Zala, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-04 / 181. szám
Ä népnevelők feladatai a eséplés és a begyűjtés sikeréért Ilüzcmi a Zalai Aszfaltgyár P Á R 1 É L E T\k Megyeszer te fokozódik a harc a bö termés betakarításáért-, az ország jövőévi kenyeréért. Ez a munka ott eredményes, ahol pártszervezeteink álltak élére a tömegek mozgósításának. E feladatokat csak úgy tudjuk sikerrel, határidő előtt végrehajtani, ha pártszervezeteink mozgósítanak minden kommunistát, népnevelőt, hogy lelkesítő, meggyőző beszélgetésükkel és példamutatásukkal elősegítsék és gyorsítsák a eséplés és begyűjtés ütemét.A gyors, szemveszteségnélküli aratást feltétlenül a gyors, szemveszteségnélküli cséplésnek kell követnie. Ebben a munkában, pártszervezeteinknek, a népnevelőknek a legfontosabb agitációs helynek a cséplőgépet kell tekinteni. Itt dől el a_ betakarítás utolsó szakasza, a eséplés sikere, de i-ti dől el a cséplésse.l együtt a begyűjtés sikere és gyors üteme is. Pártbizottságaink, pártszervezeteink és a gépállomások politikai helyettesei tegyenek meg mindent ^ annak érdekében, hogy a cséplőgép mellett folyó agitációs munka színvonalas és rendszeres legyen. Megyénkben kétségkívül vannak eredmények. Számos olyan cséplőgép van, ahol a munkacsapatokban a népnevelők rendszeres fel világosító munkáit végeznek. Ezeken a helyeken napon1-a emelkednek a csóplési eredmények. A letenyei gépállomás pártszervezete jól tudta mozgósítani a népnevelőket a dolgozók meggyőzésére. A jó fel világositó munka megmutatkozott az elmúlt vasárnap, mikor a gépállomás cséplőgépei a cséplőcsapatok kezdeményezésére egész nap dolgoztak. Ezen a napon Horváth István felelős cséplő-gépve- zetö munkacsapata 161 mázsa gabonát csépelt. Ehhez hasonlóan a többi csapat is túlteljesítette napi tervét. A népnevelők ebédszünet-, ben megszervezik a sajtófelolvasá. sokat és minden reggel, este röpgyü- lést tar'-anak, melyen megbeszélik a napi feladatokat és az elmúlt nap eredményeit, hiányosságait. Mindezek mellett azonban a cséplőgépeknél folyó agitációs munka elmaradt a követelményektől és nem tart lépést a feladatokkal. Legtöbb gépnél csak papíron szerepelnek a népnevelők, a valóságban nincs ne velömunka, mely nagyban kihat; a napi eredményekre is. A pártszerve, zetek nem ellenőrzik a cséplőgépek munkáját, nem biztosítják a gépek dolgozóinak a sajtó rendszeres java tását és olvasását. Nem tájékoztatják a cséplőgép dolgozóit a megye ben és a községben folyó versenyről. Ezért sok helyen nem alakult ki megfelelő versenyszellem. Pártszervezeteinknek sürgősen meg kell változtatni a cséplőgépnél folyó agitációs munka jelenlegi állapota', és fel kell számolni a nemtörődömséget. Pártszervezeteinknek és gépállomásaink politikai helyetteseinek jobban össze kell hangolni munkájukat, mert csak így tudják biztosítani, hogy megyénk a eséplés, begyüj. tés versenyében elnyerje a rotnisz tertanáes vándorzászlaját. Falusi pártszervezeteinknek, a népnevelőknek harcolniok kell a vei" senymozgalom fokozott kiszélesítéséért és nyilvánosságáért. Érjék el, hogy minden termelőszövetkezet, egyénileg dolgozó paraszt, cséplőmunkás és munkacsapat, minden cséplőgép versenyben álljon egymás, sal a eséplés határidőelőtti befejezéséért. A politikai meggyőző munka sikere nagyrészt attól függ, hogy milyen módszerek alkalmazásával végezzük nevelőmunkánkat. A népnevelők fel- világosító munkája annál hatékonyabb lesz, minél szélesebb körben alkalmazzák az eddig bevált módszereket-. A népnevelőknek a cséplőgépeknél két fontos feladatuk van. Az egyik: jó felvilágosító munkával biztosítani a szemveszteségnélküli cséplést, a napi teljesítmény fokozását, a eséplés lia'áridöelőtti befejezését. A másik: a termelőszövetkezeti tagokat és az egyénileg dolgozó parasztokat mozgósítani törvényes kötelezettségeik teljesítésére, a eséplögé. péktől való azonnali beadásra. Az agitáció fő módszere a csépiéinél a csoportos agitáció. A munkacsapat- tagjainak rendszeresen kell csoportos beszélgetést, kisgyülést, közös újság, vagy brosúra-olvasást tartani. Ezekre a felolvasásokra, csoportos megbeszélésekre meg kell hívni a csépelhető dolgozó parasztokat is. He ügyelni kell arra, hegy ezek a megbeszélések vagy felolvasások 10—15 percnél hosszabb időre ne nyúljanak. A gyors eséplés és beadás elengedhetetlen feltétele a _ cséplőgép melletti szemléltető agitáció, ami nagyban elősegíti a versenyszellem kiszélesítését. Minden cséplőgépnél legyen versenytábla, legyenek, moz. gósitó jelszavak és feliratok. Minden cséplőgépnél legyen feltüntetve a. versenytáblán, hogy az előző gazdák hogyan teljesítették beadási kö. telezetttségüket. Népnevelőinknek különös figyelmet kell fordítani a :s ép el tető gazdákra, hogy mindjárt a cséplőgéptől tegyenek eleget beadási kötelezettségüknek. A begyűjtési, a eséplési verseny minden dolgozónak egyéni érdeke. Éppen ezért arra kell törekedni minden népnevelőnek, hogy megyénkben minél több dolgozó paraszt kössön béke- védelmi szerződést. A pártszervezetek mozgó sits ák a helyi ~HISz-szervezehek kulturbrigád. jait, segítsék elő, hogy a versenyben legjobban kitüntoket minél szélesebb körben ismerjék meg az egész község dolgozói. Köszöntsék fel őket nótákkal és rigmusokkal, de pellen-gérezzék ki azokat a dolgozókát, akik hátráltatják a begyűjtést. Legyen tudatában minden kommunista, népnevelő és pártonkivüli dolgozó ’ paraszt, hogy a begyűjtési terv teljesítése törvény. Ennek megfelelően végezze felvilágosító munkáját minden kommunista és páx- tonkivüli népnevelő. A Központi Vezetőség határozata, a kormány pro-grammja a jálét- utjáit mutatja nekünk. Ezért fárad hatatlanul magyarázzák meg népnevelőink dolgozóinknak ezt a pro* grammot és ismertessék meg mindenkivel, hogy amit pártunk és a kormány programmjában lerögzi-eit. azt naponta valóra is váltja. Ez* már minden dolgozó érezhe'-i is. Dolgozó parasztságunk az idén könnyebben tudja teljesíteni az állam "iránti kötelezettségét-, mint az elmúlt esztendőben. Ugyanakkor jó. val több kerül szabadpiacra és sa ját fogyasztására is. Ezért kell népnevelőinknek minden dolgozó paraszttal megértetni, hogy csak akkor tudja kormányunk az életszínvonal állandó emelését biztosítani, ha min. den dolgozó paraszt becsületesen eleget tesz beadási kötelezettségének. Népnevelőink a kedvezmények ismertetése mellett magyarázzák meg a törvény szigorú betartásának fontosságát is. Leplezzék le az ellenséget, a kulákokat, akik a dolgozó parasztok kárára zavart igyekeznek kelteni és lebeszélik őket, hogy ne teljesítsék a tervet, ,,a kormány majd úgyis elengedi a hátralékot/' Népnevelőink erélyesen vegyék fel a harcot; az ilyen megnyilvánulások el len és leplezzék le az ellenséget. Pártbizottságaink járásaik területén tudatosítsák a járás legjobb községeinek, termelőszövetkezeteinek, cséplőgép csapafainak jó módszereit, -teljesítményét és keresetét. Népnevelőink széles körben ismertessék ezeket az eredményeket és induljon meg a nemes vetélkedés a községek, gépállomások, cséplőgépcsapatok között- az alkotmányunk ünnepének tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítésére. Falusi pártszervezet einknek most az a feladatuk, hogy harcos, eleven agitációs munkát fejtsenek ki a dől. gozó parasztok között a eséplés és begyűjtés meggyorsításáért, mint a korínéin yprogramm megvalósít ásónak első sikeres nagy csatájáért T. M. temetjntim PÁRTÉPIIÉS Útmutatás! nyújt a mindennapi pártmunkában Néhány perccel ezelőtt váltották a műszakot. Az első műszak dolgozói már itt gyülekeznek a nemrég elkészült épület hófehér falai között. A termelési értekezlet előadója Ács Mihály elvtárs, munka- érdemrendes főművezető. —; Az elmúlt negyedévben üzemünket nagy megtiszteltetés érte — elnyertük az élüzemcímet — kezdi beszámolóját. — Kemény, megfeszített munkát végeztünk. Az eredmény nem maradt el. A 110.8 százalékos tervteljesítésünk is arról tanúskodik, hogy a tervet lehet teljesíteni, ha a dolgozók akarják. A párt- és kormánypro- gramm után még jobban igyekszünk, hogy megtartsuk eredményeinket. Az életszínvonalunk emelése tőlünk és a mi jobb munkánktól függ. A teremben mindenki figyelmesen hallgatja a beszédet, amelyből kiérződik, hogy pártunk és kormányunk intézkedése, a kormányprogramm még jobb munkára ösztönözte a dolgozókat. Az aszfaltgyár nap-nap után jobbnál jobb gépeket kap. Ezek a gépek megkönnyítik a dolgozók munkáját. A műszerhiány — amely eddig gátlólag hatott — a gyors gépesítéssel mindjobban megoldódik. A Zalai Aszfaltgyáron kívül számos más üzem van az országban, ahol nagyobbak a technikai felkészültségek, mégis a zalaiak kerültek a MASZOLAJ feldolgozó iparágak közötti versenyben az elmúlt negyedévben az első helyre. — Növelni akarjuk eddigi eredményeinket —• mondja Ács Mihály elvtárs. — Az élüzemcím arra kötelez bennünket, hogy ebben a negyedévben még jobb munkát végezzünk, mint eddig. A legjobb fiatalokból ifi brigádot állítunk fel, akik fiatalos lendülettel — átvéve az idősebb szakmunkások tapasztalatát — végzik munkájukat. Ács elvtárs neveket olvas feb azoknak a neveit, akik érdemesek arra, hogy az ifjúsági brigádban dolgozhassanak. Moha Sán- dorné brigádvezető után vagy 15 fiatal mutatkozik be a dolgozóknak. Moha Sándorné ígéretet tesz, hogy brigádja helyt áll minden körülmények között. — Mi műszakiak, a gyár vezetősége, a párt- és a szakszervezet megad minden segítséget a munkához. Azt akarjuk, hogy a ti példátokat követve újabb ifi brigádok, újabb rohamcsapatok alakuljanak üzemünkben — mondotta Ács elvtárs. Ezután a hozzászólások következtek. Javaslatok, kezdeményezések hangzottak el. Az aszfaltgyár dolgozói nem elégszenek meg eddig elért eredményeikkel. Erről tanúskodnak a felszólalások is. Azt akarják, hogy az élüzem csillag hosszú ideig csillogjon a Zalai Aszfaltgyár bejárata fölött. N. E. 312 tonna olaj * a júliusi terven félül Ä lovászi Kőolajtermelő Vállalat dolgozói megfogadták, hogy az első félévi elmaradásukat rövid idő múlva behozzák és a harmadik negyedév első hónapjában 310 tonna olajat termelnek terven felül. A brigádok a fogadalom elhangzása után naponta túlteljesítették tervüket. A dolgozók büszkén nézegették a versenytáblán a mindegyre növekvő eredményeket s azzal a szilárd elhatározással távoztak, hogy még keményebben fogják meg a munkát és még többet teljesítenek. Először csak az elmaradás behozásáért, aztán, amikor ez már megtörtént, a terv túlteljesítéséért folyt a lelkes küzdelem. Az is lendületet adott munkájuknak, hogy a párt- és a szak- szervezet érdem szerint értékelte eredményeiket és nem takarékoskodott a dicsérettel sem. A versenybizottság a legjobban teljesítők családjának levelet küldött, levélben írta meg, hogy milyen eredményt ért el a brigád s ezzel milyen mértékben járult hozzá a kormányprogramm megvalósításához, az életszínvonal emelkedéséhez és a béke erősítéséhez. Az elmúlt negyedév tapasztalatai szerint szervezett verseny még jobb lehetőségeket biztosít a magasabb eredmények eléréséhez. A brigádoknál bevezettek egy jól bevált módszert: műszakváltás alkalmával mindig megbeszélik az észrevételeket. Éberebben figyelik a műszereket és ha rendellenességet tapasztalnak, azt azonnal jelentik a műszaki vezetőknek. Ezzel elősegítik a műszaki vezetők irányító munkáját is, mert azok időben megtehetik a szükséges intézkedéseket. A koreai fegyverszünet hírére számos helyen röpgyűlést tartottak. Ezeken a röpgyűléseken számoltak be arról is, hogy a Vörös Csillag-brigád 105.9. a Szabadság-brigád 73.4, a Határőr békebrigád pedig 47 tonna olajat adott julius havi tervén felül. A többi brigád sem maradt adósa népgazdaságunknak. A vállalat behozva elmaradását, 31-én reggelig 312 tonna olajat termelt a júliusi havi tervén felül. Az olajbányászok megfogadták, hogy Alkotmányunk megünneplésére még az eddiginél is jobb munkával készülnek. Vasutasnap augusztus 9-én A zalaegerszegi vasút dolgozói lelkesen készülnek a III. vasütas- napra. Az ünnepre való készülődés felismerhető a munka minden területén. A mozdonyvezetők és fűtők a gépek lelkiismeretes gondozásával, túlsúlyos vonatok továbbításával, szénmegtakarítással, a forgalmisták a késések megszüntetésével és balesetmentes közlekedéssel, a műhelyek dolgozói a magasabb teljesítményekkel, a pályamunkások a pálya jobb karbantartásával igyekeznek szebbé, ünnepélyesebbé tenni a III. vasutasnapot. A zalaegerszegi vasutasok kérik a város dolgozóit, vegyenek részt az augusztus 9-i ünnepségen. Délután fél három órai kezdettel sportműsor lesz a Vörös Meteor-pályán, este 8 órai kezdettel pedig nyilvános táncmulatság' a vasutas kulturotthonban. As »előkészítés6í lehet jó, vagy rossz. A rossz előkészítés következménye as is hogy julius 19.6%, vasárnap, Z olasz ént gy örgy ön nem léphetett fel a Iculhor- csoport, mert a megyei népművelési osztály előadója rosszul készítette elő a falusi Tculinragitúciós munkát. Az „előkészítés“ telefonon körülbelül igy történt: — Halló, ott a zalaszentgyörgyi tanács? Igen... — Itt a népmü- velés. Vasárnap kuMuragitációs brigád megy — legyen a tanácséi, nölcnő otthon, — H°gy kell-e színpad...? Természetes. — Autóval jönnek? — No ná, majd gyalog. — Szóval egy egész brigád jön! Nahát akkor,,. Szabadság! Eredmény: egy Jóét ember. Az _ is csak véletlenül. S hogy vannak meg ilyen esetek, azt a julius 26.i zalaistvándi példa is mutálja. A kuliul csoport tagjai megjelentek, de a teremben egy lélek sem volt Németh klar a 23 darab ruhái !enne!l terven felül, jó minisénél Az elmúlt időszakban alaposan lemaradtam a terv teljesítésében. A lemaradás oka az volt, hogy nem biztosították számomra a folyamatos munkát, tervem teljesítését gátolta még a műszakvégi hajrá is. A VIT tiszteletére megfogadtam, hogy kiküszöbölöm a hibákat és jobb minőséggel többet termelek. Az elmúlt hét eredményei bebizonyítottál:, hogy lehet jól is dolgozni, lehet többet termelni. A minőség további megjavítása mellett sikerült elérnem hogy juhus 22-én 18 darabba! 23-án pedig 23 darabbal termelhettem többet az előirányzaton felül. Ezt az eredményt túlszárnyalom a VIT tiszteletére. Szalai Piroska. Ruhagyár fl zalaegerszegi Finommechanikai Vállalat 111 százaikra feljasstetíe dskáütervéi A zalaegerszegi Finommechanikai Vállalat dolgozói julius hónapban nemcsak tervüket, hanem a vállalásaiknak is nagyrészét teljesítették. A műhelyek közül különösen kiváltak a mérlegműhely dolgozói, akik alkotmányunk ünnepének tiszteletére vállalták, hogy a hó első napjára a gépállomások összes mérlegeit kijavítják és hitelesítik s ezzel elősegítik, hogy az aratás- cséplés időszakában zavartalanul folyhassanak a mérési munkák, Ezt a vállalásukat junius 26-ra teljesítették. Ekkor kezdtek hozzá a nagylengyel! szekérmérleg készítéséhez. A mérleg jóval a tervezett határidő előtt elkészült. A vállalások teljesítésében élenjártak Tóth Ferenc, Simon János és Boronyák Vendel brigádjai. A mérlegműhely julius hónap folyamán 187 százalékra teljesítette a havi tervét. A gépműhely dolgozói is jól megállták a helyüket. Itt most vezették be a teljesítménybért, eddig időbérben dolgoztak, amely nem serkentette a dolgozókat a többtermelésre. A darabbér bevezetésének máris megvan az eredménye. Kálmán Gyula ifjúmunkás esztergályos egy éve szakmunkás. A teljesítménybér bevezetése óta állandóak 120—-139 százalék között teljesít. Hasonló a helyzet Senkó László hegesztőnél is. Senkó Károly eredménye is megközelíti a 130 százalékot. Lemaradás mutatkozik a rádió műhelyben. Itt a minőségi munkánál is hiányosságok vannak. A vállalat dolgozói a legutóbbi dekádban 111 százalékra teljesítették tervüket. Jó fürdőt a keretijei óta j munkásoknak Nagyon sok dolgozója van a bá~ zakerettyei olajüzemeknek, d,e fürdő csak egy vom — és hogyan néz ki ez az egy is ... A legjobbkedvü ember is sürgősen lehangolódik, ha belép ide. Van vagy négy méter hosszú és három, méter széles. Középen, egy irdatlan pléhcsatornába csepeg a viz. Aztán van még bent vagy négy csőből ősz. szceszkabált zuhany — amiből kettő néha működik is. Sajátossága, hogy van benne egy titokzatos létra, és egy villanyégő. A villanyégő már rég kimúlt. Van egy titokzatos rendel, tetésii előtér is egy lelakatolt, ütött kopott szekrénnyel és egy asztallal. — Az asztalon az éjjeliőr szokott aludni. A Budafai Kőolajtermelő Vállalat igazgatója ángyon szegy enli, hogy van — (már mint a fürdő-) Ezúttal arra kérik a dolgozók, {.■gőzzé le szégyenébe:ói és gondos, keljék a dolgozók jogos igén génele Vieler/iléséről. Biztos jobban fogja■ magár erezni De a munkások is. 1953. augusztus 4. Kedd.