Zala, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-12 / 291. szám

A somod, m virágzó élet felé Zöldelő vetések, tavasziak alá elő- készlett földek szegélyezik az uta' a lürjei Ifjú Gárda mezőgazdasági termelőszövetkezet gazdasági épületei felé. Ift-ott. egy-egy lovas , vagy tchenesszekér baktat, folyik még a trágyázás. Az erdő felől is sűrűn jönnek a fával megrakó« kocsik, je lezve. hogy itt az ideje a '-éli tüzelő biztosításának. Az Ifjú Gárda termelöszövetkező1 együk táblája mellett idősebb pa rasztt. szántogaí két tehénkéjével. A tsz földjén látszik, hogy a gépállomás végezte a MÉLYSZÁNTÁST, emiff alig 12—15 centire kaparja a főidet a tehenekkel vontató-1 eke. Itt, a szövetkezeti tábla szélén^ ta­lálkozik a győzelmesen előretörő uj a régivel, az elavult-'- al Amilyen mozgalmas az elet üreg kint az utakon, úgy lopakodott be ide a szövetkezet épületei közé az ősszel együtt a csend. Csak az istál­lók közö t látni néhány dolgozót. Az. <án hirtelen felberreg valahonnan, a eilótöKőgép motorja, de ez is vala­hogy" tompábban hangzik ebben a ködös időben. Az irodában persze zajlik az élet. Stefán Gáspár elvtárs, a szövetkezet elnöke a könyvelővel dolgozik. A zárszámadás már megrvolt, de ren­dezni való akad még. Disznót vág lak a zárszámadási közgyűlés u áni mulatságra, s a megmaradt húst, zsirt osztják most szét a tagok kö­zött. — Hogyan zárult az év? Megelé­gedettek-e a tagok? — kérdezzük az elnök elvtársat. Nem sokáig kell gondolkodnia a válaszon, de ha nem szólna semmit, akkor is ki lehe'ne olvasni a felele­tet derÜ6 mosolyából. — NAGY AZ ÖRÖM MINDEN CSALÁDBAN, — felel röviden- Kissé gondolkodik, rendezi magában a mondanivalót, aztán nem is kell kérdezni többe“. Dőlnek a szájából a szavak. — A .múlt év az nehéz volt, — komorul el egy pillanattá a tekin­tete. — Az ideinél jóval kevesebb volt egy munkaegység értéke, — folytatja. — Azér- nem csüggedtünk tavaly sem. Belátta a tagság, hogy rossz volt az időjárás, igen sújtott- bennünket az aszály. Meg azt is be­látták, hogy nemcsak az időjárásban kell keresni a hibát, hanem magunk­ban is. Ha jobban mellé állunk a munkának, többször elvégezzük a kapálást, a maga idejében megcsi­nálunk minden munkát, több jutott volna tavaly is. — Ezekből a tapasz* álatokból okulva kezdtük meg az idén a mun­kát. Szorgalmasan dolgozott- min­denki, bíztunk a jövőben és ném is csalódtunk. — Nemcsak a férfiak, de A családtagok IS becsüle­teseit kivették részüket A MUNKÁBÓL. Egyedül a Kovács Vendelné volt, aki olyanformán nyilatkozott, hogy az előtt ig eltartotta őt az ura, tartsa el most is. Dolgozzon helyette is a szövetkezetben. Próbáltuk meggyőzni, beszélgettünk vele többször, de nem tudtunk dűlőre ju'-ni. Aztán hagytuk. Gondoltuk, majd a termésbetakari- táskor, zárszámadáskor rájön, hogy hibásan gondolkozik-. — így is történt, Most már látja, hogy kár volt nem dolgoznia. Igen szépen jutott égy munkaegységre és 100 munkaegységet ő is könnyűszer­rel teljesíthetett, volna. Száz mun­kaegység pedig igen nagy érték most- nálunk. Könnyen dolgoztak az idén a tér melöszöve kezeiben p családtagok, az anyák, mert gondoskodtak arról, hogy gyermekük jó helyen legyen a munkaidő alatt. Napközit rendeztek be, igv nem is volt hiba. Elmondja a beszélgetés során Sfe ián elvtárs azt is, hogy A GÉPÁLLOMÁS AZ IDÉN MÁR JÓVAL KOMOLYABB segítséget adott, mint tavaly. — Igaz, végezhetnék jobban is a munkát, - teszi hozzá, — de úgy gondoljuk, ez meglősz a jövőben. — Ja, arról meg is feledkezem, — kanyarodik vissza a gépállomásról folyó beszédtől a tagok munkájához, — hogy az idén már minden tagnak kimértük a kapásokból a rájuk eső részt, aminek a gondozásáéi1müve léséért ők felelősek. Ez az év bebi­zonyította, hogy ez a helyes mód­szer. így becsületbeli kötelességének ‘aTtja minden tag-, hogy a ráeső ré­szen jól végezze a munkát. Tudja, ha lemarad, akkoT könnyen szájra ve­szik. Aztán vannak nekünk csípős- nyelvű asszonyaink, akik meg-meg- szurkálják a hanyagokat­Érdemes megnézni a főbb termé­nyek átlagtermését. Búzából 15 má zsa 26 kiló, rozsból 12 mázsa, bur­gonyából 120 mázsa, kukoricából 30 mázsa került- lé egy holdról. A szőlő pedig 25 hektó bort fize“ étit holdan­ként. — megelégedve AZÉRT NEM VAGYUNK, — ve i közbe Stefán elv'árs. — Lehe­tett volna ez még jobb. Na, de lesz is, — csillan meg a szeme. — Ez egyedül csak rajtunk, a mi munkán­kon múlik. — Hát az ellenség nem okozott-e komolyabb zavart a nyáron? — teszünk fel egy újabb kérdést. Stefán elv-'ársnak ismét elborul egy kissé az arca, ahogyan emlékezni kezd a nyáron történtekre. — Baj azért nem volt. Nem lépett ki senki sem. — mondja. — Akadt azért né­hány család, akik úgy' gondolták, hogy elmennek. De addig-addig be­szélgettünk velük, mig úgy döntöt­tek: közöttünk maradnak. — Egy kis szabálytalanságot) is követtünk el ekkor, — teszi hozzá, de most már ismét mosolyog. — Amikor megtudtuk, hogy az ellenség komoly zavart okozott néhány tér melőszövetkezetben, akkor mi kiosz lőttünk a tagok között 50.000 fo­rintot. Tudtuk hogy nem egészen szabályos, dehát a jövőről volt szó. Nem is lett hiba belőle. Azó'a már visszatérítettük ezt az összeget. Köny­vi ven ment, hiszen annyi kedvez­ményt kaptunk a kormányprogramul óta államunk'ól. Elmondja azt is, hogy nemcsak a saját erejükre VOLTAK UTALVA a termelőszövetkezet megszilárdításá­ért folyó harcban. A járási páríbi zot'-ságtól, a járási tanáes'-ól is sok elvtárs felkereste őket, elbeszélgettek a tagokkal, megmagyarázták nekik, hogy saját maguk ellen vétenek, ha ilthagyják a jól jövedelmező közös gazdaságot. Hát igy történt, hogy senki nem lépett ki. — Amikor aztán az előleget- kezd­tük osztani, — mondja tovább Ste­fan elv'-árs, — akkor végleg meg­győződtek a tagok arról, hogy jól választottak, amikor bentmarad'ak. Főleg az tetszett nekik, hogy csupán a sertésállományból 2Ö3 ezer forint jövedelmet biztosítottunk. De ez csak egyik jövedelmi forrása a termelőszövetkezetnek. Mindeneset re igen komoly mértékben járult hozzá ahhoz, hogy most, a zárszám­adáskor 20 ezer forint lett átlagosan egy-egy tag jövedelme. Persze olyan is van, aki 30—35 ezer forínt. érté­ke* vitt haza terményben és pénzben­Mindamellett gazdagodott a ter­melőszövetkezet is. 7777 forintért vásároljak egy uj keltetőgépet, HÁROM LOVAT VETTEK ás tatarozták az épüle'-oket. Ilyen eredmények után jutott Taríaez János sért ésgondozó is a magas jövedelemhez. Tavaly bizony még ő sem hitte, hogy egy tsz tag ilyen sokat kereshet. Vegyük sorra, hogy mit kapót-’ G01 munkaegységére. 24 mázsa és 6 kiló búzát, 5 mázsa 46 kilp rozsot, 5 mázsa 10 kiló árpát, 6 mázsa kuko ricát, 18 mázsa és 4 kiló burgo­nyát, 13 és fél liter olajat, 300 !i- teT bort, 7 li-er pálinkát, 9622 forint készpénzt, és mindezen felül prémi­umként 3 darab malacot. Van ezen­kívül háztáji gazdasága is, egy te­hene, amely szépeit gyarapítja a család jövedelmét. Megelégedettség, boldogság köl­tözött a Tarlacz-családhoz. Dolgo­zott az asszony is. Ő 93 munkaegy­séget- szerzett. 374 kiló búzáit, 85 kiló rozsot, öl kiló árpát, 93 kiló kuko ricát, 280 kiló burgonyát, 47 lher bort, l li'er pálinkát) és 1495 fo­rintot kapott. — Ha egészségem engedi, jövőre még több munkaegységet szerzek, — mondja. A jó keresetből ALAPOSAN BEVÁSÁROLT A CSALÁD. Tarlacz János nagykabátot, csizmát kapotr, Tarl-aczné szin-én csizmát, a gyereknek többféle ruhát- is' vettek- Kifizették a tehénre felvett előleget, rádió-, asz ali'-üzhelyt, szekrényt, és éjjeliszekrényeket vettek. Mos’ a na­pokban akarnak női kerékpárt vásá­rolni. Texmésze’esen jócskán hagytak pénzt előre ne.m látható kiadásokra is. Ilyen jól élnek az Ifjú Gárda me­zőgazdasági termelőszöve-keze- szor­galmas tagjai. Az idei esztendő arra serkenti őket, hogy jövőre még töb­bet aknázzanak ki a földből, még tovább szaporítsák keresetüket. Méghozzá nem is csak egy eszten­dőre gondolnak előre, hanem több évre. így született meg az a gon­dolat, hogy felhasználják a kormá­nyunk ad-’a lehe’őségeket és szőlőt telepítenek. TÍZ HOLD SZŐLŐ ÜLTETÉSÉT HATÁROZTÁK EL. Az előkészítő munkához még ebben az évben hozzálá-nak. Igaz, olyan befektetés ez, ami csak esztendők múlva kamatozik, de a 10 hold szőlő néhány év múlva önteni fogja a hasznot. Az állatállomány fejlesztésére is gondolnak, Tiz mangalicával szapo­rítják a törzsállományt. Az idén több mint 200 ezer forint hasznot hozott a sertésnevelés, azt akarják, hogy jövőre az ebből eredő haszon még jobban megnővekedjen. Gondolnak a tagok életviszonyainak megjavítására is- Úgy döntöttek, hogy IS kislakást építenek. A 'tagság- lelkesen vitatta meg ez-t a tervet. De nemcsak a vi*a, a hozzászólá sok is lelkesek voltak. Ugyanilyen érzéssel eltelve láttak hozzá a mun­kához is, hogy a kormányprogramm nyújtotta lehetőségeket kihasználva haladjanak előre a jómód, a virágzó élet felé. Tapszi László Mozit kérnek a zalaszenthalázsiak A rendszeresen megtartott tanács­üléseken sok problémával foglalkoz nak Zalaszént balász községben is. így került szóba egyik alkalommal, hogy jó lenne, ha dolgozó parasztsá gunk az egész hé'-en végzett kemény, szorgalmas munka után kielégi'helné bal túrig énycit is, egyszóval: jó len­ne, ha mozit kapna a község. Igaz, villany nincs a községünkben, de a hiányok nagyrészét saját erőnkből képesek lennénk megoldani. A helyi Kossuth tsz vezetősége felajánlotta benzinmotorját áram fejlesztésre a helyi malom dolgozói pedig egy di namót ajánlottak fel. A vb. mint pártitkárt, engem bí­zóit meg a mozi ügyének elintézésé. vei. Telefonon beszéltem Hadnagy elvtárssal, a megyei tanács népmű­velési osztályának vezetőjével, aki megígérte, hogy kijönnek községünk­be és személyesen beszélik meg a dol­got- Mint később értesültem, volt is Zalassent balázson a népművelési osztálytól egy elvtárs és egy elvlárs- nő, akik éppen engem felejtettek el felkeresni. A tanácsnál ugyan vol­tak, ott mindenről szó esett, csak a moziról nem. (Akkor minek jöttek ki?) A MOKÉP megyei kirendeltségé nél is szóba került már a mi mozi- ügyünk. ők viszont azért nem jönnek ki_ m-ert mint mondották, nem tud­ják, hogyan jöjjenek. Vasútállomá­sunk nincs, rep-iilő nem áll meg, gyalog nem járnak. Mi, zalaszentba- lázsiak is érezzük a közlekedés ne- kézségének hatását, de a felszabadu­lás óta k-aptnnk autóbuszt és azt hisszük, ez megfelel a MOKÉP dol­gozóinak is. Persze nem akarásnak nyögés a vege. Mi, z alaszentb aláz sí dolgozók azonban azt szeretnénk, ha nemcsak mi akarnánk a mozit, hanem akarná ezt a MOKÉP és a többi ille- 'ékes szerv is, akiktől ez függ. BRASSÓI ISTVÁN, községi párttitkár Kiadta az OTSB az önkéntes sportegyesületek mintaalapszabályát Az OTSB a közelmúltban készítette el és hozta nyilvánosságra az önkéntes sportegyesületek minta alapszabályát. Ez az alapszabályminta véget vet azoknak a bizonytalanságoknak és ellentétes gva korlatoknak, amelyek ezideig a külön­böző szakszervezeti sportköröknél fenn álltak és biztosítja sportéletünk egységes szervezeti felépítését.. Az alábbiakban kivonatosan Ismertet­jük az önkéntes sportegyesületek minla- alapszabályzatát. /. Általános rész. A sportegyesület a szakszervezet tag­jainak és azok családtagjainak önkéntes testnevelési és sportszervezete. A sport- egyesület a demokratikus centralizmus elve alapján épül fel. A sportegyesület tagjainak széleskörű öntevékenységére, kezdeményezésére és építő bírálatára ala­pítja munkáját. Ä sportegyesület a szakszervezeti szer­vek és az illetékes testnevelési és sport- bizottság vezetésével és ellenőrzésével, szoros együttműködésben a Dolgozó If­júsági Szövetség szervezeteivel fejti ki tevékenységét. II. Célok és feladatok. Az önkéntes sportegyesület célja, hogy: a) a szakszervezethez tartózó dolgo­zók és azok családtagjai körében nép­szerűsítse, terjessze a testnevelést és a sportot, mint a kommunista nevelés fon­tos eszközét, továbbá megerősítse egész­ségüket és képessé tegye őket az ered­ményesebb munkára, a haza megvédé­sére. b) tagjait igaz hazafiságra, hazánk, a Magyar Dolgozók Pártja, a Szovjet­unió iránti szeretetre nevelje és bevonja az ország társadalmi, politikai életébe. E célok megvalósítása érdekében a sportegyesület: a) a testnevelés és sport valamennyi ágában sokoldalú sportfoglalkozásokat szervez tagjai számára, elsősorban a Munkára Harcra Kész testnevelési rend­szer alapján, b) sportversenyeket, szpártákiádokat rendez tagjai között és résztvesz a TSB-k, valamint más szervezetek, sport­egyesületek által rendezett sportverse­nyeken. c) a dolgozók és azok családtagjai körében felvilágosító munkát fejt ki a testnevelés és sport megkedveltetése ér­dekében. Sportbemutatókat, sportünnepé­lyeket, előadásokat, értekezleteket, sport, filmbemutatókat rendez. d) tanfolyamokon sportvezetőket, tár­sadalmi edzőket, játékvezetőket, ver­senybírákat képez és továbbképez, e) tagjai sportfoglalkoztatásához szük­séges sportlétesítményeket épít és tart fenn. Sportszereket, felszereléseket vá­sárol és azokat karbantartja, f) gondoskodik a sportegyesület ifjú­sági gárdájának neveléséről, megszervezi a fiatalok sportfoglalkozását. g) iskolai sportkörökben, valamint fa­lun patronáló munkát végez, h) testnevelési és sporltárgyu tájékoz­tatókat, módszertani útmutatókat és hasznosítható tapasztalatokat tartalmazó ismertető füzeteket ad ki, i) az egészségügyi szervekkel karöltve megszervezi a sportegyesület tagjainak sportorvosi ellenőrzését és őket az egészséges, sportszerű életmódra neveli. j) megszervezi a sportegyesületi terve­zést és nyilvántartást. III. A sportegyesület tagságáról A sportegyesület tagja lehet a Magyar Népköztársaság minden állampolgára, aki a szakszervezethez tartozó üzem, hivatal, vagy intézmény dolgozója és testneveléssel, sporttal akar foglalkozni, továbbá ezek családtagjai, amennyiben nem iskolai tanulók. A sportegyesületbe a belépés és onnan a kilépés önkéntes, azonban egy személy csak egy sportegye­sület tagja lehet. A sportegyesületbe belépni kívánók fel­vételi kérelmükkel a munkahely szerint) illetékes sportkör elnökségéhez fordul­nak. Felvételükről csak a sportkör el­nöksége dönthet. A más üzemből, intéz­ményből, hivatalból, stb. a sportkörbe belépni kívánó felvételéről minden eset­ben csak a sportköri taggyűlés dönthet. A sportkör elnöksége a sportegyesületbe felvett tagoknak, a felvételi dij befizetése után, kiadja a sportegyesület tagsági könyvét. A sportegyesület tagjának ]ogai: a) a sportkör taggyűlésein szavazati joggal vehet részt, választási joga van és megválasztható a sportegyesület bár­mely vezető szervében való tisztségre. Joga van az egyesületi vezető szervek és egyesületi vezetők munkáját bírálni és javaslatokat tehet. b) résztvehet a sportegyesület bármely szakosztályának, csapatának, vagy sport- csoportjának munkájában. Igényelheti a sportkör mindenoldalú segítségét ahhoz, hogy felkészüljön és teljesítse a Mun­kára Harcra Kész testnevelési rendszer próbáinak követelményeit, c) az edzéseken és versenyeken díj­mentesen használhatja a sportegyesület sportlétesítményeit, a sportkör tulajdo­nát képező sportszereket és sportfelsze­reléseket. d) sportversenyeken, szpártákiádokqn, sportünnepségeken képviselheti sportegye­sületét. e) a sportegyesület, vagy a felső sport­szervek által rendezett tanfolyamokon, oktató jellegű táborozásokon, sportisko­lákon fejlesztheti sporttudását. í) viselheti a sportegyesület egyenru­háját és jelvényét. (A sportegyesület minta-alapszgbáljí.ár nak második részét holnapi számunkban közöljük). SPORTHÍREK: Zalaegerszeg város kosárlabda társa­dalmi sportszövetsége vasárnap a Sop­roni Haladás női csapatának részvételé­vel hármas mérkőzést bonyolít le a Pe­dagógiai Technikum tornatermében. A Zalaegerszegi Lokomotiv—Soproni Hala­dás női mérkőzésre délután 15 órakor, a Zalaegerszegi Vörös Meteor—Zala­egerszegi Dózsa női mérkőzésre 16 óra­kor, a Zalaegerszegi Dózsa—Zalaegersze­gi Vörös Meteor, férfi mérkőzésre 17 órakor kerül sor. Különösen az első mérkőzést kíséri nagy érdeklődés. Az elmúlt vasárnap a Sopronban lejátszott mérkőzésen a soproni lányok győztek, de most remény van arra, hogy a Lo- komotiv-lányok visszavágnak a vere­ségért. ★ Az OTSB megbízásából a Vas megyei TSB folyó hó 13-án, 8 órai kezdettel rendezi meg Szombathelyen a területi felnőtt birkózó egyéni-csapatbajnokságot. A versenyen Zala megye részéről előre­láthatólag a Nagykanizsai Bányász. Za­laegerszegi Dózsa és a Nagykanizsai Építők birkózói vesznek részt. A nagykanizsai asztalitenisz társadal­mi sportszövetség rövidesen megindítja a városi üzemi asztalitenisz csapatbajnok­ságot. A verseny célja elsősorban az, hogy minél nagyobb tömegeket vonjanak be az üzemi dolgozók köréből az asz­talitenisz sportba, s hogy ezen keresztül biztosítsák az élgárda utánpótlását. A városi csapatbajnokság első két helye­zettje jövőre felkerül majd a magasabb osztályba. A verseny négyes csapatok számára lesz kiírva, s a végső sorrend­ben első három helyen végző csapat tagjai részére a VTSB éremdijazást ad. ★ Vasárnap, 13 án, a Nagykanizsai Bá­nyász SK tornaszakosztálya Nagykani­zsán, a Gépipari Technikum tornatermé­ben 10 órai kezdettel III. o. minősítő tornaversenyt rendez. A verseny csapat- verseny, de az egyéni helyezési sorren­det is megállapítják. A minősítő ver­senyen előreláthatólag a Nagvkanizsaf Bányász tornászai mellett a Zalaeger­szegi Fáklya és a Zalaegerszegi Dózsa tornászai is részt.vesznek. MOZI Zalaegerszeg, december 12 én: DALOLVA SZÉP AZ ÉLET Matiné: 13 án: Fiatalok Nagykanizsa, december 12—14: ELSŐ VAGY MÁSODIK Matiné: 13-ái: Istenek tanácsa KŐMŰVEST képesítettet és kőműveseket keres a nagykanizsai Erdőgazdaság nagykanizsai foglalkoztatásra, azonnali belépésre. Kereseti lehetőség havi 1200 forintig. (190) BÚTOROZOTT szobákat keres a nagyka­nizsai Erdőgazdaság vidékről bejáró dolgozói részére. Érdeklődni az Erdő- gazdaság műszaki előadójánál, Nagy Kanizsa, Sztálinut 5. sz. lehet (I9Ó) 30-40 KG-OS sertéseket tovább hizlalás­ra veszünk. Elsősorban állami gazda­ságok és tszcs-k értesítését kérjük. Vendéglátóipari Vállalat. Zalaegerszeg (101) KIRAKATOVEGTISZTITÓT felvételre ke* res a zalaegerszegi Köztisztasági és Takarító Vállalat, Petőfi-u. 23. (193) — SÉRVKÖTŐK, GUMIHARIS- NYAK, LÚDTALPBETÉTEK minden mértékben kaphatók a 61-es számú illatszerboltban, Za­laegerszeg, Marx-tér 1. A BETONÚTÉPÍTŐ Vállalat zala­egerszegi munkahelyére szak- és segédmunkásokat vesz fel. A vállalat minden becsületes dol­gozót igen szép keresethez jut­tat, azonkívül szállást díjtalanul illetve haza- és visszautazást kedvezményesen biztosit. Bizto­sit továbbá munkaruhát és ba­kancsot, napi háromszori meleg étkeztetést, ártérités ellené­ben. Jelentkezni lehet minden­nap a vállalat irodájában: Zrí­nyi-utca 10, szám alatt, vasútál­lomással szemben. ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megye! B’zottságának lapja Felelős szerkesztő:' Vasvári Ferenc. felelős Itíadó: Sőjtö» János. — Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-u 22. Telefon 250. 173, 130. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Szé- chenyf-tér 4. Telefon: 102 — KészOl: a Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnál, Szombathely, Kossuth Lajos a. 6. Telefon 75 — Felelős vezető: H of miau MIMK MÉnii j I, mi iiflüiíi nníiím iwim^rririrTTT-TTTi'-1 niiiii'ii ii!rwBwr"‘,,,MM" __

Next

/
Oldalképek
Tartalom