Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-09-12 / 204. szám
ZALA* KÖZLöm s 1925 szeptember 12. már régen hangoztattam, hogy egy magasabb fokú leánynevelőintézet létesítése Nagykanizsán valóban közszükségletet képez. Hogy világosan lássák, hogy mit szándékozom tenni, tájékoztatnom kell a közönséget arról, hogy minő leányiskolái reformot tervezek. Eddig nálunk csak egyetlen egy középfokú leányiskola volt: a leánygimnázium. Csak ez adott olyan érettségi bizonyítványt, mellyel a leányok egyetemre is felléphettek. A leánygimnázium azonban latinos iskola volt, amely amellett még természettudományi tárgyakkal is tele volt spékelve, úgy, hogy a leányok túlterhelés következtében az V. osztály után kimaradoztak s a leány- gimnáziumok felsőbb osztályai elnéptelenedtek, mert az anyák a leányaiknál mutatkozott idegességet nem nézhették s kivették leányaikat az intézetből. A fiu-középiskolai reformnak egyik lényeges pontja, hogy a latinmentes reáliskola végzett növendékei számára is megnyitotta az utat az egyetemre. Ha most már a fiuk felléphetnek az egyetemre latinmentes érettségivel, akkor meg kell nyitni a leányok számára is ezt az utat. Ezért szervezek egy uj fajta leányközépiskolát: a leány líceumot, amely latinmentes középiskola lesz s a■ tanítás súlypontját két modern nyelvre és irodalomra fogja helyezni s érettségije megnyitja az utat az egyetemre. Ennek a típusnak az lesz az előnye, hogy egyfelől olyan műveltséget fog adni, melyre az egyetemre nem is készülő müveit nőknek szükségük van, másfelől mégis érettségit biztosit növendékeinek s igy szükség esetén a leányok főiskolán folytathatják tanulmányaikat s nem kerül tanulmányával zsákutcába. — Ilyen érettségit adó és két modern nyelvet tanító leányliceumot szándékozom Nagykanizsán létesíteni s e végett nyomban meginditom a tárgyalásokat, hogy a most összeállítás alatt álló 1926—27. évi költségvetésbe az e célra szükséges fedezet beállítható legyen. Meg vagyok győződve tála, hogy e nagyobb méretű terv megvalósításához a helyi körökben is még lesz a kellő érzék. Fél 12 órakor a miniszter és kísérete a vasúti pályaudvarra hajtattak s az éjjeli vonattal viszauiaztak Budapestre. A leánynevelés kérdéséhez Minő uj iskolatípusra lenne szükség a leánynevelés terén ? Nagykanizsa, szeptember 11 Már évek óta foglalkozik a közvélemény egy Nagykanizsán létesítendő leánynevelő intézet felállításának a kérdésével. Ezzel a kérdéssel függ össze Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszternek nagykanizsai látogatása is. A miniszternek a leánynevelésre vonatkozó terveit lapunk más helyén részletesen megvilágítva találja az olvasó. Amint nyilatkozatából kitűnik, egy olyan leányiskola létesítését tervezi, mely egyrészről megadná a leányoknak az általános műveltséghez szükséges ismereteket, másrészt lehetővé tenné részükre, hogy gimnázium elvégzése nélkül is egyetemre mehessenek. Mi — bármennyire is tiszteljük a kultuszminiszternek nézeteit a leánynevelést illetőleg s bármennyire is elismerjük hivatottságát arra, hogy ezt a régen vajúdó kérdést a legeredményesebben dűlőre hozza — az uj iskolatípusban nem látjuk megvalósítva azokat a gyakorlati szempontokat, melyek napjainkban egyre sürgősebb kötelességünkké teszik a leánynevelés nehéz problémájának eredményes megoldását. És e tekintetben épen a kultuszminiszter kijelentéseivel szemben elmondjuk saját felfogásunkat is. A középosztály leánygyermekei két kategóriába sorozhatók iskolai nevelésük szempontjából. Az egyikbe azok a leányok tartoznak, kik elvégzik 14—15 éves korukban a polgári iskolát s ezzel befejezést nyer iskoláztatásuk. A másikba: kik gimnáziumot végeznek s utána az cgyeiemre mennek. Budapesten s néhány más nagyobb vidéki városban vannak ugyan szakiskolák, melyek speciális irányban tovább képezik a leányokat, minők a női ipariskolák, a háztartási, kertészeti (gazdasági) s más efféle iskolák és tanfolyamok, de Nagykanizsán egyetlen egy ilyen iskola sincs, de ezek a többi intézmények is szakiskola jelleggel bírnak. Ellenben az egész országban nincs egy olyan iskolatípus, mely a polgári leányiskolát vagy a felső leányiskola 4 alsó osztályát végzett 15—18 éves leányokat feleséggé és anyákká nevelné s megadná nekik azt az általános műveltséget, mit a társadalom ma megkíván a középosztály leányaitól. A kultuszminiszter elgondolása nagyon szép, de sok hasonlatosságot mutat a korábbi gimnáziumok szét- válaszlásával gimnáziumra és reál- gimnáziumra. A fiuknál ez a szétválasztás helyes lehet, de a leányoknál egészen más szempontok jönnek számba egy uj iskolatípus megállapításánál. A leányliceumok — lehet, sőt szívesen koncedáljuk, hogy ezt az eredményt el is fogják érni — általános műveltséget nyújtanának növendékeiknek s e mellett képesítené őket az egyetemre is. De félünk tőle, hogy ez megint csak olyan iskola lesz, mely lehet ugyan lépcsőfoka az egyetemnek s adhat általános műveltséget is, de nem fogja betölteni azt a rendeltetését, melyet a középosztályhoz tartozó szülők tőle várnak: hogy leányaikat az életre nevelje. Társadalmi viszonyainknak sok-sok tekintetben visszás körülményei nagyrészben egy olyan iskola hiányára vezethetők vissza, melyben a 15—18 éves leányok elsajátíthatnák azokat a teendőket, melyek az életben reájuk várnak. A jelenlegi gazdasági helyzet kétszeresen kötelességünkké teszi, hogy leányaink az általános műveltséghez tartozó ismereteken kívül teljes jártasságot sajátítsanak el már az iskolában azokban a teendőkben, melyekre nap-nap mellett rá vannak utalva. E tekintetben nem elég a két idegen nyelv tanítása s nem meríti ki a szükséges tananyagot az általános műveltséghez tartozó ismereteknek elsajátítása sem, hanem bele kell kapcsolni az uj iskolatípusba azoknak a gyakorlati tárgyaknak tanítását is, melyeket ma együttesen egyetlen egy iskolában sem tanulhat meg s legfeljebb külön- külön álló szakiskolákban sajátíthat el. A mi nézetünk szerint az uj iskolatípus ne alkalmazkodjék ahhoz a követelményhez, hogy onnét egyetemre mehessenek a leányok, hanem úgy szervezendő meg, hogy kidomborodjék benne annak a családi életben előforduló maidén kötelességteljesi- tésre való előkészítés jellege. Tehát az általános műveltség megszerzéséhez szükséges ismeretek elsajátításán kívül tanítani kellene benne az ösz- szes háztartási teendőket: a varrást, a főzést, a legszükségesebb gazdasági ismereteket, a zenét, nyelveket s az egészségtant. Ezekre vannak ugyan külön iskolák, de ilyenek is csak a fővárosban, de minden szervi kapcsolat nélkül egymással. Miért ne lehetne a kultuszminiszter által Nagykanizsára is tervezett leányliceumot akképen megszervezni, hogy annak négy évfolyamában a tananyagot főleg ezek a tárgyak képeznék? Miért ne lehetne ennek szervezetét úgy megalkotni, hogy a mikor a négy polgári iskolát vagy a felső leányiskola négy alsó osztályát végzett 14—15 éves leányok fellépnek ebbe az uj iskolába, ott az általános műveltséghez tartozó ismeretek elsajátításán kívül tanuljanak két nyelvet, zenét, de megtanuljanak egyúttal varrni, főzni, elsajátítsák a gyermeknevelés s az első segélynyújtás elemeit s az életben nélkülözhetetlen gazdasági ismereteket is. Miért ne lehetne egy olyan uj iskolatípust létesíteni, melynek elvégzése után minden remény meg van arra, hogy az illető 18—19 éves leányka bele fog illeszkedni tudni a családba reá váró kötelességek teljesítésébe s birtokában van mindazoknak a gyakorlati ismereteknek, melyekre akár a szülői háznál, akár pedig mint saját asszonyának az életben szüksége van és szüksége lesz vagy lehet. A nőnevelésnek ily irányban leendő kifejlesztése ellen sokan talán azt az ellenvetést fogjak tenni, hogy ezzel az uj iskolatípussal valóságos „feleségképző akadémiát“ kívánunk felállítani s hogy a leányoknak házias nevelése a szülők kötelessége s nem képezheti az iskola felada- datát. Mi e tekintetben is ellenkező véleményen vagyunk, mert úgy tartjuk, hogy az államnak igenis kötelessége oda nevelni gyermekeit, hogy azok az életnek minden körülményei között megállják a helyüket. Az általunk kontemplált uj leányiskola- tipus pedig — meggyőződésünk szeiint — nagyban hozzájárulna a társadalmi viszonyok javulásához s a női hivatás tartalmasabb teljesítéséhez. Ilyen leánynevelő intézetre van szüksége Nagykanizsának s az ország mennél több városban ilyen iskolát álíitson fel a magyar kultúrának lánglelkü harcosa, a kultusz- miniszter ur. K. B. Az Ipartestület szakosztályai a Menház érdekében Újabb tömeges tanoncfelsza- baditások — Az Ipartestület előljárósági ülése Nagykanizsa, szeptember 11 A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága Präger Ferenc alelnök elnöklete alatt ülést tartott, melynek első tárgypontja a legújabb tanonc- felszabadulások voltak. Präger Ferenc lelkes beszédet intézett a felszabadult tanoncokhoz, kik most már segédekké váltak és figyelmeztette őket mindenre, amit a társadalom tőlük vár. A felszabadultak, akik szüleikkel és mesterükkel jelentek meg az ülésen, a következők: Szakonyi János cipész (Furmen Imrénél), Hollósy Lajos üveges, Gyenge Ferenc mészáros, Kuni János cipész (Lénárd Jánosnál), Vajda József cipész (Miltényi S. és fiánál), Varga Zenkó István cipész (Furmen Imrénél), Procsenyák Pál cipész (Miltényi S. és fiánál), Lovasi László asztalos (Danes Kálmánnál), Berta György cipész (Eichner Vilmosnál), Czvetkó Lajos cipész (Czvetkó Ferencnél), Kovács János cipész (Magyar Lajosnál), Horváth József ács (Czindrich Lajosnál), Jakubecz Margit nőiszabó (Krausz Józsefnénál), Faludi Anna nőiszabó (Pollák Ist- vánnénál), Herczeg Erzsébet nőiszabó (Rabinek Jolánnál), Bárány Ilonka nőiszabó (Rotter-Vargánál), Tánczos Erzsébet nőiszabó (Martinék Fámnál), Gerencsér Pál borbély és fodrász (Kollarits Gézánál), Solina Sándor műszerész (Sáfrán és Fehérnél), Lek József kocsigyártó (Bazsó Józsefnél), Gólecz József cipész (Vadász Gyulánál), Kállovics József kádár (Hoffmann Henriknél), Friskó Vince (Bedekovics Józsefnél), a többi felszabadultak a jövő hét hétfőjén kapják meg szabadulólevelüket. Majd foglalkozott az ülés a „Menház“ megvételéhez még szükséges összeg előteremtésére rendezett népmulatság anyagi eredményével és hálával emlékezett még azokról a szakosztályokról és egyes iparosokról, kik nagy áldozatkészségükkel hatalmasan járultak hozzá a „Menház“ épületének megvételéhez. Különösen a cipészek és az aranyművesek szakosztálya. A szabó szakosztály hétmillió kamatmentes kölcsönt ajánlott fel. A faipari szakosztály a „Menház“ berendezésének elkészítését vállalta teljesen díjtalanul. Az elöljáróság az áldozatkész szakosztályoknak és iparosoknak külön köszönőiratot küldött. Hajdú Gyula dr. ügyvéd, ipartestületi ügyész ötszázezer koronát adományozott a „Menház“ alapjára. Majd még több kisebb ügyet tárgyalt le az előljárósági ülés. Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában
