Zala, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-05 / 260. szám
rri/C PROlEf/tUAI ÉCYtsClJETEK! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam üGO. szám. Ára 50 fillér 1953 nov. 5. Csütörtök. Fokozzuk tovább a versenyt november 7 után Megyénk üzemei, csatlakozva a Ganz Vagon- és Gépgyár dolgozóinak kezdeményezéséhez, lelkes felajánlásokat tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére, fogadalmak hangzottak el, hogy a november 7-et megelőző héten erejük, tudásuk latbavetésével harcolnak a magasabb eredményekért, a jobb minőségért. Amikor üzemeink dolgozói kimondották a nagy szavakat, a nagy tettekre gondoltak, amelyek szavaik nyomán meg fognak valósulni. A munkára gondoltak, amelynek gyümölcse az övüké s ugyanakkor arra az elszánt s rengeteg véráldozatot kívánó harcra gondoltak, amely diadalra vitte a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. 36 év múlt el az Aurora ágyúinak eldördülése óta, de ez a 36 év nem homályositotta el, hanem évről-évre ragyogóbbá «tette azoknak a hősöknek emlékét, akik a mi szabadságunkért, az egész világ dolgozó népének szabadságáért is harcoltak. Amikor, elhangzottak a fogadalmak, hogy az üzemeink dolgozói november 7. emlékmüszakkal adóznak a hős forradalmárok emlékének, a dicsőséges forradalom emlékének, a szavakban benn izzott a harcos akarat. Ezt az bizonyítja legjobban, hogy a felajánlások elhangzása után hamarosan nagyszerű tettek is születtek. A za- lalövői téglagyár cserépgyártó brigádja a november 7-re tett felajánlás teljesítése során büszkén számolt be arról, hogy 6 és fél óra alatt 7060 darab cserepet gyártottak s azt a 40.000 darab téglát, amit terven felül vállaltak, már le is gyártották. Munkájukat dalolva végezték, Stan- kovics István téglalerakó jókedve pillanatok alatt ragadt át a többi dolgozóra. Azt mondották, hogy a forradalom harcosai is jókedvvel indultak az imperialisták elleni harcba, mert a boldog, szabad jövőt látták maguk előtt, amely a győzelmes harc után az övéké lesz. Azok a dolgozók, akik oly lelkesen tették meg felajánlásaikat november 7. tiszteletére, nem cél nélkül beszéltek, nem cél nélkül lelkesedtek. Eredményeiken túl felismerték azt a jövőt, amiért az 1917-es forradalom hősei a vérüket ontották. Nem volt nehéz felismerni a célt, hiszen a tények egész sora mutatja a célhoz vezető utat. Ezt a célt látta maga előtt az újfalui Vörös Csillag olajtermelő brigád is, amikor elhatározta, hogy november 7. emlék- műszakot tart s ugyanakkor versenyre hívja az összes olajtermelő brigádokat. Többek között vállalták, hogy november hónapban 50 tonna olajat termelnek terven felül. Ugyancsak a november 7. megünneplésére való felkészülés szülte a lovászi Gazolintelep dolgozóiban is az elhatározást, hogy versenyre hívják a lovászi Kőolajtermelő Vállalat valamennyi üzemrészét a legjobb üzemrész címért. Az a hat pont, amelyben megszabták a versenyfeltételeket, nemcsak azt jelenti, hogy túlszárnyalják nyersgazolintervüket s nemcsak azt jelenti, hogy a gáztermelés növekedik, hanem azt is hogy növekedik a dolgozók öntudata, büszkesége s a boldogabb jövőbe, a szocializmus győzeimébe vetett hite. Erőnk fokmérője a termelésben elért eredményünk. Azok, akik ezen a téren sikereket érnek el, méltán érezhetik magukat a munka hőseinek, a jövő keményizmu építőinek. Az a harc, amelyet a külső és a belső ellenség ellen napról-nap- ra újrakezdve vívunk a munka- padok mellett, egész embereket, talpig becsületes embereket kíván. Mi bővelkedünk az ilyen emberekben s nemcsak az olajmezőkön találjuk meg őket, hanem megtaláljuk az építő vállalatoknál, a Gépgyárban, a Vasöntödében, a Ruhagyárban s mindenütt, ahol pártunk irányításával folyik a munka, az építés. Azok, akik a zalaegerszegi páterdombi lakóházakat építik, éppoly őszinte lelkesedéssel, éppoly elszánt akarattal harcolnak a magasabb eredményekért, a boldogabb holnapért, a nagyobb darab kenyérért, mint az olajmezők dolgozói. De amint Lovásziban, Bázakerettyén és Nagylengyelben is vannak kerékkötők, éppen úgy vannak a többi vállalatnál is. Ezek azok az emberek, akik megelégszenek a felajánlásokkal. Úgy gondolják, ha megtették a vállalást, máris eleget tettek hazafias kötelezettségüknek. Korántsem igy van ez. A lelkesedés, a hirtelen fellobba- nás nem elég a kötelezettség tejesítéséhez. Ide tettek kellenek, amelyek tartalmat adnak a lelkesedésnek. Ilyen tettekről tanúskodtak a nagylengyeli fúrás dolgozói, akik havi tervüket 200 százalékra teljesítették. Már csak két nap választ ei november 7-től, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójától. Bár ez alatt a két nap alatt még sokat tehetünk s azok, akik elmaradtak felajánlásuk teljesítésével, még behozhatják az elmaradást, de a fősulyt most már inkább arra kell helyezni, hogy a verseny, amely oly nagy lendülettel indult el a november 7. emlékműszak alatt, az ünnep után se hagyjon alább. A mi harcunk nemcsak nevezetes dátumokhoz kötött harc, hanem állandó, nagy és nemes ütközet a munka frontján. A kenyér, amely jó munkánk és pártunk segítsége folytán megnagyobbodott, csak úgy marad nagy s csak úgy nagyobbodik tovább, ha a .küzdelem, amit érte folytatunk, egy pillanatra sem hagy alább. Pártszervezeteink, szakszervezeteink a november 7. emlékműszak megszervezésénél jó munkát végeztek. Ezen a téren élenjártak a lovászi párt- és szakszervezet, valamint a zalaegerszegi Magas- építési Vállalat pártszervezete. A feladat most az, hogy vigyék tovább a harcot a IV. negyedéves terv sikeréért, az éves terv győzelmes befejezéséért. A felajánlások, amelyeket november 7. tiszteletére tettek a dolgozók, na- gyoborészt nemcsak november 7- ig, hanem a hónap, sőt az év végéig szólnak. Ez vonatkozik az egyes munkák határidőelőtti befejezésére, a terv túlteljesítésére, a selejtcsökkentésre, az anyaggal való takarékosságra és az önköltségcsökkentésre egyaránt. A párt- és a szakszervezeteknek arra kell ügyelniök, nehogy a verseny nóvember 7. után ellaposodjon. Az ellenőrzést továbbra is abban a szellemben végezzék, mint ahogy azt a november 7. emlékmű.szak alatt végezték. Ott. ahol elmaradás mutatkozik, jó felvilágosító munkával A lenti járás több községében is szorgalmazni keli az állatok és állati termékek begyűjtését A lenti jái'ás községeiben sem folyik egyforma ütemben az állatok és állati termékek begyűjtése Egyes községek kimagaslóan jó Nem egy községben egyes begyűjtési ágakból már egészévi tervüket is teljesítették, sőt túlteljesítették. Ezekben a közsénácsapparátus, de dicséretet érdemelnek a dolgozó parasztok is. A lenti járás legjobb községei eredményekkel büszkélkedhetnek. gekben dicséretet érdemel a ta- az alábbiak: község tej baromfi sertés marha elnök, titkár Pusztaapáti 91 87 33 100 Nagy József, Lukács Károly Bödeháza 92 58 25 75 Horváth Vilmos, Csányf Margit Szécsisziget 81 64 73 115 Hári János, Bece Ferenc Csertalakos 82 65 42 68 Nagy Gyula, Márkus Lajos Külsősárd 85 60 33 47 Hajdú Kálmán. Kocsis Ernő munkával, a törvényesség betartásával még behozhatják a lemaradást. A lenti járás leggyengébben teljesítő községei a következők: község tej baromfi sertés marha elnök, titkár Bárszentmihályfa 32 68 24 65 Bece József, Kovács Ferenc Dömcföld 32 37 3 63 Tóth Ferenc, Csondor Edit Lentikápolna 29 35 15 46 — Kovács József Csömödér 60 47 12 53 Kiss Imre, Parmer Jenő Baglad 57 28 19 60 Torda Ernő, Kádár Árpád Jónéhány olyan községe is van azonban a lenti járásnak, ahol nagyon alapos munkára van szükség, hogy behozzák a lemaradást. Az 1953-as esztendőből nem egészen két hónap van hátra. 4 hátralékok felszámolását pedig nem lehet az utolsó néhány hétre hagyni. Ezekben a községekben lássanak munkához azonnal. Szívós fel világosító Minőséget a dolgozóknak Bázakerettye többszáz dolgozójáH röen járásunkban gyorsítani kell a trágyázás ts mélyszántás ütemét! Dolgozó parasztságunk legjobbjai már most gondolnak a tavasz- szal elvetésre kerülő kapások, ipari növények, kalászosok sorsára. Éppen ezért egyre több és több község jelenti, hogy befejezték a mélyszántás« és az istálló- trágyázási tervüket. A lenti járásban például 14 község tultelje- sitette, 11 pedig teljesítette trágyázási tervét. Ezek között is a legjobbak Csömödér, ahol 200, Kálócfa 350, Kozmadombja pedig 300 százalékot ért el a trágyázásban. A mélyszántással eddig 5 községe végzett a lenti járásnak. Ezekben a munkákban Bárszent- mihályfa és Pördefölde volt a példamutató. A letenyei járás mindkét munkában alulmaradt a lentitől. Eddig 10 községe teljesítette túl, kettő pedig teljesítette trágyázási tervét. Murarátka és Kistolmács az élenjárók ebben a munkában, mig a mélyszántásban Petrivente és Lispeszentadorján mutatja a példát. Ok már befejezték az őszi mélyszántást. A nagykanizsai járásban jónéhány község büszkélkedhet szép eredményekkel az istállótrágyázásban. Eddig 10 községük teljesítette túl a tervét, 9 pedig elérte a 100 százalékot. A mélyszántás- j ban azonban annál nagyobb a le- | maradásuk. Hiába keresünk olyan ; községet, amelyik már befejezte volna ezt a munkát. A járási tanácsnak, a községi tanácsoknak ' feladata, hogy az eddigieknél sok- ! kai jobban szorgalmazzák a mély- , szántást, hiszen a tétlenkedésscl , jövő évi kapásaik, tavaszi kalászosaik és ipart növényeik terméseredményeit veszélyeztetik. A zalaszentgróti járásban hasonló a. helyzet. Igaz, hogy 22 községük teljesítette túl trágya- ' zási tervét, de a mélyszántás! még csak kettőben fejezték be. A zalaegerszegi járás is csak ? trágyázási tervek teljesítésével büszkélkedhet. Eddig 26 községük teljesítette túl tervét ebben a munkában, 22 pedig elérte a 100 százalékot. A mélyszántást azonban csak öt községük fejezte még be. nak zöldség-, gyümölcs- stb. ellátásáról a helyi ,,Mezöker‘‘ 119 sz. fiókja gcndos'kodik. Er, a gondoskodás egyáltalán nem üti meg azt a mértéket, amelyet a minisztertanács határozata a bányász és más iparágak ellátásá-1 val kapcsolatban megszab. Amikor tudatában vagyunk annak, hogy ez évben a gyümölcs is bő termést adott, amikor a városi üzletek kirakataiban szebb- nél-szebb gyümölcsök kínálják önmagukat, akkor érthetetlennek találjuk, hogy éppen itt, az olajtelepen miért kell nélkülöznünk ezt! Miért kell nekünk az éretlen, zöld, sok esetben romlásnak indult gyümölcsöt vásárolnunk, amikor van elég minőségi áruja is a „Mezőker1 ‘-nek ? Sem meny- nyiségileg. sem minőségileg nem kielégítő a 119-es fiók áruja. Itt kívánjuk felhívni az illetékes tanácsok figyelmét erre a hiányosságra és kérjük, hogy javítsanak ezen. Nekünk kerettyeieknek nincs piacunk, az egyetlen beszerzői forrásunk a ..Mezőker“. Kérjük, hogy olyan árut adjanak, amilyent joggal elvárunk tőlük. Mi becsülettel kivesszük részünket a szocializmus építéséből, helytál- Iunk a békéért vivott' harcban, eleget teszünk a kormányprogramén megvalósításáért vivott feladatunknak és mint vásárlók egyenrangúnak érezzük magunkat bármelyik városi vásárlóval Ezt tartsa szem előtt a Mezőker elosztási részlege és kifogástalan minőségű, kellő mennyiségű gyümölcsöt szállítson. Horváth László Bázakerettye Épülő, szépülő megyénk A LENTI ERDŐGAZDASÁG KULTURHÄZA A jövő év elejére készül el a lenti Erdőgazdaság dolgozóinak kultúrterme, valamint étkezdéje. A ház már kész, csak villany-, viz- és más kisebb belső szerelőmunkák vannak hátra. Az épület egy részében zuhanyozót is készítenek a dolgozók részére. hassanak oda. hogy a dolgozók megértsék, mit jelent az elmaradás, mit jelent az adott szó nem- teljesitése. A kormányprogramm megvalósítása elképzelhetetlen a terv teljesítése nélkül, a kormányprogramm megvalósulása pedig boldog életet, békét, kultúrát jólétet jelent. Ez a gondolat lebegjen előttünk, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója után megkezdjük a következő dekádok tervének és a felajánlások hátralévő részének teljesítését.