Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)
1952-06-03 / 128. szám
Uj iskola épül Zalassentmihályon Zalaszentmihály termelőszövetkezeti községben lázas munka folyiks Az iskola udvarán rengeteg tégla, ppiilelfa, léc és tetőcserép van felhalmozva. Egymásután fordulnak be az udvarra a szekerek építési anyagokkal megrakva. Sok szekéren ott látni a boronát, vagy ekét is. Lát. szik, hogy a gazda munkából jött, de egyúttal felrakott egy szekérre való téglát és behozta aZ iskola udvarára, Mert Zalaszentmihályon uj iskola épül. A község lakossága építi. Eddig rozoga, sötét, régi tantermekben tanult q több mint 300 gyermek. Az iskola 3 helyen volt elhelyezve. A megyei tanács oktatási osztálya felfigyelt erre az óidat_ lan helyzetre és a rendelkezésére álló fedezetből 150,000 forintot bo- csájtoti Zalaszentmihály rendelkezésére. A község lakossága elhatározta, hogy ebből az összegből egy 3 tantermes iskolát épH nevelői szó. bával és szertárhelyiséggel. Kérésük az volt csupán, hogy lebonthassák a község határában lévő romos epü. leteket, melyeknek egyikében a aolt uraság cselédei sínylődtek, akik boldog ujgazdák, majd tsz-tagok lellek. A megyei tanács helyt adott a kérésnek. Most azokból a téglákból, amelyek egy szomorú cselédsorsnak voltak tanúi, 1ágas, világos tantermek épülnek, ahol a gyermekek szorgalmas tanulással készülnek arra, hogy a szocializmus építésének hasznos dolgozói legyenek. Az iskola szülői munkaközössége és a falu lakossága gyűlésen beszélte meg az iskola építését. Nagyváradi Mihály igazgató ismertette a terveket, kérve a falu lakosságának segítségét. A falu lakossága egyem. berkéni vállalta, hogy felépíti az uj iskolát. Élénk visszatetszést szült NÉGY UJ BEKÖTŐ UT KÉSZÜLT EL Jl 8ÉKETA1ÁLK0ZÓ NAPJÁRA DISz-szervezefek feladatai az MHK sikeréért Az Útfenntartó Vállalat a béketalálkozó napjára befejezte s átadta a forgalomnak a zalakopIdőben kaszáljunk, gondosan szárogassunk! A minisztertanács határozata érNagykanizsai Lokomotív—Székesfehérvári Építők 1:1 (0:0) felniében állattenyésztésünket fejlesztjük. Az állatlétszám emelkedése magával hozza, hogy szilárd takarmányalapot létesítsünk és biztosítsuk állatállományunk számára a megfelelő taka ímányelíatást, A takarmányellátás biztosítása érdekében esnek beadás alá a szálastakarmányok is. - • " ' Hogy szálastakarmány készletünk Ízletes, tápanyagokban gazdag legyen, minden dolgozónak érdeke, hogy az idei kaszálás időben történjék meg. Éppen ezért minden'termelőnek tudnia kell, hogy egyes szá- lastakarmánvféléket mikor kell kaszálni. Lucerna, vörösherét (lóhere) baltacint teljes virágzásban. A rétek kaszálására vonatkozólag megdőlt az az állítás, hogy azt megfázod ott állapotban kell kaszálni. Mint minden területen, igy a szálas- takarmányoknál is el kell érni a minőségi’termelést. A megfelelő időben kaszált <1« gondosan, szárított rétiszéna lovélzete, virága megmarad. A fii féleségek szál részei finomak, gyengék és magas tápláló értékűek. Az igy kezelt széna illatos és világos- zöld Szinü, inig késői kaszálás és begyűjtés, azt eredményezi, hogy a levelek, virágok-"hervadtak lesznek és könnyen leperegnek. A késői kaszálás azért'is hátrányos, mert a tarló későn szabadul fel, aminek következtében a sarjutermés is kevesebb lesz, már pedig azt meg kell akadályozni. 1 , Termelőszövetkezeteinknek', állami gazdaságainknak, valamint a« egyéni gazdálkodóknak elsőrendű kötelessége az időben való kaszálás és begyűjtés. Pártszer vezetőinknek, tanácsainknak fel kell huni a. .dolgozó parasztokat az időben való kaszálás és begyűjtés munkájára, mert an-.. nak időben való; elvégzése nagyban hozzájárul állattenyésztési tervünk sikeréhez. A szálas'nkarmány begyűjtése is szervesen beleilleszkedik népgazdaságunk fejlődésébe, ötéves tervünk ebben a lelkes hangulatban Juhász József né felszólalása, aki cinikusan azt kérdezte hogy mennyi kamatot kell fizetni a községnek iskolaépítésre adott pénzből? Juhász Jó- zsefné úgy látszik szemellenzővel jár, nern veszi észre országunkban épülő gyárakat, üzemeket, iskolákat — amik mind a dolgozók érdekeit szolgálják. Juhászné felszólalása nem vett el semmit n dolgozó parasztok lelkesedéséből, mert másnap már közös erővel láttak hozzá a. romos épületek lebontásához és a lebontod anyag behordásához. A munkából a pedagógusok is kivették részüket, a férfiak a bontási munkában segítettek és vezették a munkát, o - tanítónők a\ bontási anyag megtisztítását végeztek. Az uttörőesopot tagjai — átérezvén. hogy maguknak épitik az uj iskolát — szintén lelkesen dolgoztak a tanítási idő után. Senki nem ismert fáradtságot. Zalaszentmihály község lakossága példát mutat arra, hogy együtt, összefogva mit lehet teljesíteni. Volt olyan nap, hogy 35 kocsi hordta az anyagot, köztük a Isz kocsijai is. Simon István, kinek 8 gyomeke közül 3 jár iskolába, már eddig 9 fordulót csinált. A 67 éves Endrődi Józsefnek 2 unokája jár iskolába, már 5 kocsi anyagot, hozott be. Ángyán György ,Varga János, Sifter János, Diviak Imréné és rnég nagyon sokan hozzájárulnak ahhoz, hogy az uj iskola minél előbb felépüljön. Külön dicséret illeti meg Bebes-puszta dolgozóit, akik a falutól 4 kilométernyire laknak. Mégis eljöttek kocsijukkal téglát hordani, holott ez 18 kilométeres utat jelenlelj számukra. Az anyagot szállító kocsik között ott találjuk Biczó István párttitkár és Felhő pányi, kustányszegi, nagylengyel- gellénházai cs lcnclvajakabfai bekötőutakat. állatállományunk; hatalmas méretű növekedését hozza magával és ez szükségessé teszi, hogy a takarmány- ellátás vonalán is eleget, tegyünk azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket népgazdaságunk elénk tűz. Kormányzatunk engedélyt adott arra, hogy kaszálóról lehet teljesíteni a szénabeadási kötelezettséget. 1 Ez nagy előnyt jelent a dolgozó parasztság részére, mert" mentesül a kétszeres rakodástól, - kétszeres fuvartól és a megromlás, vagy a minőségi csökkenés Veszélyétől. Az idei bő szálastákarmány termés időben való kaszálása, annak pontos' szántása és a széna beadása mindeav-Molgozó paraszt kötelessége, mert azzal hozzájárul ' állatállományunk fejlődéséhez, mellyel elősegíti a dolgozók ellátását' és ötéves tervünk gyorsabb megvalósítását. HÍREK — 'A nagykanizsai vidéki pénz. ügyőri szakasz Korpavár községhez tartozó Förhénc szőlőhegyen az alábbi időpontokban foganatosítja a borkészletek negyedévi elszámoltatását: Jun. 4-ón (szerda) 9 órától öregförhénc szőlőhegyen. Junius 5-én (csütörtök) 9 órától Ujförhénc szőlőhegyen. Felhívja a pénzügyőrség a bortermelő gazdák figyelmét., hogy a fenti idő ben borának tárolási helyén min- denki feltétlen jelenjen meg és az elszámoláshoz szükséges . okmányokat hozza magával. — Nagykanizsa város dolgozóival közöljük, hogy minden szombaton délután a kétmüszakos (19-es és 40-es), valamint a 8-as árudán kivül a következő' áru- dák is fél 6 óráig nyitva lesznék: Füszerboltok: 31. sz. bolt Petöíi- ut, 38. sz bolt Vorosilov-ut, 54. sz. bolt Magyar-utca.. Ruházati bolt: 15. az. Sztálin-ut 8. István tanácselnök fogatát' is. A pölöskei gépállomás, dolgozói egy 'lap alatt 50 kocsi rakománynak megfelelő anyagot szállítottak be. Az agiiációs munkában az úttörők voltak legjobb segítőtársai a pedagógusoknak.] A szülök az uj iskola épiiésénck fontosságát sajál gyermekeiken keresztül értették meg legjobban. Mikor a II. osztályos Vidovics Kálmán kérte édesapját újabb forduló megl ételére — aki aznap már négy kocsirakományt hozott be — egyéb munkájára hivatkozva nem akarta Cl kérést teljesíteni. «Te leszel az oka, ha nekem jövőre is abba a csúnya, régi iskolába kell járnom és azokban a rossz padokban ülnöm“ — agitált Kálmán. Vidovics elviárs nem akart oka lenni ennek, dehogy akart. Ö is látja az uj iskola fontosságál és szükségességét, hisz már eddig is hozzájárult munkájával a cél megvalósításához. Befogta hát a lovakat és ment Csermajorba tégláért. A megyei tanács /ervoszlálya a Beruházási Vállalat vezetői nagy segítséget adtak a. munkához. Biztosítják a még hiányzó anyagokat az iskola építéséhez, azonkívül a szakellenőrzést is, hogy az építési munkában — melyre az anyag behordana után most kerül sor és a község lakói maguk végzik —, hiba 'ne legyen és szeptemberben készen álljon az uj iskola. A zalaszentmihályi dolgozók lel_ kes munkája álljon példaként min den falu és város dolgozói előtt. Ök megértették, hogy a kuUurfor- radalom is feladatokat állít elénk és megmutatják hogy P feladatokat. összefogva, kollektiv munkával hogyan lehet megvO-lósitani P. S.-né. Népi demokráciánk nagy gondot fordít a testnevelésre és sportra, úgy tekinti, mint a szocialista ember kialakításának egyik fontos eszközét. Eddig soha nem ismert sportolási lehetőségeket. sportpályákat, felszereléseket nyújt a dolgozóknak, a sportolni vágyó fiataloknak. Pár. tunk vezetésével, a Szovjetunió példáját követve. -■■-megteremtettük hazánkban az MHK testnevelési rendszert. Ezzel kitártuk a sporttelepek kapuit a dolgozók előtt. Az MHK a magyar sport alapját képezi. Nágv tömegeket von be a sportolásba és a fiatalságban olyan tulajdonságukat fejleszt ki, mint az • ügyesség, gyorsaság, állóképesség, bátorság, ezen- keresztül erősiti, edzetté teszi az ifjúságot, növeli egészségét,, megsokszorozza testi erejét. Felkészíti őket a legszebb hazafias kötelességre, a többtermelésre és a haza védelmére. Az uj testnevelési rendszerünk niég nem fogja, át, egész sportéletünket. Elsősorban az ifjúságnak kell sokkal fokozottabb mértekben belekapcsolódni és részt venni az MHK testnevelési rendszer edzésein és próbáin. Ebben a„ munkában a DlSz-fiataloknak ‘ kell élenjárni, mozgósítani az ifjuság széles tömegeit. Több DISz-vezető sepr érti, hogy mit jelent az MHK- testnevelési rendszer. > > A zalabévi DISz-fiatal ok átérezték a testnevelés, és „sport jelentőségét, a pártszervezet, a ,tanács és a tömeg, szervezetek segítségével mozgósította, az egész község -fiatalságát a május IS-án reűdezeit falusi fiatalok békc-spártákiádjura. ,\ kehillái Dí.Sz- fi afal ok 1.5 kilométerről feldíszített kocsival mentek Zalabérbe, hogy részt vegyenek a versenyen, A mi- ko-sdpusztai lengyár és az Építők if. jusága átérezve a békc-spártákiád jelentőségét, kerékpáron jöttek el, MINŐSÉGI HALÓK, KONYHÁK, FESTETT BÚTOROK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK BÚTOKÉ RILKE SÍT ő V. Zalaegerszeg, Mars-tér 3. Nagykanizsa, Ady E.-u, 4. OTP-beváltóhely Nagykanizsa 2000 néző, vezette Pazurek. Felállítás: Nagykanizsai Lokomotiv: Bolla — Nagy, Né' meíh, Zombori — Szíjártó, Petro- vai — Kovács. Mózsi, Placskó, Egres, Sulák. Székesfehérvári Építők: Solymosi — Szőke, Szeles, Pintér — Tasi, Giovanni — Miskei. Forrás, Németh, Szentes, Molnár. A két csapat találkozója változatos iramú játékkal kezdődik. Az első komolyabb támadási, a vendégek vezetik. A harmadik percben Miskei ugrik ki és éles szögből a felsölécet találja el. A 10. percben Kovács viszi fel a labdát, ez Egreshez- ad, aki azonban helytelenül cselezget, míg a székesfehérvári védők felszabadítanak. Az első félidőben mindkét csapat sokat lámád, de eredmény nem születik. A szünet: után a hazaiak vezetnek sorozatos támadásokat, ennek eredménye, bogy a 11. percben megszületik az első hazai gól. Pet- rovaí szabadrúgását Placskó kapja, aki a kapus mellett a hálóba guritja a labdát. (1:0 a hazai csapáit javára.) A 20. percben Placskó hozza fel a labdát, aki az ötösről a tisztán álló Egreshez ad, ez azonban a kapu mellé lő. A hazai csapat, játékát a 27. perctől- fogva erősen akadályozza Németh és Mózsi sérüléséé A székesfehérváriak igye* kéznek'kihasználni ezt az előnyt és sorozatos támadások után sikerül kiegyenlíteni. A 37. percben a kapu előtt Zombori rosszul fejeli a ilabdát és ez a mezőny helyett a hálóba jut. (1:1) Ettől kezdve heves küzdelmet viv a két csapat. Az eredmény azonban nem változik. A két csapat találkozója változatos és jóifamu küzdelmet hozott. de ugyanakkor a zalaszentgróti DISz-fiatalok távolmaradtak a faluéi. fiatalok ''békeversenyéről. Ez a hiányosság megmutatkozik a zala. szentgróti DISz-sze'rvezct munkájában. is. lsem képesek összefogni a község, az állami gazdaság, a téglagyár DISz-fiataljait egy sportkörbe. Pákán tavaly jól haladt a DISz és a sportmunka, az idén a DISz- vezetöség hiányos munkája.miatt kimaradtak a tavaszi fordulóból. Ez a hiányosság mégmutatkozik a szer. vezet munkájában is. pedig 1951-ben. a DISz jó munkájáért sportfelszerelésben részesült. Érezzék át a DISz-fiatalok az MHK fontosságát és kapcsolódjanak be a most folyó béke-spártákiádókba. A DlSz-vezetökkel az élen vegyenek vészt valamennyi sportmegmozduláson. Az egész falu ifjúságát, a sportolni vágyó dolgozókat mozgósítsák DISz.szervezeteink. Társadalmi munkával, a tan ácsok segítségére támaszkodva, építsenek minden községben MHK-akadálypályákat, hogy minél több lielyen rendezhessünk békeversenyt. A testnevelés és sport elsősorban az ifjúságé. Ezen területen ifjúsági szövetségünkben fordulatot kell elérnünk. Élnünk kell Rákosi clvtárS szavaival: Ahol az ifjúság, ott legyen a sport. Ahol a sport, ott legyen az ifjúság. Tartsa szem előtt valamennyi szervezetünk, valamennyi ifjúsági vezetőnk, hogy minél szélesebb a sportolók tábora, annál na. gyobb sikereket érhet el egész testnevelésünk és sportmozgalmunk. Valamennyi szervezetünk vezetői mozgósítsák az ifjúságot, fiukat, lányokat az MHK-próbák sikeres letételére. Az ifjúság kezdeményezze az uj szakosztályok, felállítását, tegyen javaslatot a különböző tömegversenyek megrendezésére. A DISz legjobb sportaktivái tevékenyen kapcsolódjanak bele a testnevelési sport- bizottságok és sportkörök munkájába. Kegyen a DISz ezen a téren is a hős lenini Komszomol követője, amely példát mutatott a Honvédő Háború idején a fasiszta német banditák támadásaival szemben, (Németh István) ZALA A Magyar Dolgozók Pártja ZaU. megyei Bizottságának lapja. — Fele lös szerkesztő: Szántó Jenő. — Felelős kiadó: Darabos Iván. — Szerkesztősé": il nejre rszeír, Kossuth Lajos-utca 22 Tel. 230. Nagykanizsa, Zrínyi M- u 29. Tel- 54. — Kiadóhivatal: Zalnegér szeg, Széchenyi-tér 4 Tel. 182-. Nagy kanizsáD Zrínyi-u. 29 Tel. 13—50. - Készült a V astnepye Nyomdában Szom balhely, Kossuth L. u. fi. Tel. 75, — Felelős vazeto; Hegadüe Gyula. A hazaiak sokkal többet támadtak", de támadásukból hiányzott a terv- szerűség mig a vendégek ritkább, de annál veszélyesebb támadásokat vezettek. ★ Vasárnap tartót! ák Lovásziban Zala megye összes bányászsportkö- reinck részvételével a megyei béke. találkozó tiszteletére „a bányászok békespártákiád“"ját, amelyen mintegy 150 bányászversenyző vett részt. Eredmények: Labdarúgás: Nagykanizsai Bányász— Bázakerettyei Bányász 3:0. Röplabda: Nagykanizsai Bányász—Lovászi Bányász 3:1, Atlétika: Magasugrás: 1. Dulgyovai 175 centiméter. Távolugrás: 1. Ritter 580 centiméter, 2. Izzer 570 centiméter, 3. Kálovics 560 centiméter. Sulydo- bás: 1. Tóth 10.30, 2. Kálovicsné 8.60. A Spártákiád kiemelkedő műsorszáma a tornászok bemutatója volt. A női csapat MHK I. és a férfi csapat MHK II. szabadgyakorlata kö. zül kiemelkedő volt a nők ritmikus gyakorlata. A verseny befejezése után a sportolók tiltakoztak az amerikai imperialL ták francia lakájkormá- nyának aljas cselekedete ellen és követelték, hogy engedjék szabadon a francia békeharcosokat. Lelkesen tüntettek a béke megvédése mellett. (Bencze) Kosárlabdamérközésekkel, kézilabda- és labdarugómérközéssel ünnepelték Zalaegerszegen a sportolók a béketaláJleozót Zalaegerszegen a béketalálkozó sportműsora már a délelőtti órákban megkezdődött. Reggel 9 órakor a pedagógiai gimnáziumban a zalaegerszegi Lokomotiv és a budapesti Vörös Lobogó Pamut női mérkőzés nyitotta meg az ünnepi sportműsort. A vasutas kosarazok clfogódottan kezdtek a budapesti csapat elleni mérkőzésen. Lassan felengedett a kezdeti elfogódottság és teljesen egyenrangú ellenfélként folytatták a játékot, s egymásután dobták a kosarakat és a félidőben 23:13 arányú vezetésre tellek szert, A II. félidőben a Vörös Lobogó erősített és kiegyenlített, azonban a hazai csapat nem adta fq] a* küzdelmei, hanem a védekezés mellett még jutott ereje támadásra is és 4 pontkülönbséggel, 38:34-re legyőzte a budapesti csapatot. Ä legtöbb kosarat; Zsidó II. (15) és Pintér (14). illetőleg Dobosné (19) és Pécsi dobta. A női mérkőzés után került sor a zalaegerszegi Vörös Lobogó—Ráj kospalotai Lokomotív férfi • mérkőzésre A mérkőzést1 az I. félidőben különösen, de a Il'ban is a ruhagyári csapat irányította, minden tekintetben jobb volt ellenfelénél és 56:49 (34:14) arányban megérdemelten győzött. A sportműsor délután a -VöröA Meteor pályán folytatódott a budapesti Vörös Lobogó Pamut—- Nagykanizsai Lokomotív női kosát- labdamérkőzéssel, melyben a buda. pesti csapat 45:26 (34:10) arányba» megérdemelten győzött. A kosárlabdamérközés után afc Kispesti Vörös Lobogó—Zalaegerszegi Vörös Lobogó férfi kézilabda kispálya mérkőzés zajlott le. Az első félidőben a hazai csapat bizonyult. jobbnak és 4:2 arányban vezetett is. A II. félidőt a kispestiek: valamivel jobban bírták és egy góllal, 9:8 arányban győztek. Az ünnepi műsort a megyei Építők válogatott—megyei Bányász Válogatott labdarugómérközéce zárta be. Az Építők már a 3. percben Bölcsföldi révén megszerzi a ve-* zetést. Váltakozó támadások után a 21. percben Végh Pammcrhez játszik és a balszélsö 13 méterről laposan a balsarokba lő. (1:1). A A félidő befejezése előtt 1 perccel László a jó helyzetben lévő Szöts., höz játszik, aki 3 méterről a hálóba vágja a labdát. (2:1 az Építők javára.) A II. félidő egyetlen gólja a 3« percben esett. A bányászok védelme rosszul zárt és kapu előtti já* tékból Bölcsföldi 14 méterről a balfelsö sarokba lö. (3:1 az Építők javára.) A mérkőzés hátralévő részében mindkét csapat, de befejezés előtt különösen a bányász válogatott erősen tárnáid, azonban az eredmény már nem változik.