Zala, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-17 / 14. szám

lakoktatás a tűrj ei ÄMG-ben Január ö-oii kezdődött meg a szak oktatás a türjci gépállomáson. Az előadásokat nagy érdeklődéssel hall­gatják a gépállomás dolgozói. Kovács Mihály elvtárs, szakokta­tási vezető elmondja, hogy a tanfo­lyamot a tematikai útmutatások sze. iint végzik. Reggel szemináriumot tartanak az. előző nap anyagúiból. Megbeszé­lik közösen azokat a kérdéseket, amit hallgatóik nem látnak tisztán. 'Különböző szakelőadásokat tartanak a traktorok, felépítéséről,- szerkezeté­ről. Ezéken keresztül elsajátítják a dolgozók a szerelés jó technikáját. Ezekhez a szakanyagokhoz géprajzo­kat. is kapcsolnak hogy még világo­sabb legyen a gépek alkatrészeinek működése. Előadás után két óra egyé, ni tanulást biztosítanak az anyag ált-anulmiátnyozásához. Csütörtökig gépipari szakanyaggal foglalkoznak. Tartanak előadásokat a növényter­melésről a talaj fogalmáról, mert ezt is ismernie kell egy jó traktoros­nak. Foglalkoznak politikai kérdések­kel is. Most tárgyalják a XIX. kon­gresszus anyagát. Délután az elméleti anyagokat gyakorlatban mutatják bo. Egy erő­gép áll a tanulók rendelkezésére. E&t széitezcrelhetik és összerakhatják. Itt gyakorlatban is elmagyarázza Fmss Gyula elvtáxs, fögépész az el­méletben tanultakat. Az előadáisok- hoz aktivan hozzászólnak a hallga­tók. Az iskolán találunk 3 termelöcso- port-tagot is. Z al ászén tlászl óról Örményi Istvánt, 'Bátyiról Kecskés Józsefet és Zalavégről Osvald Imrét. Kecskés József elmondja, hogyan került a gépállomás iskolájára. — A tennelöcsop ort-unkb a lép­tem be elöszö<r, — kezdi. —■ Mar gyermekkorom óta foglalkoztam gé. nőkkel. Csépi és idején mindig etető voltam a cséplőgépen. Arra vágytam, hogy ezt a gépet megismerjem. Sok­szor fájt a szivem, mikor elromlott- a f ép ' Ügy megcsináltam volna, de nem értettem hozzá. Most, a felsza­badulás megadta arra is a lehetősé­get hogy megtanuljam. Megalakult nálunk a tszcs. Beléptem én is. TJgy éreztem, mikor a csoport tagjai is­koláira küldtek hogy úgy kell tanul­nom, hogy bizalmukat sokszorosan háláljam meg. Az első gondolatom is az volt, mikor ide beléptem és ezeket a gépeket megláttam, hogy ko­moly feladat traktorosnak, szerelő­nek lenni. Tudom, hogy a traktor­állomás dolgozói is jól ellátják fel­adatukat a mezőkön, de nekünk tgzes- traktiorosoknak még ezeknél is job­ban kell dolgoznunk. Boldog vagyok, mikor a fejlett mezőgazdaságról hal. lók előadást. Mindig erősebbnek ér­zem magam. Látom előttem azokat a hibákat, amiket eddig elkövettünk. Pontos jegyzeteket készültek minden előadásról, mert amit itt tanulok, azt tovább is akarom adni. Megelégedetten beszél Osvald Imre traktoros is a szakelőadásokról és azoknak fontosságálról. A szakelőadások megtartása s a dolgozók szakmai továbbképzése te­szi lehetővé azt, hogy a gépállomás a téli gépjavításoknál szép eredmé­nyeket ér el. A cséplőgépjavi'tó- brigád az ütemterv szerint 135 szá­zalékos teljesítményt ért el. A hiány, zó alkatrészeket ócska anyagból ál­lítják ki. Anyagnnegtakarításuk ed­dig egy gépnél 1900 forint. Ugyan­csak jól dolgozik a szerelő brigád is. 110 százalékos az eredménye. Any agmegtak aritásiúc 45 százalék. Pénzértékben négy és félezer forint. A munkagép-brigád 150 százalékos eredményről számolhat be. Vállalták, hogy február 10-xe befejezik a ja­vításokat. A gépállomáson jelenleg egy női dolgozó van. Öten iskolán vannak. Onnan visszajőve! friss tapasztala, tokkal indulnak majd munkára. ■Szabó Mária már egy éve dolgozik a gépállomáson, a szerelő-brigád tagja. — Háromhónapos iskolát végez­tem Xvillákon — mondja. -— Elő­ször gépkezelő voltam. Később fe­lelős vezető lettem. Egy hónapban 900—1000 forintot kerestem. A most meginduló szakiskolára a test­vérem is elment. Szeretném, ha ö is jó traktoros lenne. Nagyon vá­I rom vissza az iskoláról a többi trak- toroslänyt is, A tavaszi munkák­nál versenyben állunk majd egymás­sal. Nem akarok lemaradni mellettük, A türjei gépállomás eredményei mellett bőven akadnak hiányosságok is. Szabó elvtársnő lelkesen beszélt a feladatáról, de a gépállomás vezető­sége nem becsüli meg ezt a lelkese­dést. Az elvtársnöt nem a gépmű­helyben a traktorok mellett, talál­juk, hanem a konyhán fehér kötény­ben szolgálja ki dolgozó társait. A gépállomás vezetősége a szaktudá­sát a konyhában használja ki, nem a téli gépjavításoknál. Hiba az is, hogy nem biztosítják a dolgozók kulturális fejlődését. Két rádiója van a gépállomásnak- Mind a kettő az irodában van elhelyezve. Van kultúrtermük az egyik rádió­nak itt lenne a hely'C. Kovács elv- társ véleménye szerint azért nem vi­szik a kultúrterembe a rádiót, mert van zongora és’ a helyiség hideg. Az irodába bejuelretnek rádiót hallgatni a dolgozók. Kérdezzük, az irodai dol­gozók a traktorosok szórakozásától tudnak-e dolgozni? Kern. A kultúr­teremben lévő zongora csak zenét tud szolgáltatni. Ez a zene nem is­merteti meg a traktorosokkal a vi­lág eseményeit, hazánk és a világ népeinek munkáját, életét. Nem is­merkedhetnek meg az igazi művé­szettel. a rádió rendszeres hallgatá­sa lehetővé tenné a gépállomás dol­gozóinak, hogy kiegészítsék a szak­mai és politikai előadásokon szerzett tudásukat. Sokkal nagyobb rendet és fegyelmet tartsanak a dolgozók az iskolában, kultúrteremben és a' szál. láslielyeken. mert ez is nagyban elő­segíti a fejlődésüket, eredményüket. A türjei gépállomás az elmúlt évben a hátul kullogok közé tarto­zott. Az utóbbi hetek eredményei azonban azt mutatják, hogy hibáik nagyrészét már kijavították és ha továbbra is így dolgoznak, beleszól­hatnak a gépállomások egymás kö­zötti versenyében az elsőségért fo­lyó harcba. Szilárdítsák meg még- j óbban a munkafegyelmet és így becsülettel elvégezhetik azokat a feladatokat, amelyeket tszcs-ink, dol­gozó parasztjaink várnak tőlük. Földművesszövetkezeti híradó Hahót nemrég' lett termelőszö­vetkezeti község. A dolgozó pa­rasztok 70 százaléka a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett En­nek az eredménynek elérésében jelentős része volt *a földműves szövetkezeti dolgozóknak, akik. mintegy 50 dolgozó parasztot győztek meg ,a szövetkezeti gaz­dálkodás előnyeiről. A termelő­szövetkezeti mozgalom fejlesztése közben a szövetkezet dolgozói és aktívái a hulladékbegyüjtési terv teljesítéséről sem feledkeztek meg. Tervüket 110 százalékra teljesí­tették. Petöfalvi József, ügyve­zető irányításával házról-házra járva gyűjtötték a hulladékot. A lejegyzett részjegyhátnalékok be­hajtása érdekében feltérképezték a községet; és a földiinüvesszovet. kezet dolgozói versenymozgalmat indítottak a részjegy befizetésére. Követni akarják a balatonmiagya- ródiak példáját, akik az összes íészjegyh átral okokat behajtolták, tervüket maradéktalanul telje i- tették. A balatonmagyaródi földművel, szövetkezet a nagykanizsai já­rásban elsőnek teljesítette silózá. si tervét. Az állami gazdaság 400 köbmé­ter szakszerűen kezelt silót vá­sárolt meg tőlük. Most látják, hogy mennyire helyes volt silót készíteniük. A tiszta jövedelem­ből többezer forint került kiosz­tásra a részvényváltó tagok kö­zött. Nem beszélhetünk azonban igy a felsörajki föld müve sszövetkezet, löl, annak élén Sándor Gábor ügyvezetőről. A részjegybefizetési terv teljesítése helyett azt .ma­gyarázza, hogy náluk uj szövet­kezeti -tagokat toborozni, részje­gyet jegyeztetni és a hátralék részjegyet behajtani nem lehet, így sir az ügyvezető szövetke­zet vezetősége élén, ahelyett, hogy a részjegybefizetési terv teljesité. sére készítené a tervet. Elmond­ja, hogy vannak felvilágositatlian dolgozó parasztok és öt: mene­külnek“ a részjegy befizetése elöl. Azonban arr,a nem gondolt, hogy népnevelő, felvilágositó munkával kellene megmagyarázni a rész. jegybefizetés jelentőségét a dolgo. zó parasztoknak. A nagy racial f öldmü vesszővel- kezetnél is vannak hibák. Az igazgatóság szeretné elmondani észrevételeit, de Horváth Pál ügyvezető már három hónapja nem hívott össze igazgatósági ülést. Ugyancsak három, hónapja annak is. hogy a szövetkezet dol­gozói részére üzemi értekezletet tartott. A részjegyhátralékosok névsorát ugyan feltérképezte, de ezt a papirt már két hónapja az aktatáskában őrizgeti, ahelyett, hogy azt a dolgozóknak kiadná. Jó részben ez az oka annak, hogy a részjegybefizetés terén émlités. re sem méltó eredményt értek el. Horváth László „KÉREM A PANASZKÖNYVET“ A Vidéki Népszórákoziat6 Vállalat előadása Zalaegerszegen Vidám, hangulatos kél órát töl­tött el a zalaegerszegi közönség a Vidéki Népszórakoztató Válla­lat szerda esti előadásán. Ezúttal jól válogatott, választékos mű­sorral megérdemelten arattak si­kert. A műsort nagyon helyesen kap­csolták a napi élet eseményeihez s bátran mondhatjuk, hogy a szó­rakoztatás mellett tanítottak is. Artistáik, köztük Kratelü Vil­mos, Stiber Oszkár, a Szögi-há­zaspár, az Orlószy.pár kiváló fel­készültségű. Danielli bűvész biz­tos kézzel, ügyes mutatványaival hosszú időre kötötte le a közön­ség figyelmét. Martos Edit és Káda Rezső tan­góharmonika számai művésziek voltak. A jó műsort méltán követi a zalaegerszegi közönség elismerése s ezúttal senki sem kéri a pa. naszkönyveí. MOZI Zalaegerszeg, január 15—21-ig: ASSZONYSORSOK Nagykanizsa, január 15—18-ig: l'TÚK LÁNYOK. KUTYÁK A ZALA MEGYE! Sütőipari Vállalat közii a dolgozókkal, hogy Zalaegersze­gen. Marx.téren sütőipari szaküzletét folyó hó 15-én megnyitotta. Az üzlet két műszakban, reggel hattól este 10.in többfajta süteménnyel a dolgozók rendelkezésen? áll <9) ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megye Bizottságának lapja. — Felelős szei keszto és kiadó: Darabos Iván. — Szei kesztőség: Zalaegeiszeg, Kossuth Lajos utca 22. Telefon: 250. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széclienyl-tér 4. Telefon: 102. — Készült a Vasmegyei Nyomda Ipari Vállalatnál Szombathely, Kossuth l.njós.utca 6. Telefon: 75. — Felelő1 vezető: Hofmann Miklós ASZTALITENISZ Január I7.én és 18-án, szombat—va. •árnap rendezik meg Nagykanizsán a Déldunántuli.bajnokság keretében az N. Bányász- Z. Vörös Meteor és az N. Pos- tás—Z. Vörös Meteor férfi asztalitenisz mérkőzéseket. Szombaton az N. Bányász—Z. Vörös Meteor mérkőzés kerül sorra, amelyen nagy küzdelem és döntetlen körüli ered. mény várható. Vas írnap a 7. Vörös Meteor az \\ Postás ellen játszik. Ezen a mérkőzésen meglepetés I :nnc a nagykanizsai csapat győzelme. A nagykanizsai Fatömegcikk Vállalat az í. dekádban lemaradt A nagykanizsai Fatömegcikk Vállalat a múlt évi jó munkájával biztosította az uj tervévbe való zökkenőmentes átmenetet. Éves tervét 111.7 százalékra teljesítet­te. Ennek ellenére az 1953-as év első dekádjának eredményei a multévi teljesítményekhez viszo. nyitva visszaesést mutatnak. Az első dekádtervet csak 43 száza, lékra teljesítették... „Fel kell szá­molnunk termelésünkben a ro­hammunkát és biztosítanunk kell a grafikon szerinti termelést“ — mondotta Gerő elvtárs az 1952-cs év elején. A grafikon szerinti termelés nem azt jelenti, hogy az év elején alacsonyan kezdjük s az év végére magasabb szintet érünk el, hanem már az év elején ma­gasan kell kezdenünk s fokról- fokra magasabbra vinni a grafi­kon vonalát. Az elmaradást na­gyon nehéz behozni, éppen ezért mindent el kell követniük a Fa­tömegcikk Vállalat dolgozóinak is, hogy februári munkájukat ne tervadóssággal kezdjék meg. Az első dekádba» mutatkozó le. maradást az okozta, hogy a helyi. 1 ipari- minisztérium még nem kap­ta meg az anyagkeretet s igy a vállalat anyagellátását sem biz. tosithafcták. A megyei tanács ipa. ri osztályától kaptak ugyan en­gedélyt, hogy a környéken vásá­roljanak anyagot, ez a megoldás azonban csak átmenetileg segít­heti munkájukat. A vállalat uj épülete elkészült ezzel uj lehetőség nyílt számuk ra, hogy a munkát lendületesebb-- tegy ék, de a villanyátkapcsolások még csak most folynak s amíg ez a munka tart, egyes üzemeket le kell állitaniok. Uj tervük több mint kétszerese az előző évi tervnek, ha azonban az évcleji nehézségeket leküzdöt­ték, ezt a tervet is ugyanúgy' tu), teljesíthetik, mint az 1952. évit. A mostan épült uj műhelyek mun­kájukat igen nagy mértékben elő­segítik s ugyancsak uj lendületet ad munkájuknak az áprilisban meginduló bútorgyártás is. Hivatalosan még nem tettek felajánlást április 4 tiszteletére, de a dolgozók a párttal, az üzemi bizottsággal s egymás között is megbeszélték már, milyen felaján­lásokat tegyenek, hogy felszaba­dulásunk 8. évfordulóját méltó­képpen ü nnepelh essék. SPORT Labdarugóvezetők megyei értekezlete A megyei Testnevelési és Sportbizott. súg január 10.én labdarugó.éitekezletet tartott, melyen a megye valanunnyi lab­darugószakosztályának vezetője, intézője és több edző vett részt. Nagy József, az- MTSB elnöke, megnyi­tó^ beszédében hangsúlyozta, hogy az 1952_ben elért jó eredményeket pártunk és kormányzatunk gondoskodásának kö­szönhetjük. Nálunk a sport és testneve­lés valóban, állami ügy lett. A sok támo. gatást ez évben még fokozottabb, oda. aylóbb munkával kell kiérdemelnünk. Be_ icjezésül sok sikert kívánt az 1953. évi munkához. Ezután Szekeres Dezső, az MTSB sportoktatási főelőadója, ismertette az 1952. évi megyei felnőtt és ifjúsági, va­lamint a Béke-bajnokság eredményeit. Rámutatott arra, hogy az 1951. évi baj. noksághoz viszonyítva javult a fegyelem kérdése, a nézőközönség magatartása, a játék és által óban a játékvezetés színvo­nala is; Hiányosságként említette meg, hogy néhány sportkör nem fordított kellő gondot ifjúsági csapatának szerepelteté­sére, . melynek következtében több ifjú­sági mérkőzés maradt el. Az ifjúság nevelésének kérdése döntő fontosságú — mondotta —, mert megfelelő utánpótlása kát a sportkörök csak igy tudják biz­tosítani. Voltak hibák a minősítési mun­kákban is. A minősítés terén az 195). ív próbaév volt és az elért komoly ered­mények mellett megmutatkoztak a kéz. deti nehézségekkel járó hibák is. Majd ismertette az 1953. évi megyei felnőtt, ifjúsági és Béke-bajnokság beosztási ter­vezetét. Eszerint a megyei felnőtt lab- darugó.bajnokságban az' NB II-bői ki­esett N. Lokomotiv, Z. Bástya. Bázake. rettyei Bányász. N. Építők. Z. Építők, Lo. vászi Bányász. Z. Dózsa, Felsörajki Trak­tor SK, Lenti SK, Zalaszentgróti Vörös Meteor, N. Vörös Meteor, Z. Lokomotív, Nagykanizsai Bástya, és Lovászi Bástya csapata vesznek részt. A Zalaegerszegi Előre megszerezte ugyan a jogot a megyei bajnokságban való szerepléshez, azonban nem üti meg azt a mértéket, mely a megyei bajnok. Ságban való szerepléshez szükséges, s igy ügyében véglegesen a Testnevelési és Sportbizottság dönt. A hozzászólások során az Előre sport. körv képviselője nehezményezte az MTSB elhatározását, a nagykanizsai Vörös Me. teor szakosztályvezetője pedig ismertette azokat a nehézségeket, melyeket orszá­gos elnökségük a labdarugószakasztály további működése elé gördít. Sokkal nagyobb támogatást leéri a zalaegeiszegi Vörös Meteor területi elnökségétől is. Véglegesen csak a Vörös Meteor orszá. gos elnökségének döntése után dől el, hogy a nagykanizsai Vörös Meteor részt tud-e venni a megyei bajnokságban. Mániái Zoltán Zalalövő sportköri elnö­ke. kérte az MTSB-t, hogy amennyiben mód van rá, Zalalövő csapatát is sorol ják be a megyei bajnokságba. Kutak Vince, a Z. Vörös Lobogó sport, irodájának vezetője, a Ruhagyár labda­rúgócsapatának soronkivüli beosztását terjesztette ■ elő. Utóbbi két kérést az MTSB nem teljesíthette, mert a megyei bajnokság létszáma 14-nél több nem íe_ hét. Szekeres Dezső ezután az 1953. évi megyei ifjúsági labdarugóba]nokság tér. vezetet ismertette és az értekezleten le. folyt megbeszélés, a sportköri vezetők által felhozott indokok után véglegesen meghatározta az MTSB. hogy az 1953. évi ifjúsági bajnokságban a' következő 12 csapat vesz részt: N. Lokomotiv, Z. Bástya. N. Építők, Z. Építők, Z. Dózsa, Felsörajk, Lenti, Zalaszentgróti Vörös Meteor, Z. Lokomotiv. N. Bástya, N. Bányász, és a Z. Vörös Mc-teor ifjúsági csapata. A következő napirendi pont az 7953. évi Békc-csonort [elállítása volt. Szekeres előadó, a Béke.csoport 1953. évben tör. lénő újbóli felállítására tett javaslatot azzal az indokolással, hogy az NB. lí_ ben szereplő csapatok tartalékcsap;.tni. valamint az olyan játékerőt képviselő csapatok, melyeknek akár a városi baj­nokságba. akár a járási bajnokságba való beosztása helytelen lenne, megfe­lelően foglalkoztathatók legyenek. Fon­tos ez az utánpótlás kérdése szempont, iából is. A javaslatot az értekezlet el­fogadta s igy 1953.ban a megyei felnőtt bajnokság mellett ismét folynak majd a Béke.bajnokság küzdelmei is. Ebben előreláthatóan az N. Bányász II., Z. Ve rös Meteor II., N. Lokomotiv II., Z Bástya II., Z. Előre, Z. Honvéd, Tatarozó, N. Vasas, N. Téglagyár, N. Honvéd, Z. Vörös Lobogó és Zalalövő csapata vesz részt. A megyei labdarugóélet fejlődésére misem jellemzőbb, minthogy Zalaeger­szegen március 15-től kezdődően minden vasárnap kora reggeltől késő estig pattog a bőrlabda. Ezután a sportköri intézők, ;: sorsolás iránti kérelmeket terjesz-tették elő. Dingesz' Ernő, a labdarugó társadalmi sportszövetség titkára, a minősítésekről. átminősítésekről és játékengedélyekről tartott előadást. Ismertette az Országos Testnevelési és Sportbizottság utasító, sát az uj egységes sportrninősitési rend szer bevezetéséről, a játékengedélyke’ rések módját és az ahhoz szükséges iga, zolásokat. Ismertette továbbá a minősí­tés uj szabályait, valamint az átminő­sítésekhez szükséges igazolásokat. Be­számolója után az értekezlet szünetében az utóbbi napirendi ponthoz írásban kő. szitették el hozzászólásaikat a sportköri vezetők. A benyújtott kérdésekre knur. ritő, részletes választ kaptak. Foglalkozott az értekezlet a sportolom kötelező sportorvosi vizsgálatával, inelv szerint az 1953. évi versenyeken . r- bajnokságokban csak azok a sportolók vehetnek részt, akik sportorvosi rizs. ’ gálaton átestek. Tárgyalta még az értekezlet az edzői szerződéseket. Az MTSB csak olyan szer­ződéseket hagy jóvá, melyeket -minősített edzővel kötöttek. A társadalmi edzőknek sporiköreik csak költségmegtériícst fi­zethetnek. Az_ értekezleten elhangzottak nagy­mértékben elő fogják segíteni az 1953. évi megyei felnőtt, békecsoport, és if. jusági bajnokság zavartalan lebonyolí­tását. A sportköri edzők, vezetők feladata most, hogy hazatérve a kapott utasítá­sok alapján azonnal lássanak hozzá csapatuk minden vonalon törté nő felké­szítéséhez, nehogy késedelem folytán bármilyen hátrányt szenvedjenek. A megyei labdamgó.értekezlet elérte célját, mert megadta azokat az irányel­veket, melyek segítségével és felhaszná­lásával az 1953. évi labdarugósport to­vábbfejlődését és sikerét biztosítani lehet. ZALASZENTGRÖTON NAGYOBB GONDOT FORDÍTSANAK A LABDARUGÓ JÁTÉKVEZETŐK UTÁNPÓTLÁSÁRA A zalaszentgróti járásban a labdarugó- sport az elmúlt évben szépen fejlődött. Hét csapat vett részt a járási bajnok­ságban, a Zalaszentgróti Vörös Meteor pedig a megyei bajnokságban szerepei. Az öt járás közül a zalaszéitgróUbnn sikerült legjobban a bajnokság. A csa­patok komolyan vették és az egyes mér kőzéseket szép számban látogatták a falusi szurkolók. Minden jel arra mutat, hogy az idén még nagyobb ütemü lesz a fejlődés és a csapatok száma is sza­porodhat a járásban. A labdarúgásnak ezzei a fejlődésével nincsen arányban Zalaszenlgrólon és a járásban a játékvezetők képzése, illetve fejlődése. Az elmúlt évben ír. nehéz-tó gok voltak a járási bajnoki méiközösek játékvezetése körül és nem fér kétség ahhoz, hogy ezek a nehézségek az idén csak fokozódni fognak. Ugyanis jelenleg mindössze két játékvezető van a járás­ban cs előreláthatólag nem is lesz több. Pedig lehelne, ha a csapatok vezetői fel. használták volna a mikosdpusztai alkud inat arra, hogy a sportiskolán megtar­tóit játékvezetői" tanfolyamra küldtek volna olyan sportolókat, akik jntekveze tők akarnak lenni. Addig, air.ig a többi járásból, községből képeztek ki játék, vezetőket Mikosdpusztán, Zalaszcntgról ről ,és a járás egyetlen községéből sem vett részt _ senki ezen a tanfolyamon an­nak ellenére. hotrv mind a járási TSB. mind a sportkörök megkapták az ilyen irányú felszólítást. Ezért elsősorban' a járási TSB.t terheli a felelősség, de fe. Idősek a sportkörök vezetői is. Nagvon is szükséges lenne, ha a még rendelkezésre álló időben módot találná­nak Zalaszenlgrólon un a, bogy ege lan folyam megrendezésével elébe'vágnának az e téren mutatkozó nehézségeknek. |

Next

/
Oldalképek
Tartalom