Zala, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-16 / 13. szám
Két expresszlevét beszélget a- Zalaegerszeg—Szom. bethely között Celldömölkön át közlekedő személyvonat 'postakocsijában. — Hova tetszik? — Szombathelyre. — És /jegyed? — Én meg Cellbc. Mondja, nem ■mehetnénk gyorsabban? — Mehetnénk mi, csak nem hagyhatjuk itt a vonalot. S a már nem egyszer okkal tik rclmetlen címzett várhatja a levelet. Törődik is ezzel a posta! !Fütyülnek gz expresszien élre, talán még csititgatják is, hogy tente expressz, tente, odaérünk este• Hogy aztán az estéből reggel is lesz? Igazéin, ne tessék kicsinyeskedni. így történi meg (most már ki 'itatja, luínyactízben), de az utóbbi hetekben egyre gyakrabban, hogy pl. a, január 12-én délben Szombathelyre küldött expresszien elünket 13-án reggelig csak vitte, vitte a postakocsi, ki tudja, merre? Mert ezen a- vonaton Celldöniölk ■felé könu'tazuak a levelek, míg a nagykanizsai nem visz egy fikarcnyit sem. Meg vagyunk győződve róla, hogy a posta a legjobb szándékkal utaztatja a leveleket Celldöniölk felé — hiszen, a, vonatnak 6 órára Szombathelyre kell érnie. A mozgóposta kocsijában azonban vajmi heveset tudhatnak erről• Végre már nem ártana fclvilá. gosiűeni őket arról, hogy az expressz címke azt jelenti, hogy... ■node, ezt a posta úgyis jobban tudja. Tö!>l> tudás — nagyobb termés A mezőgazdasági szaktanfolyamok iránt igen nagy az érdeklődés a Lengyel Népköztársaságban. A termelőszövetkezeti tömeg- oktatási tanfolyamokon és a továbbképző tanfolyamokon több mint másfélmillió lengyel paraszt vesz részt. Hétezer előadó mintegy G6 ezer szakmai előadást tart ezen a téren. Az elmúlt gazdasági év is bebizonyította, hogy a tanfolyamokon szerzett tudás igen nagy segítséget jelent a dolgozó parasztság számára. A tanultakat átültették a gyakorlatba s ennek eredményeképpen jelentősen emelkedett a terméshozam és az állattenyésztés hozama. Erről a többi között meggyőződtek a gdaneki vajdaság dolgozó parasztjai is s éppen ezért tömegesen jelentkeztek a -z."4vtanfolyamokra. A vajdaság U8< szövetkezeti tagja közül például 900 jár a téli tanfolyamokra. APRÓHIRDETÉS JÓ- ÁLLAPOTBAN lévő butoroi?, ruhaneműk, könyvek eladók. Zalaegerszeg. Kcr.ztolánvi-iitca 51. V) A ZALA MEGYEI Sütőipari Vállalat közli a dolgozókkal, hogy Zalaegerszegen. Marx téren sütőipari szaküzletét folyó hó 15-én megnyitotta. Az üzlet kél műszakban, reggel hattól este 10-ig többfajta süteménnyel a dolgozók rendelkezésére áll. (9) Olvasd és terjeszd A TOTO N TEREMÉNYEI BESZÉLNEK A 2. FOGADÁSI HÉTEN: 12 találat = 22.850 forint 11 találat — 290 forint 10 találat — 88 forint Ezen a héten a Sportfogadási osztály kirendeltségeinél és a tipp-szelvény árusítóknál foto.szelvényei; vásárlói 1953. évi táreanaptárt kapnak. R téli gépjavítás elsősorban politikai feladat SPORT Pártunk Központi Vezetőségének 1962. november 29-i ülésén Gerö elvtávs, majd az országgyűlés december 15-i ülésén Rákosi elvtárs bírálta a gépállomások munkáját, egyben megszabta feladatainkat. Megyénk gépállomásainak a téli feladatok sikeres elvégzésével kell hozzákezdeni a hibák kijavításához, hogy az 1.953-as évben sikeresen végezzék el azokat a feladatokat, melyeket országunk dolgozó népe jogosan elvár tőlük. A téli időszak alatt gépállomásainknak az egyik legfontosabb feladata az erő- és munkagépek időbeni és minőségi kijavítása, hiszen itt kezdődik az idei magasabb terméshozamért fo-íyó küzdelem. Ha idejében és jól javítjuk ki traktorainkat. munkagépeinket, akkor kellő időben tudjuk biztosítani a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzését, tervünk teljesítését- A téli gép javít ás nemcsupán technikai, hanem elsősorban politikai feladat, ami — taint Sztálin elv-társ tanítja — magában foglalja a gazdasági feladatot is. Melyek azok a Iegfcn'osabb feladatok, amelyekét a gépállomások pár'szervezeteinek el .kell végezni a téli gépjavítások sikere érdekében ? Gépállomásaink pártszervezeteinek biztosítani kell a termelés pártellenőrzését, émelni a dolgozók között a nevelő, felvilágosító munka színvonalát. A gépjavításokat .javítóbrigádok végzik. Van -differenciái!-, motor- és munkagép j avi tóbrigád. Pártszervezeteinknek a gépállomások igazgatóival karöltve biztosítani kell, hogy ezekben a javitóbrigádokban a kommunisták helyes 'arányban legyenek elosztva. A pártvezetőség hétenkint vezetőségi ülésen tűzze napirendre a gépjavi'ások állását, ese-tenkint hívjon meg' a ja- vi'óbrigádokból egy-egy kommunistát és számoltassa be a brigádokban folyó munkáról. Helyesen foglalkozik a gép javítási munkákkal a türjei gépállomás pártszervezete, ahol például a legutóbbi párívezetőségi ülésen megvitat táik a pátyi gépállomás gép javítási munkájának tapasztalatait és a jó tapasztala'ok felhasználására határozalcíkat hoz'ak- A türjei gépállomás gépjavításainál: a pártszervezet jó munkájának eredménye meg is müta'kozik. A január (5-ig beütemezett javítási tervüket 128 százalékra teljesítették. Hasonló ió eredményt ért el a felsőbagodi gépállomás, ahol javítási tervüket 125 százalékra teljesítették- Kiváló eredményt ért el a mo‘orji2vitóbrigád, mely ja- vi’ási tervét 150 százalékra teljesítette. a .ió minőségi javítás mellett 6297 forint nieg'-a-karitást értek el. Ebben a brigádban dolgozik Kiss Károly népnevelő, aki példamu'atásáv-al buzdítja a brigádok többi Itagját is Azokon 'a gépállomásokon azonban, ahol a párt-szervezet nem foglalkozik kellő súllyal a gépjavításokkal, nem ellenőrzi a határidők betartását, ott lemaradás van. Példa erre a letenyei gépállomás, ahol a beütemezett! 9 cséplőgépből csak négyet, 4 vetőgépből csak egyet, 6 ekéből csak négyet javítottak ki. Hasonló a helyzet a szcntlíszlői gépállomáson is. Pártszervezeteinknek a népnevelőkön keresztül kell mozgósítani a dolgozókat, ráirányítani figyelmüket a legfontosabb feladatokra, ezért a népnevelők részére minden héten csütörtökön meg kell tartani az értekezletet, ahol amellett, hogy a népnevelők beszámolnak az elvégzett munkájukról, konkrét agitációs érveket is kapnak. Igen fontos, hogy a politikai helyettes elviársak konkrét agitációs érvekét dolgozzanak ki, hiszen nem elégséges, ha -a népnevelőink arról beszélnek a dolgozókkal, hogy szükséges a minőségi javítás, hanem a lényekkel is be kell bizo- nyitanidk, hogy milyen károk származnak egész népgazdaságunk számára, ha rosszul javítják ki a gépekét. Például ha egy 24 szántógéppel rendelkező gépállomáson a rossz javitás következtében a tavaszi kampány idején 5 százalékos a gépkiesés, akkor ez azt fogja eredményezni, hogy 1G8 mű- sz-aknormakiesés lesz, vagyis 857 normálholddal kevesebb tatajmun- kát végeznek el- Ennek köve'kéz. menye pedig az lesz, hogy csupán ennek a gépállomásnak a körzetében 2568 mázsa gabonával kevesebb termés lesz. A traktorosok keresetére is komoly kihatással van a gépkiesés, mert a 168 mű. szaknorma kiesés következteben 6511 forinttal kevesebbet keresnének. A téli gépjavításoknál igen fontos, hogy pártszervezeteink rte csa-k arra mozgósítsák a dolgozókat, hogy időben és minőségileg javítsák ki a gépeket, hanem arra is, hogy a javitás a helyi tartalékok f te kas Znál ás aval be kerüljön sokba. A népnevelők feladata megmagyarázni, hogy miér; szükséges a takarékoskodás. A politikai helyettesek erre is dolgozzanak ki agitációs érvekét. A téli gépjavi'ásóknál például körülbelül 250 darab kormánytolérudfejre van szükség, amit- h-a újonnan vesznek meg, darabja 40 forintba. kerül. Ezt azonban a gépállomáson is elő lehet állítani esztergapadon tömör selejtany-agból. Egy darab megmunkálásához 3 óra szükséges, ami összesen 12.15 formtet tesz ki. Tehát darabonkint 27.85 forint megka-küritást érhetünk el- Ez megyeileg 6962 forint megtakar it ást jelent. Ebből az összegből egy erőgép teljes generáljavatását tudjuk elvégezni, vagy három erőgépen a foiyójavitáshoz szükséges alkatrészeiket tudjuk beszerezni, vagy egy uj szártépőgé- net csináltathatunk, amivel legkevesebb 1400 köbméter silóta- k.armányt késziilletünk ól, ezzel 200 darab számos állat áittelelie- tését tudjuk biztosítani. Pártezer- vezeleinknek a takarékosság terén is meg kell valósitaniok pártunk Rádióműsor 1953 január 19—25-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK Kossuth Rádió: 5.00—S.30-ig: Zenés műsor a munkába induló dolgozóknak, közben 5.00 Hírek, lapszemle. 0.00 Falurádió. 6.45 Hírek. 7.40 Naptár. 7.45 Lapszemle. 7.55 Műsorismertetés. 8.30 Műsorzárás. 12.00 Hírek, hangos újság. 14.00 időjárás- és vízállásjelentés. 15.00 Uttörőhiradó. 15.15 Hirck szerbül. 17.00 Hirek. 18.40 Hirek németül. 19.30 Hirck szerbül. 20.00 Hirek. 22.00 Hirek, sport. 24.00 Hirek. Petőfi. Rádió: 6.45 Jó reggelt gyermekek! 7.15 Hirek szlovénül. 10.00 Hirek. 11.30 Műsorzárás. 18.25 Hirek szlovénül. 20.15 Sportnegyedóra. HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.30 Népi zene. 13.00 Operettzene. 13.30.Már uj világunk épül . . . 14.15 Zenés kalendárium. 15.30 Ifjúsági dalok. 15.50 Rádió kisegyüttese. 16.20 Most légy okos,. Domonkos! 16.45 Műsor az úttörők' zenei szakköreinek. 17.30 Madách Imre, a költő — irodalmi összeállítás. 18.00 Jó mun káért szép muzsikát. 20.10 A puskás civil bér, színmű. 21.19 Hanglemezek. 21.30 Lengyel szórakoztató zene. 22.25 Szimfonikus zene. 23.25 Népi zene. Petőfi Rádió: 15.00 Lengyel zenekari hangverseny. 16.00 Eg-y csepeli munkásasszony, Ruffy Péter Írása. 16.30 Filmzene. 17.00 Opcrettrészlelek. 17.40 Nép nüivolé.'i híradó. 18.00 Tánczene. 18.45 Népdalok. 19.35 Szív küldi. 20.00 Sólymos Péter Ravel.műveket iá iszik KEDD. Kossuth Rádió: 12.30 Hang. lemezok. 13.00 Népi zene. 11.15 Opcroti. zene.. 15.30 Elnyomott népek dnlal. . 13.5Q Délutáni hangverseny. 13.20 Gycnnókrá- dió. 16.10 Orosz nyelvlecke gimnáziumi tanulók részére. 17.15 Egy falu — egy nóta. 18.00 Lengyel békedalok 18.20 Egyszerű, mint az igazság ■— emlékezés Lenin elvtársra. 20.10 Hat ps fél nap, dokumenljáték a szuhakállói bányászok mentéséről.-21.00. Tánczene. 21.15 Hangverseny. 23.10 Mozart: Német táncok. 23.20 Szórakoztató zene. Petőfi. Rádió: iű.OO Kamarazene. 15.25 Rádió kisegyüttese. 10.10 Lengyel népi muzsika. 17.10 Zenekari hangverseny. 18.45 Szív küldi. 19.35 Vidám esti 'zene. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.30 Népi zene. 13.00 Lengyel zongorajáték. 13.30 Orosz forradalmi dalok. 14.15 Lengyel dalok. 15.30 Szimfonikus zene. 16.20 Gyermekrádió. 17.15 Filmzene. 17.45 Szív küldi szívnek. J8.10 Építőipari félóra. 20.10 Egy falu — egy- nóta. 20.35 Bel. grádban történt. Kulcsár Ödön elbeszélése. 2L00 Hangverseny. 22.55 Népi zene. Petőfi Rádió: lo.OO Hanglemezek. 15.30 Az Elbától a Csendes-óceánig. 15.45 Hanglemezek. 16.45 Lengyel zongorajáték. 17.30 Vidéki népi zenekarok hangversenye. 19.35 ‘Magyar és szovjet hang szerszólók. CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 12.30 Len. gyei forradalmi dalok. 13.00 Szórakoztató zene. 14.15 Gyermekrádió. 14.50 A kuruc, kor dalaiból. 15.30 Egv nagy építkezés hajnalán .16.00 Keleten’kél a nap. 17.00 Külpolitika. 17.35 Jó munkáért szép muzsikál. 18.00 A Néphadsereg Híradója. 20.10 Az elvarázsolt kastély, opera 4 felvonásban. 23.20 Szórakoztató zene. Petőfi Rádió: 15.00 Üllőm.híradó. 15.20 Szimfonikus zene. 15.40 Fiatalok icíie.i újságja. 16.10 Rádió kisegyüttese 17.00 Zenekari hangverseny. 17.40 Falurádió. 18.15 Szív küldi. 10.05 Népi zene. 19.35 ’ ''novel tánczene.PENTF-.K. Kossuth Rádió: 12,00 Szov !C. fuvó' zene 13.00 Népi zene. 13.30 -Ope reitzene. 1-1.15 Rádió kisegvfitte.ee 15 50 Kamarazene. 16.20 Gvermekrádió. |7 15 Központi Vezetőségének; útmutatását: -Ahhoz, hogy az 1952-es év kedvezőtlen mezőgazdasági eredménye ellenére sikeresen megvu- lósithasmlc felemelt 5 éves lervün. két, sikeresen fejleszthessük tovább egész népgazdaságunkat, minden téren a legszigorúbb takarékosságot kell megvalósítani'. A téli gépjavítások sikere érdekében pártszervezeteinknek biztositaniok kell, a szakszervezeten keresztül a verseny legszélesebb nyilvánosságát. A versenytáblákon 5 naponkint értékeljék" a gépjavi- tási verseny állása'. Emellett helyes, ha naponta a munka megkezdése előtt rövid röpgyülésen a brigádban dolgozó népnevelő rámutat az előző napi munka eredményeire és hiányosságaira, egyben mozgósítja a dolgozóikat az aznapi feladatok tulleljesiésére. A. politikai helyettes elvtárs idökö- zönkint harci röplapokat bocsásson ki. A faliújságot is használják fel a verseny njilvánosoágá- ra. Lehe'őleg minél több dolgozó^ _ írjon cikket. Legyen a faliújság j a gépállomás 'téli életének, munkájának hű tükörképe. A kultur- munkát is állítsák a verseny szolgálatába. A kulturmunkások köszön lsek dallal, tánccal a munka hőseit, a cs-asztuskák pellengérez- zék ki a hanyagokat, lustáikat, nemtörődöm embereket. Helyes, ha a pártszervezet egy-egy díszes vándorzászlót ad a legjobb brigád részére, melyet 5 naponkint az -arra legérdemesebb brigád kap megPártszervezeteink a javítások idején se feledkezzenek meg a párt aranytartalékáról, a fiatalokról. A DÍSz komoly segítséget nyújt, ha a pártszervezet konkrét feladatokkal bízza meg, olyan feladatokkal. melyek edzik a fi-ata- Tokat, melyek növelik önbizalmukat. Az eddigi tapasztalatok is azt bizonyítottak, hogy -a fiatalok jártak élen a termelésben. Példa erre Módii Lajos, -a palini gépállomás ifi traktorosa, ‘aki megyénkben elsőnek kap'a meg a büszke sztahánovista oklevelet- Pártszervezeteink tehát bátran bízzák meg feladattal a fiatalokat, támaszkodjanak munkájukra. Az eddig- elmondottakból láthatjuk, hogy a téli gépjavítások ko moly politikai munkát követel neik. Pártszervezeteinknek a javítások fontosságára valló tekintet lel az eddiginél sokkal alaposabb tervszerűbb munkát- kell végezniük. A léli gépjavításokkal egyidejűleg biztosítani kell pártszervezeteinknek a dolgozók politikai és szakmai oktatását, a termelő szövetkezetek és gépállomások kö- zöitti kapcsolat megszilárdítása érdekében pedig elő kell készíteni a szerződéskötési kampányt. Mindezen feladat-ók maradéktalan végrehajtása azt fogj,a eredményezni hogy gépállomásaink az 1953-as évben elvégzik azokat a munkákat. melyeket pártunk és dolgozó népünk jogosan elvár tőlünk. Erdei Zoltán, ÄMG. politikai osztályvezető. Előadás a pártoktatás anyagához. 17.35 Tánczene. 20.10 Tánczene.' 21.00 Lengyel zenekari hangverseny. 22.25 Francia operaest. 23.25 Hangszerszólók. Petőfi Rádió: 15.00 Népi muzsika. 16.20 Operettzenc. 17.00 Szív küldi. 17.55 Nép zene. 19.03 Egy falu — egy nóta. 19.50 Jó munkáért szép muzsikát! SZOMBAT. Kossuth Rádió: 12.30 Népi hangverseny. 13.00 Művészeti híradó. 13.20 Hanglemezek- 14,15 Filmzene. 15.00 Len gyei dalok. 16.10 Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20 Puszták dalai, népi zene. 17.15 Lengyel záróhangversenv. 18.00 Falurádió. 18.30 Szív küldi. 20.Í0 Láttuk, hallottuk, olvastuk. 22.25 Táncéjfélig. Petőfi Rádió: 15.00 Hanglemezek. 15.25 [nótái történet, irodalmi riport. 15.45 Népdalok. 16.35 Közgazdasági negyedóra. 16.50 Szív küldi. 17.30 Népi zene. 18.45 Mindenki operája. 19.35 Rádió kisegyüttes. VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 6.00-9.00- ig: Zenés vasárnap reggel, közben 6.45 A Szabad Nép mai vezércikke. 9.00 Egy falu — egy nóta. 9.30 Könnyű ut a komoly zenéhez. 10.10 Vidám zenes vasárnap délelőtt. 11.00 Békemüsor. 11.30 Szimfonikus zene. 13.05 Jó ebédhez szól a nóta. 1-1.15 Müvészlemezek. 15.30 Magyar müvek. 16.00 ismerkedjünk holnapunkkal. 16.30 Operettzene. 17.20 Hanglemezek. 17.40 Kincses kalendárium. 19.00 Szovjet lánczene. 20.20 Benn n farkas. 21.08 Totohirek. 21.35 Szimfonikus zene. 23.00 Szórakoztató zene. Petőfi Rádió: 8.00 Könnyű dalok. 8.30 Falurádió. 9.00 Szovjet operettzene. 11.00 Miska _ bácsi lemezesládája. 12.05 A világ ifjúsága a békéért. 13.00 Szimfóni. k«is zene. 15.00 Kérdezz — felelek! 15.20 C .irdások. polkák, hanglemezek. 16.00 Gvermekrádió. 16.40 Szív küldi. 17.30 Hanglemezek. 18.45 Rákóczi, töriénelmi daljáték. 20.16 Balettzene. KÉSŐBBI IDŐPONTRA HALASZTOTTAK EL A DUNANTULt KOSÁRLABDA.KUPA HÁTRALEVŐ MÉRKŐZÉSEINEK LEJÁTSZÁSÁT A Zala megyei TSB értékelte a Dunántúli Kosárlabda.Kupa eddigi erednie nyeit és hiányosságait és a szempon tok tüzetes átvizsgálása után a Kupa A. csoportjában (Vas, Győr-Sopron, Zala megye) az 1952. december hó 7_én tneg. indított mérkőzéssorozatot felfüggesztene azzal, hogy a hátralévő mérkőzéseket az eddigi eredmények beszámítása mell' ; a megyei bajnokságok tavaszi fordulója, nak befejezése után kötelesek a csapatok lejátszani. Az MTSB e határozatának indokolása,. ban többek között a következőket mond ja: A megyei bajnokságok megkezdése előtt lejátszandó erős megtcrlidé-ü mérkőzéssorozat akadályozná az edzőket abban, hogy csapatukat a bajnokságokra tervszerűen előkészítsék. A kosárlabda sport modern felfogása és játékmodora megkívánja a sokoldalú, főleg atlétikai jellegű megalapozottságot. Ez a megalapozottság. az aiaperönlét mezelzés utján való megszerzése olyan nagy megterhelést jelent a játékosoknak, hogy a kupamérkőzések lejátszásával párosulva feltétlenül az évi forma nagymérvű ingadozását, esetleg a játékosok egészségben károsodását vonná maga után. NYOLCVANHÉT LABDARUGÓ.JÁTÉK. VEZETŐ SZEREPEL A JT IDL1 N YILVANTA RTASA BAN A megyei TSB melleit működő labdarugó JT hivatalos értesítője szerint 87 azoknak a játékvezetőknek száma, akiket az idén nyilvántartásba vettek. Örvendetes dolog, hogy egyre több vidéki játékvezetővel találkozunk az idén. Za. laszenliván, Szcntpéterfölde, Csömödér, Becsvölgye. Miháld, Lenti, Kisbucsa. Gu. torfölde, Kútfej, Ormándlak, Mikosd- puszta. Zalabér, Zalaislvánd, Zalaszent_ györgy és Bccsehely azok a községek! ahol labdarugó-játékvezetők működnek. Addig, amig az elmúlt évben a játék, vezetők legnagyobb része a zalaegerszegi és nagykanizsai csoportból került ki, a fejlődés következtében az idén szükségessé vált a lenti és. . zalaszentiváni csoport megszervezése is. Á JT jó munkáját dicséri, hogy az 1953_as évben kél vidéki játékvezetői csoport tagjainak ki. képzését is lehetővé tette és ezzel nagymértékben biztosítja a megyei, járási, ifjúsági és béke.bajnoksági mérkőzések játékvezetésének zökkenőmentes lebonyolítását Az MTSB a Társadalmi Labdarugó Szövetség javaslata alapján a következő játékvezetőket nevezte ki a Játékvezetők Tanácsa elnökségi tagjaivá: Flumbort József, Szirtes István (Nagy. kanizsa). Fuchs József (Zalaszentiváni, Gábor Ferenc. Kovács József, Léránt László, Török Vince. Zóka Gyula (Zíla- egerszeg), Olajos István (Kútfej), Sa. lánki István (Mikosdpuszta). A JT elnöksége ezúton is felhív valamennyi játékvezetőt, liogv az országos sportorvosi intézet által kiállított ellenőrzőlapját annak igazolására, hogy orvosi vizsgán részlvett és sportorvos cn gedélyezté részére a sportolást,, illetve játékvezetést, haladéktalanul, de legké. sőbb február 8-ig a JT címére feltétlenül küldje be. Aki ilyen igazolvánnyal nem rendelkezik, vagy a sportorvos-a működést részére -nem engedélvezte, az 1953_ ban mérkőzést nem vezethet. Az országos sportorvosi intézetnek Zalaegerszegen az Egészségházban van rendelője és minden hétlön. kedden és csütörtökön délután 5—7-ig rendel n sportorvos. A kékszinü társadalmi sportszövetségi igazolványokat az 1953.as évre érvénye, ■sileni kell. Ezért minden játékvezető a iT itiián prini-loskodiék az icczolvanv érvényesítéséről. Határidő február 8. Azok. akik ilyen igazolvánnyal tnég nem rendelkeztek. 1 darab fénvkep beküldése mellett kérjék annak kiállítását. írt ü- . MOZI Zalaegerszeg, január lő—21-ig: ASSZONY SORSOK Nagykanizsa, január 13—18-ig: elük, lányok, kutyák ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megye Bizottságának lapla. — Felelős sz’ei kesztö és kiadó: Darabos Iván. — Szer kesztőség: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 22. Telelőn: 250. - Kiadóhivatal Zalaegerszeg. Széchenvi-tér 4. Telefon 102. Készült a Vasmegyei Nvomda ipari Vállalatnál Szombathely. Ko?sutl Lajos.utca 6. Telefon: 75 — Felelő vezető: Hoímann Miklós.