Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-04-19 / 87. szám
ZALA! KÖíWHf H város költségvetése öt íííSSiüó pajpSa’köff'Cssa járdái* és terek karbantartására III. Nagykanizsa, április 18 Mint minden városnak, Nagykanizsának is vannak közintézményei. Nagyon rövidesen végezhetünk ezek felsorolásával, amennyiben városunk közintézményeinek sora a vágóhíddal kezdődik s a mérlegházzal végződik, egyéb aztán nincs is. A vágóhíd bevételei fedezik a 11.9S8 aranykoronás kiadásokat, sőt 2642 aranykorona jövedelmet is mutatnak fel a folyó esztendőben. A mérlegház 2091 aranykoronás kiadásai mellett 409 aranykorona tiszta jövedelmet eredményez. A közmüvek csoportban a város utai, utcái és terei 37.285 aranykoronába kerülnek. A járdák és terek karbantartására 350 aranykorona, vagyis 5 millió papirkorona van előirányozva. Ehhez a tényhez voltaképejn nem is kellene kommentárt fűzni. Míg más városokból egyre aszfaltozás, építkezés hírei érkeznek hozzánk, mikor a zala- megyei falvak egymásután vezettetik be a villanyvilágítást, a telefont, s mikor legutóbb Zalaapáti község képviselőtestülete is határozatot hozott a járda burkolásnak májusban való megkezdésére, ugyanakkor Nagykanizsán 5 millió korona jut egy esztendőben a város járdáinak és tereinek fenntartására és javítására. Történik pedig ez Nagykanizsán, amely város épen lehetetlen járdaburkolásáról nevezetes és arról, hogy —■ mint ebeli felfedezésünket már sokan megerősítették — Nagykanizsa utcáin séta közben nem lehet gondolkodni. Legalább is, ha az ember ki akar tervezni, meggondolni valamit, akkor a vasút felé kell mennie, mert az az egyetlen ut, ahol a testi épségre való ügyelés nem köti le a járó-kelők összes szellemi és testi energiáját. Könnyen érthető utcáinknak ez Um áprlli« 19. í az állapota, hiszen járdafenntartásra I 1923 bari 800.000, 1924-ben 6 millió, 1925-ben pedig 5 millió korona áll előirányozva. A közigazgatás kiküldetési illetményei felemelése helyett nem ártana talán, ha a járdákra fordítandó ösz- szeget emelné fel a város képviselőtestülete. A vizvezető csatornák, melyek alatt Nagykanizsán zöld iszapos árkokat kell érteni, fenntartására 4020 aranykoronát irányoztak elő. Az ideák, terek tisztogatása és öntözése 19.775 aranykorona kiadást jelent a városnak, papírban 290 milliót. Vagyis ha feltesszük, hogy 1925. évnek 300 napján járják az utcaseprők és öntözőkocsik a várost, úgy naponta majdnem egy millió koronába kerül a nagykanizsaiaknak az a rengeteg por és sokszor szemét is, ami habár kontraszt-szerüen hangzik is — „rendes körülmények közt“ ékesíteni szokta, a Főutca ritka kivivételével, a város majdnem minden utcáját. Nem a 290 milliót találjuk soknak, hanem az érte kapott, úgynevezett köztisztaságot kévéséi ünk. A közvilágítás 8000 aranykoronát jelent erre az évre, míg kertészetre és fásításra 3940, közkuíak karbantartására 250 aranykoronát fordítanak. A vízmüvek üzemköltségei és az installáció 18.850 aranykoronát igényelnek, mely összeghez vizdijakból 16.028, egyéb lériíményekbői 3400 aranykorona szolgál fedezetül. (Folyt, kőv.) A tervek Eldorádója — Karcolat — — Nem gondolja kedves műszaki tanácsos ur, hogy valamelyes tennivaló volna a közelgő nyári szezon alkalmából ? Ezt a kérdést a nagykacorlaki polgármester, dr. Babján György ur intézte a város műszaki tanácsosához, Császár Sándor mérnök úrhoz, egyik álmos levegőjű tavaszi délutánon befejezett tanácsülés után. — Tennivaló? Már mint tennivaló ? Hiszen az egész energiánk csupán a tennivalók állandó megbeszélésében merülnek ki. Nagyon is sokat dolgozunk. Sokkal többet, mint amennyire a „noblesse oblige“ elve, vagy a hivatali lelkiismeret parancsszava, pláne a zsebrevágott havi gázsi kötelez. Mi a munka, a cselekvés gyönyörű és magasztos eszméjének „tettekben tényező“ futóbolondjai vagyunk. Lám, a mai tanácsülés is az alkotások lassúbb tempóját követeli tőlünk, — mert nem bírja a büdzsé. Egyébként mit óhajt, kedves polgármester ur? — Hát kérem! jön a nyár és attól tartok, hogy egy nagyobb méretű szárazság esetén kiapad a Principális kanális. S akkor miben fürdik a nagykacorlaki misera plebs? Pedig a mi népünk mint tetszik tudni, roppant követelő. Nem elég neki, ha a panern et circensest biztosítjuk számára, az ő kényes Ízlése még fürdőre is áhítozik. — Gemacht! A Principális kanális esetleges kiszáradását meggát- landó, egy nagyobb arányú tervet készítünk annak a Sió-csatornával leendő összekötésére nézve. Helyes? — Köszönöm tanácsos ur! Talán ön az egyetlen az egész Nagy- és Kiskacorlakon, ki az én csodanagy intenciómat megérti. Én azt szeretném, ha városom minden lakójának biztosíthatnám azt a bizonyos tyúkot abba a bizonyos vasárnapi fazékba. És a nyári fürdő problémája annyira a lelkemen fekszik, hogy egész éjszakáim nyugalmát elrabolja. Még az állatok higiénikus viszonyait is oda szeretném fejleszteni, hogy e téren se maradjon fenn semmi kívánni való. Lám, hogy támadtak a közelebbi múltban azért, hogy a város lovait azok megtámadott egészségének helyreállítása végett Hévízre vittem. Nem akarják megérteni az én nemes intenciómat. Ön talán igen! És... sokba kerülne az a bizonyos terv? Mert ez ám a lényeg. — Kedves polgármester ur! Ez a skrupolózitás nagyon korai! Hiszen nem arról van szó, hogy a tervet meg is valósítsuk ; dehogy ; csak a kritikára, vagy inkább az állandó elégedetlenségre erősen hajlandó ka- corlakiak megnyugtatása a főcél. Lássák azt, hogy a városi magisztrátus mennyire szivén viseli a lakosság érdekeit. Maszlag. Tetszik tudni? Maszlag, semmi egyéb! Beveszik és elbódulnak tőle. — De miként gondolja tanácsos ur a maszlag beadását? — Ostyában kérem, ostyában! Nincs ennél egyszeríbb dolog a világon. Bizza rám kérem. Huszonöt éves prakszis van a hátam mögött. Én kiadom hivatalomnak a terv elkészítését. Közben a „Nagykacorlaki Közlönyének leadunk egy szakszerű tudósítást a tervbevett nagy alkotásról, melyben egyenlőre csupán sejtésre utaló célzások lesznek a mű óriási dimenzióiról. Egy hónap múlva már a perfektuált tervezetről iratunk. „A nagy mü kész, a gépezet forog!“ Valami ilyesféle olvasható az Ember tragédiájában. Eme citátummal a közönség elragadtatása a paroxiz- musig fokozódik. Micsoda zseniális eszme! Évszázadokkal megelőzzük Kapos- és Fehérvárt, Biharfüredet, Tolnát, Baranyát, Mucsát és Bugacot. A fürdőkultura terén Lazavármegye lesz a vezető, élén a nagykacorlaki magisztrátussal. Legyen nyugodt polgármester ur! Tudom én a módját! Mi ketten, most már B. listára került Rácz Nándor kollegámmal a legnagyobb tökélyre emeltük azt a Szipulusz-féle definíciót, mely a lázas tevékenységnek látszó semmittevést komoly munkának minősítette. Az oroszországi Potemkin falvak tervezeteit is az én kedvenc eszméim szerint készítették anno dazumál. Igaz ugyan, hogy én akkor még nem éltem, de a lelkem beieszállott Potemkin műszaki tanácsosaiba. NWWMVmvWvWVW/MWVWAWWvWAVMIW Cseh-lengyel döntőbiráskodási szerződés. Dr. Benes cseh külügyminiszternek varsói látogatása alkalmával Lengyelország és Csehország között döntőbiráskodási szerződést fognak kötni és aláírni. & — Én meg visszasírom a kárba* veszett drága ifjú éveket — sóhajtotta Tibor. — Nem a mai szent estére való j & kétségbeesés, édes testvéreim — | szólt Lajos átölelve Tibort és Jóskát. j Ma az uj élet istene született. Parancsoljatok most békét szivetekbe ! Gyertek velem! S azzal már fel is kelti s három j társa szótlanul, bátortalan léptekkel követte. A nagytemplom harangja ismét megkondult s ők belevegyültek a templomba siető hívők sötét tömegébe. Mire odaértek a templom már tömve voit s a kórus sarkában húzódtak meg. Nem is akartak az emberek közé menni, hiszen fagyos arcukkal megdermesztenék a körülöttük állók meleg karácsonyi lelkét. Zoltán elővette zsebéből régi kopott diákimakönyrét. Tibor térdre- hullva temette kezeibe arcát, Józsi meg nézte-nézte elmerengő szemekkel a 40 diákot, amint boldog lelkesedéssel fújták a Glóriát és Credót. Mikor aztán Lajos a prefációt énekelte, odafurakodott a gyerekek közé, j elvette az egyik diáktól a fehér nik- | kelezett vadászkürtöt s tisztelettel j fordult a karmester tanárhoz: — Kedves Tanár Ur! Ezen a j kürtön tanultam én diákkoromban, engedje meg, hogy elfujhassak raji egy Ave Mariát! A csöngetés után elmaradt a Sanctus. A gyerekek leeresztették térdükre hangszereiket s bánatosan csendült fel az öreg vadászkürt áj- tatos imája... Lajos felrezzent az oltárnál, mikor az élőkről való megemlékezését gondolta át. Megismerte a hang leikét. „Siratom ifjúságom kialudt boldogságát“... Elővette zsebkendőjét, megtörölte könnyes szemeit s egy szívből jövő fohászt küldött még megemlékezésében a menyei Atyához megtört társaiért. Mikor elbúcsúztak egymástól a templom előtt, abban állapodtak meg, hogy a Szilveszter estét ott fogják tölteni, ahová ifjúkoruk legkedvesebb emléke fűződik — s utána majd éjfél előtt találkoznak a kávéház asztalánál. Mikor aztán Szilveszter délutánján besötétedett, három ember bujt* elő különböző irányokból a gimnázium kapujánál. Csak Lajos jött a Sugár-utón, Zoltán a Rozgonyi, Józsi a Királyi Pál- uícából jelent meg, mintha szégyel- nék, hogy öreg gyerek létükre az iskola útját keresik. Lopva surrantak be az ifjúsági kápolna melletti bejáraton. A cserkészotthonban karácsonyfabontás van s ők rágondoltak arra, mikor először ok rendeztek karácsonyfa-ünnepélyt a régi iskola egyik tantermében. Szivük ide- huzía mindhármukat. A gimnázium sarkain egy-egy villanylámpa világította be a nagy udvart, csak a rendház előtt söíétlett a dúsan beültetett diszkért. Az épület falán remek márványén!lék hirdette az uj intézet megalkotóinak nevét, a jeles tanítványok s az elesett diákhősök dicsőségét. A három jövevény végigjárta az iskola falait, melyet körűi fiatal fák öveztek. Ezeket még ők ültették egy kedves volt tanáruk biztatására — ; akik először érettségiztek ezen inté- | zetben. Mondják, hogy a jó Tóni | bácsinak még most is az az első i dolga, hogy mikor az első tavaszi S napsugár életre kelti a megdermedt i természetet, végigjárja az udvart, felteszi szemüvegét s várja a kis fák rügyezését. S bizony, ha elmarad egy-egy fának ébredése, lehajol az elszáradt fa tövéhez, ahol egy táblácska jelzi az ültető diákot, leveszi szemüvegét, mert könnyek törnek elő szemeiből s hullanak le a fa gyökerére. S ez a nagy szeretet és meleg könycsepp nem egy fa gyö- . kerében fakasztott uj sarjat — több elveszett diáknak uj életet. íme, itt szégyenkeznek egymás mellett Tibor és Józsi kiszáradt fatörzsei, de üde életvággyal tört ki mindkettő mellől egy uj ágacska. Vájjon, lesz-e gazdáiknak is újjáéledése — kérdezik némán maguktól a társak, amint elhagyva a fákat, felfelé tartanak a lépcsőn. A cserkészotthonból kedves gyermeki! angok karácsonyi éneke hangzik. Halkan nyitják meg az ajtót, hogy észre ne vegyék őket s csendben meghúzódnak az egyik sarokban. A kis karácsonyi színdarab folyik. Néhány pad és szék, ahol szülők és testvérek ülnek. A karácsonyfát cserkészek veszik körül, a fa tövében egy kis 5-—6 éves fiúcska viszi a főszerepet. Józsi megragadja hirtelen Lajos vállát: — Nézd, az a kis gyerek a Laci fia — suttogja. S Laci is ott ül az első sorban, előre hajolva hallgatja fiacskáját. Látod azt a boldogságot az arcán ? . . . Istenem ! .. . s ráborult Lajos vállára. A kis gyermek most abbahagyta mondókáját s kerekre nyilt szemekkel néz csodálkozóan a szoba sarkába s megfeledkezve szerepéről, a papa térdéhez simul s kis ujjával feléjük mutat: — Papa kéjem, miéjt sijnak azok a bácsik ott a Sajókban? A megbeszélés szerint már együtt ültek hárman a kávéház asztalánál, csak Tibor hiányzott még. Már fel- akartak kelni, mikor bundájába burkolózva zuzmarás hajjal és bajusz- szal, átfázva megjelent közöttük. Csak Lajos merte megszólítani í szeretettel:
