Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)
1925-03-15 / 61. szám
1925 március 15. 2ALAI KÖZLÖNY Á nyörködve cserélgették ki nagy kényelmesen újakkal a kopott és elhasznált kongó-téglákat. Hogy hol, merre lehetett ebben a képben gyönyörködni, már nem tudjuk felsorolni. Azt azonban tudjuk, hogy a város kellős közepén is, ma is gránát-tölcsérekhez hasonló mélyedéseket találhatunk lépten-nyomon. Ha valaki ma végignézi ezeket a „kijavított“ úttesteket, nem hinnők, hogy azokon csak 2 milliárdnak megfelelő javítási munka látszatát is megtalálja. Pedig a közmunkaváltsdg, tehát íz említett 2280 millió korona a városnak az a jövedelme, amely kizárólag utcák építésére, javítására és fenntartására fordítandó. Vannak ezenkívül a városnak más- íemü jelentékeny bevételei is. Ezek cözül elsősorban kell említenem az llíalános keresetiadót. Az 1924. évi dvetés majdnem 2 milliárd, pontosan 1993 millió koronát tett ki. A íözségi pótadó összege 977 millió corona. Tekintélyes összeget keii, íogy képviseljen a bor- és húsfogyasztás i adó, melyet az állam átadott a városnak. Nem ismerem a 'áros 1924. évi bor- és husfogyasz- ási adóból eredő bevételeit, de nagyon szerény becslés szerint is ki mii tennie 500 millió koronát. Nem udom felsorolni mindazokat a kisebb övedelrni forrásokat sem, melyeket íz 1924. évi II. törvénycikk, az ugy- levezett szanálási törvény alapján a 'árosnak átengedtek. Minden esetre - legalább kereskedőink, iparosaink s fogyasztóközönségünk panaszai itán ítélve — jelentékeny összeg a árosnak a forgalmiadóból való ré- zesedése. (Az elmúlt évben forgalmidó címén befolyt 9 milliárd 741 liliió korona. Ennek egyhatod része, -hát 1 milliárd 623j2 millió korona olt a város részesedése. A szerk.) izámitásba veendő még a bérbe- dott közellátási üzemek jövedelme, égül a város mezőgazdasági ingat- mainak hozadéka. Ez utóbbira vo- atkozólag 1923-ban hallottunk egy datot a város vezetőségétől, mikor Jjváry Géza képviselőtestületi tag a áros vezetőségét támadta a 180 j millió jövedelem miatt. Ma ez is megfelel circa 880 milliónak. Megengedjük, hogy a városnak nagy terhei vannak. Úgy mondják, hogy különösen a városháza étvágyát nem sikerült csillapítani. Mégis szerény nézetünk szerint a város eme nagyon tekintélyes jövedelmei mellett lehetne talán valami olyan megoldást találni, amely lehetővé teszi, hogy az utcaburkolási munkálatokat, ha nem is egyszerre, hanem talán 3—4 év alatt, a város eme jövedelmeiből végeztessék cl. A képviselőtestület tagjai a legközelebbi közgyűlésen vegyék maguknak azt a fáradtságot és a város vezetőségével karöltve tanácskozzál meg azokat a módozatokat, amelyekkel ezt a kérdést el lehetne intézni anélkül, hogy a már úgyis nagyon súlyosan reánk nehezedő közterheket szaporítani kelljen. Egy adófizető polgár. A Sajtó-Estély Nagykanizsa, március 14 Régen sikerült Nagykanizsán irodalmi és művészeti estoiy fényesen, mint a szerkesztőségünk által tegnap rendezett Sajtó-Estély. A magunk ügyéről lévén szó, nem dicsér- heljük annak magas színvonalát, de elfogultság nélkül megállapíthatjuk róla, hogy rnég egyetlen egy estén sem láttuk városunk intelligenciáját annyira együtt, mint tegnap s az est után várakozásában annyira kielé- gültnek, mint az éjjeli. A műsor első száma Székelyné Sólymos Bea, .festőmüvésznö és írónő, a Divat Szalon szerkesztője, lapunk kiváló munkatársának felolvasása volt „A divat története Semirámistól a mai párisi asszonyig“ címen. Az elejétől mindvégig élvezetes és tanulságos előadásban' kimutatja az írónő, hogy a férfiaknak nem kisebb bűn ük van a női ruházkodás mai szertelenségében, mint maguknak a — nőknek. Uíána 10 perces Divatrevue következett, melyet — természetesen hölgyeink — érthető érdeklődéssel kisértek. A legújabb kosztümök legnagyobb részben Fürst József nagykanizsai divatáruházábó! kerültek ki. Kovács József és leánya Liliké, több hawai-i zeneszámot adtak elő eredeti hawai-i hangszereken s ráadásul néhány magyar dallal kedveskedtek. A hawai-i muzsika végtelenül finom, dallamos, érzelgős zene. Kovács József és leánya nagy rutinnal kezelik az eredeti hawai i hangszereket s a maguk közvetlen előadási módjukkal nagy telszést arattak. A magyar nóta is nagyon szépen hangzik róluk s a közönség bizony szívesen hallgatta volna el rnég tovább is, ha lehetett volna. Baróti-Szabó István nagy hatással szavalta el „Testamentom“ cimü hatalmas drámai erőtől duzzadó költeményét. Nagyszerű előadó-képessége minden hallgatót valósággal elbűvölt s a közönség szűnni nem akaró tapsokkal búcsúzott tőle, hogy a programnak szünet utáni második részében találkozzék vele. F.-né Pásztor Irma nagykanizsai közismert zongoraművésznő Liszt Ferencnek Xlí-ik rapszódiáját és Chopinnek Bolcsődalát nemcsak bámulatosan fejlett technikai készültséggel, hanem irigylésre méltó kifejezésteljesen is adta elő. Bámultuk nála minden túlzástól ment s a leg apróbb finomságokat is megértő és érzékeltető nagy zenei készségét s a dinamikai nehézségeknek játszi köny- nyedséggel való legyőzését. Liszt rapszódiáját művészi tökéllyel játszotta, Chopin gyönyörű lágy bölcsődalát pedig a maga finomságának remekül színezett csipkeszerüségével váltotta ki belőlünk a művésznő iránti legnagyobb elismerésünket. Domány Sári Puccini „Pillangó- kisasszony“ cimü operájának nagy áriáját énekelte magas színvonalon álló énektudással és gyönyörűen megoldott crescendókkal. Mióta utoljára hallottuk, hangja lágyabb leit, hajlékonyabbá vált, intonációja biztosabb s orgánuma melegebb szint kapott. A ráadásul adott énekszá- j mában nagyon szépek voltak pianis- simói s mindkét darabjával igaz él- j vezetet nyújtott mindazoknak, kik a zenét nemcsak hallják, hanem értik is. Az énekszámot 10 perces szünet követte, melynek végeztével kezdetét vette „Március tizenötödikének apotheozisa s a jövő álma“ cimü 3 részben jelenetezett életkép. Köny- nyebb megértésére a szerkesztőség külön magyarázatot adott ki hozzá. Az apotheozis és allegória Kempelen Béla, lapunk felelős szerkesztőjének a müve, aki azoknak a jelenetezését végezte. Eszerint az első kép Március 15-ének szimbolizálása volt, melyben Petőfi Sándor személyesi- tője misztikus derengésben elszavalja a Talpra magyar-t, miközben a szia egyre világosodik. Körülötte ültek a Vezércikk, a Szépirodalom, a Hir, a Művészet, a Közgazdaság, a Sport, az Igazságszolgáltatás s a Nyomda megszemélyesítői, kik néhány verssorban elmondták a követendő irányelveket. A gyönyörűen kiképzett márványszerü emelvény előtt telefonon beszélgettek egymással egy olvasónő s a szerkesztő stilizált személyiségei. A második képben legördült Magyarország irredenta-térképe, rajta a megszállt területek sötéten rajzolódva be a háttérbe. Előtte Baróti-Szabó István szavalta el „Székelyország álma“ cimü saját szerzeményű melodrámáját, melyben Lavotta szerelmét zongorán Deáky Manci, hegedűn pedig Dezső László, Rákóczi kesergőjét pedig tárogatón Rdcz János játszották. Mondanunk sem ' kell, hogy a remekbe készült költői mű mély hatást tett a hallgatókra, kik közűi nem egynek szemeibe csalt könnyeket az elveszített hazára való visszaemlékezés keserű érzete. Az irredenta függöny fellebbent s az első kép szinje mögött felragyog Nagy-Magyarország térképe, rajta az egykor megszállt' városokban öröm- tüzek gyulnak ki s előtte Hungária fogadja a sajtó hódolatát, a cheru- bok imát rebegnek hozzá s Petőfi Sándor megszemélyesítője kardját ajánlja fel a magyar nemzeti gondolat és ezeréves múlt szimboiisztikus alakjának. Oldalról nép gyülemlik zorut... Te ügyesebb vagy benne, [ekem más dolgom van és Laci nndjárt itt lesz, Bözsike meg még íindig igy van . . . — Jaj de jókor jöttem, — lel- endezett lángoló arccal Piriké, mi- or az első tüt huzza ki a habfel- őből. — Valamit kérni akarok tőid, Bözsike. — Azt hallottam még z intézetben a lányoktól, hogy ha gy menyasszony koszorújából és ttyolából ad egy hajadonnak, az lető még abban az évben férjhez légy. — De hiszen te gyermek vagy lég, Piriké! — kacagott fel Bözsike •>szony. — Czak egy évvel fiatalabb nádnál — mondja indignálódva irike. — És nem is azért... csak lert. . . hogy igaz-e vagy csak — abona ? — Itt van, Pirikém, — mondja a ienyasszony és átnyújtotta a fejéül lekerült szimbólumból egy fá- olkába csavart mirtusz-ágacskát. — Segítsen a jó Isten, Piriké — ondja s légy olyan baldog, aminő őst én vagyok — és megcsókolta : ellágyult Pirikét. — Hát a vőfélyed hogy tetszik ?- kérdezte öltözködés közben Bözsi iszony. — Oh, nagyon tetszik — mondja izintén. Pedig látod, Bözsike, úgy szóltátok azért, hogy olyan csendes .. . Szép fiú és komoly. Ti nem értettétek meg őt. . . A Laci férj a másik ajtón döröm- ! böl, hogy kis felesége készen van-e már? Sietniük kell. Piriké még egyszer átölelte az uj asszonykát s kirebbent, tudva, hogy az uj pár észrevétlenül szándékozik elszökni. A talizmánt gyorsan ruhájába süllyesztette, mely lassan-lassan csúszott le a szivecskéje felé. Zoltán ekkorra már tűvé tett mindent, hogy hová tűnhetett az ő kis koszorús lánya? Kedves duzzogás- sal, csillogó szemmel fogadta a visszatérő Pirikét. Dehogy is sejtve, hogy selyem ruhájában reá leselkedő veszedelem rejtőzik. Piriké meg, mióta az a kis mirtusz-ág a szive körül kaparászott, különös módon merengővé vált. Szemeit lehunyta vagy pedig szótlanul merült el a távol messzeségbe ... — Piriké! — szólítja meleg hangon Zoltán —- miért komolyodott úgy el? Min gondolkodik? — A leánysorson — sóhajta ábrándosán Piriké. — Lássa, minő furcsa az .— mondja kedves komolykodással, — hogy most Bözsikét Laci csak úgy egyszerűen elviszi. Hogy sir utánna Rózsika néni s mégis csak viszi magával .. . Bözsike is sir és mégis megy . . . Hát nem furcsa ez, Zoltán ? — De furcsa — hagyta rá Zoltán minden meggyőződés nélkül. Úgy tett, mintha nem a régen megoldott problémán gondolkodott volna, de valami más gondolat kavargóit volna az agyában. — És, Piriké, Magácska nem hagyná ott Anyuskáját, ha majd egyszer . .. ha valakit majd szeretni fog ... ? — De engem nem fog szeretni senki — tért ki a lány ösztönös furfanggal. — Azt nem tudhatja, Piriké — kötekedett Zoltán. — De tudom, — rnakacskodott Piriké. — Én meg tudom, — melegedett bele Zoltán, — hogy máris van egy ilyen Valaki . . . — Kicsoda? — kérdi ártatlanul Piriké. Nem nézett rá Zoltánra, hanem félrahajtott fejecskéjével elnézett felette. — Egy . . . gazdatiszt — mondja remegő hangon Zoltán. — Künn él egy pusztán s egy édes pöttöm kis feleségről álmado- zik, mint a minő maga Piriké. Oda is hire ment magának, hogy . minő házias, szorgalmas és még mennyi sok egyéb szép tulajdonsága van. Mindezt az a gazdatiszt már régóta tudja, csak épen még azt nem tudta, hogy sokkal szebb, sokkal bájosabb, mint amennyit meséltek magáról. Piriké izgefí-mozgott. A kebelében kaparászó mirtusz ágacskát babonás félelemnek meg-megtapintgatja. Halálos zavarban van, elmosódik körülötte minden, csak Zoltán nagy kérdő szemét látja s tisztán hallja, mikor ezt kérdezi tőle: — És ha az a gazdatiszt eljönne Magáért, elmenne vele ... ? Oda ki a pusztára ... ? — Azt sem tudom, hogy hol van az a puszta — próbált kitérni a válasz alól Piriké. — Ahol én lakom — mondja csendesen Zoltán — Mondja, Piriké, ha én eljövök és megkérem kezecskéjét, eljönne-e velem ? Mert tudja-e, hogy első pillanat óta, hogy megláttam, kimondhatatlanul megszerettem. Piriké arca tüzrózsákban égett. A leány veleszülett ösztönével érezte, tudta, hogy ez az a históriai pillanat, a minő az életben csak egyszer adódik... Valami nagy boldogságtól dobbant meg a szive és amikor Zoltán zavart félszegséggeí felé nyújtotta a kezét, szemeit mélyen belé kapcsolta a fiú lelkes szemébe, jobb kezét a fin tenyerébe fektette, a bal kezével pedig magához szorította a szivecskéje alatt diszkréten meglapuló bűvös — fátyolos mirtuszágot. . ,
