Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-04 / 80. szám
EMLEKEZES Ae elnyomatás hosszú és sötét évszázadai alatt a magyar dolgozó nép számtalanszor gondolt szabadságra. Az elnyomók iránt érzett gyűlölet, mint soha ki nem alvó tűz lobogott de ez a tűz csak néha-néha hatalmasodott tűzvésszé, olyan tűzvésszé, amely az elnyomók elpusztítására irányult. A nagy tüzeket mindig sikerült elfojtaniok az ország urainak s ilyenkor csak a kis lángok éltek tovább, várva arra az irányító erőre, amely majd eggyé olvasztja őket. A meddő küzdelmet a Szovjetunió diadalmasan előretörd hadserege telte győzedelmessé. A dicső Szovjet Hadsereg elhozta számunkra azt a szabadságot, amelyért hiába küzdöttek Dózsa György parasztjai amelyért eredménytelenül hullatták vérüket a 48 as szabadságharc honvédéi. 1945 óta uj korszak nyílt történelmünkben; a szabadság, a felemelkedés korszaka. A lenézett paraszt a föld gazdájává, a iövö építőinek egyenjogú tagjává vált. Az ipari munkás ma már nem a tőkéseknek, hanem sírja magának dolgozik s ha jobban dolgozik, azt saját magának, de egyben <tz egész dolgozó népnek, a dől. gőzök államának felemelkedéséért teszi. Annak a dolgozó parasztnak a fia, akinek csak az örökös robot jutkatolt volna osztályrészül, most az államapparátus fontos helyén végzi az irányítást, vagy a néphadseregben, mint magasrdngu tiszt őrködik békénk felett, vigyáz békés építő munkánk biztonságára, 1945 óta szabadok vagyunk. Nekünk terem a föld s nekünk termei a gyár. Miénk az iskola s n miénk a tudomány. Az uj kor. a szocializmus kapuja sarkig tárult előttünk s egyedül csak tőlünk függ, hogy eleiünket napról-naprd szebbé s jövőt építő népünk biztonságát napról-napra szilárdabbá legyük. — Mint a nyúló olyan volt az' életünk — mondja Pénzes István hahőti dolgozó paraszt. — Ti- zonnégyéves koromban már négy- ökrös béres voltam. Később pe dig mind nehezebb lett az életem. öt évet töltöttem cselédsorban. Az alatt az öt év alatt bej állam az egész környéket. Az egyik helyen alig telepedett lo az ember, már is felmondott az. ur, mindig talált valami kifogást. Jött a karácsony, már gondoskodni kellett arról, hogy újévkor hova is szegődjek el, hogy valahogy megéljünk. Elte- lett egy negyedév, újra a nyakunkba kellett venni a tarisznyát és uj helyet keresni. Any- nyira elszegényedtünk, hogy amiCselédsors kor elvittek katonának, az idős apám kénytelen volt újra kezdeni a cselédéletet. — A cselédéletnek azonban vége lett. Pénzes Istvánt, a fasiszta pribékek háborúba kényaze rí tették. A Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadserege elhozta számunkra a szabadságot. Elhozta Pénzes Istvánnak is, mert a felszabadulás után hamarosan hazakerült. —■ Ezután kezdődött az én igazi életem. Földet kaptam, amiről valamikor álmodni sem mertem. Az elhanyagolt grófi földbői csakhamar jő földet műveltem, Nem keltett többet könyörögni, hogy fogadjanak meg cs» lécinek. Közben egymás után alakultak a környéken a termelőszövetkezetek. Erre gondolt Pénzes István is, hogy neki i3 többet kell tennie azért, amit kapott, and o legdrágább az emberek életében, a szabadság. Meglátogattam! a vasszil vágyi termelőszövetkezetet és> rájöttem, hogy akik éltek a sza badsággal, többet is tunak termelni, mint én a magam kis földjén és még szebb és jobb az életük is. Elsőnek írtam alá a belépési nyilatkozatot. Ma lettem párttag Amikor a szovjet katonák bejöttek a községünkbe, fényes, napsütéses idő volt —■ mondja Lakatos János elvtárs. — Azóta már hét év tellett el, de minderre úgy emlékszem, mintha ma történne, mert azt a percet soha elfelejteni nem tudom, amikor a vörös csillagos páncélkocsi a falun végigrobogott. Szele szabadságot hirdetett. Hamarosan jöttek a hős szovjet katonák százai s egy fiatal megállt előttem és kérdezte „miért nem dolgozom“? Magyarázatból megértettem azt, hogy nem kell félni, nyugodtan dolgozhatunk. A harcok egyre jobban dúlta te A sok ezer katona úgy menetelt előre, mintha saját házát és családját védte volna. Ez erőt öntött belém és még abban az órában hozzáláttunk a munkához. — Így beszélgetnek ma JLakatosék- nál, ahol azóta nagy változás történt. Meglátták a helyes utat. a tszcs-nek a megalakulás óta tagjai, ahol szorgalmasan dolgoznak. — Hét évvel ezelőtt nem gondoltán» arra, hogy én is megbecsült embere leszek ennek az országnak és tagja lehetek annak a pártnak, amely irányítja a munkásosztály harcát. Ma boldogan ünnepelünk mi is az ország minden dolgozójával együtt. Különösen azért vagyok boldog, mert a felszabadulás 7. évfordulójára megkaptam a párttagsági könyvet, amely arra kötelez, hegy még nagyobb szeretettel végezzem munkámat és bebizo- nyitsam hálámat a Szovjetuniónak, akinek szabadságunkat és boldog életünket köszönhetjük. A szabadság hírnökei Horváti» Jenő, a zalacgerseegi Asztalosipari Vállalat fiatal dolgozója számára is örökké emlékezetes marad az a naP, amikor az első szovjet katonák megjelenítek a község utcáján. — Lovasok voltak — mondja Horváth Jenő. — A lakosság már elkészült a legrosszabbra, hiszen a visszavonuló németek azzal rémitették a népet, hogy az oroszok még a kisgyermekeknek sem kegyelmeznek. Elvisznek mindent, ami fogható, a lakosságot pedig agyonlövöldözik. Nemcsak a németek voltak, akik igy beszélitek. Azok is a német fasiszták ' nótáját fújtak, akiknek valóban volt okuk, hegy rettegve várják a nagy változást, a dolgozó nép felszabadul á?át Éppen húsvéthétfő volt. Valaki hírül hozta, hogy a szovjet katonák már a falu közelében vannak. Apámnak eszébe jutott, hogy egyszer egy idegen járt a faluban a mindenkinek, akivel beszélt, azt mondba: — Ne féljenek, az oroszok jó emberek. Nem bántják a dolgozókat. Azért jönnek, hogy elűzzék a németekkel együtt azokat is, akik a dolgozó nép ellenségei. •— A szobában voltunk nűndany- nyian. Egyszeresek látjuk, hogy egy lovas .közeledik a falu utcáján. Tekintetével jobbról is, balról is az udvarokat figyelte. Arca egyáltalán nem mutatta, mintha ellenség lenne. Ekkor már bátrabbak lettünk. Szereltem volna kimenni a szovjet! katona elé, hogy üdvözöljem', ele késő volt, mert továbbhaladt. Néhány perc múlva újabb lovasok jelentek meg. Először hárman s azután többen. Egy öregasszony . kiment eléjük, mire ők leszálltak lovaikról s olyan örömmel üdvözöljék az öregasszonyt, mintha legalább is az édesanyjuk, vagy jó i ? merőt ük lenne. Mi is kimenőnk és mások is jöttek. Egyszerre felbátorodott a falu. Az idősebb asszonyokat mamának szólították. Mosolyogva bőszéi, getfok. Bár a szavukat nem értet-, ük, de mosolygós tekintetük, derűs arcuk e*árulta, hogy ezek a ka’onák nem mint ellenségek, hanem mint barátok jötték. A kisgyerekeket az ölükbe vették, megsimega iák, megcsókolták- A nyomasztó csend, mely néhány órával azelőtt megtiltó a falut, pillanatok alatt eltűnt. Már nem suttog uk az emberek. Hango'am, vidáman, boldogan, felszabadultan beszéltek. Mindannyian meg akarták vendégelni szovjcl katonákat, de ők azt mondták, hogy tovább kell menniük. Arra felé műt a tak, amerre a németek menekültek. AZÓTA megváltozott az élet Iklódbördöcén. Azelőtt Horváth Jenő, mint fiatal gyerek, más tüdejében dolgozotv. Az ap.ia kő. müvessegéd vo!|, de csak késő tavasztól kora őszig volt munkája- Akkor se mindig. Ha dolgozott is, keveset keresett s ősztől tavaszig ő is az erdőn vág!la, a fát- A három gyerekei el kellett tartania valamiből. Arra, hogy a fiát iparra tanitliaífia. 45 elölt nem is gondolhatott. — 1949-b&n Komáromba kerül, lem a Magasépítési Vállalathoz, mint asztalos tanuló — mondja, Horváth Jenő. — Komáromból Mohácsra vittek iskolára. Sokszor eszembe jutott, mi történt volna akkor, ha n szovjet katonák nem jönnek Magyarországra. Tavaly Komáromból a zalaegerszegi Asztalosipari. Vállalathoz helyeztette magát Horváth Jenő. — BRIGÁDUNK Rákosi elv. társ születésnapjára is túlteljesítette felajánlását — mondja — .s most, amikor vállaltuk, hogy április 1-re a negyedévi, tervet 116 százalékra teljesítjük, mindig úgy dolgoztam, hegy szavunkat maradék nélkül valóra válthassuk. Boldog voltam, amikor a brigádvezefő pontosan április 1-én jelentette, hogy vállalásunkat teljesítettük. _ Most már arról beszélgetünk, milyen felajánlást tegyünk május 1-re- Nem akarunk elmaradni a többi brigád mögött. Jól meg keli fognunk a munkát, miért nálunk a brigádok egymással versenyeznek és mindegyik jobb akar lenni a másiknál- Nem tartok áltól, hogy lemaradunk. Ha gyengébben megy a munka, arra az időre gondolok, amikor majdnem a semmiért vágtam a fát az erdőn és arra a napra gondolok, amikor a szovjet katonák megjelentek Iklódbördöce utcáján, hogy elhozzák a mi sza. hódságunkat s megnyissák elöltünk a fejlődés útiját. Én baka voltam — három fiam ma tiszt a néphadseregben ff int tombol a szél és néha- néha egy.két szem hó esik. Bent a konyhában a. gázfűtés áraszt melegei. Novak István elvtárs, a puszta£zentlászlói termelőszövetkezeti csoport tagja és felesége rosszkedvűen tekingetnek ki az ablakon, — Nem tudunk vefní, nem tudjuk teljesíteni a felajánlásunkat április 4-re — mondja feleségének Novak elvtárs. Novak István elviárs és fele. ségé igy beszélgetnek felszabadulásunk ünnepe előtti napokban. Ok is, mint az egész magyar nép, sokai köszönhetnek ennek a napnak. A Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadserege ezen a napon szabadította fel hazánkat a fasisztáit igája alól- Az eltelt 7 év alatt hatalmas változáson ment keresztül dolgozó népünk. Megvalósítottuk a. 3 éves tervek most az 5 éves terven keresztül a szocializmus alapjait rakjuk, le. Qzertc a világban hatalmas méretekben folyik a békéért folyó harc Erre gondolt Novak István, és felesége is, amikor az időjárás mialt nem tudnak eleget tenni felajánlásuknak■ Arra gondoltak hogy 4 gyermekük van, hogy mind a, négy néphadseregünk tisztje és katonája. A legidősebb La jós, alhadnagy. Gyula százados, József szintén alhadnagy, István pedig tényleges szolgálatot lelje&U. de ö is tiszt akar. lenni. 4 gyermek, négy katona., a magyar néphadsereg tagjai, A felszabadulás előtt vájjon mi le. hetett volna belőlük? Megadja erre a választ Novak István elvtárs, mikGr visszagondol a múltra. _ A z első világháborúban 1 hajlottak bennünket a frontra A „bakák'1 az urak érdekeit védték. Mit kaptunk ezért? Szidást, puskatust a most már levitézlett urak olyan fajta vérebeitől, mint Weither százados. A világháború után sem változott a helyzet. Mint árva gyermek a kalákáknál dolgoztam. Mit kaptam azoktól? Szidást, verést, esetleg odavetett maradékot. — így emlékezik a múltról Novak István elvtárs. J 945 április 4.én végesza- kadt a sók-sok szenvedésnek, melyet a magyar és a német fasiszták a dolgozók nyakába zúdítottak. Novák Istvánnál is megváltozott az élet. Földet kaptak. Gázfűtést és világítást■ A tszcs megalakulásakor belépett a tsz.es-be és azóta m*ég boldogabban, gondtalanabbul élhetnek. A gyermekeikre büszkék, hisz a néphadsereg egész dolgozó népünk szeme fénye «pélkőÍQzhefellen az ogihScíés rnunkdbnn 3NÉGY ÉVES VOLTAM AKKOR... Irta: Luzsi Anna A Horthy-fasizmus elnyomására nem emlékszem, de most április 4-én mégis eszembe jutnak olyan gondolatok, melyek elgondolkoztatóak. Négy éves voltam. Játékom egy szakadt mackó volt. Ért sem. szüleim ajándékozták. Szegények voltunk, nem jutott ilyesmire. Egy „úri“ gyermeké volt, akikhez anyám járt takarítani. És akkor még nem tudtam, hogy az eldobott mackót talán édesanyám verítékéből vették. Est a mackót nagyon megszerettem. Kedvenc játékszerem lett, 1944 őszén mind gya- koriabbak lettek a bamba- zások. Mikor megszólalt a sziréna, minden figyelmeztetés nélkül fogtam a mackót és ballagtam lefelé a pincébe. Nyugodj voltam, mert nem éreztem azt a nagy veszélyt, amit a bombázások okoztak, és azt a nagy szenvedést, nélkülözést, amit az emberekre zúdítottak. Csak most tudom, mikor olvasok a koreai nép szenvedéséről, as amerikai agresszorok bak- t éri umháb o rá járó l. Mind jobban és jobban bombáztak. Folt olyan nap, mikor háromszor, négyszer kellett á pincébe menni. Sokszor egész éjszakákat olt töltöttünk. Egyszer aztán nagy esc. mény történhet dl, Apu. kém hazajött ér egy zöld ágat hosott a kezében és 3 kilós kenyeret, ami a karácsonyi ünnepet felen, tette. Anyukámnak valamit suttogott s látszott, hogy valaminek nagyon örül. Valami olyant mondott, hogy a szovjet csapatok körülvették Budapestet. Két nap múlva ágyuk dörögtek, s a Juts lakói a pincében összessú. folva álltak, s fekvőhelyüket készítették. Sokszor lehetett hallani ajtók, ablakok csörömpölését, az 'ideákon tankok, kocsik fut- kásását, és az állandó lövöldözést, .Ebben a szokat, lan környezetben éreztem anyukám féltő szer etet cl, ahogy ölébe fogott. Napok napok után teltekig folytok a harcok; sem víz, sem villany nem volt, az emberek mind idegesebbek lettek, amit fokozott az ekkor is urat játszó emberek lehetetlen viselkedése. Ez a viselkedés egy alkalomkor majdnem édesanyám életébe került. A bunkerben lévő tűzhelyen az urak hét-három fogásos ■ebédet főztek, amit én vágyakozóan, de szótlanul néztem, nekünk egy fo. gásra sem jutott. Anyukám fölment a szobába, ott akart főzni, s ekkor egy hatalmas robbanás '•ázkódiutta meg c házat. Később megtudtam, hogy anyukámat a, légnyomás az asztal alá rágta. Élkor éreztem a nagy veszélyt s anyukámnak sírva könyörögtem, hogy ne menjen el vízért, amit már csak messziről tudtak hozni a nagy lövöldözések között, hasoncsúszva. Apukámról már 4 hete nem tudtunk semmit. Egyszer egy reggel a pincében sok katona, volt, akik odamenc- kültek. Elérkezett a fel- szabadulás napja. A szovjet 'katonák mindenről felhívtak a bunkerből s ami. kor én anyukámnak as ölében ülve a napvilágra értem, az egyik szovjet katona az ölébe kapott s össse-visssa csókolt. Gyű- nyör-ü, piros almái adott a kezembe. Nem értettem, hogy mit mond, hogy mégsem féltem tőle, azért volt, mert a két szeméből ki. perdülő könny mindent elbeszélt. A harc tovább folyt a kővetkező házakban. Már mindenkin fáradtság mutatkozott, mégis az emberek nyugodtabbaknak lát- szottak. A nagy dörgések, repülő bőm b ázások ritkábbak leitek, de a harc igen közel hallatszott. Többször kaptunk a szovjet ható. nőktől élelmét. így múlhatott el egy hét, mikor egyesié egy szovjet katonával hazajött apukám, Kimoncl- hciatlan őröm volt számunkra. Nem sokáig maradták otthon apukáméi:, csők addig, míg n .;rovjet katona ä zsebéből és hátizsákjából ki nem pakolt mindent. A szovjet katonára még vártak a harcol apukám pedig a hős harcosoknak csizmáját csinálta, javította. Ezután még egyszer eljött a szovjet katona, mikor Budapest felszabadult. ★ Hét év telt el azóta, Ém is megnőttem. A mackó, az elkopott, mint ahogy eltűnt az urak országa. A. dolgozók hazájában született gyermekek már nem az úri házak elszórt ócskaságaival játszanak. Szüleiknek is lelik már ilyenre. A. Szovjetunió a felszabadulás óta állandóan támogatja a magyar népei; amely a párt és Bákosi elv- társ vezetésével halad <5 szocializmus útján. Ebben a boldog éleiben nekünk, úttörőknek is vannak feladataink. A népi demokrá■ cia cs Bákosi pajtás sok ajándékban részesített bennünket. amelyet jő tanulással kell meghálálni. A. rosszabb tanulókat segítjük', hogy ők is jobb eredményt érjenek el, s ők (S, építői lesznek hazánknak, ahol vidám, telszabadult emberek kacagó gyermekei élnek, tfrök hálánk á Szovjetunió hadseregének- és Sztálin A.-tár.mai..