Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-09-06 / 200. szám
3 SALAI KÖZLÖNY 1925 szeptember 6. felemelték a fanitók képzését és Németországban ezen már túl vannak. A tanító munkája van olyan fontos, mint a jegyzőé vagy szolga- bíróé, tehát adjanak magasabb fokú kiképzést is és adják meg a tanítóknak azt a tiszteletet, amit megadnak azoknak. Ha majd a tanítóságot akadémikusán képezik, akkor bejut VII. fizetési osztályba. Békefi József dr. cserszegtomaji tanító a népművelésről irt jeles munkája alapján tartott előadást. Szabó Istvánná az ovodai nevelés fontosságáról beszélt. A kisgyermeket 3—6 éves korig már önállóan lehet nevelni és oly jó tulajdonságot lehet beoltani, hogy a tanító munkája nemcsak könnyebb, hanem eredményesebb is lesz. Iwsits Gyula ismertette ezután azt az akciót, amelynek célja a tanítók hévízi üdülőházának felállítása. A közgyűlés — amelyen Szirtnay Miksa kir. tanfelügyelő is megjelent — Pacsáry Károly zárószavaival véget ért. Közgyűlés után a Gosztonyi-étte- remben társasebéd volt. A vámhitel-keret kibővítése. A kereskedelmi érdekképviseletek küldöttsége a vámhitelkeret kibővítése érdekében felkereste Szabóky Alajos államtitkárt, aki előtt kifejtették, hogy fokozottan fontos volna, ha meg- könnyitenék a vámhitelezés jelenlegi módját és annak megfelelően a keretet bővítenék. Szabóky kijelentette, hogy hajlandó a ma megállapított vámhitelkereteken kívül egy ex-kon- tingenst engedélyezni, melyben a mostani hitelszámla tulajdonosokon kívül mások is részesülnének. Az uj vámhitelkeret szeptember és október hóban kerül folyósításra és az engedélyezett összegeket három hónapon belül kell majd visszafizetni. Tapolcán is tüdőbeteggyógyintézet épül A népjóléti miniszter kiküldötte Tapolcsán Tapolcai tudósítónk jelenti: A tüdővész elleni védekezés országos kormánybiztosa Fáy Aladár dr. ny. államtitkár, Majorossy Gyula kir. főmérnök kíséretében a zalaegerszegi kiállítás megtekintéséről Tapolcára folytatták útjukat, hbgy a kórházzal kapcsolatban a tüdőbetegek számára építendő pavilion építéséről az illetékesekkel tárgyalásokat folytasson. Fáy államtitkár és Majorossy főmérnök megtekintették a kórházat, melynek rendje és tisztasága felett teljes elismerésüknek adtak kifejezést. A magukkal hozott tervrajzokat Majorossy főmérnök készítette, aki a zalaegerszegi tüdőbetegszanatóriumot is tervezte. A 32 méteres, impozáns és Ízléses fronttal biró pavillonok terve úgy az igazgatóságnak, mint Tapolca község elöljáróságának nagyban megnyerte tetszését. A gyógyintézetnek külön férfi és külön női osztálya lesz. A belső kezelésen kívül még dispenzairt is berendeznek s igy az egész környék betegei ingyen élvezhetik a modern orvostudomány áldásait. A kórház igazgatósága az elfogadott két tervet államsegély kiutalás iránti kérelmének megokolására és támogatására felterjeszti a népjóléti miniszterhez. A segély folyósítása a korábbi Ígéretek folytán biztosítva van. A község, hogy a munkaalkalmak megteremtését sietesse, szintén tetemes összeggel fog az építéséhez hozzájárulni. Közeli földrengés volt tegnap reggel. Az egyetemi földrengéstani Observatorium készülékei ma, szeptember 5-én 8 óra 44 perckor igen közeli földrengést jeleztek. A készülékek maximális kitérése 3 mm. volt. MAPI HÍREK KAF3REWD Szeptember 6, vasárnap Római katolikus: Ida. Protestáns: Zakariás. Izraelita: Elül hó 17. Nap kel reggel 5 óra 24 perckor, nyugszik délután 6 óra 32 perckor. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony idő várható kisebb helyi esővel. Szeptember 7, hétfő Római katolikus: Kassai vért. Protestáns: Regina. Irzaelita: Elül hó 18. Nap kel reggel 5 óra 26 perckor, nyugszik délután 6 óra 30 perckor. Dalok Irta: báró Inkey József 1 Faluvégen fehér kis ház Az én boldogságom, Rozmaringos udvarába Vissza- vissza vágyom. Odalátni a templomra Az ablakból éppen, Ott lettél te mindörökre Az én mindenségem. Messze hallik a toronyból A kis harang este, Vele száll az imádságunk A magas egekbe. Faluvégen ketten vagyunk A fehér kis házban, ... Úgy borul ránk a magas ég Csillagragyogással. 2 Az udvaron a nagy kapu tárva, | Nem csalogat idegen határba; | Nem fogok én messze földre menni, j Hogy is tudnék tőled távol lenni. | A kapuba ki-kiálltam régen, 5 Elnéztem a csillagot az égen; ; Hej de most már soha ki nem állok, j S mégis, mégis csillagok közt járok. — Az irgalmas nővérek kriptáí jára Örley Pisti 100.000, Bozday Julia 100.000 koronát adományoztak. — Miniszterlátogatás Nagykanizsán. Mint megírtuk, Klebelsberg Kunó gióf kultuszminiszter e hó 10- én városunkba érkezik. A miniszteri látogatás a nagykanizsai felső leányiskola kérdésével van összefüggésben. A miniszter kíséretében érkeznek: Kállay Tibor dr. volt pénzügyminiszter, kerületünk nemzetgyűlési képviselője, Kállay Miklós szabolcsi főispán, Kállay Tamás, Bessenyey Zénó, Biró Pál, Erdőhegyi Lajos, Szabó Zoltán, Nánássy Andor, Hajós Kálmán, Hedry Lőrinc, Görgey István nemzetgyűlési képviselők és Tarányi Ferenc dr. Zala- és Vasmegyék főispánja. — A Nagykanizsai Levente Testedző Egyesület. Szeptember 11- én délelőtt Nagykanizsán is megalakul a hosszú ideig késett Levente Testedző Egyesület, mely tagjai sorában kivánja egyesíteni nemcsak a gyakorlati leventéket, hanem a város mindazon polgárait, kik átértik a fiatal magyar generáció testileg, lelkileg egészséges nevelésének fontosságát. A megalakulandó egyesület elnökéül dr. Szabó Lajos ügyészségi elnököt, alelnökéül vitéz Horváth Gyula ezredes, állomásparancsnokot, jegyzőjéül Kovács László dr. ügyvédet, pénztárosul Unger-Ullmann Elek vaskereskedőt, ellenőréül Hudy Józsefet, könyvtárosul Béres János igazgató-tanítót, a választmány tagjaiul dr. Tholway Zsigmondot, Bo- genrieder Frigyest, Blankenberg Imrét, dr. Kálnay Gyulát, Pongor Henriket, Bartal Bélát, Lescinszky Szaniszlőt, Präger Ferencet, Koós Ottót, dr. Mutschenbacher Edvint, P. Bakos Ágostont kérték fel. — A testnevelési bizottság ülése. Nagykanizsa város testnevelési bizottsága Krátky István dr. főjegyző, polgármesterhelyettes elnöklésével a városházán ülést tartott, melyen a levente-egyesület, leventeoktatói tanfolyam kérdésével, felmentések és más folyó ügyekkel foglalkoztak. == Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. A Halál szigetén Irta: Böhm Margit (1) Ne felejstd el, hogy mához öt évre itt találkozunk ebben a parkban. Nem várok feleletet. Csak a szemedbe nézek s ha látom, hogy vesztettem, meghajtom fejemet s jutalmul az én kicsi menyasszonyomnak, mert akkor már igy hívhattak, odaadom legdrágább kincsemet a 13-ast. Hiszen tudod, hogy ez legféltettebb talizmánom. De ha nekem lesz igazam ? Nem, nem akarok erre gondolni. Akkor többé soh’se lássalak. Két éve, hogy elhangzott a beszélgetés, Kévey Bálint és Bodi Magda között. Mi volt az előzménye? Kévey, mint a helyi lap riportere B-ben tartózkodott s egy ismerőse révén Bodáéknál kapott lakást. Hosszú hónapokon át Kévey észre sem vette, hogy a két öreg házaspáron kívül még más lakója is van a háznak. Egy este korábban ment haza, nagy lármát hallott a másik szobából. Rövidesen a zajt sirás fűszerezte. Gondolta talán valami baj van. Bement. A földön egy körülbelül 8 éves gyermeket' talált ülve, amint idomtalan barna tárgyat tartott a kezében és simogatja a közben reáeső könycseppekei rajta. Közelebb ment hozzá s addig cirógatta a gyermeket, mig könnyek közt bevallotta, hogy a nagypapától kapott egy babát s mindig azzal szokott játszani. Ma, mivel öreg szülei elmentek az idei termést értékesíteni a szomszéd városba, ő egyedül maradt itthon. Nagyanyja már előzőleg elkészítette az ő kis ebédjét s Tefü- tött, hogy jó n elég legyen néki a szoba. Aztán elment, meghagyva, hogy szépen üljön le s játszók á babával, amíg ők visszajönnek. így is volt. De egyszerre csak elkezdett fázni s közelebb ment a kályhához melegedni. Eszébe jutott, hogy talán a baba is fázik (kérdezte ugyan tőle, de az csak nem felelt), hát reá ültette a kályha-ajtó gombjára. Bizony még azt a szem kockacukrot, melyet az asztalfiában talált, sem volt ideje elszopogatni, már észre vette, hogy a baba puhul-pu- hul, elformálódik s ahogy hozzányúlt elégette a kezét s nagy nehezen tudta csak egy ostornyéllel levenni. De erre már csak egy idomtalan kemény viaszk darab maradt a kezében. Kévey kivette a kezéből és nézegetni kezdte. Eszébe jutott első mestersége, a szobrászat, a mikor még kishugai számára játék figurákat csinálgatott viaszkból. Evvel együtt eszébejutott, hogy milyen sokat szenvedett, mikor ezt nem folytathatta tovább, mert apja azt akarta, hogy D ben, ahol testvére a helyi lap felelős szerkesztője volt, mellette foglaljon állást. Jó gyermek volt. Teljesítette, ha nem szívesen is, apja kívánságát. Hát mi lenne, ha most újra megpróbálkoznék ? Már kész is volt megtenni. Bevitte szobájába Magdát a viaszk- gömbbel együtt. Rögtön hozzálátott a munkához. Szerszámai még meg voltak hozzá. A kis leány feszült figyelemmel nézte, hogyan alakult át. Sötét este lett, mire elkészült, de egy valóságos remekmű vált belőle. Magda csak nézte, nem akarta elhinni, hogy ez a csodaszép angyal az ő babája. Közben megjöttek az öregszülők. Engedelmet kértek, hogy unokájuk kellemetlenkedett néki. Szegény öregek megértek panaszkodni, hogy milyen rosszakaratú makacs gyerek. Öi ültek, hogy végre akad valaki, akinek elpanaszkodhatják, hogy mennyit szenvednek a kis leánnyal. Már nyolc éves, de .még írni sem tud. Hirtelen az a gondolata támadt, hogy hátha az a gyermek is egy értéktelen viaszgömb s talán ügyes mester kezében értékes viaszkfigu- rává alakítható. Most úgyis sok reá érő ideje van, gondolta. Megkérte tehát az öregeket, hogy mindennap engedjék be hozzá Magdát pár órára. így is történt. A kisleány szellemileg nagyon jól haladt. Lelke kezdett hasonlítani csudás külsejéhez. Csak még sokszor kitört belőle a makacsság. Kévey bízott, hogy idővel, ha egészen nem is tudja vele felejtetni, de tompítani módjában áll majd e hibáját. Már rég megszűnt köztük a tanító, tanítvány viszony. Tu iták, hogy egymás nélkül nem élhetnek s már nagy- nagy szerelem annak a neve, ami egymáshoz fűzi őket. Sok civódásra adott okot a leánynak kissé kacér és a férfinak féltékeny természete. Ez volt az egyetlen hiba, ami árnyékot vetett a máskép oly derűs ház hangulatára. Egy alkalommal újból megismétlődött a régi jelenet. Ekkor a leány kijelentette, hogy semmi értelme, hogy tovább is jóban legyenek, mert csak egymás életét keserítik, Kévey könyörgött. De mindhiába. A már gyökerestől kiirtottnak látszó makacsság újra élni kezdett teljes erejében, (Folyt, köv.)