Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)
1925-02-22 / 43. szám
6 ZALAI KÖZLÖNY 1925 február 22. fiúnak e szavai s ott marasztalta őt vacsorára. És valami szokatlan, jóleső melegséggel adtak neki vacsorát, mely alatt a tanonc beszélgetés közben minden célzatosság, minden keserűség nélkül jegyezte meg a többek között: — Négy év óta ma eszem először rendes meleg vacsorát, máskor csak délután, estefelé szoktam valamit enni. És ez a fiú a szurtos munkáskabátjában, három órai munka után ezt mondta: — Ma még adós vagyok egy cserkész-jótettel, tessék elfogadni ezt annak a fejében. Az „Agg Főnök“ hatvannyolc éves. Baden Powel, a cserkészet nagynevű megalapítója február 22-én töltötte be 68. évét. Az „Agg Főnök“, ki 1907-ben kiadott könyvével alapította meg korunk e legnagyobb pedagógiai mozgalmát, még ma is friss és jó egészségnek örvend. A Magyar Cserkész Szövetség táviratban üdvözölte az ősz főcser- készt, ki ma is buzgón dolgozik a cserkészmozgalom érdekében, melynek minden idejét szenteli. A cserkészet az egyetemeken. A cserkészet jelentőségét nem csekély mértékben bizonyítja az, hogy sok államban egyetemi katedráról is tanítják a cserkészpedagógia elveit, így az Egyesült Államok területén jelenleg mintegy negyven egyetemen van a cserkészetnek önálló tanszéke, igy a newyorki egyetemen is, melynek ezenfelül levelező tanfolyamai is vannak külföldiek számára. A japánok a múlt év folyamán vezették be a tokiói egyetemre a cserkészpedagógia tanítását. Nálunk jelenleg a budapesti egyetemen tartanak cserkészpedagógiai előadásokat heti két órában. Tizenötéves az amerikai cserkészmozgalom. Az amerikai cserkészszövetség most üli fennállásának 15 éves évfordulóját. Az ünnepségek egy álló hétig tartanak, az iskolákban ismertető előadásokat mondanak a cserkészetről s az összes rádió állomások állandóan cserkész- híreket, előadásokat, zeneszámokat adnak le. A jubileumi ünnepségek 24-én érnek véget. HILD JÓZSEF épületfa-, deszka-, mész-, cement- és termény-kereskedése Nagykanizsa, SCirály-u. 4. Telefon 120. szám 34 MOZI Uráni. 3, 5, 7 és 9 órakor: Eltiltott csók. Bolváry Géza Németországban készített filmje, főszerepben Matyasowszky Ilona és Lázár Giola. Világ. 3, 5, 7 és 9 órakor: Bagdadi bajadér látványos film, a Goldwin filmgyár 2 részes nagy képe, főszerepben Betty Blyte. Kedd—szerda 126—7 és 9 órakor az év egyik legszebb képe: A Scara- mouche. Metro film, főszerepben Alice Terry és Ramon Novaro ; rendezte Rex Ingram. Kedvezmények érvénytelenek. Irodalom és művészet Visszhang. A Dunántúl egyetlen irodalmi, művészeti és társadalmi hetilapjának, „Visszhang“-mk utolsó két számát már nem Nagykanizsán, hanem Pécset nyomtatták. A szerkesztőség változatlanul maradt Nagykanizsán, csak a nyomdai előállittás került át, még pedig a lapnak nem is nagy előnyére, a pécsi nyomdához. Huhn Gyula egyre terebélyesedő, izmosodó lapja elevenségénél, egyedülállóságánál fogva sok lehetőséget rejt még magában s méltán érdemli meg az iránta napról-napra fokozódó érdeklődést. A legutóbbi szám majdnem teljes egészében Jókai emlékezetének van szentelve. A Színházi Újság. A Zalaegerszegen megindult színházi szezon tartamára Pesthy Pál dr. testvérlapunknak, a Zalamegyei Újságnak felelős szerkesztője Színházi Újság címén hetilapot szerkeszt, mely a színházművészet körébe vágó színes és komoly cikkeket, karcolatokat, a színre kerülő darabok tartalmi ismertetését s szereposztását és a Pletyka Pubi rovatot tartalmazza. A Színházi Újság szerkesztésénél és ízléses kiállításánál fogva nagy közkedveltségnek örvend Zalaegerszegen. Kerka Vidéke. Ilyen címen Lentiben politikai és közgazdasági hetilap indult meg dr, Nábráczky Hajós Béla kiadásában és dr. Zsidó Sándor felelős szerkesztésében. A lapnak munkatársai közt Zala legismertebb nevű Íróit is ott találjuk. TÖRWÉNYSZÉK A kereskedő tolvaja. Doma János 24 éves tormaföldi lakós Konkoly Ferenc dobi kereskedő áruval megrakott kocsijáról különféle árukat mintegy tiz millió korona értékben eltulajdonitott. Tegnap tárgyalta ezt az ügyet a törvényszék egyes- bírósága. Doma beismerte cselekményét. Miután az ellopott tárgyakat Konkolynak visszaadta és igy annak kára nem támadt és nem is kiyánta a tolvaj megbüntetését, a törvényszék a nyomatékos enyhítő körülményekre való tekintettel Doma Jánost három heti fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. Gondnokságaláhelyezés. A nagy- kanizsai törvényszék Grüner Gyula pötrétei földbirtokost gondnokság alá helyezte. A rendőrkapitány betörői. Horváth József dr. zalaegerszegi rendőr- kapitány lakásába annak távolléte alatt a múlt év nyarán betörtek és mintegy negyven millió K értékű ruhaneműjét magukkal vitték. Acsend- őrségnek sikerült a tetteseket Schnäbel György fodrász és Horváth József kocsifényező személyében kézre- keriteni. Tegnap ítélkezett felettük a törvényszék, mely a bizonyítási eljárás befejezése után bűnösnek mondotta ki mindkettőt és Schábel Györgyöt három évi íegyházra, Horváth Józsefet pedig másfélévi fegyházra ítélte, mig Horváth Györgyöt orgazdaságért kilenc hónapi börtönnel sújtotta. SZABADALMAT I megszerez, értéke minden államban ÁRON ÉS MOLNÁR Äa“ BUDAPEST, VIII., JŐZSF.F-KÖRUT 9. SZÁM ! »Feltalálók Utmutatója< díjtalan. 108 I KÖZGAZDASÁG Kereskedőink levelezése a külfölddel A londoni magyar követséghez beosztott kereskedelmi atasé jelentése szerint a magyar kereskedők és vállalatok nemcsak Angliával, hanem a távol kelet és egyébb országokkal németül leveleznek, németül teszik meg ajánlataikat. Ezek a német kereskedelmi levelezések és ajánlatok mind a papírkosárba kerülnek, mert a nyugati és keleti országok kereskedelmi forgalmából a háború óta teljesen kiszorult a német nyelv. Teljesen kárbavész tehát a magyar cégek azon fáradozása és igyekezete — hogy kapcsolatot teremt- j senek az angol piacon vagy pedig részt vegyenek más tengerentúli, igy Japánia rekonstrukciós munkájában. Holott ezen a téren lehetnének kedvező kilátásai is a magyar kereskedelemnek és iparnak. Érmek azonban az volna a legelemibb előfeltétele, hogy vágy angol vagy francia nyelven tegyék meg üzleti ajánlataikat. A kényszeregyezségi eljárás ] reformja. A kereskedelmi minisz- i teriumban kedden délelőtt ankét lesz a kényszeregyezségi reform tárgyában. A kereskedelmi miniszter ugyanis súlyt helyez arra, tekintettel a legutóbbi időben tömegesen jelentkező kényszeregyezség eljárásokra, hogy az érdekeltségek mondjanak véleményt, különösen abban a kérdésben — nincsen-e szükség minimális kvóta megállapítására ? Fővárosi munkatársunk értesülése szerint a kereskedelmi minisztériumban eddig még egyáltalán nem foglaltak még állást ebben a kérdésben és az értekezleten elhangzó véleményektől teszik függővé a végleges döntést. A keddi ankét egyébként csak a kérdés gazdasági oldalával fog foglalkozni, mig a jogi természetű vonatkozások tekintetében az igazságügyminiszter fog határozni. Shillingre bélyegzik át az osztrák bankjegyeket. Ausztriában a gazdasági testületek egész sora vezeti be a shüling-számitást, mig a shillingjegyek kibocsátása 6 héten belül aligha történik meg. Addig is a 10.000 koronás bankjegyeket „egy shilling“ felülbélyegzéssel látják el. A 100 és 1000 koronásokat bevonják s igy 10.000 koronás, illetve egy shilling lesz a legkisebb pénzegység. TŐZSDE Déli magánforgalom Irányzat barátságos, de üzleítelen. Magyar hitel 433/Hazai Bank 119, Kereskedelmi 1200, Magyar-Német Bank 26, Osztrák hitel 177. ingatlan 220, Földhitel 198, Általános Takarék 122, Pesti Hazai 2965, Miskolci 214, Békéscsabai 112, Viktória 280, Kőszén 3100, Salgó 553, Kohó 254, Uri- kányi 940, Cement 86, Athencum 78, Pallas 118, Danubius 2775, Villamos 1280, Rima 158, Lámpa 134, Kühne 30, Lang 190, Cukorrépa 2380, Georgia 332, Izzó 890, Részvénysör 354. Goldberger 123, Brassói 315, Magyar-Német mező 164, Őstermelő 220, Nasici 1890. Telefon 110, Hazai fa 70, Ófa 495, Zabolai 23, Nova 205, Délivasut 57, Búr 185. "IM'IFHWHIIMI'IIIIWIM —B m I' II'Will BW—— A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai Valuták Angol iont 344000-347000 Ceeh korona 2123-2143 Diaír 11431165 Dollár 71830 /2510 Francia ?r. . 3792-3816 Hollandi frt. 28727-29002 Le! 353-355 Le tí 516-524 tirí 2941-2973 BNgt frank 3631-3663 Oaztr. kor. Hil 85TÖ2.45 Din kor. 12683 12833 Svájci frank 13815-13969 Svéd kor. 19230-19443 Norvég kor. 1CS28-1C994 Márka 16970-17131 Devizák Amaterdara 29027-292CO Belgrád 1163 1171 Berlin 17170-17274 Bukareat 363 355 Brüsszel 3681-3683 K.opsnhág* 12893-12973 Krisztiánja 11028 11094 London 345000-347000 Milano 2961-2979 Newyork 72330-72760 Pária 3792 3816 Prága 2143-2155 Szófia 521-525 Stockholm 19530-19648 Wien 503 85-162 45 Zürich 13915-14999 Zürichi zárlat Páris 2730 —, London 2479 —, Newyork 520 —, Brüssel 263P— Mailand 2130—, Holland 208 60 Berlin 12375, Wien 73 44, Sofia 377-50, Prag?, 1542-50, Budapest ?2'-, Varsó 100, Bukarest 260'—, Bclgrád 812 50. Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai Ezüst egykoronás 6150—6350, kétkoronás 12.300 12.700, forintos 16.500—17.000, ötkoronás 31.500—32.500, színarany 49.000— 49.500, arany huszkoronás 315.000—316.000, píatína 210.000—220.000. Terménytőzsde Irányzat ismét lanyha volt. Amerikából továbbra is gyenge jelentések érkeztek és mivel a kedvező időjárás következtében a kinálst a helyi piacon is erősen megnövekedett, búza 5000, rozs és sörárpa 10.000 koronával olcsóbbodott. Búza íissav. 76 kg-os 572.500 575 000, 78 kg-os 580 000—585.000. egyéb vid. 76 kg-os 570.000- 572.500, 78 kg-os 577.500—582.500, rozs 475.000-480.000, sörárpa 470.000— 490.000, takarmány árpa 400.000-420.000, uj tengeri 267.500—272.500, köles 290.000 - 300.000, korpa 240.0)0—242.500, zab 430.000- 440.000, lucerna 250.000—270.000. Szerkesztői üzenetek Babaasszony. Hogy lehet-e nő és férfi között tartós barátság? — e tekintetben igen elágazók a vélemények. A legtöbb iró azt a felfogást vallja, hogy a barátság előbb vagy utóbb, de szerelemmé vagy gyűlöletté változik. Más irók lehetségesnek tartják, különösen ha annak „egyéb feltételei“ is megvannak. Ezek közül az egyéb feltételek közül azonban hiányzik az Ön esete, mert 22 éves asszony és 28 éves férfi között valóban nem sokáig állhat fenn barátság, ellenben idősebb korban, megfelelő lelki rokonság mellett lehetséges. Az ön esetében tehát igaza van az ismerőseinek, viszont nincs mindig igazuk azoknak kik „más esetekben“ is mgtagadják egy nő és férfi között lehetséges barátság fennállást. D. I. Ünnepi beszéde gondos munka eredménye, irodalmílag is becses alkotás, de — bármennyire is elismerőleg vélekez- ziink annak értékéről — utólag már nem közölhetjük, bár erre kilátást is nyújtottunk. A másik felolvasás helyi vonatkozásánál fogva kívánkozott ki a napi hírekből. /VV“vV*«\A^A.VVVVNAA^VWWVVV\A^vWVVV\i\VVVVVVv\NAvVV^VV Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT, Nagykanizsa ^REINITZ BÉLÁNÉ kéziniunkaüzletében öeák-tér 9. (volt Váry-cukrászhelyiség) mindennemű legdivatosabb és legszebb kézimunkák nagy választékban bámulatos olcsón kaphatók és megrendelhetők Előnyomtatások íf}s vmál0adéérkn mintákkal rendkívül előnyös árban, elsőrangú kivitelben, különös gonddal és figyelemmel készülnek. ' 422 f Kézimunka kellékek és anyagok ! 1J Sodorjon „JANINA“ papírt. 1723