Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-09 / 133. szám
A PÁRTÉLET HÍREI űzemahikbeji ég gyárainkban. ®, második negyedévi terv teljesít é- jséért folyik a harc, addig állami •'gazdaságainkból, gépállomásainkon, teimelágzövetkezeteinkben és falva- inkbas. a gazdagnak Ígérkező termésünk betakarításáéit, jövőévi kenyerünkért dolgoznak. Ebben a harcban a kommunistáknak kell az élen haladni. Hogy a kommunisták milyen mértékben. tudják kivenni részüket ebből a munkábél, az elsősorban a pártgzervezetek, a párttagok felkészültségén múlik. Itt az ideje annak, hogy párttagjaink tettekkel vizsgázzanak s bebizonyítsák, hogyan tudják hasznosítani a politikai iskolákon tanultakat, hogy az egész dolgozó nőnünk javára váljék. BANOKéZENTGYORGYöN az egységes pártvezetőség junius 1-én vezetőségi ülésen beszélte .meg az előttük álló feladatokat, A vezetőségi ülés határozatot hozott az ck- év sikeres befejezése, a tagos tagjelölt felvét el3 valamint a párt- esoportbizalmiak munkájának megjavítása érdekében. A pártszervezet vezetőségének tagjai személyesen foglalkoznak a p°- li ikai iskola hallgatóival és azon vannak, hogy sikerrel fejezzék be az oktatási évet. A pártíitkér elvtár« minden alkalommal ellenőrzi a propagandisták felkészültségét. A tag- és tag j el öl t f el vétói i munka megjavítása érdekébon az ulapszer- vozetek vezetőségei a jó munkájukkal kitűnt dolgozókat feladatokkal bízzák meg. Ezeknek a jó munkában kitűnt dolgozóknak fejlődéséért és munkájáért a vezetőség tagjai felelnek. ők számolnak be vezetőségi ülésen, hogy a rájuk bízott dolgozók megértek-e arra, hogy pártunk tagjelöltjei sorába kerüljenek. Ezzel a módszerrel a bánokszentgyörgyi pártszervezetek régi hibájukat szüntetik meg. A pártésopcrtbizalmiak eddig ■nem jöttek össze rendszeresen s «ez meglátszott- a pártcsoportok munkáján is. Különösen nagy lanyhulás állott be a választások után. Idejében felfigyelt erre az egygé- igca pártvézetöség, és határozatot ihezott a pártcgo-pgrtbizalmiak »űB-r .'kajának megjavítására. Rendszeresen meg kell tartani a pártcsoportérte- kezleteket és a páricsoportbizalmiak- nak vezetőségi ülésen kell beszámol- niok végzett munkájukról. Nem utolsó sorban a pártszervezet. a kommunisták jó munkájának eredménye, hogy a „Béke“ termelőszövetkezetben. jól megy a munka- A párttagok családtagjai az elsők között voltak, akik bekapcsolódtak a növényápolás munkájába. A k°mmu- uis‘a példamutatás eredménye az, hogy nincsenek elmaradva a mező- gazdasági munkákkal. Jól dolgozik a községi DXSz-szer vezet is. A DISz politikai iskolán, amelynek Pankasz István DISz. titkár a vezetőjo, állandóan 30—38 tag jelenik meg. Olyanok is eljárnád;, akik eredetileg nincsenek beosztva a politikai oktatásba. Pan- kasz elv'árs, •— aki most lett pártunk tag jelölt je — jól fölkészül a politikai iskolákra, ezért hallgat, ják szívesen a hallgatók- A fiataiok magukénak érzik a DIBz-szerve- zetot. Énnek köszönhető, hogy az címűit héten tizenöt uj taggal növekedett a bánokszentgyörgyi DISz, szervezet. A pátt’íszervezet vezetőcége, az egységes pártvezeíőség titkára, Kiss Sándor' elv'árs segítik a DlSz-szer- vezet munkáját, A DISz-titkárt msghivják a vezetőségi ülésekre, beszámoltatják a szervezet munkája, rój VÁRFÖLDÉN a III. típusa „Kossuth“ tennelőszöve'-kezed csoport pártszervezete politikai iskojá- jának’tizenhat hallgatója van, melyből egyetlenegy sem marad igazolatlanul távok Mind a községben, mind a termelőszövetkezetben szép ered. menyeket értek el. A pártoniivüU dolgozók elhanyagolását ©ud&tja az, hogy ezelőtt egy évvel vettek fel tagjelöltet. Pedig számosán érdemesek arra, hogy a pártszervezet foglalkozzon velük. A községben, a termelőszövetkezetben jól folynak a növényápolás; munkák. Már mindent másodszor kapálnak és legkésőbb tizedikéig' befe, jezik a fü kaszálását is. A növény- ápolást a nők és lányok végzik, hogy a férfiak minél többen jéggívehesse, nek a fű kaszálásában. lötete mint 3 millió forint értékű árut ad tervei! feli ai Rszfaitgyár Elfogadva a básakerettyei Gazolin-telep versenyfelhívását, az alábbi felajánlást tesszük: 1. Első féléves tervünket junius 10-re befejezzük, a< junius 10-e utáni időszakban terven felül 3,710.000 Ft értékű terméket adunk terven felül népgazdaságunknak2. A műszaki vezetőink által újonnan kikisérletezett technológiai eljárással az értékes áru 26,1 százalékos előírt kihozatalat 27 százalékra emeljük, amellyel újabb 70,000 forint értékű terméket adunk át terven felül felhasználásra, 3. Szállítási dolgozóink junius ban egy irányvonatot indítanak, amelyen 382,392 forint értékű terméket juttatnak el a felhasználási helyre, rövid utón. 4. Első negyedévi 2 százalékos önköltségi íervlemaradásunkat junius végére felszámoljuk és az így nyert 140.000 forinthoz még újabb 50.000 , forintot takarítunk meg. 5. Az energia-normákat 5 százalékkal csökkentve ezen a területen 9100 forintot fogunk megtakarítani. 6. A közelgő politikai iskola vizsgáin összes hallgatóink lemorzsolódás nélkül vesznek részt. Úgy szervezzük meg a tanulást, s úgy segítjük a politikai iskolán résztvevőket, hogy a hallgatók 28 százaléka elérje az előadói szintet. 7. Népnevelőink területéről minden egyénileg gazdálkodó paraszt augusztus 20-ra maradéktalanul teljesiti az erre az időszakaszra szóló beszolgáltatását. 8. Szakszervezetünk a Béke-Vi- láglanács tiszteletére 4 békemű- szakpt szervez junius 10-én. amelyet 4 vezető műszaki dolgozónk patronál. Ezen a napon felülmúlunk minden eddigi, napi eredményünketA fenti versenypontokban versenyre hívjuk a megye összes vállalatait és felkérjük a. Megyei Pártbizottság Ipari Osztályát, hogy versenyünk értékelését dekádonként ellenőrizze. Orosz Ferenc igazgató, Farkas József párttitkár Rendes János üb-elnök. Visssasserzi első helyét a Buda fai Kőolajtermelő Vállalat csőszerelő „IFI66 brigádja A budafai kőolajtermelö brigád oh több olajért vivőit harcát számos "kisegítő csoport, vagy brigád munkája segíti. Egyik ilyen brigád a, csőszerelő fiatalok S főből álló brigádja. Korra legidősebb Molnár Gábor brigád-vezető, aki nemrég ,,Éfdenies hányás.?“ kitüntetésben részesült. Egy éve sztahanovista,, 38 éves. A le gfiatalabb tagja a brigádnak Böcskor Margit szerelő, 17 éves. Kevés b essédü, de kiválóm dolgozó leány. A brigád tagjainak feladata, hogy a v állalat területén —- a, motorok kivé. telével — az összes üzemi berendezés eket javítsák és újakat létesítsenek. Ebben az évben a, választási békeverseny időszakáig a brigád, a mélyssivahtyuezerelő satalvánoyista brigáddal folyó párosversenyben elnyerte és tartotta is az első helyet. Méltón őrizte az üzem legjobb kisegítő brigádjának járó vándorzászlót, A hibák megelőzésénél sztahanovista, ssálagrendszer-ii módszerrel gyors és minőségi munkát végesnek. Ezért nevezik őket ez olajbányászok „a termelés villcVinhántóinak“, Legutóbb az egyik gázkuton az üsembehelyezésnél gázkitörés volt- A brigád tagjai a szokott időt felére csökkentve5 fuvókás toló beiktatásáv ál. tették zavartalanná a huj terme, lesét. A válasmlági békeversenyben 13 8 százalékos teljesítést értek el ugyan, de a ■inélyssivattyuszerelö brigád 140 százalékos telj estim énnyel megelőzte őket és elnyerte a vándor zászlót, A brigád most a gazolintelep két uj létesítményén dolgozik, m-etyekn ek befejezési határideje július 30, A Béke-Világtánáss ülésszakának tiszteletére elhatározták, hogy július IS-éré felszerelik a két uj létesítményt. Ennél a, munkánál mindegyiknek megszabták a föladatát:. Egyik a sßerclési, másik a hegesztési előkészületiéi foglalkozik. így gyors ég pon tos munkát tudnak végezni, Csü- törtökön a békebizoMság tagjai is meplát'ogattúik őket. . Elvittek hozzájuk azt az albu mot, melyet a, Béke-Világtanács ülésszakára küldenek. Ebben a követheti őket írták: „ügy harcolunk a békéért, hogy megelőzőül-) versenytársunk at, a mélysgivctUpusserelő sztaháno. vista brigádot.“ Utána 8 aláírás került, j fogadalmukat, melyet az albumba irtuk, megerősitetiék azzal is, hogy a szerelési m.u-nMval már ju- niue 8-ánál tartanak. i fl péiGetHUDzggiom nyomán a uM oinJmezőKon A zalai olajbányászok is örömmel tették magukévá a tatabányai X-es akna fiataljainak kezdeményezését, a péntek-mozgalmat, A koromgyár dolgozni a péntek-mozgalom nyomán elhatározták, hogy 10 napos terveiket 9 nap alatt, teljesitik. A választás tiszteletére a második negyedévi tervükön felül felajánlott 2000 kilogramm kormot a mai napig -teljesítették. Junius 2-án elhatározták, hogy : a Béke-Világtanács ülésszakának tiszteletére junius 10-től-—20-ig békeőrséget tartanak, 1000 kilogramm kormot termelnek terven felül. Ezzel biztosítják a második negyedévi tervük túlteljesítését is. Az olaj mezők brigádjai közül a versenyben élenjáró Előre-brigád olajbányászai határozták el elsőnek, hogy magukévá teszik a péntek-mozgalmat. Adottságaiknak megfelelően vállalták, hogy második negyedévi tervüket 2 nappal a határidő előtt teljesítik. Eddig a negyedévi tervükön felül 161.5 tonna olajat adtak népgazdaságunknak. lA bánokszentgyörgyi DISz«£iatalok csatlakoztak a DISz központi vezetőségének felhívásához A nyírbátori .,Benin“ és a dombegyházi „Petőfi“1 DISz-fiataljai felhívással fordultak a dolgozó parasztit jusághoz; Adjunk több gyapotot, kukoricáit és burgonyát) szeretett hazánknak ' Zala megyében Bánokszentgyörgy DISz-fiataljai in elhatározták, hogy csat}akoznalí a bátor kezdeményezés^ hez, A fiatalok összegyűltek, pont, ról ponGa megbeszélték, mit télien nek ők azért hogy minél többet termeljenek a hazának. Lelkes megbeszélés volt ez. A község fiataljainak nagyrésze a szomszédságban lévő Bázakeret'iyéxv dolgozik, mint olajbányász. Ott is megállják a helyüket. a több olajért vívott harc* ban. Munka után pedig az otthoni DISz.munkában veszik ki részüket. Ezekből a fiatalokból a DISz-szen vszefc mezőgazdasági brigádot alakított. övömmel vállalták, hogy munka után segítenek a növény tor. melési munkában is. A község szélén ott lievert parlagon 2 hold föld, ft?nki nem törődött vele, nem szántotta fel, bizony a gyom már kinőtt rajta. Nem hagyha’-juk hogy ez a terület kiessék a termelésből, meg aztán szégyen is lenne ránk, ha to. vábbra is parlagon, hagynák —, mondták áj fiatalok, Munkához láttak. Megkezdték a szántást elindultak vetőmagot szerezni, ami bizony nem volt könnyű feladat, de mire való a fiatalok ügyessége? Megszerezték a vetőmagot• A két hold parlagon heverő földet bevetették kukoricával. Négyzetesen. 'A munkáinak már is eredménye van. Későn vetették, de a kukorica hiánytalanul kikelt és erőteljes. Már egyszer meg- fogaisolták és most a kapálást is megkezdik. Nemcsak a két hold föld megművelésével akarnak a fiadailok a*, öbb terméshez hozzájárulni, hanem a többi munkában is segítséget nyújtanak a község dolgozóinak. Már kijelölték az aratóbrigádokat1. Ott akarnak lenni, ahol a legnagyobb szükség lesz munkáskézre. Kijelöl, ték a dülőfekdősöket is, akik figyelemmel kísérik a gabona érését és figyelmeztetik a gazdákat, hogy megkezdhetik az aratást. A bánokszentgyörgyi DISzAiafa- jokra számítanak is a község dolga, zói. Bekő Gyula DISz-fiatal olajbányász munkából hazatérve szüleinek segít a termelőszövetkesötben és as ő példáját követik még sokan, meri' tudják, hogy munkájuknak bő tér még les? az eredménye. Albániában befejezéshez közeledik a páríokíQÍási évad Albániában az idén 20.377 kommunista és 8169 pártonkivüli vett részt a pártoktatásban. A falvakban már megtartották, a városokban pedig nemrég kezdték meg az évvégi összefoglalókat. Az összefoglalók arról tanúskodnak, hogy a pártoktatásban résztvevők jól elsajátították a tananyagot. A pártalapszervezetek és a párt előadói irodái előadásokat és konzultációkat rendeznek az egyes témákból, hogy ezzel is segítséget nyújtsanak a vizsga előtt álló hallgatóknak. A politikai iskolák, szemináriumi csoportok, tanulókörök, stb- száma 28 százalékkal emelkedett a múlt oktatási évhez xűszonyitva. Az idei oktatási évben kezdte meg működését a marxizmus-le- ninizmus egyeteme, amelyen a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetét, dialektikus és történelmi materializmust, politikai gazdaságtant, az Albán Munkapárt történetét, Albánia történelmét és a nemzetközi helyzetet tanulmányozzák! Megyénk dolgozói szeretettel, ünnepelték pedagógusainké í ■Ünnepi díszt öltött :i zalaegerszegi tanítóképző nagyterme. Szombaton délelőtt ünnepeltük másodízben a pedagógusnapot. Kiss Gyula elvtárs, az oktatási osztály vezetője köszöni ötté a megye kiváló pedagógusait. Üdvözlő beszéde után Darabos Iván elvtárs, a megyei pártbizottság titkára szólt megyénk pedagógusaihoz.; — Pedagógusaink munkája — mondotta Darabos Iván eivtárs —< nemcsak az iskolákban, hanem a társadalmi munkákban ■ is megjavult. Napról-napra több helyen találkozunk olyan pedagógusokkal, akiknek jószándéku munkáját tapasztalhatjuk. Hangsúlyozta, hogy pedagógusaink a jövőben feladataikat úgy tudják jól elvégezni, ha nagy gondot fordítanak saját maguk képzésére. Ez egyik alapja annak, hogy tanítványaikat marxi-lenini tudományra tudják tanítani. ' -T- A tanév befejezése, az idei jó eredmények -- mondotta továbbá Darabos Iván elvtárs —* ne legyen minden a pedagógusok számára. hanem törődjenek továbbra is iskoláikkal, gyermekeikkel. Ne szakadjanak el egymástól most a nyári cséplés, aratás munkáiban, a kalászgyüjtésben segitsék parasztságunk munkáját. Befejezésül a megyei pártbizottság nevében sok sikert és munkalendületet kívánt megyénk valamennyi pedagógusának. Ezután a. párt- és tömegszervezetek küldöttei köszöntötték a pedagógusokat. Az üdvözlések után Farkas József elvtárs, a megyei tanács elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben megköszönte a pedagógusoknak a munkáját és beszélt feladataikról. — Mindinkább világossá válik — mondotta Farkas elvtárs —, nemcsak a pedagógusok, de a város, község, falu minden lakosa számára, hogy a közoktatás ügye elválaszthatatlan a szocializmus építésének ügyétől. Művelt, öntudatos, szakképzett emberek nélkül nem tudnánk elérni újabb és újabb eredményeket, nem tudnánk felépíteni a szocializmust. —i Megyénk pedagógusai megérdemlik ezt az ünneplést, mert becsületes jó munkájukról tanúbizonyságot tettek a három- negyedévi jó tanulmányi eredmény elérésében és a választási harc alkalmával. Elmondhatjuk, hogy egy-két iskolánk kivételével javultak a háromnegyedévi eredmények. Miklósién, Hahóton, Ko- márvároson nevelők és tanítványaik büszkén értékelik azt a fejlődést, amennyivel jobb iskolájuk, mint tavaly volt. Több segítséget várunk pedagógusainktól DISz-szervezeteink életében, hogy pártunk aranytartalé- 'ka minél jobban megközelítse példaképét, a Komszomolt. A szovjet pedagógusok példaadása legyen iránymutató pedagógusaink számára. — Lelkesítse nevelőieket dolgozó népünk mai ünneplése a holnap harcaiban, tanítsák, neveljék legféltettebb, legdrágább kincsünket, gyermekeinket a párt, a szocialista haza, nagy felszabadítónk, a Szovjetunió, drága vezérünk és tanítónk, a fiatalok és a felnőttek, a magyar dolgozó nép szeretett édesapja,. Rákosi elvtárs szereteté- re. Hosszú taps kisérte megyénk legjobb pedagógusainak megjutal- mazását, A jutalom átvétele után a népművelési minisztérium nevében Hollós Károly elvtárs üdvözölte Zala megye pedagógusait. — Mi a magyarázata nevelőink ilyen nagy, ilyen őszinte megbecsülésének? — mondotta többek között. — Elsősorban természetesen iskoláinkban végzett egyre eredményesebb oktató, nevelő munkájuk. Az iskolai munka mellett pedagógusaink nagy többségét ott látjuk az ország épitése, a szocializmus építésének más területén is. Jelentős szerepük a falu szocialista átalakításában. Többnyire ők állnak a kulturott- honok élén. A dolgozók esti iskolái, a különböző népnevelő tanfolyamok, ismeretterjesztő előadás-sorozatok szervezése részvételük nélkül szinte elképzelhetetlen. Számottevő tevékenységet fejtenek ki tudományos intézeteink mellett is —• s nem utolsó sorban pártunk, tömegszervezeteink munkájában is derekasan résztvesz- nek. Befejezésül további jó munkát, sok sikert kívánt a nevelőknek. Utána a Pedagógus Szakszervezet küldöttje, Ábrahám Gyula elvtárs üdvözölte a megye pedagógusait, hangsúlyozta, hogy a szakszervezet a jövőben még nagyobb segítséget fog adni munkájukhoz, hogy- azt a feladatot, melyet a II. párt- kongresszus határozata megszab a nevelőknek, jól, gazdaságosan végre is tudják hajtani. A pedagógusok nevében Horváth Kálmán gáborjánhází pedagógus köszönte meg a pártnak, kormányunknak, mindazoknak, akik megjelentek, az ünneplést, a megbecsülést. Megfogadta, hogy a jövőben még nagyobb odaadással, fáradságot nem ismerve fogják végezni munkájukat. — Mi, pedagógusok azt akarjuk elérni, hogy legközelebb, amikor Rákosi elvtárs beszédében majd íoglalko-i zik az értelmiséggel, köztük a pedagógusokkal is, azt mondhassa el, hogy pedagógusaink a rájuk váró feladatokat jól oldották meg. Valamennyi pedagógus harcolni fog célkitűzéseinkért, mert szeretjük a békét, hazánkat, tanítónkat* Rákosi Mátyás elvtársat. Az ünnepség az Internacionálé eléneklésével ért véget, majd kultúrműsor köszöntötte az ünneplő pedagógusokat, a meghívott vendégeket.