Zala, 1952. november (8. évfolyam, 259-281. szám)
1952-11-05 / 260. szám
V ÁRI ÉLET u. Pártbizottságaink, pártszervezeteink fordítsanak több gondot a pártsajtó terjesztésére Sztálin elvtárs a következő szarvakkal jellemezte a sajtó szerepét íés jelentőségét: „A sajtó a legerősebb fegyver, amelynek segítségével a párt a maga, neki szükséges nyelvén minden nap, minden órában beszél a munkásosztállyal, Más eszköz a párt és az íosztály közöt‘i szellemi kapcsolat létesítésére, más ilyen rugalmas apparátus nincsen seholsem•' A kommunista sajtó a propaganda és az agitáció hatalmas [fegyvere annak a kommunistának a kezében, aki azt napról- napra tanulmányozza. A tömegekkel való szoros kapcsolat megerősítésének nélkülözhetetlen tényezője. A kommunista sajtó, amelyet Lenin és Sztálin elvtársak teremtettek meg’, fennállásának első napjától kezdve kollektiv propagandista, agitátor és szervező. A sajtó a pártbizottságaink és pártszervezeteink nélkülözhetetlen segitö társa. Ma már elmondhatjuk azt, hogy milliók kenyere hazánkban is a pártsajtó. A szocializmus építésében óriási szerepe van a sajtónak. Segiti pártbizottságaink, pártszervezeteink, tanácsaink, tömegszervezeteink munkáját. Bírálataiban ko. moly útmutatást ad a munkák eredményes végzéséhez. Módszereket, tapasztalatokat tudatosít a legszélesebb tömegek között. A levelezők széles tömegeinek be. vonásával együttesen mozgósítja 'minél jobb munkára a dolgozókat. Megyénk dolgozói közül többezer előfizetője van a Szabad Népnek, Zajának és a többi pártsajtónak, Ezek a kommunisták és a pártonkivüli dolgozók nél- ; külözhetetlen segítőtársai a napi | feladataik megvalósításában. Rengeteg tapasztalat bizonyítja azt, hogy ahol olvassák, tanulmá. •nyozzák a pártsajtót, ott sokkal eredményesebben végzik föladataikat. De tapasztalható a fordítottja is. Ahol nem olvassák a párt sajtót, ott döcög a feladatok végrehajtása. Példa erre a nagy- kanizsai járásban lévő GeLse község. ahol a pártszervezet titkára Takácsné eilvtársnö nein törődik a sajtóterjesztés munkájával, nem ad segítséget a szervezéshez, hanem a tanácshoz, vagy a DISz- szervezethez utasítja a sajtőterjesztés munkatársait. De nem sokkal különb a munka a konnárvá- rosi téglagyárban sem. Itt a pártititkár elvtárs nem járatja a pártsajtót, holott az üzem valamennyi dolgozója előfizetője valamelyik lapnak. De nemcsak a pártszervezetek munkájában mutatkozik meg e téren hiányosság. A pártbizottságaink nem törődnek a pártsajtó terjesztésiével, holott ennek a feladatnak végzése szintén nagy mértékben hozzájárni a munkájuk megkönnyebbítéséhez. A nagykanizsai járási pártbizottság agit.-prop. titkára nem foglalkozik a sajtóterjesztés munkatársaival. Várakoztatja őket órákon keresztül, közben megfeledkezik róluk. A zalaszentgróti járási pártbizottságon Németh László elvtárs állandóan ígéri a segítségét, de még semmit sem tett az ígéret megvalósításának az érdekében. A lenti járási pártbizott. ság agit.-prop. titkára beszámoltatja a sajtószervezö elvtársat munkájáról, de ezenkívül semmi néven nevezendő segítséget nem biztosít. A sajtóterjesztés külön, komolyabb feladatot nem jelent párt- bizottságaink. pártszervezeteink részére. A járási, városi pártbizottsági munkatársak a munkájuk mellett, kint a helyszínen erről is beszélgethetnének a párt- szervezetek titkáraival, vezetőségi tagjaival, vagy éppen a párttagokkal is. Úgyszintén a párt- szervezetek titkárai a többi feladat mellett rendszeresen foglalkozhatnak ezzel a munkával is, A lehetőség megvan erre. Külön feladat, külön fáradság nem terheli a pártbizottságok és párt- szervezőtek munkáját. Mlndösz- sze annyi, hogy a napi feladataik végzését kössék össze a sajtótér, jesztéssel kapcsolatos munkákkal. Ha ezt megteszik, akkor mindig több és több dolgozó asztalára kerül a millióknak e nélkülözhetetlen szellemi kenyere. Vájjon hog-y végezheti munkáját az a pedagógus, aki a pártsajtón ke. resztül nem vesz tudomást országunk, barátaink hatalmas fejlődéséről, Nem ismeri a nemzetközi helyzetet, nem érti meg munkájának hatalmas jelentösé- gfit iZaiabaksán, Cseztregen, Botfán, Beleznán és még egy pár helyen a pedagógusoknak egy, vagy mindössze két pártsajtó jár. Vannak heten, nyolcán s igy nem tudják naponként rendszeresen olvasni a kül- és belpolitikai eseményeket Vájjon hogyan tudják igaz haza fiságra. proietárnemzet- köziségre nevelni azokat a gyermekeket, akiket pártunk, dolgozó népünk az ö gondoskodásukra bízott. De nem tud jő munkát végezni az a munkás, dolgozó paraszt, értelmiségi sem, aki naponta nem szerez tudomást a körülötte folyó lüktető életről. Nem tudja a községet, üzemet, tszcs-t, gépállomást, állami gazdaságot jói vezetni az a vezető, vagy párttitkár, vagy üb-elnök, aki nem tájékozódik naponta a pártsajtóból, a napi eseményekről. Pártbizottságaink, pártszervezeteink segítsék a sajtóterjesztők munkáját. Segítsék a pártsajtó levelezőinek a munkáját, neveljék a dolgozókat arra, hogy a sajtó levelezői legyenek, hogy a párt- sajtót a dolgozó tömegek olvassák és használják fel a napi mun. káj ükhöz. A salassentmihályi téglagyár dolgosói túlteljesítették felajánlásukat A hosszantartó őszi esőzések hmegnehezitették a munkát, ennek ellenére a zalaszenímihályi tégla- jgyár dolgozói szívós és kitartó j munkával nyersgyártási tervüket [•101 százalékra teljesítették és ez- ;zel behozták lemaradásukat, j. — A feszítettebb tervünket is [igyekeztünk túlteljesíteni — mond. [ja Keglevics Viktor elvtárs fűtő, [•az üb. elnöke. — Az égetéssel ké- jsőn indulhattunk a szárítószinek [lassú építkezése miatt. A Tatarozó Vállalat nálunk is felületes munkát végzett. A május 30-ra tervezett építkezéseket csak részben készítették el. Ha julius 1-én | megindulhattunk volna, akkor (több mint 700 ezer téglával termelhettünk volna többet. A zalaszenímihályi téglagyár dolgozói jó munkáját mutatta a : 'szeptember havi tervteljesitésük [is, amikor 141*7 százalékos átlagot értek el :es ezért az egyesülés központjától •■felismerő oklevelet és vándorzászlót kaptak, amely ma is birtokukban van. November 7-e tiszteletére valamennyien tettek felajánlást. iA futok vállalták, hogy a nyersgyártásnál minden 1000 tégla után ;ő5 kilogramm szenet használnak •fel. Felajánlásuk előtt ezer téglához 75—80 kiló szénre volt szükség- Az uj módszer bevezetésével havonta fi"—70 mázsa szenet takarítanak rne-g. Ezzel a szénmeny- nyiséggel még kilenc napon át tudnak gazdálkodni. A késői égetés ellenére sem maradtak utolsónak, mert a szeptember havi égetési tervüket 110 százalékra valósították meg és az október havi égetés tervét október 28-án befejezték. A zalaszenímihályi téglagyárban mindinkább kibontakozik a munkaverseny. Különösen a két műszak idején bizonyult jónak a versenyszellem. Volt olyan nap is, aim kor 16 ezres tervükkel szemben elérték a 33 ezres gyártást. — Eredményeinket annak köszönhetjük, hogy alkalmaztuk az élenjáró szovjet munkamódszereket és tapasztalatokat — mondja Keglevics elvtárs. — A szovjet gyorségetés, a Duvanov-módszer alkalmazása egyre jobban növeli teljesítményünket. A Duvanov égetési módszer alkalmazásával az előbbi 145 ezerről 240—250 ezerre emelkedett a termelésünk. Jó eredményeink mellett azonban hibák is vannak. Nincs önálló pártszervezetünk, amely még jobban össze fogná dolgozóinkat. A községi pártszervezet titkárának több segítséget kellene adni. A községi párttitkár még egyszer sem beszélgetett velünk egyéni, vagy közösségi problémáinkról, pedig ez nagyban segítené a további eredmények elérését. A. zalaszenímihályi pártszervezet titkárának, Biezó elvtársnak a begyűjtés és a mezőgazdasági munkák határidőre való elvégzése mellett azzal is kellene foglalkoznia, hogy erősítse a község üzemeit, fejlessze és nevelje a jövendő kádereket, a párttagokat és tagjelölteket. A téglagyárban 35—40-en dolgoznak s csak négyen vannak párttagok. A jó politikai munka nyomán emelkednének a termelési eredmények is. A dolgozókból' nem hiányzik az igyekezet, ezt bizonyítja Pajzs István kemencekihordó teljesítménye is, aki elérte a 112 százalékos átlagot. A kocsitolók közül Rákosa István és Lukács István DISz- fiatalok járnak élen 113 százalékukkal. Bangó Irén fiatal', még órabérben dolgozik, de már kiérdemelte munkatársai megbecsülését. A téglagyár dolgozói javarészt fiatalok. Munkájuk és beszédük elárulja, hogy fiatalos erővel szálltak szembe a nehézségekkel. November 7-re, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának tiszteletére 100 ezer tégla túltermelését vállalták. Szavukat adták, hogy ezt mindenáron teljesíteni fogják. Október 28-án már büszkén jelenthették, hogy a zalaszenímihályi téglagyár dolgozói betartották szavukat; felajánlásukat 120 ezer téglával tűk teljesítették. Nagy Ernő. Szerda, 1952 nov. 5. 3 Miért nem teljesítettük tervünkéi? A tervteljesitésnek egyik alapfeltétele a ,ió műszaki munka, amit alapos politikai és jó verseny szervező _ munkának kell kiegészítenie. A terv maradéktalan megvalósítása nagy feladatot ró a pártszervezetre és a szakszervezetre. Nekik kell tudatositaniok a dolgozók széles körében a tcrvtelíesités jelentőségét, szervezni a versenyt és segítséget adni a lemaradóknak. A zalaegerszegi Tatarozó és Építő Vállalat fennállása óla még egyszer sem teljesítette a tervét. Ez a tény a rossz politikai munkát és a rossz gazdasági vezetés- tükrözi vissza. A Tatarozó Vállalatnál már megszokottá vált a terv nemtel jesitése. Nem úgy folyik a harc a terv megvalósításáért, mint ahogy kellene- A párt és a szak- szervezet hiányos munkája folytan nem tudják a dolgozók, hogy a terv teljesítése szorosan összefügg a hazaszeretet kérdésével, mié a terv nemteljesitése a háborús uszítok aljas munkáját segíti elő. A pártszervezel és a szakszer vezet hibája, hogy a mi dolgozóink nem érzik a felelősséget, nem érzik a feladat fontosságát, komolyságát, amellyel pártunk Pp?Kata őket, de nem érzi ezt a felelősséget a Tatarozó Vállalat s?,akszervezete sem. Hogy ez menyedre igy van, azt bizonyítja az a számtalan hiányosság, amely vállalatunknál tapasztalható. A vállalat a II. negyedévben csupán 43 százalékra teljesítette a tervét. A III. negyedévben 57.4 százalékos teljesítést értünk eV Ez az eredmény nagy javulást mutat. mert ez a legmagasabb teljesítmény, amit a Tatarozó Vallaiat eddig elért. Ezekután elképzelhető, milyen volt a munka aze]őtt. A rossz munkát bizonyltja az iS,’ hogy november 7-re és december 21-re sem pártszervezetünk, sem pedig szakszervezetünk nem készült s a dolgozókat sem készítette elő. A párt és a szak- szervezet úgy gondolja, hogy a Politikai munka és a verseny szervezése a gazdasági vezetés feladata. Az az ő elgondolásuk, hogy a part és a szakszervezet csak azért van a vállalatnál, hogy névleg szerepeljen, a politikai és a verse nyszervező munkát pedig elvégzi az igazgató és a műszakiak. Pártszervezetünk nem beszélte meg a IV. negyedév tervtelje- sitésével kapcsolatos feladatokat sem a bizalmiakkal, sem a vállalatnál dolgozó kommunistákkal, d > még a saját kebelén belül sem beszélt arról, mit kellene tenniük a ív. negyedéves terv sikeréért. A dolgozók nem érzik a párt segítő kezét- Amikor nehézségeik vannak, nem fordulnak a pártho •, a pártszervezetet nagy szakadék válassza el a dolgozóktól. Nincs meg a dolgozókkal való szoros kapcsolat. Gerencsér elvtárs, Párttitkár és Nagy elvtárs üb. elnök úgy ülnek,, ugv járnak-keine k mint akiknek nincs semmi dolguk Azt gondoljak: majdcsak t esz valahogy. Nem érzik a felelősség' súlyát, nem érzik, hogy eb hen az országban mindenért a kommunisták a felelősek- Gerencsér elvtárs hosszú hónapok óta nem tartott bizalmi értekezletet, nem neveli a termelés vezérkarát, nem neveli azokat, akik a termelés mozgató erőivé kell hogy váljanak. A Tatarozó Vállalatnál ismeretlen fogalom a pártéi lenőrzés. Ennek aztán az a következmenye, hogy a legkisebb nehézségek előtt is meghátrálunk s nem látjuk azokat ,a perspektívákat, amelyek megszabják feladatainkat. A legnagyobb hiba Gerencsér elvtársnál az, hogy irtózik a bírálattól, a „te se bánts, én se bántalak’* elv ialapján dolgozik, ami aztán meg i3 mutatkozik nemcsak az ő munkájánál, hanem a tervteljesitésnél is. Hogyan végezhetne jó munkát az, aki magára nézve nem fogadja el pártunk leghatásosabb fegyverét, a bírálatot. A szakszervezet semmivel sem jobb a pártszervezetnél. Nagy elvtárs harmadrendű feladatnak tartja a munkaverseny kiszélesítésével való foglalkozást. _A ritkán megtartott vezetőségi üléseken különválasztja a termelési feladatokat a szakszervezeti feladatoktól. Súlyos hiba az is, hegy Nagy elvtárs nem ismeri a szakszervezeti bizalmikat Ezekután érthető, miért nem adja meg nekik a szükséges segítséget. A szervezési munkával „nem ér rá“ foglalkozni a szakszervezet. Kérdem, mivel foglalkozik Gerencsér elvtárs és Nagy elvtárs, ha mind a politikai, mind pedig a gazdasági munka idegen terület a számukra? A párt és a szakszervezet, vegyék fontolóra a bírálatot <? adják meg a segítséget a IV. negyedév tervteljesitéséhez. Ahhoz, hegy tervünket legalább 100 szá alélcra teljesíthessük, a párt, a szakszervezet és a gazdasági vezetés szoros összefogása, közös’ ié munkája szükséges. Mindent el kell követnünk, hogy a negyedév végén emelt főve* állhassunk pártunk elé. A Tatarozó Vállalatról eddig csak rosszai hallhattunk. Mutassuk meg, hogy jól is tudunk dolgozni- Töröljük le a szégyent a vállalat nevéről Horváth Elek igazgató. Büszke vagyok, hogy Zalában születtem hogy Zalaegerszegen születtem. ^ Zalai vagyok. Most Sztálinvárosban dolgozom. Boldog és büszke érzés tölt el, amikor úgyszólván naponta hallom a rádióban, vagy olvasom az újságban, hogy Zala megye az első, vagy az elsők között van a begyűjtésben, az őszi mélyszántásban, az uj kenyérért vivott harcban. A békekölcsönjegyzés idején, amikor megtudtam, hogy Zala megye első lett a megyék versenyében, büszkén mondtam dolgozó társaimnak, hogy én is zalai vagyok. Nemcsak egyedül, sokan vagyunk mi itt Sztálinvárosban zalaiak. A büszkeségben sokan, osztoznak velem.. Úgy látom valamennyien úgy gondolkoznak, mint én. Nagy dolog ez, olyan megyébe tartozni, amelynek jó munkájáról az egész ország beszél. S kegyelnénk magunkat, ha mi, zalaiak nem mutatnánk meg itt Sztálinvárosban, hogy mi is cdavalősiak vagyunk, ahol ig-az hazafiak módjára megértik pártunk szavát s igyekeznek minden tekintetben kiérdemelni pártunk elismerését M i sztálinvárosl zalaiak azt üzenjük az otthoniaknak, hogy' mi is • becsületesen megálljuk a helyünket, úgy dolgozunk. Sztálinvárosban is dicsösé-' get szerezzünk a Tito szomszédságában keményen helytálló megyénknek. ígérjük, hogy a IV. negyedévben megteremtjük a Vasmű szivét képező Martinmü alapjait. Én írógép mellett dolgozom. Vannak akik azt mondják, hogy ez a munka nincs összefüggésben a minőségileg kifogástalan betonnal, vagy a zsaluzóanyag többszöri felhasználásával. Én erre azt válaszolom: a mi munkánk édestestvére annak a munkának, amelyeket az állványokon, vagy. amit a Martinkemence mellett végeznek. A ml munkánknak is az a célja, hogy hamarább felépüljön Sztálinváros, hamarább adhassunk kitűnő minőségű acélt, hogy a zalai földeken és mindenütt az országban több traktor dübörögjön, több arató-cséplőgép, több kombájn dolgozzék. Büszke érzés Sztálinvárosban Zala megyeinek lenni. Köszönjük pártunknak, hogy lehetővé tette, hogy itt dolgozzunk és köszönjük a Zala, megyei dolgozó parasztoknak, hogy büszkék lehetünk rájuk. Honivá?! Mária, XVII föéj, i és vezetőség.