Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-04 / 80. szám

EMLEKEZES Ae elnyomatás hosszú és sötét évszázadai alatt a magyar dolgozó nép számtalanszor gondolt szabadságra. Az elnyomók iránt érzett gyűlölet, mint soha ki nem alvó tűz lobogott de ez a tűz csak néha-néha hatalmasodott tűzvésszé, olyan tűzvésszé, amely az elnyomók elpusztítására irányult. A nagy tüzeket mindig sikerült elfojtaniok az ország urainak s ilyenkor csak a kis lángok éltek tovább, várva arra az irányító erőre, amely majd eggyé olvasztja őket. A meddő küzdelmet a Szovjetunió diadalmasan előretörd hadserege telte győzedelmessé. A dicső Szovjet Hadsereg elhozta számunkra azt a szabadságot, amelyért hiába küzdöttek Dózsa György pa­rasztjai amelyért eredménytelenül hullatták vérüket a 48 as szabadságharc honvédéi. 1945 óta uj kor­szak nyílt történelmünkben; a szabadság, a felemelkedés korszaka. A lenézett paraszt a föld gazdájává, a iövö építőinek egyenjogú tagjává vált. Az ipari munkás ma már nem a tőkéseknek, hanem sírja magának dolgozik s ha jobban dolgozik, azt saját magának, de egyben <tz egész dolgozó népnek, a dől. gőzök államának felemelkedéséért teszi. Annak a dolgozó parasztnak a fia, akinek csak az örökös robot jutkatolt volna osztályrészül, most az államapparátus fontos helyén végzi az irányítást, vagy a néphadseregben, mint magasrdngu tiszt őrködik békénk felett, vigyáz békés építő munkánk biztonságára, 1945 óta szabadok vagyunk. Nekünk terem a föld s nekünk termei a gyár. Miénk az iskola s n miénk a tudomány. Az uj kor. a szocializmus kapuja sarkig tárult előttünk s egyedül csak tőlünk függ, hogy eleiünket napról-naprd szebbé s jövőt építő népünk biztonságát napról-napra szilárdabbá legyük. — Mint a nyúló olyan volt az' életünk — mondja Pénzes Ist­ván hahőti dolgozó paraszt. — Ti- zonnégyéves koromban már négy- ökrös béres voltam. Később pe dig mind nehezebb lett az éle­tem. öt évet töltöttem cseléd­sorban. Az alatt az öt év alatt bej állam az egész környéket. Az egyik helyen alig telepedett lo az ember, már is felmondott az. ur, mindig talált valami ki­fogást. Jött a karácsony, már gondoskodni kellett arról, hogy újévkor hova is szegődjek el, hogy valahogy megéljünk. Elte- lett egy negyedév, újra a nya­kunkba kellett venni a tarisz­nyát és uj helyet keresni. Any- nyira elszegényedtünk, hogy ami­Cselédsors kor elvittek katonának, az idős apám kénytelen volt újra kezde­ni a cselédéletet. — A cselédélet­nek azonban vége lett. Pénzes Istvánt, a fasiszta pribékek há­borúba kényaze rí tették. A Szovjetunió dicsőséges Vö­rös Hadserege elhozta számunk­ra a szabadságot. Elhozta Pén­zes Istvánnak is, mert a felsza­badulás után hamarosan hazake­rült. —■ Ezután kezdődött az én iga­zi életem. Földet kaptam, ami­ről valamikor álmodni sem mer­tem. Az elhanyagolt grófi föld­bői csakhamar jő földet művel­tem, Nem keltett többet könyö­rögni, hogy fogadjanak meg cs» lécinek. Közben egymás után alakultak a környéken a termelőszövetke­zetek. Erre gondolt Pénzes Ist­ván is, hogy neki i3 többet kell tennie azért, amit kapott, and o legdrágább az emberek életében, a szabadság. Meglátogattam! a vasszil vágyi termelőszövetkezetet és> rájöttem, hogy akik éltek a sza badsággal, többet is tunak ter­melni, mint én a magam kis földjén és még szebb és jobb az életük is. Elsőnek írtam alá a belépési nyilatkozatot. Ma lettem párttag Amikor a szovjet katonák be­jöttek a községünkbe, fényes, napsütéses idő volt —■ mondja Lakatos János elvtárs. — Azóta már hét év tellett el, de minder­re úgy emlékszem, mintha ma történne, mert azt a percet soha elfelejteni nem tudom, amikor a vörös csillagos páncélkocsi a fa­lun végigrobogott. Szele sza­badságot hirdetett. Hamarosan jöttek a hős szovjet katonák szá­zai s egy fiatal megállt előttem és kérdezte „miért nem dolgo­zom“? Magyarázatból megér­tettem azt, hogy nem kell félni, nyugodtan dolgozhatunk. A harcok egyre jobban dúlta te A sok ezer katona úgy menetelt előre, mintha saját házát és csa­ládját védte volna. Ez erőt ön­tött belém és még abban az órá­ban hozzáláttunk a munkához. — Így beszélgetnek ma JLakatosék- nál, ahol azóta nagy változás történt. Meglátták a helyes utat. a tszcs-nek a megalakulás óta tagjai, ahol szorgalmasan dol­goznak. — Hét évvel ezelőtt nem gon­doltán» arra, hogy én is megbe­csült embere leszek ennek az or­szágnak és tagja lehetek annak a pártnak, amely irányítja a munkásosztály harcát. Ma bol­dogan ünnepelünk mi is az or­szág minden dolgozójával együtt. Különösen azért vagyok boldog, mert a felszabadulás 7. évfordu­lójára megkaptam a párttagsági könyvet, amely arra kötelez, hegy még nagyobb szeretettel végezzem munkámat és bebizo- nyitsam hálámat a Szovjetunió­nak, akinek szabadságunkat és boldog életünket köszönhetjük. A szabadság hírnökei Horváti» Jenő, a zalacgerseegi Asztalosipari Vállalat fiatal dol­gozója számára is örökké emlé­kezetes marad az a naP, amikor az első szovjet katonák megje­lenítek a község utcáján. — Lovasok voltak — mondja Horváth Jenő. — A lakosság már elkészült a legrosszabbra, hiszen a visszavonuló németek azzal rémitették a népet, hogy az oroszok még a kisgyermekek­nek sem kegyelmeznek. Elvisz­nek mindent, ami fogható, a la­kosságot pedig agyonlövöldözik. Nemcsak a németek voltak, akik igy beszélitek. Azok is a német fasiszták ' nótáját fújtak, akik­nek valóban volt okuk, hegy ret­tegve várják a nagy változást, a dolgozó nép felszabadul á?át Éppen húsvéthétfő volt. Valaki hírül hozta, hogy a szovjet ka­tonák már a falu közelében van­nak. Apámnak eszébe jutott, hogy egyszer egy idegen járt a faluban a mindenkinek, akivel beszélt, azt mondba: — Ne félje­nek, az oroszok jó emberek. Nem bántják a dolgozókat. Azért jön­nek, hogy elűzzék a németekkel együtt azokat is, akik a dolgozó nép ellenségei. •— A szobában voltunk nűndany- nyian. Egyszeresek látjuk, hogy egy lovas .közeledik a falu utcá­ján. Tekintetével jobbról is, bal­ról is az udvarokat figyelte. Arca egyáltalán nem mutatta, mintha ellenség lenne. Ekkor már bátrabbak lettünk. Szereltem volna kimenni a szovjet! katona elé, hogy üdvözöljem', ele késő volt, mert továbbhaladt. Néhány perc múlva újabb lovasok jelen­tek meg. Először hárman s az­után többen. Egy öregasszony . kiment eléjük, mire ők leszálltak lovaikról s olyan örömmel üdvö­zöljék az öregasszonyt, mintha legalább is az édesanyjuk, vagy jó i ? merőt ük lenne. Mi is kimen­őnk és mások is jöttek. Egy­szerre felbátorodott a falu. Az idősebb asszonyokat mamának szólították. Mosolyogva bőszéi, getfok. Bár a szavukat nem ér­tet-, ük, de mosolygós tekintetük, derűs arcuk e*árulta, hogy ezek a ka’onák nem mint ellenségek, hanem mint barátok jötték. A kisgyerekeket az ölükbe vették, megsimega iák, megcsókolták- A nyomasztó csend, mely néhány órával azelőtt megtiltó a falut, pillanatok alatt eltűnt. Már nem suttog uk az emberek. Hango'am, vidáman, boldogan, felszabadul­tan beszéltek. Mindannyian meg akarták vendégelni szovjcl ka­tonákat, de ők azt mondták, hogy tovább kell menniük. Arra felé műt a tak, amerre a németek menekültek. AZÓTA megváltozott az élet Iklódbördöcén. Azelőtt Horváth Jenő, mint fiatal gyerek, más tü­dejében dolgozotv. Az ap.ia kő. müvessegéd vo!|, de csak késő tavasztól kora őszig volt mun­kája- Akkor se mindig. Ha dol­gozott is, keveset keresett s ősz­től tavaszig ő is az erdőn vág!la, a fát- A három gyerekei el kel­lett tartania valamiből. Arra, hogy a fiát iparra tanitliaífia. 45 elölt nem is gondolhatott. — 1949-b&n Komáromba kerül, lem a Magasépítési Vállalathoz, mint asztalos tanuló — mondja, Horváth Jenő. — Komáromból Mohácsra vittek iskolára. Sok­szor eszembe jutott, mi történt volna akkor, ha n szovjet kato­nák nem jönnek Magyarországra. Tavaly Komáromból a zala­egerszegi Asztalosipari. Vállalat­hoz helyeztette magát Horváth Jenő. — BRIGÁDUNK Rákosi elv. társ születésnapjára is túltelje­sítette felajánlását — mondja — .s most, amikor vállaltuk, hogy április 1-re a negyedévi, tervet 116 százalékra teljesítjük, mindig úgy dolgoztam, hegy szavunkat maradék nélkül valóra válthas­suk. Boldog voltam, amikor a brigádvezefő pontosan április 1-én jelentette, hogy vállalásun­kat teljesítettük. _ Most már arról beszélge­tünk, milyen felajánlást tegyünk május 1-re- Nem akarunk elma­radni a többi brigád mögött. Jól meg keli fognunk a munkát, miért nálunk a brigádok egymás­sal versenyeznek és mindegyik jobb akar lenni a másiknál- Nem tartok áltól, hogy lemaradunk. Ha gyengébben megy a munka, arra az időre gondolok, amikor majdnem a semmiért vágtam a fát az erdőn és arra a napra gondolok, amikor a szovjet ka­tonák megjelentek Iklódbördöce utcáján, hogy elhozzák a mi sza. hódságunkat s megnyissák elöl­tünk a fejlődés útiját. Én baka voltam — három fiam ma tiszt a néphadseregben ff int tombol a szél és néha- néha egy.két szem hó esik. Bent a konyhában a. gázfűtés áraszt melegei. Novak István elvtárs, a puszta£zentlászlói ter­melőszövetkezeti csoport tagja és felesége rosszkedvűen tekin­getnek ki az ablakon, — Nem tudunk vefní, nem tud­juk teljesíteni a felajánlásunkat április 4-re — mondja feleségé­nek Novak elvtárs. Novak István elviárs és fele. ségé igy beszélgetnek felszabadu­lásunk ünnepe előtti napokban. Ok is, mint az egész magyar nép, sokai köszönhetnek ennek a nap­nak. A Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadserege ezen a napon szabadította fel hazánkat a fa­sisztáit igája alól- Az eltelt 7 év alatt hatalmas változáson ment keresztül dolgozó népünk. Meg­valósítottuk a. 3 éves tervek most az 5 éves terven keresztül a szo­cializmus alapjait rakjuk, le. Qzertc a világban hatalmas méretekben folyik a bé­kéért folyó harc Erre gondolt Novak István, és felesége is, amikor az időjárás mialt nem tudnak eleget tenni felajánlásuknak■ Arra gondoltak hogy 4 gyermekük van, hogy mind a, négy néphadseregünk tisztje és katonája. A legidősebb La jós, alhadnagy. Gyula száza­dos, József szintén alhadnagy, István pedig tényleges szolgálatot lelje&U. de ö is tiszt akar. lenni. 4 gyermek, négy katona., a magyar néphadsereg tagjai, A felszabadulás előtt vájjon mi le. hetett volna belőlük? Megadja erre a választ Novak István elv­társ, mikGr visszagondol a múlt­ra. _ A z első világháborúban 1 hajlottak bennünket a frontra A „bakák'1 az urak ér­dekeit védték. Mit kaptunk ezért? Szidást, puskatust a most már levitézlett urak olyan fajta vérebeitől, mint Weither száza­dos. A világháború után sem változott a helyzet. Mint árva gyermek a kalákáknál dolgoztam. Mit kaptam azoktól? Szidást, ve­rést, esetleg odavetett maradé­kot. — így emlékezik a múltról Novak István elvtárs. J 945 április 4.én végesza- kadt a sók-sok szenvedés­nek, melyet a magyar és a né­met fasiszták a dolgozók nyaká­ba zúdítottak. Novák Istvánnál is megváltozott az élet. Földet kaptak. Gázfűtést és világítást■ A tszcs megalakulásakor belépett a tsz.es-be és azóta m*ég boldogab­ban, gondtalanabbul élhetnek. A gyermekeikre büszkék, hisz a néphadsereg egész dolgozó né­pünk szeme fénye «pélkőÍQzhefellen az ogihScíés rnunkdbnn 3NÉGY ÉVES VOLTAM AKKOR... Irta: Luzsi Anna A Horthy-fasizmus el­nyomására nem emlék­szem, de most április 4-én mégis eszembe jutnak olyan gondolatok, melyek elgondolkoztatóak. Négy éves voltam. Játékom egy szakadt mackó volt. Ért sem. szüleim ajándékozták. Szegények voltunk, nem jutott ilyesmire. Egy „úri“ gyermeké volt, akik­hez anyám járt takarítani. És akkor még nem tud­tam, hogy az eldobott mackót talán édesanyám verítékéből vették. Est a mackót nagyon megszeret­tem. Kedvenc játékszerem lett, 1944 őszén mind gya- koriabbak lettek a bamba- zások. Mikor megszólalt a sziréna, minden figyelmez­tetés nélkül fogtam a mac­kót és ballagtam lefelé a pincébe. Nyugodj voltam, mert nem éreztem azt a nagy veszélyt, amit a bom­bázások okoztak, és azt a nagy szenvedést, nélkülö­zést, amit az emberekre zúdítottak. Csak most tu­dom, mikor olvasok a ko­reai nép szenvedéséről, as amerikai agresszorok bak- t éri umháb o rá járó l. Mind jobban és jobban bombáztak. Folt olyan nap, mikor háromszor, négyszer kellett á pincébe menni. Sokszor egész éj­szakákat olt töltöttünk. Egyszer aztán nagy esc. mény történhet dl, Apu. kém hazajött ér egy zöld ágat hosott a kezében és 3 kilós kenyeret, ami a karácsonyi ünnepet felen, tette. Anyukámnak vala­mit suttogott s látszott, hogy valaminek nagyon örül. Valami olyant mon­dott, hogy a szovjet csa­patok körülvették Buda­pestet. Két nap múlva ágyuk dörögtek, s a Juts lakói a pincében összessú. folva álltak, s fekvőhelyü­ket készítették. Sokszor lehetett hallani ajtók, ab­lakok csörömpölését, az 'id­eákon tankok, kocsik fut- kásását, és az állandó lö­völdözést, .Ebben a szokat, lan környezetben éreztem anyukám féltő szer etet cl, ahogy ölébe fogott. Na­pok napok után teltekig folytok a harcok; sem víz, sem villany nem volt, az emberek mind idegesebbek lettek, amit fokozott az ekkor is urat játszó em­berek lehetetlen viselkedé­se. Ez a viselkedés egy alkalomkor majdnem édes­anyám életébe került. A bunkerben lévő tűzhelyen az urak hét-három fogásos ■ebédet főztek, amit én vá­gyakozóan, de szótlanul néztem, nekünk egy fo. gásra sem jutott. Anyu­kám fölment a szobába, ott akart főzni, s ekkor egy hatalmas robbanás '•ázkódiutta meg c házat. Később megtudtam, hogy anyukámat a, légnyomás az asztal alá rágta. Él­kor éreztem a nagy ve­szélyt s anyukámnak sírva könyörögtem, hogy ne menjen el vízért, amit már csak messziről tudtak hoz­ni a nagy lövöldözések kö­zött, hasoncsúszva. Apu­kámról már 4 hete nem tudtunk semmit. Egyszer egy reggel a pincében sok katona, volt, akik odamenc- kültek. Elérkezett a fel- szabadulás napja. A szov­jet 'katonák mindenről fel­hívtak a bunkerből s ami. kor én anyukámnak as ölében ülve a napvilágra értem, az egyik szovjet katona az ölébe kapott s össse-visssa csókolt. Gyű- nyör-ü, piros almái adott a kezembe. Nem értettem, hogy mit mond, hogy még­sem féltem tőle, azért volt, mert a két szeméből ki. perdülő könny mindent el­beszélt. A harc tovább folyt a kővetkező házakban. Már mindenkin fáradtság mu­tatkozott, mégis az embe­rek nyugodtabbaknak lát- szottak. A nagy dörgések, repülő bőm b ázások ritkáb­bak leitek, de a harc igen közel hallatszott. Többször kaptunk a szovjet ható. nőktől élelmét. így múlha­tott el egy hét, mikor egy­esié egy szovjet katonával hazajött apukám, Kimoncl- hciatlan őröm volt szá­munkra. Nem sokáig ma­radták otthon apukáméi:, csők addig, míg n .;rovjet katona ä zsebéből és háti­zsákjából ki nem pakolt mindent. A szovjet kato­nára még vártak a harcol apukám pedig a hős har­cosoknak csizmáját csinál­ta, javította. Ezután még egyszer eljött a szovjet ka­tona, mikor Budapest fel­szabadult. ★ Hét év telt el azóta, Ém is megnőttem. A mackó, az elkopott, mint ahogy eltűnt az urak országa. A. dolgozók hazájában szüle­tett gyermekek már nem az úri házak elszórt ócs­kaságaival játszanak. Szü­leiknek is lelik már ilyen­re. A. Szovjetunió a felsza­badulás óta állandóan tá­mogatja a magyar népei; amely a párt és Bákosi elv- társ vezetésével halad <5 szocializmus útján. Ebben a boldog éleiben nekünk, úttörőknek is vannak fel­adataink. A népi demokrá■ cia cs Bákosi pajtás sok ajándékban részesített ben­nünket. amelyet jő tanu­lással kell meghálálni. A. rosszabb tanulókat segít­jük', hogy ők is jobb ered­ményt érjenek el, s ők (S, építői lesznek hazánknak, ahol vidám, telszabadult emberek kacagó gyermekei élnek, tfrök hálánk á Szov­jetunió hadseregének- és Sztálin A.-tár.mai..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom