Zala, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-04 / 233. szám
Újabb Riuflkasikerek a Szovjetunióban és a népi demokráciákban az SzK(b)P XIX. kongresszusa tiszteletére indított munkaverseny során MOSZKVA Moszkvában a Karburátorgyár munkásainak már több mint 30 százaléka telj-csitett’e évi előirányzatát. Sokan vállalták, hogy október 5-ig a kongresszus megnyitásának napjáig 1953 első félévi tervüket is befejezik. A „Trjohgornaja manufaktúra“ kómbinát szeptemberben több mini 325 ezer méter szövetet bocsátott ki terven felül. Leningrádból jelentik, hogy az ■ Orosz Diesek-gyárban, amely egész eor uj gép gyártását* kezdte meg. háromszáz sztahanovista teljesítette évi tervét, sokan pe'dig már 1954— 55 évi előirányzatukon 'dolgoznak. Sok gépkocsit gyártottak terven felül a gorkiji autógyár munkásai, sokezer tonna folyékony üzemanyagot termeltek ki, ugyancsak terven felül az azerbajdzsáni és nyugalura. ii kőolajmunkások, többmülió kilowattórával növelték augusztushoz viszonyítva a villamosenergia-ferme. lést a sztálinogorszki erőmű dolgozói, az uráli nehézgépgyár mintegy másfélezer munkása teljesítette már évi előirányzatát. BUKAREST A Román Népköztársaság dolgozó parasztjainak milliói á pártkongresszus tiszteletére versenyben áll. tak az őszi mezei munkák gyors, magas agrotechnikai színvonalon történő elvégzéséért. Iasi tartományban 9 falu termelőszövetkezeteinek parasztjai több nappal a tervben előirányzott határidő előtt fejezték be az őszibu- za vetését. Jelentősen fokozta a mezei munkák ütemét Barlad-tarfo- mány 6ok kollektív gazdasága is. Temesvár tartományban a lugosi gép- és traktorállomások traktoris. tái nagymennyiségű üzemanyagot ta, karitanak meg. VARSÓ A lengyel dolgozók uj. hatalmas munkasikerekkel készülnek a XIX. pártkongresszusra. Varsóban az 1. ßzamu építőipari egyesülésnél Kotuttki és M. Kur be. tonozó 2406 százalékos normatelje- silésével uj lengyel betonozási rekordot- állított fel. A ..Szombierkí“-bánya kollektivá. ja 4100 tonna szenet termelt szép. temheri tervén felül, A lodzi gépgyárban S. Skrobek esztergályos a szovjet munkamódszerek segítségével a múlt hónapban 140 százalékról 202 százalékra ernelto termelését. A lodzi „T—IV" fémipari vállalat 3.5 tonna horgany, lemezt takarított meg a komplex takarékossági módszer bevezetésével a versenyszakasz kezdete' óta, SZÓFIA A bolgár dolgozók is nagy lelkesedéssel köszöntik az SzK(b)P XIX, kongresszusának összehívását. A kolarovgrádi hajóépítő vállalatnál Dimit'r Horozov élmunkás vállalta, hogy munkatársaival együtt ez év végéig ötezer lévát takarít meg a népgazdaságnak. Dimiír Horozov azt is vállalta, hogy október 5-ig két sztahánovista-iskolát szervez. A •Szlavjanszka“-bánya bányászai elhatározták, hogy évi tervüket november 7-ig a vállalt 10 szá- zalék helyett 15 százalékkal teljesítik túl. Ezenkívül vállalták, hogy rövid időn belül három sztahánovis. ta-iskolát szerveznek. Megnyílt az ázsiai és csendesóceáni békeértekezlet Teliing (Uj Kína). Az ázsiai és csendesóceáni békeértekezlet október 2-i első ülésén Liu Ning- I, a béke- értekezlet előkészítő bizottságának főtitkára a többi között ezeket mondotta: „As értekesiet résztvevői különböző országokból gyűltek egybe, különböző népeket, társadalmi rétegeket és különböző hivatásit embereitkét képviselnek. Ez a legekesszólóbb ■.bizonyítéka annak, hogy énekezle. j tünk igen széles tömegeket képvisel 'és hogy Ázsia valamint a Csendes- óceán térségének népei szívügyüknek ■tekintik a béke megvédéséért vívott \ harcot/e Ezután az elnökség javaslatára a jelenlévők egyhangúlag választot- jták meg az értekezlet főtitkárává Liu Ning* I-t, főtitkárhelyetteseivé pedig Romes Csandra-t (India), Togo Kameda-t (Japán), V. M. Ivozsevnyikovot (Szovjetunió), Olga Potlete asszonyt (Chile), Louis W- "Wheatont (Egyesült Államok), Sz. Hai-t (Pakisztán) és Zsun Szung- 'CJn-t (Korea). Ezután a csütörtöki ülés elnökeinek . megválasztására került sor, majd Szun Csin-Lin asszony mondta el megnyitó beszédét; Ezt követően Peng Csen, Peking polgármestere a kínai küldöttség helyettesvezetője üdvözölte az értekezletet Peking lakosai és a kínai nép nevében. ,,Meggyőződésünk — mondotta, — hogy különböző politikai rendszerű és különböző élet formájú országok békésen élhetnek egymás mellett. Ezért 'a nemzetközi viták rendezésének módjai közül a békés tárgyalások és nem a háború eszközének alkalmazását pártoljuk“ — mondotta Peng Csen. Mao Ce-tung elnök a kinai népi politikai tanácskozó testület országos bizottsága nevében üdvözlő táviratot intézett ■ az értekezlethez. A távirat szövege a következő: „Az ázsiai cs csendesóceáni országok. békeértckezletcnek összehívása hatalmas mértékben hozzájárul a béke védelméhez, az ázsiai és csen- dcsóceáni térség és az egész világ népeinek együttesen vállalt nagy feladatához. Teljes sikert kívánok az értekezlet munkájához.1 ‘ Hirosi Minarni, a japán küldöttség helyeitesveze-töjc kijelentette: ,,Uét esztendeje szenvedi a japán nép az agresszív háborúk következményeit, hét esztendeje él megszállás alatt — tehát szive mélyéből sóvárog a béke után.“ „Meggyőződésem — hangsúlyozta végül —, hogy ez a pekingi értekezlet igazi békéért ekesiet. Ezért itt terjesztem elő a japán népnek azt a követelését, hogy a sanfrandscoi szerződés helyett kössenek Japánnal a problémák békés megoldásának ‘szellemén alapuló uj békeszerződést.‘ * Szujfudin Kicslev, az indiai küldöttség vezetője, az indiai országos béketanács elnöke elmondotta, hogy az indiai békemozgalom és a különböző népi szervezetek azért küldtek Pekingbe a legszélesebb rétegeket képviselő nagy létszámú küldöttséget, mert India népe óriási fontosságot tulajdonit ennek az értekezletnek. ,,As indiai békeharcosok nevében —- mondotta — üdvözlöm a' Kinai Népköztársaság küldöttségét és rajtuk keresztül a hatalmas kinai népet, amely nagy tanítója. Mao Ce- tung elnök vezetésével Ázsia békéjének erős bástyája“. „Elszánt elhatározásunk — jelentette ki Pir Szahab Manki, a pakisztáni küldöttség vezetője —, hogy megvédjüfs a békét. A békét nem lehet csupán vágyakozással elérni. Küldetésünk sikere érdekében meg kell találnunk a hathatós eszközökéi és közös munkával meg kell teremtenünk a szükséges feltételeket.“ A brazíliai békemozgalom és a brazíliai küldöttség nevében Abel Chermont, a brazíliai békeharcosok mozgalmának elnöke ismertette Brazília népének egyre erősödő béke- mozgalmát. A Szakszervezeti Világszövetség ázsiai és ausztrál-ázsiai összekötő irodája nevében E. Thornton a többi között a következőket mondotta:' „Itt Ázsiában, ahol most is háború folyik, a béke és a háború nem elvont fogalmak, hanem égető napi kérdések. Koreában, Malájföldön és Vietnamban az embereket legyilkolják, az otthonokat feldúlják és a gyárakat elpusztítják. A munkások ebből láthatják, hogy a békéén vívott harc elsőrendű kötelességük, amelyért felelősséggel tartoznak saját maguknak és családjuknak‘ Canon Maynard pap, ausztráliai küldött kijelentette: „Senki sem szolgálhatja hazáját jobban, mint azzal, ha hü marad az az igazsághoz cs a joghoz. IIa visz- szatérek Ausztráliába, arra fogok törekedni, hogy híven számoljak be a látottakról és tapasztalatokról,“ A megnyitó ülés utolsó pontjaként egyhangúlag elfogadták az értekezlet következő napirendjét: 1. Általános jelentés. 2. A japán kérdés. 3. A koreai kérdés. 4. Kulturális kapcsolatok. 5. A gazdasági kapcsolatok fejlesztése. G. A nemzeti függetlenség kérdése. 7. A nők és gyermekek jólétének védelme. 8. öthatalmi békeegyezmény megkötésének kérdése. S. Jelentés a Közel- és Közép- Kelet békemozgalmáról. 10. Az értekezlet nyilatkozatai és határozatai. 11. Egyéb ügyek. Az értekezlet pénteken folytatja tárgyalásait. Az ENSz leszerelési bizottságának október 1-i ülése Az ENSz leszerelési bizottságának október 1-i ülésén beterjesztették az ENSz-titkárság beszámolótervezetét a leszerelési bizottság* eddig végzett munkájának eredményéről. Az Egyesült Államoknak, Angliának és Franciaországnak az ülés kezdetén felszólaló küldöttei amellett nyilatkoztak, hogy a bizottság a beszámoló-tervezetet zárt üléseken vitassa meg. V. A. Zorin, a Szovjetunió képviselője felszólalt ez ellen a javaslat ellen. — Amint ismeretes— mondotta Zorin — &z ENSz leszerelési bizottsága tevékenységének egész ideje alatt nyilt üléseket tartott. Ez érthető is, hiszen azok a kérdések, melyeket a bizottság megvitat, rencikivül érdeklik az államokat és a világ közvéleményét. Ezek a képviselők most azért javasolják azt hogy zárt üléseken vitassák meg a bizottság munkájának eredményeit hogy ne tűnjék fel túlságosan rossz színben mindazok előtt, akiket mélységesen érdekel a béke megvédése, A Szovjetuniónak nincs semmi rejtegetni valója az említett kérdésekben elfoglalt álláspontjában. Ezért a Szovjetunió küldöttsége szükségesnek véli hangsúlyozni: nyílt üléseken tárgyalják meg a bizottság munkájának eredmények. Az amerikai-angol blokk a zárt. ülésekről szóló javaslat mellett szavazott. A Szovjetunió és Chile képviselői a javaslat ellen szavaz, tak. Pakisztán küldötte tartózkodott a szavazástól. — AZ ARADI vértanuk kivégzésének évfordulóján, október 6- án, valamennyi általános- és középiskolában a tanítási órák keretében megemlékeznek a nap jelentőségéről. — A NÉMET Demokratikus Köztársaság budapesti missziója sajti ófogadást rendezett Budapes- ten. Stefan Heymann rendkívüli követ és meghabalmacott miniszter adott tájékoztatót az NDK budapesti kulturhétével kapcsolat, ban. FELHŐATVONULASOK Várható időjárás: felhöátvonu- lások, néhány helyen, főként az ország északi felében, esővel. Időnként élénk nyugati.északnyugati síéi. A hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek: reggel 5—S, délben 14—17 fok kö. zött. Külön kiadásban is megjelent J. V. Sztálin „A szocializmus gazdasági problémái a Szovleiunióban“ cimü munkája Moszkva (TASzSz). A Szovjetunió állami politikai-irodalmi könyvkiadó vállalat brosúrában adta ki J. V. "Sztálin „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“ cimü munkáját. A brosúra 1,500.000 példányban jelenik meg. Csujkov liadscregtábornok követeli a nyug-atberlini kémközpontok azonnali feloszlatását Csujkov hadseregtábornok, a németországi Szovjet Ellenőrző Bizottság elnöke levelet intézett Donelly amerikai főbiztoshoz, a Berlin amerikai, angol, francia övezetében lévő kém- cs kártevő- központok működése ügyében. Csujkov elvtárs rámutatott arra, hogy a Német Demokratikus Köz. társaság egész sor városában, Berlinben, Lipcsében, Potsdam- ban, stb. folytak tárgyalások az NDK területén letartóztatott kémek és kártevők felett, akik a nyugatbcrlini kém- és kártevőközpontoktól kapták az utasítást, a felszerelést és pénzt. Csujkov elvtárs részletesen felsorolta azokat a szerveket, amelyek különböző fedőnevek alatt működnek, s amelyek tagjaiknak olyan bűncselekmények végrehajtását adták feladatul, amelyekkel az NDK békés gazdasági épitömun- káját aknázzák alá. Ilyen cselekmények közé tartozott élmunkások meggyilkolása, tömeges mérgezések, gyújtogatások, középületek felrobbantása, kártevés népi tulajdonban lévő üzemekben, szál. litóiparban, stb. A levél ezután megállapítja, hogy a tárgyaláson kiderült, e bűncselekményeket az amerikai kémszolgálat irányítja, az amerikai, brit és francia megszálló hatalom pedig támogatja. A berlini amerikai, brit, francia hatóságok ezzel megsértik a négyhatalmi egyezményben vállalt kö. telességeiket Végül hangsúlyozta a levél, zárják be a nyugatberiini kémközpontokat, szüntessék be az ellenséges cselekményeket, amelyek az NDK és Berlin keleti övezete ellen irányulnak. Hasonló levelet küldött Csujkov elvtárs az angol és francia fö- »iztoshoz is. Ünnepi gyűlés Bukarestben a Román Népköztársaság fegyveres erőinek napja alkalmából Bukarest (TASzSz). Október 2- án Bukarestben, a Néphadsereg Színházában Emil Bodnatas hadseregtábornok, a Román Népköztársaság fegyveres erői miniszterének elnöklete alatt a fegyveres erők napja alkalmából ünnepi gyűlést tartottak a román főváros legjobb dolgozóinak és a helyőrség képvise. hőinek részvételével. A gyűlésen résztvéttek a Román Munkáspárt vezetői, a kormány és a diplomáciai testület tagjai. Hosszantartó ünnepléssel J. V. Sztálint választották meg a gyűlés tiszteletbeli elnökévé. A tiszteletbeli elnökségbe választották még az SzK(b)P Központi Bizottságát, va* lament a Román Munkáspárt Központi Bizottságát Gh. Gheorghiu- Dej vezetésével. Leonfin Salajan altábornagy, a fegyveres erők miniszterének helyettese mondott ünnepi beszédet. Százharmincezer kilométer öntözőcsatorna épti! a voigániuli sztyeppékon Moszkva, Az ..Izvesztyija“ tudósítója jelenti Kujbisevből: A volgántuli beláthatatlan szt'ye. péken jól halad az öntöző és viz- ellátórendszerek építése. 130 ezer kilométer csatornát építenek itt több mint 400 millió köbméter föld megmozgatásával. Jelen, leg teljesütemben folyik hét öntöző- rendszer építése a kujbiseyi, csaka. lövi és szaratovi területen. A hét öntözőrendszer már a közeljövőben lehetővé teszi mintegy 20 ezer hektár föld öntözését. A titoisták a dolgozók pénzén dorbézoInak Moszkva, Sr. Nikolics írja a jugoszláv forradalmi emigránsok „Za szocijaliszticsku Jugoszlaviju“ című Moszkvában megjelenő lapjában; A Tito-fasiszták a dolgozók pénzéből fényűző banketteket, estélyeket rendeznek. A horvát vegyipari igazgatóság megszüntetésekor például az igazgatóság >-bucsuvacsorát" rendezett, amelyre főbb mint száz személy volt hivatalos. A zágrábi ..Vjesnik“, amely tudósítást közölt erről a „vacsoráról", kénytelen vol bevallani, hogy a kiadásokat; a vállalat dolgozóinak fizetési alapjából fedezték. Vagyis a titoista vezetők dorbézoinak és a dolgozókkal fizet, telik meg a költségeket. Az „Unita“ jelenti Belgráditól: Egy Belgrádiéul közzétett .jelen tés szerint Jugoszlávia egyik községében, amelynek a nevét a Tito- k ormány parancsára elhallgatták, hét jugoszláv hazafit kivégezlek* A hét hazafi meggyilkolásának háttere a következő: Junius 30-dn a Tito-rendörség Szerbiáiban megütközött egy szabadságharcos csoporttal, amely már hónapok óta harcolt Tito diktatúrája ellen. a harcban a szabadságharcosok hős papáncsnol-q, Sztojakovics halálos sebet kapott, de még volt annyi ereje, hogy agyonlője Tánc Kucsics V DB A-ezredest, a rendőri különítmény parancsnokát. A Tjto-pribékek erre elmenekültek. Az esetet az egész A titoista sajtó is beismeri, hogy az elmúlt évben a horvátországi szakszervezetek pénztárából egész sor tivornya költségeit fedezték. Az eszéki építőipari vállalat fasiszta- vezetői 42.246 dinárt emeltek ki a vállalat szakszervezeti alapjából újévi bankéit pénzelésére. Az eszéki .Gradnja“-vállala(’ vezetői, ugyancsak az újévi banketten, 27.201 dinárt vertek el a ßzakszer- vCzet pénzéből. Mindezek a kiadások azonban eltör,- pülnek azokhoz az óriási összegekhez képest, amelyeket a belgrádi klikk a külföldi vendégei tiszteletére rendezett fogadásokra és tivornyákra költ. vidéken szörnyű terror követte. Tömegesen tartóztatták le az embereket. Hét embert különösen súlyos ,,bűnökkel' ‘ vádoltak. Sztojakovics apját azzal vádolták, hogy „támogatást nyújtott fiának*1, egy parasztot és egy parasztasszonyt azzal vádoltak, hogy néhány szabadságharcosnak szállást adtak; két ember ellen az volt a vád, hogy vtájékoztató- irodás kommunisták'1 és vád alá. helyeztek két bolgárt is, azzal az ürüggyel, hogy , kémkedtek és segítséget nyújtottak a többi, öt vádlottnak“ , A hét vádlottat a délszerbiai lesz- kováei bíróság elé hurcolták és halálra ítélték. Atitoisták kivégeztek hét jugoszláv hazafit