Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-02 / 153. szám
A PART MUNKAJA AZ IFJÚSÁG KOZOTT Réssietek Farkas Mihály elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén tartott beszámolóidból As MBP Köspßnfc! Vezető', gégének legutóbbi ülésén Farkas Mihály elvtárs „A párt munkája az ifjúság között“ címmel beszámolót tartott. Alább részleteket közlünk Farkas Mihály elvtárs beszámolójából. Mi tette szükségessé, hogy a Központi Vezetőség megtárgyalja az ifjúság között végzendő párt- munka feladatait? Mindenekelőtt az, hogy mind erőteljesebben növekszik az uj nemzedék szerepe, jelentősége a szocializmus építésében. Ez megköveteli pártunktól, hogy behatóan foglalkozzék az ifjúságunkban .végbemenő politikai átalakulással. A párt világosan kell hogy lássa ifjúságunk politikai gondolkodásának, egész magatartásának fejlődését, mert csak igy tudja meghatározni az ifjúság között végzett pártmun- kg eddigi eredményeit és hiányosságait, valamint ennek a fontos területnek uj feladatait. Mi jellemzi ifjúságunk jelenlegi politikai állapotát, gondolkodását és magatartását? Milyen a mi ifjúságunk ma? Kifejeződnek-e ifjúságunkban is azok a nagy változások, amelyek népi demokráciánk megszilárdításával, a szocializmus alapjainak^ lerakásán munkálkodva, egész dolgozó népünk helyzetében és öntudatában végbementek ? Természetesen, kifejeződnek! A magyar dolgozó ifjúság ma nem az, ami volt 8—10 évvel ezelőtt a régi, népellenes rendszer alatt és nem is az, ami volt 1945—48-ban, a fordulat éve, a proletárdiktatúra kivívása előtt. Az országunkban, népünkben végbemenő változások, népi demokráciánk összfejlődése gyökeresen megváltoztatta ifjúságunk létét, tehát Öntudatát, egé$z szellemét is. A változás abban áll, hógy a magyar dolgozó ifjúság egyre szélesebb tömegei mind tudatosabban, egyre lelkesebben vesznek reszt abban a munkában, amellyel népünk lerakja a szocializmus alapjait, építi a szocialista Magyarországot. Ez vonatkozik elsősorban a munkásif juságra, do vonatkozik jelentős mértékben a ■dolgozó parasztfiatalságra és a tanulóifjúságra is, amely egyre inkább vér dolgozó népünk véréből, hús a húsából. De súlyos hiba volna mindebből azt a következtetést levonni, hogy a magyar ifjúságban már núnden rendben van, hogy a DISz egyetlen feladata: átvenni az ifjúság lendületét. Nem, elvtársak, a mi ifjúságunkban még korántsincs minden rendben. A Eli ifjúságunk öntudatában, magatartásában vannak még jócskán hibák, amelyek elől nem hunyhatjuk be szemünket és amelyekkel fel kell vennünk a harcotSztálin elvtárs sokszor hangsúlyozta, hogy ,.az ifjúság a leghálá- sabb talaj a jövő építése számára' ‘, mert a régi társadalom mérgező szokásaitól és hagyományaitól épp az ifjúság „többé-kevésbbé mentes" ; a mi nagy vezérünk mondotta,, hogy „az ifjúság a mi jövőnk, a mi reménységünk, mert mentes minden régi tehertől, s könnyebben teszi magáévá a lenini eszméket, mint bárki más". De Sztálin elvtárs arra is tanított bennünket, hogy „a mi ifjaink, nem egyformák. Vannak sopánkodó, fáradt, kétségbeesett ifjak, vannak bátrak, életvidámat, olyanok, akik akaratukban és törhetetlen győz-niakarásuibaii erősek. Lehetetlen, hogy most, amikor az életben szétszaggatjuk a régi kapcsolatokat és újakat teremtünk ... lehetetlen, hogy ilyen helyzetben az ifjúság velünk rokonszenvező emberek egynemű tömege legyen, hogy az ifjúságban ne legyen rétegező- dés, szakadás''. A sztálini tanítás mindkét oldalát figyelembe kell vennünk, mindkettő vonatkozik a mi ifjúságunkra is. A mi ifjúságunkra is áll az, hogy a leghálásabb talaj a jövő építése számára, hogy a múlt mérgező szokásaitól és hagyományaitól a leginkább mentes. Hiszen a 14— -4 éves fiatal nemzedék, amelyre a DíSz-nek támaszkodnia kell, a fel- Cßabadoiat idején csak 7—17 éves volt, életének döntő élményeit mgr nem a múltból, hane-m dolgozó népűnk győzelmes felemelkedésének korszakából merítette- Ezért van az, hogy az ifjúság sokkal kevésb- bé van terhelve és fertőzve a múlt szokásaival é3 hagyományaival, mint az idősebb nemzedékek. De elmondhatjuk-e, hogy a mi ifjúságunkban már egyáltalán nincsenek nyomai a múlt fertőzésének? Nem, nem mondhatjuk el! Figyelembe kell venni, hogy országunkban a kapitalista osztályokat még nem számoltuk fel teljeseu, vau még kuíákság, vannak még maradványai a városi burzsoáziának, van kispolgárság, vannak még egyénileg gazdálkodó parasztok. És mindezeknek gyermekeik vaunak, akik magukkal hozzák az életbe annak az osztálynak, annak a rétegnek, rokoni és baráti környezetnek a szokásait és erkölcseit, amelyből származnak. Ezektől a rétegektől a munkásifjuság sincs kinai fallal elzárva. A 20—24 éves ifjú, aki a felszabaduláskor 13—17 éves, a fordulat évében pedig 1G—20 éves volt, bizony még sokszor magával cipeli a nacionalista, a klerikális nevelés fertőzését is. A legnagyobb hiba lenne, ha a párt, ha a DISz lebecsülné az ifjúság nevelésének nagy feladatait és e feladatok nehézségeit, ha abból indulna ki, hogy az ifjúság úgyszólván már a maga egészében véglegesen, ingadozás nélkül a párt mellett áll, már a párt biztos tartalékserege. Még küzdenünk kell a munkasif- juság soraiban a fegyelmezetlenség, a munkához való felelőtlen viszony ellen. Még fellelhető ifju: Ságunk soraiban a cinizmus. Harcolnunk kell nem egyszer az antiszemitizmus, vagy sovinizmus ellen. Ez utóbbi nem egyszer már a népi demokráciához alakítva jelentkezik. Pl. abban, hogy szocialista építésünk sikereit a „magyar faj felsőbbrendűségével' ' magyarázzák. Ifjúságunk egy részében van még önző anyagiasság is, vannak olyanok, akik a hazához, a közösséghez való viszonyt kizárólag azon mérik, mit kapnak a társadalomtól és akiknek az anyagi érvényesülé-sen, a karrieren kívül semmi sem fontos. Még nincs minden rendben ifjúságunk erkölcse — nem utolsósorban szexuális erkölcse — terén, a szülőkhöz, a leányokhoz, a családhoz való viszonyában. A dolgozó nép hatalmas áldozatai árán nevelődő munkás- és parasztszármazásu tanulóifjúságunk bizony még nincs eléggé felvértezve, a dolgozó néptől való elszakadás, elidegenedés veszélyével szemben. Vannak a koz- mopolitizmusnak is hatásai ifjúságunkra: a nyugati táncok, öltözködés utánzása, a „jampeckedés" stb. Tapasztaltunk még negativ jelenségeket, túlzott anyagi igényeket, sőt követelőzést, felelőtlen viszonyt a tanuláshoz, elernyedést a nehézségek leküzdésénélA mi ifjúságunkat a mult búr- zsoá erkölcse általában kevésbbé terheli, mint a felnőtt nemzedéket — és ez igy nagyon jól van — de ugyanakkor ifjúságunk kevésbbó van megedzve az élet nehézségeivel szemben, hiszen az ő múltja és felemelkedése még simább volt, 'mint népünk felemelkedése általában, ennélfogva a „sima", a „békés fejlődéssel", a sikerekkel járó veszélyek: az elbizakodottság, a kitartás hiánya, a megalkuvás, vagy meglapulás a nehéz, áldozatokat követelő helyzetekben öt még inkább fenyegetik, mint az idősebb nemzedéket. A pacifizmus ernyesztö és mérgező hatását sem küzdöttük le még ifjúságunkban. Ezen a téren szintén sok a tennivaló Amint az elvtársak az elmondottakból láthatják, ifjúságunk nevelése terén pártunk nagy feladatok elvégzése előtt áll. ¥ (Farkas elv társ ezután a DISz szervezeti erejéről, ifjúságunk politikai fejlődéséről beszélt s megemlítette azokat a liiányosságokat, amelyek gátolják ifjúságunk szocialista szellemben való nevelését.) ' ★ Nagyon komolyan fel kell pártunknak figyelnie arra a tényre, hogy a DISz-ben lényegében a 16—- 20 éves fiatalok vannak, tehát a fiatalságnak csak öt korosztálya. Igaz, ennek az öt korosztálynak nagy többsége bent van a DISz- ben, de az is igaz, hogy a fiatalság hat korosztálya majdnem teljes egészében hiányzik a DlSz-szer- vezetből. A 20 éven felüli ifjúság távoltartja magát a DISz-töl, mert a DISz politikai, nevelő, kulturális munkája nem elégíti ki igényeit. A DISz bürokratikus vezetési stílusa, a tömegektől való részbeni elszakadása és az a tény’ hogy a DISz funkcionáriusai közül még ez év márciusában a központban 25 százalék, a megyékben 50 százalék, Budapesten 56 százalék 16—21 éves volt, szintén nem hatott valami nagy vonzóerővel a 20 óven felüli fiatalságra- Ezen a téren az utóbbi időben történt némi javulás a DISz-ben★ . (Ezután rámutatott Farkam elvtárs, hogy pártszervezeteink az elmúlt hetekben nem teljes adatok szerint országosan több mint 3200 párttagot küldtek a DISz erősítésére. Az utóbbi időben pártszervezeteink egyre többet foglalkoznak a DISz megerősítésével. A DISz- szervezetekkel és az ifjúság nevelésével való foglalkozás azonban még nem kielégítő). Miben mutatkoznak meg pártbizottságaink, pártszervezeteink munkájának jelenlegi hiányosságai a DISz-szervezetek vezetésében és támogatásában? Abban, hogy a DlSz-szervezetek irányítása és támogatása még mindig nem vált a pártszervezetek munkájának szerves részévé, ma még — sajnos — az a helyzet hogy pártszervezeteink kampányszerűen foglalkoznak az ifjúság kérdéseivel. Az ifjúság nevelése, irányítása, a DISz erősítése azonban semmi esetre sem kampányfeladat! Ezzel a bonyolult, sokrétű feladattal rendszeresen és tervszerűen kell foglalkozni. Az ifjúság nevelését, a DlSz-szervezetek irányítását és támogatását a párt állandó jellegű, egyik legdöntőbb politikai feladatának kell tekinteni ! Pártbizottságainknak az ifjúság között végzett munkájára nagyrészt az jellemző, hogy csak nagy általánosságban foglalkoznak vele. Ennek megfelelően a DISz-re vonatkozó határozatok is nagyon általánosak; igy például ez év június 5-én a XIX. kerületi pártbizottság a DÍSz-re vonatkozólag többek között a következő határozatot hozta: „ • • . Érvényesíteni kell a pártvezetést, ki kell domborítani a párttitkárok felelősségét a DISz felé. . " „ .. A pártbizottságok erősítsék meg a DISz-t az őszi bevonulások idejére. . " „ . . A Politikai Bizottság határozatát tűzzék napirendre ..." stb., stb, Az ilyen határozatok, 'elvtársak — enyhén szólva — nem nagyon viszik előre a DISz munkáját. Pártszervezeteinknek, pártbizottságainknak sokkal konkrétebben kell fogíalkozniok a DISz irányításával, munkájának ellenőrzésével és támogatásával. Ha pártbizottságaink a DISz egyes fontos területeit tárgyalják, maguk is jobban megismerik a DISz munkáját és ezt nem csak általánosságban, hanem töviről-hegyire fogják ismerni. Az ilyen konkrétebb vezetésnek kétségtelenül meg ís lesznek az eredményei. ir (A továbbiakban arról beszélt Farkas elvtárs, hogyan veszi ki részét munkásifjuságünk a szocialista termelésből, ötéves tervünk megvalósításából. Rámutatott: az eredmények ellenére muniásifjuságunk egésze még nem vált a termelés rohamcsapatává, számos helyen még távolról sem kielégítő példamutatása és magatartása. Utána a pa- rasztifjuság neveléséről beszélt Fai-kas elvtárs.) ★ A pártnak jó munkájával bizto■ •■iiii > nrnirwimwM.,« >,«. Szerda, 1952 július 2. sitsnii kell, hegy a DISz ns csupán a munkás- é-s a tanulóifjúság szervezete legyen, hanem a paraszt- ifjúság szervezete is. Igaz, Magyarország kétségtelenül ipari ország lett, ez azonban távolról sem jelenti, hogy Magyarországon a lakosság (és az ifjúság) többsége ipari munkás, sőt még csak azt sem jelenti, hogy a városi lakosság képezi a lakosság többségét. A valóság az, hogy a lakosság többsége jelenleg is falusi, és a mező- gazdasági lakosság még mindig a lakosság legszélesebb rétege. S ez nemcsak a lakosságra általában vonatkozik, hanem az ifjúságra is. Másrészt, a városi ifjúságnál az a helyzet, hogy a pártnak itt közvetlen, jelentős szervezett ereje van. Emellett nemcsak a pártnak van jelentős számú tagja a városi ifjúság köpött, hanem itt a szakszervezetek is komoly szervezett erőt képviselnek. Egészen más a helyzet falun, a parasztság és a paraszt- fiatalság között- Itt pártszervezeteink hasonlíthatatlanul gyengébbek szervezetileg, mint a városban és különösen gyengék szervezetileg a parasztif juság között. A parasztság és a parasztfiatalság körében nincsen és nem is lehet szakszervezet. Továbbá, figyelembe kell ven- ni, hogy a párt, mint a munkás- osztály és a dolgozó nép élcsapata, nem is törekedhet arra, hogy tömegesen felvegye tagjai sorába a parasztfiatalságot, különösen nem vehet irányt arra, hogy nagy számban felvegye tagjai sorába a jelenleg még egyénileg gazdálkodó parasztok fiait és leányait. A Dolgozó Ifjúság Szövetségénél azonban ilyen korlátozás nincsen és nem Í9 lehet. A DISz arra vesz irányt, azt a feladatot, azt a célt tűzi maga elé, hogy egyesítse soraiban az egész dolgozó és tanuló fiatalságot s a szervezeten belül nevelje. Mindebből következik, hogy a dolgozó parasztfiatalságot illetően, a párt főtranszmisszió ja-, sőt csaknem kizárólagos transzmissziója a DISz, A DISz-nek a falun, a tsz, de még inkább az egyénileg gazdálkodó parasztfiatalság között különlegesen fontos feladat jutott. Olyau feladat, amelyet a párt vezetésével csakis a DISz végezhet el és semmiféle más szervezet nem. Ez a feladat: a parasztfiatalság meggyőzése a szocialista ut helyességéről n mezőgazdaságban s ennek a fiatalságnak — a társas, szövetkezeti termelésben elért kézzelfogható, gyakorlati eredmények segítségével — példaadó szerepet biztosítani abban, hogy az egész dolgozó parasztság a szocialista mezőgazdaság útját válassza. Ebből következik, hogy nem hőkölhetünk meg a jelenlegi helyzettel; nem bakülhetüak meg azzal, hogy a DISz-ben a tagságnak alig 17 százaléka paraszti!atal (tsz és egyéni együttvéve). A pártnak a DISz elé és saját szervezetei elé azt a feladatot kell kitűznie, hogy a jelenlegi helyzetet a legközelebbi egy-két évben gyökeresen megváltoztassuk. a DISz taglétszámának általános, nagymértékű emelése mellett el kell érnünk a legközelebbi egy-két évben, hogy a DISz-en belül a parasztfiatalok (tsz és egyéb, persze mindinkább döntően tsz-fiatalok) aránya elérje az össz- taglétszám 40 százalékát s hogy ily- módon a 's valóban a munkás- és parasztif juság nagy tömegszervezetévé váljék. Mert ahhoz, hogy a DISz méltó legyen nagy példaképéhez, a lenini-sztálini Komszomol- hoz, nem utolsósorban van szükség éppen arra, hogy ' a szó igaz értelmében munkás-paraszt tömegszervezetté legyen. Nálunk divat, mint valami szólamot ismételgetni, hogy a DISz a Komszomol példáját követi- Kövesse hát valóban,- ne szavakkal, hanem tettekben, ne látszatra,, hanem a lényegben a dicső Komszomol példáját! A falusi területi DlSz-szerveze- tek inkább valami kulturegyesületre hasonlítanak, mint a párt harcos, politikai nevelő, ifjúsági szervezeteire. Ennek következtében nagyon hiánj-os és rendszertelen politikai nevelőniunka folyik az egyénileg gazdálkodó parasztfiatalok között A falusi ifjúsági szervezetek egész működése el van szakadva a falu szocialista átalakításától. Nagyon gyenge nevelőmunka folyik az egyénileg gazdálkodó fiatalok között a tszcs-ről, a földművelés uj módszereiről- Olyan helyzet alakult ki falun az ifjúsági szervezeteknél, hogy a területi DISz-szervezet megnehezíti a tszcs DISz-szervezetek munkáját. Az összes kulturális és sportlehetőséggel a területi falusi DISz-szervezet rendelkezik. Sok- esetbc-n ennek következtében a tszcs DISz-szervezetek felbomlanak, tagjaik — habár a tszcs-kben maradnak — visszamennek a ' területi DlSz-szervezetbe- Ezen a helyzeten, elvtársak, alapvetően változtatni kell. Persze, szükséges, hogy a DISz falusi szervezetei továbbra is foglalkozzanak kultur- és sporttevékenységgel. De a pártnak a falun nem ifjúsági egyletekre, hanem harcos ifjúsági szervezetekre van szüksége■ Olyan DISz-szerveaetekre, amelyek a párt vezetése alatt a falun az ifjúság döntő többségét szocialista szellemben nevelik és az ifjúságot a falu szocialista átalakításának lelkes rohamcsapatává fejlesztik. A pártszervezetek a falusi DISz-szervezeteket komolyan meg kell, hogy erősítsék politikailag fejlett, fiatal párttagokkal, akik képesek arra, hogy a falu fiatalságát a pirt köré csoportosítsák. A párt- szervezetek döntő feladatukká kell, hogy tegyék a DISz-szervezetek megerősítését és fejlesztését a tszcs-kben. Meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy a legtöbb tszcs- ben még nincs DISz-szervezet A tszcs DlSz-szervezetemek. segíteni kell, hogy lehetőségük legyen kulturális, sportrendezvények megszervezésére. Bátran be kell vonni a tszcs-fiatalokat a tszcs-k vezetőségébe. Erezzék a fiatalok, hogy a tszcs-kben az ő számukra is uj világ kezdődött, hogy ott nagyobb le- hetőségíik van a felemelkedésre, érezzék, hogy elvégzett munkájuk szerint megbecsülésben részesülnek. ★ (Ismertette még Farkas elvtárs a tanulóifjúság körében végzett, ne- vv lomunk ári k megjavításával kapcsolatos tennivalókat is, majd hangsúlyozta: nagy feladatok elvégzése előtt áll pártunk az ifjúság között végzendő munka területén). ik Összegezve: mik ezen a téren a legfontosabb tennivalók? 1- A legfontosabb, hogy maradéktalanul biztosítsuk a párt vezető- szerepét a DISz-ben, pártunk legfontosabb ifjúsági szervezetében. Pártunk szakadatlan nevelömunká- jával és rendszeres támogatásával bizitositaní kell, hogy a DISz vezetői és tagjai maradéktalanul megértsék a pártvezetés biztosításának jelentőségét a DISz-ben. Erre annál is inkább szükség van, mert előfordul, részben a DISz vezetőinél is, de különösen a DISz közép- és alsó funkcionáriusainál, hogy helytelenül értelmezik a pártvezetés szerepét- Ezt az alapvető, elvi jelentőségű kérdést egyszerű szervezeti kérdéssé minősítik. És főként, azt hangsúlyozzák, hogy biztosítani kell a DISz részéről a kapcsolatokat a párthoz. Persze, ez feltétlenül helyes és szükséges is, de távolról sem. elegendő! Mit értünk mi, elvtársak, a párt vezetésének biztosítása alatt a DISz-ben? Azt értjük, bogy a DISz egész munkáját a párt politikájának szelleme hassa át, azt, hogy a DISz szervezeteiben, vezetőiben és tagjaiban elevenen és kíotthatatlanul éljen az a tudat, hogy ifjúságunk csak akkor jár helyes utón és csak akkor tudja helyesen szolgálni a 1 nép, a szocializmus, a béke megvédésének ügyét, ha tűzön-vízen Ét követi nagy pártunkat és népünk vezérét, a mi szeretett Rákosi elvtársunkat. A DISz-tagság százezres tömegei legyenek büszkék arra, hogy az uj magyar nemzedék harcát és munkáját, az uj szocialista világ felépítését olyan kipróbált vezérkar irányítja, mint a mi harcedzett, nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja. Továbbá azt értjük, hogy a DISz-szervezetelv minden tagját, és vezetőjét hassa át. a . felszabadító szocialista Szovjetunió iránti határtalan szeretet és , odaadás, hógy a. magyar fiatalság mély tisztelettel és szeretette!, hűséggel viseltessék szeretett Sztálin elvtársunk iránt, akinek elsősorban köszönheti szabad, boldog életétA DISz csak akkor válik igazán a párt szilárd és hűséges segítőtársává, biztos tartalékseregévé, ha soraiban megingathatatlanul élni fog az a felismerés, hogy a pártot minden helyzetben követni, a párt politikájának szellemében cselekedni — ez a mggyar ifjúság legfontosabb kötelessége. 2. Az lijueáá között végzáudó