Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-09 / 83. szám

'¥ILÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Uégcu Imre elvíárs felszólalása a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezleten Világszerte készülnele a bécsi nemzetközi gyermekvédelmi értekezletre AZ »IDP ZALAMEGTG1 PÍRTBIZOTTSÁOÁMAK NAPILAPJA ■MHHHESHBmMBI Vili évi oly am S3, szám. Ara 50 fillér 1952. április 9. Szerda Állami gazdaságaink feladatai a tavaszi munkában Pártunk II. kongresszusának határozata megszabta azokat a fai adu Iáinkat, amelyek a mező- gazdaság átszervezése terén ■ ill iá­in i gazdaságaink előtt vannak. Tőlük várja az ország, a párt. hogy virágzó gazdálkodásukkal példát mutassanak termelőszö. vet kőzeteinknek és dolgozó pa- raiíZÍls águnknak. A kongresszus határozatainak helyes éo maradéktalan végre­hajtásához újabb erőt adóit Kovács István elvtárs útmuta­tása a, járási titkárok országos értekezletén, ahol külön foglal­kozott a kommunista, a botsa, vik szakvezetés elsajátításának: fontosságával. Eddigi fejlődé­sünk azt mutalja, hogy állami gazdaságaink megfeleltek az ed­digi követelményeknek, azcnL ban az élesedő nemzetközi hely­zet, szocialista építésünk állami gazdaságaink pártszervezetei elé fokozol t feladatokat álhit. Állami gazdaságainkra is vo­natkozik, amit Kovács István elv-társ mondott: „kétfélét ta­pasztalunk, egyik a termelés el. hanyagol ás a, a termeléstől el­szakadt öncélú pártépitést vé­geznek. a másik, a pár tépi tő munkát háttérbe szorítják és gyámkodnak a szakvezetés fe­lett; megsértik az egyszemélyi felelős vezetésit. Átnyúlnak a vezetők feje felett és maguk hajt­ják végre a szakvezetők felada­tait. A politikát el nem vá­laszthatjuk a gazdaságtól, a gyakorlatban a politikai és gaz­dasági munkák egymástól el nem választhatók.“ Funkcionáriusaink közül sokan nem értik sem a gazdasági ve­zetés, sem a pártépités lényegét, Így gyakran találkozunk az egyiknek előtérbe való helyezésé­vel, a másik rovására. Mind­kettő fontos, egyik sémi nélkü­lözheti a másikat. Meg kell szilárdítani és kiszé. Besitérni a pártépités munkáját, biztosítani a kommunista, példa- anu|atáíf a politikai és termelő munkában, a párt vezetőségi ülé­sek hetenkénti rendszeres meg­tartását, a munkafegyelem meg- szilárditásáh az oktatás megjiavv k'u'át. Több helyen a párt-szervezeti munka eltávolodik vagy teljesen elszakad a termelési feladatok­tól. egyes pártszervezetek • nem állítják munkájuk középpontjá­ba- gazdaságuk munkájának problémáit, mint pl. a kehi da j állami gazdaságban, álról nem érvényesül a párt irányitó sze­repe, ami mégmutatkozik abban, hogy a pártvezetőségi ütéseket nem tartják meg, a pár [csoportok rendszeres összehívását, sőt a politikai oktatást a szakoktató- alá. helyezték. Nem látják a po­litikai és. szakmai oktatás, he­lyes összehangolásának fontossá­gát. ezzel lebecsülik a párt irá­nyító szerepét, pedig minden munkánkban ez az irányiló erő. Az a.ndráshidai állami gazda­ság vezetője, akinek ;1 pártveze- lőséggel nincs szoros kapcsolata, a munkafegyelem megízihirdipi­sára a nevelőmunka, helyett csak a bírságot alkalmazza, pe­dig ha a pártvezetőségi üléseken beszámol na, hogy milyen hiá­nyosság van ezen a téren, kérné pártszervezet és a iömegíZor- vezetek segítségét, vagy taggyü lésen rész ívenne é; ott hozz ászó lásában ismertetné, kik u. fegye- lembontók és lógósok, bizonyára jobb eredményt tudnának eiérni. A munkafegyelem megszilárdilá- lögjobb nevelő eszköz, hogy olyan légkört alakítsunk ki a dolgozók körében, hogy szégyen legyen lógósnak lenni. Az előbbi példák a dolgozók­tól való elszakadást vonják ma­guk után, pedig Sztálin elvtárs azt tanítja: „Addig vagyunk erő­sek, míg megőrizzük jó kapcsola­tainkat a dolgozók ízéles rétegé­vel-“ Ezekből a példákból tanulja­nak azok az állami gazdasága­ink, ahol hasonló dolgok fordul­nak elő, hogy javítani tudjanak hibás nézetükön. Állami gazdaságaink vezetői támaszkodjanak a párt irányítá­sára és ellenőrzésére, a. helyes bírálatra. A zalaapáfi állami gazdaság vezetője, Szilaíi elv­társ mindig a pártvezelőségge1 karöltve végzi a munkát. Jói folyik a pártépités és gazdasági téren, szép eredményt értek ei a sertéefiaztatás terén, Bevezették az expressz hizlalást, ami keve­sebb munkáival több jövedelem­hez juttatja az állami gazdasá­got. Állami gazdaságaink prob­lémáit meg kell ismerni és félre kell [enni azt a hibás nézetet, hogy megvan nekik a saját köz. pontjuk, amely egyedül irányítja őket­A feladatot, a felmerülő prob­lémákat mindig a pártvszetőség- gel közösen kell megbeszélni, nem pedig azok megkerülésével végezni a gazdaság vezetését. Érezni kell a felelősséget minden­féle munkában, ahogy Rákosi elv társ mondotta: ,, Mindenért, ami ebben az országban történik, mi kommunisták vagyunk a felelő- sekk Napjainkban ' a felelősség­nek a tavaszi munkák jó és idő­ben való elvégzésében kell .érvé­nyesülnie. ._ j, A tavaszi munkákl és az egé?z évi mezőgazdasági, munkák jó elvégzésében DlSz-sZervezeig- inkre komoly feiaflat hárul. DlS^-fiataljainknak' -kell élhar­cosoknak. -kezdeményezőknek lenni, különösen a munkaver­senyek; kiszélesd-jt^iébén, .ifi-bri­gádok megszervezésében, \a:mun- k af egy e 1 em megs zii ár di t ás á b an, amin keresztül biztosit ah ill - tud­ják a többtermelés, fokozását, amely békénk biztosításának leg­főbb alapja­A mi állami gazdaságainkat a szovjet szovhezok példáján a szocialista nagyüzemi mezőgaz dálkcdás példaképévé kell fej­leszteni, melyet a szovjet agro­technika alkalmazásával tudjuk legrövidebb időn beiül elérni. Ez biztosítéka a több, a jobb termésnek, az állami gazdasá­gaink gyors fejlődésének. Alkal­mazzuk tehát a keresztsoros vetést, a kukorica négyze­tes vetését, a pót- beporzást, a kapásnövények olyformán való vetését, hogy azokat gépekkel lehesten ápolni, így könnyebb és' gyorsabb lesz a munkák elvégzése. A zalalövői állami gazdaságban már tavaly alkalmazták a keresztsoros ve­tést és a. háromszori fejért. Az egyik fejő, akinek terve 88 liter volt, elérte a 135 litert. Ezt a teljesítményt a napi pontos há­romszori etetéssel itatással és a tőgy m a kszázs a lkai m azásá v a 1. zovjet tapasztalattal érték el. Ahol még ez nincs megvalósítva, ott térjenek rá erre a módszerre. A magasabb lejhozam elérésének érdekében fontos a háromszori fa karmányozáá itatás pontos idő ben, nehogy előforduljon az, ami a nagykanizsai Vörös Csillagnál, Jobb munkával magasabb eredményekért küzdenek a Ruhagyár dolgozói A Ruhagyár dolgozói időelőtt teljesítették,, amit vállaltak. Ki­váló munkátvégeztek, hogy megjavítsák a minőséget és emeljék a termelékenységet. A március 9-re lett felajánlásukat jóval túlszárnyalták és ezzel együtt emelkedett a minőség színvonala is. Már az április 4; tiszteletére indított versenyben az üzemi 151.9 százalékra teljesí­tette a március havi tervét. Mi fokozta, eredményüket? Az, hogy a műszaki vezetőség jobban fog­lalkozóit egyénileg is a dolgo­zókkal. A március 9-re indított műszak elején csak az üzemben elhelye­zett falitáblákon Szemlélhették a dolgozók eredményeiket. így nem volt meglepő az sem, hogy a dol­gozók nem veitek részt aktivan a verseny nyilvánosságában és nem tudták értékelni az ered­ményeiket. A műszaki vezetőség okulva a hibákból elhatározta," ■ hogy bevezeti' a szemléltető agitáció módszerét, amelyet a dolgozók napról.nap- ra, óráról-órára figyelhetnek. Ezzel népszerű Ahe tik a termelés­ben élenjárókat és serkentik az elmaradókat. A gyárban föbb- helyütt a. verseny nyilvánosságá­ra eredménytáblákat áhítottak fel, ahol jól látható az egyes munkatermek és kiváló dolgozók vagy szalagok teljesítménye. Ez a módszer igazán csak az április 4-re indított munkaversenyben szélesedett ki. Ma már mozgósí­tó feliratok hirdetik a gyárban azt, hogy: „Szaktársak, tegyetek munkafelajánlásokat május 1-re, a munka nagy ünnepére“ A'íáb la alatt azoknak a dolgozóknak a neve látható, akik kiváló tol1 jositményekke] ünnepelték áp­rilis 4;-ét és uj nuinkaíelajánlá­sokat"Héttek május 1 tiszteletére. A - jó --eredmények elérésében na&yj^zerép jutott a hangosbeszé- 1 öngk.; irr A 'iiangQsbeszélő minden két, órában bemondja az élenjá­ró ..dolgozókat, termeket és szalu, gckát,' de nem feledkezik meg azokról sem, akik a termelés­ben hátul kullognak. Nem egy esef volt már, amikor bemondta a hangszóró egy-egy rosszul tel - iesito nevét, és az másnap már megjavította a munkáját. A dolgozók között akadnak olyanok, akik egy pár héttel ez­előtt még normán alul teljesitet- tek é-s ma már jóval túl szúrt i y at iák a normáinkat. Krakker Etel is normán alul tel­jesített, de bírálatunk óta igye­kezett .felszámolni a hiányossá- gokaty amelynek meg is volt az eredménye: Krakker Etel a leg­utóbb 148 százalékot ért 'eh Az eredeti felajánlásában, amelyet május 1-re vállalt, még ez sze­repe] : „május 1-re elérem a 100 százalékot1*. Ma már jóval túl. teljesíti a normáját. Azon kell igyekeznie, hogy olyan felaján­lást tegyen, amely méltó e nagy ünnepünkhöz. Ha továbbra is csak 100 százalékot teljesítene, visszafejlődés volna számára. Te­gyen felajánlást, még pedig olyant, amely elősegíti a ter­melékenység emelését. Kiváló eredmények is szület­nek, mint például az első számú gépteremben Strock József a 2-es szalag dolgozójánál, aki 170 szá­zalékot teljesített és jó muníká-- jáért a legutóbb céljutalomban részesült. Baranyai József a 4-es szalag dolgozója 146 százalékot és Vachter Magda a 14-es sza­lag dolgozója 164 százalékot ért el. A jó munka feltétele volt az is, hogy a műszaki vezetőség a pártszervezettel együtt működött és mindig megbeszélte a felada­tokat. A dolgozókat felvilágosí­tották a verseny céljáról és tu­datosították a munkafegyelem jelentőségét, amely a .selejt el­leni harc fontos része. Számos olyan dolgozó van, mint Tóth Vitmosné, Szladovics Mária és Vass Piroska, akik jól ellátják feladatukat. Pontosan megjelen­nek a munkahelyükön és az el- későknek megmagyarázzák, hogy mit jelent egy-egy kiesett mun­kaóra nemze: gazdaságunknak. A munkafegyelemnek la-itái is vannak, fíoáó László többszöri késésével és hiányzásával a sza­lagjának a tervteljesitését hát ráitatta. Bodó László vegyen pél­dát Tóth Vilmosáéról és a töb­biekről, akik a. 7-es szalagban jó példával járnak elől. Nem mulat jó példát Ör Teréz sem, aki fe­lületes munkát végez és nem igyekszik a minőség megjavító, sóra. A Ruhagyár dolgozói nem égy esetben bebizonyították, hogy tudnak jó munkát végezni. Szer­vezett munkájukat az osztályok közötti összhang teremtette meg. Lapunk hasábjain már megbírál­tuk a technikus, a norma- és a személyzeti osztályokat, amelyek azóta javítottak munkájukon és jól ellátják feladatukat A íeremmesterek és a szalag- vezetők ma már jobb ellenőrzést gyakorolnak, mint egy pár héttel ezelőtt . S mn már megszűnnek az anyagbeszer­zés és az elosztás közben, felvető, dött hiányosságok. A s~alagvezc- lők közül jó munkát végzett Kiss Margif, akinek a szalagja 130 százalék körül teljesít és a mi­nősége elsőrendű. Ezt a jó ered­ményt annak köszönheti a. sza­lag, hogy Kiss Margit foglalko­zik a hozzá, beosztott dolgozók­kal. Munkamódszerét .Tetemei Acs Ilonának adja át, aki nem­régen került a .gyárba. Az április 4-i munkává tv c'ny szakasza nem zárult le, .hanem tovább fokozódik. A két verseny- szakaszban a. Ruhagyár dolgozói megmutatták, hogy képesek nemcsak az eredmény elérésére, hanem a megtartására is. A dol­gozók jó munkája, a gyárvezeto- ség jó munkamegszervezése és a pártszervezet felvilágosító munkája tette lehetővé az ered., menyeket. Ezt. a versenyszel lemet vigyék továbbra is május 1 mél­tó megünneplésére. Nagy Ernő Jól dolgoznak üzemi DlSz-szervezeteink, de a munkafegyelmet még javitaniok kell Néhány sorban szeretnék be­számolni a, lovászi üzemi DISz- bjzotiság munkájáról. Üzemünk­ben 289- DISz-tag van. Hat a'ap- szervezet működik, amelyek havi, taggyűléseiket éa vezetőségi ülé. ’ süket pontosan megtartják. If­júsági szövetségünk tagjai is­merve, hogy mit jelent szerve­zetünk tagjának lenni, kivétel nélkül készültek április 4. méltó megünneplésére. Felajánlásaik azt bizonyítják, hogy őszinte örömmel teljes munkaerejüket a szocializmus építésének szen- elik. Kulfurcsoportjaink szép és példamutató műsort adtak már­cius 9-én, március 15_én és áp­rilis 4-én a dolgozók szórakoz­tatására. Élenjáró ifjúsági dol­gozóinkat népszerűsítjük és juta­lomba részesítjük. A politikai oktatásban is szép számban vesznek részt fiataljaink. A cél. lövészet népszerűsítése és* sza­kaszok szervezése folyamatban van és biztató eredményt ígér. Néhány mondatban felsorolt- eredményeink mellett nem feled­kezhetünk meg a hiányosságok­ról sem, melyek még fennállnak. Ilyen .hiányosság elsősorban a munkafegyelem kérdése, az iga­zol atlan távolmaradás kiküszö­bölése éa a politikai oktatásba való nagyobb tömegek bevonásé, nál mutatkozó hibák. Hiányossá­gainkat kiküszöböljük. Erre mini­den reményünk megvan, mert hátunk mögött- áll pártunk se­gítő és irányító keze, mely biz­tosíték arra, hogy jó munkát vé gezhessünk. Szenttamási Frigyes DISz.titkár. amikor a napi háromszori fejős­ről volt szó, akkor az elvtársa- kar külön meg kellett győzni, hogy háromszor keli etetni, utána közelharcot vívni a há­romszori itatásért. Pedig ha ma­gasabb tej hozamot akarunk, ak­kor biztosítani kell az ellenér­tékét is­Az állami gazdaságainkban az ál lat tenyésztés terén nagy szere­pe van a Szovjetunió tapaszta. lata nyomán a nők fokozottabb mértékben va'ó bevonásának. Ezen a téren nálunk még komoly hiányosság van. Kevés női tehe­nészünk van, akik puha kezükkel sokkál alkalmasabbak a tőgy- masszázs elvégzéséhez, mint a férfi kéz. Ezen a téren felada­tunk szívós, felvilágosító munkán keresztül elérni azt, hogy az ál­lattenyésztésbe. minél nagyobb számba kapcsolódjanak be a nők. Itt is kell, hogy érvényesül­jön ;1 kommunista példamutatás olyan ér-tetemben, hogy elsősor­ban párttagjaink feleségei és leányai legyenek azok, akik e harci feladatban résztvesznek és leleplezik a klerikális reakció mesterkedéseit, ameiy mindent el követ, hogy dolgozó nőinket kivonja a termelésből és ezzel gyengítse népi demokráciánk fejlődését, békénk biztosítását- Rá kell mutatni, hogy a felsza­badulás után a nők elnyerték egyenjogúságukat, az egyenlő munka elvégzése után az egyenlő bérezést. Bármikor, bárhol meg­adják a helyüket, ezt bizonyítja a nagy Honvédő Háború, és ez; bizonyítja, hogy a miniszteri funkciótól lefelé mindenhol kép­viselve vannak- Ha ezeket, fi­gyelembe vesszük és a napi élet­ben alkalmazzuk, akkor az ut ? végső győzelemhez vezet. Bukó LstbufaSé

Next

/
Oldalképek
Tartalom