Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-11 / 161. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A nagykanizsai Ásványolajkutatő és Mélyfúró V. dolgozóinak szocialista fogadalma alkotmányunk ünnepére Megtörtént az első terménybeadás Egerszegen AZ WPP ZAtAWEOTEl PARTBIZOTTSAgA^AK WAPPLAPJA Vili. évfolyam 161. szám. Ara 50 fillér 1952. julius 11. Péntek Adjátok az első gabonát a hazának! Gyors beadással is a békét véded! Harcos lendülettel újabb győzelmekért 1 Takács Mihály pakodi dolgozó paraszt a legjobb búzájából elsőnek teljesítette beadását A zalaszentgróti járásban, Pa- kod községben Takács Mihály 4 holdas dolgozó paraszt tett elő­ször eleget az állammal szembeni kötelezettségének. 8-án már ko­ra reggel megindult udvaráról a fellobogózott szekér a földműves- szövetkezet terményraiktára felé. Takács Mihály elvtárs kommu­nista és igy kötelességének tar­totta, hogy példát mutasson az egész községnek. Teljes egészé­ben eleget tett a rendeletben elő­irt kötelezettségének. Arra is volt gondja, hogy a legkiválóbb búzájából adjon a nép államá­nak. 80 hektoliter fajsúlyú bú­zát adott be, amiért külön juta­lomban részesült. A íszcs-k elsők a tarlóhántásban A Megyei Tanács Mezőgazda- sági Osztályának 5-i jelentése szerint a leníi járás tsz és tszcs-i a gyors aratás mellett nem feledkeznek riieg a tarlóhántás­ról sem. Tudják azt, hogy a tar­lóhántás jó elvégzésétől nagyban függ jövőévi termésünk eredmé­nye. A tarlóhántás 23 százalé­kát végezték el, ezzel az ered­ménnyel megyénkben az első he­lyet érték el. A PÖKASZEPETKIEK SEM KÉSLEKEDNEK Pókaszepetken is megértették a község dolgozó parasztjai., hogy elsősorban az állam iránti adóssá­got kell leróni. Az ősziárpából julius 8-ig 157 mázsát csépeltek el, amiből 134 mázsát már bevit­tek a földmüvesszövetkezet ter­ményraktárába. A példamutatás­ban élenjár Varga Gusztáv elv­társ, a községi tanács végrehaj- tóbizottságának elnöke. Varga elvtársnak egy holdon 9 . mázsa ősziárpája termett. 320 kilo­grammos beadási kötelezettségét túlteljesítve 360 kilogrammot adott be. A ságodi tszcs-ben folyik a másodnövények vetése Folyik a 100 napos kukorica vetése Másodvetésben, a száznapos kukorica vetésében a tsz és tszcs-k közül a letenyei járás vezet, amely tervét julius 5-ig 85 szá­zalékra teljesítette. Ugyanakkor a nagykanizsai járás tervét 2 százalékra teljesítette. A nagy­kanizsai járás termelőszövetke­zetei és szövetkezeti csoportjai fordítsanak nagyobb gondot a másodvetésre. Javítani való van ezen a téren a zalaegerszegi já­rásban is. A másodvetések 11 százalékát végezték el. Kehida teljesítette másodnövényvetési tervét Kehida község dolgozó parasztjai 100 százalékra teljesítették a másod- vetésből előirányzott tervüket, Meg­értették, hogy állattenyésztésük fej- lesztéséhez nagyban hozzájárul, ha megfelelő mennyiségű takarmányt biztosítanak számukra- Z alak áros község dolgozói Kehi da példáját követve, julivs 9-re 50 ka­taszteri hold száznapos kukoricát vetettek cl. KOREAI MŰSZAK HÍREI Büszkén szállt S-án este a megye dolgozóinak győzelmi jelentése sze­retett vezérünkhöz, tanítónkhoz, Rákosi elvtárshoz. Határtalan, örömmel jelentettük, hogy pártunk vezetésével, a kommunisták, a ter­melőszövetkezetek és az állami gaz­daságok példamutató munkája nyo­mán szemveszteség' nélkül befejez­tük az ősziárpa, a búza és a rozs aratását. Jól felkészültünk erre a munká­ra. Felhasználtuk a felszabadulás óta'éltéit esztendők aratásának min­den tapasztalatát. Az öröm büszke érzésével gondolhatunk vissza az elmúlt hetekre- Igazi munka volt. így csak felszabadult ország-, fel­szabadult emberek tudnak dolgozni. Egyöntetű' a véleménye mindenki­nek, legyen az munkás, paraszt, vagy értelmiségi:» ilyen aratást még nem láttak a zalai földe­ken. Egy esztendővel ezelőtt, julius lő-én küldte pártunk Megyei Bi­zottsága és a megyei tanács az aratás befejezéséről szóló táviratot Rákosi elvtársnak. Az idén egy egész héttel korábban fejeztük be ezt a munkát. Egyetlen hét látszó­lag nem sokat jelent, de ha arra gondolunk, hogy ezzel sikerült megakadályoznunk a túlérett szem pergését és többezer mázsával töb­bet takarítottunk be, akkor látjuk, hogy érdemes volt megfeszíteni min­den erőnket, mozgósítani . minden dolgozót. Hála és köszönet jár munkásosz­tályunknak is, amiért az idén egy héttel korábban sikerült befejeznünk az aratást, amiért sikerült biztosi­tanunk a szemveszteségnélküli munkát, ők adták nekünk az újabb traktorokat, az újabb aratógépe­ket, ők készítették számunkra a kombájnt, amelyek mind döntő részben segítették elő győzelmün­ket. Mások ma dolgozó parasztjaink is, mint egy esztendővel ezelőtt voltak. Sokat fejlődtek, sokat ta­nultak a tavalyi aratás óta. Ma még tisztábban látták mint tavalyi hogy a munkák gyors, időbenj el­végzése és a béke védelme egy és ugyanaz. Még inkább fokozódott a szivekben a gyűlölet a déli ha­tárainknál leselkedő ellenség iránt. Az ellenség aljas - határmenti provokációira azzal válaszoltak, hogy ..még keményebben markolták meg a kasza nyelét és ha kellett, akkor éjjel is vágták a gabonát, hogy az utolsó szemét is betakarít­hassuk magtárainkba.. Uj hősök, a munka hősei szület­tek ezekben a napokban. Olyan hő­sük állnak most a megye dolgozó parasztsága előtt példaként, punt Raffai Kálmáp nemesszentandeási dolgozó paraszt, aki egész éjszaka aratott, hogy megakadályozza ä szemveszteséget. Fel kellene sorolni az uj hősök között a pacsai „Kai cos-'1 aratóbrigádjának valamennyi tagját. Egyetlen nap nem volt/ amikor legalább 200 százalékra ne teljesítették volna -normájukat. De ugyanúgy vannak minden faluban jónéhányan, akik megérdemelnék nevük megörökítését­A békearatás nagy győzelme ke­mény harcban született. Nemcsak a külső ellenség ellen izzott a gyű­lölet. Keményen lecsaptak a belső ellenség aknamunkájára is- Próbál­koztak Zalaudvarnokon, Ligetfal- vún, Almásházán, de támadásuk visszaverése, után-még nagyobb len-, dülettel folyt a munka. A testvéri szolidaritásnak is gyö­nyörű példái születtek ezekbpu - a napokban. Zalaszentgyörgyön, amint egy család végzett az aratással, azonnal a szomszédja segítségére sietett. A sok közös erőfeszítés gyümöl­cseként az egész országban az elsők között fejeztük be az aratást. Jog­gal lehetünk büszkék erre az ered­ményre. Nem felejthetjük el azonban egyetlen pillanatra sem, hogy ezek az eredmények kötelezettséget is ró­nak reánk. Az élenjárónak az a feladata, hogy továbbra is példát mutasson. Bűnt követnénk el hazánk vala­mennyi dolgozója ellen, ha most egyetlen pillanatra is megpihennénk a kemény munkával megszerzett ba­bérokon. A munka oroszlánrésze még előttünk áll. Jövő évi kenyerünk még keresz­tekben, asztagokban van. Szerve­zettebbé kell tenni . minden faluban a beliordást. Mutatkozzon meg eb­ben a munkában is az egymáson való segítés. Sokkal jobban kell fokozni a tarlóbuktatás és' másodvetés ütemét is. Az aratáshoz képest lemaradás mutatkozik ezen a téren. Jó példa pedig itt is áll dolgozó parasztsá­gunk előtt. Zalakoppányban már julius S-án végeztek 50 katasztrális holdon a 100 • napos kukorica veté­sével. Kehidán szintén teljesítették a dolgozók a község másodvetési tervét. A zsigmondházi állami gaz­daságban ugyancsak készen vannak ezzel a munkával. Persze, ahol a tanács nem for­dít erre gondot, ott lemaradás mu­tatkozik. A kiskomáromi tanács végrehajtóbizottságának elnöke, Ko­vács Mihály is megfeledkezett er­ről- Hiányzik a lendület, a' mozgó­sító erő a tanács munkájából. Ezt a hibát pedig sürgősen ki kell ja­vítani ok, ha el akarnak kerülni a sereghajtók sorából. Az aratás győzelmes befejezésé­vel a kenyércsata újabb szakasza indult meg. Sokrétűek és nehezek ezek a feladatok, de ha kommunista lendülettel látunk hozzá, akkor si- kérésén megoldhatók- Egyszerre kell mozgósítani pártszerveteinknek tanácsainknak, tömegszervezeteink nek a .tarlóbuktatásra, /másodvetésre, A ZALAEGERSZEGI ÁLTALÁ­NOS autó- és gépjavító VÁLLALAT dolgozói a koreai bé- kenrüszakban tett vállalásokat túl­teljesítették. Zsuppán József a gép és lakatosműhely művezetője a ko­reai műszak előtt vállalta, hogy csoportja a műszak ideje alatt 110 százalékon alul nem fog teljesíteni. A csoport ezt a vállalását ’már a műszak első napjaiban túlteljesí­tette, mert 113 százalékos átlagtel- jesítésf, ért eL amelyet azóta is tart. A gép és a lakatosműhely 3600 forint anyagtakarékosságra tett vállalást és ezt 4600 forintra teljesítette. A koreai műszak leg­kiemelkedőbb eredményét Molnár Imre ifjúmunkás szerelő érte el, aki julius 5-én lett szakmunkás és már 192 százalékot teljesített. Né. meth Sándor kovács és Baráth László szerelő ISA, Németh Sándor a cséplós és begyűjtés gyors el végzésére. Dolgozzanak pártiszerve zeteink, tanácsaink úgy, mint Pó­kaszepetken, Zalaistvándon és a 132, Prilovics József 122 és Borsos Gyula 126 százalékos átlagtelje­sítményt ért el a koreai műszak idején. ★ A ZALAEGERSZEGI TEJ­ÜZEMBEN Farkas Mária vajmun- kás érte el a legjobb eredményt a 116.8 százalékával. Az üzem dol­gozói közül számosán kitűntek jó eredményeikkel. Dén Jenő 113-6, Katonai Gábor 106-9, és Siki Gizel­la 102 6 százalékot ért el a koreai műszakban. Jó munkájuk eredmé­nye, hogy a zalaegerszegi Tejüzem export vajtermelési tervét 171.4 százalékra teljesítette. ★ AZ ÁLLAMI VILLAMOSENER­GIA Szolgáltató Vállalat 108 szá­zalékra teljesítette tervét a koreai műszakban. Az üzem tervének tel­jesítését elősegítette, hogy á sze­többi élenjáró faluban. így nem lesz kétséges az, hogy megyénk to­vább tartja kivívott helyét az el­sők között és újabb, hatalmas győ­A ságodi ’.Rákosi“ III. tipusu tér. melőszövetkezeti csoportban már az aratás befejezése előtt meg­kezdték a tarlóhántást és a másod- növények vetését. Julius 8-ig 6 hold földön vetettek mohart. kölest és csalamádét. A munka sikeréhez nagyban hozzájárult a csoport női tagjainak munkája. 25 férfi mel­lett rendszeresen 20 asszony és leány vett részt a kenyércsatában. Tervszerű munkával készülnek a behordásra és a cséplésre, hogy ebben is példát mutathassanak. A község dolgozó parasztjai a tszcs nyomán felkészültek a behordásra és a cséplésre, hogy gyorsan elegei tehessenek az állam iránti kötele­zettségüknek. relők jól ellátták feladatukat. A koreai műszak idején jó munkát végzett Tóth II- László szerelő, aki elhárította az üzemzavarokat a te­lepén. Baráth Károly brigádja 3 koreai műszak alatt átlag 109 szá­zalékot teljesített és a koreai mű­szak befejezése előtti napon már elérte a 133.3 százalékos teljesít­ményt. ★ A ZALA MEGYEI TATAROZÓ VÁLLALAT dolgozói a koreai mű­szak a fait túlteljesítették az épít­kezési tervüket. Az Autójavító Vállalat építkezé­sénél 110, a gyógyszertár épít­kezésnél 107, a zala?zentmihályi téglagyár építkezésnél 106.5 és a pózvaí tanáosház építkezésénél 104 százalékot teljesítettek a júniusi hónap folyamán. zelmekke] fejezzük be az 1951— 52-es gazdasági évet, amellyel egy. ben megteremtjük szilárd alapját következő esztendő sikereinok *»•

Next

/
Oldalképek
Tartalom