Zala, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-14 / 190. szám

P Ä R í É L E I * I salomyárí pártszervezet is segítse a termelőcsoport munkáját A saloaoivári „Zój&“ teraelőszö- vo’tkezeli csoport mindössze hé: csa­ládból áll. A termelőszövetkezeti cso­portban nincs pártszervezet, a köz. ségi pártszervezet pedig nem törő­dik, nem foglalkozik a csoporttal. Hagynak mindent , a maga útjára. Egymást követik az események anél­kül, hogy a pártszervezet beleszólna a dolgokba vagy leleplozné a terme­lőszövetkezeti csoport ellenségeit. Az ellenség nem alszik. Figyeli y csoport minden mozdul a-át. Ott igyekszik ártani, ahol Uid. Eszközei, ben nem válogatós. Felhasznál cél­jai érdekében mindent és .mindenkit, akit megkörnyékezhet. A kormány. Programm megjelenése után az el­lenség azt hiresztelte, hogy szé-- megy a csoport. — Most mi jövünk — mondta az ellenség. A pártszer­vezet az ellenségnek ezt a támadá­sát csak nézte. Tenni nem tett sem­mit. Az ellenség már odáig veteme­dett, hogy a csoport egyik-másik ingadozó tagját is megkörnyékezte. Ha sikerült is ideig-óráig meg* óvesz. teni egy-két tagot az ellenségnek — a csoport tagjai mégis keményen ki. álltak a csoport mellett. Egy este összejött a csoport tag­sága és megbeszélték tennivalóikat. Tekintetbe vettek mindent. A terme­lőszövetkezet 1950 augusztusában alakult. Nagyon nehéz volt a kezdet. 'Két tehénnel és két öreg lóval kezd­ték cl a közös gazdálkodást. Rákö­vetkező években ráadásul még a tér. inés sem volt jö. Nagy volt a száraz­ság. Az idén már megmut a'-kozott a nagyüzemi gazdálkodás előnye. Termésük közel háromszorosa a ta­valyinak. Ma már hét ló, tizenöt fejőstehén, tizenhét növendéktinó a-z állatállományuk. Idén már nem volt probléma a beadás sem. Már eddig eleget- tettek egészévi beadási köte­lezettségüknek. Eddig is értek el eredményt, hogyan ne érnének el ezután, amikor az állam minden lehető segítséget megad a további gyarapodáshoz. Itt a tíz százalék be. szolgáltatási kedvezmény, mely gzin. •én nagy segítséget jelent és szám­talan más előny a csoport számára. Most lépnének ki? Saját maguknak árjiyHnak — ez volt a vélemény. Zöld István 73 éves. Egy éve lépett- be a csoportba, három hold földdel Mikor megkérdezték tőle, kilép-e a csoportból, azt mondta: — Az a baj, hogy idős vagyok és nem hatni Inc éves. ez bánt engem. Itt biz’-os a megélhetésem és öregségemre sem maradok egyedül — mondta. A csoportlapok féltik s óvják eredményeiket. Helytállnak s a ma­guk utján akarnak haladni ezután is. De ez — még ha ennyire lel­kesek is — nem megy a párt szervo, zet segitségo nélkül. A pártszervezet titkárának, Hor­váth Kálmánná elvtársnőnek sokkal szilárdabban kell kiállnia a termelő, szövetkezet oldalán és kíméletlenül Jo kell leplezni az egész falu előtt azokat-, akik' a csoport felbomlás* íásóra törekszenek. Rákosi elvtárs a budapesti párt. ■rktiva julius ll.i értekezletén a^-f mondotta többek között: „Felszólít• juh a termelőszövetkezet híveit, a termelőszövetkezetek többszázezres tagságát is, akik az utóbbi eszten~ dohben annyi áldozattal, és hozzáte. hetem, annyi eredménnyel építették szövetkezeteiket, hogy fogjanak ősz. sze és védjék meg termelőszövetkeze. keté Külön fordulunk a termelő­szövetkezetek kommunistáihoz, párt­szervezeteihez, DISz4ag jaihoz és DlSz.szervezeteihez, a traktoristádi, hoz, kombájnvezotökhöz, hogy állja­nak a szövetkezetek megvédéséért, megerősítéséért vívott harc élére ... yi termelőszövetkezetek tagjai és kivei legyenek biztosak afelől, hogy támogatja őket pártmik, hogy mö­göttük áll a népi demokráciánk égés? ereje. Nem fogjuk tétlenül tűrni, hogy a falu szocialista építésének eddigi eredményeit az ellenség mos* megpróbálja aláásni. Nem fogjuk tűrni a szövetkezetellenes agvtáci&t sem, mint ahogy nem tűrünk agitá. dót szocialista építésűnk ellen sem.“ Rákosi elytárs iránymutatását- .kell, hogy alapul vegyék a salomvá.. rí kommunisták is munkájukban. Folytassanak harcot az ellenség eh len, de ugyanakkor tudatosítsák az egyénileg dolgozó parasztok között a csoport eddigi eredményeit, Véd- jo a pártszervezet a termelőszövet, kezeti csoportot és adjon meg min­den segítséget munkájához. Első a termelőszövetkezeti csoport, amely a szocialista falu megteremtésén fá­radozik. Vonatkozik ez a felsöbagodi gép­állomásra is. A sal-omvárí tszcs íöld^ területe megmunkálása az elmúlt idő. ben nem tükrözte a gépállomás se­gítségnyújtását — amiről ma is sok szó esik a csoporttagok között. Nem lehet ölbetet'. kézzel ülni — eredményeink megvédéséről, tovább­fejlesztéséről van szó. Erről a sa-lorn. vári kommunistáknak sem szabad megfeledkezni! Látogatás a Megyei Könyvtárban Szépen berendezett helyiség a za­laegerszegi Megyei Könyv-ár köl­csönző helyisége. Itt dolgozik majd egy hónapja Németh Irén. Az el­múlt iskolaévben érettségizett az ál. (alános gimnáziumban és könyvtá- rostanfblyanaafii jelentkezett Na­gyon szereti a könyveket és ... no, de hagyjuk öt beszélni. — Még az iskolában elhatároz­tam, hogy könyvtáros leszek. Szü­leim is beleegyezlek. Anyám külön figyelmeztetőt-^ hogy azért jól meg­gondoljam: hát én meg* is gondol­tam. A nyár folyamán gyakorlati munkára hívtak. Azóta itt dolgozom. Már nem is tudom elképzelni a nya rat könyv-árosmunka nélkül. Szín. te egybeforrtam ezzel a környezet­tel. Szerelem ezt a kedélyes, szép helyiséget. Szeretem azokat, akik könyvet visznek tőlünk. Úgy ér­zem, engem is szeretnek itt a könyv­tárban, mert- igyekszem jól dolgozni. Nagy szükség van könyvtárosokra. — Megyénkben is kilenc könyv­táros kellene a jövőben. Nem tu­dom, hogyan tudunk ennyit biztosí­tani — aggodalmaskodik Fülöp Ist­ván, a Megyei Könyvtár vezetője. — Nem ár-ana, ha; az érettségizet­tek közül többen jelentkeznének a tanfolyamra. —- Pedig jók a feltételek is oda­fenn Pesten — mondja Németh li-én. -— Én sem bántam meg, hogy ída jelentkeztem. Kollégiumban fo­gok lakni, ahol ingyenes az ellátás. Azonkívül száz forint ösztöndíjat is kapunk. Szórakozásunk sem kerül pénzbe, azt is az intézet biztosítja. Ha pedig már a tanfolyam ideje alatt kineveznek valakit könyvtáros­nak, teljes fizetési kap. Alig vá­rom az őszt, alig várom, hogy Pest­re kerülhessek! — mondja lelkesen. — És mik a tervei a jövőre nézve ? — Ha elvégzem a tanfolyamot, szerelnék járási könyvtárhoz kerülni vezetőnek. Csakhogy addig még na­gyon jól kell tanulnom. Igyekszem is, hogy jó könyvtáros legyen belő­lem. Ha pedig sikerül, u‘-ána a leg­főbb álmom... de ezt alig is me­rem kimondani. — Csak bátran — biztatom. — Be akarok iratkozni a könyv­táros főiskolára levelezőnek. Per­sze ez még távoli perspektíva, de úgy érzem, nem elérhetetlen — csak akarat kell hozzá. Úgy beszélt, mint aki látja a jö­vőjét, úgy beszélt, mint aki biztos a dolgában, mint aki tud és fog is akarni. (Szilvás) Jói működnek a helyi „Ludas Matyik“ Egyre több 1-^zségben látható a bíráló tartalmú, ötletes, rajzos he­lyi Ludas Matyi. Zalaistvándon a Ludas Matyin figurázták ki a rémhír terjesztőket, a község el­lenségeit, többek között Hemri Zsigmond kulákot, aki beleszán­tott a tszcs földjébe. Szemléltető táblán összehasonlították Novák János egyéni dolgozó és Kovács Antal tszcs-tag jövedelmét. KÉT ÉLÜZEM AVATÁS Bázakerettyén Másodízben nyerte el az idén az Ásványolajkutató és Mélyfú­ró Vállalat a büszke élüzem cí­met. Szombaton, már a koradél­utáni órákban gyülekeztek a furósok és a vállalat központ­jának dolgozói. Lovásziból, Nagylengyelből és a többi fúrá­si üzemből gépkocsikon érkez­tek a dolgozók és a testvérvál­lalat meghivottai Bázakerettyére, hogy résztvegyenek az avató ün­nepségen. A diszelnökség megválasztása után Orsós Jakab, a bázakerety- tyei pártbizottság titkára üdvö­zölte a megjelenteket, majd rö­viden beszámolt arról, hogy a kormányprogramm és Rákosi elvtárs beszéde óta állandóan fel­felé ívelő eredmények jellemzik a vállalat munkáját. Az ünnepi beszédet Szigeti István elvtárs, a megyei pártbi­zottság párt- és tömegszerveze­tek osztályvezetője mondotta. A pártbizottság és a megye összes kommunistáinak nevében üdvö­zölte a vállalat dolgozóit, akik megmutatták, hogy az élüzem címet nemcsak megnyerni lehet, hanem erős akarattal, becsületes munkával meg is lehet tartani. — A fúrási üzemek dolgozói be­bizonyították — mondotta Szige­ti elvtárs —, hogyan kell harcol­ni azért, hogy dolgozó népünk növekvő anyagi és kulturális igényeit kielégíthessük. Ha több kutat fúrnak, s minőségi mun­kát végeznek, több traktort, több kombájnt, több gépet moz­gathatunk azzal az olajjal, amely az ő munkájuk nyomán válik gazdasági életünk lenditő- jévé. Ha jól dolgoznak a fúrás dolgozói, előbb megvalósul pár­tunk, kormányunk Programm ja. A továbbiakban elmondotta Szigeti elvtárs, melyek azok a feladatok, amelyek a vállalat dolgozóira várnak s mit kell termiök, hogy ezek a feladatok megvalósul j anak. Szigeti elvtárs után Bese Vil­mos elvtárs, a vegyipari minisz­ter helyettese számolt be arról a hősi harcról, amelyet a dolgo­zók az élüzem cim megtartá­sáért folytattak. Majd Schusz- ter elvtárs szólalt fel a Bányász Szakszervezet központja részé­ről. Sáros Géza elvtárs, a válla­lat igazgatója a dolgozók foga­dalmát tolmácsolva mondotta, hogy a harmadik negyedévben még szivósabb harcot folytat­nak, hogy több olajat adhassa­nak a hazának. Ezek után ki­osztották a sztahánovista okle­veleket és a pénzjutalmakat. Közel 90 dolgozó részesült pénz­jutalomban. Az ünnepség, amely szomba­ton délután Bázakerettyén le­zajlott, a hősi munka ünnepe volt. Azoké a dolgozóké volt ez az ünnep, akik forró napsütés­ben, zuhogó esőben, éjjel és nap­pal kemény munkával küzdöttek azért, hogy felajánlásaikat tel­jesítsék és tervüket túlszárnyal­ják. Derekasan helytálltak. Rá­kosi elvtárs beszéde után még az előzőnél is magasabb neki­lendüléssel fogtak hozzá a mun­kához. A dolgozók őszinte lel­kesedése volt az, amely létre­hozta a terv 10.8 százalékos túl­teljesítését és a versenyvállalá­sok 216 százalékra való megva­lósítását. A dolgozók jó munká­jának köszönhető, hogy amíg az első negyedévben 14.8, a máso­dik negyedévben csak 6.1 szá­zalékos volt a mentések száma és mégis — a helytelen szerve­zés folytán — ez az ünnep nem egészen a dolgozóké volt. Igen sokan azok közül, akik hősi munkával harcoltak a fúrótor­nyok mellett, vagy a szállítás­nál az eredményekért, nem vet­tek részt az ünnepségen. Ami­kor pedig az ünnep hivatalos ré­sze végétért, a jelenlévő dolgo­zók nem együtt vigadtak a ve­zetőkkel, a mérnökökkel, a párt, valamint a minisztérium kikül­döttjével. A dolgozók örömmel vették volna -— jól esett volna nekik —, ha az ő munkájuk árán szü­letett ünnepségen a vezetőség is velük együtt vigad. Ha egyfor­ma a kötelesség, a vigságban se legyen elkülönülés. (t-cs) Zalaegerszegen Szombaton este Zalaegersze­gen a járási kulturház feldíszí­tett nagytermében több mint 400 dolgozó részvétele mellett avatták élüzemmé az Ásvány- olajipari Vállalatot. A.z emel­vényen foglaltak helyet Vukics László elvtárs, a megyei párt- bizottság, Veiczi Ferenc elv­társ, a városi pártbizottság és Csaba István elvtárs, a Nehéz­ipari Minisztérium Kőolajipari Igazgatóságának képviselői, va­lamint a szakszervezetek, és az olajszakma üzemeinek küldöt­tei. A DIVSz induló és Orosz elvtárs igazgató üdvözlő szavai után Csabai István elvtárs mon­dotta el avató beszédét. 4— Meleg szeretettel üdvözlöm az Ásványolaj ipari Vállalat dol­gozóit abból az alkalomból, hogy az élüzem cim elnyeréséért fo­lyó versenyben a második he­lyezést érték el — kezdte beszé­dét Csabai elvtárs. — Háromne­gyed évvel ezelőtt, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom évfordulóján jártam üzemükben, a gyár első üzemegységének avatásánál. A vállalat dolgozói méltón ünnepelték november 7-ét, azzal, hogy az első üzem­egységet a határidő előtt helyez­ték üzembe. Az eltelt idő azt bi­zonyította be, hogy már a kez­dettől jól állták a sarat. A má­sodik negyedévi termelési tervü­ket 137.5 százalékra teljesítet­ték, ^ teljes tervszerűség mellett.; A jó vezetést és tervszerű irá­nyítást mi sem bizonyítja job­ban mint az, hogy az elmúlt ne­gyedévben nem volt béralaptul- lépésük. Sokkal nehezebb körül­mények között dolgoztak, mint a többi, tőlük már fejlettebb üzemek. Minden erővel töre­kedtek a terv maradéktalan tel­jesítésére. Januárban még 60 százalékot, értek el a terv teljesí­tésénél, most másokat is meg­előzve törtek fel az elsők közé. Csaba elvtárs ezután elmon­dotta, hogyan győzték le a ne­hézségeket a gyár dolgozói. Bát­ran alkalmazták az uj eljáráso­kat, a feldolgozás technikájának sok más formáit. — Az élüzem dolgozóitól for­radalmi kezdeményezéseket vá­runk — folytatta tovább beszé­dét. — Az élüzemek az ország* népgazdaságunk szilárd, pillérei, amelyekre építünk. Harcos len­dülettel, fokozottabb éberséggel kell eddigi eredményeiket nö­velni. Az üzem dolgozói tanul­janak, képezzék magukat. Kol­lektiv munkával harcoljanak, mert harcukban kemény és erős ellenfeleik lesznek, akik a mun­ka frontján elért eredményeik túlszárnyalásával előzik meg őket. Csaba István elvtárs beszéde után Vukics László elvtárs, a megyei pártbizottság képviselője a megyei pártbizottság, a megye kommunistái és dolgozói nevé­ben köszönte meg az Ásvány- olajipari Vállalat dolgozóinak eddig végzett jó munkáját. A tröszt nevében Németh elvtárs mondott köszönetét. Ezután a csepeli vállalat kül­dötte adta át a vörös selyem zászlót. A zászló átvétele után számos dolgozó az elmúlt negyedévben végzett jó munkájáért célpré­miumban részesült. A jutalomkiosztás után a gyár kulturbrigádja kultúrműsorral szórakoztatta a megjelenteket. (N. E.y LEVELEZŐINK ÍRÁSAIBÓL Kustánszegről Kerese László levelében a következőket Írja: A zalatárnoki gépállomás rossz munkája hátráltatja a gyors csép- lést és a begyűjtést. A cséplés megkezdésekor egy olyan trak­tort küldtek, amely rosszul volt kijavítva. A tanács többizben kérte a gépállomást, hogy cserél­jék ki a traktort. Ez meg is tör­tént, csakhogy a csere-traktor sem különb. 11-én is egész nap állt a gép, pedig előtte való nap délután „javítás“ címén szintén nem csépeltek. Amikor láttuk, hogy nagyon megkésünk, a tanács végrehajtó­bizottsági ülésen elhatározta, hogy a községben lévő gőzgépet ki­javítja és azzal végezzük a csép- lést. Ezt a gépállomással is meg­beszéltük. Most már folyamatosan megy a cséplés és a beadás. ir Pálfiszegről Simon Gyula szá­molt be, hogy a községben lassan halad a cséplés és evégett szé­gyenkeznek. Ta\raly ilyenkor már elvégezték a cséplést, beadá­si tervüket pedig teljesítették. Most a gépállomás rossz szer­vező munkája miatt nincs is gép a községben. Ez nemcsak a ga­bonabeadást hátráltatja, hanem a dolgozó parasztokat is, alrk nem tudnak készülni az ünnepi vásár­ra, a prémiumtól is elesnek. De hátráltatja hizottsertési tervük teljesítését is, mert árpára lenne szükségük a gazdáknak. Kérik a gépállomást, mielőbb gondoskodjanak gépről, hogy a község mielőbb eleget tehessen kötelezettségének. ★ Boda János Kustánszegről írja: Amikor a kormányprogrammot olvastam megörültem, hogy ne­künk, egyéni gazdáknak is na­gyobb segítséget biztosit az ál­lam a jövőben ahhoz, hogy töb­bet tudjunk termelni. Az Ígéret napról-napra valósul meg. Nemrég olvastam azt a rendel­kezést, hogy egyéni gazdák is építhetnek betonsilót, melyre kölcsönt kapunk. Tavaly földbe építettem a silógödröt, ami nem a legjobb volt. Most, hogy alkalom van rá, én is betonsilót fogok épí­teni, amely megkönnyíti a téli takarmányozást. Éppen ezért sok másodnövényt vetettem, amit si- fózni fosok. N Csonkahegyhátról Baksa Jó- zsefné arról ir, hogy az állandó- bizottság jól működik, amelynek tagjai példát mutatnak a beadás­ban és a mezőgazdasági munkák­ban is. így érték el azt, hogy a község végzett a tarlóhártással. Az állandóbizottság tagjai vállal­ták, hogy alkotmányunk ünnepé­re baromfiból, tojásból tervükef) határidő előtt teljesitik. ★ Horváth Gyula Milejszegből arról számol be, hogy augusztus 20-ra akarják befejezni a csép­lést. Ezt úgy biztosítják, hogy a cséplőgépek éjjeli műszakban is dolgoznak. „Cséplésben nálunk is lemaradás van — írja —, mert a zalatárnoki gépállomás 2 napra elvitte a traktort és csak több­szöri kérésre hozták vissza. Azó- ta többször volt géphiba, ezért késésünk van a munkatervünk szerint.** A csépléssel egyidőben a beadást is szorgalmazzák. A gazdák a gép­től teljesítik kötelezettségüket, pedig a szomszédközségbe kell szállitaniok terményüket. Id. Horváth Gyula, id. Kulcsár Já7 nos az első mérlegelést szekérre rakták és a begyüjtőhelyre vit­ték. ★ A nyáron igen sokat játszottam* de hogy elközeleg az uj tanév, már többször forgatom a köny­veimet. Máskor a helyesírást gyakorlom. Tanszereimet előkészí­tem. Könyveimet bekötöm. Paj­tásaimnak segítek, hogy ők is ki­tűnő tanulók lehessenek. [gy készülök az uj tanévre. (Odor Ernő. Zalaszentmihály)

Next

/
Oldalképek
Tartalom