Zala, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-04 / 284. szám

Nagy és nevezetes ünnep volt december elseje a zalabéri Vörös Csillag mezőgazdasági termelő- szövetkezet életében. Egy év be­csületes munkájának eredményét tették mérlegre, az egész gazda­sági évét, amely bővelkedett szor­galmas munkában, de nem hiányzott a nehézség sem. A közgyűlést már napokkal előbb lázas készülődés előzte meg. Szorgalmas asszon}'-, lány-és férfi­kezek csinosították, szépítették a helyiséget, amelynek díszítése olyan jól sikerült, hogy méltó lett volna bármilyen nagyjelentő­ségű esemény színhelyéhez. He­tek, napok óta A ZÁRSZÁMADÁSRÓL BESZÉLT AZ EGÉSZ TAGSÄG és arról, hogy jövőre hogyan te­hetik még gazdagabbá szövetke­zetüket, boldogabbá a tagságot. Ünneplőbe öltözve, . mosolygós arccal gyülekeztek a tagok jóval e meghirdetett időpont előtt. Pontosan hat órakor kezdődött az ünnepi gyűlés. A beszámolót Aczél elvtárs, ideiglenesen megbí­zott elnök tartotta. Elmondotta, hogy a tsz mi­lyen eredményéket ért el. milyen nehézségeket kellett leküzdeni ebben az évben. Emlékeztetett a termelőszövetkezet koratavaszi gyors létszámbeli és területi fel­erősödésére, majd arra, hogy a nyár folyamán az ellenség aljas aknamunkával hogyan akarta szétdulni a közös vagyont. Az öntudatos tagok azonban a párt segítségével szívós harcban MEGVÉDTEK SZÖVETKEZETÜKET és ma erősebbek. mint valaha, most már csak mint rossz em­lékre gondolnák vissza ezekre az időkre. A beszámoló ezután -arról szó­lott, hoigy a termelőszövetkezet milyen segítséget kapott pártunk­tól, államunktól. 59 mázsa gabo­nát jelentett a 10 százalékos csök­kentés, 62.896 forint az a pénz­összeg, amelyet az állam elenge­dett, az őszi terményekből 40 má­zsa az, amit kedvezményként visszakaptak, borból 334 literrel kevesebbet kellett beadni. De még tovább lehet sorolni a kedvezményeket. Elengedték a beadási hátralékokat, az ÄMG- dijtartozást, törölték az adójukat A háztáji területet egy katasztrá- lis holdra emelték, megjavult az SzTK-ellálás. leszállították az árakat. Ez mind-mind a tagság jövedelmének emelését biztosítja. Beszélt Aczél elvtárs arról hogy milyenek voltak az ezévi terméseredmények. Búzából 12 rozsból 9, árpából szintén 12 má­zsát arattak le holdanként. A KERTÉSZET KÖZEL 200.000 FORINT JÖVEDELMET HOZOTT ebben az évben. A tagság összes részesedése forintértékben több mint egy millió, pontosan 1 mil­lió 16.215 forint. Kiosztásra ke­rült munkaegységenként 5.(?0 kiló kenyérgabona, 1 kilogramm ta­karmánygabona, 5.20 kiló szálas­takarmány, 13 dekagramm cukor. 3 deciliter bor, ezenkívül kukori­cát, olajat, takarmányrépát, má­kot, szalmát, még sok más egyéb terményt és 11 forint készpénzt osztottak. Az egy munkaegységre eső részesedés összértéke 40 fo­rint. Németh Miklós 436 munkaegy­ségére 31 mázsa gabonát. 145 i- ter bort, 63 kiló cukrot. 5502 fo­rint készpénzt, ezenkívül nagy- mennyiségű egyéb terményt ka­pott. összes jövedelme pénzre átszámítva közel 20.000 forintot tesz ki. Az eredmények mellett megem­lékezett a beszámoló a hibákról is. Elmondotta Aczél elvtárs, hogy a vezetőség gyakran a tagság tudta nélkül intézkedett fontos az egész termelőszövetkezetet érintő ügyekben.. SOK VOLT AZ ÖNKÉNYES­KEDÉS A VEZETŐSÉGBEN, emellett nem a legjobban szer­vezték a munkát. De a tagság egyrésze sem tett eleget a köte­lességének. Egyes tagok nem vé­gezték el a kijelölt területen a* munkát, emiatt komoly termés- kiesés volt, ami csökkentette a tagság részesedését. Beszélt ezután Aczél elvtárs a feladatokról, a termelőszövetke­zet jövőjéről. ElmondoUa, ha jó vezetés lesz és a vezetőség össze­forr a tagsággal, a tagok pedig becsületesen helytállnak a mun­kában, akkor nincs az az erő amely képes lenne meglassítani a termelőszövetkezet fejlődését. Ilyen munkával, a jövő esztendő­ben megduplázhatják a tagság részesedését. Ehhez pedig minden feltétel megvan, csak ki kell használni azokat. A beszámolót lelkes taps fo­gadta, majd megindultak a hoz­zászólások. Egymásután emelked­tek szólásra a tagok és mondot­ták el véleményüket. Molnár Ferencné megelégedet­ten beszélt az eddig kapott ked­vezményekről, a munkája után kapott részesedésről. Megígérte hogy a jövőben még jobban igyekszik s az eddigieknél is jobb munkát fog végezni. Németh Miklós hozzászólásá­ban éles bírálatot gyakorolt a vezetőség felé az eddig elkövetett hibákért. Még nem fejezték be a silózást és van még betakari- tatlan répa is. Ugyanakkor meg­bírálta a tagságot is, hiszen ők is felelősek ezekért a hibákért. El­mondotta: ha jó és erős lesz a vezetőség, alkalmazzák a legjobb termelési módszereket — márpe­dig alkalmazni fogják —, ajkkor szövetkezetük nemcsak a megyé­ben, de az országban is a legjob­bak között lesz. — Igaz, — mon­dotta befejezésül, — aki az idén szorgalmasan dolgozott, az nem panaszkodhat, de el lehet érni. hogy JÖVÖRE MEGDUPLÁZÓDJON A KERESET. ígérte, hogy a maga részéről mindent elkövet, hogy ez igy le­gyen. A további hozzászólósolk sem szűkölködtek a bírálatban. De nemcsak bíráltak, hanem megje­lölték a kijavítás módját is. Egy- egy hozzászólást hatalmas taps­sal fogadtak a tagok. Ez a taps egyben fogadalmat is jelentett a még jobb, szorgalmasabb mun­kára, benne volt a jövőbe ve­tett bizalom, benne volt a terme­lőszövetkezetek óriási fölénye az egyéni termelés fölött. A zárszámadási gyűlés után uj vezetőséget választott a tagság. Elnöknek Aczél János elvtársat választották. Az uj vezetőség •ezen a közgyűlésen megkapta a tagságtól a feladatokat, tanulhat­tak az elhangzott hozzászólások­ból, a bírálatokból, az elpző veze­tőség hibáiból és uj, friss erővel láthatnak munkához. A közgyűlés befejezése, az egészévi szorgalmas munka, a nagyszerű eredmények után vi­dám disznótoros vacsora és bál tetézte be ezt a napot. Mindenki boldog volt ezen az estén. Szólt a nóta, a zene. Táncra perdültek a fiatalok, idősebbek egyaránt. A jókedvbe elmerült az egész év minden fáradalma, küzdelme, s felragyogott a még boldogabb hol­nap, amelyért uj erővel indult harcba a zalabéri Vörös Csillag mezőgazdasági termelőszövetkezet minden tagja. Rádióműsor 1953 december 7—13-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK Kossuth Rádió: 4 30 Hirek. időjárásje- lentés, 4 40—8.30-ig Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. Köz­ben: 5.00 A Szabad Nép aznapi vezér­cikke, 6.00 Gazdakalendárium, 6.30 Szín házak és mozik műsora, 6.50 Torna, 7.00 Hírek, 8.20 Műsorismertetés, 12.00 Hirek, 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés, t5 15 Hirek szerbül, 13.40 Hirek németül. 19.30 Hírek szerbül, 20.00 Hirek, 22.00 Hirek, 24 00 Hirek. Petőfi Rádió: 6 00 Torha, 6.10 Zenés műsor. 6.45 A Szabad Nép aznapi vezér­cikke, 7 00 Iskolások műsora, 7.15 Hi­rek szlovénül, 10 00 Hirek, 18.25 Hirek íszlovénül, 20.00 Műsorzárás. HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.10 Déli hangverseny. 13.00 Népi zene, 13.30 Bá­nyászdalok, 14.40 Zenés kalendárium, 15.30 Táncdalok. 1600 Most légy okos, Domonkosi 16.25 Műsor az úttörők ze­nei szakköreinek. 17.20 Népi zene. 17.30 I.udas Matyi 18.40 Jó munkáért szép muzsikát, 19.15 Mozart és Liszt dalaiból, 2100 Bécsi est. 2157 Bartók: Dudások, 22.20 Vidám népi zene. 22.50 Téli ké­pek. 23.00 Fali Leó müveiből Petőfi Rádió: 14.00 Rádió kisegyüttese Játszik 14.40 Hanglemezek, 15 30 Kossuth- díjas művészeink műsorából. 16 00 A ki­lencedik hullám. 16 30 Népi zene 16 40 Zenekari hangverseny. 17 40 Szív küldi 18.45 Operett)észlelek 19 40 Sporlhiradó. 20.00 Hanglemezek, 21.00 Tánczene. 22.00 Operarészletek. KEDD Kossuth Rádió: 12.15 Operelt- arészlefek, 13.00 Ui lemezeinkből. 13 30 Hanglemez. 14 15 Hangverseny gyerme keknek. 14.45 Népdalok, 15.30 Operarész- letek, 17.10 Szív küldi. 18.30 Szív küldi, 20.15 Boci-boci tarka. Operett három felvonásban, 22.50 Hanglemezek Petőfi Rádió: 14.00 Délutáni hangver­seny. 15.00 Rádió kisegyüttese játszik, 15.40 Uj hajtás. 16.30 Filmzene. 17.30 Népi zene 18.20 Hanglemez, 18.45 Tánczene, 19.15 Egy falu — egy nóta. 20.00 Tánczene. 22.00 Népi zene. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.15 Déli hangverseny, 13.00 Szovjet operettek. 14.40 Népdalkórus és népzene, 15.30 Mongol műsor. 16.00 A mocsárjárók. 17 25 Szív küldi. 18.30 Népi zene, 20.15 Tudo­mányos híradó, 20.35 Népi zene. 21.20 Jó munkáért szép muzsikát, 22.20 Tánc­zene, 23.30 Hangverseny. Petőfi Rádió: 14.00 Rádió kisegyüttese játszik. 15.00 Operettnyitányok. 1600 Haydn és Mozart műveiből. 1700 Kórus- dalok, 17.25 A dollár álarc nélkül. 17.40 Édes anyanyelvűnk. 18 45 Hang­lemezek. 19.00 Filmzene 19.40 Sport. 20.00 Mozart: Varázsfuvola. — Opera két felvonásban CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 12.15 Déli hangverseny, 13.00 Ifjúsági kórusok, 1.3.30 Népi zene, 14.15 Gyermekujság, 15.00 Népek zenéje, 15.45 Balettzene. 16.30 Népi zene, 17.45 Külpolitika, 18.30 Hanglemezek. 20.15 Szivárvány. Zenés irodalmi tarka-est 21.00 Egy falu — egv nóta. 22.20 Hangverseny. Petőfi Rádió: 14.00 Délutáni hangver seny, 15 00 Rádió kisegyüttese játszik. 15.40 Romantikus operákból 16.30 Fiata­lok zenei újságja 17 40 Balctlzene. 18 45 Szív küldi 19.40 Snorthiradö, 20 00 Ka­marazene. 21,30 Tánczene, 22.00 Huszka Jenő operettjeiből. PÉNTEK Kossuth Rádió: 12 15 Déli hangverseny, 13,00 Hanglemez 13.30 Lengyel népi muzsika. 14.15 Uttörő- hiiadó. 14.40 Hanglemezek. 15 30 Muzsi­káról mindenkinek. 16.00 Orosz nyelv­lecke 17 10 Hangverseny üdülőknek. 18.30 Tánczene, 1900 Valerij Brjusszov versei. 20.15 Tegnaptól — holnapig.. _• 21.00 Részletek Verdi: Aida c. operájá­ból. 22,50 Hazánk zenei életéből. Petőfi Rádió: 11.00 Részletek a Szelis- íyei asszonyok c daljátékból 14.40 Hanglemezek. 15.18 Filmzene, 16.00 Szív küldi, 17.30 Ballada a német katonáról, 17.45 Operetlmuzsika, 18.05 A nép sze­repe a történelemben. — Előadás. 18.45 Keringők filmekből. 19.40 Sport. 20.10 Esti muzsika, 21.00 Tánczene. 22.00 Wagner opetáiból. SZOMBAT. Kossuth Rádió:' 12.15 Hanglemezek, 13.00 Operettrészletek, 13.30 Fuvószene, 15.30 Szív küldi 16.20 Operettrészletek, 17.30 Szövetkezeti hír­adó, 18.00 Egy falu — egy nóta. 19.00 őszi séta. 22.20 Tánczene. Petőfi Rádió: 14.00 Népi zene 14.45 Szórakoztató zene. 16.40 Népek dalai, 17.40 Tánczene, 18.45 Szív küldi, 19.30 Sporlhiradó. 2000 Hanglemezek, 21.00 Népi zene, 22.00 Híres operarészletek. VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 6.00— 8.00-ig: Zenés vasárnap reggel. Közben 6.45 A Szabad Nép mai vezércikke. 8 15 Egv falu — egy nóta. 10.10 Gyermek­rádió műsora, 12 15 Szimfonikus zene. 13.30 Hanglemezek, 14.15 Üzemi kóru­sok, 15.00 Szív küldi, 15.30 Részlet a Déryné c. filmből. 16.40 Tánczene 17.40 Kincses kalendárium 19.00 Népzene. 20.50 A magyar opera története. 21.30 Totohirek, 22 20 Tánczene. Petőfi Rádió: 3.00 Táncok 8.30 Film­zene. 9 00 Falurádió. 10 10 A keringő története, 1135 Jó ebédhez szól a nóta 12 30 A világirodalom humora. 13 00 Strauss-hangverseny 14.00 Művésziemé zek, 15.30 Operahangverseny, 16.40 Gvermekszinház, 17 40 Szórakozható zc ne. 18.45 Kamarazene, 20.00 Tánczene, 20.40 Három nehéz nap. — Rádió,szatíra 22.10 Zenekari hangverseny. A magyar futballválogatott Wembley-ben. Grosics egy kapura tartó erős lövést szögletre ment. Kőszegen is győzött a Zalaegerszegi Dózsa ököívivócsapata A Zalaegerszegi Dózsa ökölvívócsa­pata vasárnap a Kőszegi Dózsa ökölví­vóinak korábbi látogatását adta vissza- A mintegy 500 néző előtt Kőszegen meg­tartott barátságos mérkőzés ismét zala­egerszegi győzelmet, hozott: a Z. Dózsa jól kiegyensúlyozott együttese 10:4 arányban biztosan, sőt fölényesen győzte le a jó erőkből álló Kőszegi Dózsa csa­patát. - Eredmények (elől a zalaegerszegi versenyzők): . Valkóczi veszt Nemes ellen. Nem volt lényeges, különbség a két versenyző között. Nemes jobban, hajrázott és ez­zel nyert 0:2. Kosi—Lévai döntetlen. Kósi lelkesen rohamozott mindhárom menetben, győ­zelmet érdemelt volna. 1:3 Bukó győz Vaskó ellen A zalaeger­szegi versenyző nagyerejü horgaival és felütéseivel mindhárom menetben nagy fölényben volt, a közönség lelkes taps­sal jutalmazta Bakót kiváló teljesülné nyéért. 3:3. Pintér győz Török ellen. Pintér ke­mény egyeneseivel rendre keresztülverte a rohamozó kőszegi versenyzőt, különö­sen a harmadik menetben harcolt ki nagy fölényt. Győzelme egy pillanatig sem volt vitás. 5:3 Gerencsér—Döbrösi döntetlen. Geren­csér — feledtetve múltkori gyengébb szereplését — mindhárom menetben jobb volt ellenfelénél, a mérkőzésvezető azon­ban döntetlent látott 6:4. Németh győz Kálmán ellen. Az újonc Németh már az első menetben keresztül verte ellenfele támadásait, a második és harmadik menetben fokozta előnyét, s ellenfelét csak a gong mentette meg a kiütéstől. 8:4. Komáromi győz Borost ellen. Komá­romi a megszokott formában. biztosan győzte le 6 kg-mal nehezebb ellenfelét. 10:4. Az ökölvívók népes táborának kelle­mes meglepetés a Z. Dózsa ökölvívóinak egyre eredményesebb szereplése Áz or­szágos Dózsa-bajnokságon elért harma­dik helyezés, valamint a sportköri csa­patok elleni sorozatos győzelmek azt mutatják, hogy Kardos edző v' alaposan foglalkozik a gárdával, jól látja el fel­adatát. A feltűnt uj tehetségek: Ge­rencsér, Pintér, Németh, Bakó keze alatt mind jobban bontogatják szárnyaikat, s ha a vezetőség módot találna arra, hogy egyes régebbi versenyzők edzési lehetőségét is biztosítsa (pl : Tóth Boxi esetében), a zalaegerszegi gárda egy­kettőre országos viszonylatban is jelen­tős eredményeket érhetne el. Az ökölví­vó-idény csak most kezdődik, a Dózsa vezetőségének elsőrendű feladata tehát most az, hogy az ökölvívók részére a további fejlődés érdekében minél több versenyzési alkalmat biztosítson. Ciánnal, méreggel poloskát, pat­kányt, egeret és egyéb férgeket szakszerűen irtunk. Ablaktisztító, lakástakaritó és «ciánozó k. sz. Budapest, VII. Majakovszkij-u. 77. Telefon: 220—059. APRÓHIRDETÉS MOTORSZERELŐ, lakatos szakmán, kasokat azonnali belépésre felvesz Mezőgazdasági G-épjavitó Vállalat Zalaegerszeg. NÉGY -polgárival rendelkező fiatalember irodai munkára elhelyezkedne. Cím a kiadóban. (187) Kapható: áruházakban — szaküzletekben! SÉRVKÖTÖK, GUMIHARIS- NYÄK, LÚDTALPBETÉTEK minden mértékben kaphatók a 61-es számú illatszerboltban, Za­laegerszeg, Marx-tér 1. Ezen a héten ismét NB I-es mérkőzésekre, s köztük a Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd bajnoki mérkőzésre is tippelhet! A 48. hét nyereményei: 12 találat — 1575 forint 11 találat = 77 forint 10 találat = 11 forint A várható nagy keresletre való tekintettel mielőbb vásá­rolja meg tippszelvényeit! ZALA 3 Magyar Dolgozók Pártja Zala megvet Bzottságának lapja Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc, felelős ki8dó: Seite» János. — Szerkesztőség: Zaiaeger szeg. Kossuth Lajos u 22 Telelőn 250- 17". 130. — Kiadóhivatal: Zalaeger'zpg Szé- rhenvf lér 4. Telefon: 102 - Készül; a Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnak Szombathely. Ko«suth LaJo= u. 6 Telefon 75 — Felelős vezető: Hofmann Miklót. Zárszámadás a zalabéri Vörös Csillag tsz-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom