Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)
1925-03-29 / 71. szám (72. szám)
1925 március 29. ZALAI KÖZLÖNY S — Az internálótábor végleges átadása. A zalaegerszegi volt internálótábor már, hosszabb ideje üresen állott s az átadásra való várakozás késleltette a szanatóriummá való átalakítást. Tegnap és tegnapelőtt végre megérkeztek Zalaegerszegre a belügy-, népjóléti- és pénzügyminisztériumok, valamint az Országos Munkásbiztositó Pénztár képviselői s megkezdték az átadás munkálatait. A szanatórium igy májusban előreláthatólag már megkezdheti működését. — Tűz Semjénházán. Tótszent- mdrtonból jelenti tudósítónk: Csütörtökön este fél 7 órakor Andrdsik András semjénházai földműves portáján eddig ki nem derített okból tűz keletkezett. Andrásik háza, istállója, pajtája, összes gazdasági épületei leégtek. A tűz belekapott a szomszéd Andrdsik Jeromos házába is, de annak csak pajtája égett le, a többit sikerült megmenteni. — Kocsner József elmebeli állapotát megfigyelik. Kocsner József volt kalauz ellen tudvalevőén több ügyből kifolyólag eljárás indult meg. Mivel alapos a feltevés, hogy Kocsner nem normális, a törvényszék vizsgálóbirája elrendelte Kocsner elmebeli állapotának megvizsgálását. Schwarcz Károly dr. törvényszéki orvos Kocsnert megfigyelés alá vette. — A náthaláz Kaposvárott. Kaposvárott eddig 786 tanuló esett át a náthalázon. A járvány terjedésének meggátlása céljából keddtől kezdve bezárták az összes iskolákat. A járvány-szünet április 15-ig fog tartani. A járvány lefolyása általában enyhe. = Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében. = Divat premier. A legelőkelőbb színházi bemutatóra emlékeztet bennünket az a páratlan érdeklődés, melyet úgy a budapesti, mint a vidéki intelligencia ianusit a világhírű Semler J. cég pompás összeállítású teljes egészében beérkezett divatkü- iönlegességei iránt. Úgyszólván percek alatt lett köztudomású a fővárosban, hogy a londoni Semler J. cég tavaszi és nyári divatkreációi megérkeztek. A közönség, mely 75 év óta innen szerzi be eredeti angol férfi- és nőiszöveí különlegességeit, boldogan vette tudomásul, hogy a premier árak helyett a legmérsékeí- tebb árakat fizeti az újdonságokért.-- Külön meglepetést keltettek a londoni házból beérkezett minden méretű maradékok, melyek minőségükhöz viszonyítva úgyszólván ajándékárakon jutnak a vevőközönség kezeihez, úgy a Bécsi-utca 7, mint a Koronaherceg-utca 9 szám alatti lerakatok- ban. A cég súlyt helyez arra, hogy vidéki vevői soronkivüli kiszolgálásban részesüljenek. = Schwarcz Dezső cégnél úri és női divatárnkban legszolidabb kiszolgálás. = Foíball és teniszlabdák, ra- kettek, tornafelszerelések, tornahinták, sportcikkek olcsón kaphatók Szabó fegyverüzlet Nagykanizsa, m©z i Uránia. 3, 5, 7, 9 órakor: Hetedik menyország, francia film, a Száguldó kerék főszereplőjével. — Világ. Hogyan lesz a leányból asz- szony, vígjáték 8 felvonásban. Hétfőn 7 órakor: színes divatképek. Előadás a divatról; Svenska ismeretterjesztő képek. SPORTÉLET PSC— NTE bajnoki mérkőzés Ma délután fél 4 órai kezdettel legerősebb ellenfelével játszik bajnoki mérkőzést a Nagykanizsai Torna- Egylet. A Pécsi Sport Clubbal, Pécs legerősebb csapatával az őszre kisorsolt mérkőzést ugyanis egyértelműen mostanra halasztották. A PSC, a délnyugati kerület sokszoros bajnok- csapata, Pécs város SzAK-ja, ma játszik először Nagykanizsán s bemutatkozása elé annál nagyobb érdeklődéssel tekint a kanizsai sportközönség, mert játéktudásának hire már régen eljutott Nagykanizsára. A PSC 1919 óta megszakítás nélkül minden évben megnyerte a kerületi bajnokságot s hegemóniája megdönthetetlennek látszik. Érthető az NTE ambíciója, hogy ma meglepetést akar okozni. És az NTE javuló formáját tekintve nem lehetetlen, hogy a PSC arra a sorsra jut, mint annak idején Szombathely büszkesége, a SzAK. Ambicionálja a mérkőzést a PSC j is, ami érthető is, hisz renoméja függ a meccs eredményétől; és hogy erős ellenfélnek tartja az NTE-t, bizonyítja az a körülmény, hogy a szokástól eltérően már tegnap este megérkezett csapata, csakhogy pihenten állhassanak ki játékosai. A mérkőzést a Zrínyi sporttelepen játsszák, a hölgyek féláru kedvezménye már ezen a mérkőzésen életbe lép. Az NTE — uj dresszben játszik, ami az NTE-néí eddig még mindig jó kabala volt. Délután 2 órai kezdettel az NTE és a Zrínyi TE második csapatai játszanak treningmérkőzést. Az NTE felállítása a következő: Jeney, — Jámbor, Joós, — Radics, Kőim, Verem, — Hirschicr, (Heffer) Dezső, Palkó, Skerlák, Harangozó. Kard- és íőrvivóverseny. A keszthelyi gazdasági akadémia Athle- tikai Clubja ma délután kard- és tőrvivóversenyt rendez. A Kovács—Puliíti-ügy epilógusa. A Magyar Nemzeti Kaszinóban Canova János, az Olasz Vivő- szövetség megbízottja és a Magyar Vivószövetség magyar megbízottai értekezletet tartottak, amelyről a következő hivatalos jelentést adták ki: Az Olasz Vivószövetség őszintén sajnálja, hogy azon incidensből kifolyólag, amely a párisi olimpiád alkalmával megtörtént — a kitűnő évtizedes jóviszonyt, amely az Olasz és a Magyar Vivószövetség között fennállott, megzavarta. Az Olasz Vivószövetség kijelenti, hogy rosszalja Pulitti eljárását, aki megsértette a nemzetközi zsűriben helyet foglaló magyar zsűritagot, aki a Magyar Vivószövetség reprezentánsa volt és akit ért sérelem ily módon a Magyar Szövetség sérelme is volt. A Magyar Vivószövetség örömmel fogadja ezt a nyilatkozatot és a maga részéről is kijelenti, hogy a legfőbb óhaja, hogy a két szövetség között régi, hagyományos jóviszony helyreálljon. Köszönetnyilvánítás. Istenben boldogult Ilona nővérünk betegsége és elhunyta alkalmával, a szeretetteljes és gyengéd részvét annyi megható jelével találkoztunk, hogy Indíttatva érezzük magunkat mindazoknak, kik fájdalmunkat bármiképp enyhíteni kegyesek voltak, ezúton leghálásabb köszönetünket nyilvánítani Wajdifs testvérek. KÖZGAZDASÁG A tőzsdetanács ülése. A tőzsde- tanács március 28-án Végh Károly elnöklete alatt ülést tartott. A tanács megállapította a közgyűlés elé terjesztendő jelentés szövegét és jóváhagyta az 1924. év zárszámadásait. Kitüntették a keszthelyi akadémia juhászaiét. A multheti budapesti tenyészállatkiállitáson a keszthelyi gazdasági akadémia többszörösen kitüntetett juhászata 20 darab kiállított merino-precoce kosért díszoklevelet kapott. A kiállított állatok a vásáron utolsóig elkeltek, sőt az otthon maradottakat is előjegyezték megvételre 9—11 millió koronás áron. Országos szőlíősgazda nap. A Magyar Szőllős Gazdák Országos Egyesülete április 18-tól 20-ig rendezi szakelőadásait és tartja meg rendes évi közgyűlését. Országos esemény lesz tehát az áprilisi szőlősgazda nap, melyre a kereskedelemügyi miniszter beismerve a dolgok fontosságát, kedvezményes vasúd utazást is engedélyez. Az érdeklődés már most olyan nagy, hogy ezúton felhívja az egyesület az ország szőlíősgazdáit, hogy a kedvezményes jegyek igazolványaiért sürgősen jelentkezzenek. TŐZSDE Déli magánforgalom Az irányzat barátságos, üzletien. Angol- Magyar 32. Magyar Hitel 403, Földhitel 156, Bosnyák Agrár 58, Osztrák Hitel 150, Kereskedelmi Bank 1070, Általános Takarék 115, Pesti Hazai 2610, Borsod Miskolci 164, Viktória 308, Budapesti Gőz 140, Kőszén 3150, Salgó 538, Urikányi 994, Kohó 305, Athenaeum 75, Pallas 153, Danubius 2535, Fegyver 625, Villamos 1160, Lámpa 110. Rima 139, Lipták 21, Schlick 43, Hazai Fa 63, Ofa 465, Nasici 1750, Búr 156, Magyar Folyam Tengerhajózási RT 174, Nova 192, Trust 165, Cukor 2165, Georgia 273, Részvénysör 354, Gyapjumosó 35, Karton 70, Spódium 100, Hungária Műtrágya 109, Magyar Német Mező,80, Izzó 900, Gummi 285, Temesi 140, Égisz 54, Juta 175, Őstermelő 194, Brassói 293. A Magyar Nemzeti Bank • hivatalos árfolyamai Valuták Devizák Angol font 344000-347000 Amsterdam 28749 28: 25 Cseh borons 21 SS 2138 Belgrád 1143 1156 Dinár í 128 1150 Berlin 17158 17262 Dollár 71330 72560 Bukarest 329-331 Francia fr. 3793-3823 Brüsszel 3*81-371.3 Holland! írt. 28449 28725 Kopenhágs 13150 13230 lei 329-331 Kríaztiéníz 11306 11372 Lsvs 515-523 Londc-n S-4-5000-347000 líra 2950 2961 Milano 2950-2968 Belga frank 3651-3683 Newyork 72130-725£0 Ceztr schlll. ül 44 102 04 Páris 3799 3823 Din kor. 12350 13090 Prága 2138 2150 Svájci frank 13815-13169 Szófia 520-524 Svéd kor. 18176-19344 Stockholm 1942a-í9544 Norvég kor. 11107-11271 Wisn 101 44-102-04 Márka 16958-17122 Zürich 13915 13599 Zürichi zárlat Páris 2735"—, London 2479 —, Ncwyork 5185/8, Brüssel 2660—, Mailand 212T50, Holland 20682-50, Berlin 123 50, Wien 73 05, Sofia 377 50, Praga 1537*50, Budapest ?2‘—, Varsó 100, Bukarest 242 50, Belgrád 830*—. Terménytőzsde Irányzat üzlettelenül lanyha volt. Búzából egyetlen kötést se jelentettek be, ára 5000 koronával esett. Zab és rozs szintén 5000 koronával olcsóbb. Egyéb cikkek tartottak maradtak, csak tengeriben volt forgalom. Búza tiszav. 76 kg-os 515.000 517.500, 78 kg-os 525 000—527.500, egyéb víd. 76 kg-os 512 500-515.000, 78 kg-os 522.500—525.000, rozs 465.000—470 000, sörárpa 450.000— 470.000, takarmány árpa 340.000-350.000, uj tengeri 245.000—250.000, köles 250.000 —260.000, korpa 230 000-235.000, zab 390.000—405.000. lucerna 190.000—200.000. WWAVWMWWWMWWAWvWWWWAWWWWV Kiadó: Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT. Nagykanizsa KISFALUDI t. KRAUSZ divatnagyáruháza az Arany BCakas-hoz Hagy ka siissá sí Tavaszi újdonságok Ölesé árait! Eredeti angol férfiöltöny és kabátszövetek. Fekete és sötétkék női- és férfikelmék. Covelcott, Bourberry, wipp Cord, Camgarn, Cocsmen, Crepp, Eolin, Marokin, Ripsz divatkeímék! M\ lm nmt 9810-1 igen olcsó árakon! Sohroii-schiffonok, fólay és HolfeSd rumburgi vásznak, üegenhareit és Elaymann damasztárukból óriási raktál*. 666 liöviFegelfj butor-rlpsz és butorSZÖVetek nagy választékban!