosi fizeté­sek középértéket évi 2000 arany­korona lakbérrel. Létay Ernő az ellenzéki pártok nevében 10 milliós

Next

/
Oldalképek
Tartalom