Zala, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-19 / 115. szám
A PÁRTÉLET HÍREI ©*ö?HyeföMén két körzetben szavaztak vasárnap ,a dolgozók. A Dlgz-fiatalok mindkét szavazó- helyiség elé diszkaput emeltek és úgy várták a szavazókat. A népnevelőkkel a pártszervezet mindennap megbeszélte a feladatokat és biztosították, hogy minden családot rendszeresen meglátogassanak. A népnevelömunkában példamutató munkát végeztek a pártcsoportok; a választási harc munkáiba a pártonkivüliek törne, geit aktivizálták. A fiatalok május 17-e méltó megünneplésére azzal készültek, hogy ének. és tánc. számokkal köszöntötték a válasz, fókát. A nagykanizsai Magasépítő Vállalat dolgozói jó munkával készültek május 17-ve. Az egyes munkabrjgádok szinte naponta emelték teljest menyüket. A brigádok tagjai is szép eredményeket értek el. Kepe János DISz- fiatal 18 éves, sztahanovista állandó napi teljesítménye 180 százalék. A választási munkákra a pártszervezet jól mozgósította a tQ.uegszervezetekct. A piSz-iíia- tslok naponta felköszöntötték a jól teljesítő dolgozókat. A kultur. munkáhan különösen jó munkát végeztek Lukács Sándor és Vajdai Károly ifjúmunkások. A Dísz-szervezet nagy gondot fordított a Dísz-tagok és. általában a fiatalok munkájápa. Ha egy fiatal teljesítménye csökkent azonnal felkeresték és segítették a hiba kijavításában, klem maradtak el a munkában a műszaki vezetők sem, akik a vállalások teljesítése érdekében mindent elkövettek, hogy biztosítsák munkaterületükön a munka folyamatosságát. A nagykanizsai. Vasút fütőhátt pártszervezetének párttagjai naponta tudatosították az üzemben a legújabb termelési eredményeket. A tövpegszervezetek vezetői példamutatóan végezték munkájukat, melynek eredményeképpen több dolgozó emelte teljesítményét. Magyar Lajos mozdonylakatos 290 százalékot teljesített. Jól dolgoztak a kulturbrig'ádok is. A piSa-fiatalok lakásaikon köszöntötték a termelésben élenjárókat. A- nagykanizsai ,,Vörös Csillag“ termelőszövetkezetben as ellenség azt hiresztelte, hogy« pem szavazhat mindenki, csak a tagok egy része. A tagság közgyűlésen fogadta meg, hogy az ellenség aljas rágalmára válaszképpen, elsők között lesznek a szavazásban. A tagság vállalta, hogy a választás tiszteletére elvégzik a napraforgó, ■a mák kapálását és egyelését, 6.5 hold káposzta, kiültetését és meg- kapáiását. Vállalásukat teljesítették. a választási békemusíak kiemelkedő eredményét a fültíháznál A zalaegerszegi Fiitöház dolgozói szerdán választási békemflszg- kot tarlónak. A békeműszab so- pá)i a legjobjs eredményt Hajdú József mozdonyvezető és fűtője, Köder Gyula érték el. Menetrend nélkül közlekedő leliepvopalukat 82 száza lékos tulsuíiyal toválihi- toíták- A továbbított túlsúly 198 lőni}?, volt. Egy 8 kocsiból álló szerelvény továbbítási költségeit takavitottáii meg. Lgibingey Lajos mozdonyvezető és Zalavári Ferenc fűtő a tulsuly- tcváblntásnál 15 százalékkal tnl- szárnyalták Hajdúéit eredményét, de a szépniegtakaritáímál 1 szá- zalékkíil mögöttük maradtak. Tötök József géplakatos vállalta, hogy a választási békeműszakban teljesítményét 128 százalékról 135 százalékra emeli. Lelkes munkája révén 139 százalékos teljesítést. ért ej. Igen jól megálllák a helyüket Máiké Andrásuk kcesilisztitó, Bognár Lajos Uá- zámuosó és Rnmpler ödön ifjúmunkás géplakatos is. Lelkes munkájuk ragadja magával azokat a dolgozókat is, akik ezideig csak kisebb nmnka- gjkcrekkei bizonyították be pártunk és dolgozó népünk iránti szeréi etiikef, Harcoljanak a fiitöház elsőségéért, harcoljanak azért, amire letették szavazatukat — a hókéért, a még boldogabb jövőért. fUl4(t van az Hetemnek Beszélgetés Szűcs Imre tehenésszel A második fejest végzik a ?a- lalövöi állami gazdaság 'tehené- saei. A fehér tej csobog a zgéter- be. Ifjú Szües Imre tehenész izmos, erős kezével feji a zsömle- szinü tehéntől a fejet. Vidám és jókedvű Szücp elvtárs, pedig mennyi bánat nehezedett a vállára a felszabaduhls előtt. — Fiatal házasok voltunk akkor, amikor feleségem hirtelen megbetegedett, — kezdi a beszélgetést Szües elvtárs. •— Orvostól orvps- uoz jártam. Akkor még nem volt nekünk OTI sem- Privátilag kezeltettem a feleségeinél. A Deli Béla-, akkori tisztiorvos a&fc az ajánlatot tette, hogy adjam el egypár hold földemet, akkor majd fogom hirni a kezeiteiest. Ahogy magyarosan szokás mondani, faképnél hagyott, úgy becsapta az ajtót, hogy leesett a vakolat a falról. Segítség nélkül álltam: meghalt a feleségem, meg a két hathónapos kisgyermekem is. — 4 második házasságom boldog jövőjét a felszabadulás alapozta meg. Hét gyermekem van, olyanok, mint az orgonasip, van köztük iker is — mondja boldogan. — Szép családi házat építettem, mindenvink vau azqta, mióta 4 párt gondoskodik rólunk. 1951 óta dolgozik az állami gazdaságban Szűcs elvtárs. 12 tehén gondozását végzb Április 4"re tóit vállalását már -március 29-én teljesítette. 4 5-röl 10 literre emelte a fejési állagot. A bóko- verse-nyben elérte a 11 literes fejési átlagot. A választás napján már 12 liternél tartott. Munkamódszerében alkalmazza a fejlett szovjet állattenyésztés tapasztalatait. — Revezettük nálunk is —. mondja Szűcs elvtárs — a kétszeri utócsöpögtetést Kétszer végezzük a tögymass- százst. Egyedi takarmányozást végzünk. Rendszeresen etetünk és itatunk. 4 jő gondozás pedig félabrakot jelent az állatnak. — Most külöirösen fokoiobl munkalendületepipt —- folytatja —, mert Rákosi elvtárs uj erőt -adott. Mikor szavazatomat a népfrontra adtam, ügy éreztem, hogy arra adtam, amit Rákosi elvtárs elmondott. Azokra az eredményekre, amit eddig elértünk és arra, amit ezután fogunk uiesva- lósitani. Célja van az életemnek Éppen ezért akaiok még jobba« dolgozni. Teljes egészében akarom elsajátítani a szovjet állat- tenyésztés gazdag tapasztalatait, hegy szocialista- ap-eabgazdasägunk éjnlésébein hasznos munkát vé.; gezhessek. Ujabh győzelmekért indulnak harcba a nemesnépi Vörös Hajnal tsz tagjai 4 LOMBOS FÁK eltakarják Nemesnép község fehéréé meszeli házait. A kertek alján a, Vörös Hajmi termelőszöv&lkezet tagjai ültetnek, kapálnak a háztáji gazdaságukban. A naptüzésben jól esik meg-niegegyeng efn-i a derekat, s a kapanyélrc támaszkodva boldog szemmel nézik a dús határt, A gondolatnak nem vet gátat az erdő sem. Azon ml béklyóba kötve a szabadság, az ember, Vájjon mit csinálnak odaát? Ott elhalasztótlá]f a választást. Ismerik jól n nemesnépiek, hogyen élnek oclaát az emberek. Így hát érzik is, bogy baj min odaát. Csak egy választása lehat a jugoszláv dolgozóknak — jól tudják ezt ott is, nálunk is. Keményebben fogják hát a havát s léptük nyomán frissen zúzódik a föld. Á mi földünk. NÁLUNK nem kellett elhalasztani a választást és ezt q választást szeretettel köszöntötték ered- ményeikk'.l a nemesnépiek is. A Vörös Hajnal tsz állattenyésztési brigádjának tagjai vállalták, hogy 18 tehénnél napi háromszori fejessel és a tőgymisszázssal a fejési állagot tehenenkint 3 literrel emelik. Vállalásukat már a választás élőit telj esitel lék. Fejési átlaguk egy egy tehénnél .4 literrel emelkedett. Lakál Gyula állattenyésztési bri- gádvezelö 12 tehetni gondoz. Szovjet .szakkönyveket olvas, tamdmá- nyozza a fejlett zootechnikát. Tudását nem zárja magába, hanem átadja társainak is. Ennek eredménye, hogy Kása Józsefné versenyre hívta Horváth Kálmánná tehenészt a fejési átlag emelésében. — öröm végignézni a borjukon — mondja Németh Emil elvtárs, a tsz elnöke. — Uj módszert kezdtünk nevelésükben, az itatásos bor- junevelést. Szovjet szakkörigvekből tanultuk. Jelentős mennyiségű tejszínt takarítottunk meg és a borjuk is szépen nőnek. NÉMETH EMIL elvtárs fiatal, de magatartása és beszéde azt bizonyítja, hogy szivén viseli az 1200 holdas tsz vezetését, a tagság életét. Szeretettel említi meg egy-egy dolgozó nevét és büszkén beszél munkájukról. — Nem kell nálunk hajtani « dolgozókat a magasabb termésért. A tervünkbe úgy vettük be, hogy 30 hold rozson végezzük cl a pót. bejaorzást. Most, a választás előtt tagjaink maguk javasolták, hogy nocsak 30 holdon, hanem az ösz- szes rozson végezzük el a pótbeporzást. Brigád-vezetőink naponta járják a határt és figyelik a gabonát. Sok midik f< helyes bepor. záson, ezért a legjobb dolgozókat küldjük oda. Kitüntetés nálunk ilyen munkát végezni. Minden uj módszert, amelyet alkalmazni kezdünk szőveikszelünkben, a Lg jobb dolgozók kezdik. A NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁBAN többnyire nőhet találni. Versenyben vannak egymással. Németh Istvánná és Malus Gize'la munkacsapata járnak az élen. Lelkes munkájukkal m tguk vJán vonják munkacsapatuk tagjait. Jó és szorgalmas munkát végeznek Kiss Árpád, Qsvahl Józsefné, de a növénytermelés többi dolgozója is, Ezideig (I hohl napraforgót, (i.5, hald takarmányrépát kapáltak meg. — Sakkal többet kell tennünk, ezt a feladatot állította elénk a Álagyar Függetlenségi Népfront választási felhívása és Rákosi elvtárs beszéde — mondja lelkesen. Németh elvtárs. — Harcig kell indulnunk a választási Programm mielőbbi meg valósításáért, a magosabb termésért, Készülitek már g kukorica és a burgonya fogasolására. A burgonyát kálisóval fejirágyázzák. Minden dolgozó többet végez, .mint amennyit a munkák megindidúsa- kor terveztek. Ahol csak lehet, alkalmazzák ciz agrotechnikai módszereket, A NEMESNÉPI VÖRÖS HAJNAL termelőszövetkezet tagjai magukévá tették a választási felhívást. Újabb, h:dalmos tervek születtek. A tehenész több tejet, jobb tenyésztörzset akar nevelni, a s<4- (ésgondozá több sertést a kar adni a szövetkezetnek, 0 növénytermelő pedig több gabonát, akar termelni, Mindezt azért, hogy közelebb hozzák a függetlenségi népfront program injának megvalósulásuk Jól tudják, az ő munkájuk az egész dolgozó nép boldogulásáért van. Azokért is, akik odaát, n határon túl ma még csak álmodják a mi életünket, a szabad emberek iffaz, boldog életét. 7 óbb gondot ímdümnah a minőségre az Autójavító Vállalatnál Általános Gépipari és Autójavító Vállalat dolgozói a választási békeverseny során a 1 gutóbbi de- hádtervükel }Q5 százalékra teljesítet,ték. Az eredményt nagyban fokozta, hogy szemléltető ági áriéval és faliújságon népszerűsítették a termelésben élenjáró dolgozóka1. Kerék József minőségellenőr a választási békevevseny alatt, kés^i- leüt autókat töbhö?öi'üä ellenőrzés alá vette és így elkerülték a nagyobb minőségi kifogásokat- Az egyéni vállalások teljesítésénél Privotíica József esztergályos jár az élen. A váígs&tásqk tiszteletére vállalta, hogy teljesítményét. 130 százalékról 17Q százalékra növeli. A versenyben való ak'iv bekapcsolódása folytán már a 201 s2^ zglékos átlagot is elérte. Lemaradás muta'kozik a második negyedévre tett- felajánlásoknál. A tervi n felü} vállalt 520 ezer for inból eddig csak 46 ezer forintos teljesítést értek el. Hasonlóan elmaradtak az anyagtakarékosságu'a 'tett vállalások ieSjesjlésével is, a 30 ezer forintos vállalásukból pedig csak 5000 forintos teljesítést értek el. A jövőben a mennyiségi termelés mellei t sokkal nagyobb gondo-t kell fordítanick a minőségi munkára, mert- ezen a téren még- mindig igen sok a hiányosság. Tegnapelőtt szavaztunk a népfrontra — most még nagyobb igyekezettel dolgozunk Hosszú ezüstcsiknak tűnik fel, ahogy a vonat elhagyja a zgla- sz-entiván kisfaludpusztai kanyart. Hatalmas portglclaruk emelik magasba a huszonnégy méteres sínpárt. Vasúti fővonalat épitenek Bo. ba és Zjalaegerszeg között a MÁV Fályaépitö Vállalat dolgozói. A sínek mentén óriási köhalmazok, talpfák és szögek jelzik a nagy arányú pályaépítést. Az építés előmunkálatait január közepén közepék meg és az első vágányokat 'március 27-én fektették le. — A felszabadulás előtt. Zala megyében rossz közöekedési ír-iszonyok voltak — mondotta Gáspár Ferepc építésvezető helyettes —. A múlt re-ndszerbem nem sokat tqrödtek a megye dolgozóival. Pártunk és kormányunk következetes politikája nyomán Zalaeger. sz,sg nemsokára fő vonalai1; kap. Eddig csak kis teherbírású mozdonyok közlekedhettek a pályán, az uj sínpár lefektetése után a távolsági gyorsvonatok is bejárhatnak Zalaegerszegre s ezzel íuegazünik a vonatok túlzsúfoltsága is. A pályaépí-töbrigádok minden erejükkel azon igyekeznek, hogy tervüket túlteljesítve minél előbb adhassák át az uj építményt Kti. lönösen a választásokra való fel- kálT-UlfcBb-rf értek ej joje***5?» -cyt*. ményeket. Valamennyi brigád jóval a 100 százalék felett teljesítette tervét. Kustán Lajos 130, Nagy Lajos 128, Horváth Gyula pedig 127 százalékot élt el a legutóbbi értékelésnél. A dolgozók lelkes és lendületes munkájának gyümölcse, hogy a választásokig előirányzott 4500 vágányméter tervet május 16-ig 900 méterrel túlszárnyalták. —. Még' jobbak lennének az eredményeink, ha a zalaegerszegi forgalom dolgozói betartanák a vágányzár idejét. — mondja Kocsis József. — A szabálytalanságok miatt több munkaóránk veszett kárba. Ez nemcsak a tervünk teljesítését hátráltatta, hanem érintette a dolgozók fizetését iá. — Tegnapelőtt szavaztunk a népfrontra, most még nagyobb igyekezettel dolgozunk, mert azt akarjuk, hogy ,a zalaszentiván z-alaegerszegi szakaszt két hét múlva átadhassuk a forgalopr- nak — V6szi át a szót Halmai József pályamunkás. _ Becsülettel eleget tettünk a vállalásainknak. Tudjuk, hogy ez az ui vasút jobb közlekedést jelent Zala megye dolgozói ég a Zala megyei kereskedelem számára, naég közelebb visz; o- íatorr a 14em&Viv;'5esne£. Hogyan segít a tiizkárosultakon államunk? Nepirégen Mike]carácsonyfán tűzvész pusztított. Négy dolgozó paraszt pajtája, szalmája, takarmánya és egyéb ingóságai égtek el. Az állami biztosító kárbecslői a bejelentés utáq azonnal kiutaztak a kár felvételére. A kár megállapítása és utalványozása után a kárösszegek kifizetésére május 7-én a lenti járási tanács vb. pénzügyi osztálya helyiségében Remit sor. Nagy József fiókvezető ebbő! az alkalomból ismertette a kapitalista biztosító vállalatok kárelbírálási módszereit. Akkor a biztosítás a vagyonos elemek érdekeit szolgálta. Aránylag kevesebb díjat fizettek, kárukat pedig méltányosabban állapították meg. A dolgozó kisemberek aránylag magasabb díjfizetés mellett károsodás ese tén alig kaptak valanrit vagy semmit. A kötelező biztosítást kormányzatunk a dolgozók érdekében vezette be és alacsony díjfizetés mellett a károkat a napi forgalmi árak figyelembe vételével térítteti meg. Régen a károsultnak bankkölcsönt kellett felvennie, ha a megsemmisült épületet fel akarta építeni, ma az állam? biztosító által fizetett kárösszegből fel lejiet építeni azt, A dolgozó parasztok között itt ott arról beszéltek a? ellenséges eleinek, hogy hiába fizetik a díjat, ha kár lesz, nem kapnak semmit. Akik erre az ellenséges hangra hallgattak és nem fizették be a díjat, annak nem fizethetünk, de itt a mai példa, 3 jeleplévő négy dolgozó paraszt megértette kormányzatunk segítségét, a díjat időben befizette, ezért kárukat meg is térítjük. Nagy József fiókvezető, átadta Czigány Istvánnak a 22.337 forint kárösszeget, Czigány Jánosnak 16.612 forint, Varga Istvánnak 7,070 forint, Torda Istvánnénak 10.297 forintot. Kisfürjes? Antal a tűzrendészet! felügyelőség részéről kiemelte, hogy a biztosítást kormányzatunk a dolgozók érdekében tette kötelezővé. Nem elég azonban, hogy kormányzatunk gondoskodására támaszkodjunk, hanem minden dolgozó érdeke a tüzkármegelozés érdekében a tüzrendészeti szabályok megtartása, a gyerekekre való vigyázás, óvatosság a tűzzel való bánásnál mindennapi életünkben és vigyázás az ellenséges elemek aknamunkájára. A károsultak részéről Czigány Já nos dolgozó paraszt mondott köszö netet államunknak, mert a biztosítást kötelezővé tette és ezzel gondosko dott minden dolgozóról, most róluk is. A ma átvett pénzből a melléképületet felépíthetik és az ingóságokat beszerezhetik. Felhívja minden dolgozó társa figyelmét il biztosítási díjak befizetésére, mert senki sem tud ja, mikor érheti őt károsodás. A károsultak megelégedéssel távoztak a járási tanácstól. Itt említjük meg, hogy Juni Sándor lickóvadamosi paraszt épületeinek tetőzete, egyéb ingóságai égtek el, amelyért az állami biztosító 24.794 forint kárösszeget állapított meg. Pajor István galamboki dolgozó paraszt nem értette meg kormányza* tunk szavát, többszöri felhívásra sem fizette be a biztosítási díjat, ezért 30.000 forint kárát nem lehetett meg téríteni. Állami Biztosító Zala megyei fiókja.