Zala, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-21 / 68. szám

I felsőbagodi gépállomás « tavaszi munkák kezdetén Már reggel 4 órakor ébren vol­taik a .fehobagodi gépállomás trakloristái. Lázas készülődéis folyt. Az. erőgépek sorban kija­vítva, fényesre csiszolva ráírtak az indulásra. A traktórisíák bent a szállásukon még utoljáira átgon­dolták. rendben van-e minden? Készítettek-e elegendő fogúi, csa- várhúzót tartalék csavarokat cs még több apróságot. ami nélkü­lözhetetlen a gép üzembe állttá- sónál­Már 5 órakor dübörög fék a traktorok, néha egy-egy ujjongó női hang hasitolt a. nagy lármá­ba. Alig várlak azt a pillanatot, amikor kivezethetik gépüket a gépállomás udvarából és beleha­jt habnak a földbe. A falu- dolgo­zói velük örültek. hogy a trakto­rok munkára indulnak.- az ö munkájuk megkönnyítésére. Nemes Mária iraktorisiaUiny büszkén, boldogan vezette gépét- Ö is felelős vezető lett. Az ősszel jött a gépállomásra, munkájúi. mindig becsületesen végezte. A férfi traktoristák is becsülik, szeretik jó munkájáért. — Az ő keze sohasem áll meg — mondják idősebb társai. — min­dent észrevesz, még a legkisebb hibákat is. Szerel, zsiro~, tankol s a másik pillanatban már pró­bálja gépét vezet ■Büszkeség traktoristalány- nák lenni, — mondja Nemes Ma­ria-, — már csak azért is, 'mert nem olyan egyszerű ez a munka; irányítani egy gépet szántani, vetni, aratni velő, megkönnyíteni dolgozó parasztjaink munkáját. Büszkén viselem az olajos ruhát, trakiorisia vagyok. ez az igazi boldogság. Farkas Magdolna, Nemes Má­ria munkagép kezdője sugárzó szemmel ül a traktoron. -Arra go n­dol, hogyan fognak ők lányok ketten dolgozni, milyen boldogság lesz kinn a földeken szántani. Olyan munkát végeznek mint a férfiak söf azon lesznek, hogy ki is kerüljék őket. Rajluk kívül- még főbb traktor- istalány is van a gépállomáson, Németh Erzsébet januárban jött a gépállomásra és azonnal cl is ment traktoros iskolára,. Most ő is itf, forgolódik a gépek körül. Boldogan néz olajos kezére- —- Nagyon örülök, hogy eljöt­tem a ' gépállomdávi*. — mondja —- pedig félve jöttem ide. Ami­kor már úgy volt, hogy más­nap idejövök, sírtam és azt mondtam édesanyámnak, hogy én ugyan nem fogok elmenni. Da szüleim tudták, hogy jó helyem tesz és meg is szeretem ezt a munkát. Azt mondták, hegy el kell jönnöm. Én megnyugodtam, gon­doltam. hogy majd megszokom, ha nem., hát ott hagyom. Nem hagytam itt és nem is fogom ifi hagyni. Nagyon megszerettem a gépet, nem is tudnék traktor nél­kül élni. Úgy akarok dolgozni, hogy cséplésre felelős vezető le­hessek. A; is leszek; ha, a férfi, traktoristák ezután is úgy segí­tenek a munkámban, mint. eddig Mindent, megmagyaráznak,, ha valamit kérdezek tőlük, szívósan válaszolnak. Úgy örülök, hogy bennünk nem lányt, hanem szak- társat., egy traktoristát látnak. Barabás Margit már elmúlt egy éve. hogy a gépállomáson dolgozik. i— Minden lány elment, - de én itt maradtam, >— mondja Bara­bás Margit —, nem azért jöttem- a gépállomásra és nem is úgy sze~ retteni meg a traktorokat, hogy itt tudjam hagyni. Vontatás se­gédvezető vagyok és botdog, ha gépre ülhetek. Azért is szeretek itt lenni, mert ebben az évben sokkal jobban bánnak velünk lányokkal, mint az elmúlt év­ben. Tóth elvtárs. a gépállomás igazgatója is sűrűn megnézi a lányok munkáját, elbeszélget ve­lünk, segíti munkánkul, ami a múlt évben nem történt meg és ezért nem is maradt rajtam kí­vül egy trakieris-tat dny sem­Indulnak a traktorok, vörös zászlókkal, vörös csillaggal, mely hirdeti: győzni fogunk! Ebben © győzelemben hisznek a gépállo­más dolgozói. A gépek Zalalövő- re, Salcmvárra Babosdöbrétére és Zalaegerszegre Dicsőség Sztá­linnak termelőszövetkezetbe in­dultak. A mosolygó frnktorisIá­kat várja a nép, a föld és munka után a jól berendezett brigád- szállás. A közeli vidékre később induló traktorosok irigykedve néznek a távolodók után, már ők is szeretnének kint lenni. ★ A szerelőműhelyben nagy mun­ka folyik, már c, Ili cséplőgé­pei próbálják ki- A cséplőgépet traktorral hajtatják. Vanyár György minőségi ellenőr körüljár­ja a gépet. a bugását hallgatja. Boldogan mosolyog, a gép rendes, már üzembe is lehetne ' állítani. — Amit a mi munkásaink csi­nálnák. annak jónak kell lennie, — mondja megelégedetten Vanyár György. A traktorok dübörgése, a kala­pácsok csengése és a munkások boldog dala közé belevegyüt a hangoshiradó vidám dala­A gépállomás megkezdte harcát a tavaszi munkák sikeréért. Gaál Piroska. Z A L A A Map; .car Dolgozói Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Fele' lős .szerkesztő: Szántó Jenő. — Felelős kiadó: Darabos Iván. — Szerkesztőség: aegerszeg, Kossuth Lajos utca 22 Tel. 250. Nagykanizsa. Zrínyi M- u 20. Tel. 54- — Kiadóhivatal: Zalaeáer szeg, Széchenyi-íér 4. Tel.. 182. Nagy Irani zsán Zrínyi-u. 29. Tel. 15—50. — Készült a Vasmegye Nyomdában Szóm bathely,^ Kossuth L. n. ß Tel- 75, — Felelős vezető: Hegedűs Gyula. HÍREK GÖMÖRÍ LÁSZLÓ, több vidéki színház neves művé­sze március 28. 25. 20 és 27-én a zalaegerszegi vendéglátóipari vál­lalat éttermében énekel. Műsorá­ban kiváló operettek népszerű számai szerepelnek. Édességhét március 23-ig tart, de a cukorka az egészségre min dig hat. — A zalaegerszegi városi MNDSz folyó hó 22-én, szomba­ton este fél 8 órai kezdettel kul­túrműsorral egybekötött tánces­télyt rendez, melyre a város dol­gozóit szeretettel várja a Veze­tőség. Anyuka! Akarod, hogy egészsé­ges legyek? Vegyél nekem cukor­kát! Itt az alkalom az édeshéten. — Szarka Imre nemesrádói ku- lák (volt 32 holdas, jelenleg 15 holdas) a vetőgépjét nem javítot­ta ki, hogy ezzel is akadályozza a tavaszi mezőgazdasági munkák megindulását és gyors végrehaj­tását, ezért a zalaegerszegi járá­si tanács VB 15 napi elzárásra és 600 forint pénzbüntetésre bün­tette. Vegyél sok étiességet, altkor várhatsz sok kedvességet ! Apróhirdetés UJ HIDAS eladó. Zalaege rszeg. Zri- nyi-utca 18. szám alatt. GYÜMÖLCSFÁT elsőrendű minő­ségben szállít Dunántúli Fais­kola Szombathely, Zana'i-út Cégi. Tóth Zsigmond. Kérjen ár­jegyzéket. (103) BORSEPRŐT a Gyiuhöicsszeszipari Vállalat, Nágykanizsa Szabadság­tér 12, minden mennyiségben vesz és azért átvételkor azonnal pálinkával fizet. (134) KÖZRAKTÁRAKNÁL c-utka kap­ható. Nagykanizsa Várru. 8 és Vorosilov-it. 111. (139) GÁZFOGYASZTÓ figyelmébe! 22- én, szombaton 15 órától 15 óráig. Nagykanizsa belterületén gázszü- Höt lesz- Búdafai Kőolaj termelő Vállalat, . ' - ■ ; (140) Olvasd és terjeszd a Zalái UftÖrőe§apaf vezetők egy hetes tanfolyama Zalaegerszegen Zalaegerszegen tegnap reggel 8 órakor kezdődött meg az uttörő- csapatvezetök tanfolyama, „Az úttörő csapat szervezete, felépíté­se és feladata“ címmel. A tanfo­lyam az úttörő mozgalom kérdé­seit tárgyalja, a fegyelem, a ta­nulmányi színvonal emelése, a sport, a kulturmunka és a játék- vezetés módszerben! feladatait. Egy héten keresztül délelőtt el­méleti előadásokat és tanuló kö­röket, délután és este gyakorlati munkát végeznek a tanfolyam hallgatói. A gyakorlati munkájuk során több iskolát meglátogat­nak és tapasztalatcsereként érté- kesitik a tanultakat. A felvető­dött problémáikat esténként an- kétszerüen tárgyalják meg, igy elsősorban a tanulási fegyelem és a hazafias nevelés kérdéseit. Az előadások foglalkoznak még az úttörők tevékenységével és a he­lyes nevelés módszerével is Ki vetett először az idén Bucsután? A kedd reggeli nap tavaszt jel­zett. A mezők mélyenfekvő útjait még itt-ott hó borítja, de a föld háta hivja az embert- munkára' Vessetek! Medgyes Jenő és Géza bucsu- tai dolgozó parasztok sean késle kedtek. A nagy sietés közepette még átszőltak a szomszédnak, Szabó Sándor középparasztnak is: —- Szomszéd! Gyerünk vetni! Mivel párosversenyben van nak. — Nekem még nedves a földem — jött a válasz a kerítésen tűi­ről —, de majd megelőzlek ben­neteket, mi többen vagyunk, Nálunk nagyobb a család. Az előny azonban azé, aki vet. VIedgyesék délelőtt közel fél hold árpát vetettek. S most este, itt a kulturotthonban boldogan beszélik: jó a föld, várja már a magot. A bucsutaiak sem késlekednek. Szerda reggel már tömegesen megindult náluk is a tavasziak vetése. A honvédség is sportol Vasárnap rendezitek Nagykani­zsán a néphadsereg kerületi 'ököl­vívó egyéni bajnokságát. A ver­seny7 a honvédség tísztiházában ke­rült lebonyolításra mintegy harminc résztvevővel. Ered’irjények: Lég’suly: í. Komi* vcs; harmatsuly: 1. Csolák; pehely­súly: 1. Fürjes, 2. Halász; köÉnyű- íuly: 1, Holl, 2. Varró, 3. Benőcs; kis vált ósuly: 1. Vimmer, 2. Szabó, 3. Polák; vált ósuly: 1. Horváth, 2. Kocsis, 3 Stehmrüijer; nagy váltó- súly: 1. Halász, 2. Réti: félnehéz- suly: 1. Berecki, 2. Deák. Nehéz­súlyban nem volt induló. Á legjobban szereplő versenyzők j valószínű, hogy részivesznek & honvédség országos ökölvívó verse­nyén. ★ Ugyancsak vasárnap került lebo­nyolításra a néphadsereg kerületi egyéni birkózó bajnoksága is, mint­egy harminc versenyző részvételé­vel; Lepkesuly: 1. Kőmíves; pehely­súly: 1. Szabó, 2. Riiit, 3. Laad; légsuly: 1. Móczár, 2. Ősze, 3. Ko­vács; könnyűsuly: 1, Fiák, 2. Gö- ög, 3, László; válíósuly: 1. Tóth, 4 Lakatos, 3 K. Szabó; középsuly; 1. Szűcs, 2. Ludányi, 3. Mencsiki; iélnchézsuly: 1. Szűcs II., 2. Major, Nehézsúlyban nem volt induló. SPORTHÍREK A NAGYKANIZSAI városi baj­nokságban legjobban szereplő bir­kózók vasárnap Veszprémbe utaz­tak az országos területi bajnok­ságra, A versenyen csak az Építők birkózói vetitek részt a következő eredménnyel: Lippai harmadik (lepkesuly), Rácz negyedik (lég- suíy), Rózsahegyi negyedik (pe­helysúly), Levricz többszöri veresé­get szenvedett-, csak ötödik lett. * A NAGYKANIZSAI VTSB és a Társadalmi Labdarugó Szakszö­vetség álltai rendezett társadalmi edzői és játékvezetői tanfolyam be­fejeződött. A hallgatók pénteken fognak vizsgázni az elméleti és a gyakorlati anyagból egyaránt. A gyakorlati vizsga a Lokomotiv- pályán, az elméleti pedig a VTSB helyiségében lesz. * A VTSB utasítására a nagykani­zsai sportkörök két legjobban dol­gozó és adminisztrációs munkában kiváló munkát végző sportkör, így a Bányász és a Postás Sportkör vasárnap délelőtt a sportkörök ré­szére bemutatja a helyes sport­köri adminisztrációs vezetésit. * VASÁRNAP kerül megrendezés­re Nagykanizsa város mezei futó­versenye. Az eddigi jelentések sze­rint a versenyen az összes sport­kör, üzem képviseli magát és így nagyszámú indulóra van jelenleg kilátás. Rádióműsor 1952 március 24,—30-ig. ÁLLANDÓ MŰSOR SZÁMOK KOSSUTH RÁDIÓ: J.Oö S.50-ig: Zenés műsor a mun, tóba induló dolgozóknak, közben •'■'•50: Hírek lapszemle. G.Utí: Falu­rádió. 6.45: Hírek. 7.40: Naptár. 7.45: Lapszemle. 7.55: Műsorismer­tetés. 8.50: Műsorzárás. 12.00: Hí­rek. Hangos Újság. 14.00: Jdőjárás- és vízállásjelentés. 15.00: TJUörő- hiradó. 15.15: Hírek szerbül. 17.00: Hírek, 18.40: Hírek németül. 19.50: Hírek szerbül. 20.00: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési verseny hitei. 22.00: Hírek, sport. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 6.45: Jó reggelt, gyermekek! 7.15: Hírek szlovénül. 10-00: Hírek 11.50: Műsorzárás. 17.50: Hírek. 18-25 Ili­re!: Szlovénül. 19.15: Sportnegyedóra. 21.00: Hírek franciául. HÉTFG Kossuth Rádió: 1.2.ul): Cserháti dalok. 15.15: Szórakoztató zene. 1415: Bartók-művek. 15.50: Zongora-muzsika. 15.50: Szabad né: pék dalai 16.20: Most légy okos, Do- ucnltos1 17.50• Dalolj velünk! 17-50: Sí -•/<■•(( muzsikát! ,1>>.6U': Táncdalok. 20.45: Szoviet kórusok. 21.00: Népek vezérlő csillaga. 21.50: Operarészletek. 2-2-50: Hangverseny. Petőfi Rádió: IS.00: Hanglemezek. 15.50: Uj kovács.— elbeszélés. 17.10: A Bolsevik Párt útja. 18.00: Beetho- ven-művek. 18.40: Zengj uj világ, 19.00: Ember és világ 19.50: Szív küldi, 19.45: Gyermekkórusok, 20.00: Szovjet kamarazene 21.50: Tánczgue, 22-00; Szív küldi. 22.20: Népdalok. KEDD Kossuth Rádió: 12-50: Bartók-kórusolc, 15.00: Népzene, 15.50: Zongoramuzsika. 14-15: Ope műrészletek 15-50: Velünk a párt! 15.50: Operarés'.Jetek. 16.20; Iskola sok rádiója. 17.10: Határőrség hír­adója, 18.00: Dicsőségünk, a szülő­haza, 19.00: Egy falu — egy nóta. 20-45: A revizor — színházi közve­títés. Petőfi Rádió: 15.00: Népi demo­kráciák zenéié. 16.00: Beethoven hangverseny 17-40: Bartók- és Ko- dály-népdalck, 17.55. Muzsikáról mindenkinek. 1.8.40: Kínai és koreai dalol:, 19.00: A tudomány úttörői 19.50: Bartók-művek. 21.50: Mi tör­ténik a világgazdaságban? 21.45: Táüczfenc. 22.20: Bartók-kamar.rruű vek. SZERDA Kossuth Rádió: 12.50: Népzene. 15.15: Öperettrészletek. 14.50: Operarészletek, 45.30: Ifjú­sági énekkar, 15.50: Legyőzték a szolgaságot. 16,20: Üzemi műsor, 17.10: Zongoramuzsika, 17.50: A nép szabadságáért. 17-45: Hangverseny. IS.15: Szív küldi. 20.40 :> Beetlroven- hangverseny, 2-2.30: Magyar és szov­jet békedalok. Petőfi Rádió: 15,00: Hanglemezek. 15.50; A földkerekség egynegyeden. 15.45: Szórakoztató' zene. 16.5Ö; A dollár álarc nélkül. 16.45: A daliroda lom remekei. 17.10: Itáliai utazás. 17.40: Falurádió. 1S-00: Verbunko sok — csárdások. 18.40: Vidám hang­verseny. 20.10: Százmillió dollár. — tü-50: Üzemi műsor. 22.10: Táncze­ne. .22-50: Magyar dalok. CSÜTÖRTÖK Kossuth Rádió: 12.50: A nagy hazafi -— Kircv emlékére. 15.15: Szórakoztató zene. 14.15: Gyermekujság. 14.50: Helyt kell áll­ni. 15.50: Muzsika gyermekeknek. — 15-55: Magyar népdalok. 16.1-5: Po­litikai kör. 17.50: Jó munkáért szép muzsikát! 18-00: Néhads-ereg híradó­ja. 19.00: Egy falu — egy nóta. — 20*45: T-idelío — dalmű hangfelvé­telről. 25.25: Állami Népi Együttes műsorából Petőfi Rádió: 15-00 Zenei Újság. 15.50: Gyermekujság. 16 10: Köny- nyü zene. 16.40: Villonról. 17.00: Uj kínai muzsika. 17-40: Falurádió. 1.8,40.: Szív küldi, .19.00: Az ötéves terv nyomában. 19.50: Üzemi mű­sor. 21.30 • A fatimai szűz szemé­lyesen — rádiósyatira. 22.15: Be-et- hoveu-művek. PÉNTEK Kossuth Rádió: 12-50: Tüzoltózenekar, 15.15: Népdalok. — 1445: Szórakoztató zene. 1-5.50: Népdalok. 1740: Erkel művészetéről. 17.55' Hangver«shyz,ene. 19.00: Po­litikai Kör, 20.45. 1945. február io- 21.00: Szimfonikus zene- 22.25: Fő­városi Népi Együttes. 25.10: Szó­rakoztató moszkvai zene. Petőfi Rádió: 15.00: Hires dalok. 15.25: Nemzetközi kérdések. 16-00: Strauss-hangverseny. 17.00: Szív kül­di. 18.10: Beszélő atlasz. 18.40: Énekkar. 19-00: Egy falu — eg.V ná­la. 19.50: Jó munkáért szép nruzsi kát! 20.00- Honvéd Művészegyüttes műsera. 21.50: IVügyfakadás. 21.55: Olasz operaest. SZOMBAT Kossuth Rádió: 12.50: Oláh Kálmán zenekara. 15.50: Sza badságdalck. 1445: Népzene. 14.50: Filmdalok. 16.10: Szovjet napok -- szovjet emberek. 17.10: Zenekari muzsika. 17.50: Falurádió. 18.25: Hanglemezek, 19.00: Egy falu — égy nóta 20.45: Klasszikus opera- áriáin 21 50 Anna Segbers. 22-50 Tánc éjfélig. Pc‘őfi Rádió: 15.00: Kórusművek. 15.40: Sztálingrád alatt* 16.50: Szív küldi. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40: Zenés posta. 18.40; Tánczene. 19-50: Mindenki operája,) 21.50: Dunajevszlüj-vers. 2-2.50: Ma­gyar muzsika. ■VASÁRNAP Kossuth Rádió: S.50; Operarészletek. 9.00: Egy falu —1 egy nóta. 9-50: Zenés fejtörő. 10.50: Békeműsor. 11-25: Mai szovjet mu­zsika 15.00: Fülemüle mind ezt fúj­ja. 14.15: Üzemi műsor. 14.45: Ope- rctfcrészletek. 15.30' Népdalfeldolgo* zások. 16-00: A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága. 16.25: Második fél­idő! 1745: Népzene. 17.40: Kincses Kalendárium. 1.9.00: Szovjet tánci-v ne. 20-20: Rádiójáték, 21.20: Béeth-v ven-művek. 2-2:20: Tánezgne. 25.67: Fővárosi zenekar. Petőfi Rádió: S00: Népdalok/ 8.50: Falurádió. 11.00: Miska bácsi lemezesládája. 12.05: Kinél ól—Bprij- nig. 1-2-50: Életünkről... 15.00: Ope“ rarészletek. 14.00: Zongoramuzsika, 15-00: Kérdezz — felelek! 15.20: Dalok a békéről. 16.00: GyermeV színház. 16-40 n Szív küldi. 17.0Ó; Napsugaras mezők. 17.40: Liszt; Beethoven-kantata. 18 40: Beethove* zenés életregénye. 20.1 i: Hanglem«. 4ek. 21.30: Vié$n népi együttes«* ' műsora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom