Zala, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-09 / 288. szám
P Ä R I É LEI* Kiss Károly elvtárs a pöiöskei dolgozók között December 5-én este pártnapra gyűlt össze Pölöske község dolgozó parasztsága. A kultúrtermet zsúfolásig megtöltötte a község apraja-nagyja. De még a szomszédos községekből, Zalaszentmi- hályról, Pacsáról is eljöttek, hogy meghallgassák Kiss Károly elv- társ, a Központi Vezetőség tagjának beszámolóját. Horváth József, a községi párt- szervezet titkára üdvözölte Kiss Károly elvtársat, Szigeti István elvtársat, a megyei pártbizottság h. titkárát, Csondor Vilmos elvtársat, a járási pártbizottság titkárát és Farkas József elvtársat, a megyei tanács elnökét. Az üdvözlés után a község úttörői rövid műsorral köszöntötték a pártnap részvevőit, majd Kiss Károly elvtárs emelkedett szólásra. Beszédében pártunk júniusi és októberi határozatának jelentőségéről. ezen belül a kormánypro- grammban kitűzött feladataink- x'ól számolt be. Kihangsúlyozta, hogy a Központi Vezetőség októberi határozata a júniusi határozattal szemben nem valami új vonalat jelent, hanem a júniusi határozat elmélyítését, gazdagítását és továbbfejlesztését. — A párt politikáját nem jellemzi és nem is jellemezheti merevség, mozdulatlanság — mondotta Kiss elvtárs. — Az is, mim minden, változik és fejlődik. Népi demokráciánk fejlődésében, pártunk harcában új szakasz kezdődik. Ezt az új szakaszt a júniusi határozatot indította el. — Véletlen jelenség-e ez az új szakasz? — teszi fel a kérdést Kiss elvtárs. — Nem. Az új szakasz fejlődésünk törvényszerű következménye. Majd így folytatta: — Pártunk júniusi határozatának nagy jelentősége többek között abban van, hogy felfedte, feltárta népgazdaságunk fejlődésének ellentmondásait és meghatározta elvileg és gyakorlatilag azokat az intézkedéseket, melyek lehetővé teszik a feltárt éles ellentmondások megszüntetését, A továbbiakban Kiss elvtárs az ellentmondások okairól beszélt. Rámutatott, hogy az ellentmondásokat nagyfokú aránytalanság okozta. Egyrészt az ipar és a mezőgazdaság párhuzamában, másrészt az iparon belül bekövetkezett aránytalanság. Hangsúlyozta, különösen fontos, hogy meginduljon azoknak a fogyasztási és. közszükségleti cikkeknek a gyártása, amelyekben népünk most hiányt szenved. Kiss elvíárs a továbbiakban a mezőgazdaság fejlesztéséről beszélt. Elmondotta, hogy a mező- gazdaság lemaradása népünk jóléte emelkedésének fékjévé vált. Most az a feladat, hogy ’'párosításunk hatalmas eredményeire, viszonylag fejlett nehéziparainkra támaszkodva, fokozott erővel lássunk hozzá mindenekelőtt mezőgazdaságunk elmaradásának felszámolásához, a mezőgazdaság termelésének emeléséhez. Ez a legközelebbi 2—3 esztendőre a szocializmus építésének kulcskérdése Magyarországon, ez további fejlődésünk döntő láncszeme. A továbbiakban termelőszövetkezeti mozgalmunk fejlesztéséről és ezen belül középparasztságunk helyzetéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a középparasztságot nem azzal kell a szövetkezés útjára vinni, hogy növeljük nehézségeit, csökkentsük életszínvonalát, hanem azzal, hogy bebizonyítsuk a szövetkezeti gazdálkodás felsőbbrendűségéi, hogy a középparasztság saját tapasztalata alapján jusson arra a meggyőződésre, hogy a szövetkezeti gazdálkodás jobb, kulturáltabb életet biztosít számára, mint az egyéni gazdálkodás. Majd a helyi tanácsok feladatainak ismertetésére tért rá. Helyi tanácsainknak biztosítani kell a tanácson belüli demokráciát. Tanácsainknál véget kell vetni a törvénysértéseknek. Ugyanakkor a törvények erejével biztosítani kell az állampolgári kötelezettségeknek betartását a begyűjtés, az adófizetés stb. terén. Pártszervezeteinkről szólva kiemelte, hogy a kommunisták tíz- és százezrei nap mint nap a tömegek között dolgozzanak, újra és újra magyarázzák meg a párt politikáját, mozgósítsák a tömegeket annak végrehajtására. Majd így folytatta: — A pártszervezet a tömegek vezetését csak úgy tudja megoldani, ha bátran támaszkodik a tömegszervezetekre, a szakszervezetre, MNDSz-re, DISz-re. A sikeres tömegmunka kedvező feltételeit pártunk júniusi és októberi határozatai megteremtették — mondotta. — Most minden attól függ, hogy pártunk káderei, pártszervezeteink és párttagságunk százezres tömegei hogyan tudják ezeket a kedvező feltételeket hasznosítani, az életbe átvinni. A falusi pártszervezetek lelkes, odaadó munkájától nagyon sok függ. hogy a Központi Vezetőség határozatát és a kormány- programmot maradéktalanul meg tudjuk valósítani — fejezte be beszédét Kiss Károly élvtárs. A beszá nolo után hozzászólások követk eztek. Elsőnek Dabasi Boldizsár, szövetkezeti ügyvezető szólt hozzá. Beszámolni az őszi mezőgazdasági munkákról, ürömmel említette, hogy a kormányprogramra óta milyen kedvezményeket kaptak a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztság Kovács Károly, a gépállomás traktorosa elmondotta, hogy a gépjavításokat nagyobbrészt az alkatrészhiány hátráltatja. Sok esetben a meglévő alkatrészek is rosszak. A gépállomás dolgozóinak nevében kérte Kiss Károly elvtársat, hogy tegyenek intézkedést a hiányosságok kiküszöbölésére. Szakony József tszcs-elnök a termelőszövetkezet munká j áról számolt be. Szabó István tanító a pedagógusok, Szommer Lajos az állami gazdaság dolgozóinak nevében szólt hozzá. Hiányosságul vetette fel, hogy rossz az állami gazdaság dolgozóinak tűzifaellátása. Kérte Kiss elvtársat, hogy legyen segítségükre ennek a problémának megoldásában. Kiss elvtárs megválaszolva a kérdésekre, arra hívta fel a dolgozó parasztok figyelmét, hogy legyenek harcosak, bátran követeljék jogaikat, mert csak úgy tudjuk igazán sikerrevinni pártunk politikáját és a kormány- programmban kitűzött feladatainkat. A ssásnu |>os4aIiHTíatíiS Már jó néhány héttel ezelőtt értesültünk arról, hogy a zalaegerszegi vasútállomásnál megnyílik a 2. számú postahivtal. Amikor Iá togatást tettünk az uj hivatalná’ ott az Aszfaltutépitő Vállalat dolgozóival találkoztunk. Ugyanis az útépítők laknak a „postahivatal- ban‘‘. Értesülésünk szerint a hivatal munkájának elindításához már mindent biztosítottak, csu- oán a postaszeméiyzet hiányzik. Hát, ha csak ennyi a hiba. ezen már ne múljon. Gondoskodjanak a megfelelő munkaerőről, hogy az uj posta mielőbb megkezdhesse működését. Hirői Írnak a megyei lapok BÁCSKISKUNMGGYEt December 6. 72 helyen megkezdődött a mezőgazdasági mesterképző tanfolyam. Megyénk 72 helyén megindultak a mezőgazdasági mesterképző tanfolyamok, melyeknek célja, hogy a termelőszövetkezetek legjobb dolgozóinak, munkacsapaívezeíői- nek, brigádvezetőinek, valamint az egyénileg dolgozó parasztoknak biztosítsák a rendszeres szakmai oktatást a termelő munka megszakítása nélkül. A tanfolyamok háromévesek. A mezőgazdaság minden üzemágá- bau lehet tanulni, vagyis növénytermesztést, állattenyésztést, kertészetet, gyümölcs- és szőlőtermesztést. A 72 tanfolyamon 1250 hallgató vesz részt, akik az államtól teljesen ingyen kapják a szükséges szakkönyveket. Az előadásokat diafilm-vetitések egészítik ki. December 4. Eredményesen zárták az esztendőt a törökmiklósi Petőfi tszcs tagjai Törökmiklóson a legjobb eredményt elért termelőszövetkezetek közé sorolják a tavaszon alakult Petőfi tszcs-t. 21 tagjának az idén olyan jövedelme van, amelyet egyénileg gazdálkodva még sohasem ért el közülük senki. Minden munkaegységükért 47.50 forint értékű terményt és pénz-részesedést kapnak a csoport tagjai. Hoppál Zsigmond, aki 295 munkaegységet szerzett, ismerőseinek elmondta: „Mig egyénileg gazdálkodtam, egyik esztendőben sem tudtam családomnak olyan jövedelmet biztosítani, mint most, pedig idén még nem tudtunk közös gazdaságunkban minden lehetőséget felhasználni. — Jövőre még nagyobb lesz a jövedelmünk, mert már most őszszel megteremtettük a jövőévi bő termés előfeltételeit.l< A Petőfi tszcs tagjai 192 holdas gazdaságukban búzából 13.5, árpából közel 15 mázsát takarítottak be holdanként. Kukoricából 4 kg., cukorrépájuk után pedig 75 dkg. cukor jut részesedésként minden munkaegységre. Az elmúlt napokban négy uj taggal szaporodott a csoport tagsága. A tszcs tagjai tervbevették, hogy hamarosan megkezdik a 2 hold uj gyümölcsös telepítését s fákkal ültetik be földjeik szélét is. December 4. 36 mezőnyárádi parasrtcsalád épít állami kölcsönnel otthont. Szorgalmas emberek lakják Meső- nyárád községet. A falu dolgozó parasztsága nagyszerű eredményeket ért el mind az őszi munkában, mind a beadási kötelesség teljesítésében. Az őszi mélyszántást 95 százalékban már elvégeztek, rövid idő álcát befejezik az istállótrágya kihordását is. j párt és a kormány gondoskodó, sávul dicséretes munkájuk nyomán egyre szebbé, boldogabbá, válik életük. Ebben az évben is 8 uj épülettel szaporodott a lakóházak száma, Tavaszra S6 család igényelt kölcsönt uj lakóház építéséhez, Ebből 24 család a III. iipusu termelőszövetkezet tagja. Kúszni József 8 hold juttatott földdel lépett a termelőszövetkezetbe. A múltban ugyanúgy, mint sok százezer nincstelen, parass'nak, ß tagú családjával együtt neki is nyomor és nélkülözés volt az élete. Ma szorgalmas munkája után gazdagon részesedik az Uj Elet lermelöszövet kezet jövedelméből s mai uj családi házal épít. Beszámoló az SzVSz bécsi kongresszusáról A Szakszervezetek Megyei Ta- I nácsa december 3-án ötórai kéz- | dettel tartotta nagyaktiva-ülését, amelyen Vaticza Gyula eivtárs, a magyar szakszervezeti delegáció tagja számolt be a Szakszervezetek Világszövetségének bécsi kongresszusán szerzett tapasztalatairól. A beszámolót kultúrműsor előzte meg. Elsőnek egy szavalat hangzott el, majd a Tatarozó Vállalat tánccsoportja adta elő nagy sikerrel a „Moldvai táncot*. Utána a Ruhagyár tánccsoportja mutatta be a kisterenyei leánytá.ncot, majd Kálmán Éva szavalata után ismét a Ruhagyár tánccsoportja következett, s egy igen jól betanult táncszámmal: az orosz leány- tánccal szórakoztatta, gyönyörködtette a járási kultúrotthon nagytermét zsúfolásig megtöltő dolgozókat. A rövid, de színvonalas műsor után Vaticza Gyula elvtárs, a szakszervezeti delegáció tagja lépett az emelvényre. — A november 10—21 között megtartott kongresszus történelmi jelentőségű, egyedülálló a szak- szervezetek történetében — kezdte beszámoló ;át Vaticza elvtárs. — A Szakszervezeti Világszövetség bécsi kongresszusa révén sokkal KÖZELEBB KERÜLT A SZAK- SZERVEZET A DOLGOZÓKHOZ. Ezen a kongresszuson nagy számban vettek részt azok is, akik nem is tagjai az SzVSz-nek, tehát mondhatnánk, a kongresszuson a világ majdnem valamennyi dolgozója képviselve volt. Ez azt is jelenti, hogy hatalmas mértékben megerősödött a békeszerető népek, a béke megvédéséért harcoló népek tábora. A kongresszuson 140 hozzászólás hangzott el s Vaticza elvtárs ezeken a hozzászólásokon keresztül igyekezett érzékeltetni zalaegerszegi hallgatóival, mi az a főkérdés, ami a világ dolgozóinak közvéleményét foglalkoztatja. Úgy gondoljuk, nem közömbös a mi számunkra sem, ímit az osztrák felszólaló szavai elárultak: az osztrák dolgozók fizetéséből különböző címeken 35—40 százalékot vonnak le. Nem lehet közömbös a számunkra, hogy Franciaországban 1930-hoz viszonyítva nagymértékben emelkedtek az adók, ugyanakkor napről- napra nő a munkanélküliek száma. A Marshall-terv fojtogatja a nyugati országokat. A hozzászólások reális képet festettek azokról a sivár állapotokról, amelyek az imperialista országokban uralkodnak. A dolgozók munkájuk révén a legtöbb imperialista országban még A LÉTMINIMUMHOZ SZÜKSÉGES ÉLELMET SEM TUDJAK BIZTOSÍTANI maguknak. Franciaországban például a kenyérárak az utóbbi időben a kétszeresükre emelkedtek. A tarthatatlan állapotok hű kifejezői a sztrájkok is, amelyeknek száma 1948-hoz viszonyítva egy harmaddal növekedett. Az egyik gyarmati hozzászóló elmondotta, hogy a 11—12 éves gyermekeknek is erős fizikai munkát kell végezniök, hogy fenntarthassák magukat. Ezeknek a gyermekeknek napi keresete 50 frank, ugyanakkor 1 kiló kenyér 120 frankba kerül. Közép-Afriká- ban a színes- és a fehérbőrű munkások fizetése között igen nagy az eltérés. Egyenlő munkáért a színesbőrű munkás csak fele bérezést kap. Az ifjúság helyzete a hat legfejlettebb imperialista országban is igen sivár képet mutat. A fiatalság munka nélkül lézeng, nem tud elhelyezkedni. Vaticza elvtárs elmondotta, hogy Bécsben, a X. kerületben előadást tartott s amikor a magyar ifjúság helyzetéről beszélt, az ottani fiatalság nem akarta elhinni, hogy Magyarországon az ipari tanulókat otthonokban helyezik ' el s számukra az állam minden segítséget megad. Ausztriában az ipari tanulók sorsa ugyanaz, mint nálunk volt a fel- szabadulás előtt. Vaticza elvtáis az egyik külföldi hozzászólót idézve elmondotta, hogy ma már a nyugati országok dolgozói is FELISMERTÉK, MIKÉNT CSAPTÁK BE A NÉPET az amerikai imperialisták a MarshaU-terweL Kezdetben majdnem ingyen szállították az árut. Ezzel elsorvasztották, megbénították a marshallizált országokban a hazat ipart, alárendelték az amerikai ipar kénye-kedvének. A Marshall-terv nemcsak a munkásság, hanem az egész lakosság elszegényedésére, nyomorára vezetett. Az egyik afrikai hozzászóló elmondotta, hogy az imperialisták a legbrutálisabb eszközökhöz fordulnak, amikor a sztrájkok elfojtásáról van szó. Az egyik cukorültetvényen 30 sztrájkoló! felakasztottak, hogy elrettentő példával vessenek véget a sztrájknak. A sztrájkolok azonban ettől sem riadtak vissza. Ennek tulajdonítható, hogy végeredményben mégis csak győzött a sztrájk. Az imperialista országok szak- szervezeteit most már az sem tántorítja el harcuktól, hogy a szakszervezeti funkcionáriusok gyermekei nem járhatnak iskolába. Az elnyomott országok szakszervezetei kettős célért, a dolgozó nép jobblétéért és a nemzeti függetlenségért harcolnak. Az indiai szakszervezetek küldötte elmondotta, hogy az indiai nép ma már nemcsak a harc célját, hanem az eszközt is felismerte, amellyel ezt a harcot diadalra viheti. FELISMERTÉK, MIT JELENT AZ AZ ERŐ, amely akkor jön létre, ha India és Kína népe a Szovjetunió népe mellé állva közös erővel harcol az egész világ dolgozóinak boldogabb jövőjéért. A Szakszervezeti Világszövetség átfogó munkájának tulajdonítható, hogy rna már olyan országokban is megalakultak a szakszervezetek, ahol ezelőtt félrevezetéssel, vagy erőszakos eszközökkel harcoltak, hogy lehetetlenné tegyék a szakszervezet megalakulását. Jellemző a jobboldali szocialisták sötét munkájára, hogy az SzVSz sikerét hallgatásukkal próbálták lekicsinyíteni. Az osztrák jobboldali szociáldemokraták lapja, az Arbeiter Zeitung a kongresszus ideje alatt kéjgyilkosságokról írt, ennek ellenére 50—60 ezer dolgozó tüntető felvonulással ünnepelte a kongresszust. Vaticza elvtárs ezen szavakkal zárta beszámolóját: — Az SzVSz kongresszusa után egyik legfőbb feladatunk a nemzetközi szolidaritás elmélyítése s a szakszervezetekhez tartozó dolgozók nemzetközi szellemben való nevelése. Ezekután Bartos István elvtárs, a SzOT megyei elnöke felolvasta azt a táviratot, amelyet a nagy- aktíva-ülés küldött Becsbe a Szak- szervezeti Világszövetséghez. Az ülés az Internacionálé el- éneklésével zárult. A MÚZEUMI HÉT MAI , MŰSORA. Szabó Béla levéltáros Zalaegerszeg város történetét ismerteti (Járási kultúrház, este 7 órakor). FELVÉTEL A ZALAEGERSZEGI ZENEISKOLÁBA, A zalaegerszegi állami zeneiskola jelvételi hirdet a következő tansza- kokra: Cselló, nagybőgő, fuvola, oboa. klarinét, fagot Jelentkezések határideje: december 22. Igazgatóság, ff*»