Zala, 1952. november (8. évfolyam, 259-281. szám)

1952-11-25 / 276. szám

Ä gépesítés jelentősége fi mesőgassdaság építésében állami gazdaságok Jiagyakti- .vii óritékézleie, melyen resztvettek a gazdaságok pártlükárai, ü’B-el- nökei, - igazgatói, főagronómusai, könyvelői és élenjáró dolgozói, igen. ’ nagy segitséget. adott a gaz­daságok előtt álló • föladatok meg­oldásában. Bártünk megydbizott- ágának mezőgazdasági osztályve­zetője, HarssUa 'Katalin elYíársnő és Satreliovszki, György elvtárs, a Zala megyei tröszt igazgatója, be­számolójukban felvetették a gaz­daságok eddigi eredményeit és -hiányosságavt a politikai, a gaz­dasági munkákban. Irányt mutat­tak az előttiünk álló feladatok megoldására. Hasznosak és eredményesek vol- uk a dolgozók hozzászólásai, me­lyeknek értéke a helyes munka- módszer bevezetésének ismerteté­sében domborodott ki. Az aktivaertelvezle'en hozott ha- árczatbó! a mezőgazdaság gépe- 1 fűtésének szerepével kívánok fog­lalkozni, . mint a növénytermelés ts> állattenyésztés legdöntőbb tech­nikai bázisával. A szocializmus építésében igen nagy jelentősége van mezogázda- ,s águnk ' gépesi lés éneik. A mező- gazdaság' fejlődése nagy 'mérték­ben - a mezőgazdaság gépesítésén múlik. Alihoz, hogy a mezőgazda­ság termelvényeinek önköltségi árát csökken' hess ük» szükséges, hogy a növénytermelés és tollat- 'tenyésztés ágában minél szélesebb ikörben alkalmazzuk a gépi techni- i’Jcát. A ssoriaUznms építésében, 'illet­ve a szocializmusban a gép az n-nnber barátja, legjobb segítőtársa. 'Gépi munkával, a gépek segítsé­gével könnyen és gyorsan elvég­zőnk olyan munkákat, amelyeknek elvégzése nehéz testi munkát kö­vetelne meg- A gépek kímélik az állatokat, melynek eredménye, hogy ;több -ej és több hús jut fogyasz­tásra. Ezenkívül elősegíti az cm- 'bert abban, liogy több ideje jus­son tanulásra és művelődésre. .A (A nagyaktiva értekezlet nyomán) géppel végzőit talajmüvelés sok­kal olcsóbb és az agrotechnika szempontjából minőségileg is jobb. A gépi munka gyorsaságával a kedvező időket ki tudjuk használ­ni és időben tudjuk elvégezni a mezőgazdaság'- döntő munkáit "(tar­lóhántás, vétőszántás;, növényápo­lás sib„ állattenyésztésben takar­mányok előkészítése). De nemcsak az agrotechnika szempontjából, hanem fejlődő állattenyésztésünknek is igen fon­tos tényezője a zootechr.ika helyes bevezetésénél a gépesítés. (Gépi­fej és, silózás és különböző ható. lerendezések stb;) Hazánkban a- Horthy-korszaik alatt európai viszonylatban, amint azt a statisztikai adatok is bizo­nyítják, a mezőgazdaság gépesíté­se a legelmaradottabb volt. A volt kapitalista és feudalista úri világ’. gépesítés helyett magyar parasz­tok és mezőgazdasági munkások százezreit zsákmányolta ki. A sze­gény parasztok és nincstelen mun­kások révén olcsó munkáshoz ju­tottak. Nem volt érdekük gondot fordítani az ember kímélése szem­pontjából a gépi technika beveze­tésére. Ha használtak is gépet, az az ember ellensége volt, mert ez­által egy csomó mezőgazdasági munkásnak nem volt megélhetése. Felszabadult, hazánk szocialista építésében, valamint á mezőgazda­ság fejlesztésében megszűnt _ a 'munlkanélküliség, sőt munkás-, hiánnyal küzdünk sok esetben- A mezőgazdaság korszerű gépesítése elősegíti a felszabadult munkaerők alkalmazását erősen fejlődő ^ipa­runkban, melynek döntő jelentősé­ge van a szocializmus építésében, 'a mezőgazdaság- fejlesztésében és békénk megvédésében. Állami gazdaságainkban a gépi­ié clmika szélesebb körbe# való kiterjesztésére komoly gondot kell fordítanunk és itt különösem szem- eíőtt kell tartani mezőgazdasá­gunk erő- és munkagépkezelőinek szakmai .és politikai képzését. Traktorosainknak nagyobb gon. dot' kell fordítani a gépek ápolá­sára és a gépi technika elsajátítá­sára. Szeretniük kell a gépet, mint a legnagyobb segítőtársukat. Gondos ápolással, karbantartással hosszabbítsák meg a gépek éte*ét. Nem szabad előfordulni annak, amit Barabás István traktoros tett gépével, amelyet ellenőrzés köz­ben üzemen kívül találtunk és nem volt leápolva, vagy Finca János traktoros esete, akinél gon da* lan­ság miatt az őszi munkákban a legtöbb üzemzavar volt. Ezek a traktorosok vegyenek példát De. vecser Ferenc és Őry Anitái trak­torosokról, akik példásan teljesí­tették kötelességüket, nagy gondot fordítva a' gépek ápolására és évi tervüket (050 normálholdat) szep­tember 15-re teljesítették. Jelen­leg az 1232 normálhold teljesíté­sénél tartanak- Ezen a téren meg kell javítani munkájukat Tóth Gyula brigádvezető és Csontos József gépkocsivezető elvtársaknak, akiknek fokozottabban kell gyako­rolni a gépi munkák ellenőrzését és elő kell segíteniük fiatal trak­torosaink szakmai- továbbképzését. A gépesítés terén most a tél folyamán a leggondosabban el kell végezni az erő- és munkagépeink kijavítását, hogy azokat a tavasai munkálatok megindítására tökélete­sen 'kijavítva, eleget tudjunk ten­ni az agrotechnika követelményei­nek,. minden üzemzavar és kiesés nóllküb A tél folyamán növényápolá­sunk szakszerű elvégzése érdeké­ben házilag készítünk . többfajta, talajművelő- és növényápolőgéoet elhasznált gépalkatrészekből. Ez­zel is elő kívánjuk segíteni mező- gazdaságunk fokozottabb gépesíté­sét. További munkánkban nem fe­lejtjük el egy pillanatra sem pár­tunk útmutatását: a bírálat és önbirálal fegyverével harcolunk termelőmunkánk és épülő szocia­lista mezőgazdaságunk megszilár­dításáért, 'Felházi Sándor Uj munkagyőzelmekkel köszöntötték a békekongresszust az olajmezők dolgozói A járási és a városi 'békccrtekozleteket kö­vető ki-gyűléseken a zalai olaj mezők dolgozói is megfogadták, hogy még jobb munkává., a IV. negyedévi tervükön félik vállalt kötelezettségül; teljesítésével készülnek a III. Magyar Békekon- greteszusra. Vajamén nyiem békevédelmi szerző­dést kötöttek, s november 1(;~T61 23-ig pedig bé- keműszaikot tartottak. "A lovászi Kőolaj emelő Vállalat olajtermelő brigádjai nagy lelkesedéssel láttak munkához. Az I- számú brigád 3-4, a II. számú brigád 1.5, a III. számú brigád 2.1, míg a IV. számú brigád 3.3 tonna olajat adott terven felül népgazdasá­gunknak. Ezt a szép eredményt a november Ili­től a-békekonigresszusig tartó békeműszakban, ér- 1 ék cl. Á brigádok munkáját' nagymértékben len­dítették. előre azok a ki-gyűlések, amelyeken a titoista émberrablók bandájának aljas • cseleke- deléjt tárgyalták meg. , A bőkeműszakban elért eredmények és a bé­ke védelmi. szerződésben vállalt felajánlások tel­jesítése nagy7 mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a IV- negyedévi terven felül az I. számú brigád dolgozói 99.4, a II. számú brigád 23, ^ a III. számú brigád 42.1, a IV. számú brigád dolgozói pedig 43.7 tonna olajat termeitek. A gépműhely dolgozói is jelentős segítséget adtak az olajtermelőbrigádok munkájának azzal, hogy a gépeket ' tervszerűen . karbantartották, •ugyanekkor 40-000 forintos felajánlásukból 25.18o forint ‘teljesítést értek el. A békekongresszus tiszteletére Mossolttß Jó­zsef gazol intelepi főművezető versenyre hívta Kiss László és Horváth Róbert 'mérnököket. Á versenypontok az. élenjáró szovjet módszerek be­vezetését, a gépkarbantartás' ellenőrzését, a ga­zolin többterinelésre irányuló eljárások alkalma­zását és a munkafegyelem megszilárdítását tar­talmazzák. Leplezzük le termelőszövetkezeteink kártevőit* a bei ura kod olt ellenséget 4 fcnr.elószövctkezútí: mozgalom Í951 őszén hatalmas mérték­ben bontakozott ki megyénkben. A kü- és középparasztok százai' léptek termelőszövetkezetekbe. Érthető, hogy az nem tetszett és nem is tét- szik a ladikoknak, akik látják, hogy ■i kis- és középparasztok már nem hallgatnak rájuk. A kulákok azonban .reménytelen helyzetükben sem adják meg magu­kat. sőt egyre elkeseredettebb esz­közökké! igyekeznek visszahódítani elvesztett pozicióikat. Aknamunká­jukkal megmutatták a, dolgozó pa­rasztságnak, hogy a kollektiv gaz­dálkodásra való áttérés,/az általános falusi jólét biztosítása szorosan ősz-, szefügg a kulákok elleni harccal. A .példák sokasága igazolja, hogy a. kulik mindén eszközt megragad a termelőszövetkezeti mozgalom szabo- íálására. A, regi módszer — hangu­latkeltés a kollektiv ' gazdálkodás ellen — már nem . sikeres többé. Ezért főleg két eszközt' alkalmaznak: a nyílt szabotázst, vagy a’ fordított­ját: a termelőszövetkezetekbe Való beférkőzést és néhány hónapi „lát­szólagos jó munka" után a bo.niasz- tást, a kártevést végzik, mint Petri- kereszturon, vagy Zalaapátiban, ahol felgyújtották a község beadott szé­náját. Ebben a munkában Zalaapáti­ban a plébános is segített, mert í. tűz kitörése idején nem engedett harangozni, s gátolta a tűz elfojtá­sát. A falu lakosságának ébersége azonban megakadályozta a tűz terje­dését. A kulik több , területen a nyílt szabotázst választja. A •• ilózasi, be­gyűjtési és az- őszi mezőgazdasági munkák végzését különböző kifogá­sokkal nem teljesítik, vagy zsizsikes, dohos terményeket adnak be. Ezek a módszerek azonban csak pillanatnyi zavarokat okozhatnak és a dolgozó parasztokat még tíszán- tabbá teszik a kulákok elleni harc- ban, Éppen ezért gyakran választják a termelőszövetkezetbe való foefura- koöás módszerét (mint Petrikeresz- luron, Gércei kulák), de ez megmu­tatkozik a megye más területén is. ‘ Ez év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy 'ahol a pártszervezetek, taná­csok ■ kezükbe vették a kulákok elleni, harc ügyét, ott az ellenséget hamarosan leleplezték és ártalmat­lanná tették, mint Nemesnépen, Szentgyörgyvölgyön, 'de á megye több termelőszövetkezetében is. A zárszámadások idején a begyűj­tés, de minden feladat elvégzése során pártszervezeteink, tanácsaink a dolgozó parasztság bevonásával foly­tassanak szívós harcot ~a kulákság1, .a klérus, az imperializmus, hazai ügynökei ellen. Ne tűrjenek meg opportunizmust c téren. Legyen ebben is példa előttük a Szovjetunió kolhozainak harca, hogy a szövetkezeti mozgalmat sikerre ví- hessük. segítve a béke védelmét, a szocializmus építését. 2W O % fi Zalaegerszeg! november 2!—2G-ig: HÜ BÁBÁTOK Nagykanizsa, november 24—26-ig: TOY úWjZTüNK AÜ OLIMPIAIN Október hónapban 211 százalékkal emelkedett a megye MKK-íeliesitménye Október hónapban jelentős javulás ta­pasztalható megyei viszonylatban az MHK_sportrendszer terén. Az MTSB ki­értékelése szerint október 31-ig 143.1 százalék a teljesítés a szeptember 30-1 122 százalékkal szemben, ami 21.1 száza­lékos emelkedésnek felel meg. Ha az általános teljesítést felbontjuk üzemi, iskolai és falusi viszonylatra, akkor a következő képet kapjuk. <Zá’ró_ jelben levő szám a szeptember 30-ig el­ért eredményt mutatja.) Üzemek 228 százalék (226) Iskolák Hl százalék (121.7) Községek 84.3 százalék (64.8) Amint az összehasonlításból látható, októberben a legnagyobb emelkedést, 19.5 százalékot, a falusi sportkörök érték el. Utánuk következnek az, iskolai sportkö­rök 19.3 százalékkal. Az üzemeknél a szeptember havi eredmény mindössze két százalékkal növekedett, ami érthető is, hiszen 226 százaléknál már sokkal nehe_ zebb a további teljesítés, mint 64, vagy akár 121 százaléknál is. Az üzemek nagy részétől november hónapban nagyobb, növekedés már nem is várható, ellenben az iskoláktól és főleg a falusi sportkö­röktől még igen. A hátralevő időkben különösen falusi viszonylatban- kell még eredményeket elérni, és minden erővel arra törekedni, hogy a ‘november 30-i kiértékelésnél a teljesítés ne ' csak 100 százalék, hanem azon jóval felül legyen. A városok közötti versenyben Nagy­kanizsa 271.1 (211.-1) százalékkal szilár. dán tartja az első helyet, noha az el­múlt hónapban Zalaegerszeg város is na­gyon sokat javított munkáján, teljesítmé­nye 160.8 százalék a szeptember havi 89.7 százalékkal szemben. Az' el­ért 71.1 százalékos emelkedés azt mu­tatja, hogy Zalaegerszegen is lehet: csak akarni kell. Persze sokkal értékesebb volna az október havi eredmény, ha majdnem felét nem egy hónap alatt érték volna-el, hanem fokozatosan, mert így úgy fest a helyzet, hogy egész éven át alig .csináltak valamivel többet, mint magában október hónapban. Kampány- szerűség-állott elő Zalaegerszeg MHK- munkájában, ami feltétlenül a minőség rovására megy és nagyon vigyázni kell az illetékeseknek arra, hogy a jövőben .ez elő ne forduljon többet. A járások versenyében a következő a helyzet: 1. Nagykanizsai járás 2. Letenyei járás 3. Zalaegerszegi járás 4. Zalaszentgróíi járás 5. Lenti járás 108.4 (84.8)% S1.3 (69.4) „ 90.8 (53) „ 72.9 (62.5) „ G5.8 (65.S) ,. A járások között legszembetűnőbb _ a zalaegerszeginek és a nagykanizsainak szép teljesítménye. A zalaegerszegi já­rásban egyre jobb és lelkiismeretesebb munka folyik, ami megmutatkozik nem­csak az AlHK-ban, hanem a sportfejlesz- tési terv egyéb ágában is. Egészen biz­tosra vesszük, hogy november 30-án tul- lesznek a 1Ű0 százalékon. A nagykani­zsai -járásban hasonlóképpen jó munka folyik. Feltétlenül érdemük az. hogy a járások között ők érték el, illetve _ tel­jesítették túl elsőnek a ICO százalékot Kárpáti járási TSB elnök továbbra^ is igyekezzék még jobb eredményt elérni és járásával igyekezzék maga után vinni a lobbi járást is. A letenyei járás­ban az október hónapban elért ered­mény szintén jónak mondható. A 21.9 százalékos emelkedés egyenletes, jó mun­ka eredménye. Ha november hónapban valamivel jobban igyekeznek, esetleg veszélyeztethetik a nagykanizsai járás elsőségét is. A zalaszentgróíi járásban nem sokkal növekedett a szeptemberi eredmény, 10.4 százalékkal. Ez kevés és november hónapban feltétlenül nagyobb százalékban kell növelni eredményűket, ha a 100 százalékot el akarják érni. A zalaszentgróíi járás eredményét az Isko­lák rontják le azzal, hogy vagy nem fordítanak gondot a jelentéseknek a já­rási TSB-hez való beküldésére, vagy nem törődnek a próbázásokkal. Azt hisz- szük, hogy inkább az utóbbi eset állhat fenn. A járási - tanács oktatási osztálya ■Zalaszentgróton nagyobb figyelemmel le_, gyen az iskolák AlHK-munkájára, általá­ban-a tanulók sportolására, mert az ed­digi eredmény azt mutatja, hogy az ok­tatási osztály ezen a téren rossz mun­kát végez. De nemcsak az iskolák rossz Teljesítése akadályozza a járást a jobb .eredmény elérésében, hanem a zala- szentgróti Vörös -Meteor -és Traktor sportkörök is, Tűrjön az állami gazda­ság és gépállomás, ugyanígy Zalaapá- tjban is. Ezek a_ sportkörök hanyag mun­kájuk által -magjukra vállalják azl a há­látlan szerepet, hogy a járás többi sportköre, amelyek becsülettel igyekez­nek helytállni, úgy "tekintsen rájuk, mint: akik akadályozói annak, hogy a járás jobb eredményt érhessen el. Hasonló a helyzet a zalaegerszegi já_.. rásban Zalalövövel, Pacsával és PölösU kével, a letenyei járásban magával Le-i tényé községgel (kV. kér. kiv.), a gép­állomással, földművesszövetkezettel és Muraszemenyével, a lenti járásban Lenti községgé!, erdőgazdasággal és fűrész., üzemmel, valamint Csömödérrel. A zala­egerszegi Járást például az említett há­rom község akadályozta meg abban, hogy már most 100 százalékos lehessen. A lenti járásban már hosszabb idő óla iskolán van a járási TSB elnök és ezért áll egyhelyben az MHK. Úgy hírlik, hogy már vissza sem jön Lentibe és az MTSB a közel jövőben mással fogja betölteni az állást. Ha már pillanatnyilag nincs TSB elnök, a Lenti SK-nak kellene szor­galmazni az MHK-t, ha másutt nem is, legalább a községben. De nem teszi a sportköri vezetőség, sőt még arra seri« fordít gondot, hogy a megyei bajnok­ságban szereplő labdarugócsapat tagjai a próbákat teljes számban letegyék. Pe­dig nem fér kétség ahhoz, hogy a ta­vasszal annak a játékosnak, vagy csa­patnak, amelyik nem tudja igazolni az MHK-próbák letételét, nem lesz helye a megvei bajnokságban. Az OTSB legújabb rendelkezése sze­rint az ezévi MHK.próbázásokat novem­ber 30-ig be kel! fejezni, ellentétben a tavalyi és azelőtti gyakorlattal, amikor is december 31 volt a határidő. Ez azt jelenti, hogy már csak két hét áll a sportkörök rendelkezésére. Úgy igyekez­zen minden sportkör, legyen az üzemi, iskolai, vagy falusi, hogy ha már a 1QU százalékot nem tudja túlteljesíteni, leg­alább azt elérje. November 30_án ne legyen 100 százalé­kon alul teljesítő sportkör az MHK- ban! — ezzel a jelszóval igyekezzenek lemaradásukat behozni az érdekelt sport­körök. Megkezdődtek a déiöunástfuSí asztalitenisz C?B küzdelmei Baranya, Somogy és Zala megyek legjobb asztalitenisz csapatainak rész. vételével szombaton megkezdődtek a déldunántuli asztali-fénísz csapatbajnok­ság küzdelmei. A szombat-vasárnapi kettős fordulóban megyénk csapatai közül a zalaegersze­gi Vörös Meteor és a Nagykanizsai Bányász csapatai álltak asztalhoz. A Bányász csapata szombaton a pécsi Vörös Meteortól 11:5 arányban, vasárnap a pécsi Postás csapatától 11:9 arány­ban vereséget szenvedett. A zala?érszegi Vörös Mete.f_ csa_- pata nagyszerű játékával mindkét mér­kőzést megnyerte. Z. Vörös Meteor—Pécsi Vörös Lo­bogó 11:3. A Z. Meteor csapatából Bán. hidi 3. Zsidó, Gondy és Körösy 2—2, a Bánhidi—Zsidó és a Körösy—Gondy pár 1—1 győzelmet aratott. A pécsi csapat győzelmeit Rákóczi és a Rákóczi —Leibán pár (2) szerezték. Z. Vörös Meteor—Pécsi Szpártákusz ii:8. Hatalmas küzdelemben 7:7_ig fej-fej mellett halad a. két csapat, utána a Meteor elhúz és remek játékkal győz a bajnokság egyik esélyese ellen. A Z. Meteor csapatából Bánhidi és Zsidó 3—3, Gondy 2, Körösy (, a Bánhidi— Zsidó és a Körösy—Gohdy pár 1—1 győ­zelmet szerzett, a P. Szpártákusz csn. patából 'Antal 4, Orovica 2 és az Antal— Tillman pár (2) szerzett győzelmét. * NB. 11. NUGATT CSOPORTJÁNAK - 'EREDMÉNYEI: Nagykanizsa) Lotébmotiv—Pécsbányate lepi Bányász 4:1 (3:1). A hazai csapat ;obban kihasználta gólhelyzeteit. ★ Veszprémi Bástya—Zalaegerszegi Vö. i'ör. Meteor 3:0 (1:0). Nagyszerű össze! kötői réven végig komoly fölényben volt' a hazai csapat. Á Pécsi!jhegyi _ Bányász—Nagykanizsai Bányász 2:0 (1:0). A nagykanizsai csa­pat csatársora tehetetlen volt. ★ OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉS AZ' NB II-BE JUTÁSÉRT Előre :! (2:0) udnprM' Belsped—Zalaegerszegi Bástya . A hátszélet' jó! kihasználta a 1 chaps'. IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS Zala megye—Budapest 1:0 (0:0). A’ Zala megyei fiatalok kihasználták aj hátszelet. ★ NINCS TELITALÁLAT! Toroeredmények: 12 találatos szelvény nincs, il taiáiatos 10 darab, egyenként 6830 forint, 10 találatos 193 darab, egyenként 340 forint, 9 lalátatos 1678 darab, egyenként 50 forint nyeremény­nyel. A góltotóban 21 pályázó ért el három találatot, a nyeremény, egyenként 162.50 forint. 71 12 találatos TOTO_szeloőriy: 2, !, Se v, 2, x, i. x, 1, 1, 1, 2. A Góltotó 4 találatos szelvénye: Kini­zsi-Bástya 0:5 (0:3), Postás—Csepet 3:1 (0:0). APRÓHIRDETÉS MELASZ tárolására alkalmas hordóit kaphatók a Zala megyei MÉH Válla., latnál, Nagykanizsa. Somogyi Bélá­ul 15. (597) ÍRÓASZTALOKAT, IRODASZEKRÉNYE- KET keresünk megvételre. MOKEP Kirendeltség. Zalaegerszeg, Rákóczi­ul. 5. (603) HÁZI KOSZTOT 1-2 személynek adok. Cím a kiadóban. ' (604) ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felelős szer­kesztő és kiadó: Darabos Iván — Szer­kesztőség: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos, utca 22. Telefon: 2S0. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg Széchenyi-tér 4. Telefon: 102. — Készült a Vasmegyei Nyomda­ipari Vállalátnál Szombathely, Kossuth Lajos.utca 6. telefon: 73. — Felelős vezető: Hofmann Miklós.

Next

/
Oldalképek
Tartalom