Zala, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-27 / 278. szám

Ahoi a jövő mezőgazdasági szakemberei tanúinak MAGAS, EMELETES, szürke épület emelkedik ki a kchidai apró házak közül: a gazdasági iskola épülete. Mintegy Icát cs fél évtizede áll fenn. Ez alatt az idő alatt különféle szakembereket bocsátott ki a szárnyai alól. Az egykori Deák Ferenc féle birtokon. építette az állam 1926-ban. Egészen a felszabadulásig az egykori birtolcos Deák Ferenc nevét viselte. Afélc ,,balosispánokai“ neveltek itt, akiket gazdaíHszthe- lyédeseknek neveztek. Ez az iskola még két éves volt, söl a felszabadulás után is egyideig úgy működő ét, 1949 óta pedig kizárólagosan állattenyésztő (szarvasmarka tenyésztő) szakiskolaként működik. De milyen más is most ott az élet! Hírből sokan hallottak az in működő múltbeli „mezőgazdasági szakiskoláról“, jz öregebbek talán emlékesnek is rá. Es imc. meg lehet nézni, hogy most mi van ott, ,Jóllehet az épület' a maga méltóságteljes valóságában, messzenézö ablakaival, széles kőlépcsőjével, a körü­lötte elterülő kerttel a múltból maradt Ui, de lakói már uj emberek. AZ OTHÓNAPOS ISKOLA hallgatói, akik az ország különböző részeiből jöMek ide tanulni vala­mennyien komoly, felnőtt emberek, alcik régen kinőt­tek már az iskolapadokból, de azért mégsem restell­nek ott ülni. Éppen úgy megszokták a diákfegyel­met, mint a mai kisiskolások, éppen úgy diákoknak érzik magukat, mint amazok. Élet felt él éleiket éppen úgy biztosítja az állam, ■mint a fiataloké1, akik kollégmmokbim laknak. El­látásukról, szórakozásukról, művelődésükről is az ál­lam gondoskodik. És ezektől a 30—40 éves emberek­től nem kér ezért cserébe mást, csak szorgalmuké:!, és azt, hogy bcosülotes, jó munkásai, kitűnő szakem­berei legyenek a szocialista mezőgazdaságnak A tanítási idő reggel 8-tól délután 1 óráig tart az előre elkészített tanrend szerint. A hat előadó a tamté/rgyaltnak megfelelően, felváltva tart órákat. Körülbelül 10 tanftárgy van. Itt is megkülönböztetnek főtanlárgyakai1', mint például a politikai anyag, ana­tómia, tej gazdaságtan, állategészségügy, és mellék tan­tárgyakat, amilyen a számtan, vagy a helyesírás. Éppen a tanítási idő alatt látogatjuk meg a C. jelzésű osztályt. Már elhangzott ugyan az óra kezde­tét jelző csengő, de az előadó még nincs bent. A tanteremben csend van, mindenki az órára készül, mégegyszer átnézi a feladóy anyagot, hogy ne le­gyen olyan része, amellyel ne volna tisztában. KÜLÖNBÖZŐ EMBEBEK, — különböző tá­jakról. Mindegyiknek más a gondolatvilága, érzés- világa, de egy közös bennük: a eél. Mindegyik tudja, miért jött ide és mindegyik azért jött, amiért a másik: tanulni. És a közös célért folytatott harcban össze­forrtak. Nincs köztük egy sem, aki 'idegennek érezné magát, jöhetett bár a végtelen Alföldről, vagy a dombos Zala bármelyik állami gazdaságából. Mert valamennyien állami gazdaságokból jöttek. ÁUaA'te- nyésztéssel foglalkozó állami gazdaságokból. Kántor István, egy 40 év körüli, magas, erőteljes ember ott ül az első padban. A Szatmár megyei Hadász nevű község állami gazdaságába1 jött, Ad­élok növénytermesztő volt. de mivel az állami gaz­daság öt tartotta legérdemesebbnek arra, hogy isko­lára küldje, hát áttért az állattenyésztésre. Tóth Margit Békés megyei leány. Otthon az ál­lami gazdaságban tejkezelö volt. Az állattenyésztési szakiskola, elvégzésével ö is állal gondozó lesz., ők is, meg az intézet valamennyi hallgatója megelégedet­tek a sorsukkal. Itt. nincs, mert nem is lehet gondjuk másra, csak a tanulásra. Délelőtt rendes, tiszta tanter­mekben hallgatják végig az órákat, délután is gond nélkül kcszülhe'nek a másnapi előadásokra, este ké­nyelmes, meleg hálószoba várja őket. ahol, kipihenhe­tik egéssnapi fáradalmaikat. A kosztra sem lehet pa­naszuk. Begyein uzsonnáit bőségesen kapnak az ebéd pedig kó!fogásos, mint otthon. Ebédmán részint egyéni tanulás, részint- szóra­kozás vár rájuk. Az egyéni tanuláson kívül szakköri és tanulópári foglalkozásokat is tartanak. Akinek pedig netán még így sem menne az anyag, résztve- het a korrepetálásokon. A TANULÁS UTÁN jön a szórakozás ideje. Megnyílik a könyvtár az olvasnivágyó hallgatók előtt. Böpiil a labda és vele a csengő, vidám nevetés. Megváltozott, szép élet folyik itt a gazdasági iskolában. Hej, ha azok a puszpáng-bokrok beszélni tudnának ott a kertben! De sokat tudnának mesélni a régi és a mai cleft különbségéről! A kerten áthaladva csodálatos helyre jutunk. (Ami ugyan az iskola hallgatóinak nem is csodála­tos, hanem a legmegszokottabb dolog.) Itt van a kísérleti tangazdaság amellyel a mezőgazdasági szakiskola állandóan tartja a kapcsolatot. A nem nagy, de igen korszerűen felszerelt tehénistállóban, ahol az egyedi takarmányozástól kezdve a gépi fejesig mün­den uj módszert alkalmaznak, éppen fejes közben találjuk a néhány beosztott hallgatót. Amit elmélet­ben megtanultak, azt most itt, kísérletileg is bemutat­ják és egyben gyakorlatot is szereznek jövendő fog­lalkozásukról. Egy különálló kis szobában a tejet szürilc. Int is a jövendő tehéngondozók tartanak gya­korlatot, Egyik a tej lemérését, szűrését végzi, a másik az adminisztrációs munkát látja el. így az elmélet. és a gyakorlat égyszinien mo­zog amiből megint csak az következik, hogy jól fel­készült, a lehelő legnagyobb tudással rendelkező szak­embereket kapnak az állami gazdaságok, akik min­den tudásukkal azon lesznek, hogy szebb, nagyobb eredményeket érjen el szocialista mezőgazdaságunk. SZILVÁS LENKE Ismét a trágyakezelésről Zala megye általában az elsők közt jár a szántás-vetésben, me­zőgazdasága országos viszonylat­ban fejlettnek mondható. Annál, kevésbbé engedhető meg az, amit még állami gazdaságnál is lát­tunk: „kikompolják“ a táblát, és kupacokba rakják a trágyát, az­tán, ha végeztek a kihordással (napok vagy hetek múlva), eltere­getik és leszántják. Ma már tud­ni kell — és elsősorban az élen­járó zalaiaknak kell tudniok —. hogy a trágyát azonnal eltereget­ve, minden késedelem nélkül alá kell szántani, mert már egynapi halogatás is pótolhatatlan táp­anyagveszteséget jelent. A másik hiba, amit még gyakran látunk Zalában: termelőszövetkezeteink is a régi maradi nagybirtokmód­szer szerint nagykiterjedésii trá­gyatelepeket létesítenek és vé­kony rétegben nagy felületen te­regetik el a trágyát naponta. Pe­dig sokkal egyszerűbb, könnyebb és főleg jobb eredményt ad az oszlopos kezelés: kis alapterüle­ten, magas kazalba rakjuk a trá­gyát, igy kevésbbé fújja ki a szél, szárítja a nap, lugozza ki az eső, — de meg saját súlya préseli ki belőle a levegőt és megakadályoz­za ezzel a káros bomlást. Értsük meg végre: számokban szinte ki sem fejezhető az az érték, ami a hanyag trágyakezelés során ve­szendőbe megy. Aki hanyagul ke­zeli a trágyát, kidobja pénzét az ablakon. Nekünk pedig tud­nunk kell azt, hogy ez a pénz nemcsak személyes céljainkra szolgál — a nemzet vagyona az, amiért mindnyájan felelősek va­gyunk. Zalaiak! Mutassunk példát a trágyakezelés terén is! Ne tűrjünk szemétdombokat, hanem minde­nütt oszlopba rakjuk a trágyát. Az érett trágyát pedig még most hordjuk ki és szántsuk alá, ne várjunk azzal tavaszig! Nagykanizsai Bányász —* Pécsbányatetepi Bányász 4:1 (2:1) Nagykanizsa. Vár-uti sporttelep, 1500 néző. Játékvezető: Pósa. Nagykanizsai Bányász: Zalán — Tálosi, Németh, Kisgál — Kemény, Horváth — Szlraka. Balogh, Téli. Vojnovits, Kapor, naki. Lnlzó: Németh István. Pccsbányatelcpi Bányász: Kovács — Bódi, Kocsis, Hámori — Marton, Böhm — Szabó, Farkas, . Krivanek, Milosovits, Gyurkó. Edző: Reinold Károly. A Nagykanizsai Bányász enyhe hát­széllel kezdi a játékot és mindjárt tá­madásba is lendül. Az első negyedóra után megállapítható, hogy a hazai csa­tárok sokkal gyorsabbak, mint a pécsi védők, igy minden támadás nehéz hely­zetbe hozza a pécsi védőket, egyelőre azonban Kovács hárítani tud. A 15. percben megszületik az első gól Ka- pornaki átjátssza Bódit, kapura húz, és 10 méterről, éles szögből a háló bal­sarkába lő. (1:0). Fölénybe kerül a ha­zai csapat. A sorozatos támadások ered- lényeként a 27. percben újabb gólt ér el. Sztraka hozza fel a labdát, kiug­ratja Baloghot, aki lefutja Kocsist, egé­szen az ötösig szalad és a kifutó Ko­vács mellett a háló jobbsarkába lő- (2:0). Megzavarodnak a pécsi védők és a 32 percben Marton majdnem öngólt vét. Kapornaki beadásába beleteszi a lá­bát és a labda alig kerüli el a jobb fel­ső sarkot A 38. perc váratlanul pécsi gólt hoz. T.áiasi rosszul találja el a lab­dát, amely Milosovitshoz jut, a balössze­kötő kapura tör, kicselezi a kifutó Zalánt is, begurit és a berohanó Kri- vanck 3 lépésről az üres kapuba vágja a labdát. (2:1). Az utolsó -percek me­zőnyjátékkal telnek. A második félidőben a pécsiek ját­szanak széllel hátban s ez a körül­mény némileg kiegyenlítetté teszi a já­tékot. Az 5. percben Milosovits 20 méteres szabadrúgása nagy erővel sü­vít el a jobb felső sarok fölött A 11. percben születik meg a mérkőzés legszebb gólja. Az előrehuzódott Tálasi beadását a védők kifejelik a kaputól mintegy 20 méterre álló Horváth elé, aki egyből hatalmas lövést zúdít ka­pura^ s a labda — mintha zsinóron húznák — a háló Jobboldalába vágó­dik Ritkán látott szép gól, nagyszerű csatárteljesitmény! (3:1). Most egymás után 3 szöglet jelzi a pécsiek fölé­nyét. A 26. percben egy rajtaütésszerű támadásból szerzi meg a hazai csapat a negyedik gólját. Kemény a félvonalon álló Kapornaki: ugratja ki, a szélső lejuua Bódii, a teljesen tisztán álló Télihez játszik és a középcsatár az ötö;- ről a háló közepébe helyezi a labdái. (4:1) A 30 percben Hámori megsérül és kiáll. Hálni megy be helyette. A 44. percben Marton 25 méteres váratlan lövését Zalán szépen védi Meglehetősen alacsonyszinvonalu mér kőzést hozott az utolsó NB. ll.es mér­kőzés. A Pécsbányaielep már kieseit, igy nem feküdt bele teljes erővel a kü.: delembe, a hazai csapat pedig csak a győzelemre ment. Mindkét részről sok volt a hibás leadás, a csatárok sokat tologattak, jobbnál jobb helyzeteket ki­hagytak. A mutatott játék alapján a hazaiak győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. A győztes csapatban Za­lán hiba nélkül látta el feladatát a gólt nem védhette Tálosi a szokottnál gyengébben játszott. Németh biztos láb­bal rombolta szét az erőtlen pécsi tá­madásokat. Kisgál jól őrizte szélsőjét Kemény kissé kényelmesen játszott Hói váth a mezőny legjobbja volt. Nag technikáját szépen érvényesítette. Sztra" ka minden megmozdulása veszélyt je­lentett. Balogh egyre jobban beleszo­kik a csatárjátékba, de a lövésekkel most is adós maradt. Télinek nem ment a játék. Vojnovits a mezőnyben jó! épített Kapornaki gyorsasága újra a regi volt. Pécsbányatelep a játék egyes idősza­kaiban teljesen gyenge játékot mula­tott. Kovács a 4 gól ellenére is jól védett A hátvédek közül csupán Kocsis lelkesedése és fejjátéka dicsérhető. A két fedezetet alig lehetett észrevenni a pályán. A csatársorban találjuk a pé­csi csapat legjobb emberét, Milosovits személyében. Rajta kívül csak Krivanek és Gyurkó nyújtott elfogadható teljesít­ményt. Pósa játékvezető, aki már nem egy nemzetközi mérkőzést' is vezetett és egyik legjobb magyar játékvezető, meg­lepően gyengén vezette a mérkőzést. Sokat hibázott mindkét fél terhére Ugylátszik rossz napot fogott ki. Fordítsunk nagyobb gondot a röplabdasport fejlesztésére Ha visszatekintünk megyénk röplabda­sportjának fejlődésére, megállapíthatjuk, hogy az elmúlt években úgy mennyiségi, mint minőségi viszonylatban fejlődés volt Ez a fejlődés leginkább a nagy- kanizsai Lokomotiv röplabda szakosz­tályában mutatkozott meg. A Nagykani­zsai Lokomotiv férfi és női csapata ko­moly erőt képvisel megyénkben, de or­szágos viszonylatban is. A Lokomotív férfi csapata mögé szorosan felzárkózott a Nagykanizsai Dózsa férfi csapata. Zalaegerszegi viszonylatban inkább tö­megesség szempontjából mutatkozott fejlődés. A minőség’ terén még nem veheti fel Zalaegerszeg a röplabda sportág te­rületén Nagykanizsával a versenyt Ha a járások röplabdasportjának fejlődését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a lenti, letenvei és a zalaegerszegi já­rásokban fejlődés mutatkozik. A zala- szentgróti és nagykanizsai járásokban mintha megállt volna ennek a sportág­nak a fejlődése. Például a zalaszent- gróti járásból 1951-ben Zalabér női röplabdacsapata, mig 1952-ben a nagy- kanizsai járásban Felsőrajk férfi röp­labdacsapata a megyei bajnokságban ki­elégítően szerepelt. Ma a két röplabda­csapat működéséről semmit sem tudunk, így a két példa mellett még sorolhat­nánk azokat a szakosztályokat, ahol nem fejlődés, hanem visszaesés mutatkozott, A legnagyobb hiányosságot abban lá­tom, hogy nem fordítottunk elég gon­dot ennek a sportágnak a fejlesztésére. A szakosztályok nam eléggé szervezet­tek, kevés a megfelelő szakember, ke­vés olyan szakosztály van, amely rend­szeresen tartja edzéseit. Ugyanakkor egyes területeken nem volt megfelelő versenyzési lehetőség sem. A hiányossá­gok megszüntetése, valamint a röplabda sportág fejlesztése komoly feladatok elé állítja megyénk valamennyi sport­vezetőjét és szakembereit. A társadalmi röplabdaszövetségnek valamennyi terü­leten tervszerűvé kall tenni munkáját Ismerniök kell a területükön működő szakosztályok hiányosságait, adottsá­gait és a szakosztályok sportolóinak ké­pességeit. Így a társadalmi röplabda­szövetségek komoly segítséget tudnak adni a területükön működő szakosztá­lyok munkájához. A megyei röplabda társadalmi szövetségnek feladata , . az alsóbb _ társadalmi sportszövetségek munkáját ellenőrizni és segíteni. A test- nevelési sportbizottságok tűzzék napi­rendre ennek a sportágnak a fokozott fejlesztését. Ez a sportág, legalkalma­sabb a dolgozók szórakoztatására, de ugyanakkor nagyon szép és hasznos Ahhoz, hogy a sportág minőségi 'szín­vonalát megfelelően tudjuk emelni, első és legfontosabb feladatunk, hogy megfelelő edzőket biztosítsunk a sportolók rendel­kezésére. Ezek az edzők csak akkor tud jak megfelelően nevelni a reájuk bí­zott sportolókat, akkor tudnak komolv eredményeket elérni, ha megfelelő kép”- zettséggel rendelkeznek, ha edzéseiket rendszeresen és tervszerűen végzik. Továbbá biztositani kell minden te­rületen a megfelelő versenyzési lehető­ségeket. A sportvezetők és szakemberek tartsák napirenden ennek a sportágnak a fej. lesztését A sportág fejlesztése érdeké­ben az MTSB december 1-től egyhetes bentlakásos röplabda társadalmi edző­képző tanfolyamot rendez, Mikosdpusz- tán. Azok a sportkörök, melyektől az il­letékes TSB-k a tanfolyamra hallgatót kérnek, olyan sporitársakat küldjenek, akikre a tanfolyam elvégzése után szá­mítani lehet, mint társadalmi edző. így a sportkörök vezetőivel, a társadalmi sportszövetségekkel karöltve az elkövet-, kezendő időkben komoly fejlődést tudunk elérni a röplabda sportág vonalán. GALAMBOS LÁSZLÓ szerv, szem előadó APRÓHIRDETÉS AZ ALLAMI gazdaságok Mélyépítő Vál­lalatának 4. számú löépitésvezetősége Balatonienyves, azonnal felvesz viz- vezetékszerelő, kőműves és ács szak munkásokat, továbbá segédmunkáso­kat. Jelentkezni lehet Balatontenyve- sen a tőépitésvezetőség munkaügyi előadójánál A dolgozók számára la­kást és élelmezést biztosítunk. Utazási Uöltségmegtérités az általános sza­bályok szerint. (169) SÉRVKÖTÖK, GUMIHARIS­NYÁK, LÚDTALPBETÉTEK minden mértékben kaphatók a 61-es számú illatszcrboltban, Za­laegerszeg, Marx-tér 1. TOTÓ CSÚCS! SZŐLŐTERMELŐK FIGYELEM) Szölő- . törkölyt minden mennyiségben átvesz a nagykanizsai Gyümölcsszeszipart Vállalat. Begyüjtőhelye!: Nagykanizsa, Korpavár. Hahót. Gelse. Dióskál. Ga rabonc, Galambok. A törkölyért q-ként 16 del 50 %-os törkölypálinkávaí fizet minden szölőtörkölybegyüjtő telepe (170) JÖKARBAN lévő 125—250 köbcentis mo­torkerékpárt keresünk megvételre. Bi­zományi Áruházon keresztül. Értesítést kér: DISZELI Kőbánva Vállalat, Ta­polca _______ (182) FELHÍVÁS! Felh ívjuk a Nagykanizsán lakó gázfogyasztók figyelmét, hogy f. hó 27- én 13 órától 17 óráig Nagy­kanizsa város belterületén gáz­szünet lesz. Rádióműsor 1953 nov. 30-tól dec. 6-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZAJVIOK Kossuth Rádió: 4 30 Hírek, időjárásje­lentés, 4 40—8.30-ig Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak, Köz­ben: 5.00 A Szabad Nép aznapi vezéi- cikke, 6 00 Gazdakalendárium, 6.30 Szin házak és mozik műsora, 650 Torna, 7.00 Hírek, 8.20 Műsorismertetés, 12.00 Hírek, 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés, 15 15 Hírek szerbül, 18.40 Hírek németül. 19 30 Hirek szerbül, 20.00 Hírek, 22.00 Hírek, 24 00 Hirek. Petőit Rádió: 6 00 Torna, 6.10 Zenés műsor, 6.45 A Szabad Nép aznapi vezér­cikke, 7 00 Iskolások műsora, 7.15 Hi­rek szlovénül, 10 00 Hírek, 18.25 Hirek szlovénül, 20.00 Műsorzárás. HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.10 Aján- dékmüsor a Sopronban üdülő dolgozók­nak. 13.00 Népi zene. 13.40 Könnyű Múzsa — egyveleg, 14.40 Rádió kisegyüc- tese játszik, 15.30 Az előadóművészét mesterei. 1 16.00 Népi zene, 16.20 Most légy okos, Domonkos! 17.30 Jó munkáért szép muzsikát! 20.15 UJpersi lány. 22.20 Részletek Erkel Hunyadi László c. ope­rájából. Petőfi Rádió: 15.00 Kodály-kettősök. 15 15 Heti zenés kalendárium. 16.00 Né­metország. 16.30 Kórusdalok, 1700 Fiatal művészek hangversenye. 17.40 Beszélő atlasz. 17.55 Szív küldi, 18.45 Sporthír- adó. 19.00 Zongorajáték. KEDD Kossuth Rádió: 12.15 . Szov- operelt részi etek, 13 00 Ope1-* részleteit. 13.30 Román népi muzsika, 14.15 Magyar könnvü zene. 14.45 Hangverseny, 15.30 Olasz operákból. 16.20 Élő muzeum, 17.30 Egy falu — egy nóta, 18 30 Csárdások, 19 00 Nép: zene, 21.10 Medvét fogtak a kislányok, 21.30 Jó munkáért szép mu­zsikát, 22.20 Wagner közzenéibőT. Petőfi Rádió: 15.00 Rádió kisegyütte­se játszik. 15.40 A nagy hazafi, 16.10 Délutáni hangverseny, 17.00 Hegedű- és zongorajáték, 17.32 Filmzene, 18 10 Uta­zás a Föld középpontja felé, — Előadás, 18.45 Szórakoztató zene 19.30 Tánczene. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.15 Jó munkáért szép muzsikát, 13.00 Részletek a Csintalan asszonyok c. vigoperából. 14.40 Hangverseny gyermekeknek, 15.30 Hangverseny üdülőknek, 16.20 A .. kis Chariie szerencséje, 17.25 Szív küldi, 18.30 Népdalok, 20.15 Egy falu , — egy nóta, 20.45 Uj föld, 22.20 Szimfonikus zene, 23 26 Szórakoztató muzsika. Petőfi 'Rádió: 15.00 Részletek a Boci­boci tarka c operettből, 16.00 _ Magyar kamarazene, 16.40 Magyar népi együtte­sek műsora, 17.40 Opereltzene, 18.45 Sporlhiradó. 19.00 Tánczene, 19.30 Szív küldi. CSÜTÖRTÖK Kossuth Rádió: 12.15 Népi zene, 13.00 Szovjet balettzene, 13.30 Kórusdalok, 14.15 Gyermekujság, 15.00 Népek zenéje. t5.30 Népi zene, 16.00 A Bónisok, 16.30 Tánczene. 1720 Szép fővárosunk, Budapest, 18.30 Ma­gyar népzene, 20.15 Szivárvány, Zenés irodaimi tarkaest, 21.00 Részletek Verdi Álarcosbál c. operájából, 22,20 Tánc­zene, 23.20 Szép esti muzsika. Petőfi Rádió: 15 00 A Rádió kisegyüt­tese játszik, 15.40 Romantikus hangver seny, 16.35 Szovjet sorozat, 16.50 Ze­nei újság, 17 55 Szív küldi, 18.45 Sport- hiradó, 19.25 Kodály: Közzene a Háry János c. daljátékból, 19.30 Tánczene. PÉNTEK Kossuth Rádió: 12.15 Aján­dékműsor a dunakeszi Konzervgyár dol­gozóinak. 13.00 Filmzene, 13.30 Francia népdalok. 14.40 Magyar népi muzsika, 15 30 Zenekari hangverseny, 16 20 Orosz nyelvlecke, 16.40 Fiatalok sporthiradója, 17.25 Békét akarunk, 18.30 Népdalkóru- sok, 20.15 Dalok a Hegy alj áról. Népi zene, 20.50 A barackfa. 21.00 Szimfonikus; zene, 22.20 Szórakoztató zene, Petőfi ' Rádió: 15.00 Millöcker operett­jeiből, 16.10 Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. 16.20 Szív küldi, 17.00 Tánczene. 17 40 Kórusdalok, 18.45 Sport- hiradó, 19.00 A Magyar Rádió énekkará­nak műsora, 19.30 Hanglemezek. SZOMBAT Kossuth Rádió: 12 15 Szó­rakoztató zene, 13.00 Filmzene, 13.30 Fuvószene, 14.45 Népi zene, 15.30 Sza­bad emberek törvénye, 1630 Tánczene, 17.30 Csángó dalok, 18.10 Szövetkezeti híradó, 3»). 15 Üzemi hangverseny, 22.20 Tánc éjfélig. Petőfi Rádió: 15.00 Szórakoztató ze­nekari muzsika, 15.50 Tizperc közgazda­ság, 16.20 Mindenki operáin, 17.20 Tánc­zene, 1800 Szív küldi, 18.45 Sporthír- adó, 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. VASARNAP. Kossuth Rádió: 6.00— 8.00-ig: Zenés vasárnap reggel. Közben: 6.45 A Szabad Nép mai vezércikke 8.15 Egy falu — egy nóta, 10.10 Csinn-Bumm- cirkusz, 12.15 Weber—Liszt—Beethoven hangverseny, 14.15 Magyar népdalkó­rusok, 14 45 800 millió . . 15.30 Tánc­zene, 16.00 Szabadság, szerelem, 16.40 Szív küldi. 17.00 Külpolitika, 17.15 Sporthírnek zenéjéből 17.40 Kincses ka­lendáriumok, 19.00 Ajándékműso^ a szihalmi Dózsa termelőszövetkezet dol­gozóinak. 20.15 Tánczene, 20 50 Nagy népi együttesek műsora, 21.15 Emberek között, 21.30 Totohirek, 22.10 Tánczene Petőfi Rádió: 8.00 Hangszerszólók, 9 00 Falurádió, 9.30 Aáiska bácsi lemezeslá dája 10 10 Kérdezz — felelek! 10 30 A muzsika szárnyán. 11.33 Népi zene 12-30 Az elbeszélés mesterei, 13.00 Részletek a Nagyidai cigányok c. dal játékból, 14.15 Művészlemezek, 15.00 Táncdalok, 15.30 Prímádé király. IS.45 Gyermekszinház 19.23 Hanglemezek, 19.30 Az épülő kommunizmus nagy or­szágában. TOTÓ CSÚCS! TÖBB MINT 290.000 DARAB TOTÓSZELVÉNYT KÜLDTEK BE A PÁLYÁZÓK Három és fél éve nem volt ilyen nagy érdeklődés. A nagy szelvényszám nagy nyeremény- alapot eredményez. Ezúttal közel 450.000 forint kerül szétosztásra. Érdekes és változatos a Totó 48. számú szelvényének műsora. TIPPELJEN! NYERHET! MOZI Zalaegerszeg nov- 26—dec. 2: KLi’ LURKÓ KALANDJA ★ Nagykanizsa nov 27—dec. 2-ig: ' JÓNAPOT ÉLlsFANT ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bzottságának lapia Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc, felelős kiadó: S5i te • János. — Szerkesztőség: Zalaegerszeg Kossuib Lalos u 22 Telelőn 250. if? 130. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg Szé chenvitér 4. Telefon: 102 — Készül: a Varmegyei Nyomdaipari Vállalatnál. Szombathely. Kossuth Lajo= u 6 Telelem 75 — Felelős vezető: Hofmann Mikié*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom