Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-04 / 155. szám

ÍP T K T É L K T ¥ A jankapus&tai állami gazdaság pártszervezetének életéről Párt szerviz etüo k napról-napra fejlődik és erősebbé válik A pártszervezettifak tagjaiban foko­zódott a kommunista helytállás. A munkaverseny kiszélesítésében Csmerlec Mária elvtársnö, mun- kacsapatvezetö jó politikai mun­kával és kemény helytállással el­érte, hogy a munkacsapatok pá­rosversenyben vannak egymás­sal. Hosszú Sándor elvtárs a munkafegyelem megszilárditásá- nak érdekében a gazdaság veze­tőségének figyelmét szigorú eljá­rásra hívta fel azokkal szemben, akik a cséplés és az aratási munkák alatt több esetben hiá­nyoznak munkahelyükről. Bazsó József elvtárs a pártcsoportok új­jászervezését javasolta és a párt­csoportok hrigádonkinti .elosztá­sát.' Ugyanakkor vállalta, hogy a DISz munkáját is elősegíti. Ezeket az eredményeket a poli­tikai felvilágositó munkán kérész, lül tudtuk elérni és továbbfej­leszteni. Vannak még elvtársa­ink azonban, akik a tanulás kér­désére azt a választ adják, hogy „nem érnek rá“. Ezeknek az elv. társaknak megmagyaráztuk, hogy ha nem tudnak több időt szakíta­ni a tanulásra, ez nemcsak saját maguknak árt, hanem pártszerve­zetünk munkáját is gátolja. Párt­tagjainkat beosztottuk a párton - kívüliekkel való foglalkozásra. Ezt ellenőrizzük és meggyőző­dünk arról, hogyan folyik a fel­világosító munka. Ebben a mun­kában szintén ki kel! emelni Csmerlec Mária, Pongrác Ferenc és Szabó József elvtársakat, akik jó munkát végezitek. Pártszerve­zetünk és pártonkivüli dolgozóink most az évi munkánk gyümölcsé­nek betakarításával foglalkoz­nak az agitációs és népnevelő munkákban. Pártszervezetünk be. vonta a népnevelömunkába azo­kat a dolgozókat, akik példamu- tatóak és a munkahelyükön jó eredményt értek el. Pártszerveze­tünk és az aktivált javaslatá­ra versenyzászlót adunk a leg­jobb munkacsapatnak. Munkán­kat. minden héten értékelni fog­juk. Az értékelést úgy szerveztük meg. hogy szellemi dolgozóink vállalták este munkaidő után a napi teljesitmény kiértékelését s azt faliújságon keresztül közöl­jük a dolgozókkal. Dolgozóink akaratát lelkesíti pártunk iránti szeretetük, melyben felismerték irányitó, vezető és segítő táma­szukat. De ugyanakkor az im- perlalisták aljas háborús tervei egyre nagyobb gyűlöletet válta­nak ki dolgozóinkból. Elitéljük azokat, akik a Francia Kommu­nista Párt titkárát, Duclos elv- társat letartóztatták. Ezekre a fasiszta módszerekre dolgozóink a cséplőgéptől való azonnali be­adással válaszolnak. Mi, munkánk jó végzésével miég erősebbek le­szünk és többtermeléssel még többet igyekszünk adui dolgozó népünknek. Csendes Ferenc I Jaukapuszta ifjúságunk harca a békearatás sikeréért JÓNAK Ígérkező termésünk idő­ben való veszteségmentes betaka­rítása és cséplése, a másodvetés eddiginél szélesebb alkalmazása és a tarlóhántás ’gyors befejezése érdekében megjelent a mi­nisztertanács május IS-i ha­tározata, mely határozatot a DISz alap-szervezeteinkben a fia­talok megtárgyalták ég magukévá tették. Országunk dolgozó parasztsága elérkezett az Ötéves terv harmadik évének aratási és cséplési munkájá­hoz. Az aratás gyors befejezése azon is múlik, ha a falusi fiata­lok nagytöbbsége is bekapcsolódik úgy az - aratási, mint a cséplési mun­kába. Az aratási munkához különösen nagy lendületet adott a fiataloknak az, hogy az elmúlt napokban ünne­pelték a DISz fennállásának má sodik évfordulóját. DISz-tagjaink megértették, hogy a termelőmun­kában való részvétel mindenkinek hazafias kötelezettsége, mert az ország már nem az uraké, hanem azt magunknak építjük naggyá és gazdaggá. Ifjúságunk többsége magáévá tette Rákosi elvtársnak az alakuló kongresszusunkon elhangzott sza vait: „Minél több munkával, verej­tékkel, áldozattal építjük jövőn­ket, annál tartósabb lesz, annál drá­gább lesz raindannyiunk számára“ AZ ELKÖVETKEZENDŐ NA- PÓKBAN DISz falusi szervezete­inknek az a főfeladata, hogy a dolgozó parasztif juság tömegeit az aratás, cséplés, terménybegyüjtés sikeres végrehajtására mozgósítsák. Dolgozó parasztfiatalok járjanak élen, hogy a szüleik földjén és saját földjeiken, az aratási munkát idejében elvégezzék, DISz-tagjaink az aratás, hordás, a cséplés idején használjanak ki minden napot, min­ 5 den órát és minden, munkáé-’’it DISz-szervezeteink alakítsanak önkéntes ifjúsági aratóbrigádokat, mint ahogy ez megtörtént Budafán, Bagodvitenyéden, Pókaszepetken, Lickóvadomoson, Pácsán, Becsvöl- gyén és még számtalan alapszerve- zeüinkben. Külön meg kell említeni Milejszigetet, ahol a DlSz-szerveze- ten belül két héttagú aratóbrigád alakult, melyek vállalták, hogy a sa­ját területükön kívül kisegítik azo­kat a gazdákat, akik nem rendel­keznek megfelelő munkaerővel. Ezenkívül vállalták a fiatalok az állandó járőrszolgálatot és minden esetben komoly hírszerzői lesznek községük dolgozó parasztságának. Ez az egy példa is bizonyítja azt, hogy vannak szervezeteink, ahol a fiatalok ráébredtek arra, hogy az eddiginél is éberebben kell járni a határt. Ezt tartsa szemelőtt min­den fiatal és ahol még nineä meg a DISz szervezeten belül az önkén­tes figyelőszolgálat, ott mielőbb hozzák létre. DISz-tagjaink akadá­lyozzák meg, hogy az ellenség akár a lábonálló gabonában, akár a ke­resztben vagy a közösszériikben kárt tehessen. AZ ARATÁSBÓL eredő felada­tok ránk váró része- nagy, éppen ezért a DISz tagjaihoz, a párt fiaihoz méltó. Az aratási munkák sikeréért folyó harcot pártunk ve­zeti. Falusi dolgozó fiataljainknak a feladata az, hogy minden ere­jükkel a legnagyobb segítséget ad­ják pártunknak abban, hogy köz­ségükben pontosan, jói ■ elvégezzék a betakarítás minden munkáját. DISz-titkáraink menjenek el a párt- titkár elvtárshoz és mindenben az ő útmutatása szerint végezzék mun­kájukat. DISz-tagjaink harcoljanak dolgo­zó népünk kenyerének ellenségei: a kulákok és klerikális reakció ellen. Ez a munka harc kérdése. Azok, akik a régi világot akarják vissza, nem maradnak tétlenül- Sem a ku- lák, sem a klerikális reakció nem mondott le arról, hogy kárt tegyen kenyerünkben, Sőt most, amikor a döntő csata, az évi munka eredmé­nyének a betakarítása következik, minden alkalmat megragadnak a kár­tevésre. Háborús rémhírek terjeszté­sével akarják elvenni dolgozóink munkakedvét. Kényelmeskedósre biztatnak. A bucsuszentlászlói plébános a legnagyobb munkaidőben miséket, litániákat, körmeneteket rendezett s erre mozgósította a szomszédos köz­ségeket is, hogy elvonja őket az aratás munkájától. EZÉRT AMIGt dolgozó paraszt­ságunk gyorsan és szemveszteség nélkül végzi a betakarítást, . addig a DISz éberen figyelje az , ellenséget, kenyerünk ellenségét. Jó munkánkkal te- gyük boldog ünneppé az aratást- Ezt fejezze ki az aratási ünnepünk is, melyre készüljön fel alaposan, lelkiismeretesen szervezetünk min­den tagja. Az aratás, cséplés sikerét se­gítjük elő azzal is, hogy kultúrmű­sorral, vidám dalokkal, táncokkal szórakoztatjuk a dolgozókat, DISz szervezeteink kulturgárdái dicsér­jék meg a jól dolgozókat, énekeljék ki a hanyagokat. Készítsenek ván­dorzászlót a legjobban teljesítő cséplőgépek dolgozói számára, ez­által fokozzák a verseny lendületét, a cséplés gyors elvégzését, Falusi DISz-szervezeteink tagjai előtt a legdöntőbb feladat az aratás-csép- légi munkák gyors végrehajtása. Tegyétek az idei aratásunkat béke aratássá, hogy ezzel is hozzájárul­junk hazánk erősítéséhez, békénk megvédéséhez. Ssakonyi Sándor. Uj9 nagyteljesítményű burgonyabogárirtó gépet próbáltak ki a pölöskei állami gazdaság és a II. Pártkongresszus tszcs burgonyaföldjein 5 éves tervünk beruházásai mindjobban segítségére sietnek dolgozó parasztságunknak a nö­vényvédelemben. A növényvédel­mi intézet Zala megyei egységé­nek kezelésében junius 28-án és 30-án próbáltak ki egy nagytel­jesítményű burgonya-bogárirtó gépet. A „Vihar“ elnevezésű kí­sérleti géppel a pölöskei állami gazdaság és a H. „Pártkongresz- szus“ termelöcsoport földjein — mely kisebb-nagyobb parcellák­ban van — 14 órai üzemeltetés­sel 39 hold burgonyát poroztak be. Ez a gép az eddigieknél sok­kal gyorsabban mozog és nagy­teljesítményénél fogva legjobban alkalmas a nagyüzemi, gazdálko­dással termelt burgonyatáblák burgonyabogár elleni védekező, sére. Annál is inkább jól bevál e célra, mert a porzó szerkezet gépkocsira van szerelve s a gép. kocsi motorjának meghajtásával működik. A nagy burgonyatáb­lákon 6 km-es órasebességgel halad és 50 méter szélességben végzi el az amerikai burgonyabo­gár irtását. A 14 órás üzemel­tetés után a Földművelésügyi Mi­nisztérium, az Országos Tervhi­vatal, a Mezőgép Szerkesztő Iro­da Vállalat és a Növényvédelmi Intézet mérnökei és műszaki szakértői megbeszélték a „Vi­harit kezelő dolgozókkal a gép sorozatgyártásához szükséges helyesbítések végrehajtását és hasznos útmutatásokat adtak a kísérleti gé.p további kezeléséhez. A dolgozó parasztságnak a Za­la megyei növényvédelmi egység jó felkészülése után még inkább az a feladata, hogyha burgonya- bogárfertözést észlelnek, azonnal jelentsék. A pártszervezetnek és tanácsoknak pedig még inkább feladata, hogy jól szervezzék meg a burgonyabogár keresését és ál­lamunk ilyen nagyarányú segít­ségével akadályozzák meg „Tru- manék kedves bogárkájának“ kártevéseit. Péntek, 1953 julius E Koreáért — a békéért Távirat ok és levetek tömegei ta­núskodnak arról a mélységes megve- tésről, melyet dolgozóink az impe- rialisiák iránt éreznek. Napról-nap­ra ezrével jelentik, hogy a koreai műszak alatt eddigi teljesítményü­ket magasan túlszárnyalva tesznek tanúságot harcos békeakaratukról, d tömegek harcos békeakarata és bátor kiállása az igazságért nyi­totta fel Duclos elvtárs előtt is börtönének ajtaját■ Ez a harcos békeakarat lesz az az erő is, amely előbb-utóbb arra a sorsra juttatja az imperialistákat, mint amilyen sorsot ők szántak a hős koreai nép­nek. ★ A ZALA MEGYEI TANÁCS ipari, élelmezési és döntőbizottsága dolgozói táviratban jelentik be az Országos Béke tanácsnak, hogy mélységes felháborodással Ítélik el az imperialisták és csatlósaik Ko­reában véghezvitt gaztetteit.—-Ko­rea harca a mi harcunk is — ír­ják a táviratban — s ez azt jelen­ti, hogy munkaterületünkön még jobb munkával, a kollektiv felada­toknál még nagyobb odaadással, fo­kozottabb erővel vívjuk harcunkat, hogy ezzel is segítséget, nyújtsunk a hős koreai nép emberfeletti har­cához. A DELDUNáNTÜLI ÁRAM­SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT dol­gozói lelkesen csatlakoztak a Duclos Bányagépgyár felhívásához. A kar­bantartó csoport felajánlást tett, melyben vállalta, hogy a koTeaí bé- kemüszak alatt a két napra beüte­mezett 8 órás tervüket 7 óra alatt végzik el. A villamos cséplést elő­készítő brigád úgy szervezi munká­ját, hogy műszakonként 2 órai munkaidőt megtakaríthassanak. A MAGYAR NEMZETI BANK zalaegerszegi fiókjának dolgozói az alábbi táviratot küldték az Orszá­gos Béketanácshoz: „Mi, a MNB zalaegerszegi fi­ókjának dolgozói csatlakozunk a koreai harcosok megsegítésére elin ditott gyűjtési mozgalomhoz. Jó munkával harcolunk a pestis-bakté­riumot terjesztő imperialisták ellen küzdő béketábor végső , győzel­méért. A NAGYKANIZSAI kiske­reskedelmi vállalat dol­gozói alkotmányunk ünnepére tett felajánlásukat összekapcsolva a ko­reai békemüszakra tett vállalásaik­kal, 20 árudájuknál terven felül 237.000 forint értékű eladást esz­közölnek. 665 kiló papírhulladékot gyűjtenek terven felül. 5000 forint értékű maradéktextilt értékesítenek, mig a Nazarova-mozgalom keretén belül a gépek, eszközök ápolásával 1500 forint megtakarítást érnek el. Az önköltségcsökkentésnél a koreai bókemiiszak és az alkotmányunk ün­nepére folyó verseny során, .s. IL negyedévhez viszonyítva elénk a 23 500 forint megtakarítást- A bök tok átszervezésével kapcsolatban, azzal, hogy a kiegészítésre szoruló berendezési tárgyakat használt anyagokból pótolják, 58.000 fo­rintot takarítanak meg. A ZALAEGERSZEGI UTFENN' tartó vállalat dolgozói, munkások, műszakiak és adminisz­tratív dolgozók a.z amerikai im­perialisták embertelen gaztetteire azzal válaszolnak s azzal tesznek tanúságot harcos békeakaratukról 9 a hős koreai nép iránti együttér­zésről, hogy: a dióskáli uthengerlést, az ara- nyodi hídépítési, melynek határ­ideje szeptember 1, augusztus 20-ra, az alsóbasai útépítést ugyancsak augusztus 20-ra, a lispeí útkorrek­ciót, melynek határideje szeptem­ber 15, augusztus 1-re, a letenyei hídfeljárót és útépítést, 11.000 da­rab partvédő elem elkészítését, 300 méter vasbeton hidcolöp készítését, 1G-000 méter szegélykő legyártását és szállítását és 2 kőtörögép üzem* beállítását augusztus 20-ra befe-' jezik- A vasúti rakterűiét kiüríté­sét, amelynek határúdé augusztus 15, augusztus 10-re fejezik be 3 ezenkívül szeptember 15-re befeje­zést nyer a lenti-borsfái úthenger- lés is; a zalaegerszegi munkakörzet jú­liusi tervét határidő előtt 3 nappal, augusztusi tervét 5, mig szeptembe­ri tervét 4 nappal előbb fejezi be. Hasonló szellemben történtek meg a vállalások a nagykanizsai, lenti és a zalaszentgróti körzeteknél is. A ZALAEGERSZEGI AUTÓJA­VÍTÓ VÁLLALAT dolgozói a ko­reai műszak kezdete előtt megtar­tott röpgyülé&en fizetésük 5 száza­lékát ajánlották fel a koreai nép megsegítésére. A Ruhagyárnál a gyűjtési ered­mény a fizetések 10 százalékát te­szi ki. Bajor Jenő dolgozó, kinek a fizetése 900 forint, 100 forintot, Tömör László pedig 150 forint ér­tékű bélyeget vett. A MAGTERMELTETŐ VÁLLA­LATNÁL a dolgozók átlagosan S0 forintot jegyeztek. A MEGYEI TANÁCSNÁL 200, 150 és 100 forintos jegyzések vol­tak. A munkaerőgazdálkodási osz­tály dolgozói valamennyien fizeté­sük 8 százalékát küldik a. .koreai népnek. A nagykanizsai fatö­megcikkipari vállalat­nál TÖpgyülést tartottak. A lelkes hangú röpgyiilésen a dolgozók vál­lalták, hogy a koreai békemüszak alatt azzal kívánják segíteni a szabadságáért harcoló hős koreai népet s azzal kivanják növelni a béketábor erejét, hogy munkájuk minőségét megjavítják és fokozzák telj esitmény eiket. A NAGYKANIZSAI KÖZÖNSÉGSZERVEZÉS! VERSENY ÉRTÉKELÉSE A Pécsi Nemzeti Színház Igaz­gatósága és a nagykanizsai Vá­rosi Tanács Népművelési Osztá­lya értékelte a Pécsi Nemzeti Színház vendégjátékával kapcso­latos közönségszervezési ver­senyt, melynek eredménye a kö­vetkező: A versenyben első lett a Kór­ház üzem. Dija: a Megyei Tanács Népművelési Osztályától díszokle­vél és egy könyv. Második lett a Ásványolajipart Gépgyár. Dija: egy díszoklevél a nagykanizsai Városi Tanácstól és egy könyv. Harmadik, a nagykanizsai Szál­loda és Vendéglátó Ipari Vállalat, Dija: egy könyv. A dijakat az illetékes üzemek külturvezetöi, illetve közönség­szervezői Nagykanizsa Városi Ta. nács Népművelési Osztályán át. vehetik. A pacsai Harcos-tsz és Netnesrádó község nyerték el a zalaegerszegi járási tanács vándorzászlóját A zalaegerszegi járási tanács ver senybizottsága kiértékelve az egyes tszcs-k és tsz-ek félévi munkáját, a pacsai ,,Harcos“ tsz-nek adta az élenjárók részére létesített vándor­zászlót. A tsz az első félévi hizottsertés beadási tervét határidő előtt 261 százalékra teljesítette. Teljes egé­szében elvégezték a növényápolás: munkákat, valamint a repce, bíbor és ősziárpa aratását. Folyik a le­aratott termények cséplése, de élenjárnak a tarlóhántásban és mát- sodvetésban is. A vándorzászló el­nyerése után azzal a fogadalommal látnak hozsá az aratási ée csépiért munkákhoz, hogy azokat is határ­idő előtt elvégzik. A községek részére létesített ván­dorzászlót Ncmesrádó dolgozó pa­rasztjai érdemelték ki jó munkájuk­kal és begyűjtési eredményeikkel. Pénzügyi tervüket 120 százalékra, hizottsertésbegyüjtési tervüket 110, vágómarha tervüket 115, baromfi és tojástervüket pedig 1S7, illetve 117 százalékra teljesítették. Élenjárnak a mezőgazdaságú munkák végzésében is. A kukoricát, napraforgót háromszor kapálták meg és befejezték a burgonya má­sodik töltögaiéset.

Next

/
Oldalképek
Tartalom