Zala, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-02 / 231. szám
OK TA TA SI HÍRADÓ Közeleg a nap, amikor ország szerte, megyénkben is megkezdődik az 1953—54. évi pátioktatás, Néhány nap múlva a párttagság és a pár. tmUviili dolgozók legjobbjai kezük be veszik a marxizmus-leninizmus klasszikusait és azt tanulmányozva további lelkes munkájukkal, példa, mutatásukkal mozgósítják a dolgozó k tömegeit a kormányprogramul megvalósítására. Ennek szellemében készülnek a zalaegerszegi pártszervezetek ’is arra a napra, amikor az ok t&tá-si munka megkezdésével még eredményesebb harcot tudnak folytatni a dolgozók életszínvonalának eme. léséért. A ZALAEGERSZEGI RUHAGYÁRBAN a tavalyi tapasztalatokból okulva, már sokkal előbb megkezdték előkészületeiket az oktatás jó megszervezésére. Az elmúlt évben különösen a propagandisták kiválogatásában, tanításában és elosztásánál volt sok baj, aminek hátrányát a későbbiek során megérezték. Ez évben a városi párt- bizottság segítségével, a régi propagandisták újakkal való felfrissítésével biztosították, hogy megfelelő számú és képzettségű propagandista álljon a hallgatók rendelkezésére. A propagandisták nyolcvan százaléka 3 hetes propagandistaképző tanfolyamon vett részt s közülük többen a DISz- oktatás propagandistái lettek. Nagy gondot fordítottak arra, hogy a propagandisták példamutató dolgozók legyenek, mint például Csákvári Sándor sztaháno- vista gőzvasaló, aki a munkájában elért eredményeivel is tudja mozgósítani a hallgatóit jobb munkára és tanulásra. Hiányosság a propagandisták oktatásában mutatkozik^—Halasi László elvtárs, aki az esti propa- gandistaképző-tanfolyamon vett részt, több esetben hiányzott a foglalkozásokról. Hasonlóan több propagandista is, akiknek feladata, hogy az elkövetkező napokban az oktatás megindulása előtt pótolják az elmulasztottakat. Ebben legyen segítségükre a pártszervezet: bírálja a hanyag munkát végző propagandistáikat, ne engedje meg, hogy a jó előkészítő munkát egyes propagandisták elbizakodottsága akadályozza. Ne engedje meg azt sem, A ZALAEGERSZEGI MAG, hogy most, miután a propagandisták kiválogatása, oktatása, beosztása megtörtént s azok kezdtek megismerkedni a hallgatóikkal, újabb intézkedésekből kifolyólag más helyre beosztva élőiről kezdjék munkájukat, mint ahogy ezt Kovács Magdolna elv- társnővel tették. A ZALAEGERSZEGI DICSŐSÉG SZTÁLINNAK TSZ-BEN a hallgatók kiválogatása megtörtént. A pártszervezet vezetősége valamennyi oktatásra javasolt párttaggal, tagjelölttel és párton- kiviili dolgozóval beszélgetett a tanulás fontosságáról s arról, hogy mit jelent a tsz számára, ha több politikailag képzett dolgozója van. Az elmúlt hetekben azonban visszaesés tapasztalható az előkészítő munkában. A párttitkár elvtárs betegsége miatt nem tud résztvenni a vezetőség munkájában és a városi pártbizottság is megelégedett az elért sikerekkel, nem biztosítja, hogy a tsz-ben továbbra is zavartalanul haladjon az oktatás előkészítése. A tsz-pártszervezet vezetőségének feladata, hogy a párttitkár elvtárs távollétében is lüktető legyen a pártélet és továbbra is szoros kapcsolatot tartsanak személyesen és a propagandistákon keresztül az oktatásra javasolt elvtársakkal. A városi pártbizottság pedig biztosítsa a termelő- szövetkezet pártszervezetének ellenőrzésével, hogy az oktatás megindulása előtt a hallgatókkal való kapcsolat erősítésével minden feltétel meglegyen az oktatás sikeréhes. lSÉPITÖ VÁLLALATNÁL a propagandisták és a hallgatók kiválogatását időben és gondosan elvégezték. Minden párttagot és tagjelöltet bevontak az oktatásba. Biztosították, hogy a műszaki dolgozók képzettségüknek megfelelő politikai oktatásban vegyenek részt. Tavaly e téren komoly hiányosságokat követtek el, jóformán egyetlen pártonkivüli, műszaki dolgozó sem vett részt politikai oktatásban. Most gondot fordítottak rá, hogy olyanok, mint Imre Sándor építésvezető és a vállalat minden sztahánovista dolgozója, politikai oktatásba kapcsolódjon. A pártszervezet segítséget nyújt a DISz-fiatalok oktatásához is. Legjobb propagandistái közül biztosított oktatót számukra, mint a gellénházi építkezésnél Csiba Jánost, az építésvezető helyettesét, Kérdezz — felelek Válasz népnevelőink kérdéseire 1. kérdés: Mikor van a gazdasági év végé? Válasz: A kérdés felvetése különösen a mostani napokban igen helyes és lényeges. Pártszervezeteink és népnevelőink közül többen a kőrmányprogramm elhangzása után félreértették az október 1-i időpontot. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdasági év gyakorlatilag nem október 1-én fejeződik be. Miért? A gazdasági év vége akkor van, amikor az őszi mezőgazdasági munkákat dolgozó parasztságunk befejezte. Ez október 1-vel nem történt meg. Az őszi szántás-vetésben még sok tennivalója van a termelőszövetkezeti és az egyénileg dolgozó parasztságunknak. Ez a munka eddig még az 1953-as gazdasági évhez tartozik. A kukorica törése, a szár levágása, behordása, az őszi talajelőkészi- tés- a tavaszi vetések, ültetések alá —- szintén ez év gazdasági tennivalói közé tartozik. A beadási kötelezettség teljesítése sem a jövő évre vár. Tehát a gazdasági év az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésével, a beadási kötelezettség teljesítésével ér véget. ★ 2. kérdés: Melyek a legfontosabb feladatai a termelőszövetkezetek népnevelőinek? Válasz: Komoly tennivalói vannak a termelőszövetkezetek népnevelőinek. Fontos feladata a népnevelőknek, hogy a termelőszövetkezetekben megbúvó ellenséget leleplezzék és eltávolítsák a közösből. De nemcsak ezeket az egyéneket, hanem a külső ellenséges elemek hangoskodását is leplezzék le és mutassák meg a falu dolgozó parasztjainak, kik azok, akik a parasztság felemelkedését akadályozzák, Nagyon fontos tényező a népnevelőmunkában a tagság politikai nevelése. Az elmúlt években komoly hibákat követtünk el e téren. A felfejlesztésre fordítottunk nagy gondot és elfelejtkeztünk a meglévő tagság politikai neveléséről, gondjainak, bajainak orvoslásáról, így fordulhatott elő az, hogy az ellenség sok helyen komoly nehézségeket okoz a termelőszövetkezet megszilárdításában, mint például Gelsén és Alibánfán. A tagságot úgy nevelhetjük, ha megmagyarázzuk nekik a párt és a kormány rendeletéit, mint ahogy azt a hencsepusztai tsz népnevelői tették, amikor ismertették a tagság előtt, hogy mennyivel több jövedelemre számíthatnak a különböző kedvezmények révén, ha a népnevelők harcolnak a tagság jogos kéréséinek teljesítéséért, mint ahogy a zalaegerszegi Dicsőség Sztálinnak tsz népnevelői tették a gabonarészesedés kiosztása alkalmával, ha kíméletlenül harcolnak az ellenséges elemek és nézetek ellen, mint a bocföl- di tsz-ben, ahol eltávolították a termelőszövetkezeti mozgalom ellen hangoskodó lógós, dologkerülő, az ellenség befolvása alatt álló elemeket. fi zalaegerszegi vasutas dolgozók az őszi forgalom sikeréért, a negyedik negyedéves tervért Legutóbb az. Útfenntartó Vállalat nem rakatta ki vagonjait és -ezért a más szállításokra beütemezed vagonok több mint hót órán át vesztegeltek. Ha az Útfenntartó Vállalatnál jobban szervezik meg a munkát-, nem kellett- volna több vasúd kocsinak kiesni a forgalomból. A vasúti kirakást ezidáig az Ásvány- olajipari Vállalat végzi el időben. Pontosan betartja a rakodási időt. Az egerszegi MÁV-kereskeűelmi dolgozók munkájában is volt eddig bőven hiányosság. A kocsik elöjelen-té. sét nem végezték el időben s ezért sok vállalatnak az utolsó pillanatban kellett kapkodnia és gondoskod. nia arról, hogy a kocsikhoz kirakókait bizPo-sittson. Az őszi csúcsforgalom idejére már felkészültek a kereskedelem dolgozói. Vállalták, hogy időben értesi'tik a szállit-abó feleket a kocsik ki vagy berakodásának megkezdéséről. Augusztus 10, a vasutas nap óta, de különösképpen alkotmányunk ünnepétől megindult a harc az őszi szállítási kampány sikeréért, a Ta- kodási időre a dolgozók 130 százalékot ajánlottak fel, amelyet eddig már 136.3 százalékra teljesítettek. A kocsi kihasználásánál azonban elmaradlak a tervtől, mert csak 93 százalékos kihasználási teljesítés'- értek el. A kocsikihasználási terv nemteljesitését — mint- a vasútnál mondják -— az akadályozza., hogy a MEZÖKEB és az Állat forgalmi Vál_ lalat nem gondoskodik megfelelő elegyröl, nem használja ki megfelelő, en a vagonokat. A zalaegerszegi vasutasok mar eddig is számos irányvonalot továbbítottak. Budapestre és az ország *öbb kisebb-nagyobb vámsába. A kíweskodelmi dolgozók felajánlásukban megfogadták, hogy az irányvo- naü tervüket 125 százalékra teljesítik. A vállalatokkal való jó koope. ráció és összmíiködés eredménye, hogy ezt a tervüket a legutóbbi értékelés szerint már 131 százalékra valósították meg. A kereskedelem dolgozói az őszi csúcsforgalomra való felkészülésben eddig 110.8 százalékra tűntek ki. Most ezt az eredményt t-ul akarják szárnyalni. Erről tanúskodik Cser György brigádja is^ amely az 1 órára eső mozdítási sülytervét 146 százalékra valósította meg. Jó volt a munkaverseny — túlteljesítették a tervet A zalaegerszegi vasút dolgozói a nyár folyamán többeseiben bebizonyították, hogy képesek elvégezni a reájuk, .háruló feladatokat. A megnövekedett szállítást és a forgalmat szinte zökkenőmentesen bonyolítottak le. A vasutas dolgozók jó vagy rossz munkájától függött, egy-egy üzeni tervének teljesítése, a dolgozók áruval való időbeni ellátása. Azonban a vasút bármennyire is igyekezett megfelelni a követelményeknek, mégis voltak hibák. A zalaegerszegi Asztalosipari Vállalat tervét is nem kis mértékben befolyásolta a vasút. A vállalat anyaghiánnyal küzdött. A sok utánjárással sikerült biztosit a. ni ok a tend élj esiteshez szükséges anyagokat. A faárut fel is adták a ..FÜRFA' ‘ adonyi rakodójától, de az még tiz nap múlva .sem érkezett, a kijelölt, állomásra. A hibák és a hiá. nyosságok megszüntetéséért a zalaegerszegi MÁV -kereskedelem dolgozói szeptember 24-én értekezletre hiv. ták a velük szállitt&tó kooperációs vállalatokat. A vállalatok küldöttei elmondották a vasúit- hibáit, de ugyanakkor az értekezlet) rámutatott arra is, hogy mi hátráltatja a vasút munkáját*, a kocsik tervszerű kihasználását. Alig pár éves múltra tekinthetnek vissza a bázakerettyei komplexbrigádok, de ennek a pár évnek majdnem minden egyes hónapja egy-egy győzelmi dátum a brigádok életében. Mindig azért folyt a nemes versengés, hogy megszerezzék az elsőséget, hogy a brigádok megelőzzék egymást s az együttes jó munka révén megelőzzék a lovászi Kőolajtermelő Vállalatot. Ez a lelkes harc jellemezte a harmadik negyedéves terv megvalósításáért folyó munkájukat is. A brigádok többségükben túlteljesítették felajánlásaikat. Ugyancsak jó eredménynyel harcolt a terv sikeréért a Koromgyár is. Bár nem is oly rég elég sok volt itt a hiányosság, ma már nem kell szégyenkez- niök. Újításaik révén mind lendületesebbé tették a termelést. A munka megjavításánál nagy szerep jutott a pártszervezetnék is, amely a politikai munka megjavításával igyekezett élénkebbé tenni a koromgyári dolgozók munkaversenyét. Szeptember közepe táján már azért folyt a harc a Koromgyárban, hogy a tervet idő előtt befejezzék. Szívós és lelkes munkájukat siker koronázta, mert negyedéves tervüket 23-án déli 12 óráira befejezték. A Gazolíntelep is jól vette ki részét a terv időelőtti befejezéséért folyó munkából: Harmadik negyedévi tervüket 25-én befejezték. A késztermékek tervét már 20-án 142, a nyersgazolintervet pedig 163 százalékra teljesítették. A negyedévre tett vállalásuk értéke 352.500, a teljesítés értéke pedig 467.078 forint volt szept. 20-ig. A termelőbrigádok versenye, amelyet a terv túlteljesítéséért folytattak, a 20-i állapot szerint az alábbiak szerint alakult: A Kossutb-brigádnak még 0.8 százalékot kellett teljesítenie, hogy havi tervét maradéktalanul megvalósítsa. A Kueev-bri- gád 100.2, a Petőfi-brigád cs az Előre-brigád 100.6, a Béke-brigád pedig 100.9 százalékos teljesítményt ért el, ugyanekkor a Szabadság-brigád már 20-án 110.9 százalékra teljesítette szeptember havi tervét. A szeptember 30-i jelentés szerint a vállalat havi nyersolaiter- vét 106.4, nyersgazolintervet 107.5, a gázkoromtervet pedig 110.4 százalékra teljesítette. A vállalat dolgozói nem elégednek meg eddigi eredményeikkel. Nem elégednek meg azzal, hogy a harmadik negyedévben nemcsak tervüket, hanem felajánlásaikat is teljesítették, mert máris úgy készültek fel a IV. negyedéves tervfeladatok megvalósítására, hogy az eddig elért eredményeiket túlszárnyalva, biztos pia- . pót teremtsenek az éves terv si- j keres befejezéséhe*. Megyénk több téglagyára teljesítette éves tervét A Megyei Tanács Téglagyárai Egyesülés központjában szinte minden órában jelentik, hogyan állnak az ES telepei a harmadik negyedéves, valamint az éves terv teljest, lésében. Szeptember 26-án, .szombaton a pacsai I-es, a pacsai II-es számú téglagyárak dolgozói arról számoltak bet hogy már az éves tér. vüket is befejezték. Eddig hét tégla, gyár jelenítette az éves terv teljesítését. Befelezte III. negyedéves tervét a Budafai Kdolajtermetft Vállasai A Budafai Kőolajtermelő Vállalat harmadik negyedéves tervét 25-én befejezte. Az eredmények elérésénél nagy szerepe volt a pártszervezet politikai felvilágosító munkájának, valamint a szak- szervezet élénk tevékenységének, amelyet a versenyek szervezésénél kifejtett. A dolgozók lelkes munkával és újabb felajánlásokkal készülnek a IV. negyedéves terv feladatainak megvalósítására. Kiállítás Nagykanizsán Glatz Oszkár Kossuth-dijas festőművésznek, a népköztársa - ság kiváló művészének festményeiből rendeztek kiállítást Nagykanizsán a Helyőrségi Tiszti Klubban. A kiállítás szeptember 30-án nyílt meg. Megtekinthető október 13-ig naponta 12 órától 15 óráig és 18 órától 21 óráig. Ki-ki magának (vagy ahogy Dócziné gondolja) Az 19194 dicső emlékű tanácsköztársaság idején mondhatta ki először nyíltan és őszintén dolgozó népünk ezeket a szavakat, hogy „Minden a mienk,“. A proletárdiktatúra megszüntette a magántulajdont és minden hatalmat a dolgozó nép kezébe adott, A ta. nácsköztársaság bukása után, a Horthy-reakció sötét éveiben az elnyomók és hű kiszolgálóik a munkásosztály gúny olásár a, gyalásására hangoztatták: „Minden a mienk", pedig akkor semmi sem volt a mienk — csak nyomorúságos életünk — de még ezzel is á tőkés rendelkezett. Aztán eljött az idő, amikor a szavak ismét uj értelmet nyertek, amikor valóban mienk leli az ország, a mienk lett műiden: a földek, á bányák a gyárak^ a, bankok. Az elmúlt néhány év aláti dvlgo. zóink is hatalmas változáson menték át. Már megszokottá vált, hogy ,,minden a miénk". Az öntudatos dolgozók a „minden a mienk" széliemében végzik a munkájukon s építik á boldog, szocialista jövőt, azonban akadnák köztünk — még pedig nem kis számmal — olyanok is, akik a minden a mienk‘ ‘ jelszót gondolatban — és tettekben is — ,,mindén az enyém“-re értelmezik. Erre csak egyetlen példa ’karok felhozni. Ez az egy példa is elég lesz ahhoz hogy nagyon sokan magukra ismerjenek és vállöv Irmának magatartásukon. A Kossuth LajosuiUi gyümölcsös boltbán vára hóstain. Vásárolni akartam. Előttem hárman vagy négyen álltak, hasonló szándékkal. Közben belépeti az üzletbe egy nő, erőszakosan félrenyomta maga elől a már régebben várakozókat, majd az áruk közé fúrnia magát a gyönyörű paradicsomok közül keädle ■nlogatni a leggyönyörűbbeket. Nem szólt, de az arcáról és egész viselkedéséből e$t őlvasháMv.k ki: „Minden az enyém" Hát nem egészen igy van. Ne essenek tévedésbe egyesek. Nemcsak az övék minden, hanem az ényém is, a tied is, vagyis a miénk. Tehát nem lehetnek kiváltságosok. Erről már egy 1919-ben kiadott röplap is világosan beszélt. Ennek ell&nére vonnák még olyanok, akik nem tudják, hogy a, proletár diktat ura megszüntette a kiváltságokat. De folytassuk a. történetet. A kiszolgáló elvtóxs- nő, — áthatva a felelősségérzettől. — rászóld az asszonyra: — Dócziné, ne válogassa ki a párádicso. mot. — Nem, nem, dehogy válogatom — válaszolt Dócziné olyan mosollyal, amelyből szinte sugárzóit az ,.elvhüség‘ ‘ — persze a „minden áz enyém“ elvhez való hűség. A kosara már tele volt gyönyörű, váló- gálott paradicsommal. A kosarait a mérlegre helyezte, fizetett, s mind annyiunk at megelőzve diadalmas mosollyal távozott. Most pedig magéihoz DóczinéhOs szeretnék fordulni néhány közvetlen szóval. Mondja kedves Dó. eziné, mi lört&tine akkor, ha az a modor, amit magánál tapasztaltunk, általánossá válna szocializmust építő rendszerünkben? Mi lenne, ha a „ki-ki magámat-“ elv alapján rendeznénk be életünket Nem kétséges hogy a maga — talán népes — családja na. gyón csalódna. A kisdedek sajátossága hogy mindent a maguk szája felé visznek. Ez felnőtt emberhez nemcsak hogy nem ülik, hanem egyenesem ellentmond szocialista építésünknek. Ezt jó lesz meg- mxletni magának is Dócziné. BECSI GTüBOV