Zala, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-21 / 17. szám
Leveleinkből Több levelezőnk megírta, hogy számos helyen a szabadtej után járó korpa árába beszámították a fuvarköltséget, kimérési dijat, stb. Itt közöljük az illetékesek vá. laszát: a korpa árába semmiféle egyéb dijak nem számíthatók be. Diákotthonunk egyre több fel. szerelést kap államunktól — írja Zsohár Mária levelezőnk Nagykanizsáról. — Most. alig pár nap. ja, az uj esztendő első papjaiban pedig régi kívánságunk teljesült, rádiót kaptunk. Nem feledkezünk meg arról, hogy a széleskörű gondoskodásért hála. val tartozunk államunknak. Ezért valamennyien megfogad- tűk, hogy a félévre tanulmányi eredményünket tmind jobban emel. j ük. ★ Kiss Sándor levelezőnk a követ, kezükre hívja fel a. figyelmet: ,,A gclsei vasútállomáson már hosszú idő óta nagymennyiségű tégla hever, melyet már lassan a moha is befed. A téglia egy rcsze már összetört. Jó lenne, ha az illetékesek megvizsgálnák, mi volt és mi lesz a téglarakás sorsa, mert az nem lehet cél, íicgy a téglarakás az utolsó darabig hasznavehetetlenné váljon,“ Nálunk egyik legfontosabb tan. tárgy a szakrajz és most közvet. len félév előtt nem kapunk rajzlapot. Eddig csomagolópapírra dolgoztunk. Ezek a csomagolópapírra való rajzolások kihatással vannak a mi szakrajztudá- sunkra. Kérjük az illetékeseket gondoskodjanak megfelelő minőségű rajzlapról, hogy a vizsgákra a legjobb tudásunk szerint tudjunk felkészülni. Belléncs István nagykanizsai gépipari technikum Tervkészítés a beesehelyi Szabadság tszes-beu A beesehelyi Szabadság termelő- szövetkezeti csoport irodájába már harmadik napja, hogy sűrűbben járnak el a tagok, mint azelőtt. Szorosan egymás mellett ülnek, hogy minél többen belekapcsolódhassanak a nagy munkába. Az 1953-as évi tervet készítik. Az elmúlt évben szép eredményeket értek cl, ele a terv hiányosságai miatt egyes területeken nehézségeik voltak. Több állat- állományt terveztek, mint takarmányt, illetve az állat- állOiTi'ánvloz mérten kevés takarmányt biztositottak. Napraforgó- termesztésit nem terveztek, ugyanakkor napraforgóbeadásuk pedig volt. Volt ezenkívül más több-kisebb hiba az elmúlt évi tervezés helytelen elkészítése miatt-. Most öttagú munkabizottság dolgozik állandóan a terv készítésén. Ezt az öttagú munkabizottságot az intézőbizottság jelölte ki és a javaslatot csoport-értekezlet; elé vitték, ahol a tagság ezt jóváhagyta-. A terv lezárása előtt újra összehívja az intézőbizottság a csoportértekezletet. Itt a munkabizottság ismerteti a tervet, a tagság pedig elmondja észrevételeit, javaslatait, esetleg módosít a terven. A tagság legnagyobb része már a csoportértekezlet előtt ismeri a tervet. Ez a terv mindnyájuk egészévi munkáját foglalja magába. Ennek tudatában látogatják a csoport irodáját és kapcsolódnak bele a terv készítésébe. A munkabizottság örömmel hallgatja a tagság véleményét, javaslatait. Irányi Anna termény- és takarmányfelelős különösen nagy figyelemmel kiséri a t-erv készítését-. Nemcsak figyeli munkájukat, hanem segítséget;, is ad. Kiss János a takarmányrépa termésátlagának tervezésében vitatkozik a munkabi. zot’tság tagjaival. — Magasabb termésátlagot is tervezhetünk. 1952-ro is 150 mázsát terveztünk.. Az a célunk, hogy minden évben magasabb termésünk legyen, 53-ban több, mint 52-ben, tehát többet is tervezhetünk. Elsősorban is rajtunk múlik, hogy miből mennyit termelünk, — mondja Kiss János. A vitába belekapcsolódik a többi tagig míg végre határoznak, Horváth János, Horváth Sándor Horváth Sáudorné.és Tóth Anna.a terv- készítés ideje alatt szabad idejükét szintén az irodában töltik. Estéhkiht' már későre jár az idő, amikor a tagok elindulnak hazafelé. Néhány adat- a tervkészítésből: A beesehelyi Szabadság termelőszövetkezeti csoportnak összesen 292 hold földje van. Ebből 71 hold őszibuzát és 29 hold rozsot vetettek. Vetéstervüket nemcsak teljesít ették, hanem egyes terményekből túlteljesítették. Az elmúlt évben terv szerint három és fél hold anyarozsuk volt. A tagság először idegenkedett tőle, sőt- egyesek ellene voltak. A betakarításkor azonban megváltozott a véleményük. A három és fél hold anyarozsért 10 ezer forintot kaptak a csoport dolgozói, azonkívül holdan- kint öt mázsa tiszta rozsot takarítottak be. Az elmúlt év tapasztalatai nyomón ebben az évben 5 hold anyarozsot vetetitek. Tavasszal a takarmány szükséglet miatt 5 hold lucernát vetnek, a. tavaivá hét. hold vöröshere helyett 31 holdat) vétettek. Á tavalyi tervükhöz viszonyítva 10 százalékkal magasabb termésátlagot terveztek. A vetéstervek és a termésátlagtervc- zésen kívül meghatározták azt is, hogy milyen agrotechnikai módszere, két alkalmaznak és milyen mértékben. 1952 őszén a vetések 80 százalékát keresztsoroean végezitek el, de 1953 őszén 100 százalékig keresztso- rosan végzik eT a vetéseket. Az elmúlt- évben még néni alkalmazták a négyzetes kükoricaveítést, de ebben az évbén ezt is mind négyzetesen vetik. A takarmányrépát négyszer kapálják, a négy kapálás közül kétszer mélykapálást végeznek. A kukoricát háromszor kapálják.' Kukoricán, napraforgón ós a rozson elvégzik a pótbeporzást. 30 hold földön talaj javítási vizsgálatot végeznek, illetve végeztetnek. Az ál. lalttenyésziésbén 10 tehén után S borjut, 10 kanca után 4 csikót fognak fölnevelni. Anyákocánkint két fiaz- tatásból 14 malacot fognak leválasztani, Tervük szerint 1953-ban 456 darab sertést áifliáffiák él" - ®safeadr piacon. Takarmánytervük azt bizonyltja, hogy biztosítva van az állat állomány takarmányszükséglete és még a tagságnak is jut bőségesen kiosztásra. Mindenféle munka elvégzésére ha. tálidőt terveztek. A határidők betartásáért először az elnök és a brigádvezetők, de saját területükön a munka határidőre való elvégzéséért személyesen minden tag felelős. A terv nemteljesetéséért munkaegységlevonással büntetik azokat a tagokat, akiknek hibájából származott a lemaradás. A gépállomással végeztetett munkákról is tervet készítettek. Ezt a tervet még szerződéssel megerősítik. Amelyik fél a tervben, illetve szerződésben előirt határidőre nem végzi el a munkát, 15 százalékos kötbért- köteles fizetni. Ez az elmúlt évben nem történt meg, de most elhatározták, hogy a munkák sikeres elvégzése, a tervük teljesítése érdekében ezt a módszert is alkalmazni fogják, mert a gépállomást és a csoportot is serkenteni fogja a 15 százalékos kötbér. A beesehelyi Szabadság termelőszövetkezeti csoport tervének ez csak egy részlete. De ez is bizonyítja. a csoport fejlődését. A tagság ölömmel mondja el, hogy tervüket nemcsak teljesítik, hanem túl is fogják azt ez árnyalni. — Az előirányzott 65 mázsás burgonyatermésnél » többet fogunk termelni, — mondja Tóth Ferenc elvtárs, a tszcs elnöke. Elnökükkel egyhangúlag mondják a tagok, hogy az 1953- as évben tervszerűen dolgoznak, megszüntetik a kapkodó munkát és túl fogják teljesíteni tervelőirányzatukat. Beszédüket bizonyítja az, hogy a tagok már is dolgoznak a terv megvalósításán, készülnek a tavaszi munkákra. A Szabadság tszcs tagjainak terve és munkája példa megyénk termelőszövetkezeti csoportjai előtt. De példát vehetnek tőle megyénk egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjai is. Láthat ják ebből azt hogy a nagyüzemi gazdálkodás fejlődése előtt nincs határ. Láthatják azt, hogy közös erővel minden tervet meg lehet valósítani. Babctü Pál üdülni Uj, szinkronizált szovjet film fumszinnazaink miisorán Befej,ezödtek a Gorkij trilógia harmadik részének, az »Egyetemeim“ cimü filmnek szirjeronfelvételei. A >.Gyermekéveim“ és az »Emberek között", a trilógia első két filmje bemutatásakor ezrek és ezrek gyönyörködlek a fiatal iró élettörténetében, küzdelmes gyermekkorában és ifjúságában. Maxim Gorkij művei igen népszc- rü.ek a magyar közönség körében- Sokan gondolnak szeretettel az ■■Anya“, az ..Élelem" és a többi, nagysikerű művére. A filmtrilógia az ..Életem" cimü regény nyoméin készült, s felöleli a nagy orosz iró élményekben gazdag életútját. Az -Egyetemeim“ méltó folytatása az előző két filmnek. A felserdült költő emberré válását, harcos forradalmárrá, fejlődését mu. tatja be a művészi alkotás. ■■Csak azokat irigylem, akik 'tanulhatnak" — mondja munkatársainak a volgai kikötőben Gorkij• A fiatal költő törhetetlen hittel és akarattal tanul és tanít. Tómul az orosz proletariátustól, a kikötő ha. jómunkásaitól, a kizsákmányolás, ban megtört és meggyötört pékektől. Megtanítja harcolni a munltá. sokat a. zsarnokság és a cári önkény ellen. A költő egész lénye lázadozik az elnyomásban, a sötétségben. A cári üldözés, a tőkés ki- zsákmányolás nem {őri meg acélos erejét. Gorkijt nem lehet elhallgat- latni. Mark Donszkoj, az egyik_ kiemelkedő szovjet rendező Jcészitette 11 filméi. Donszkoj művészi pálya, futásának, de a szovjet filmművészetnek is jelentős állomása a Gorkij éleiéről készült filmlrilógia. ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megye« Bizottságának lapja — Felelős szer lcesztő és kiadó: Darabos Iván — Szer kesztőség: Zalaegei^zeg. Kossuth Lajos utca 22. Telefon: 250. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyl-té? 4. Telefon: 102. — Készült a Vasmegyei Nyomda ipari Vállalatnál Szombathely, Kossuth r.ajos.utea 6. Telefon: 78. — Felelős vezető: Hofmsnn Miklós. Alacsony, mozgékony, vidám ember Babati Pál, mikekaiáesony. fai dolgozó paraszt. Hatvanhárom évéből az utolsó hét esztendő felszabadult, boldog életet jelen, tett neki is. Néhány napja pedig különösen vidám. Nagy öröm érte iaz elmúlt napokban. Nyilvános tanácsülés volt a községben. Babati Pál szorgalmas látogatója a tanácsüléseknek. Érdekli a község helyzete, sorsa. Saját érdeke is megkívánja, hogy ott legyen, hiszen az uj begyűjtési rendeletet ismertette a végrehajtőbizottság. ő eddig is elsők között volt a begyűjtésben, most is jóelöre meg akart ismerkedni a kötelességével Olt ült a szép számmal össze jött dolgozók között. Ekkor érte az a nagy öröm - és megtiszteltetés, amire álmában sem mert volna gondolni. Mindenki fűié hallatára jelentették be a gyűlésen: „Babati Pál, hatholdas egyénileg dolgozó paraszt, kiváló és példamutató beadása jutalmául pártunk és kormányzatunk jóvoltából kettőhetes, teljesen ingyenes parádi üdülésre nyert be. utalást.“ Egy pillanatig csend volt, de utána annál erőteljesebben tört ki a taps és az éljenzés. Babati Pál felállt.. Lassan jobbra-balra tekintett. Nézte szomszédjai vi. dám, mosolygós arcát. Most fog. ta fel teljes egészében az előbb eb hangzottak értelmét. Nehezen tudott megszólalni, pedig olyan sok mondanivalója lett volna, Äz érzéseit azonban nem tudta szavakba önteni. Állt mozdulatlanul és restelte, hogy nem tudja palástolni 'meghatottságát. Kereste a szavakat, de a köszönetnél nem telett többre. —... Köszönöm, nagyon köszönöm, — csak ennyit tudott raon. dani. Hazafelémemet érlelődtek benne szavakká a gondolatok. Altkor érezte, hogy először is köszönetét kellett volna mondani a pártinak ezért a gondoskodásért és megígérni, hogy a jövőben az eddigi, nél is becsületesebben teljesiti kötelességét. De, ha nem is tudta ezt akkor elmondani, tudta, hogy igy fog cselekedni. Odahaza hosszú ideig elbeszélgetett feleségével az Örömhírről. Kipiheni most magát kedvére. Oda megy, ahová azelőtt csak földesurak, bankárok és egyéb csirkefogók tehették be a lábukat. Most pedig mind olyanok lesznek majd ott. mint ö. Ipari munkások, dolgozó parasztok, mérnökök, tudósok, művészek. A dolgozó nép legjobbjai. Elhatározta, hogy nekik is elmondja majd, hogyan harcol az ö községük a beadás teljesítéséért, a békéért — Csak legalább fiatalabb lennél néhány évvel — zökkentették ki a gondolataiból felesége szavai. Babati Pál arcán megkeményed tek a vonások. Ezek a szavak régi emlékeket kavartak fel benne. A fiatalsága éveit. Az 1910-es időket, amikor ipari munkás volt ouufcipesueu. a szsirajKOK, rauieg. tüntetések jutottak eszébe. A munkáseg'yletek állandó küzdelme a kizsákmányoló főnökök ellen. Néhány pillanat alatt újból átélte a munkanélküliség, a nyomor rettenetes éveit, ami visszahajtotta falujába. Nem volt különb ekkor a parasztság helyzete sem. Kemény küzdelem várt rá itthon is. Látástól vakulásig dől. gozott. De megbecsülésben, pihenésben nem volt része soha a fel- szabadulásig. Hatvanhárom éves koráig várt a pihenésre. És most megérte. Érdemes volt jól dolgozni. Üdülni megy. Milyen jó lesz — repültek tovább a gondolatai. Azután az uj begyűjtési rendelet jutott az eszébe. Számolgatott. Eddig sem maradt adósa az államnak, de ezután még jobban megállja a helyét. Még gondosabban gazdálkodik A Párádon üdülő dolgozó parasztok mind olyanok lesznek, akik ismerik a gazdálkodás minden csinját-bin- ját. Majd kicserélik a tapasztalataikat. Felhasználja ö is ezután még jobban az uj módszereket. Kihozza a főidből, amit csak szorgalmas munkával ki lehet. így az időin még könnyebben teljesíti majd a beadást és még több marad a családnak, több marad szabadpiacra. így készül Babati Pál a párád! üdülésre és az idei beadásra. Most már még jobban tudja, hogy ebben országban minden a dolgozókért történik. S. L. A gépi felszerelés jobb kihasználásáért Irta: V. ROMANOV, a moszkvai „Vörös Proletár“-gyár művezetője, A kommunizmus építése szempontjából óriási jelentősége van a munkatermelékenység állandó emelésének. A Szovjetunióban a munkatermelékenység emelésének egyik legfontosabb forrása a gépi felszerelés teljes kihasználása. Nézzük meg például, hogyan harcol gyárunk és ezenbelül az 1. számú gépműhely kollektívája a gépek jobb kihasználásáért. Gyárunkban igen sok gépsor van. A sebességváltó szekrényágy, a sebességváltó szekrény, a lakat és a fogaskerék megmunkálása folyamatosan történik az egymás- mögé helyezett szerszámgépeken, s igy a gépsor az első művelettől az utolsóig megmunkálja a mun. kadarabot. A munkaigényes mü. veletekhez különleges szerszámgépeket készítettünk, amelyek jelentős mértékben emelik ia -munka termelékenységét. A tizterigelyes sebességváltószekrény esztcrgálá- sa az univerzális pádon 8—10 órát vett igénybe; most a folya. mat-osan dolgozó gépsor és a különleges szerszámgépek segít, ségével az 56 tengelyes szerszám- gépcsoporton ugyanezt az alkatrészt 18 perc alatt, vagyis harmincszor gyorsabban munkáljuk meg. A gépek állandó tökéletesítése lehetővé tette, hogy megsokszorozzuk a munkatermelékenységet. Széleskörűen alkalmazzuk példa, ul a fém gyorsmegmunkálását Műhelyünk munkásainak mintegy 95 százaléka gyorsmódszerrel for. gácsolja a fémet. Honnan jutottunk el idáig? A munkások a mérnökökkel és a tervezőkkel együtt gondosan kiszámították a szerszámgépek teljesítőképességét és hogy meny. nyivel nagyobb megterheléssel dolgozhatnánk. Kiderült, hogy a gépek néhány korszerűsítés segítségével teljes mértékben kibírják a gyorsított munkát. Azs esztergapadokon tehát több váltó, zást végeztünk. Átalakítottuk a sebességváltót is, ahol a bronz csúszó.csapágyakat golyós lengő, csapágyakra cseréltük ki. Ennek eredményeként az esztergapadok az eddigi 600 fordulat helyett percenkint 1000—1200 fordulatot tettek. A gyorsmegmunkálás bevezetése műhelyünkben és az egész „Vörös Proletár“-gyárban jelentő, sen elősegítette a gépi felszerelés jobb kihasználását és lehetővé tette a termelés 25—30 százalékos emelését, anélkül, hogy a munkáslétszámot növelni kellett volna. 91 O Z I Zalaegerszeg, január 15—-21-ig: ASSZONYSORSOK Nagykanizsa, január 19—21-ig; SZOVJET BÁLNAVADÁSZAT TEDD TAKARÉKBETÉTBE..^ Előnyös kényelmes bízton$ágp&