Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)

1925-06-23 / 138. szám

ZALAI KÖZLÖN? 1925 junius 2j a Az esküszakaszt Apponyi módosí­tásával fogadják el. A 12. és 13. szakasz letárgyalása után a gazdasági bizottság tett je­lentést a költségvetésről s ezzel 6 óra után az ülés véget ért. A pénzügyi bizottság a parlamentben délután tartott ülé­sén általánosságban és részleteiben elfogadta az indemnitási javaslatot, melyre kérni fogja a sürgősséget. BELFÖLDI HÍREK A törvényhatóságok hódoló küldöttsége a kormányzó előtt. Vasárnap délután jelent meg Horthy Miklós kormányzó előtt a főváros s a törvényhatóságok 500 tagú kül­döttsége, hogy hódolatuknak kifeje­zést adjanak. A kormányzót a kül­döttség nevében I Pálóczi Horváth István üdvözölte. A kormányzó vá­laszát a jelenvoltak lelkesen megél­jenezték. Országos legitimista szervez­kedés. Vasárnap délelőtt a magyar legitimizmus érdekében nagygyűlés volt Körmenden herceg Batthyány- Strattmann László dr. parkjában. A gyűlésen mintegy 1000 főnyi közön­ség vett részt, közte gróf Apponyi Albert, gróf Arídrássy Gyula, gróf Károlyi József, gróf Zichy Aladár, stb. Gróf Sigray Antal kezdte meg beszámoló beszédét, melynek során kijelentette, hogy elő kell készíteni a magyar trónt Szent István koroná­jának örököse számára (Felkiáltá­sok: Éljen Ottó király!) s a magyar nemzetnek mindent el kell követnie, hogy minél előbb hazahozhassa és megkoronázhassa az ifjú királyt, Gróf Apponyi Albert hangsúlyozta, hogy a legitimizmus nem egyoldalú királykultusz, hanem1 az ősi alkot­mány kultusza. A törvényes király­ság helyreállítása — mondta — a magyar demokrácia legjobb, sőt ál­lítom : egyetlen komoly esélye. Be­széltek még gróf Andrássy Gyula, Friedrich István, Farkas Tibor s Haller István. A nagygyűlés után a herceg diszebédet adott a politiku­sok tiszteletére, melyen minden egyes vendég mögött egy Mária Terézia-korabeli diszöltönyben pom­pázó huszár állt feszes haptákban, mialatt 25 livrés lakáj szolgálta fel az ételeket. Vitézzéavatás a Margitszigeten. Horthy Miklós kormányzó vasárnap délelőtt impozáns ünnepség kereté­ben avatta föl a vitézi rend uj tag­jait. A fölavatandók között voltak: Kozma Miklós miniszteri tanácsos, az „MTI“ vezetője, Löfler-Szakváry Emil ny. tábornok, Garamszeghy Sándor, a Nemzeti Szinház tagja, dr. Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselő, Nemes László Miklós tá­bornok és mások. Pontban 9 órakor a kormányzó Magasházy László al­ezredes, első szárnysegéd, vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornok, a honvéd­ség főparancsnoka s Nádossy Imre országos főkapitány társaságában ér­kezett meg és miután József főher­ceg és a honvédség főparancsnoka között elfoglalta helyét, harsona je­lezte az ünnepély kezdetét. Zadra- vecz István tábori püspök a római katolikus egyház nevében megáldotta a fölavatandó vitézeket. Az áldóimák végeztével a kormányzó beszédet intézett a vitézekhez. A beszéd után felolvasták a fölavatandó vitézek statisztikáját, mely szerint 305 tiszt, 1353 legénység, 21 várományos és 54 hősi halott kerül avatásra. Ez­után a főszéktaríó Üdvözölte a kor­mányzót, majd a főkapitányi disz- karddal három ütést mért a a disz- pajzsra a következő szavak kíséreté­ben: „Tisztelet adassák az igaz Is­tennek, akit a mi őseink Hadúrnak neveztek!" Vitéz Nagy Pál, a vité­zek főkapitányának helyettese, át­vette a diszkardot s magasan tartva a kormányzó elé ment, őt a vitézi asztal elé vezette s ott átadta neki a kardot, majd megkezdődött az avatási szertartás. A vitézek ötös csoportokban á kormányzó elé járul­tak s előtte az emelvény lépcsőjén féltérdre ereszkedtek s a vitézek első főkapitánya a diszkarddal vál- lukat megérintve „a Hadúr nevében vitézzé avatlak“ szavakkal vitézzé ütötte őket. A miniszterelnök állapota. Gróf Bethlen István miniszterelnök a mai éjszakát láztalanul jól töltötte, ét­vágya is volt. A nemzetközi vasúti kongresz- szust ma délelőtt nyitotta meg a Vigadóban Walkó Lajos kereskede­lemügyi miniszter. A kongresszuson 16 állam 359 kiküldöttje ült össze. A miniszter beszéde után Spaengler János, az osztrák villamos vasutak vezérigazgatója, Tóbiás Károly, a pesti villamos vasutak igazgatója és Verebélyi László tanácsos szólaltak fel. A Frohreich-ügy tárgyalása — A Zalai Közlöny tudósitójától — Sopron, junius 22 Ma kezdte meg a soproni kir. törvényszék Frohreich Ernő bünpö- rének tárgyalását. A közönség körében nagy érdek­lődés nyilvánult meg a mai tárgya­lás iránt, úgy, hogy az érdeklődők nagy része a folyosóra szorult. 9 óra előtt 10 perccel vezette be két fogház-őr Fohreich Ernőt, akit há­tul még egy harmadik fogházőr is támogatott. Frohreich Ernő láthatóan teljesen össze van törve, megőszült, arca sárga. A tárgyalás alatt nagyon izgatottan viselkedik. 9 órakor nyitotta meg Pentelényi János tanácselnök a tárgyalást. Fi­gyelmezteti a vádlottat, hogy saját ér­dekében viselkedjék nyugodtan, hogy minél előbb befejezhessék a kihall­gatását. A tanácselnök felolvassa a vád­iratot, amely Frohreich Ernőt a bün­tetőkönyv 378. § a alapján vádolja gyilkossággal és felszólítja, hogy a kérdésekre a valóságnak megfelelően válaszoljon. Ezután megkezdik Frohreich Ernő kihallgatását. Frohreich elmondja, hogy vasár­nap érkezett Egyedre, hétfőn beszélt apósával gazdasági dolgokról. Apósa azt akarta, hogy egyik leányát Erzsé­betet ő tartsa el és ezért egy millió korona tartásdijat ajánlott fel neki. Este 11 órakor, mikor egyik leánya kijött tőle, ő ment be hozzá. Apó­sával több mindenről beszélt és ek­kor az öreg ur nyugodt volt. Ké­sőbb, amire már nem emlékszik, ösz- szekülönbözíek és ekkor történhetett, hogy apósát megfojtotta. Hogy az­után felakasztotta, azt bizonyára ijedtségből tette. Elnök figyelmezteti, hogy saját ér­dekében őszinte vallomást tegyen és ne hallgasson el semmit Hiszen azt is mondják, hogy ön éjfél után ment be apósához. Az öreg ur aludt és ön álmában gyilkolta meg. Frohreich ezt tagadja. Elnök: Vannak vallomások arra nézve is, hogy ön éjjeli ruhában és nem felöltözve ment be apósához. Frohreich úgy emlékszik, hogy fel­öltözve ment be. Elnök: Az orvosszakértők meg­állapítása szerint a gyilkosság Egye­dit álmában érte, mert élő ember­rel nehéz lett volna ilyen könnyen elbánni. Frohreich nem tudja, hogy tör­tént. Azt mondja, úgy fogta meg apósa torkát, hogy a fulladás azon­nal bekövetkezett. Elnök: Erős ember volt-e az apósa ? Frohreich: Igen, elég erős em­ber volt. Elnök: Az öreg ur arca véresre volt mázolva, a földön fekvő két ván­kos is véres volt. Frohreich: Nem emlékszik. Lehet. FILM Irta: Péchy-Horváth Rezső 1. A katonafegyverek szárazán, tom­pán fölcsattanó durrogását zengve, harsonázva, följajdulva adta vissza a völgyfenék fölött összeborult sma­ragdzöld lombóceán. Mintha fensé­ges morajlásu, rohamozó égzengés lehelete zudult volna a fák falank- szának, sustorgó zengéssel, harsogó zúgással tombolt végig az erdőn a puskalövések mennydörgő lármája. A siketitő lárma százszorosán meg- fiadzva, sokszorosan elszélesbülve, zengve nyomult a fák sötét, tökéle­tes, dómos boltozata alá és rikol- tozva pofozta szét a hüs csöndet, a halk áhítatot, a nyirkos mélyek imádságos hangulatát. A völgy fenekén mélységesen zöld, sürü és tömött havasi pázsit szőnyegesedett a nap lehulló arany­folyama elé. Illatos, virághimes pá­zsit színesedett a pazar színjátékkal szórakozó napsugárban, amely té­kozló kedvvel aranyport szitált, aranyesőt csurgatott, aranyhasábokat hajigáit a rét eleven, kurtára nyirt bársonyára. Hüs, ózonos, nehezen szippantható, édeses levegő úszott lassudan a völgyfenéken, mint őszi alkony rőtre sáppadó, bágyadt nap­sugarában a méltóságteljesen im­bolygó ökörnyál-foszlányok. A virágtarkázta réten itt-ott söté- tebb foltok simultak a smaragdzöld lepedőre. Sötétkék egyenruhák, fényes lakkcsákók, piros parasztarcok tar­kája vált ki a fenséges, egyhangú zöldből. Az apró emberfigurák mere­ven és elnyujtózva feküdtek, mint keményre kitömött, hosszú zsákok és a vállukba görcsös ránditással kapták be időnként a csattogva föl­ugató, barnaagyu katonapuskát. A lövőtéren csodálatos pontosság­gal futottak célba a hegyes kis acél­golyók. Csattanva, koppanó ütődés- sel vágódtak be a célba, a földsárga ruhás gépfigura testébe és a követ­kező pillanatban a villamoscsengő jelezte, egy mutatógépkar pedig meg­jelölte a találat helyét. A katonák a lakkcsákók alatt me­reven figyelték a golyók lecsapódását. Ifjú és biztos szemük, amely a kan­tom falusi lőtereken már tizenkét éves koruktól hozzászokott a katona­fegyver hatásához, babonázó, szúró nézéssel akarta látni a téren átröp­penő acélmadarak kecses, szárnyaló ívelését, mialatt a kezük gépiesen kapott a závárzat fafogantyujához, hogy megrántsa s a szerkezet a fűre köpje ki a még forró, füstölgő, pil­lanatra megcsillámló sáégaréz töl­tényhüvelyt. Hirtelen széles, fölragyogó, eleven szőnyeg hullott végig a mező fü- óceánján. Ragyogó, viliózva csillámló napsugár aranyfolyama hömpölygőt el a rét fölött és a pompás, kacagós fény üdére, ifjúra, mosolygósra csó­kolt egy pillanat alatt mindent. Ra­gyogva nőttek a langyos napsugár cirógatásaira a selyemfü szálai, a furcsa és idegen virágok sokszínű, tökéletes szépségű bugái és kápráz­tató csillogással játszott hivalkodást a katonák sok-sok rézgombja. A havasi lóhere kármin virága bódi- tóan piroslott ki a mélyzöld alap­színből, a törpére nőtt gyermekláncfű kénsárga csillagtányérjai aranyra sá­padtan kacagtak szembe az áldott fénnyel. Az apró, sűrűn sorakozó, gazdagtermésü havasi harangvirágok erőteljes lilája méla kékre fakult, a bőrszerüen durva szirmú alpesi zsá­lyák sötétkékje meleg szint kapott, ahogy végigömlött rajtok a friss ta­vaszi napsugárkéve. Aztán nemsokára szikrázva, konok csökönyösséggel kezdett tűzni a nap. Hirtelen kánikula termett a mély völgyfenéken, ahol megszorult és fölforrt a mozdulatlan levegő. A katonák arcára apró vizgyöngyök tolakodtak ki, a homlokukon vékony patakokban kanyargóit lefelé, az arc piros mezői felé, a verejték hüs leve, a nehéz, átfült lakkcsákók alól. A hőség minden átmenet nélkül fokozódott, a nap rideg kegyetlen­séggel perzselte a völgymélyet. És az altisztek rohamlépésekkel igye­keztek a kellékek raktárába, hatal­mas gombafejhez hasonló ernyőket keresgéltek elő és a színes vászna­kat a fűben fekvő, célbalövő kato­nák feje fölé feszítették. A napsugár tüznyilai megtörtén pattantak vissza a napernyők vásznáról, langyos hű­vösség kezdett terjengeni a védő vásznak alatt, aztán a puskalövések, amelyek pedig kezdtek már ellany­hulni, elbágyadni, megritkulni, megint frissen, hetykén és sűrűén csattan­tak föl. Megint dördült a száraz pattogá­sok fölvágódó hangja a sötét erdő­mélyen és megint suhogott, zúgott, zengett, morajlott az álmodásos szépségű fenyves a lövések vissz­hangjaitól. (Vége köv>)

Next

/
Oldalképek
Tartalom