Zala, 1953. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-04 / 29. szám
VILÁG PROLElÁRJAI EGYESÜLJETEK! A bírálat után «óbban dolgozik a szakszervezet Bázakerettyén — jobbak az eredmények AZ MDF ZALAMEfiTEl PÍRTRIZOTTSÁoANAK SA(*HjAPJA IX. évfolyam szám. Ara 50 fii Sér 1953 február 4. Szerda A februári tanácsülések elé Pölöskén párosversenyben folyik a begyűjtés Tanácsüléseink a tanácsok ál I alános megerősödésével együtt szinte hónapróHiónap- ra fejlődést mutatnak. A dolgozók egyre jobban tapasztalják. hogy a tanács valóban ő érték van s a tanáesülésc-kre, ahol az őket érintő legjelentősebb állami problémákat — mint a mezőgazdasági terme* lés, a begyűjtési tervek megállapítása és teljesítése, a pénzügyi tervek biztosítása, a költségvetés megállapítása, Kt'b- — tárgyalják, szívesen mennek el és jelenlétükkel gyakorolják a dolgozók közvetlen ellenőrzését a választott szerv, a tanács felé. Az állami munkába, a hatalom gyakorlásába mindig nagyobb számban kapcsolódik be megyénk dolgozó népe. Bár kónapról-kónapra folyamatos a tanácsülések javulása és a résztvevők száma is havonta átlagosan 1—1 százalék emelkedést mutat, — az eredménnyel még sem lehetünk megelégedve, mert a múlt év végére azt tűztük ki célul, hogy legalább 90 százalékban biztosítani. fogjuk a választott tanács tagság rendszeres megjelenését. Ezen a téren csak 86 százalékos eredményt értünk cl. Ezen úgy kell javítanunk, hogy a folyó év első negyedé" bon jó politikai munkával legalább 95 százalékban biztosítsuk a tanácstagok rendszeres megjelenését a tanácsüléseken s a kívülálló megjelenő dolgozók számát is tovább növeljük. Az a tapasztalat, hogy ahol a tanácsülés a helyi politika kialakításával is fontosságának megfelelően foglalkozik az országos nagy kérdések mellett, ott az érdeklődés, a résztvevők száma növekszik és egy-egy község dolgozói többségükben bekapcsolódnak egy- ogv fontos helyi kérdés megoldásába. Például kulturott- hont építenek, utakat, járdákat ‘létesítenek, vízlevezető árkokat tisztítanak ki, stb, mint Zalaszentmihályon, Zalatárna- kon, Pusztaszentlászlón. Egészséges jelenség és e tekintetben tovább kell fejlesztenünk a tanácsdemokráeiát, hogy bátrabban bírálnak a tanácstagok és az eddiginél ön tudatosabban mondják meg a hiányosságokat, de tesznek javaslatokat is a munka megjavítására a kívülálló dolgozzék. Oltáré községben például megbírálta a tanácsülés a végreh a j t ó bizo tts ágot> amiér t megengedte, hogy egyesek ^ a fa fuvarozási tervek teljesítése alól kivonják magukat^ A szocializmus építésének éltető szelleme a verseny lendülete. S ahol községeink eddig is a dolgozó tömegekre támaszkodva igyekeztek feladataikat megvalósítani, ott az eredményekben mutatkozott meg a verseny hatása. Gondoljunk csak vissza a nagy_ gabona begyűjtés idejére. Szinte egyetlen ember sem volt a megyében, akit ne érdekelt volna a megye, járás vagy községe helyezése és ne igyekezett volán maga is mindent megtenni a becsületes teljesítéssel a begyűjtési eredmény növelése érdekében. S ez a versenyszellem most újból komoly fellendülés előtt áll. A múltbavi tanácsülésen Csesztreg község hívta versenyre a járás valamennyi községét Rákosi elv- társ születésének évfordulója tiszteletére és vállalták, hogy első negyedévi tej-, tojás-, ba- romfibeadási kötelezettségüket már március 9‘ére teljesíteni fogják. A járás több mint 21 községe csatlakozott már eddig ebhez a felhíváshoz. De nem maradt hátul a Idényei járás sem. A járási tanács a községek javaslata alapján versenyre hívta a megye valamennyi járását és a tojás-, baromfi-, sertés*, valamint az adóbevételi terv határidő előtti túlteljesítését vállalták. A lenti és a lebenyei járások harcos törekvéséből újból az látszik, hogy az elsőségért harcolnak, ujult erővel előretörnek. Néhányszor megmutatták már: nem természeti törvény az, hogy a lenti és lebenyei járásoknak a ranglista végén kell egy-egy fontos feladatnál végezniük. A többi járás vegyen példát, kezdeményezésükből. Februárra a tanácsülések előkészítésénél uj rendszert valósítunk meg, ami a fejlődés és az elért eredmények következménye. Jövőben a tanácsüléseket megelőzően mindig értekezleten fogják a felettes szervek számonkérni, hogy a tömegkapcsolatok kiszélesítésének e fontos eszközével hogyan éltek tanácsaink s az értékelés során egyben elvi és gyakorlati módszerbeli segítséget is kapnak tanácselnökeink ahhoz, hogy a tanácsüléseket , még eredményesebben szervezzék meg. Azt azonban soha, egyetlen tanácselnökünk, végrehajtóba zottságunk se tévessze szem elöl, hogy a tanácsülések nemcsak azért vannak, hogy Alkotmányunk és a kormányrendeletek értelmében azokat bizonyos időkben megtartsuk, ha,- nem arra szolgálnak, hogy segítségükkel, a dolgozók legjobbjai hói választott tanácstagság határozata nyomán, a tanácstagok példamutatásával, egy-egy község, járás, az egész megye dolgozóinak felajánlások, versenyszerzödések kapcsán történő aktív hozzáállásával minél eredményesebben valósítsuk meg a népgazdasági tervekből reánk eső feladatokat és minél nagyobb mértékben biztosítsuk a helyi gazdasági é& kulturális fejlődésünket is. Ezzel az alapvető célkitűzéssel készüljenek községeink, városaink, járásaink a februári tanácsülésre, ahol a tavaszi mezőgazdasági munkákra való jó felkészülés, az uj begyűjtési rendelet ismertetése cs végrehajtásának megszervezése, valamint az állatállomány ál- teleltetésének biztosítása legyenek a legfontosabb napirendi pontok! Agárdi Tibor a megyei tanács vb. titkára Ikred meny: egy nap alatt ISO tojás A pölöskei dolgozó parasztok az elmúlt évben is teljesítették az állam iránti köielezettségüket. Nem ment minden simán, voltak hiányosságok is. A tanulságot leszűrve a községi tanács tervet készített az 1953. évi begyűjtés sikeres teljesítése érdekében. Pö- löske szocialista község-, négy el- sötipusu és egy harmadik tipusu tenmielöcsoport vonja magába a község dolgozóit. A községi tanács minden csoportnak és csoporton belül minden tagnak megadta a beadás kiszámításához szükséges adatokat, területet, kataszteri tiszta jövedelmet A községi tanács meghívta a csoportok párttitkárait, elnökeit, az állandóbiziottsági tagokat, népnevelőket aktívákat értekezletre ahol a tanács titkára ismertette az uj begyűjtési rendeletet. Ezen az értekezleten kiosztotta a tanács minden csoport és minden tag része az évi beadás részletes ismertetését. A jelenlévők már itt kiszámították, hogy miből mennyit kell leadniolc. Az értekezleten egészévi hosszúlejáratú versenyre hívták ki egymást a csoportok. Versenyüli célja: a beadás tuJieljesitése, Elhatározták, hogy a versenyt minden héten szombaton vb-ülé- sen értékelni fogják A versenyt minden csoportban egy vb-tag és egy állandóbizottsági tag ellenőrzi és beszámolnak minden héten az észrevételeikről. A tanács ele. kor értékeli a versenyt és a népnevelőket, valamint az állandóbi- zottságok tagjait arra a területre küldi felvilágosító munkát végezni, ahol lemaradás mutatko. zik. Az értekezlet után a népnevelők, aktíva és a begyűjtési állan- dóbizottság tagjai elmentek a csoportok minden tagjához, elbeszélgettek velük, Segítették kiszámítani, hogy mennyit kell le- adníok Kiszélesítették a versenymozgalmat a csoportok tagjain belül is. Ennek eredményeképpen minden csoporton belül a tagok egymással is versenyeznek az állam iránti kötelezettségük túlteljesítéséért. A versenynek hamar megmutatkozott az eredménye. Január 27-ig az clsönegyedévi baromfibeadásukat 140 százalékra teljesítették, 750 kiló baromfit adtak le. Lemaradás mutatkozott azonban a tojásbeadás teljesítésénél erre az évre január 27-ig csak 265 darab tojást vittek a felvásárló telepre. A verseny kiszélesítése után egy nap alatt már 180 darab tojást adtak be a dolgozók. A verseny egyre fokozódik különösen azokon a területeken igyekeznek a dolgozók, ahol eddig lemaradás mutatkozott. A pölöskei dolgozó parasztok versenykihívásokkal és egymás- közötti párosversennyel akarják fogadalmukat megvalósítani beadási tervüket tulteljesiteni. Azt akarják elérni, hogy községük megyénk élenjáró községei közé: kerüljön. 1953 jan. 30-tól febr. 9 dg rendezi meg első ízben Magyarországon a „Természettudományos és Ismeretterjesztő Könyvhetet“ a Természettudományi Társulat és az. Allan-i Könyvterjesztő Vállalat. A könyvhét alatt az iskolákban a tanárok ismertetik a termé- szetludományos könyvek olvasásának, tanulmányozásának jelentő, ségét, az üzemekben és a falvakban a, Természettudományi Társulat munkatársai tartanak előadásokat. Számos üzemben filmveti. téssel kapcsolják ősszé az előadásokai. A „Természettudományos Ismeretterjesztő Könyvhét“ feladata a természettudományos könyvek olvasásának, tanulmányozásának széleskörű népszerűsítése. Célja: rámutatni arra, hogy milyen je. lentősége van a tudományos ismeretterjesztő irodalomnak népünk kulturális fejlődésében, a tudományellenes németek, a babonák elleni harcban. ,. 1953-ban értem meg hány üdülni mehettem. Mint állat- gondozó dolgozom ct becsehelyi Szabadság tszcs-ben és jó munkámért két heti beutalást kaptam Lillafüredre. Nem is mondom azt. milyen nagy élmény számomra, amikor 54 éves létemre boldogan kijelenthetem, hogy ez az ország a dolgozó nép országa, melyben érdemes dolgozni. A 'múltban as uraságnál bármilyen jó munkát is végezhettem volna, azt az ispán vr csak a maga, számára könyvelte volna el. Ma már ez mind másképp van, mert minden dolgozó olyan megbecsülésben vess részt, ahogy munkáját elvégzi. Jó munkám után, amit az elmúlt évben végeztem, jutalmat is kaptam: 4 darab süldőt és 446 forint pénzjutalmat. Az üdülőben pedig minden jóban megvolt a részem. Szórakozhattam is és ami a fontos, sokat tanultam, mert napközben sok tszcs taggal beszélgettem, akik elmondták, hogy milyen módszerekkel végzik munkájukat. Azokból idehaza többel megvalósítok, hogy munkámnak még jobb eredménye legyen. VAEGA GYOEGY Becsehelyn Szabadság tszcs A jó munka jutalma — 2 hét üdülés először, DIÁK-LEVELEZŐINK ÍRJÁK Tóth László, az; ásványolaj bánya, szati technikum tanulóinak mun kájáról számol be. — Közisme hogy a II. C. osztály fegyelmezetlen és rossz tanulmányi elömene e. lü. Oka az, hogy jobbén hosszú ideje nem akarnak javítani mun kafegyelmiikön. Köztük Láng Mag dolna már sokszor megfogadta, hogy- jobb munkát fog végezni, de ez csak ígéret maradt. Ha egyesre felel, úgy igyekszik társai előtt „igazolni“ magák hogy neve raj ta. Láng Magdolna elfelejtette hogy a diákotthon, melynek ö is lakója, csak az arra érdemes előmenetelő tanulókat fogadja ma gába. Hanyagsága és nem'örődöm sége foly án jog'álan erre a he'y re, s érdemtelenül foszt meg a ked v-ezmények öl egy arra érdemes ' - r.ulót. Gondolkodjon ezeken, s v<!v re ne Ígérjen, hanem javítsa rr magatartását és tanulmányi ere . menyé U ★ Diáko'thonunk tagjainak ré- • "ágya volt egy jól ber'ühd'-zel salgó — Írja levelében Be11 Istvá.n Nagykanizsáról- — Most lósuit -meg kívánságunk, kap v egy nagy termet az iskolától, ársa’gó: feldisziteltük. be) er a tűk. Van rádiónk, kedv-* sze záloga that mindenki a kü’ön folyóiratokban, olvashat, sakkozór Gyorslista a nyereménybetétkönyvek íianuár 30-án tartott sorsoíásáról Az Országos Takarékpénztár a nyereménybeté könyvek negyed évenként esedékes sorsolását ja nuár 30-án tartotta meg Budapesten. A Zala megyében váltott nyereménybe'étkönyvek közül az alábbiakat sorsolták ki 200 százalékos, 100 százalékos, illetve 50 százalékos nyereménnyel: 200 százalékot nyertek: Sorozat: Sorsz.: Sorozat: Sorsz. 19 867 39 3076 19 49 G 5 19 5340 100 százalékot nyerlek: Sorozat: Sorsz. 1 Sorozat: Sorsz. 19 2892 19 3510 100 százalékot nyertek: Sorozat: Sorsz.,: Sorozat: Sorsz.; 19 4048 19 4787 19 5050 *19 5759 50 száza lékot nyertek: Sorozat: Sorsz. .: Sorozat: Sorsz. 19 63 19 562 19 731 19 756 19 995 19 1005 19 1517 19 1519 19 1636 19 1680 19 1785 19 1922 19 2132 19 2223 19 2:225" 19 2383 19 2402 19 2445 19 2457 19 2811 19 3021 19 8122 19 3126 19 3130 50 százalékot nyerlek: Sorozat: Sorsz.: Sorozat: Sorsz19 3135 19 3289 19 4562 19 4659 19 4661 Í9 4664 19 4943 19 4986 19 5142 19 546Q 19 5742 19 5844 19 6245 19 6418 19 6432 19 6575 Fend gyorslista közvetlenül húzás után készült. Az esetlege"* számhíbákért felelősséget nem vál latunk. A hivatalos nyeremény jegyzék február1 3-tól kezdődően az Országos Takarékpénztár fiókjai nál és a postahivataloknál meg- lekiníhető.