Zala, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-13 / 292. szám

Az épiibií „gyüm“ \ könnyű kis homokfulót sebe- sen röpítette a két jóvérű paripa Csenget-puszta felé. Az eger­vári állami gazdaság most épülő gyümölcsvárosát" akartuk megte­kinteni. Mintegy félórai út után Angella- majort elhagyva, kocsink alacsony dombra kapaszkodott fel. A domb tetején álmélkodva néztünk szét. Amerre csak elláttunk, mindenütt apró gyümölcsfacsemeték szerényked­tek a domboldalakon, a sík területe­ken. Felséges látvány! Ma még gyenge, védelemreszoruló fácskák, holnap egész gyümölcserdő. Es ki gondolná azt, hogy ezekre a kicsiny csemeték­re az állami gazdaság ezreket köl­tött? Ki gondolná, hogy az elmúlt években telepített hatszázharminckét holdnfi gyümölcsösre 381.000 forin­tot áldoztak? A gyümölcsösnek ez a része, ha minden jól megy, Jövőre termőre fordul. lesz alma, körte bő­ven. Az idei telepitéc is a költség- vetés szerint 102.000 forintot emészt fel. Ezt a részt tizenkét holdon cse­resznyével és negyven holdon szil­vával telepítik be. A telepítési mun­kálatok nyolcvan százalékra Készen állnak. Néhány év múlva az állami gazdaság ontani fogja a gyümölcsöt. Bizony, nem ártana itt mindjárt egy gyümölcsfeldolgozó üzemet létesíteni. Kifizetődnék, mint mondják, mert a környéken nemcsak az állami gazda­ság foglalkozik gyümölcstermeléssel, hanem sok egyénileg dolgozó gaz­da is. A végtelennek tűnő gyümölcsös kellős közepén néhány épü­letből álló munkástelepülés bontako­zik ki a távolban. Mi is oda tartunk. Kocsink befordul a tágas udvarra. Éppen a konyha előtt állunk meg, ahonnan -*• közel lévén a dél — kellemes ételszag árad kifelé. A konyha mellett van az ebédlő. Min­iden asztal megterítve várja a mun­kásokat, akik nem is sokáig várat­lak magukra. Jönnek csapatosan, kissé megdermedve a hidegtől és ialaposan megéhezve a kemény mun­kától. De sebaj! Az ebédlő nemcsak [jó eledellel várja őket, hanem kedé­lyes, meleg szállással is a duruzsoló kályha mellett. És még más szem­pontból is otthonos ez az ebédlő, Még pedig azért, mert a termetes Szakácsnő szinte anyai szeretettel látja el „fiait“ mindenféle jóval. Pa­naszuk nem lehet semmire, Iegke- vésbbé a kosztra. És ott van a má­sik „szempont", amely minden ott­hont olyan kedvessé, kellemessé tesz. A macska. Ott dorombol, ott mos­dik a meleg kályha mellett. De mi­lyen kövér! Hiába, az állami gazda­ság kosztján él. Most is elindul újabb vadászatra. Megszimatolja, hol dobtak le a számára valami érdemes falatot. Úgy látszik talál is itt-ott, mert csak nagysokára kerül elő. E lnézzük a jó étvággyal falato­zó embereket. Hallgatjuk tréfáikat, vidám nevetésüket. Aztán lassan búcsúzunk és tovább megyünk. Benézünk a munkások éjjeli szállá­sára is. Többnyire be vannak zárva ilyenkor, hanem egyet mégis nyitva találunk. A traktoristák szállása, amely tisztább is lehetne. Nem ért­jük, miért nem ügyelnek jobban a rendre a traktoristák, hiszen lema­radnak a versenyben, amely a háló­szobák minél tökéletesebb, minél tisztább voltáért folyik. Ettől a kis településtől néhányszáz méterre van egy másik. Oda is ellá­togatunk. Ott ugyanis az az érde­kesség kínálkozik, hogy egy most, alig egy hónapja megnyílt fióküzle­tet láthatunk, amely az egervári föld- müvelszövetkezet fennhatósága alá tartozik. A fiatal boltkezelő panasz­kodik a földművesszövetkezetre: nem utal ki a bolt számára elég árut. Pe­dig nagy szükség volna rá, hiszen azért alakult, hogy a környező ma­jorok lakossága — jónéhány major van itt távolabb és közelebb — ne kényszerüljön minden apró-cseprő dologért bemenni n faluba. Különö­sen ecetre, petróleumra volna nagy szükség, mert mind a kettő nélkülöz­hetetlen egy háztartásban, különösen a petróleum, hiszen villany nincs a majorokban. Legalább addig lássák el őket rendszeresen petróleummal, amíg az állami gazdaság be nem ve­zetteti minden üzemegységbe a vil­lanyt. A most következő egy-két éven belül az , is meglesz és a telefonhá­lózat is, amelyre ugyancsak nagy szükség van. T1 ovább menve körüljárjuk a gaz- -*• daságnak ezen a részén elte­rülő egész gyümölcsöst. A sorok nyílegyenesen húzódnak előttünk. Némelyik sorból hiányzik egy-két fácska. Kiszáradt, nem eredt meg, vagy valami más baja történt, A hiányzó mennyiséget hamarosan pó­tolni kell, hogy lehetőleg egyszerre nőjjön a többivel. Már meg is ásták a szükséges gödröket, ahová beülte­tik majd az új csemetét. Az egyik útkanyarnál jókora halom kavics, agyag, cementgyűrű és mindenféle építési anyag hevert a földön. Az ál­lami gazdaság öntözőberendezést épít, hogy az esetleges száraz idő­szak ne tegye tönkre a gyümölcsöst. Helyenként víztárolókat helyez el, ahol a nagymennyiségű víz megköny- nyíti majd az öntözést. Itt is azt szán­dékoznak építeni. Egy másik helyen már folyik is az építkezés. Keskeny kis völgy ez, éppen alkalmas víztá­rolónak, mert esőzések idején a két­oldalt emelkedő dombokról összefut a víz és mivel nincs ahová elfolyjon, itt megáll. Az állami gazdaság ezt a természetadta lehetőséget jól kihasz­nálja, összegyűjti a vizet, sőt egy kisebb patakból, amely körülbelül egy kilométerre van a telephez, tur­binával nyomatja fel a vizet. Itt és a patakmenti duzzasztógát építésénél a környező falvak lakói mind dol­goznak. Lehetnek 180—200-an. Ásó­val, csákánnyal törik a kemény föl­det. Izmuk megfeszül a szerszámo­kon. Bizony nehéz munkát végeznek. Kubikusok mind. Napjában négy-öt köbméter földet hordanak ki abból a gödörből, ahol nem sok idő múlva a víztároló medence lesz. XT a ezzel elkészülnek, újabb, nagyobb munkába fognak: az öntözőberendezés kiépítésébe. Eze­ket a munkálatokat a szombathelyi földmérnöki hivatal végzi. Az állami gazdaság csupán «. terv kidolgozá­sáért ezreket ad, hát még az építke­zésekre! Milyen szép is lesz itt minden né­hány év múlva! Igaz, már most is szép, de még szebb lesz, ha a fák megnőnek, az öntözőberendezcs elké­szül és működik, az új munkáslaká­sok felépülnek és a gazdaság köz­pontja ideköltözik. Mert az is meg­lesz még az elkövetkezendő két év folyamán. Kell is, hogy így legyen, mert Egervár messze van, öt kilomé­terre és nehéz lenne úgy az irányí­tás, no meg egyelője esős időben járhatatlan az út. De csak egyelőre, mert idővel azt is kiépítik. Mi is lenne egy ilyen szép, virágzó gazda­sággal, ha nem lenne járható útja? Mindezt elgondoljuk és azt, ho­gyan is fest ez a most is gyönyörű vidék tavasszal, amikor kizöldül min­den fa, vírágbaboful minden ág és nyáron, amikor a virág helyén egész­séges, piros almák virítanak majd. XT öcsink tovább robog. Felérünk a dombra, ahonnan belátni az egész tájat, a szép sorjában ültetett fákat, a völgyben dolgozó kubiku­sokat, a munkástanya távolban füs­tölgő kéményeit. Visszafordulunk, hogy még egyszer lássuk ezt a ked­ves képet, az épülő gySnyörü gyü­mölcsvárost, megyénk, hazánk új büszkeségét. A múltról, jelenről és <6 jövőről beszélgetünk Né­meth Istvánéi; barátságos, 'meleg konyhájában a pet­róleumlámpa sápadtan vilá­gító lángja melleU. — Cselédek voltmik, — foglalja össze egyetlen rö­vid mondottban Németh István a mvMat. — Aki •ismeri ezt az életet, úgy is tudja, hogy mi volt, — (teszi hozzá egy kis szünet után, — Tizenhat mázsa gabona, 20 pengő fertály­pénz, egy marhatartási egy soi'téstavtás, meg 1200 öl föld használata. Ez volt az egészévi kereset, Zalailövőn érte a csalá­dot a felszabadulás. Ezzel kezdődött minden, ami értelmet adott Németh Ist­vánéin életének. Az a IS hold föld, anrvit a vörös csillagos katonák, meg a párt, a mmkásosztály se­gítségével kiszakítottak az ősi jussból, hogy végre ne­jeik teremjenek a verejték- kel áztatott barázdáik. Teremtek is. Szikár, szí­vós ember Németh István, akit a munka tett acélke­ménnyé. Megfogta a dolog végét az egész család. Minden év uj örömöket, nagyobb darab kenyerei, nagyobb boldogságot ho­zott. Hanem azért van jobb is. Erre jöttek rá 1951 tava- szám, amikor beléptek Za- lalövőn az egyik egyes ti- pv&u ■termelőszöveűcez&ti csoportba. Na nem volt ez Múlt, jelen és jövő rossz, de a hármas mégis jobb. Ugyanez év őszén már a Vörös Zászló ’ter­melőszövetkezetben dolgo­zott a család. — Tavaly is 700 munka­egységet szereztünk, m?g az idén is, — tér rá a je­lenre Németh István. Er­ről aztán van mit beszélni, hiszen ez a család életének legszebb, legboldogabb idő- szaka. — Először talán a kere­setről, — szól bele a be­szélgetésbe Németh néni., — akkor meg lehet értem, miből tudtunk annyi min­dent vásárolni. De csak a legf o-niosa b b akat mondom el, mert annyit kaptunk, hogy mindenre nem is em- lékszilo az ember. 3S és fél mázsa búzát, 8 mázsa 24 kiló rozsot, 7 mázsa árpát, 17 és fél mázsa burgonyát, 5 és félezer forint kész­pénzt. A háztájin meg ter­mett 20 mázsa kukorica, S0 mázsa krumpli. A jelenhez tartozik meg az a icet kielégíthetetlen étvágyú hízó is, amelyek megtöltik majd a zsirosbö. dönöket, meg a kamrát a jóféle kolbásszal és füs­töli sonkákkal. Hogy aztán van még három 40 __45 ki lós süldő is, azt csak olyan mellékesen említik meg. Na de nézzük tovább a jelent. Ehhez már a szobá­ban folytatjuk tovább a beszélgetést, illetve itt in­kább a szemnek van dolga. mmt a szájnak. A szájé legfeljebb csali annyi, hogy leessen egy kissé a csodálkozástól, amikor Né­meth néni kitárja a.t újon­nan vett szekrény ajtaját. Olyan zsúfoltan. de azért példás rendben lógnak oht a ruhák, felöltök, télika­bátok, hogy még egy zár­számadást már nem bvr lói. Meg kell venni a párját is a szekrénynek, hogy le­gyen hová rakni a ruhákat. Azért hiába akar ti nk csak a jelenről beszélgetni. Az emlékek visszakanyarod­nak a múlthoz is, amikor egy-egy dolog szób akerül, mint most példáid, amikor uj nagykakáiját mutatja A émelh néni. — Most van először hosszú télikábátom, — mondja. — A felszabadu­lás előtt hogyan it kerülhe­tett volna rá a nyomorú­ságos keresetből. Akkor még kötött kabátom sem volt. Még egy kicsit sze­gy ellem is magam a bolt­ban, amikor felpróbállam eleiem első hosszú télika- hatját. Hagyom fogok ki­nézni benne, állandóan ezen gondolkodtam. Be már megszokta az uj kabátot. Sűrűn sor kerül rá, hogy fel Jcen venni Mert Nemethék jelenéhez tartozik az is, hogy gyaJc- i an mennek be a községbe mégha messze esik is ‘egy W. ¥NDSL mozi, Ml lonboső gyűlések. Ebben a két évben. amióta tsz.tag ok vagy unit, többet megyünk ilyen hely­re, mint a félsz ab adulás- elötiti egész életünkben, — mondjál;. Közben megérkezik Né­methék leánya is. Nem gyalog jöH a négy kilo­méterre eső községből. Va­donatúj női kerékpáron. Csomagot is Ivoz, Ebben pedig uj cipő van. Telik, hiszen ő is szorgalmasam dolgozott a tsz-ben, — Ezzel azután be is fejeződött a vásárlás, mert házait akarunk épülni — jelenti lói Németh Ialván. Hát igy kerül szóba a jö­vő. De nemcsak Némethék épülnék, hanem összesen 14 család a Vörös Zászló tsz-ből Egész kis falu lesz iih — mondja büszkén Nemeth néni, De falu ám, hiszen iskola is épül majd meg talán Iculturház is — Csak egyet szeretnék meg megélni, ~ kezdi kissé akadozva N émeth néni hogy hogyan is mondja el clete nagy vágyát. — So­sem voltam még' üdülni. Bgy szeretnék egyszer el­menni Lillafüredre vagy akarhová... ’ Leltet hogy ez a vágya is beteljesedik majd Né­meth néninek és ez is a boldog jelen,éhes kapcsoló, dik. Mint asszony 2S7 munkaegységet teljesítőn ebben az évben. Meg is ér­demli. Miénk a minisztertanács vándorzászlaja Kemény, megfeszített mun­kában eltelt hetek, hónapok után ünnepet ül ma megyénk. A becsülettel végzett munka örömünnepe ez. Országosan el­sőnek teljesítette Zala megye az őszi kapásokból begyűjtési tervét, s ezzel elnyertük a mi­nisztertanács vándorzászlaját, amelyet ma délelőtt ad át me­gyénknek Tasnádi Sándor elv­társ, a begyűjtési miniszter első helyettese. Nem volt könnyű ennek a győzelemnek a kivívása, de megszereztük mégis az elsősé­get, mert dolgozó parasztságun­kat lelkesítette a kormánypro­gramra nyújtotta nagyszerű perspektíva mielőbbi megvalósí­tása. Amikor a szántóföldről teljesítették begyűjtési kötele­zettségeiket, tudták, hogy ezzel hazánk gyorsabb építését, fel­virágzását segítik elő. Tudták, hogy a termény gyűjtőbe beszál­lított burgonya, kukorica, nap­raforgó azt jelenti: gyorsabban épülnek házaink, útjaink, Kór­házaink, könyvtáraink, filmszín házaink. Tudták, hogy kormány­zatunk okosan és jól gazdálko­dik a begyűjtött javakkal, s ez visszatérül a falunak nemcsak a felsorolt formákban, hanem a falu több és jobb áruval való ellátásában, a több cipőben, ruhában, mező gazdasági gép­ben is. Szívesen tett eleget begyűj­tési kötelezettségének dolgozó parasztságunk, hiszen a kor­mányprogramra megjelenése óta számos kedvezményben ré­szesült. Kevesebb a beadása, az adója, mint tavaly, ingyen gyógykezelik megbetegedett ál­latait, olcsóbban vásárolhat mintegy 10.000 cikket a boltok­ban, törölték a beadási hátra­lékokat, kölcsönt kaphat házépí­tésre, sílóépítésre és így lehet­ne sorolni tovább a kapott ked­vezményeket, A párt, a haza iránti szere- tete nyilvánult meg dolgosa pa­rasztságunknak, amikor az egész országnak példát mutat­va teljesítette begyűjtési köte­lezettségét az őszi kapásokból. Azt jelentette ez a helytállás, hogy helyeslik falvaink dolgozói a párt határozata nyomán ki­dolgozott kormánypro grammot, s ezen túlménöleg leitekkel is harcolnak annak ’végrehajtá­sáért. Azt jelentette ez a helyt­állás, hogy helyeslik pártunk politikáját, s aktív cselekvői , kívánnak lenni e politika vég­rehajtásának. De nem utolsó sorban jelenti ez a jó munka azt, hogy dol­gozó parasztságunk szereli a békét s nemcsak óhajtja azt, ha­nem a begyűjtési kötelezettsé­gek ' teljesítésével is igyekszik erősíteni hazáját, a 800 milliós béketábor egyik országát. Elismerés és dicséret me­gyénk minden dolgozó paraszt­nak, akik a határidőt be sem várva, napokkal, hetekkel előbb tettek eleget begyűjtési kötele­zettségüknek. Jutalom és elis­merés ez a minisztertanácsi vándorzászló, de az igazi juta­lom mégcsak ezután jelentke­zik, amikor a begyűjtési tervek pontos teljesítése után tovább emelkedik hazánk, megyénk minden dolgozójának életszín­vonala. szesei a járás, a megye győzel­mének, megmutatták helytállá­sukkal, hogy igazi hazájuknak érzik ezt a földet, hiszen nem­zetiségi politikánk épp oly jo­gokat biztosít nekik, mint az az ország többi állampolgárá­nak, Délszláv dolgozó paraszt­ságunk jó begyűjtési munkája nemzetiségi politikánk helyes­ségét is igazolja. Nemcsak megyénk és járá­saink mutattak példát az egész országnak, hanem községeink közül is több megtalálható a legjobbak között. Magyarszent- miklós az ország második, Új­udvar az ország harmadik, Ha- gyárosbörönd pedig ötödik köz­sége lett. Külön dicséret és el­ismerés jár e községek dolgozó parasztjainak, tanácsapparátu­sainak, állandóbizottságainak, akik jó munkájukkal nemcsak községüknek szereztek dicsősé­get, de hozzájárultak ahhoz is, hogy megyénk az országos ver­seny győztese lett. A jólvégzett munka boldog tudatával ünnepelünk. Szüksé­ges azonban az is, hogy az ed­digi munkán végzett számvetés mellett előre is tekintsünk. Ez a győzelem csak a begyűjtés egyik szakaszának lezárását je­lenti. Még ebben az esztendő­ben is kemény munka vár egész begyűjtési apparátusunkra, dol­gozó parasztságunkra, hogy ugyanilyen eredménnyel, ugyan­ilyen dicsőséggel zárjuk le az esztendő végén az állat és ál­lati termékek begyűjtését is. Bár ebben is az ország legjobb­jai között vagyunk, de távolról sem dicsekedhetünk olyan ered­ményekkel, mint amit elértünk az eszi kapások begyűjtésében. Különösen a hízottsertés- és baromfibegyüjtésben van lema­radásunk. Baromfiból például még a legjobb letenyei járás is csak 66 százalékra teljesítette tervét, míg az utolsó nagyka­nizsai járás alig 34 százalékot ért el. Az önelégültség csúnya be­tegség és méltatlan az öntuda­tos dolgozókhoz. Nehogy azt gondoljuk, a minisztertanács vándorzászlajának birtokában most már minden könnyen megy nálunk. Sőt, a vándorzászló bir­toklása arra kell, hogy ösztö­nözzön bennünket: még jobban és még többet tegyünk megyénk becsületének megvédéséért, jó hírnevének öregbítéséért. Még elszántabban kell harcolnunk azért, hogy az esztendő végére ne legyen egyetlen beadásra kö­telezett sem a megyében, aki adósa államunknak. Megköny- nyíti munkánkat, hogy a jó ta­pasztalatok tömege van birto­kunkban. A jó tapasztalatok, módszerek azonban csakis ak­De a megyén belül külön ün­nepet ül ezen a napon a lenti járás, amely a járások országos versenyében került az első helyre. A lenti dolgozó parasz­tok mellett gyönyörű példáját mutatták az igazi hazaszeretet­nek a letenyei járás dolgozó parasztjai is, akik országosan a második helyet harcolták ki. Külön jelentősége van annak, hogy két határszéli járásunk került az országos verseny első és második helyére. Mindkettő Tito Jugoszláviájának tőszom­szédságában fekszik. A letenyei járás délszláv dolgozó paraszt­jai, akik szintén tevékeny ré­kor érnek valamit, ha alkalmaz­zuk azokat s nem tartjuk véka alatt, hanem rendelkezésére bo­csátjuk azoknak a községi ta­nácsainknak, ahol lemaradás volt a begyűjtésnek ebben a szakaszában. Éljünk velük úgy, hogy a közelgő 1954-es eszten­dőben is azok közé tartozzunk, akik példát mutatnak az egész országban. Éljünk velük úgy, hogy a jövő esztendőre is meg­őrizzük a minisztertanács ván­dorzászlaját. — Baloghi — 1953 dec 13. Vasárnap.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom