Zala, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-03 / 258. szám

Akik már n a sitózás Három évvel ezelőtt épült az első silógödör Bak községben. Bangó Pál és néhány lelkes .gazdát ársa épiie'l'te. Ők voT-ak. akik időben meg­értették a silózás jelentőségét. Ő^ voltak, akik hároméves íapasztala- lukkal olyan sok gazdát megnyertek az ügynek. Ma már a dolgozó pa Taszítok többsége siló1 akar,mányi étet. egész télen. Az eredményekről Bangó Pál a következőket mondja: — Bocföldén élő rokonaim mar a korábbi években silóatak. Náluk lábam meg először, hogy .milyen is az a silógödör. Tetszett a dolog. Gondolkodóba ejtett, vájjon hogyan festene az én udvaromban a silógö- dör. Milyen jó is lenne, ha nem kellene télen a jószágok takarmá­nyozására különösebb gondot fordí­tani nem kellene egész nap a szecskavágót hajtani- Három évvel ezelőtt aztán meggondol, tani a silóénitést. Néhány lársammál hozzá is fogtunk. A többi gazda meg jósolgatott, hogy nem sokáig fart majd a buzgalmunk. De hama xosan. gondolkodni kezdtek. A tavalyi aszályos esz1 emlőben nem volt mit eie-nem. Gondoltam, hát egy nagyot és megpróbálkoztam a napraforgószárral. Úgy é'ték, min; a cukim. Ekkor aztán fogtam ma­gam és hazahord-am mind, és az egyik gödröt azzal silóztam tele. Er­ről persze senki se,m tudott-, csak azt látták, hogy azzal etetek. Töb­ben megkér ek, hogy az ő földjükről is takarítsam le a napraforgószárt. Több se kellett nekem- Szívesen meg­telem, hiszen azzal éltek a tehene im. A szomszédok addig-addig néz­ték ezt a müveié1 et, amíg sajátma- guk is kedve: kaptak rá. Tavaly ggyőződtek előnyeiről minden gazda napraforgószárral ete­tett. így voltam a silómmal is. Ete­téskor csak elei jöttek hozzám meg­nézni, hogyan eszik az állatok a si­1 ótakarmányt. Amikor lá-ták, hogy nemcsak a tehenek, de még a lovak is szeretik, ők is megpróbál ok. Ak kor meg az a baj állt elő, hogy so­kat ad'iak belőle egyszerre. így aztán betegek lettek a -elie- nek. A gazdák futottak hozzám, most mit csináljanak? Mogmagva ráz am nekik, hogy fokozatosan keli a silót adagolni. Azóta nincs is sem mi hiba- Ma már ott tartunk, hogy csaknem az egész falu silói etet té­len át. — Én is azt mondom, hogy jó dolog a siló — bólogat Bangó néni, — Már azon is gondolkoztam, hogy a disznókkal is azt kellene etetni. Egy kisebb gödröt tclesilóznánk ló- herrel, lucernával és egész télen lenne zöld takarmányuk. Bangó néni nemcsak a.zzal igyek­szik kifejezni elismerését hogy mindig több silót akar és a’sertése kei, is legszívesebben azzal etetné, hanem azzal is, hogy minél több embert szeretne megnyerni az ügy­nek. Az ő „agitációja1' elsősorban asszonytársai felé irányul. Most ép­pen Horváth Ferenenót akarja meggyőzni a silózás előnyeiről. Hor­váth Ferencnó jó tanítványnak bizo­nyul, máris fontolóra ve-iíe a dol­got. De nemcsak ő van igy. Egyre többen és többen értik meg Bak községben, hogy a silózással nem­csak álláfállományuk áttelelte!éséf, hanem annak további fejlesztéséi segítik elő­A zalaegerszegi járás mezőgazdasági állandóbizoUiáuainal« munkájáról A napi sajtóhiradáson keresztül értesült az ©rszág dolgozó népe arról az örvendetes hírről, hogy Nagy Imre elvtárs, a miniszter- tanács elnöke elismerését fejezte ki Zala megye dolgozó parasztsá­gának, mert kenyérgabonavetési tervünket határidő előtt teljesítet­tük és ezzel dolgozó parasztsá­gunk hozzájárult a jövőévi na­gyobb terméseredmények elérésé­hez. A megye és a zalaegerszegi, va­lamint a zalaszenígróti járás ve­zetőit a minisztertanács elnöké külön dicséretben részesítette. Az elismerés és dicséret büsz­keséggel tölt el bennünket, de egyben kötelez is arra, hogy megvizsgáljuk munkánkat. vájjon megtettünk-e mindent az őszi me­zőgazdasági munkák sikeréért, jövőévi többtermelésünk bizto­sításáért, elősegitettük-e a kor­mányprogramén megvalósítását, s ehhez igénybevettük-e a széles néptömegek segítségét, amely fő­ként az állandóbizottságokon és azok aktivahálózatán át tud je­lentős segítséget adni tanácsaink országos jelentőségű feladatainak megvalósításához. Dolgozó parasztságunk szorgal­ma és a párt, valamint kor­mányzatunk iránti hűsége az a biztos bázis, amelyre a szeles tö­megek aktivizálásával, az állan­dóbizottságok munkájának élővé és állandóvátételével biztosan alapozhatunk. A járási mezőgazdasági állan­dóbizottság munkájának megjaví­tása az első és a legfontosabb fel­adat. A közelmúltban a járási mezőgazdasági állandóbizottság munkája nem volt hibanélküli. A járási tanács VB elnökhelyettese nem foglalkozott eléggé a bizott­ság tagjaival, igy a bizottság tag­jai nem ismerték fel több eset­ben feladatuk politikai és gazda­sági jelentőségét, javaslataikkal és kezdeményezéseikkel nem se­gítették elő a végrehajtóbizottság munkáját. A járási állandóbizott­ság egyik tagja: Zsidó János boc- löldi járási tanácstag hosszabb betegsége miatt nem tudott aktív munkát végezni. Simon Kálmán, az andráshidai állami gazdaság vezetője több funkciót tölt be, igy kevés ideje maradt arra, hogy mint mezőgazdasági szakember tudását és tapasztalatait tovább­adhassa. Ezért első feladatunk, hogy a járási é1 landőbizottságot a még hátralévő őszi mezőgazdasági munkák sikeres elvégzése érdeké­ben felfrissítsük olyan tanácsta­gokkal, akik eddigi munkájukkal, peldaadásukkal, pártunk és kor­mányzatunk iránt tanúsított hű­ségükkel bebizonyították, érde­mesek a dolgozó nép bizalmára és alkalmasak a dolgozók aktivi­zálására. Főfeladata lesz a járási mező- gazdasági állandóbizottságnak a községi állandóbizottságok sike­res aktivizálása. Ezért a járás területét feloszt­juk a járási állandóbizottság tag­jai között, akik a maguk munka- területén érvényesítik azokat a javaslatokat és kezdeményezése­ket, amelyeket a járási állandó­bizottság megtárgyal és a végre- hajtóbizottság a magáévá tesz. Szeptember 18—-23-a között or­szágszerte a járási székhelyeken tapasztalatcsere értekezletet tar­tottak a községi mezőgazdasági állandóbizottságok elnökei. A zala­egerszegi járásban tartott tapasz­talatcsere igazolta, valóban szük­ség van a dolgozók véleményé­re, évtizedes tapasztalataira és munkánkban nem tudjuk nélkü­lözni azok segítségét, akik egész életükkel összeforrtak a termő, életet adó anyafölddel. Az állandóbizottság elnökei fel­tárták a hibákat, beszéltek a nö­vényvédelem fontosságáról, be­számoltak a vetésteljesitésekről, a betakaritási munkákról, a trá­gyázás megindításáról, az őszi s a jövőévi termésünket biztositó talajmunkák végzéséről. Vas István, az egervári állan­dóbizottság elnöke versenyre hivta a járás valamennyi közsé­gét az őszi vetés határidő előtt 10 nappal való befejezésére. Hogy ez a versenykihívás nem maradt papíron — igazolja a kormány­zat elismerése. A közeljövőben a járási mező- gazdasági állandóbizottságot is­mét egybehívjuk és megtárgyal­juk feladatainkat, hogy mun­kánkkal eredményesen hozzájá­rulhassunk a dolgozó nép élet­színvonalának további emelésé­hez. Feladataink a szokottnál is na­gyobbak Nincsen azonban olyan feladat, amelyet a dolgozók töme­geinek az alkotó munkába való bevonása utján meg ne tudnánk oldani. Ezt követeli tőlünk a párt, erre pit kormányzatunk, ez biztosítja a falu népének felemelkedését gazdasági és kulturális téren egy­aránt Barna Géza, Ülést tartott a megyei tanács A megyei tanács a napokban megtartott ülésén értékelte az el­múlt tanácsülés óta végzett mun­kát és megszabta a feladatokat. A beszámolót Pogacsics Károly elvtárs, a végrehajtóbizottság el- nökhe'yettese tartotta. Beszá­molt arról, hogy a helyiipari vállalatok a III. negyedévi tervü­ket globálisan 122.5, a kisipari szövetkezetek pedig 114 százalék­ra teljesítették. A mezőgazdasági terveknél az aratás és behordás munkálatait országosan az elsők között végeztük el. Másodvetési terveinket 101 százalékra teljesí­tettük. Termelőszövetkezeteink nagy többsége az ellenség akna­munkájával szemben bebizonyí­totta. hogy a nagyüzemi gazdál­kodás sokkal jövedelmezőbb az egyéninél és szivesen dolgoznak tovább a közös vagyonban. A gabonabegyüjtési verseny értékelése alkalmával megyénk országosan az ötödik helyezést érte el, s most az őszi kapásnö­vények begyűjtése során a hiá­nyosságok ellenére is az élenjáró megyék között vagyunk. Az állandóbizottságokró! szólva megállapította, hogy az állandó­bizottságok közül a mezőgazda- sági, begyűjtési és pénzügyi ál­landóbizottságok fejtettek ki leg­eredményesebb munkát. A tanácsszervek elé feladatul tűzte ki a beszámoló, hogy a párt és kormány programmja alapján biztosítsák a megye dolgozó la­kosságának állandóan növekvő anyagi, szociális és kulturális igé­nyeinek kielégítését. Meg kell gyorsítani és minőségileg is javí­tani kell a lakásépítéseket, üze­meink bővítését szolgáló építke­zéseket, súllyal az élelmiszert és közszükségleti cikkeket gyártó üzemek területén. A beszámoló után a tanács tagjai javaslataikkal és bírála­taikkal segítették előbbre a tanács munkáját. Szommer Pál tanácstag Tótszerdahely község dolgozóinak azt a panaszát tolmácsolta, rogy a beadott kukorica helytelenül van tárolva és arra hivta fel a fi­gyelmet, hogy egyes községi ta­nácsok nem a kormányprogramm határozatainak szellemében vég­zik munkájukat. Andrasek Ist­vánná Molnári község dolgozóinak azt a kérését hozta a tanácsülés elé, hogy a község orvost kapjon. Murakereszturra kell járniuk az orvoshoz, az ut is hosszú, rossz is, szükséges, hogy a község or­vost kapjon. Számos hozzászólás, javaslat és birálat után a tanácsülés határo­zatot hozott a termelőszövetke­zetek megszilárdítása és tovább­fejlesztése ügyében, továbbá a tanácstagok példamutatására, a tanácstagok erőteljesebben segí­tik a helyi végrehajtóbizoltság munkáját. Határozatot hoztak arra is, hogy a tanácsok segítik a begyűjtési verseny kiszélesíté­sét. Határozatot hozott arra is az ülés, hogy a lakosság ellátásának megjavítása céljából a kormány- pregramm célkitűzéseinek meg­felelően felül kell vizsgálni, hogy a rendelkezésre álló hitelek fel- használása hogyan van biztosítva. A szakosztályoknak gondoskodni kell arról, hogy a lakosság jobb ellátását célzó tervhitelek fel- használásra kerüljenek. AFKöHIItDETÉS EGY ebédlő és konyhabútorok eladók. Zalaegerszeg, Jókai-u. 1. (166) KERESÜNK felvételre építészmérnököt és építésztechnikust műszaki revizori munkakörbe, beruházások ellenőrzésé­hez. Fizetés mérnöknél havi 1829 fo­rinttól 2100 forintig. Technikusnál 1300 forinttól 1700 forintig, plusz kiküldeté­si dij. Jelentkezni lehet minden nap 8 és 16 óra között: Magyar Beruházási Bank zalaegerszegi fiókjánál. Zala­egerszeg, Kossuth Eajos-u. 2. (167) AZ ALLAMI gazdaságok Mélyépítő Vál­lalatának 4. számú főépitésvezetőségc Balatonfenyves, azonnal felvesz viz- vezetékszerelő, kőműves és_ ács szak­munkásokat, továbbá segédmunkáso­kat. Jelentkezni lehet Balatonfenyve- sen a főépitésvezetőség munkaügyi előadójánál A dolgozók számára la­kást és élelmezést biztosítunk. Utazási költségmegtérités az általános sza­bályok szerint. (169) SZŐLŐTERMELŐK FIGYELEM! Szőlő- törkölyt minden mennyiségben átvesz a nagykanizsai Gyflmölcsszeszipari Vállalat. . Begvüjtöhelyei: . Nagykanizsa, Korpává; Hahót, Gelse Dióskál, Ga rabonc A törkölyért ci-kén1 10 del 00 százalékos ■ lörkölvpálinká val fizet minden szölötörkölvbegyüjtö leiepe. (170) Ez történt az NB I-ben Bp_ Vasas—Dorogi Bányász 4:2 (2:1). A vidéki csapat lelkesen harcolt, a Bp. Vasas nagyobb tudása azonban a mér­kőzés utolsó félórájában gólokban is ki­fejezésre jutott. A Bp. Vasas góljait Be. rendi, Csordás (2) és Szilagyi I szerez­ték, a Dorogi Bányász részéről Varga és Molnár volt a gólszerző. Bp. Vörös Lobogó—Bp. Dózsa 2:1 (0:0). A szebb, korszerűbb labdarúgást a Bp. Dózsa játszotta, mégis — az utolsó negyedórái eredményes játékával — a Bp Vörös Lobogónak sikerült megszereznie a győzelmet Góllövők: Palotás, Sándor, 'lletve Tóth A Bp. Vö­rös Lobogó ezzel a győzelmével nagy lépést tett a bajnokság megnyerése felé. Bp. Honvéd—Csepeli Vasas' 5:1 (2:1). A bajnokcsapat főleg balszárnyának eredményes játéka következtében érte el ttagygólarányu győzelmét. A mérkőzés egyes részeiben a csepeli csapat egyen­rangú ellenfél volt. Góllövök: Puskás (3), Czibor (2). Telve Tóth II. Sztálin Vasmű Építők—Győri Vasas 2:2 (Dl) Nagyiramu mérkőzésen teljesen megérdemelten szerzett egy értékes pon­tot Győrött a szlálinvárosi csapat Góllövők: Koós és Hegedűs, illetve He­gedűs és Szigeti. Bp Kinizsi—Bp. Postás 4:3 (3:1). Főleg az első félidőben nyújtott jó já tékol az élelmezésiek csapata. szünet után a Postás együttese erősen feljavult. Góllövök: Mátrai (3), Fenyvesi, illetve Raduly (2), Bene. Szombathelyi Lokomotiv—Salgótarjáni Bányász 5:1 (2:1). A szombathelyi csa­társor ügyesen használta ki a salgótar­jáni védelem gyenge perceit. Góllövők: Szakály (2), Czigony. Varga, Kole- sánszky, illetve Vilezsá! Szegedi Honvéd—Vörös Lobogó Sort ex 2:1 (0:t)_ Az első félidőben a vendég soroksári csapat játszott jobban, a má­sodik félidőben azonban erősen felja­vult a szegedi együttes és a győzelmet is sikerült megszerezniök. Góllövők: Cziráki, Machos, illetve Kárpáti. Nagyszerű eredményeket hozott az MHK-hét A harmadik negyedév végével készült értékelés azt mulatta, hogy Zala me­gyében sok tennivaló van még az MHK-terv teljesítése körül. Különösen az ismétlőpróbázók terén volt súlyos a lemaradás. A megyei TSB a társadalmi aktívák széleskörű bevonásával, a falusi fiatalság és a sportköri tömegek moz­gósításával ezért október 18 és 25 kö­zött ,,MHK-hetei” rendezett, melynek során a csoportos próbázások, minősítő és MHK-számokból álló atlétikai versenyek, járások közötti atlétikai versenyek, kör­zeti versenyek alkalmival több mint 900 sportoló, dolgozó tett eleget az uj. vagy az ismétlő MHK-próba követelményeinek. Az MTSB dolgozói az MHK-hét kereté­ben vállalták egy-egy járás patronálását és a JTSB segítségével, a járási MHK- bizottság tagjainak közreműködésével sok olyan ' községben segítették a dol­gozókat a próba letételéhez, amely köz­ségekben próbázás eddig nem is folyt. A létenyei járásban Bázakerettyén, Lová­sziban, Marócori, Becsehelyen és a le- tenyei TV. kerületi sportkörben végez tek legeredményesebb munkát az MHK- héten, összesen közel 300 fő tett fő leg ismétlőpróbát, s ezzel jelentősen megjavították a járás tervteljesitési szá­mait. A zalaszenígróti járásban ugyancsak eredményes volt az MHK-hét munkája. Kehidán 48. Türjén 20, Zalaapáliban 18, Zaiaszentgróton 16 és Mikosdpuszlán 43 próbázó tett eleget minden követelmény­nek, s ezen kívül számos községben akadt még kisebb számban próbázó. Zalaegerszeg város teljesítménye volt talán a legjobb valamennyi járás és város közül A szakszervezeti sportkö­rök segítségével közel 600 próbázót si­került mozgósítani, ,s a Petőfi SK ré­széről 123, a Vörös Lobogó részéről 293, az Előre SK ból 67. a Lendületből 18. a Szpártákuszból pedig 22 MHK-zó tett próbát az MHK-héten. Ezzel a teljesít­ménnyel Zalaegerszeg város az uj pró- bázók tervének teljesítése mellett az is- métlőpróbázások terén is megközelítette a 100 százalékot. A nagykanizsai járásban Felsőrajkon, Garaboncon és Sormáson voltak töme­ges próbázások, s ezek során 150 falusi fiatal fejezte be próbázásait. A zalaeger­szegi járásban az MHK-hét sikerét Kis páli, Zalalövő és Rádó községek próbá- zói jelezték, a lenti járásban különösen Gutorfölde eredménye emelkedett ki. Az MHK-hét eredményei végered­ményben 18—20 százalékkal közelebb hozták a megyét az évi terv teljesítésé­hez. Nagy eredmény ez egyetlen hét alatt, s a feladat most az, hogy a nagyszerű lendület ne lankadjon az el- következő napokban sem, hanem a kelle­mes időjárás kihasználásával, a szak­szervezeti és falusi sportkörök további javuló munkájával úgy szervezzék meg a TSB k a próbázásokat, hogy a tervet még az év vége előtt teljesíteni tudják. A NAGYKANIZSAI BÁNYÁSZ PONTOT SZERZETT VARPALOTÁN. A Z. VÖRÖS METEOR SÚLYOS VERESEGET SZENVEDETT TATABÁNYÁN Vasárnap mindkét megyei NB. Il-es csapat vidéken játszott. A Nagykanizsai Bányász értékes pontot szerzett Várpa­lotán, a Zalaegerszegi Vörös Meteor ellenben súlyos vereséggel tért haza Tatabányáról. Nagykanizsai. Bányász—Várpalotai Bá­nyász 1:1 (1:1). Várpalota, 1500 néző. V Postai N. Bányász: Zalán -—- Tálasi, Németh, Kisgál — Kemény. Horváth — Sztraka, Balogh, Téli, Orbán (Kovács), Vojnovics. Edző: Németh István. Várpalotai Bányász: Vpjda — Kazári, Zombori. Terbe — Zsótér. Flamm — Bába (Fülöp). Kedves, Kiss, Kőműves, Borbély. Edző: Mező Jenő. A mérkőzés, végig hatalmas iramban folyt le. Mind az első, mind a második félidőben a hazai csapat játszott enyhe fölényben, a kitűnő nagykanizsai véde lemmel azonban nem birtak a várpalotai csatárok A gólokat Vojnovics, illetve Kiss szerezték. A Nagykanizsai Bányász csapatában a közvetlen védelem nyújtotta a legjobb teljesítményt. Zalán sok nehéz helyzetben tisztázott. A hátvédek egymást múlták felül. Németh. Kisgál. Tálasi közöttük a sorrend A fedezetek inkább a védeke­zésben jeleskedtek, sok várpalotai táma­dást akasztottak meg. A csatársor nem igen boldogult , a kemény várpalotai vé­dőkkel szemben. Még Sztraka és Téli nyújtott legtöbbet, Vojnovicsot gólja dicséri. A Várpalotai Bányász csapatá­ban ugvancsak a védelem volt a legjobb csapatrész, a csatársorban Kőműves és Kiss játéka jelentett veszélyt. Tatabányai Építők—Zalaegerszegi Vö­rös Meteor 5:0 (2:0). Tatabánya, . 500 néző Vezette: Szarvas. Tatabányai Építők: Bartucz — Dick, Walz. Oszolj, — Csermák, Mészáros — Rónaszéki, Batke, Galgó, Gaál, Szabó. Edző: Vago Zoltán. Zalaegerszegi Vörös Meteor: Tihanyi — Dolgos. Németh. Nádasi —r Szijjáríó, Zsidó — Sipka, Szabados. Kelemen, Loppert, Ebedli. Edző: Göncz István. Az uj összeállítású Meteor-csatársor nem tudott megbirkózni a tatabányai védelemmel, a védők viszont nem tudtak ellenállni a megújuló rohamoknak. A tatabányai csatárok korszerű. gyors, ötletes játékukkal gyakran megoldha­tatlan feladat elé állították a Meteor védelmét és rég látott nagyszerű tá máriások végén remek gólokat lőttek. A játékvezető Szabadost, a II. félidő 10. percében sportszerűtlen magatartása miatt kiállította. A tatabányai gólok közül Rónaszéki és Galkó 2—2-t, Gaál pedig let szerzett A Tatabányai Építők csapatában Bar- tucz több nehéz labdát védett, a hát­védek végig keményen romboltak. Oszoli volt közöttük a legjobb. A fe­dezetek szürkén, de hasznosan játszot­tak. A csatársorban szinte egymást múlták felül a játékosok Az eredmé­nyesség mellett szemre is szépen ját­szottak. különösen a jobbszárny volt elemében. A Zalaegerszegi Vörös Meteorban Ti­hanyi közepes teljesítményt nvujtott, a hátvédek sokszor zavarba jöttek. Dol­gos volt közöttük a tegiobb. Zsidó és' Szijjártó sokszor tehetetlenek voltait a megújuló tatabányai rohamokkal szem­ben. A csatársor játékából az erednié- uvesség hiányzott. Sinka néhány jó el­futással vétette magát észre. Kelemen jól osztogatott, Ebedli sokat volt já­tékban. Loppert csak küzdött, a kapura nem volt veszélyes. NYEREMÉNYESÖ Totoeredmények: 12 találatos 244 da­rab. egyenként 475 forint, 11 találatos 3601 darab, egyenként 3125 forint, 10 találatos 18.435 darab, egyenként. 8 fo­rint nyereménnyel. A 12 találatos TOTC-szciveny: 1. 2, x, 1, 1, 1, 1. 1. 2; í; 1: törölve; 1. MOZI Zalaegerszeg. november 2—4-ig: "vitorlás titka ★ Nagykanizsa, november 3: JANIKA KÖZPONTI fűtésszerelőt, vizvezetéksze- relöt. hegeszlőszerelő szakmunkást és gyakorlott segédmunkást azonnali fel­vételre keresünk. Kedvezményes ét­kezést és szállást biztosítunk. Jelent kezes Írásban, vagv személyesen az !• S7. Szerelőipari Tröszt münkaerögaz- dálkodásán (Bp. VIII. Kisfaludy-u. 9 ) (1187) A ZAI. AEGERSZEG1 Fö'dmüv.esszövet- liezelnél november hó 17.e utáni min­den hél keddjén gyapjutonálcserét tart n Gyapjubegyüjtő Vállalat. '•Vlhivjuk a termelők figyelmét, hogy a jelzett napokon a készletükben lévő gyapjút kész fonálra cserélhetik. (171) SVGEn.MUNKASOKAT ÉS SZAKMUN­KASOKAT felveszünk budapesti épít kezéseinkre. Vidékiek útiköltségét meg­térítjük, ingyen szállást és olcsó ebé­det biztosítunk Egyéves szerződésnél 200 Ft. futalmatadunk.de kötünk 2—3 hónapos megállapodást is Jelentkezni lehet az ÉM. 41/1 Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, V. Jó­zsef Attila-u. 18., HL emelet, 14. Paray István munkaügyi vezetőnél. ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja Felei'« szerkesztő: Vasvári Ferenc, telelh« «.adó: Söjtör János — Szerkesztőséi! 7 K.iegerszeg. Kossuth Lajos u 22 I'eteior, 250. I7e, 130. — Kiadóhivatal: Zalaegei.-zeg. Szé­chenyi tét 4 Telelőn: H>2 - Készül: a Vasmegvei Nyomdaipari Vállalatnál, Szombathely. Kossuth Lajos u 6 Telefon 75 — Felelős vezető: Hofmann Miklós.

Next

/
Oldalképek
Tartalom