Zala, 1952. november (8. évfolyam, 259-281. szám)

1952-11-27 / 278. szám

A bábóti párisiéi v cid az SzKP XIX. kongresszusának anyagát tanulmányozza A Központi Vezetőség október 28-i hatá­rozatta érteimében megyénk pártszerve­zetei is megkezdték a szocializmus építésében iránytnruía'tó és segítsége! adó, az SzKP XIX. kongresszusa anyagának fekJoJg’OzáEáft. A hahód pártszervezet nagy gonddal készül* fel a kongresszus anyagának tanulmányozására- Vetőin.vi János elvire, propagandista gondosan, rtelkiismereto&sn jkjészülít az első előadás meg-ar­ia sara. A hallgatóival egyénileg beszélgetett ar­ról, hogy a kongresszusi anyagot még fofcoW- %iá> feJdősséggel és lelkiismeretességgel kell ta- nulniok. P-éatetaen este PeÄizi elviárs Malen. kov elvtárs beszámoló jától iartotf előadást,^ A hallgatók nagy figyeJemmel jegyzeteltek. Kéri Dezső és Zsiga Ferenc népnevelő elvtársiak meg­értenék, hogy a jó felvilágositó munka al»pfel- eétele a rendszeres tanulás és mindkét!! en népne- velőkhözi méltó, kommunista, példamutatással vermek részt a tanulásban- Minden politikai fog- laiíeoaásra alaposan felkészülnek. A fakulás nyo­mán egyre fejlődik poíSKkaj tudásuk, öntudatuk, i a a 'politikai felvilágosító munkájukban nap- midii nap m^mteaíkozik. Nem nnondlvat<jjik el ezt minden hallgatóról. Többen nem készülnek fel alaposam de vannak olyan -eivitársak is, akik a foglalkozásról eíaaa- i-vdnak­Dávid József ehrtárs, 2 pártszervezet titkára taggyűlésen mutatott rá a kongresszusi anyag tanulmányozásának fontosságára. Dávid -elvtars már részben feldolgozta a kongresszusi anyagot, mellyel példát mutat a pártszervezet tagjai előtt. — 2éír.cs olyan nap, bogy kezembe ne venném kongresszusa anyagot — mondja Dávid dvJái. —, mert minden szava ieköU figyelmeméi é; t megismerteti velem is azt, bogy a szovjet nép hogyan épári a k-ommoairaaust hazájában- — Dávid elviárs rendsaenesen ellenőrzi a politikai iskolákat és személyesen is felkeresi azokat a hallgatókat, akik a poktäkai iskolán nem jelen- j nek meg. As SzKP XIX. kongresszusa anyagainak fel- ; dolgozása, tanulmányozása fok-asótt követeimé' j nyéket, állít párttagjaink elé. A tanulás csak ak- 1 koa* lehet eredményes, ha a páriólkta'tás megin­dulása, óta mutatkozó lazaságokat, felszínességet, íegj'eámezéílensége.t felszámoljuk. A __ járási párt- bizotlság az atapsaerveBet munkájához^ megad minden segítséget- Ken-ács élVtárs, a párlbizotit- .ság ágit. prop- 'Osztályának vezetője 'többször j meglátogatja a hah ót i pártszeivezétet, hogy a i hibák kijavításához a helyszínen adjon segítséget. j A XIX. kongresszus anyagainak j ■ayozása, alapos megi,«mérésé iötelezeitseggei je­lent minden párttag számára. A kongresszus j anyagai hatalmas eszmei és politikai fegyvert ad­nak: kezáinibe, nleillyel növelni tudjak eredőié- ; nyassitoeit a szocializmus épitéaebm. A kommunizmus fe&é haladó Szovjetunió u-t- j ■ja a mi jövőnket is mulatja. Ezt -a jövőt meg j Use© ismernie minden kommunistának* hogy 1*4- | kßsateui ‘fedj a a dolgozók«);, Irogy ezért a jövőért j harcolva, ne ismerjenek fáradtságot és a ragya- : gó jövő távlata lcöcesátzon. móndöskát mégjobh munkára. A PÁRTÉLET HÍREI A tígeifalvi párttitkár is mutasson példát A Magyar IDŐ!gőzök Pártja nagy példaképének, a Szovjetunió Kojozraunásha Pártjának XIX. kon. greeszusán hangzott el: az elfő- gadott uj Szervezeti Szabályzat enöndem kommunistát arra köte­lez, hogy „tartsa be a párt. és állami fegyelmet, amely egyaránt kötelező minden párttagra. A pártban nem lebet kétféle fegye­lem; egyik a wessetök, másik az «egyszerű párttagok számára.. A pártban egy a fegyelem minden ,gése nagy bűn, amely kárt okoz a pártnak és ezért ©■saaeegyeztethe- teücsa a párttagsággal.“ Ez a pár mondat nagyon érvé­nyesül a zaHaszectgTóti járás egyik kis községére, Ligetfari vára. A község dolgozó parasztjai becsülettel tettek eleget az államiránti kötele zetteég-eik- nck. Minden terményből 100 szá­zalékon felül teljesítették beadá­sukat, csupán a napraforgőfee- adásban maradtak el, aminek teljesítését most igyekeznek pó­tolni. A pártszervezet és a ta­nács karöltve végezte munkáját. A párttitkár, Tóth Gyula elvtárs irányította a népnevelőket a be­gyűjtés teljesítéséért vívott harc. ban. Ez mind helyes, hisz ez kö­telessége a község első emberé­nek. De nem kötelessége a be­adás teljesítése ? — kérdi joggal Borz«, Ferenc, 8 holdas, munkák­ban élenjáró dolgozó paraszt. De igen! Tóth Gyula elvtárs, községi pártijtkánaak is köteles­sége a beadás teljesítése. Külön Szervezeti sem. őneki kellene elsőnek lenni a beadásban, munkában egy­aránt. Nem elég a begyűjtést szorgalmazni a népnevelőkön ke­resztül, hanem azt példamutató - an teljesíteni is kell. Tóth elvtárs, a beadási kötelezettség teSJesité- sében hátul kullog, adóját nem fizeti, pedig az állami fegyelmet először őneki kell betartani., hogy a község dolgozó parasztjait is nevelhesse erre. Tóth elvtársnak, mint párttiikámak példamutató­nak kell lennie, mert csak úgy követik a dolgozók. Tóth elv- társnak haladéktalanul eleget keli tennie a párt- és az állami fe­gyelemnek. Vegyen példát Székely János elvtárs gyürüsi. Pesti József elv-' társ kemendodlári párttátkárokiól, í akik az állam iránti köt&lezsettsé- i geikét példamutatóan túlteljesítet­tek, hogy falujuk dolgozó pa­rasztságát mozgóritEák a beadási ! terv teljesítésére. ★ ‘ A CSÖBNTEFÖLDI PÁRTTÁ- j GOK hétfőn este tartották no­vember havi taggyűlésükéi. A • taggyűlésre F«r Ferenc eh-társ, a pártszervezet titkára alaposan leütési«». Sok javütani való van a mtrakájakban. A begyűjtési terv I teljességében különösen * fcn- I korijából, baromfiból és a tojás- bél maradtak «§. A taggyötéseo a párttagok határozatot hoztak, ’ hogy községük dolgozó parasztsá- I gát fel világosító -munkával meg­• győzik a beadási kötelezettségnk : teljesitéséröl. Határozatot hoz. I tak a párti egyelem megszilárdí­tására, a politikai iskolák heten­I ként* megtartására, a párttagok példamutatásáról és arról, hogy decemberi taggyülésökre a köz­ség három legbecsületesebb élen­járó dolgozó parasztját a párt tagjefóltjelnek sorai közé frtve- szfk. A taggyülÓM'n elhangzott ha­tározatok arra vanaak hivatva, hogy a község pártszejrvezetének politikai munkáját megjavítsák s vizel előre segítsék a község dol­gozó parasztjainak fejlődését. kemmunistára nézve, érdemeitől «s t'-iszteégétöl fiiggetleuüi. A párt- és áltatni fegydena luegeze­Ssabáiyzat nincs a Ügötfálvi párttitkir számára. Vezetoségválasztásra készülnek a zalaegerszegi MSzT-szervezetek Sstélin elvtár« srttleté»napjára túlteljesíti éves tervét a Zala negyei TéglajrjáraU ES •íí, a Zala meg>rei Téglagyári 1 dolgozói felülvizsgáltuk a oiovjetjiníó XIX. kongresszusára tett feJ.ajáülásunkat, illetve «urnák teljesítését. Megállapítottuk, hogy feiajáiiiiásunkat maradék taLacul :el.iesitettük. Most, Sztálin rfvíár* szülei!ésnapjára újabb szocialista kctc3ezeti«éigv.áaialá»t teszünk, hogy ezzel fejezzük ki szereltünket ruga azkodásui ik al a béke;iábor láiigeszü vezetője, a nagy Ss-álin ■ránt. Céhé tűztük magunk elé, hogy éves lervíínleét — o nyerscs&'ép Jet- Tételével — részleteiben is teljesit- féJc decembe? 21-re. Sztálin elviárs születés-napjára, Vállaljulc, hogy éves nyers•épIog'Aártúsi tervünkéi a jeleiicgi Ijt* százalékról decem­ber 21-re 21G százalékra emeljük. Égetési jfevviirihet ezideig Só szá­zalékra valósitotinlí meg, de de­cember 2l-re elérjük a IOO száza­lékos teljesítést, ugyanekkor nyers- cserépgyár[ási tervünket SO száza­lékról 04.5-ne, égetett cserépgyár» Lőni tervünket pedig .94 százalék­ról 10G százalékra teljesítjük. A nyerstégla és nyerscserép tervün­ket együttesen 111-tí százalékra va­lósítjuk meg, A vállalás komoly feladatot ró reánk. Meg keik birkóznunk az idő ­járás és a helyhiány okozta ne­hézségekkel, ezeket a nehézsége­ket, azonban pártunk segítségével le fogjuk küzdeni­Újabb felajánlásunk -újabb ököl- csapás lesz ellenségeink számára, akik azon vannak, hogy a Szovjet­unió, drága Sztálin elv.lárs, pár­tunk és szeretett vezérünk, Rákosi eh'.tár.s által biztosított boldog je­lenünket és jövőnket megsemmi­sítsék. A Zala megyei Téglagyári ES dolgozói. Ä murassemenyei tszcs vezetői és tagságának egy része meg feledkeztél SÖTÉTEDIK, , a mmíczemmf-ei Kedraaneofi temelőcsopoTt irodájá­ban a könyvelő a papírok haknaza- ban turkál, valami aktát keres, ele n sok papír köaöftt és a sötétségtől nehezen találja meg. Sok a papír, mert sók a tag, sok az állat, sok a, termény. így sokait kell számolgat­nia. is. A munkában a -csoport egyik tagja Bzaikiftja. meg, nagy felháboro­dással ront az irodába., dühében az asótaüít verBf de mávef óit sok pa­pír van, nem mer ráütni, hátha valami femtos iratot éna© a vésze­déi eon. — Xapsaáanoaokaf fogok hivatni és azokkal szedetem ki a kraniplít, aztán a napszámot majd kifizette­tem velük. Azt gondolják,, ha sok burgonyánk termett, .akkor a. benit- lévöt ki sem kell szedni, pedjgj az is äunsa-e jó pár szekéiról.. Szédj-en. íi egyéniek taiár min dent betek ari- «fttfesik , nü meg... —r- -éa teyábfe "áfíi’ázta beszéást, ■ Xülönös, a 'zárszámadás egészült, illetve elkészítette a csoport, de a burgonya még bent van a földben. Bedő Lajos .elnök vájjon hogy mérte fM a földben a Imrgonyit. hogy pontosan be tudtiák küldeni a sár- számadást jóváhagyás végett? No de mindegy, azért a gabona le van aratva és a hapásnövénycke't beta­karították <ég hát ha mindenhol ké­szítik a zárszámadást ift sem ha- nyageflihatják -el — gondolják a cso­port vezetői. TAVASSZAL a munkaszervezet e- faat ugyan megaSokiitottók, de azok csak papíron maradtak továbbra is. ügy dolgoztak, ahogy a munka jött. Egyes tagok napszámosokkal is doáge»tatt«k. A lényeg az elnök (és a pártititkár szerint az bárhogy is, csak -elvégezzék a munkát. Hoi- dankéiLti átlag'teriinéaük búzából 11, rozsból 8 limrg ónjából 95 mázsa volt, Ugyancsak szép az áillatállo- ntányük is. Az istállókban jól gon­dozott tdienek állnak, az ólakban napról-napra szaporodnak a sertések. üj sertósólgt kellett építeniük, hogy feladataikról az egyre ei*pos*ódS áMatálioiDüi nyuknak megfelelő helyeit, tudjanak, biztosítani. Értek el credraényeke' közös vagyonuk sokat gyarapodni de még jobban gazdagodott volna ■csoportjuk, ha a vezetőség nagyot-:' gondot fordít a munkafegyelemre, ha a párfeawrveaest tudatonifet-ta, vo’ na a. tagokkal, hogy a munkából ’minden, elveszített pere egyéni káruk is. A -csoport egyes tagjai nem év- zik magnívénak a közös vagyont, igy a hibákért sem érzik a ■ lelcl:-:: Béget MURASZEMENYE dolgozó pa­rasztjai látják a .csoport eredr, ' nyelt, de hibáit is. A vezetés hiá 113’ossága és a tagok felületes mun­kája mellett a csoport eredményei azonban megmutatták a nagyüzemi gazdálkodás,,fölényét az egyéni gaz­dasággal szemben és elhait-irozásra bírták a dolgozó parasztokat, Egyro iöblo dolgozó mond le a nadrágszij- paTceilákoa váló gazdálkociásról és lép "be a csoportba. "Nagy á száma azoknak is, akik félúton áll­va csak a belépési nyilatkozat alá­írására várnak. A zárszámadás vég- 1eg'cs -elkészítése, amely kimutatja egyéves munkájuk eredményét, á közös vagyon növekedését, a tagság ’Iwedelmét. még tovább fokozza a! belépők számát. Szűcs Károly, a tszcs pá-rtti-tkárai és Bedő Lajos elnök sürgősen vál- twatassajnak eddigi muakájukoa. Tudatos*teák a dolgozókkal a. közös vagyon megbecsülésének- jcleuíősé-gct és azt hogy milyen feladat m-tgo] •' dása vár rájuk a. mezőgazda síig szocialista átsz-errezéíében. Tar tea. nak az eddiginél sokkal nagyobb kapcsolatot az egyéni gazdálkodók­kal, segítsenek azoknak, akik nehe­zebben határoznak, választanak a! két ut között. Bevonni maguk közé az egyéni gaz-dállíodóka-t — ez aa előttük álló legnagj-obb feladat, melynek végrehajtásával maguk éa a még kívülállók boldog' jövőjét biz* vési! ják. A kiagyar- Szó vj et. Társaság életebeu most választják meg először dcmoki’atikus centraliz­mus alapján az alapszeivezetí ve­zetőséget, ezt kOT-etöen pedig a középzzerveket, a városi me - gyei vezetőséget, illetve választ . máuyoluit. A taggyűlések bizto­sítják, hogy a tagság a -demo­krácia adta lehetőségekkel éljen, előterjessze javaslatait, kiitika tárgyává tegye a régi vezetőség és a felső szervek munkáját, s az általa megfelelő tagokat válassza a vezetőségbe. Különös jelentőséget ad a vezeiöségváJasztásoicaak az, hogy közvetlenül a Szovjetunió Kora- xrruntsta Pártja. XIX. kongresszu­sa után történik, midőn annak hatalmas tanulságait népünk szé. ;les Tétegével ken ismertetnünk. Zalaegerszeg MSzT-szervezetei 'is ebben, az időszakban készül­nek a vezetöségválasztá&ra és Sztálin elvtárs születésnapjára. M ruhagyári atapszervezetürik Kasza László elvtárssal az élen, Sztálin clvtárs születésnapjára MSzT-szalagot ízcivcz és azt a szalagot, amelydk a legjobb ered­ményt éii el a termelésben, ván- dorzászlóval jutalmazzák. €0ö uj tagot szerveznek, ezenkívül 100 „Uj V2águ-előfizetőt és a tag- díjfizetést 90 százalékra emelik Sztálin elvtárs születésnapjára. A városi tanács MSzT-szerveze- te 26-ról 60 főre emeli taglétszá­mát és 20 „Uj Vüág“-előfizetőt ■ szeivez. A MEZŐKER Vállalat 50 uj tag beszervezésével és kultúrműsor­ral, a Tüzép Vállalat orosz nyelv- tanfolyammal készül Sztálin elv­társ születésnapjára. Az Útfenn­tartó Vállalat MSzT-szervezete tömeg-előadásokat tart. A tűzol­tók szervezete diavetítéssel és képkiállitűssal ismerteti a szov­jet nép hatalmas eredményeit » a szovjet embereket Az eredmények mellett hiányos. Jságok is tapasztalhatók. Vannak olyan alapszervezeti vezetősége­ink, amelyek nem törődnek szer­vezetük munkájával. Kártyás Margit, az Állatforgal­mi Vállalat titkára arra hivatko­zik, hogy nem tudja ellátni fel­adatát, pedig minden lehetősége megvan munkája végzéséhez. A népbolti szervezetünknél hőcüapok óta nem volt egy taggyűlés sem.; A Teherfuvar Vállalatnál van pár hete a képkiállltás anj-aga, azon- ban még mindig összecsomagolva, ki sem bontották, igy a dolgo­zók nem láthatják képekben a szovjet nép életét. Ezek a szer­vezetek javítsák meg munkáju­kat, hogy felsorakozhassanak a jól dolgozó szervezetek mögé, hogy ők is újabb eredményekkel ünnepelhessék Sztálin elvtárs születésnapját. Farkas Oltó. A zalaszentiváni állomás dolgozói a forgalom sikeréért A zalaszeníiváni állomás és a pá- 1 Yaíomrtartári dolgozók a XIX. kongT-e-sszus iLíszíeletére és novem­ber 7-re leit felajánlásukat 100 százalékra teljesítették, s most december 21. tiszteletére szei'vezik a versenyt A pályafenntartás már meg is tette felajánlását A dol­gozók a november 7-i munkaien- dület tovább fejlesztésé vei, a mun- kafeg^-elem megszilárdításával har­colnak pártunk, Rákosi elvtársnak tett fogadalmuk végrehajtásáért, az őszi csúcsforgalom sikeréért. November 7-re tett munkaiéi- ajánlásunk sikeres teljesítésével nagy mértékben elősegítettük a terv teljesítését. A 13-as pályafenntartási sza­kasz dolgozói vállalják, hogy de­cember 21-re, az eddigi 119 szá­zalékos eredményüket továbbra is megtartják és minőségi munkát végeznek. A fajlagos százalékot 8ö százalékról 95 százalékra emelik. Az őszi talpfacseré! december 20 helyett december 2.1-i’e 'befejezik. Majdnem hasonló, a zalaszent> grob vasutas dolgozók felajánlása is. Vállalták, hogy a kocsitartóz-’ kodási tervükéi 115 százalékra valósítják meg, az utazási sebes­séget pedig 92 százalékra teljesí­tik. A tehervonatok tartózkodásán cay módon csökkentik, hogy eddigi 71-3 százalékos teljesítésüket Só1 százalékra emelik a menetrendi tertózkcdássa; szemben. 1 Kocsi kihasználási tervüket 14.9 tonnáról 110 tonnára növelik, az át- lagos rakodási időt pedig 5 óráról 4- órára Csokkentik. / Hogy vállalásunkat megvalósít­hassuk, kérjük a szállító feleké!, hogy ők is gyorsan rakodjanak ki és he. Ser man József, po!. tisgf. iVkiMh'.x,. —-------' ----------mnrwiaini m_j Cs ütörtök, 1952 nov. 27. éaF

Next

/
Oldalképek
Tartalom