Zala, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-15 / 63. szám
€§ehsil0'fálíía dolgozó siépéliez l (Folytaids az 1. oldatról) SIvíársuk és elvíársnök. drága fivéreink és nővéreink! Nagy, felmérhetetlen és pótol- hatatlan az a veszteség, amelyet népünk eJiszeu védett. De éppen az utóbbi napokban hangsúlyozta előttünk Gottwuld elvtárs, hogy — ahogyan erre a nagy Sztálin tanított '™«- a Ieg*«Jyosívbb jiereek- b.cn sem szabad csüggednünk, szem elől téveszteutink nagy fel- adatainkat m céljainkat. Most ilyeneknek kell valameny. nyűinknek lennünk, Nem lejre! gyengeség és zűrzavar sorainkban. Tömői üljünk valóm eanyicn még szilárdabban Koxrunrunista Pártunk Központi Bizottsága körül, kormányunk körül, Nemzeti Arc- rónaiunk körül. Gránitszílárdságu legyen o súlyos időben uénünk egysége! Még határozottabban és még áldozat, készebben haladjunk előre a lenini-sztálini utón. amelyet GoH. wald elvtürs mutatott nekünk! Még szorosabban zárkózzunk fel támaszunk és példaképünk, a nagy Szovjetunió és dicső Ivom- Miunista Pártja mellé,' Fokozzuk áldozatkészségünkéi és éberségünket, és mégsem miértjük mindazokat, akik megki sértik, hogy megzavarják pártunk és Csehszlovák Nemzeti A re'vonalunk, a város é* a falu dolgozó népének egységét! Uj, hatalmas energiával ío. gunk dolgozni építő feladataink teljesítésén, Első ötéves tervünket gottwaldi ötéves tervnek neveztük el, minden erő ikkel azon le- f/áink, hogy teljesítsük azt agy, ok.ogy ö meghagyta nekünk, minden erőnkkel azon leszünk, hogy fülepítsük hazánkban a szocializmust, minden erőnkkel azon leszünk, hogy még hatásosabban hiúsítsuk meg a háborús uszítok gyilkos terveit és hazánkat a Szovjetunió-vezette vi!ág.?»ékelront legyőzhetetlen erődjévé építsük ki. örökké élni fog a csehszlovák Képben Klemcnt Got {wald elv társ neve. tini fog szivünkbe», gon dolataínkban tétteinkbea. Csehszlovák rohambrigád előre Lettin és Sztálin zászlaja alatt a gottwaldi utón! Lljcn Csehszlovákia Kommunjs- a Pártja, amely sohasem árulja el Klememt Gottwakl Ieniui-sztá- Sní örökségét! Lljüii örök Időkre a esehszlo vák és a szovjet nép barátsága és testvérisége! Él jen a huszita módra és Gott- wajdboz hasonlóan szilárd és derék csehszlovák nép! Éljen és virágozzék drága cseh szlovák hazánk legnagyobb fia, Kdement GottwaJd. elvtárs becsületére és dicsőségére! CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA. A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA, A NEMZETI ARCVONAL KÖZPONTI AKCIÖBIZOTTSÄGA C ielsszloiúkía líomumnisíu Pártja Itozpooti Bizolisa^a elnökségének és a Csehszloiák fii ö* iá «-sas ás* kormányának rendkívüli ütéséről szélé közlemény P r ú g a (G T K -, K1 ti ino it <3 át 1 w a 1 d elvtar« halála, után Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége és a Csehszlovák Köztársaság kormánya közös gyászülést tartott. Az ülést Antonin Zgpótoéky miniszterelnök gyászbeszéde vezette be. A párt etnökzége és a kormány felhívást hagyott jóvá; ;• melyben Csehszlovákia Kommunist a Pártja Központi Bízót sága, a Csele /1"vák Köztársaság Kormánya és a Csehszlovák Kenudi Arcvonal Központi Akció bizottsága Csehszlovákia egész dolgozó népéhez fordul. \z együttes ülés elhatároz'a, hogy' állami gyászt rendel el az egész országban a !eme és napjáig. Az állami gyász ideje alatt félárbócra bocsátják az állami és a vörös lobogókat. Az állami gyász ideje alatt ezünétélnék a színházi és fii inelőadások, han.gy.er- si'ii vek kulturális ren <1 ez v ény ok sportrendezvények, mulatságok és ünnepségek. KI emer. t Gott'^-uld elvtárs, a Csehszlovák Köztársaság elnöke és Cselt« Szlovákia Kommunista Pártjának elnöke temetésének szervezésére bizottságot- választottak a körc'kcző összetételben: Elnök: A, Zápotocky; tagok: V. Siroky, K. Baeiiek, A. Cepieka, A. Novotny, -T. Plojhar, E. Sleelíta G. KI imént, B, Köhler. A bízót'súg titkára: B, IIrad.ee. fl begyűjtési míRisziérjum versenyig eittsse A z április 4 tiszteletére . indult •gyűjtési verseny legutóbbi értékelése szerint az ország legjobb Községe a Za:a megyei Culorföldc, második a Heves megyei Kisfü harmadik a Vas megyei Ke- meneskápolna. A járások versesben első a zalaegerszegi, ír.á. sedik a pétervásári, harmadik a zalaczentgróti járás. A kőszegi járás az etedül helyre jutott. A t ej begy üj t és ben Szolnok megye vezet, Ká-sodik Nógrád. A tcjás'begyüjtésben első Vas megye, második Győr, harmadik Zala. A bor begyűjtés háromnegyed- évi tervének teljeüé'ében is Vas megye vezet; második Szolnok, harmadik Zala. A hizottser tésbegyűjtés három- negyedévi tervének telje:i'tésébe.n el tő Vas, ' második Komárom megye. Szombaton délben Budapesten a Magyar Munkásmozgalmi Intézet : u ünnepélyes keretek között nyitották meg a ..Marx Károly J.etj" című kiállítást. A kiállítás megnyitásán megjelent Dobi. István, ia Népköz'.ársaság Elnöki Tan ácsának elnöke, továbbá Hide.; István, a minisztertanács elnökhelyettese, Horváth Márton, Hónai Sándor. az országgyűlés ouiöke, Szabó István, altábornagy. ;• Magyar Dolgozók Pártja -Poii- iií: d Bizottságának tagjai, vala- közéletünk számos más vc- z tő személyisége. Resztvettek : kiállítás megnyitásán J D. Kiszeljoy, a. Szovjetunió magyar - ' • zági nagykövete, Huan Cen. a Kínai Népköz!ársaság magyarországi nagykövete, s a többi baráti ml . in budapesti diplomáciai kép- mseiül. Réti László, a Munkásmozgalmi Intézet igazgatója bevezető szavaiban hangsúlyozta: — Amikor az egész világ dől- gazó százmillióit mélységes gyász toki el a nagy Sztálin, az embc- ; iség forrón szeretett, vezérének elhunyta miatt, amikor az agy és a szív még lázadozva veszi csak tudomásul a könyörtelen, valóságot, ezekben a napokban kerül sor arra, hogy megemlékezzünk a x>■ niz-.tközi. munkásmozgalom má. . Jk nagy halottja, a világtörténelem másik nagy halhatatlanja, ragyogó géniusza, Marx Károly halálának 70. évfordulójáról. Pártunk és kormányunk,, tudományos életünk a rendezvények és kiadványok egész sorával ál-. lit emléke! árnak a férfiúnak, «ki a világ munkássága, «zárnám ft. hatalomért folytatott harc nogy; zfuü fegyvereit kovácsok a E j ende.zvényék sorában fog la’ ; Vasáruaj», i ílí>3 íOiW’c. 15, helyet a kiállítás, mely Marx eletet, működését, tudományos elme, létének kialakulását és az elmélet forradalmi megvalósításáért folytatott harcát igyekszik bemutatni. Ezután Molnár Erik külügyminiszter mondott ünnepi megnyitó beszédet — Marx az emberiség egész tudását összegezte — mondotta többek között —. úgy, mint az ókorban Aristoteles. Az ö hatalmán elgondolásába torkollik mindaz, ami nagyot, elevent, életerősét; az emberi gondolat előtte alkotott. De mindez nála csak nyersanyaggá vált, amelyből vadonatúj, forradalmi világnézet keletkezett. — Marx harcos életet élt'. Beérhette volna azzal, hogy tükröt tart az emberiség elé, s ha ezzel beéri, akkor is .a legnagyobbak közt említenék. Mihelyt felismer- te, hogy a jövő kovácsa a munkásosztály, élére állott és vezette harcaiban, tanította küzdelmei., ben. ő. aki az elméletet forradalmasított i, a gyakorlat, a forradalom vezére és mestere leit. — A haladó emberi gondolat nemcsak Marxhoz torkollik minden formájában, de tőle indul tovább, uj magaslatok felé. Az ő elmélete az a gránitszilárd alap, amelyen Lenin és Sztálin tovább építhetett. Az a tudás, amit tő- lük. kaptunk, Marx tanait fej ieszti tovább és gazdagítja meg. Marx óta tudjuk, hogy az emberi élet teljessége az. amelynél az elméleti munka, a forradalmi cselekvéssel egyesül. Ahogy gondolataink az ö 'gondolataiból indulnak ki. úgy tetteinknél is ő az útmutató. — Március 14 — halál-évforduló. Ma 70 éve a munkásosztály csuk a csapást érezte, amely lesújtott: reá. Ma. 70 év után, feltárul előttünk a roppant alkotás, mely Marx életének eredménye lett. Alig pár napja, hogy a munkásosztály, az egész emberi ség Sztálin elvesztésével hasonló csapást szenvedett. De Maine pél dója mutatja, hogy a nagy em berek alkotása haláluk után tovább növekedik. A két gyászünnep most összetalálkozott, de <a két név, Marx és Sztálin, neve, a munkásosztály világtörténeti gyö zelmeit hirdeti. Molnár Erik beszéde után a megjelentek megtekintették a ki állítást. A RÖSENBERG-HÁZASPÁR NYILATKOZATA A Nowaday“ einni amerikai lap kérdéseket intézett az ár ütlanul haláli3i'-éll Itosenberg'-házaspárhoz. A házaspár a bűn per lefolyásáról kíapcsoktíos kérdésre elmondó ta, hogy az amerikai hatóságok minden! i [követlek u közvélemény í'éíreV'ze'éscre. így akarták hihetővé tenni bűnösségüket A bűn« per nem egyéb provokál; komé diánál: a terhelő tanuk valameny. nyicn az FBI megfizetett tmbe; r, További kérdc.-ekív válaszolva Bősen béig-ház :spá.r h -ngsulycz .* emelik ügyük kedvező kimenő'e1 óig men ái.'ta.lanok, As <-nu;Vk bi. zonyil fisára megfelelő bizony! 1 év kokat terjesztettek elő. Megemlékezve arról a küzdelemről, amelyet a becsülő esen gondolkodó emberek folytatnak megmentésük érdekében, annak a meggyőzedé, »üknek adtak kifejezést, hogy az amerikai nép is mind nagyobb- irtértékben csatlakozik ehhez a küzdelemhez. •Hiszünk a békében és meggyőződésünk, hogy az Egyesült Államok és a Szov‘unió barát sagos megegyezésre juíJiün-x ha nyuzodi és tárgyilagos- ltg-ör,. ben . icfo-yó megbeszélésen li.-z’áz m mind-' n vitás kérdést“ — je ic-nUnte ki végül Ki Ív. "■ Julius' Bosen borg. Osszebívták as orsísy4ilést A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az országgyűlést 1Í153. cvl március hó 17-éa, kedden délelőtt IX órára összehívja. A Szovjetunió magyarországi nagykövetségének köszöneté A Szovjet Szocialista Köztársa súgóit Szövetségének magyarországi nagykövetsége szívből jövő köszönetét fejezi ki mindazoknak a szervezeteknek és személyeknek akik tisztelettel adóztak J. V. Sztálin, a Szovjetunió Miniszter, tanácsa Elnöke emlékének és részvétüket fejezték ki a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövet, ségének kormányát és népét ért súlyos veszteség, Jofczii Vissza, rionovics Sztálin, a Szovjetunió Minisztertanácsának Elnöke halálának alkalmából. Külön brosúrában meg'etení C. M. Malenkov, L. P, Berila és V. M. Molotov ayászbeszéde Obreczán Ernő fejőguiyás felhívása az áttami gazdaságok fejógulyásaihoz Obreczán Ernő’, az alagi állami gazdaság fejű gulyás at, aki a múlt évben átlag 6421 liter fejési átlagot ért cl, felhívásai fordult az állatni gazdaságok fejőgulyásaihoz. Felhívásában elmondja, hogy az alagi állami gazdaság dolgozói is elhatározták, hogy termelésük növelésével fejezik ki hűségüket Sztálin elvtárs tanításai iránt. „Vállalom — hangzik többek között a felhívás —, hogy ebben az évben minden tehenem után 500 literrel több tejet fejek, mint amennyit tervem előír. 1953. évi tej termelési tértem 14 tehén után 61.700 liter. Az esztendő végére ehelyett 68.700 liter tejet fejek. Megfogadom, hogy április 4 tiszteletére az eddig hátralevő időben minden tehenem után napi három literrel többet fejek, .mint amennyit tervem előír s így egy tehénre eső március havi tejtermdési tervemet 90 literrel túlteljesítem. A gondjaimra bizott 14 tehén után ebben az esztendőben 14 borjut -elletek és legkésőbb az elles után két hónappal minden tehenemet raegter mékenyittetem'k Felhívása befejezésül Obreczán Er. nő a következőket írja: „Állami gazdaságok fejőgulyásai! Április 4 méltó megünneplésére keljünk versenyre a tejhozam növeléséért! Az ipari dolgozók példájára ünnepeljük mi is felszabadulási héttel ezt a nagy évfordulót'*. Felvételi vizsgák a színház- és filmművészeti főiskolán A szánház. és filmművészeti föI iskola az 1953—54-es tanévre a következő fötaoszakokra hirdet felvételt: 1. Színész-főtau&zak: színészet és operettszinészet:. 3. Rendező-fő'tanszak; u szinhá zi rendezés. 3. Dramaturg-kritikus főíau- szak: dramaturgia, kritika. 4, FJlmíőíansZak: dokumentum filmrendezés és operatőri művészet. Fiatal koreai parancsnok hőstette Phenjan (TASzSz)' A Mincsu Csőszön“ cinül lap beszámol Li Csen Na ni koreai tisztnek, a Koreai Demokratikus Ifjúsági Szövetség tagjának hőstettéről. Li Csen Nőni rohamosztaga a 85U- számú magaslatén folyt éjL s-znkai harcban leküzdötte az eL levs ég ellenállási gócpontját. Egy amerikai nehézgéppuska azonban tüzelésével továbbra is akadályozta a művelet sikeres végrehajtását. Ekkor Li Csen Narn a géppuska fészekre vetette magút és kézigránátokkal jyróbália megsemmisíteni a gépfegyvert. Amikor kézigránátjai. elfogytál^, (estével (akar. ta el a gépfegyvert. Ezzel elősegítene azt, hogy harcostársai sikeresen végrehajtsák a hadműveletet. MEGTAGADTAK a vízumot az angol hatóságok Németország Szocialista Egységpárt jénai: küldöttségétől, amely koszorút akart helyezni M *Károly londoni sírjára. Az ENSzEP Harry Polliit elvtársat, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkárát kérte fel, hogy nevében helyezzen el koszorút Marx sírjára. — A CSEHSZLOVÁK külügyminisztérium jegyzékben tiltakozott az USA. kormányánál a március 11-í incidens miatt, amikor is két amerikai lökhajtásos repülőgép behatolt Csehszlovákia légi- {erébe. A csehszlovák kormány fi. ggehneztclix az USA kormányéit, hogy az amerikai repülőgépük csehszlovák terület feletti repüléseiért és ennek következményeiért o felelősség re USA kormány ál} terheli. i 5. Táne-főtauszak: színházi táncrendezés, néptáuekoreográ- fia, íáocpedagógia. Azok a munkás, dolgozó paraszt és értelmiségi fiatalok, akik c pályák közül bármelyikére tehetséget éreznek magukban, felvételi kérelmüket rövid életrajzzal együtt mielőbb küüjék be a Színház, és Filmművészeti Főiskola igazgatóságához (Budapest, VIII., Vas-u. 2/c). A jelentkezéseket május 15-én zárják le. Fe ozóőik a siarf zán:ev£k?nység Ogf-Korea síkságain Phenjan. A ..Koreai Központi Távirati Iroda' ‘ jelenti, hogy az ellenség , megtorló hadművelete ellett harcoló délkoreai népi partizánok áttörnek az ellenség mögöttes területein lévő síkságokra-/4 A Csdiiezan térségének hegyvidékében tevékenykedő partizánalakulat február 19-én éjiszaka áttört az ellenséges gyűrűn, és benyomult az Észak-Csonna tartományban ]évö Csongup megye területére, A partizánalakulat Kobu térségében megtámadta a liszinmanista pénzintézeteket és elégette az ngynevezo t- .pénzreform'* céljaira elraktározó í bankjegyeket. — AZ AMERIKAIAK arcát!a. nul megszegik a fegyverszüneti tárgyalások -színhelyének semlegességé'- Legutóbb március 8-án és íhéji hatolt be ka'oirai repülő, gép a tárgyalások színhelye fölé és lőtte az értekezlet térséget. A koreai-karai összekötődsz! tiHaközölt az incidensek miatt. Időjárás jelenté» Taihaló időjárás vasárnap eefjg: kisebb felhőétyonuiások, ma még néhány helyen, főleg keleten kisebb havazás. Mérsékel'.. időnként élén« északkeleti, keleti s,;é.l. ,\z éj »szak:.: fagyok tovább tartanak, a nappali hőmérséklet kissé emelkedik. VárTial'ö hőmérsékleti értékek az ország területén: vasárnap reggél minus/, r, — mínusz 9, a hóborito ta lielyeke.. mínusz 9 — mínusz .12 fnk_ délben I.—4 fok között. A várható nu.j-i köz^phőnté-rséldfct' anúreJu? Tő éin, vasárnap 4 fok alatt lesz. tüiicpélyesen 111 e# nyitott á k a „flarx Károly élelem-kiállítást Moszkva {TASzSz). A Politikai! Irodalom Állami Kiadója külön j brosúrákban kiadta G. M. Malen- I kornak, L- P. Borijának és V. M.j Mololovnak Joszjf yisszárionovics* I Sz'álixi temetése napján, 105d aiárciv* 9-én a Vörös-téren ar- [ tolt gyászjgyülésen mondóit beszédéi!'. A brosúrák egyenkint 3 millió példányban jelentek meg.