Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)

1925-06-17 / 133. szám

WLki KÖZLÖNY & 1^5 junius 17. = Orvosi hir. Dr. Nisponszky Béla főorvos haza jött s rendelését lakásán Deák-tér 11. sz. alatt újból megkezdte. — Zalaegerszeg .szinikerületi átcsatolása. Zalaegerszeg város fel­irattal fordult a kultuszminiszterhez, melyben kéri, hogy a szinigazgatási kerületek átszervezése kapcsán Za­laegerszeget a Győr—Sopron—Szom­bathelyt kerülethez csatolják. Győr város tanácsa Zalaegerszeg nyári állomásként való felvétele ellen nem emelt kifogást. = Autóvezetői tanfolyamra j azok, akik már jelentkeztek és akiket még érdekel az autóveze- j tői tanfolyam, folyó hó 19-én (pénteken) délután 7 órakor az j Ipartestület emeleti helyiségében nyernek kellő felvilágosítást a j Viktória autóvállalat vezető tag­jától. — Vitéz-avatás. Horthy Miklós kormányzó junius 21-én délelőtt 9 órakor a Margitszigeten avatja fel az uj vitézeket. Somogymegyéből 6 j tiszti és 63 legénységi állományú s vitézt fognak felavatni. = Dunsztos és befőttes üve- f gek, „Rex“ patent befőttes üvegek j legolcsóbbak Szerbnél. = Salamon Béla és a Teréz- j körúti Színpad többi nagynevű művésze vasárnap este 9 órai kéz- j deítel tartja egyetlen szenzációs esté- 1 Iyét a Polgári Egylet kerthelyiségé- jj ben. A közönség a jelek szerint a j rendezőség ezen újítását örömmel jj fogadja, mert asztalok mellől, hüs és jj kellemes levegőn élvezheti végig az { előadást. Az asztalok számozva lesz­nek s ezért ajánlatos jegyekről jó előre gondoskodni. Az előadás külön erre az alkalomra épített magas színpadon fog lezajlani, függönnyel, díszletekkel, rivalda és felsővilágitás- ? sál, úgy, hogy a műsoron hirdetett \ darabokat a közönség teljesen szín- jj házszerüen fogja végig élvezni, ille» jj tőleg végig kacagni. £» A képkiállitósrói. A napok- j ban fellátogattunk Sass mester mű­termébe, ahol a rendezés körül se­rényen folyik a munka. A legtöbb j művész már megküldte a kiállításra szánt képeket, melyek rendkívül érdekes kiállítást Ígérnék, mert nem­csak sablonosán megfestett jó képe­ket láttunk, hanem egyéni művészek- j tői egyéni módon megoldottakat is. jj Sass mester és a két legszorgalma- jj sabb tanítványa Pauk Magda és jj Goldstein Ella különben már napok \ óta reggeltől estig dolgoznak, hogy | a kiállítás még e héten a közönség j részére is megnyíljék. = Fölényesen győz minden j versenyben Filipp kötöttárugyára j (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) ] olcsó és jóminőségü áruival. Muta­tóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer, flór urizoknik 29 ezer, fátyolharis­nyák 38 ezer. = Schwarcz Dezső cégnél úri és női divatárukban legszolidabb ki­szolgálás. = Vizsgára legalkalmasabb aján­dék fotball, tennisütő, cipő, torna­cipő, céllövő légfegyver, sportáruk és tornaszerek olcsón kaphatók Szabó Antal sportüzletében. = Nyugágyak, gyermekkocsik, \ utazó kosarak legolcsóbbak Szerbnél j (Csengery-ut). Zürichi zárlat Párl« 2462 50, London 2504*—, Newycrk 815*50, Brüssel 2430—, Mailand 1990*—, Holland 207 —, Berlin 122B/s, Wien V2*5/a, j Sofia 375 -, Praga 152/ 50, Budapest 72»55, Vnrsó 99 Va, Bukarest 240 —, Belgrad 897 50, f MOZI Uránia. Szerdán és csütörtökön fél 8 és 9 órakor Elveszett hajók szigete, csodalatos szépségekben gaz­dag amerikai film. Aki mer az nyer szombaton az Urániában, vasárnap a Világban (Harold Lloyd szenzációs filmje). SPORTÉLET NTE-Zrinyi tennisz-verseny NTE—Zrínyi TE klubközi tennisz- verseny kerül lebonyolításra vasárnap a Zrínyi sporttelepen. Az NTE most alakult tennisz szakosztálya a leg­nagyobb ambícióval készül, hogy elfogadható eredménnyel állhassa meg helyét a több versenyben nagy rutint szerzett és már szép sikereket aratott Zrinyi-tenniszezőkkel szemben. A verseny négy-négy férfi és női egyes, két-két férfi és női páros és 4 vegyes páros mérkőzésből fog állni s épen ezért, hogy e nagy program lebonyolítható legyen, a verseny egész napon át, reggel 9 órától kezdve folyni fog. Mindkét egyesület 8—8 verseny­zőt indít s ezekből történik a párok alakítása is. Az elíenfeiek megálla­pítása nem sorsolás utján történik, hanem legjobb a legjobb ellen fog játszani és igy fokozatosan tovább. A Zrinyi-játékosok képességének fokozatát a Nagykanizsa—Kaposvár városközi mérkőzés tisztázta, tehát az NTE fogja ennek alapján a fenteb­bieknek megfelelően az ellenfeleket kiállítani. A verseny pontversenyt képez s minden nyert mérkőzésért a győztes egyesülete 1 pontot kap; összesen 16 mérkőzés lévén, a maxi­mális vereség, mit — az NTE szen­vedhet, 16:0, de az NTE játékosai bíznak abban, hogy le fogják tudni küzdeni az első verseny lámpalázát, s teljes képességeiket kifejtve, a Zrínyi TE győzelmét a minimálisra tudják majd szorítani. Magától értetődő, hogy vannak olyan optimisták is, akik meglepe­tésben biznak és az NTE győzel­mére fogadkoznak. Mennyire fog ezen optimisták reménye teljesedésbe menni, majd a verseny fogja eldön­teni, ott pedig a Zrínyi TE játéko­sain is áll a vásár. KÖZGAZDASÁG Földmüvesiskolai fölvétel A somogyszentimrei altiszíképző m. kir földmüvesiskola rendelte­tése a saját tulajdonát képező föld­birtokon vagy esetleg bérleten gaz­dálkodók fiait avagy idegen gazda­ságban altiszti minőségben működni óhajtókat a mezőgazdaság minden ágazatában alaposan és szakszerűen kiképezni. Az iskolába 17. életévet betöltött s legalább az elemi iskola 4. osztályát végzett ifjak vehetők fel. A szakképzés 2 teljes évig tart és a tanév október hó 1-én kezdődik. Felvételre junius hónaptól kezdve lehet jelentkezni. A helyek betöltése a jelentkezés sorrendjében történik. Felvételért az iskola igazgatóságához kell folyamodni. Dijak: beiratási dij tanévenkint 5 aranykorona, tandíj félévenkint 10 aranykorona, eszköz- és butorhasználati dij 25 arany­korona, ellátási dij tanévenkint 350 aranykorona. Az iskola gazdasága kimeríti az összes művelési ágaza­tokat, 800 kh. szántó, rét, legelő, szőlő, faiskola, konyhakert, erdő, halastó, tehenészet, ló, sertés- és baromfitenyésztés szolgál a tanítás céljaira. Minden tekintetben részle­tes felvilágosítással szolgál a hozzá­fordulóknak az iskola igazgatósága. Cséplési szénbeszerzés. A kö­zelgő cséplési idényre beszerezhető ajkai darabos vagy kockaszén hat havi kamatmentes váltóhitel mellett 32.000 koronára q-ként, helyt vagon bánya, plus forgalmi adó. Cséplőgép­tulajdonosok ez ügyben forduljanak a Zalavármegyei Gazdasági Egye­sülethez. TŐZSDE A tegnapi lanyha irányzat még nagyobb mértékben folytatódott a mai tőzsdén és a piacra kerülő áru már nyitáskor a tegnapi nivó alá nyomta az árfolyamokat. A tőzsdeidő későbbi folyamán, amikor külföldről is gyen­gébb hírek érkeztek, az árakban to­vábbi lemorzsolódás állott be és fő­leg a vezető értékek szenvedtek je­lentősebb árveszteséget a lanyhaság hatása alatt. A kuliszban az általá­nos áresés 5 százalék. A Ganz- papirok 6 százalékkal mentek vissza. A cukor-papirok 4—6 százalékkal olcsóbban kerültek forgalomba. A bánya-piac egyes értékei 9 százalékig terjedő veszteséget szenvedtek. A középpapirok áresése kisebb méretű volt. A Magyar Nemzet? Banfe: ihírotsíos árfolyamai Valuták Devizák Angol foot Í44000-34700Ö Anitáid*» 2851C-2Í68S C»eÍJ korona 2096-2118 Beigríd 1247-1255 Diait 1227-1249 Berlin 16875-16979 mnix 70450-71230 Bukarasit 32*32? Francia fr. 3375-3399 BrQaexel 3327-3349 Woüandl fart. 28210-2848« Kopanhága 13460 13540 L'l 321-330 Tríiztláni* 11980 12CS0 Lava 510-518 London 345000-847000 Ura 2734-2762 Milano 2744 2762 «/Srüw >6675 >6*39 Wewfork 70950-713*0 0»*ír. sebül. 99'90 100'E0 Pária 2375 3399 Din kor. 13250-13400 Prigs 2106 2118 S*«id frank 13780 13844 Ssőfía 615-519 Belgs (rann 32*7-3329 gtackko!» 5,9010-19128 WorvÄs (ser. ! 1783-11950 W!«a 99-90-100*50 Svéd sor. 18760-11923 Zürich 13780 >3*64 Aa ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai Ezusí egykoronás 6200—6500, kétkoronás 42.400- 12.600, forintos 16.500—17.000, öt­koronás 32.000—32.500, szlnarany 49.000— 49.500, arany huszkoronás 268 000—280.000, platina 210.000—220.000. Terménytőzsde Irányzat kissé lanyhább. Búza és tengeri egy árnyalattal, rozs nagyobb mértékben olcsóbbodtak. Tengeriben igen élénk for­galom alakult ki. A többi cikkekben csak búzában volt élénkség. Búza ilszav. 76 kg-os 522.500-525 000, 78 kg-os 532 500—535.000, egyéb vld. 76 kg-os 520.000- 522.500, 78 kg-os 530.000—532.500, rozs 40.5000—410.000, u{ tengeri 302 500— 307 500, takarmány árpa 320.000-330.000, köles 285.000 295.000, korpa 235.000— 240.000, zsb 450.000—470.000. Szerkesztői üzenetek Sz.{§F. Budapest. Valamennyit még nem tudtuk átolvasni. A Nárcisz cimü elbeszé­lést a közlendők közé tettük. A többiekre is rá kerül majd a sor. S. V. Nem közöljük. Ceruzával irt cik­két még át sem olvassuk. Versei nem a mi Ízlésünk szerint valók. S. O. Verseit bizony nem találtuk „jók­nak“. A következtetést könnyen levonhatja ebből a kijelentésünkből. S. R. Köszönjük szives készségét, de egyik sem vált be. Nem mindig elegendő az „igyekezet“ ahhoz, hogy valaki jót is Írjon. Némi tehetség is kell hozzá. Nem mondjuk, kogy ez Önnél teljesen hiányzik, de mindenesetre még kezdetleges. K. E. Az Istenért, mit vétettünk, hogy egy egész csomó újabb szerzeménnyel áraszt el bennünket ? Múltkori üzenetünk után igazán nem reméltük ezt a megtisz­teltetést. Egyelőre félretettük. Nem is tud­juk megmondani, hogy a múltkoriak után mikor szánjuk rá magunkat elolvasására. KfJtdó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv- kereskedés RT. Nagykanizsa Fürst József g,Kék csillag“ divat­áruháza Nagykanizsa E hét szenzációja! Gyapjú delének métere csak IC Elegáns grenadin ruhák csak IC Elegáns liberti ruhák csak IC Dunántúl legolcsóbb bevásárlási forrása! ISI 4 Személy autóval túrákat és kirándulásokat olcsón vállalok. Megrendalhető : 3CAUFIVIAIÍN INIRE; Sugár-ut 50. és Nádor-utca 6. Telefonszám i 187. 1543 OLTOTT MESZ (prima, sümegi) házhoz szállítva kapható a városépítő r. t. raktártelepén, a Transdanubia gőzmalom mellett Telefons 384. 1432 Építőiparosoknak engedmény!

Next

/
Oldalképek
Tartalom