Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)
1925-10-20 / 236. szám
1925 Október 20. ZALAI KOtWm Ezeken a listákon kívül az egyes kerületek külön-külön is állítottak össze pártonként bizottságaik utján listákat. Itália kéklő ege alól — Levél a szerkesztőhöz — Velence, október 14 Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Ne haragudjék, hogy csak most irok, de előbb igazán nem jutott időm rá. Különben Velencében vagyok. Rómát szerencsésen elintéztem. Megnéztem mindent, ami nézhető volt és megtapasztaltam mindent, ami nem került nagvon sokba. Megrészegedtem a S. Pietro hatalmas méreteitől ; órákat töltöttem el egy-egy márványcsoda előtt; megmásztam a 100 egynéhány méteres kupolát. Nagy város Róma. Én csak 10 napot töltöttem ott, tehát sietnem kellett. Úgyszólván körülrohantam a várost. Pedig ha valaki nem tud érzéketlenül elmenni egy-egy másfélezer éves kapitól vagy fon- tána előtt, annak nagyon rövid ez az idő. Sorra vettem a galériákat; láttam közelről Tiziánt, Rafaelt, Michel Angelot és még sok más régi nagyságokat. Szép a Vittorio Emanuelo monument, amint hatalmas, úgyszólván tagolatlan méreteivel fehéren rajzolódik a kék olasz égbe. Szép a zajos, modern Róma vágtató 32.000 autójával; szép a Via Nazionale is, amikor az esti korzón feljön a járdára a motorbicikli és mikor annyi a nép, hogy szegény hazafelé igyekvő „pittore ungaresi“ kénytelen minden selyem ruhához hozzádörgölni frissen kent vásznát; szépek az olasz nők is, de hát én mégis úgy vagyok vele, hogy nekem Rómának az a másik része sokkal jobban tetszik. Az a másik, ahol karcsú márványoszlopok álmodják tovább a múltat s mint valami rém mered az égnek gigantikus arányaival a Colosseum. Finom patinás márványreliefek és mindenütt az idővel dacoló s csak a múltról, a múlt eseményeiről és bűneiről mesélő nőcsodák. Igaz, hogy némelig kizökkenti az embert itt is a hangulatból a modern Róma, a Caproni, mely fölötte berreg s a Pellegrino. Ez utóbbi különben is ott van mindenütt. Kisebb- nagyobb csoportokban ugyan, de ott van a Basilikában, a Vatikánban a Terminin, a legmagasabb toronyban, a legsötétebb pincében. A Pellegrino bemegy mindenhova, a tram- wayn, az autóbuszon; mindenütt és mindenhol csak Pellegrino. Nagy cvikkerek, fontoskodó arcok, megilletődés és csodálat minden vonásukon — mit tagadjam, én is Pellegrino vagyok. Még lerajzoltam a háziasszonyom kis fiát, ott hagytam neki per ri- cordo és sürü a rividerla között elhagytam Rómát. Hát, kérem, Velence csodás egy hely. Már itt vagyok négy napja és nem birom megszokni. Olyan cso- dáhtos valami ez a viztetejére épült viros, a sikló gondolák, a fürge vaporettok, a vágtató motorosok, a kék ég s még kékebb tenger. A Piazza S. Marco kőcsipkéi: ezernyi szelíd galambja, a Doge palota műkincsei mind lélekemelőleg hatnak reám. Az első két nap nem is tudtam dolgozni. Ha elkezdtem se ment. Csavarogni mentem. Gondolán, gőzhajón, ahogy jött; beszaladtam a várost, sőt tettem egy egész napos hajó kirándulást chiog- giába, igy aztán már nyugodtabb vagyok és megy a munka. Hanem kollega az van ám itt elég. Dunát lehetne velük eltorlaszolni. Minden Calén, minden pi- azzán, minden sarkon tucatjával dolgoznak. Sőt álpiktorok is vannak, kik azon a címen, hogy művészek, nagyszerűen élnek itt. Az idő kissé már hűvös, főleg esténként; fürödni már nem lehet a Lidon, mindennek dacára mindenfelé rengeteg a nép. A közönség ellepi este a tengerpartot s a világ minden nyelvét hallja itt az ember. Magyarok is vagyunk elég szép számmal, sőt egy magyar vendéglő is van itt, ahol délben és este együtt van a kis magyar kolónia. Búcsúzom. Holnap korán festem a Chiesa Salutit. Fogadja, igen tisztelt Szerkesztő ur, Itália kéklő ege alól nagyrabecsülésem kifejezését, mellyel vagyok tisztelő hive pittore Fekete László Zenekultúra Hozzászólás a filharmonikus zenekar kérdéséhez Nagykanizsa, október 19 Mélyen tisztelt Szerkesztő ur! B. lapjának egyik közelmúlt számában „Zenekultúra“ cim alatt megjelent cikkre engedje meg, hogy én is reflektáljak, bár igazán elveim ellenére van, hogy a legkisebb vonatkozásban is belekapcsolódjam bármiféle olyan ügybe, mely az embereknek csoportba való tömörülését célozza, mert ez nézetem és tapasztalataim szerint csak arra jó, hogy keserű tapasztalatok egész özönére tegyen szert az ember. — Mindenkor nagy élvezettel olvastam Szerkesztő urnák a zenei ügyekkel kapcsolatos cikkeit, mert azokból, őszintén szólva, határozott tudást és nem felületen úszkáló frázisokat olvastam. Én régóta csendes szemlélője vagyok azoknak a zenei erőlködéseknek, melyek Kanizsán már hosszú évek óta folynak. Erőlködések ezek a szó szoros értelmében és tökéletesen helyt kell adnom az Ön igen b. véleményének, amikor azt mondja, hogy ezek a zenei produkciók nem ütik meg azt a mértéket, melyet egy ilyen, zenei tekintetben intelligens városnak produkálnia kellene. Mélióztassék csak körül nézni. Ahhoz, hogy igazit, egészet lehessen produkálni, elsősorban egy nagy koncepciójú ember kell, kinek a kezében az egész ügy összpontosuljon. Ne tessék rossz néven venni, ha elég bátor vagyok kijelenteni, hogy Nagykanizsának csak egy olyan elsőrangú komoly hivatásos zenészkörökben is ismert és elismert dirigense van, aki az összhangzatban, instru- mentálásban, elíenpontozattanban s a vezérkönyvben teljes jártassággal bir s aki mint dirigens igazán absolut biztosan vezetheti a legnagyobb zenekart is és ez Blaton volt katonakarmester. Nem akarom ezzel másoknak képességeit lekicsinyelni és érdemeit kisebbíteni, de ha megállapitá- som igaz, amint hogy, az akkor igazán nincs mit gondolkodni azon, hogy még anyagi áldozatok árán is megszerezzük őt a létesítendő filharmonikus zenekar élére. Aztán van itt még egy érdekes simptőma. Ha nagyot akarunk produkálni, ezt csak centralizációval érhetjük el. Szinte mosolyognom kell azon a körülményen, hogy mennyire szétforgácsolódnak Nagykanizsán a zenei erők s hányféle dalárda, zenekar és mükedvelőgárda működik városunkban. Hányán erőlködnek az egyéni érvényesülés amfiteátrumában, mind külön és az égvilágáért sem tömörülnének egybe, hogy ez a sok apró-cseprő kis akarnok, mint egy testület, valami jobbat, valami nagyobbat, valami egészebbet tudjon alkotni, előadni, mert az egyiknek derogál a másikkal összejönni, meg aztán csak nem hagy magának ettől vagy attól dirigálni. Mindegyikük po'v Nikisch Artúrnak vagv Tangó Egistónak érzi magát. Hát, aranyos a jó Uram, igy nem lehet produkálni, így képtelenség valami nagyobbat teremteni. Nem akarom lekicsinyelni a meglevő zenekarok teljesítményét, távol van tőlem, hogy mint illetéktelen kritikus, aki csak szemlélő vagyok és az is akarok maradni, megnyirbáljam egyiknek vagy másiknak a babérkoszorúját, de cikke után indíttatva éreztem magam elmondani az én véleményemet is, amit elvégre is nem kell, hogy magáévá méltóz- tassék tenni. Él itt a város falai között félrevonulván egy csomó nagyon jó muzsikus, miért derogál azokat is felkutatni és odaállítani a gáthoz. Azt hiszem, e tekintetben félre kellene tenni azt, hogy az illető személye nekem szimpatikus vagy antipatikus. A zene és ének magasztos templomában mindenki részére egyformán van hely, vallásra, foglalkozásra való tekintet nélkül s ha a célt meg akarják valósítani az urak, akkor azonnal sorompóba kell állítani mindazokat, kik bármilyen vonatkozásban számításba jöhetnek. Ha szerkesztő ur érdemesnek tartja cikkemet illetve válaszomat a közlésre, méltóztassék azt felhasználni, ha nem, azért sem neheztelek, mert igazán nem célom az, hogy szerepeljek. Maradok Szerkesztő Urnák nagyra- becsülő hive Egy csendes szemlélő A filiszteusok háromezeréves temploma Két nagyon érdekes archeológiái fflfedezés hírét hozza a táviró. Az q*yik Philadelphiából kelt, ahová az University of Pennsylvania Palesztinban dolgozó expedíciójától arról éikezett jelentés, hogy megtalálták Astaroth templomát. A másik Mexico Cityből jön és egy ősrégi, az azték civilizációt megelőző romváros fel- lefedezéséről számol be. Astaroth templomát, amely az ó testamentum szerint a filiszteusok szentélye volt és ahol kifüggesztették Salamon király páncélját, amikor Gilboánál megverték a zsidókat, az University of Pennsylvania Beisan mellett dolgozó expedíciója megtalálta. Astaroth szobrát és oltárát istentiszteleti tárgyakkal együtt sikerült kiásni. A templom maga hosz- szukás építmény, három oszloppal mindegyik oldalán. Három év óta folytattak ásatásokat ezen a helyen. Nyolc külön civilizációs periódus maradványain hatoltak keresztül, amig harmincöt láb mélységben megtalálták a háromezer éves templomot. Lehetségesnek tartják, hogy az expedíció bizonyítékokat fog találni arra, hogy a templomot Dávid király pusztította el. A régészeket nagyon izgatja az a jelentés is, hogy Guerrero államban az indiánok egy ősrégi romvárosra bukkantak, amelyben fehér ember még sohasem járt. .* s iijl t. :^i „ ^mvaros több száz aker területet foglal el. Az aztékok előtti időből való, mert a város túl van azon a határon, ameddig az azték birodalom terjed. Mexico Cityből november közepén szakértők mennek ki a romok megvizsgálására. Meghívták Lehman hires német archeológust, hogy menjen velük. Guerrero államban egy James Ord nevű amerikai mérnök sok száz sir- halmot fedezett fel. Arról is jelentést tett, hogy egy tropikus erdőben faragott kövekkel kirakott utat talált. Az ut az erdőben kezdődött és végződött. Az archeológusok abban reménykednek, hogy Guerrero be fogja bizonyítani végérvényesen a mexicoi és ázsiai kultúra kapcsolatát. Hajó-katasztrófa a nyílt tengeren. Nevyorkból jelentik, hogy a „Comanehe“ nevű postahajó, amely Zarksovilleből útban volt Nevyork felé, Maycart magasságában kigyulladt. Az utasok és a legénység a mentőcsónakokkal igyekeztek megszabadulni a veszedelemből. Azt hiszik, hogy több mint negyven utas a segítségre siető gőzös és az égő hajó összeütközése alkalmával életét vesztette. A „Comanehe“ elsüllyedt. A borzalmas katasztrófa az Egyesült Államokban óriási izgalmat keltett. Nagy vihar Bécsben. Vasárnap veszedelmes vihar vonult végig Bécs felett, amely számos helyen veszélyeztette az emberek életét. A tűzoltóknak számos esetben kellett ki- vonulniok,
