Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-09-27 / 217. szám
m *1 KÖZLÖNY 1925 szeptember 27. Krátky István dr. az indítványokat elfogadottnak jelenti ki s a javaslatot névszerinti szavazásra bocsátja. A tanácsnak a két módosító indítványai bővült javaslatát a képviselőtestület 14 egyhangú szavazattal elfogadta. Nagykanizsa harang- szentelési ünnepe A megyéspüspök érkezése — A harangok ünnepélyes behozatala A felszerelés — Templomi hangverseny Nagykanizsa, szeptember 21 Október 3-án estére ünneplőbe öltözik városunk, hogy méltó fénynyel köszöntse a falai közé megérkező uj harangokat, melyeknek szavát közel egy évtizeden át kellett nélkülözniük Nagykanizsa lakóinak. A megyéspüspök érkezése Rótt Nándor dr. megyéspüspök, ki a négy uj harang felszentelését végzi, október 3-án délután 3/*2 órakor érkezik Nagykanizsára, hol az állomáson a papság, a város, a hivatalok vezetői s az összes iskolák fogadják. A város közönsége nevében Krátky István dr. polgármester-helyettes fogja a főpásztort üdvözölni, mig a katolikusság nevében Vargha P. Theodorich dr., szentferencrendi plébános mond üdvözlőbeszédet. A megyéspüspök még a délután folyamán látogatásokat tesz a városban. A harangok behozatala Délután 5 órakor lesz a gyülekezés a teherpályaudvaron a behozatalhoz. A négy uj harang már az állomáson ünnepélyes fogadtatásban részesül. Onnét lovasbandérium és disz-század mellett az összes hivatalok, testületek, egyesületek, magyar 9 _________________________ ru hás leányok lampionos menetben kivirágozott kocsikon, virágba, díszbe öltözött utcákon át hozzák be a felsőtemplom elé. (A bevonulás pontos sorrendjét legközelebb közöljük. A felsőtemplom előtt a nagykanizsai dalárdák énekelnek és Krátky István dr. üdvözlő beszédet mond. A szentelési ünnepség október 4 én lesz s azt Rótt Nándor dr. megyéspüspök fogja végezni fényes papi segédlettel. Gyülekezés V2IO órakor lesz a felsőtemplom előtti téren, honnét a papság és magyarruhás leányok levonulnak a megyéspüspök lakására és felkisérik őt a templomhoz. Itt a szertartás tábori misével és szentbeszéddel kezdődik, melyet Csóthy Géza murakereszturi apát mond. Ezután felhúzzák a harangokat a toronyba. Mihelyt felszerelték őket, megszólalnak s első szavuk a város elhunytjaiért s az elesett hősökért fog az égre szállni. Templomi hangverseny Délután V26 órakor templomi hangverseny lesz Weck Márta, a bécsi Volksoper tagja, Jakoby Antal énektanár és Sauermann Antal zongoraművész, valamint a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör ének és zenekarának közreműködésével. Helyárak : ülőhely 40, állóhely 20 ezer korona. A jövedelem a harangalap céljait szolgálja. A hangverseny részletes műsorát legközelebb közöljük. Vass és Huszár sárvári disz- polgársága. Vass József népjóléti miniszter és Huszár Károly a nemzetgyűlés alelnöke Bartoss János nemzetgyűlési képviselő kíséretében vasárnap reggel Sárvárra utaznak, ahol ugyanaznap átveszik Sárvár község díszpolgári oklevelét. Még sok magyar nem tudott hazajönni orosz fogságból Egy nagykanizsai magyar kálváriája Oroszországba — Moszkvában 360 családos magyar várja, hogy hazaindulhasson Nagykanizsa, szeptember 25 Nemrégiben bejárta a magyar sajtót a hir, hogy Oroszországban nincs több keserves hadifogságban sínylődő magyar testvérünk, hazajött mind a legutóbb érkezett hadifogoly-transzporttal, s aki még ott maradt, az már bizonyára uj életet kezdet orosz földön, ahol talán jobb sorsot talált, mint amilyen idehaza jutott osztályrészéül. Ezzel a hírrel szemben szószerint közöljük a napokban Kievből Nagykanizsára érkezett következő hadifogoly-levelet : Oroszország, Kievből 1925 szept. 14-én Édes Testvéreim! Nem is tudom, hogy kezdjem el leirni Nektek, hogy mi van velünk. Olyan helyzetben vagyunk, nem is képzelitek. Az utolsó levelemben irtani, hogy haza utazunk. Az itteni újságokban hirdették, hogy minden magyar hadifogoly haza mehet családjával Magyarországba. Igazolványokkal jelentkezni kell a külföldi dolgokat intéző irodában. Minden igazolványomat beadtam még májusban. Junius 15-én kellett volna saját költségünkön utazni Moszkvába, az orosz fővárosba, ahonnan a hirdetés szerint ingyen szállítottak volna a határig. Több mint két hónapig nem tudtam, megengedik-e a haza utazásomat. Fenntartónak. Mire megkaptam az engedélyt már kellett is volna indulni. Akkor nem adták ki sürgősen az okmányokat, hanem azt mondták: Meg kell tudni előbb, hogy Moszkvában van-e még magyar követség, amely ki fog bennünket szálitáni. Irtain oda is, amire megtudtam, hogy mind a kik innen is kiindultak magyarok, mind Moszkvában várják az indulást, már júniustól fogva. Ahogy ezt megtudtam, természetesen Kievből nem indultunk ki. Ahol előbb laktunk Kanewben házat és mindent eladtunk a nekünk parancsolt időre és ide utaztunk Kievbe, hogy kikapva az okmányokat, azonnal tovább utazhassunk, ne hogy elkéssünk. Három hónapig munkanélkiil a fővárosban, gondolhatjátok, semmi nélkül családommal, már minden pénzünket feléltük, alig maradt annyi pénzünk, hogy kivettem egy pincelakást bérbe, ahol gondoltam, dolgózni fogok. Munkámat megkezdtem, de nincs eredménye, itthon eladni nem lehet, az uicára hordom kosárban, mint nálunk a perecet. Gondolhatjátok, mi lett belőlem. Otthon nem tettem volna ezt semmi pénzért sem. Ilyen kereskedéssel foglalkozni és ez is nagyon sokba kerül. Nem tudom, mi fog történni velem Oroszországban, már úgy el vagyok keseredve, nem is tudom mi lesz velem. Nagyon örültem, hogy nagyon hamar meglátlak benneteket és a legnagyobb elkeseredésemre sem tudom mikor lesz az. Minden reménvern csak azon volt, még egyszer meglátni benneteket és veletek együtt átélni örömben további időnket. Mindent eladtam, ruhánkat, szóval mindent, csak azért is, hogy könnyebben lehessen utazni. Semmi nélkül maradtunk és keresni sem lehet és az utazásról semmit sem tudunk. Moszkvában 360 családos magyar vár utazásra, mindenüket felélték mint mi és a mi magyar hazánkból senki sem gondol ránk. Otthon azt gondolják, hogy mi nem akarunk hazautazni és félnek tőlünk, hogy mi lázadást fogunk csinálni, ha hazaérünk. Úgy hiszem, nagyon jól tudják, hogy a magyar és német foglyok mind kint voltak ázsiai Szibériában és a néplázadás miatt mind ott maradtunk. Voltak olyanok, akik az elmúlt évben értek ide, akik gyalog és vonattal, ahogy tehették, fél évig jöttek ide, rongyosok, betegek, lesatnyult emberek, nincs azon csodálkozni való, hogy még Jóska... Irta: B. Baróti Rya (2) A nyár egyik déielőttjén a verandámon ülők egy könyv olvasásában elmerülve. Hallom Jóska ismerős lépteit, cinkannái tompa zörgését, morgó köszöntését. Fel sem pillantottam a könyvből, de hallottam, mikor a tejet a lábasba mérte. Ebben a pillanatban az ebédlő felöl a kis leányom zongorajátéka hallatszott ki Hoffman meséiből egyik legszebbb részét halkai dúdolva hozzá: „Messze száll, messze a gerle...“ Kissé odafüleltem a bus melódiára. Hallottam Jóskát kifelé jönni de egyszerre mintha csak megtorpant volna... Felpillantok s rémülve látom, hogy az előszoba ajtajának támaszkodik krétafehér arccal, verítékező homlokkal. Jóska! — ugrottam fel —mi baja? Mit hoznak? Beteg?! Zsebéből egy nagy rozmaringos sarkú csipkés zsebkendőt rántott elő végig törölte gyöngyöző homlokát, két sötét szemével a zongora felé meredve s mintha rémet látna, fojtott hangon kérdi: Ki van’ ott bent ? Ki muzsikál ? — Akis leányom feleltem — meglepődve. — Akkor jól van... persze... azt hittem más — mondta maga elé s fürtös fejét megnézte, magasra lódította és fakó feldúlt arcával minden magyarázat nélkül indult kifelé. Elképedve néztem utána s most már valóban érdekelni kezdett; nehéz volt eldönteni mi viharzott végig azon az egyszerű legénven? Férfiatlan eilágyulás volt-e? Vagy épen heróikus legyűrése, vissza- parancsolása, egyszerű lelke titkos háborgásának? S az az opera zene ? Mi baja ezzel Jóskának ? Kíváncsian vártam másnap, elhatározva, hogy végre kipuhatolom a legény különös, megfoghatatlan viselkedését. De Jóska nem jött másnap sem azután és mint tejes soha többé. Egy délelőttön aztán csak beállított ünneplő ruhában, kijelentve, hogy velem szeretne beszélni. Behívtam a szobába s barátságosan bátoritgattam, hogy beszédbe lendítsem. — Rösteltem igazán — kezdte — a múltkor, hogy az a zongoraszó úgy megzavart, de akkor azt hittem, hogy azt csak az tudja, meg ü van benn a szobábi. — Kicsoda?! — kérdem meg lepetve. — A nevét az én szám soh se mongya ki! — egyenesedett ki Jóska. Azt hittem kérem, hogy a méltósá- gos kisasszony volt benn, az ezredes urnák a lánya. — Mert mindig azt az egyet zon- gorázta: akkor... amit itt hallottam a múltkor... ráismertem... azért szo- rétotta úgy össze a belsőrészemet, mer szomorú igen... és nagyon az ember gyereke szivére megy. Kértem is sokszor, hogy ne mindig ezt, mást zongorázzék. Persze ! — mondta, neked bakanóta kellene Jóska, azt megértenéd, de én azt utálom ; ezt hallgasd Jóska, ez a lelkemből jön. értsd meg, merni i panasz, szomorúság, bucsuzás van benne... Jóska itt megállt; azután nagy lélekzeíet vett és folytatta: — Úgy volt az kérem, hogy mikor megsebesültem, a lábbadozóból az Ezredes urékhoz kerültem az inas helyébe, meg a méltóságos kisasz- szony lovát is én gondoztam a Had- riárit. Ha lejött az istálóba a Had- riárinak is meg néköm is cukrot tett a számba és ha a lovát megsimogatta, akkor az én hajamat rit- tig fölborzalta. — Szép hajad van Jóska!—így in- cselködött, — én meg eleintén csak nevettem, merhogy a vőlegényének a báró urnák egy szál se volt. Aztán mindig azt firtatta : Jóska voltál te már szerelmes? Egyszer aztán, hogy a lóra segítettem, hirtelen lehajolt és megcsókolta a hajamat. Mi lesz ebből ? — döbbentem meg s azon éjei el lelt a hideg. De ezután jött csak a baj. — Az ezredes uréknak elköllött utazni, csak a kisasszony maradt otthon a cselédséggel. Mindennap behívott a szobájába, a divánra ültetett, néha mellém ült és a vál- lamra hajtotta a fejét és finom úri beszéddel csicsörgött és szépeket beszélt szerelemről. — Megkapta a kezem s oda vezetett a földig érő tükre elé, azt mondotta, vetessük le magunkat Jóska! A tükörbe a vállamra hajtotta fejét, lásd Jóska — mondta — veled jobban’tösz- szeillenék, mint szegény Báróval. Gyűrűt is húzott az ujjamra; tessen ide nézni, senki se látta még a Nagyságosasszonyon kívül. Úri házakhoz jártam, könnyen azt hinnék, hogy loptam. Egyszer az ablakhoz hivott és igy szólt: — Nézd, Jóska, te oly szép vagy, mint az az üde rózsa ott künn... igen szép vagy... szeretlek Jóska... Két liliomszáru karjával átfonta a nyakamat, gyönyörű harmat szájával forró csókot adott, én meg majd meg haltam a boldogságtól. — Hanem valaki észrevett valamit,
