Zala, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-04 / 3. szám

Wilhelm Pieck elvtársról nevezték el 11 ezer forint jutalmat kapott a ílicsvsf^ Sztálinnak tsz A pártoktatás anyagához: A kolhoz-tulajdonnak az össznépi tulajdon színvonalára való emeléséről IX. évtolvam 3. szám. élW, MDP ZAL4NEGTE1 pArTBIZOTTSAgAwAK NAPILAPJA Ara 50 fillér 1953 januút 4. Vasúmat* a Győri Vavongyárat 91 isz és tszcs-h megszhardkásának feladatairól A párt II. kongresszusa a mező- gazdaság szocialista. átszervezését ál­lította elénk, mint a szocializmus építésének soronlévő legfontosabb feladatát. Rákosi elvtárs előadói beszédében rámutatott arra, hogy ennek előfel­tételét azzal teremthetjük meg, ha a meglévő termelőszövetkezeteket és csoportokat megszilárdítjuk, s példá­san működő, jó eredményt elérő gazdaságokká tesszük. Azóta a párt politikai bizottsága is foglalkozott a tsz-ek megszilárdí­tásának szükségességével és felhívta pártbizottságaink figyelmét e feladat jelentőségére. Nem tekinthetjük vé­letlennek, hogy pártunk vezetői és a vezető pártszervek is állandóan fi­gyelmeztetnek erre bennünket és kor­mányunk is egymásután több intéz­kedést tett a szövetkezetek megerő­sítése érdekében. A meglévő termelőszövetkezetek megszilárdítása rendkívül jelentős mind a mezőgazdasági termelés eme­lése, mind a munkás-paraszt szövet­ség további erősítése szempontjából. A dolgozó parasztok csak akkor követik a munkásosztály és pártunk útmutatását, ha a gyakorlatban győ­ződnek meg arról, hogy helyes az az út, amelyre a párt és a munkás- osztály vezeti őket. Töröl csak szilárd, tői működő ter­melőszövetkezetek példáján győződ­hetnek meg. Tehát ezért kell nagy súlyt helyezni a megszilárdításra, mert az a további fejlődés legfonto­sabb előfeltétele. A fejlesztés és megszilárdítás' egymástól elválasztha­tatlan feladat. E két feladat szerves egységet alkot, ez csak egy és ugyan­azon kérdésnek két oldala. A meg­szilárdító munka akkor eredményes, ha a termelőszövetkezeti mozgalom növekedését vonja maga után. Ennek érdekében a nagykanizsai járásban 311 tsz- és tszcs-tagot von­tunk be politikai oktatásba, hogy elősegítsük a tagság politikai kép­zését. Kéthetenként politikai előadást tartunk a tsz össztagságának, ahol tájékoztatjuk a tagságot a kül- és belpolitikai eseményekről. Nagy se­gítséget adtunk a nemrég megtartott tsz titkári értekezleten, ahol megtár­gyaltuk a tsz állatállománya téli át- íeleltetésének feltételét. Nagy gon­dot fordítottunk arra, hogy termelő- szövetkezeteinkben és fermelőcso- portjaink pártszervezeteiben rendsze­resen megtartsák a taggyűléseket és vezetőségi üléseket, a pártcsoport- és népnevelőértekezleteket. Ezeknek elő­készítésében és megszervezésében minden segítséget megadtunk, hogy minél magasabbra tudjuk emelni a tagság politikai öntudatát. A politikai előadások mellett a hetenként tartandó szakmai előadá­sokat is rendszeresen ellenőrizzük termelőszövetkezeteinkben és előse­gítjük, hogy az ipari patronálok rendszeresen segítsék termelőszövet­kezeteinkben a felmerülő problémák megoldását. Termelőszövetkezeteink megszilár­dítása érdekében szilárd munkafe­gyelmet kell teremteni. A munkafe­gyelem megerősítése politikai, harci kérdés. Ennek érdekében többször tartottunk előadást és taggyűléseken is foglalkoztunk vele. Az eredmény az lett, hogy tsz-tagságunk jobban "ette részét a közös munkából. A i/tévihez képest jóval kevesebb a U>0 munkaegységen alul teljesítő férfiak és a 80 munkaegységen alul teljesítő nők száma, de még kevés termelőszövetkezetben alkalmazzák teljes egészében a pártunk és kor­mányzatunk által hozott rsndszabo­lyokat a mimtet egyelem flaegsífiá-rdí- visa érdekében. Egyre több termelőszövetkezetünk­ben segítettük elő a jól dolgozók jutalmazását és a prémiumrendszer betartását, amely nagy hatással van a munkafegyelem megszilárdítására. Ezen keresztül elérhetjük, hogy a szövetkezetekben dolgozók száma csaknem megduplázódik, hiszen így a családtagok nagyrésze .is rendsze­resen dolgozik majd. Különösen a nők bevonása rendkívül fontos, ami elég hiányos járásunkban. Ezt mu­tatja, hogy az összes termelőszövet­kezeteinkben az állattenyésztésben mindössze 36 nő dolgozik, de nem sokkal jobb a helyzet a növényter­melésben sem. A vezetés megjavítása érdekében egyre több segítséget adunk az el­nököknek. Fokozottabban vonjuk be őket a politikai és szakmai előadá­sokra. Segítünk a munkaszervezés­ben, a brigádok kialakításában. Meg­követeljük, hogy a szakmai ismere­tek elsajátításában nyújtsanak segít­séget a tsz- és tszcs-elnüköknek a já­rási tanácsok és gépállomások agro- nómusai, továbbá állattenyésztői, szakemberei, könyvelői. Az eddigi futólagos megbeszélések helyett tölt­senek egész napokat az egyes szö­vetkezeteknél és támogassák a veze­tőket a gazdálkodás szakszerű irá­nyításában. Járás/ pártbizottságul.!; segít éget adott a járási tanácsnak a tervek ké­szítéséhez és a tervben lefektetett szempontok végrehajtásához. Ha jó a terv, a termelőszövetke­zetek előtt tisztán áll az elvégzendő munka mennyisége 'és az is, hogy milyen minőségi munkát kell végez­ni, milyen agrotechnikát kell alkal­mazni a kitűzött termésátlagok el-i érése érdekében. Ahol a járási pártbizottságunk na­gyobb segítséget adott és a tervké­szítésnél figyelembevették az állami kötelezettségeket, azok a termelőszö­vetkezetek sokkal jobban és könnyeb­ben teljesítették az állam iránti kö­telezettséget. A jövőben még nagyobb segítsé­get kell adnunk, hogy alaposan ösz- szehangoljuk a növénytermelést az állattenyésztéssel, hogy ezen keresz­tül mindjobban elháríthassuk a he­lyenként előforduló takarmányzavart. Figyelembe keli vennünk a terve­zésnél a hitelek visszafizetését. Pártbizottságunk mozgósította a tagságot a pártszervezeteken keresz­tül a terv végrehajtására és menet­közben ellenőrizte azt. Ott, ahol nem végeztük rendszeresen ezt a munkát, ott általában hiányosan tel­jesítették szövetkezeteink a terveket. A járási bizottság nagy gondot fordított arra, hogy a tsz-tagság munkaegység alapján dolgozzon. Ezért munkaegység számítási esti tan­folyamokat szerveztünk. Nagyobb gondot helyezünk a tsz-demokrácia betartására, a tsz-elnököket rendsze­resen beszámoltattuk munkájukról és egyre több tsz-taggyülésen ve­szünk részt, ahol segítjük a tsz mun­káját. Több gondot kell fordítanunk a gépállomások és termelőszövetkeze­tek közötti egészséges kapcsolat ki­alakítására és arra, hogy a traktoris­ták munkaegységre dolgozzanak, amit még csak részben sikerült meg­valósítani. Fokozott figyelmet fordítottunk az ellenség elleni harcra. Eddig 27 kulákot távolítottunk el termelőszö­vetkezeteinkből, akiknek- sikerült be­furakodni és belülről rombolni, de még ezen a területen is sok a tenni­valónk. Többs^óh fegyelmezfetés el- ieném sem távolította el a járási ta- ffites a 12 hí' Iákot. Járási pártbizottságunk munkája­A gépek kijavításával és tanulással készülnek a tavaszi munkára a palim ÁMG dolgozói December első felében olyan teedvező időjárás volt a mezőgaz­dasági munkák végzősére, hogy a palini gépállomás traktorai a hónap közepéig kint dolgozhattak a határban. Balázs Sándor fegépész, a gép­állomás helyettes igazgatója amik szaki vezetőkkel karöltve elkészí­tette a téli gépjavításaik tervét. Ezt elbon ották brigádokra, ezen belül pedig egyénekre. A gépjavításo­kat december 1-én kezdték volna meg, de mivel a gépek kint dol­gozlak, csak 15 én tudták meg­kezdeni a munkálatokat. A gép­állomás 9 erőgépéből 6-ot javítot­ták ki. Ezzel is készen lennének, ha nem végeznének mellette me­zőgazdasági munkát, s a javítá­sokhoz szükséges alkatrészeket időben megkapják. Öi■naponként ismertetik a dol­gozókkal elért eredményüket és azt, hegy mennyire állnak a ja­vításokkal. A gépállomás vezető­sége jónak látja, hogy ismertesse a dolgozókkal eredményeiket, meyt ez is jobb munkára, serkenti őket az elköve< kezönd i időkben Az őszi munkából a gépállomás szerelői és viaktorosa Kivé: -1 .» részüket. A múlt évi en megtar­tott. szakmai oktatás nagyon fo­kát segített a gépállomás fejlődé­sében. Jó dolgozóijai' és sztahano­vistát nevelt ki ez az oktatás,. Midii Lajos elvtársat a szocia­lista építésben 3 hónapon át elért kiváló munkatelj esitmény óért népköztársaságunk sztahanovista oklevéllel tüntet*e ki- A fiatal traktorig a nemcsak a saját ered­ményeivel törődik, de munkatár­sait. is szívesen cktatja, á'adja munkamódszerét. A mellette dol­gozó Szabolics János trak; orista az ő munkamódszere nyomán jó eredménnyel tűnt ki az őszi mun­káknál. Midii elvtárs nemcsak kiváló traktorista, de jó szerelő is. Mikor a gépállomásra került, egy G. 35-ös erőgépet kapott. Azelőt ezzel a géppel semmire sem men­tők. használhatatlan volt. Kde men Ferenc, körzeti szerelő látta a nagy munkakedvet, szakmai se. gii séget nyújtott a fiatal trakto­rosnak. Közös erővel üzemképessé bökték a traktort. Ezzel a géppel érte el Módii elvtárs 217 százalé­kos teljesítményét. 226 normál holdas terve helyett 490-et vég­zett. Hét dekád alatt alikatrészfel­használása 68.8 százalék, anyag- megtakaritása 20 százalékos volt. Munkáiánalk megvan az eredmé­nye. 402212 forint keresete mel­lei t, 309-25 forint prémiumot ka­pott.. Marii János sem akar lema­radni a jó példa nyomán. 560 nor. mái holdas terve helyett 918-at végzett el- Üzemanyagfogy asztala 86.5 százalék, alkatrészfelhaszná­lása 72.3 százalék. Fizetése 4986.94 forint. Prémiumot pedig 309.25 forintot kapott. A gépállomásnak nemcsalk szta­hanovistája, kiváló dolgozója van, de olyanok is akadnak, akik gá­tolják a tervteljesitést és há rái­tatják a munkát. Ilyenek Sastai Gyula és Trojkó György. Ezetk a dolgozók azok közé tartoznak, kik még a bírálatra sem javulnak meg. A gépeket nem tekintik sa. játjüknalk s a reájuk bízott fel­adatokat sem végzik el becsüle­tesen- Ezek a dolgozók vegyenek példát Midii és Márfi elvtársról. Az üzemi pártszervezet segítsé­gére van a gépállomásnak. Folyik a poli ikai okta'ás. A Szovjetunió Kommunista Partja XIX. kon­gresszus ánalk anyagát tanulmá­nyozzák a gépállomás dolgozói. Január 4-én megindítják a szakmai iskolát. A tanfolyamon részNtesz. nek a gépállomás fiatal és idő­sebb dolgozói, kik szívügyüknek tekintik mezőgazdaságunk és gép­állomásuk fejlődését. A palini gépállomásról az 1953-as évben nagyon sokat vár­nak. Mindig több olyan dolgozó­juk lesz, akik politikailag, szak. mailag állandóan fejlődnek. En­nek vcgit^égéy J nie,:' többöt t ^ nak nyújtani öZöciahöla mezó- gazdaságunknak, még több és ki­válóbb dolgozót, sztahánovisf át tudnak nevelni a már meglévő s a jövőben megalakuló isz-eink. nek. Az Asztalosipari Vállalat több sztaliáriovistám március 9-re befejezi negyedéves tervét A zalaegerszegi Asztalosipari Vállalat dolgozói éves tervüket 102.5 százalékra valósították re eg. Tervük valóraváltásának nagy lendületet adott a IV. negyedéves terv 115 százalékos teljesítése. A műszaki feltételek biztosításával sikerült elérniük, hogy már jó előre felkészülhettek az 1953-as év első negyedének teljesítésére. Az éves terv és az első negyedév túlteljesítéséért folyó küzdelemben jól megállta a helyét Tölli Kálmán sztaliánovista, aki éves A zalaegerszegi Általános Au*ó- és Gépjavító Vállalat éves tervé­nek 120 százalékra tett eleget. A negyedik negyedévben 122, mig a december havi tervteljesitésnél 130 százalékos teljesítést értek el. A vállalat minőségi munkájával kapcsolatosan többizben kifogá­sok történtek. A magas teljesít, menyek mögött nem volt minő­ségi munka. A dolgozók több­ször kaptak bírálatot rossz mun­kájukért. A bírálat után kissé ja. vult a minőség, amelyet bizonyít Kalács István minőségi munkája is. lvalues István decemberi tervét tervének 170 százalékban tett ele. get. Zsuppán Nándor brigádja a II. negyedéves tervteljesitésben 137 átlagszázaiékkal tűnt ki. A jól dolgozók között van Fábián Imre is, aki becsülettel .teljesítette a tervév reá eső részét. A válla­latnál most folynak a felajánlá­sok Rákosi elvtárs 61. születés, napja tiszteletére. Több sztabá- novista vállalta, hogy március 9- re maradéktalanul teljesiti az év első negyedének tervét. százalékos átlagteljesítményt élt el. Az üzem jobb minőségének gátlói azok, akiknek magas telje. sitményiik mellett nincs minőségi munka. Ezek közé tartozik Kiss Gyula is, alá 130 százalékot ért c!, rossz minőséggel. A rossz pél. dáliák követői is vannak. Molnár Imre 122 százalékot ért el. Rossz minőséggel dolgozik és nem be. csiíli meg a reá bízott szerszámo­kat, gépeket. Molnár Imrénél gya­koriak a szerszámtörések. Az Autójavítónál ne a rossz példát, A BELSPED Vállalat zökkenőmentesen kezdte meg az 1953, évi terv teljesítését A zalaegerszegi BELSPED Vállalat 1952. évi tervét már no­vember 10-én befejezte, s decem­ber 23-ra negyedik negyedéves tervét is teljesítette- A negyedik negyedéves tervnél a tul'teljesités ér'éke 70.000 forint. A tervíeljesi'tésben példát mu­tattak Vidovics Ferenc, a Pelö— Köese-pár, valamint Tósold Kál­mán, aki biztosító*ta a kocsik nagyfokú kihasználását. A vissz- fuvarokat emelte, ezzel igen nagy mértékben csökkentette az üres­járatokat. A vállalat dolgozói tudatában vannak annak, hogy a terv telje­sítése egyet jelent a békéért vi­vőt! harccal, éppen ezért úgy kezdték meg az 1953-as év telje- si'ését, hogy az elmúlt évi ered­ményeiket hónapról-hónapra túl­szárnyalhassák. A munkát úgy szervezték meg, hogy a munkaidő 'élj es kihasználásával megsziin. tessék a hónapvégi rohammun­kái. A BELSPED dolgozói kérik azokat a vállalatokat, amelyekkel munkaviszonyban állnak, ne hát­ráltassák munkájukat, mert ez­zel a vállalat terv teljesítését hát­ráltatják- Jó együttműködéssel se­gítsék elő, hogy a niunká* minél szervezettebben és gyorsabban végezhessék. 170 százalékra teljesítette kiváló t inőséggel. Ugyanilyen munkát végzett Kerék József is, aki 14.-0 hanem a minőségi munka élenjá­róit kövessék. Az Autójavító VáSlaiat jobban harcoljon a minőségért tun súlyos hiba, hogy keveset fős­ből kozunk az I. típusú ÉexmelŐcso- portokkal. Ezt bizonyítja, hogy ki­lenc I. típusú 'termelőcsoportunk nem dolgozik alapszabályzat szerint. A iiövetftezőben még nagyobb súlyt keit helyezni termelőszövetkezeteink­ben a pártépítésre, különösen ott, ahol még nincs pártszervezet, de le­hetőség van az alakításra. Németh Ferenc j. tiíkárh.

Next

/
Oldalképek
Tartalom