Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)

1952-06-01 / 127. szám

^yw-at az mbttt későn. köszöntött be a tavasa. Már­cius végén, amikor Párizs táján nyílnak az ibolyák, hó esett. Hó­viharok tomboltak Anglia felett Váratlanul hideg tört be Itália kertjeibe, A tél összecsapása a ta vasasai drámai volt, mintha a tél nem örült volna a zavartlelkü egy szerii embereknek. Ki a megmond hatója, milyen visszavonhatatlanul nyugtalanok, megkinzottak ezek az egyszerű emberek a nehéz élettől az újságokból .szerzett riasztó hírek­től! A láthatatlan, háboruutáni tél meg sokáig elhúzódik. ügy mondják, nehéz meggyőzni a kortársakat: mi túlságosan sokat átéltünk, amit ember meg ne lásson: felperzselt városok hamuját, Ausch­witz gázkamráiban mérgesgázzal megfojtott emberek halmazát. Az amerikai kormányköröknek sikerült megrenditeniök a világot: a halál e bűvészei a lármás beszéd után az uj Hirosima felett, a rendithetetlen Koreára lassan leeresztették a fertő­zött bolhákat. Orvul rátörtek Kínára és képmutató arccal röplapjaikkal együtt dicsőítették az emberszeiet-e- tet, és ledobták az agyveiö gyullad ás hordozóit. A kínai gyermekek, meg­látva a téli napon a szúnyogokat, meglepetve kiáltották fel: „Mama, nézd csak!,..“ Minden nyelven él ez a szó: „mama''. Minden ország­ban az anyák ringatják gyermekü­ket. De a kínai anya hiába igyeke­zett felkelteni halálos álomba me­rült gyermekét. Meg kell hagyni, az amerikai im­perialistáknak nagy tapasztalatuk van a baktériumokkal való foglalko­zásban. és módszereiknek elterjesz­tésében. Időnként ledobálják a ro­varokat vagy a bacilusokkal fertőzött tollakat, amelyek elterjesztik a jár­ványokat; időnként, alacsonyan re­pülve Korea felett, ködöt engednek azzal a céllal, hogy elvonják a fi­gyelmet a járványok okozóitól — és közben fertőzött tücsköket szórnak le. Lehet, hogy nem ez a legborzal­masabb fegyver, de ez a legaljasabb. Az amerikaiak több embert öltek bombákkal, mint bolhákkal, ám az amerikai vezetők jói tudják, hogy a bolhákért senki nem bocsát meg nekik: éppen ezért tagadják — a világost és tagadhatatlant,-. c/fe-keian LLL esküdözik, hogy nem hall és nem is hallott semmiféle bolhákról és baktérium- háborúról. Csakhogy nem tudja meg­magyarázni, hogy .az Egyesült Álla­mok miért utasította és utasítja el annak- a nemzetközi egyezménynek ratifikálását, amelyet 1925-ben a biológiai fegyverek betiltására kö­töttek. Az államok, amikor aláírták ezen egyezményt, megígérték: min­den tőlük telhetői megtesznek, hogy más államok is aláírják azt. Kém- régén Dánia külügyminiszterének egy tapintatlan kérdést tettek fel: mi módon akarja rábeszélni a dán kor­mány az Egyesült Államokat, hogy a biológiai fegyvereket betiltó egyez­ményt aláírja, A dán miniszter sze­rényen legyintett kézével. A halált- hozó szúnyogokat, bolhákat, férgeket az ENSz kétszínű zászlaja takarja: egy maroknyi pimasz ember eltö­kélte, hogy a szabad embereket rab­szolgaságba dönti. Ők még arra sem szakítanak időt, hegy összebeszéljenek. Ugyanakkor, amikor Acheson ur cáfolja a biológiai háborút, egyik kollégája, a kor­mánykörök egyik hivatalának elnöke, Sachs ur kijelenti, hogy ,.a bioló­giai háború a leggazdaságosabbnak tűnik“ . Acheson ur erősitgeti, hogy ő nem tud semmit a fertőző bolhák­ról, hiszen köztudomású, hogy ő Washingtonban él. a „Washington Post“ ez év április 3-án. közölte: a baktériumfegyverek területén az amerikai hadsereg a kísérletezésről most rátért a tömeges gyártásra, A kongresszusban javasoltak egy bizo­nyos összeget a Maryland államban lévő Camp-Dietrich-i. kísérleti telep céljaira, hogy kétszeresre fejlessze e fegyverek termelését. Ezzel kap­csolatban a, kémiai hadsereg parancs­noka, Bulláne tábornok kijelentette: -,Tiz évet fordítottunk a tapaszta­latokra, most úgy véljük, elérkezett az idő áttérni a tömeges gyártásra' ‘, Mi nem egyszer találkozunk az amerikai sajtóban a kommunizmus elleni „kereszteshadjáratra“ szóló felhívással. A rovarok, férgek, bol­hák — ezek az ő kereszteslovagjaik. Most, amikor az amerikai vezetők annyit beszélnek az ő emberszerete- tükről, szavukba vág minden becsü­letes ember: „Hát ezek a fertőzött bolhák nem a tietekéf Vájjon táj Kn elfelejtettétek volna, hogyan] pusztulták el a mukdéni gyerekek a marylandi telepen térne!t baktél rí um októl? Hagyjátok miár abba ezt, A B E K E Y Z a csúf komédiát. Ti nem idealisták vagytok, nem progmatisták, nem is vagytok emberek, ti — fertőzött bol­hatenyésztők vagytok!“­cJb kiülófjLai háború előkészí­tését az urak a fő lakáj meg vesztegetésével kezdték. Egy angol tábornok ez év április 8-án kijelen­tette-, hogy Malájában a brit légi erők olyan anyagokat dobtak le, amelyek megsemmisítik a vetéseket. Egyik a vizet mérgezi meg, a másik a kenyeret teszi tönkre, ők harcol­nak az. élet ellen. Ha idejekorán meg nem fékezik őket a népek, min denekelőtt az amerikai és angol nép, akkor a halál átrepül a világ felett, méreggel fertőzi meg Maryland vi­zét, elszáradnak a zöldelő rétek az öreg Angliában. A ragály kopogtat az ajtókon. Itt nincs mit vitatkoz­ni, meg kell védeni az életet. Egy évvel ezelőtt az amerikai kor­mányférfiak a béke védelmezőiként tetszelegtek önmaguknak: bizonyí­tékul saját területüktől ezer mér- földnyire katonai bázist építenek, szériagyártásban állítják elő az atombombát, megbeszélték az SS- ekkel és a japán háborús gyujtógá­tokkal, hogy ők csak védelemre gon­dolnak. Követelték, hogy az angolok, franciák, olaszok húzzák összébb a nadrágszijat: „El kell érnünk a Szovjetunió katonai erejét, mert kü­lönben elfoglalja Nyugat-Európát''. Apránként mindenki megértette, hogy ez — zsarolás. A francia par­lamentben egy jobboldali képviselő a közelmúltban azt mondta: „De ha a Szovjetunió valóban meg akart volna bennünket támadni, már reges- rég megtette volna“. Irta: HJA ERENBURG ★ ★ c/[z amerikai kormámyfér­fiak egyre kevesebbet beszél­nek a védelemről. Most már nyíltan uszítanak a támadásra. Márciusban égy japán államférfi Truman ja­pán szakértőjéhez, Rusk úrhoz for­dult azzal a kérdéssel, mikor kezdő­dik a harmadik világháború. Rusk ur igy válaszolt: „Az Egyesült Ál­lamok politikája megingathatatlan abban a meggyőződésében, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus nem tud egymás mellett létezni.“ ő cini­kusan a kommunizmus elleni had­járatról beszélt. És aztán kijelen­tette: „őszintén szólva a harmadik világháború akkor fog' kitörni, ami­kor. . az , Egyesült ÁIlípuolp. elkezdi''. Busk úr, mint követi rangban lévő diplomata, ritka tünemény a hasonló emberek között: ö a valóságnak meg­felelően és nyíltan beszél, ő meg­érti, hogy a védekezésről való szó­beszédnek már nincs hatása még í Misfeisipi állambeli nemesifjak feö zött sem, é,s ő felszólítja őket, ké sziilődjenek a „kereszteshadjáratra" Ha az amerikai vezetők nem ké pesek megvalósítani terveiket, ak­kor, úgy látszik, komoly akadályok vannak náluk. Rusk ur elismerte, hogy a koreai háború elején nem tudták elérni fiz Angliával és Fran ciaországgal való együttműködést. Azóta eltelt közel két év: ez idő alatt még jobban maguk ellen in­gerelték az angolokat és a franciá­kat az amerikai vezetők. Nekik most nég nehezebb megkezdeni a- Iramra dik világháborút: mert már nem számíthatnak az Amerikával való együttműködésre sem. Amikor ezek az amerikai halálthozó bűvészek felidézték a félelmet, amikor az oklahomai farmereket „repülő csé­szealjakkal" ijesztgették és azt bi­zonygatták, hogyha nem ma, akkor holnap az oroszok elfoglalják Albany városkában Smith ur boltocskáját, akkor millió amerikai elkeseredetten arra gondolt, hogy neki harcolnia kell. Most, amikor a halál bűvészei azt hiresztelik, hogy szükséges rátá­madni a Szovjetunióra, azt állítja, hogy a Tambovban létesített öntö­zőrendszer zavarja Smith urat a cit­rommal való kereskedésben Albany városában, az amerikaiak milliói fé­lelemmel gondolnak arra-, hogy szemmel láthatóan meg kell fékez­niük vezetőiket. Az üldözési mánia ragadós volt. \ nagyzási hóbort a kiváltságosok betegségé marad, be­lebetegednek a diplomaták, tábor­nokok, képviselők, de Smith ur nem, aid Albany városában kolbász- szál és aszpirinnel kereskedik. Ám ahhoz, hogy az amerikai kormány- férfiak elkezdjék a harmadik vi­lágháborút, nemcsak Churchill úrral és Truman úrral kell együttműköd­ni ök, hanem az Albany városbeli Smith úrral is. az amerikai ve setéiknek sikerült tönkre- '■ tenni Koreát.: de ezzel egyidőben tönkretették'azon országok népeit is, ★ amelyeket ok „szövetségeseknek“ ne­veznek, sőt saját népüket is. Tíz­ezer nagy bolond mániájáéit száz­milliók fizetnek: London hívői, Lyon munkásai, Calabria parasztjai Albany városból Smith ur. Hát nem tanulságos-e Franciaország sorsa! Területén tombolt az első világhá­ború, városok százai semmisültek meg, franciák milliói pusztultak el: néhány év alatt a franciák begyó­gyították sebeiket, újra megszerez­ték vagyonukat. Eltelt hét év a második világháború befejezése óta, de Franciaország koldid: a lerom­bolt városok még romokban vannak, az ország megismerte az éhezést, nö­vekszik a gyermekhalandóság, az emberek évről-évre egyre rosszabbul élnek. Talán ellustultak a franciák? Nem, jól dolgoznak, de az amerikai vezetők által a franciák nyakába varrt háborús költségek nem hagy­ják a gazdag országot talpraállni. Minden országban, ahol az amerikai­ak garázdálkodnak, nő a háborús költségvetés és szűkül a munkáscsa­ládok költségvetése. A fertőzött bol­hák nemcsak sebet okoznak minden franciának vagy angolnak, hanem zsebüket is terhelik: az angol és francia nem magának, nem is ha­zájának dolgozik, hanem a járvá­nyokért. Amerika vezetői kiéhez tetőssel ha­talmas területet számítottak bevenni Kantontól Prágáig. Meg akarták foj­tani a „vörös" Keletet, de sikerült nekik a fehérvárü Nyugatot: Angliá­ban, Franciaországban, Olaszország­ban és Nyugat-Európa más oi'szá- gaiban az emberek millióit tengő­dé sre kárhoztatják, mert az ameri­kaiak megakadályozzák a normális kereskedelmi kapcsolatokat. Az Egyesült Államokban az egy­szerű emberek élete szintén egyre rosszabbodik: „Bum", kirobbant a koreai háború, ez nem egészséges pir, ez a tűznék a pírja. A finánc- tőkések nyugtalanul mondják: „Vál- előtt állunk''. Qlzázták a Nyugatot a Kelettől. Franciaországban megtiltották a Szovjetunióban ki­adott folyóiratok behozatalát. De Gasperi ur megijedt, hogy Ulanova spiccelése megingatja az Olaszor­szágban ma fennálló rendszert. A nemzeti kultúra és művészet ezekben az európai országokban szüntelenül hanyatlik: a kultúrát és a művésze tét amerikai színvonalra akarják zülleszteni. Módomban állt látnom néhány példát ebből, az amerikai követség által Párizsban ter.jesz tett művészetből. íme, a lincsbiró ság után pestise-s bolhát tenyésztő amerikai kultúra három legújabb vívmánya, amelyek felett kötelesek örömüket nyilvánítani az európaiak Először: a televíziós készülék segít­ségével lehetővé vált a nevadai atombombarobbanás megszemlélése Másodszor: New-Yorkban kikisérle- tezták az „atomzenét“, amely szakértők véleményé szerint „meg­nyitotta az atommuzsika korszakát' ‘. Harmadszor: Massachusetts állam ban létrehozták az első „motorizált istentiszteletet'', a liivők autókban ülve hallgatták az atombombát is­mertető és magasztaló prédikációt. Mindez úgy hat, mint egy vicclap sikerületlen oldala. Ugyanakkor azonban mindennapi élete annak az országnak, ahol az atomgyárosok ga­rázdálkodnak. Amerika vezetői a nem­zeti függetlenség maradványa­it is megsemmisítik azok­ban az országokban, amelyekre ki­terjesztik hatalmukat. Képmutatóan azt hirdetik, hogy Japánban végétért a megszállás, de ez nem azt jelenti, hogy a hadsereget kivonják Japán területéről. Magától értetődik, hogy beszélnek Franciaország és Olaszország szó szoros értelmében vett megszállásáról. A francia vá­rosokban — akár a német megszál­lás éveiben — vannak olyan épüle­tek, sőt egész kerületek, ahová fran­ciáknak belépni: tilos. Egy francia képviselő, méghozzá igen reakciós beállítottságú, nemrégen őszintén be­vallotta: „Nem értem, miért foly­tatunk háborút Indokínában? Mi magunk amerikai gyarmat lettünk. Hát gyarmatnak nem lehat gyarma­ta. Alapjában véve mi könnyen meg­értjük a vietnamiakat: mi szintén meg vagyunk fosztva függetlensé­günktől.' *' \aeái‘ifa|!, 1332. juuiua 1 ^/jfltldetlllU, ahol csak vér folyik, rá lehet bukkanni az amerikai ügynökök nyomára, akár Iránban vagy Egyiptomban, Tuniszban vagy Cubában, Malájföl­dön vagy Paraguayban. „Minden nép kötelessége most megtanulni az angol nyelvet" — kiáltott fel egyi­ke a, dühöngő amerikai szenátorok­nak. Nos, melyik az a két amerikai szó, amit valóban elsajátítottak a népek, amit meg lehet találni La Rochelle falain éppúgy, mint Tehe­ránén, Havannáén éppúgy, mint Kölnén, Rómáén éppúgy, mint To­kióén, ez a két szó: „Go home!" — „takarodjatok haza", A halál bűvészei nem nyugosznak, még merészebbek, meg fenyegetőb­bek lettek. És mégis, miért kezdi a nép zavartan mosolyogva felemelni fejét? És nőért fél most kevésbbé a nép a háborútól, mint két évvel ez­előtt? Ez nem könnyelműség. Az em­berek látják, hogy olyan erő alakult ki, amely képes gondolkodásra kény­szeríteni az amerikai kormányférfia­kat: a békemozgalom megfékezi a háború előkészítőit. Három évvel ez­előtt összeült Párizsban a béke hí­veinek első világkongresszusa: ott lehetett látni századunk élenjáró sze­mélyiségeit, akik a társadalom jobb, igazságosabb berendezésén gondol­kodnak. Ezeket az embereket Ame­rika vezetői régóta ellenségeiknek tartják. Kinyilatkoztatták, hogy a bekéért folyó mozgalom kommunista mozgalom. Ez idő alat néhány tra­gikus esemény történt: Korea vá­rosai a napalmbombák tüzeljen el­hamvadtak, a hitleri hóhérokat a bör­tönből egyenest az „európai hadse­reg" főhadiszállására vezették, el vonult a vihar Irán felett, Egyiptom felett, Tunisz felett, végül ug rándozni kezdtek a járvánnyal fer­tőzött bolhák, A második békevi- lágkongrcsszus már szélesebb tömö­rítése volt a különböző nemzetiségű é-s különböző felfogású embereknek. Ugyanakkor a varsói kongresszus utáu szélesedett a mozgalom is. Már túlnőtt a jelszavak, felhívások, ha­tározatok határán s a népek öntuda­tává, szabad akaratává, életévé vált. Ez év végén össze kell ülnie a béke hívei harmadik világkongresszusá­nak, és én bizonyos vagyok benne, hogy azon Amerika vezetői sok olyan embert pillanthatnak majd meg, aki két ők szövetségeseikként szoktak számontartani. Amiig a bakéért csak a kommunisták, a hozzájuk közel álló emberek, a haladó értelmiségiek, dolgozók álltak ki — a halál bű­vészei igyekeztek megőrizni lelki nyugalmukat. De most a béke vé­delmére kelnek a konzervatívok, a liberálisok, az iparosok, kereskedők, a vallásosak, a papok, apátok, a kis­polgárok százmilliói, és a halál bű­vészei magukra maradnak, £7^ béke kiüti között a leg­különbözőbb embereket lehet találni. A moszkvai gazdasági ér­tekezletre elutazott a francia gyá­ros Ghovin ur. ő okkerfestéket ké­szít és annak eladása iránt érdek­lődött. De nemcsak ez hozta őt el Moszkvába: ő békét akar. Abt vá­rosban, ahol az ő gyára van, a la­kosság 95 százaléka nyilatkozott Németország felfegyverzése ellen, a békeszerződés megkötéséért. Nem­régen Kopenliágában találkoztam Appel úrnővel, ö a liberális párt tekintélyes tagja. A varsói kon­gresszuson a határozat ellen sza­vazott, nem véve tudomást Mac- Arthur bűneiről. Most a baktérium- háboru feletti felháborodásában Appel úrnő javasolta az „Informati­on" cimü lapnak, hogy tegye közzé azokat a. bizonyítékokat és fényképe­két, amelyek bemutatják az s.méri- kaiak bűntetteit. Bangkokban él egy buddhista szerzetes, Pra-junvon Bik- ku; ő ugyancsak távolait ennek a századnak eszméitől, amelyek neki feleslegesnek tűnnek; ugyanakkor ö is fellépett a békeegyezményért és kijelentette, hogy ez minden budd­hista kötelessége. Én azért tettem említést ezekről az emberekről, akik között egyik sem hasonlít a másik- a, hogy megmutassák, milyen széles lett a béke híveinek mozgalma. Ugyanakkor a béke vágya még szé­lesebb, mint ez a mozgalom. Fran- cigorazág egyik legöregebb politikai személyisége, Poigcaró nujjjkátársa. Louis Maiin a maga utján vette fel a harcot az „európai hadsereg" .lét­rehozása ellen, de nekem úgy tonik, hogy a béke hívei és Louis Marin meg fogják értem egymás nyelvét. Felbukkan előttem a „világkor* many" utópista ideológiája, de én meg vagyok győződve, lrogy Boyd- Orr lord, aki a szervezet egyik véJ delmezőjéuek mutatkozik, a „világ­kormány' ' létrehozása mellett áll ki, valójában gyűlöli a háborút, az Egyesült Államokban sok polgár* most különböző szervezetekben, egye - sületekben, közösségekben harcol oj béke eszméjéért. Akármilyenek ezek a szervezetek és akármilyen naivak az általuk felvetett javaslatok, mi kijelenthetjük, hogy a. béke ügyé kezd győzelemre jutni még abban as országban is, ahonnan a háború ve-: szélye kiindul. Sok amerikai mái1 megtanulta megkülönböztetni a feke­tét a. fehértől, a fertőzött bolhákat á galamboktól és Amerika kormány-* férfiait a béke híveitől. Qiatjy íztrtfLtl játszott al háború veszélyének leküzdé­sében a mi népünk. Segített minden népnek szilárdságával, nyugalmával, a békés célokért való munkajávál, a nemzetközi testvériséghez való tör­hetetlen és hagyományos ragaszkor dósával. Véget érve a „vasfüg­gönyről" szóló mendemonda, most már az egész világ látja-, ki kitől különül el, ki van a kapcsolat mel­lett és ki zavarja ezt a kapcsolatot- A gazdasági értekezlet, sokaknak kinyitotta szemét. Amerika vezetői mindent elkövettek, hogy megaka­dályozzák ezt az értekezletet, de ném sikerült nekik. A marseilleiek jól tudják, hogy elgyengült kikö­tőjük a Kínával való kereskedelem nélkül meghal. Belgium textilesei megértik, hogy számukra nélkülözhe­tetlenek Kelet piacai. Lyon iparosai és munkásai Moszkva megrendelé­seiről álmodoznak. Az angolok Len-* gyelországban és Magyarországon) akarják beszerezni a mezőgazdasági, termékeket. A népek immár azt is látják, ki a kulturális közeledés hive, ki oltal­mazza féltőén az egész emberiséget szolgáló értékeket. A nagy francia! költő dédunokája, Jean Hugo —- a kitűnő festő és énekes —, ellen­tétben dédapjával, mindig tartózko-t dott a politikától. Hogyan történheJ tett, hogy Victor Hugo jubileuma; napján áz ö dédunokája Moszkvába került? Egyszerű a felelet: Moszkva megünnepelte ezt. a jubileumot, de a francia kormány sehogyan se emlé­kezett meg e jelentős dátumról, mo­ha minden francia tudja, hogy Hugo Fi’anei aorszíigj nagy költője volt, A gyáro-sok és kereskedők, meg­előzték a tudósokat és írókat, első­ként vetették fel a találkozók, meg­beszélések és cserék elengedhetetlen. ségének kérdését, A kulturális sze­mélyiségeken a sor, akik látják, hogy a vérkeringés mesterséges el-: dugaszolása halállal fenyeget. QfáLunh, éizakan hosszú a tél, emlékszünk, milyen fa­gyok voltak április elején. Annál jobban örülünk a tavasznak, az első zöldnek, a májusi levegőnek. Mi más népeknél jobban megismertük a háború bánatait és különösen örü­lünk a béke győzelmeinek, örülünk azért, mert egyre több és több em­ber van velünk, velünk vannak a népek, akik — mint mi —meg akar­ják védelmezni a békét. Május elseje — gyönyörű ünnep, kifejezi az élet diadalát a halál fe­lett és a testvéri melegséget; az embereket, akik ha egymástól vég­telenül messze élnek is, ha élet­módjuk más és más is, összefűzi a szolidaritás érzése, az alkotás, munka megbecsülése és a háborútól való iszonyat. Ezen a tavaszi ün­nepen barátainknak — kínaiaknak és amerikaiaknál:, japánoknak és ko­reaiaknak, angoloknak és malájok­nak, franciáknak és vietnamiaknak, lengyeleknek és németeknek, minden népnek — azokat a szavakat mond­juk, amelyek a mi nagy és jósá­gos népünket, az erőművek építőit és a mezövedé sávok munkásait, bá­nyászokat és agronómusokat lelkesi- tik, Sztálinnak és a legifjabb úttö­rőnek hatalmas szarait : a béke (Megjelent a Pravdó május 1-i «rá­mában.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom