Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-09-03 / 197. szám
ZALAI KÖLLOm 1925 szeptember 3. VEGYE MEG MA KÉPES CSALÁDI L&PJÄT. ÄZ EGÉSZ CSALáDJii ÖLÖMÉT LELI MAJ9 eSiSNE! A^£ 7500 KORCSA. 40 OLDAL* MINDENÜTT KAPHATÓI Irodalom és művészet Bent az erdőn. Elszomoritóan kicsiny nézőközönség előtt folyt le tegnap este a múlt héten bemutatott ennek az erélyes lelkimotivumokon felépült drámának előadása. Fájdalommal láttuk, hogy még olyan kitűnő előadás sem bir vonzóerővel a nagy- kanizsai közönségre, ha annak tárgya komoly színmű. Pedig az előadás valóban mintaszerű volt. Mindössze négy szereplő van a darabban és mind a négyen külön-külön, de együttesen is kitűnő előadást produkáltak. Pártos Irma játéka telítve volt a pénzsóvár asszony minden raffináltságával s drámai erejét is a maga impozáns magaslatán mutatta be. Komoly, gondolkodó, öntudatos színésznő, akinek arcjátéka is hű kifejezője lelke tükröződésének. Ugyancsak gondos és dicséretes alakítást nyújtottak Vass Irma a román asszony szerepében s Pataky Miklós és Danis Jenő is. Az előbbeni jellemének keménységében is érzéki olvadékony- ságát, az utóbbi az önérzetes becsületes férfi öntudatát nagyon szépen domborították ki. Az összjáték becsületére vált volna bármely budapesti színháznak is. —mp— A színházi iroda közleménye A mai bemutatón színre kerülő vígjáték. Erdélyi Irma, Pártos Klári, Vass Irma, Egri Berta, Fehér Erzsi, Károlyi István, Danis Jenő, Székely Bálint és Scheer György játszák a főszerepeket Csathó Kálmán „Házasságok az égben köttetnek“ cimü rendkívül finom vigjáté- kában. A budapesti Nemzeti Színháznak az idén a legnagyobb sikerű darabja volt és Danis Jenő a kiváló tehetségű prózai darabok rendezője különös gondot fordított rá, hogy itt is páratlan sikert arasson a vígjáték. Tatárjárás. Bakonyi Károly és Gábor Andor szenzációs sikerű operettje, melyet itt már nagyon régen játszottak, holnap este teljesen uj betanítással és pompás szereposztásban kerül színre. Színházi heti műsor: Csütörtökön: Házasságok az égben köttetnek, vígjáték. Pénteken: Tatárjárás, Operette. Szombaton: Bob herceg, Operette. Uj Idők. Herczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának 35. számában folytatódnak Beczássy Judit és Nicholson Meredith érdekes regényei. — Közli a lap azonkívül Terescsényi György Belloc Lowndes és Beessa Dezső elbeszéléseit. Rákosi Jenő cikkét, Gács Demeter versét, ifj. Matavovszky Béla versfordítását, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket s a szépség- ápolást. Előfizetési ára negyedévre 80.000 korona. Kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-ut 16. A „Növényvédelem“ most megjelent augusztusi száma A barackfák gutaütéséről ir. Ismerteti a pero- noszpóra és a lisztharmat közti különbséget, kitanit arra, hogy hogyan értékesíthetjük a lehullott gyümölcsöt, érdekes képekben mutatja be a Havai-i aszfaltpapirral befedett termőföldeket, cikket közöl a szőlő őszi rothadásáról, a káposztapillangóról, a verébkérdésről a porcsávázószerek jelentőségéről stb. Az ízléses kiállítású, dúsan illusztrált, havonta egyszer megjelenő szaklap ára egy fél évre 25.000 korona. A kiadóhivatal (Budapest, Rákóczi ut 51. IV. 5.) az érdeklődőknek kívánatra díjtalanul küld mutatvány- számot. SPORTÉLET A Zrínyi atléták eredményes szereplése a vármegyei atlétikai versenyen Nagykanizsa szeptember 2 Vasárnap délután a zalaegerszegi kiállítás keretében rendezte meg a vármegyei testnevelési bizottság az 1925. évi vármegyei athletikai versenyt, amelyen feltűnően sok sport és levente egyesület képviseltette magét. A verseny igen előkelő és nagyszámú közönség előtt folyt le a Move Sport Egylet kifogástalan rendezésében. Nagykanizsáról a Zrínyi Torna Egylet vett részt a versenyen, hogy Zalavármegye közönsége által, a megye legjobb sportegylete részére felajánlott vándordijat, egy gyönyörű ezüst szobrot, ez évben is megvédje. Mig 1924-ben 27 athlétával vonult fel a Z. T. E., addig vasárnap, a nehéz gazdasági helyzetére való tekintettel, csak 6 tagjával képviseltette magát. Kicsi volt a csapta igaz, de annak minden egyes tagja bizakodással és azzal az elhatározással jelent meg a pályán, hogy egyesületének és Nagykanizsa városának dicsőséget szerez. A verseny során aztán rövidesen kitűnt, hogy a nagy konkurenciában mégis csak a Zrínyi Torna Egylet a legérdemesebb Zalavármegye legjobb sportegylete büszke címére, mert a döntőkben mindig ott szerepelt egy-egy athlétái közül s vagy első, vagy második helyezést ért el. A részletes eredmények következők voltak: 100 m. síkfutás (13 induló) első vitéz Farkas Endre Zrínyi 11 *9, második Fáth Z. Move. (Gyepes pálya, ellenszél.) Sulydobás l. Szépudvary Zrínyi 12 23 m. 2. Farkas István Zrínyi 10 25 m. Magasugrás: (23 induló) 1. Vidóczy MAC 176 5 2. Horváth Zrínyi 154-5. 3. Vitéz Farkas Endre Zrínyi. 400 m. síkfutás: 1. Vitéz Farkas Endre 50 mp. 2. Hajba Z. Move. Diszkosz: l. Szépudvary Zrínyi 35-43 m. 2. Farkas István Zrínyi 30 72 m. 800 m. síkfutás: 1. Markó Zrínyi 2 p. 14 mp. 2. Pulai Z. Move, Gerelyvetés: 1. Horváth Zrínyi 46 m. 2. Szépudvary 3914 m. Távolugrás: 1. Vidóczy MAC 6 34 cm. 2. Horváth Zrínyi 594 cm. 3. Kafka Zrínyi 5-88 cm .Rúdugrás: l.Keresz- tury Z. Move. 1500 m. síkfutás: 1. Markó Zrínyi 4 p. 30 mp. 2. Gombos Move. 454100 m. staféta: 1. Zrínyi. 2. Move. 3. Move b. csapata (Zrínyi: 49 mp. állóváltás, Vitéz Farkas, Horváth, Farkas István, Kafka.) Összeredmény: 1, Zrínyi 57 ponttal. 2. Zalaegerszegi Move 32 ponttal. A győztesek értékes íiszteletdijakat kaptak. Tennisz-verseny Nagykanizsán. Zalaegerszeg tennisz-játékosai vasárnap Nagykanizsán revansot adnak az NTE-nek azok múltkori látogatásáért Zalaegerszegen 6 : 2-re győztek az NTE tenniszezői s most is biztos győzelmük várható, amit már a Zrinyi Torna Egylet tenniszezőivel szemben tanúsított, aránylag erős formájuk is remélni enged, ámbár a zalaegerszegiek uj játékosokkal megerősítve jönnek Nagykanizsára. A mérkőzés vasárnap reggel 9 órai kezdettel egész napon át fog tartani a régi posta épülettel szemben lévő Stern-féle pályán. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A mai értéktőzsdén a forgalom igen vontatottan indult. Egyes értékek már nyitáskor is valamivel a tegnapi zárlati nivó alatt állottak. A tőzsdeidő későbbi folyamán ösztönző hírek hatása alatt kedvezőbb hangulat került felszínre, úgy, hogy az árfolyamokban 1—2°/o-os áresések állottak be. Egyes értékek azonban tartani tudták árfolyamukat. Zárlatkor a hangulat kedvetlen, a forgalom igen vontatott volt. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai Valuták D e v S1 á k Angol lőni 345000-847000 Amsterdam 28S33-28IC0 Cs«h korona 20(2-2114 Balgrád 1289-1277 Dinár 1249 1271 Berlin 1«195 16995 Dollár H 80-71(80 8 tikáréit 353-355 Francia It. 3334-33S8 Br&itiel 3152 3212 (tollast*: Irt 23330-28SC0 Kopenhágs 17233-17320 Lal 351-357 Krlaatiánia 14555 14*35 Leve 507-515 London 845000-347000 Lka 2801-2129 Milano 2(01-2124 Hárkí 16735 -1«995 Hevyork 71030-71480 Qístr. ichlll. 99-83 100 59 Pária 3329 3349 Dán kor. 17030-17180 Prége 2102-2114 ivájcl (rank 13729-12139 Ssőfia 512 518 Belga frank S172 3212 Stockkol» 1904519155 Norvég kor. 14355 1453j Wien 100 03-100 83 Svéd ior. 18795-18955 Zflrieh 13723 1 8(09 Terménytőzsde Buzd ílszav. 76 kg-os 365.000—367 500, 77 sg-os 370.000—372.500, 78 kg-os 372 500—375.000, egyéb dunántúli és pestvidéki 76 kg.-os 357.500-362.5C0, 77 kg-o* 362 500—367.500, 78 kg-os 367.500—370.000 79 kg-os 370 000-372 500, rozs 257 500— 262 500, takarmányárpa 265.000—280.000, sörárpa 310.000—350 000, uj zab 235 000— 255 000, tengeri 267.500—272 500, repce 570.000-580.000, köles 300.000 310.000, korpa 182 500—197.500. Sertésvásár Felhajtás 2155, melyből eladatlanul visszamaradt 8C0 drb. Elsőrendű 23.000—23.500, szedett 21.000—21,500, szedett közép 20.000 —20 500, kCnnyü 17.000—18.000, elsőrendű öreg 20.000—20.500, másodrendű 18.500— 19.000, angol süldő 19.000—25.000, szalonna nagyban 26.000------.—, zsír 30 500—31.000, lehúzo tt hús 23.000—25.500, szalonnás félsertés 25.500—26 500. Irányzat lanyhuló. Szerkesztői üzenetek M. V. Egy hősi emlékműre, mely a felsőtemplom előtti téren nyerne elhelyezést, a gyűjtés megindult Nagykanizsán egy esztendeje. Nem sokkal a megindulás után azonban az akció abbamaradt s jelenleg jobb időkre vár. A hivatalos város nem vette le programjáról a kérdést, csak egyelőre szünetelteti, hogy ne keresztezze szerkesztőségünknek a kaíonasirok megjelölésére indított akcióját. A szobor-alap igenis létezik, ugyanis az összegyűjtött harminc és egynéhány millió a bankban kamatozik. Mi proponáltuk, hogy ezt az összeget adják oda a hősi sírkő akciónkhoz, melyből még körülbelül épen ennyi hiányzik, mig a monumentális emlékműhöz 300 millió koronát kell összegyűjteni, amire ma úgysem lehet 1 gondolni. Később aztán mi segítettünk volna I a monumentum költségeinek összehozásában. Sajnos, propoziciónk nem talált meghallgatásra. Kiadó: Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT. NaRvkanlzss Mielőtt őszi szükségletét beszerezné tekintse meg véteEkötelezettség nélkül KIRSCBNGR MÓR. 2ii férfiruhaszövet és női kosztümkelmék áruházát, ahol már egy strapa férfiszövet teljes kellékekkel 480 ezer koronáért kapható. Óriási választék férfi és női zsebkendőkben.