Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)
1952-06-05 / 130. szám
VILÁG PROLEL ÁRJAI A megyei béketalálkozó tanácskozásának felhívása Zala megye dolgozóihoz A mesterséges pótbeporzás technikája AZ MDF ZAIiAMEfiTEI pIRTBIZOTTSÁCiAüAK NAPILAPJA Vili. évfolyam 130. szám. Ara 50 Siller 1952. junius 5. Csütörtök Győzelmeink uj forrása a béketalálkozó A SZOVJET PEDAGÓGUSOK Zalaistvánd község dolgozói hűek r.épi államunkhoz, amit mutal; a község begyűjtési eredménye — Írja Palánki József levelezőnk. A község dolgozói a béke találkozóra tett vállalásukat mindenből teljesítették. A mezőgazdasági 'munkálatok elvégzésében verseny- munka folyik, A fagy által okozott kisebb károk a szorgos növényápo_ lássál már eltűnnek és újra életre kelnek a növények. Gondozatlan földet nem találni az egész határban. Büszkék is erre a község dolgozói. Begyűjtési eredményeink mind IlOO százalékon felül vannak. Vágómarha 109. hizotlsertés 102, baromfi 128, tojás 110 százalék, A pártszervezet irányítója min. 'den munkának, A tanács is betölti feladatát, végrehajtja, ütni* a 'dolgozó nép rcákizott. Az állandóbizottságok élénk jó munkát végeznek. Ellenőrzéseikkel lelepleznek minden kulákszabotálást és élessé teszik az osztályharcot, A -Békeharcos' termelőszövetke_ zcl élenjár a munkában. A cső por. ton belül jó a hangulat, szinte egy család, amelynek minden tagja egyel akar. A község dolgozói harcos lendülettel készülnek fel minden munkára, így az aratásra és o begyűjtésre is, A tanács a junius 10-i minta la. Az úttörők a Dl őz-el karöltve- egész délutánt betöltő műsorral szórakoztatták a dolgozókat. j{ dolgozó ZALAISTV AND Zalaistvánd dolgozó parasztsága lelkesen ünnepelte a megyei béketalálkozót — írja Palánki József levelezőnk. _ Erre a napra különösen szépen kitisztították az utcákat, az ablakokba virágok, vörös- és nemzetiszinü szalagok és zászlók kerültek. Lelkes hangulat uralkodott a községben. Az emberek, a falu apraja és nagyja megértette, hogy mit jelent mindannyiunk számára a béke. Délután mindenki ott volt a tanácsház udvarában, hogy meghallgassa az ünnepi beszédet, mely után az úttörők békedalokkal köszöntötték az élenjáró parasztokat és a falu dolgozóit. Az ünnepélyt színessé tette a sportolók' bemutatója. A zalaistvándi DISz-sporíkör mérte össze erejét a zalabériekkel, ★ BAZAKERETTTE A bázalcerettyei üzemi dolgozók tói vük túlteljesítésével vinne pel tíjk a, nácsiilésrc készül, melyen a könnye, zö községek tanácselnökei is megjelennek. hogy tapasztalatainkat átvegyék és hozzászólásukkal segítség a mi munkánkat is. ★ Zebccke község május 25-én a megyei béketailálkozóra küldött- választógyülésl tartott — Írja Varga Károly levelezőnk —. A gyűlésen jelen volt a falu apraja- nagyja, A békevédelmi bizottság elnöke beszédében ismertette, mi" lyen nagy fontossága van a beszolgáltatás pontos teljesítésének a békeharcban. Dolgozó parasztságunk olyan lelkesedéssel fogadta a beszámolót, hogy megkérték a tanács elnökét, még aznap tartson tojás- és baromfibegyüjtési napot. Öröm volt nézni, amikor a tojás- felvásári'ó megérkezett, az asszonyok egymással versenyezve vitték a tojást. Több mint ezer darab tojás és jó pár kiló baromfi gyűlt össze. így értük el községünkben, hogy az első félévi előírást baromfiból 109, tojásból 91 Százalékra teljesítettük. Cigány József 7 holdas dolgozóparaszt felajánlotta, hogy junius 1-r.e egészévi tojásbeadási kötelezettségének eleget tesz. A gyűlésen megjelentek felajánlották, hogy a megyei békekonferencia napjára mindenki eleget tesz tojásbe. adási kötelezettségének, hogy ezze] is megmutassák a baktériupi-ban- ditáknak, hogy Zebecke község dolgozó parasztsága harcol a bé" kéért. 4 megyei béketalálkozót. — írja Borosán Pál levelezőnk. — A felajánlások túlteljesítésével tettek bizonyságot békeakaratukról, egyben választ ad. tak a bérenc francia kormány cselekedetére. Május 25—31-ig’ ,,B'éke- müszakot“ tartottunk. Olajtermelésünk átlaga elérte a 107 százalékot. Kimagasló eredményeket ért el a Béke-brigád, tervét 112 százalékban teljesítette. Tanúbizonyságot tettünk arról, hogy készek vagyunk a béke védelmére. Választ adunk az amerikai imperialistáknak és a Tito. bandának. Május 31-én délután hat órakor a gépműhely! alapszervezet rendezett' kultúrműsort, garázsavatással egybekötve. Az ötéves terv eredménye ez a modem építmény. A kultúrműsort a kulturgárda táncszámai, az üzemi zenekar és a megyei tanács népi zenekara tette ünnepélyessé. A béketalálközó elöestélyén a kultúrműsort reggelig tartó tánc követte. Junius 1-én az úttörők a szülői munkaközösséggel majálist rendeztek, amelyen az üzem dolgozói, vala. mint a környező ’ falvak dolgozói is resztvettek. (A pedagógusok napjára készül az egész ország. Ezen a napon szeretettel köszöntik a dolgozók azokat, akik megtanították őket írni. olvasni s elvezették a tudáshoz. A pedagógus napra folyó készülődés alkalmából küldjük a megye pedagógusainak V. Kolbanovszkij professzor cikkét a szovjet pedagógusokról.) A Szovjetunió sikeresen megoldja azt a történelmi feladatát, hogy írni-olvasni tudást és műveltséget biztosítson minden egyes munkás és paraszt számára; a szovjet állam szakadatlanul fejleszti a népművelési szervezetet. Az általános és középiskolákban és technikumokban a tanulók száma állandóan emelkedik és évröl-évre növekszik a pedagógusok száma is. Pedagógusaink alapvető feladata, hogy tanítsák és neveljék gyermekeinket az iskolában. Első pillantásra azt hihetjük, hogy ebben az érteleimben a szovjet tanító szerepe semmiben sem különbözik a kapitalista országok tanítóinak szerepétől. Ez a hasonlóság azonban egészen felszínes. A szovjet tanerők tevékenysége alapvetően különbözik a kapitalista országok pedagógusainak tevékenységétől Lenin éles jellemzést adott a régi burzsoá iskolákról: „A régi iskola lakájokat nevelt, akikre a kapitalistáknak szükségük volt, a régi iskola a tudomány embereit olyan emberekké nevelte, akiknek azt kellett irniok és mondani- ak, ami a kapitalistáknak kedvére volt.“ (Lenin Válogatott Müvek. Szikra. 796. oldal.) Erre a célra a burzsoá iskoláknak olyan tanítókra van szüksége, akik haszontalan, holt ismeretekkel tömik meg a gyermekek fejét és lélektelen hivatalnokokat nevelnek belőlük. Egészen más feladatokat állít a szovjet iskola a pedagógusok elé. A szovjet iskola az uj szocialista társadalom épitöit neveli, akiknek mindenféle ismeretekkel kell rendelkezniük, a tudomány alapjainak ismeretével éppúgy, mint az élenjáró világnézettel. A mi iskoláink olyan embereket nevelnek, akik önfeláldozóan dolgoznak a kommunizmus építésének nagy ügyéért, odaadóan szeretik hazájukat és népüket, s él bennük az együttérzés a világ minden dolgozója, s az elnyomott népek iránt. A szovjet iskola becsületes és igaz, bátor és életörömtől áradó, féiTias és állhatatos embereket nevel, akik nem ijednek meg a nehézségektől, hanem képesek minden akadállyal szembeszállni és legyőzni az előttük tornyosuló nehézségeket. Kalinyin, a Bolsevik Párt és a szovjet állam kiváló egyénisége, a kővetkezőket mondotta: „Az állam és a nép gyermekeket, vagyis olyan korú embereket biz a pedagógusokra, akikre még igen köny- nyen lehet befolyást gyakorol- ni, államunk és népünk rábízza a szovjet tanítókra az ifjú nemzedékek fejlesztését és jellemének kialakítását, rájuk bízza reménységét és jövőjét.“ A szovjet pedagógusok valóban méltónak bizonyulnak az államnak és a népnek beléjük vetett kitüntető bizalmára. Kapcsolatuk tanítványaikkal és neveltjeikkel egészen más, mint a régi iskola nevelőinek formális, bürokratikus magatai’tása. A szovjet pedagógusok szívből jövő igaz melegséggel és figyelemmel foglalkoznak nővén dékeikkel, s kielégítik a tudnivágyó gyermeki értelem minden igényét, behatolnak a gyermeki szellem megnyilvánulásaiba, s figyelmesen megosztják kis barátaikkal élményeiket. A szovjet pedagógusok nevelő munkája nem korlátozódik csupán az iskola falai közé. Elmennek tanítványaik családi körébe is és segítenek szüleiknek értékes pedagógiai tanácsaikkal, a szülőkkel együtt dolgozzák ki azokat a nevelési módszereket, amelyek elősegítik az iskolás- gyermekek előmenetelét a különböző tantárgyakban s kijavítják a magatartásukban mutatkozó fogyatékosságokat. A szovjet tanitő mindenegyes család jó barátja és a szülök igyekeznek emelni a tanítók tekintélyét a gyermekek előtt. A szovjet gyermekek barátot lát- nak tanítójukban. A Nagy Honvédő Háború évei alatt a Szovjet Hadsereg katonái és tisztjei számos levelet írtak volt tanítóiknak és tanáraiknak a harcok mezejéről, s nem győzték eléggé megköszönni, hogy erős jellemű embereket neveltek belőlük. A szovjet pedagógusok magas- rendü küldetése nem ér véget az iskolákban kifejtett munkájukkal. Pedagógusaink Lenin-Sztálin pártja és a szovjet kormány által kitűzött eszmei és politikai, valamint kulturális intézkedések legjobb szószólói. A Szovjetunióban ai kommunizmus felépítése nagy tudományos és művészeti vívmányok alapján valósul meg. Győzelmes előrehaladásunk a kommunizmus utján elképzelhetetlen volna az ország sokmilliós és soknemzetiségű lakosságának állandó kulturális fejlődése nélkül. „A tanulatlan ember kívül áll a politikán“ — mondja Lenin. Hogy az óriási tömegeket felemeljük a tudatlanság áthatolhatatlan sötétségéből az államigazgatás munkájának s az uj élet felépítésének színvonalára, mindenekelőtt meg kell szüntetnünk lakosságunk írástudatlanságát és hiányos képzett, ségét. A szovjet pedagógusok döntő szerepet játszottak a kapitalizmus átkos örökségének megszüntetésében. Ugyanilyen nagy sikerrel oldották meg a szovjet pedagógusok az általános iskolai, kötelezettség bevezetésének feladatát is. Nagy szerepet játszanak peda gógusaink a falusi kulturális építés terén is. Résztvesznek az olvasókörök, a vörös sarkok és az elöadócsoportok munkájában, az agrotechnika és a mezőgazdasági munkamódszerek átalakításában, amelynek célja a nép jólétének felemelése. A szovjet pedagógus szava és lelkesítő példája hatalmas tényezőt jelent a falu kulturális forradalmában. Lenin nagyra értékelte a pedagógus fontos és nemes munkáját, s a következőket mondotta: ,,A néptanítót olyan magasra kell emelnünk, amilyen magasan a kapitalista társadalomban sohase)« állt, nem áll és nem is állhat.“ (Lenin Válogatott Müve, TI. Szikra, 995. old.) A szovjetország becsülettel teljesítette halhatatlan vezére meghagyását. A szovjet emberek figyelem, mel veszik körül a pedagógust, magasra értékelik és megbecsü- i-lik munkáját. „Köszönet néked tanító, aki végigvezettél bennünket a tudomány lépcsőin s tankönyveink lapjain, aki elvezettél bennünket az ábécé könyvtől a tudás ragyogó magaslatáig, s az első lecke szeretetteljes, gyengéd szavaitól kezdve jövendőnket munkáltad — Írja M. Makszimov az „Izvesztyija“ szerkesztőségének. Te voltál az első, aki arra tanítottál bennünket, hogy a haza szolgálatában lássuk boldogságunkat és életünk értelmét. Te adtál példát hazánk önzetlen szolgálatára. Köszönet neked, Tanító!“ A szovjet iskola növendékei valamennyien egyetértenek ezekkel a lekes szavakkal, amelyeket aláír az a sok-sokmillió szovjet ember is, aki szocialista államunk iskoláiban nevelkedett. Kedves Tanárnéni! 3 éve múlt, hogy elkerültem a zalaszenigróli iskolából, ahol tanárnéni tanított. A búcsú pillanatában értettük meg igazán hogy mit köszönhetünk tanárainknak és csak akkor tudtuk igazán értékelni munkájukat. Szívesen jöttem éri is a pedagógus pályára, mert (a. náraink munkáján keresztül láttam, hogy milyen szép is a nevelők munkája. Ma már gyakorlati tanításokra is járunk az 1. és a H■ osztályba. Én is tanítottam négyszer, jelesre. Olyan boldog voltam, amikor megkezdtem az órát. Arra gondoltam hogy aZ egész osztályt én vezetem, éri tanítom. Nehezen várom azt az időt, amikor önállóan, hinf falun taníthatok, amikor már én is közvetlenül részivehetek az uj ember nevelésében. Örömmel olvastam éh is a minisztertanács határozatát hogy ju nius 8-án tartják országszerte a pedagógus napot, ahol megjutalmaz. zák a jó munkát végző pedagógusokat. Ez is azi bizonyítja, hogy ál lomunk legmegbecsültebb tagjai a pedagógusok, hisz . élelünk minden ágazata számára ők teremtik a kádereket, az ember anyagot’ — mondotta Makarenko. Mi is készülünk erre a napra: kultúrműsorral fogjuk szórakoztatni a pedagógusokat. A pedagógus napra folyó készülődés közben szeretettel üdvözlöm tanárnépit. KISS ERZSÉBET, 111. éves tani'ókévzAs Békeliarcos ünnepélyek vidéken NOVA parasztság ga.dagyülés keretében tett hitet a béke mellett.