Zala, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-25 / 71. szám

Nyitott szemmel a nagyvilágban.., A csoportos beszélgetések sorún rendszeresen ismertessük dolgozóinkkal a nemzetközi eseménye. két. Mulassuk meg a leleplező tényeken keresztül a béke és a háború tábora közötti alapvető különb, reget, az imperialista országok dolgozóinak nyomorúságos helyzetéi szembeállítva a Szovjetunió vezette béketábor dolgozóinak derűs, szabad, harcos életével. Ahol a hahóimra epekül álnak.,. A Tito-bauda adó címén kifosztja a gazdákat. A polgári lakosság­ra kivetett adó 1951-ben 1950-hez viszonyítva 23 milliárd dinárral, 1949-hez viszonyítva 43 milliárd dinárral növekedett. Az adókive­tés oka: a fegyverkezés. Az idei költségvetés 75 százalékát, azaz 210 milliárd dinárt kizárólag a háborús előkészületekre fordítják. Az adóvégrehajtók elárasztják a városokat és falvakat. A mursz- kaszobotai járásban például egy év alatt 210 kisparaszti gazdasá­got ütöttek dobra, — valameny- nyit kulákok vásárolták meg. ★ A görög monarckofasiszla gyil­kosuk amerikai parancsra ismét Beloiannisz elvtárs éleiére törtek. Gyilkos tervüket azonban a dol­gozók nemzetközi szolidaritása is­mét meghiúsította, elhalasztották a halálos ítélet végrehajtását. A harc azonban még nem ért véget A görög hazafiak élete még min­dig veszélyben van. Harcoljunk tovább április 4. tiszteletére tett fogadalmaink teljesítésével is a világbéke o hős harcosaiért I T*r A jugoszláv ipari munkások helyzete egyre tarthatatlanabb. Az amúgy is alacsony munkabé­rekből különböző címeken sokszor a felét levonják, sőt megtörteink, hogy mire az adókat és a bünte­téseket levonják, a munkás sem­mit sem kap fizetéséből. A kop- rivnicai szénbányákban előfordult, hogy egy, 3500 dinárt kereső munkás a hónap végén mindösz- sze 150 dinárt kapott kézhez. Ezek után érthető, miért növek­szik napról-napra a jugoszláv nép forradalmi ellenállása a Tito- bandával szemben, X Növekszik a drágaság Francia- országban. A francia nép árulói egyre nagyobb nyomorba döntik a francia dolgozókat. A kenyér 39, a hús 58, a szappan 35, a szén 32, a villany 24 százalékkal drágult, — a munkabérek ugyan­akkor változatlanok maradtak, * Törökországban a népjóléti mi­niszter közlése szerint a múlt év­ben 800.000 újszülött közül 400.000 meghalt. A Valan című török lap arról ir, hogy orvosi kezelés hiá­nyában évente 200.000 ember pusz­tul el. A népellenes török kor­mányt mindez nem aggasztja, — egy gondjuk van csupán: marad-e elegendő. katona.., ★ Az USA-ban csupán 1951-ben 117.000 textil-, 310.000 gépkocsi­ipari munkást bocsátottak el. Az amerikai tőkések számára a köz­szükségleti cikkek gyártása nem elég jövedelmező, — leépítik gyá­raikat, hogy a hadianyaggyárak­ból annál busásabb nyereséget harácsolhassanak össze, Ahol a hétéért harcolnak«•* A zalai termelőszövetkezetek közül 3 57 tett felajánlást Rákosi elvtárs 60. születésnapja tisztele­tére. A felajánlásaik értéke 000.000 forint, a tiszta megtaka­rítás pedig meghaladja a 303.000 forintot. Április 4. tiszteletére valameny- nyi tszes-nk fogadalmat tett a gyors vetés, szántás elvégzésére, az első negyedévi begyűjtési terv teljesítésére. Máris komoly ered­mények vannak. A vöcköndi tszcs például 417 százalékra teljesítette élöállatbeadási tervét.,. Kövessük példájukat. X A közel két évig Koreában szol­gálatot teljesítő magyar orvosok egyik csoportja néhány nappal ezelőtt hazatért. Dr. Dénes János sebészorvos a koreai nép Önfel­áldozó harcáról többek között el­mondotta. hogy az amerikai gyil­kosok végtelen aljasságukban gyilkos baktériumokkal fertőzött rovarokat szórnak le a koreai csapatok, sőt a védtelen polgári lakosság közé is. Korea népét azonban sem ez, sem a bombá­zások nem rémülik meg. A ro­mok helyett a föld alatt tovább termel a koreai ipar. Az üzemek­ben dolgozó nők és a fiatal 14— 15 éves gyermekek 200—300 szá­zalékra teljesítik normáikat. Mű­ködnek az egyetemek, már ké­szen vannak Korea újjáépítési tervei. A győzelem után Korea szebb lesz, mint valaha, X Megyénk dolgozó parasztsága versenyre hívta ki Somogy me­gyét az 1952. évi begyűjtési és mezőgazdasági feladatok teljesí­tésére. Élenjáró községeink máris eredményesen indultak meg a. versenyben. Pölöske az első ne­gyedévi baromfibeadási tervét 110 százalékban teljesítette. Za- lalövőn a felajánlások eredmé­nyeképpen 5000 tojás, 4000 liter tej került begyűjtésre, Zalaszent- iván hizottsertésböl 111 százalé­kot teljesített. Az állampolgári kötelezettség teljesítése megyénk­ben is egyre inkább becsület és dicsőség dolgává válik... X Az élenjáró szovjet zooíechníkaj (állattenyésztési) tudomány egyre értékesebb eredményeket ér el. A káliningrádí kerület -Molotov" kol­hozában például a sertéstenyésztők 1 anyaállattól átlagosan 27 mala­cot nyertek az etetés helyes meg­szervezésével. az ellések módszeres levezetésével és nem utolsósorban a tenyészállatok kiválasztásával. A mangalica 6—8 malacnál a legjobb feltételeknél sem ad többet. Nevel­jünk helyette fehér hússertést, megkétszereződik jövcdelmtmk. X A népi Albániában az állam nagy gondot fordít a dolgozó anyák egészségére. Amíg 1938-ban egyet, len egy anya- és csecsemővédelmi tanácsadó sem működött, ma már 57 intézmény szolgálja a nép ér­dekeit. 1938-ban 1 szülőotthon volt, ma 86 működik. A tények önma­gukért beszélnek. .. ic A Kínai Népköztársaságban a dolgozó nők egyre nagyobb részt kérnek az épitönmnkából. Az or­szág ipara jelenleg 650.000 nöt- foglalkoztat. A textiliparban a munkások több, mint 60 Százaléka nő —- közülük 1950'ben nagy­számban kaptak kiváló munkáju­kért kitüntetést, A falusi dolgozó asszonyok szintén 70—80 százalék­ban vesznek részt a mezőgazdasági munkákban. Magában Liaotung tar­tományban 3096-ra rug a mezőgaz­dasági éfmunkásnök száma. Amíg Amerikában a férfiaknak sem jut munka, a béke országaiban éppen az a főgond, hogyan tudják a nők bevonásával megszüntetni a mun­kaerőhiányt. .. „ Fostiulkossunk többet a munkavédelemmel Ha körültekintünk megyénk üze­meiben, megállapíthatjuk, hogy nem mindenütt tartják be a munkavé­delmi törvény utasításait. Legtöbb tizemben a vállalat és a művezetők itizedren-dü kérdésként kezelik a munkavédelmet, megfeledkezve ar. ró!, hogy nálunk legfőbb érték, az ember. Üzemi szakszervezeteink sem látják eléggé a munkavédelem felbecsülhetetlen fontosságát, ho­lott ez a tervteljesités velejárója. A tervet csak úgy teljesíthetjük, ha 'biztosítjuk a munkavédelmet, ha a dolgozó a munkahelyén teljes biz­tonságban érzi magát. Vállalatvezetőink és művezetőink gondoljanak arra, hogy a mi mun­kánk nem a profitért, hanem a szo­cializmus építéséért folyik. Mi ■azért teljesítjük tervünket, hogy a dolgozóknak szebb életet biztosít­hassunk, éppen ezért fokozott gon. dot kell fordítanunk dolgozóink testi épségére, a balesetek elhárí­tására is. A kapitalistáknak nem volt fontos u munkavédelem. A munka- nélküliek tízezrei vártak arra. hogy valahol munkált kapjanak. Ha egy- egy dolgozó baleset, vagy betegség folytán kiesett a munkából, százak jelentkeztek helyette. Szocializ­must cpítö államunknak minden «gyes becsületes dolgozóra nagv szüksége van. Ezért kell minél na­gyobb ^ondot fordítanunk arra. hogy a műhelyek levegője egészséges lé­gyen s a munkahelyekről ne hiá­nyozzanak a munkavédelmi beren­dezések, A kapitalista csak akkor hasz­nált gépet, ha az kífízetöbb volt számára, mint az aránylag túl ol­csó emberi munkaerő. Mi azért ké­pesítünk, hogy a munka termelé­kenységét növeljük és dolgozóink munkáját megkönnyítsük. A vállalatok vezetői többet fog­lalkozzanak a Munka Törvény- könyvével, hogy tisztában legyenek azzal, mit kell lenníök a munkavé­delem érdekében. Törvényeink, rendelefeínk, munkavédelmi rend­szabályaink kötelezik vállalatveze­tőinket, a vállalatok igazgatóit a munka biztonságának és kedvezőbb egészségügyi feltételeinek megte­remtésére. A Munka Törvényköny­ve előírja, hogy az újonnan épült üzemeket és gyártásra kerülő gé­peket a szakszervezetnek már elő­zetesen ellen kell őriznie, hogy azo. kát a biztonságnak megfelelően ké­szít ették-e él? A február 3-án Zalaegerszegen megtartott munkavédelmi konferen­cia azért vált szükségessé, hogy a fennálló hiányosságokat kijavíthas­suk. Sajnos, a vállalatok igazgatói, a főmérnökök, mérnökök nem tar­tották kötelességüknek a megjele­nést. Közönyük kihat az üzemekre, ahol lépten-nyomon találkoMra^nk a munkavedelem hiányosságaival. A vállalatok igazgatói, mérnökök, művezetők és a szakszervezet ak- tivái oktassák rendszeresen a dol­gozókat, főleg az" uj munkásokat. Ismertessék velük a munkavédelem elemi szabályait. A példák azt mu­tatják, hogy a balesetet szenvedő dolgozók 60 százaléka uj munkás. Ez azt jelenti, hogy az üzemben nem foglalkoztak eléggé az újon­nan niunkábalépőkkel, nem. oktat­ták ki őket a munkavédelemre. Sztálin elvtárs azt mondta: — ,A ■ egnagyobb tőke az alkotó erő. ma­ga az ember“. Ezek a szavak ve­hessék az üzemek igazgatóit és a műhelyek művezetőit a munkavé­delem terén mutatkozó hiányossá­gok megszüntetésére. Szőke Györgyi BÉKE MOZGÖ NAGYKANIZSA Keddtől—osütörtökÍQ ARANY CSILLAG LOVAGJA Z A L A. A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felo lös szerkesztő: Szántó Jenő. — Felelős kiadó: Darabos Jván. — Szerkesztősé": i’pers <“r, Kossuth Lajos utca 'el 2úü. Nagykanizsa, Zrínyi M-u 'Ki. Tel- ti — Kiadóhivatal- Zaláékor ■zeg, Széchenyi tér 4 Tel IS3 Nag» Kanizsán Zríuyi-u 39 Tel- 15- 50. - Készült a Vasmepye NvomdébaD S201D hat hely v Kossuth L. u. ü Tel. 35, — Felelős vezető': Hegedűs Gyula. SPORT Z. \ őrös Meteor—Papai Vörös Lobogó 3:1 (2:0) Az első percek tapogatózással telnek el, majd a hazai csapat len­dül először játékba és á 14. perc­ben megszerzi a vezetést, A gól után is a hazai csapat marad tá­madásban. Mindkét oldalon sok hi­ba csúszik a leadásokba. A 28. percben Besenvei 30 méteres Sza­badrúgását védi nehezen Molnár, ellentámadás során pedig Zsidó lö­vése csattan a kapufán. A 29. perc­ben Perlaki—Kerkaí—Eller a labda útja. A zalaegerszegi középcsatár hirtelen fordulattal lövöhelyzetbe hozza magát és mintegy 30 méter­ről váratlanul a bal felső sarokba bombáz, (2:0 a A- Vörös Meteor ja­vára). A két gólos vezetés erősen felrázza a pápaiakat, nagy erővel küzdenek és a 40. percben csatár­soruk eredményes lesz. Cser 35 mé­teres szabadrúgásánál Molnár rosz- szuí fogja a labdát és a szemfüles Rauch közelről a jobb felsősarokba csőrözi. (2:1) Röviddel utána fél­idő. A második félidőben a kezdés rtán már a 2. percben gólt ér cl á Z. Vörös Meteor. A 16-o-son belül Kassai kezét érinti a labda. Perlaki áll a 11-esnek és laposan a balsa« -okba lő. (3:1 a Z. Vörös Meteor javára.) Erősödik az iram és ke­ménnyé válik a játék. A Z. Vörös- Meteor lendületesen támad, Egy­másután 3 szöglet jelzi a hazai fö­lényt. A 27. percben a középcía- 'ár helyére húzódó Perlaki fakép­nél hagyja a védőket, már csak Fendrik kapussal áll szembe, de közelről nagy erővel kapu fölé lő. (A mérkőzés legnagyobb helyzete volt.) Az utolsó negyedórában a hazaiak már inkább védekeznek, A Pápai Vörös Lobogó nem adja fel a küzdelmet, a mérkőzés befejezé­se előtt nagy erővel támad, de az eredmény már nem változik. Nagykanizsa város mezei futóversenye nagyszerű küzdelmet és jó eredményt hozott Vasárnap délelőtt, siép időjárás mellett, mintegy 60 versenyző rész­vételével rendezték meg a Nagyka­nizsai Bányász Vár-uli sporttele­pén Nagykanizsa város mezei ver­senyét, A verseny nagyszerű küzdelmet hozott és jó időket. A versenyt az összes versenyző végig futotta. Felnőtt férfi: 1. Kálovics Nagy­kanizsai Bányász 2.55, 2. Szilajka Nagykanizsai Bányász 2.56,5. — If­júsági férfi: 1, Vass Nagykanizsai Bányász 2.55,8, 2. Láng Nagykani­zsai Bányász 2.56,6. 3. Szabó Nagy« kanizsai Bányász 2.56,8. — Serdü­lő férfi: 1. Pintér Nagykanizsai Bá­nyász 2.56,4, 2, Balázs Nagykanizsai Bányász 3.08, 3. Bánovícs Nagyka­nizsai Bányász 3.08,3, 4. Rákos Nagykanizsai Bányász 3.08.4. •—•• Serdülő női; 1. Csanádi Nagykani­zsai Bányász 1.30, 2. Harasztos II. Nagykanizsái Bányász 1.31,, 3. Kő- falvi Nagykanizsai Bányász 1-33,5, N. Lokomotiv—Pécsi Vörös Lobogó 2:1 (1.1) Az első percek váltakozó tárna, dásokkal kezdődnek. A 4. percben szögletet érnek el a pécsiek, Az erős szélben komoly játék egyik fél részéről sem alakulhatott ki. A 10.. percben megszületik az első hazai gól. Sulák szalad el a labdá val, Horváth elé ad, ez középre ad­ta a labdát Kovácsnak, aki öt mé­terről a hálóba vágja. A gól után felélénkül a játék, A pécsi csapat sorozatos támadásokat vezet, A vendégek egyetlen gólja a 25. perc­ben születik meg. Egy rossz haza- adás következtében szögletet érnek el a pécsiek. Katies íveli be a lab­dát és a befutó Rákóczi a jobb­felső sarokba fejel. A gól a hazai csapatot láthatókg letörte, míg a vendégek sorozatos támadásokkal válaszolnak. Az első félidő a pé­csiek támadásával ért véget. A szünet után a kanizsai együt­tes támadásai jellemzik az első MEGYEI BAJNOKSÁG Z. Bástya—Z. Dózsa 4:1, Z. Épí­tők—Z. Lokomotív 6:0. Kosárlabda: Z. Vörös Lobogó— N. Petőfi 110:40. N. Lokomotív— Z. Fáklya 55:30. Női: Z. Lokomo­tiv— Bázakerettyei Bányász 56:18. Z. Bástya—N. Építők 36:34. perceket. Ellentámadások során Dara lövése száll a kapa mellé. A 33. percben Müller rosszul találja el a labdát, ami Petrovaihoz kerülj aki azonban mielőtt az földet érne, a kapunak háttal állva remek hú­zással a hálóba vágja. 2:1 a nagy­kanizsai Lokomotív javára. A. mér. kőzés hátralévő perceiben a pécsi csapat támadott többet, de ered­ményt már egyik csapat sem ért el. X N. Építők—Felsőrajkj * Állami Gazdaság 2:0 (1:0). . N. Lokomotiv—Lovászi Bástya 2:0 (2:0).­N. Építők—Felsőrajkí AGSE if­júsági 7:1 (3:1). X Kosárlabda eredmények: N. Épí­tők—Zalaegerszegi Bástya női 44:22 (24:12). Zalaegerszegi Bástya—N. Építők férfi 38:38 (17:13). A 13 TALÁLATOS SZELVÉNY: 3. 2, 2, 2, 1. 1. 1, x, x, 1, 1, x., ISMÉT SOK NYEREMÉNY A totóban a hétén 70-en értek el telitalálatot. 2700 forint nyeremény­nyel. 11 találat;» 613 pályázónak volt, ezek 170 forintot nyertek. 10 talála- tos szelvény 4798 akadt, egyenként 23 forint nyereménnyel. Pártliircli Értesítjük a városi, üzemi és alapszervezeti sajtófelelösöket és aktívákat, hogy szerdán, 3ő-án este összevont sajtófelelös érte­kezletet tartunk a városi párt- bizottság helyiségében. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. VÁROSI SAJTÓBIZOTTSÁG Za­laegerszeg. * Értesítjük a városi, üzemi és alapszervezeti sajtófelelösöket és aktívákat, hogy kedden (25- én) este 6 órakor összevont saj- tőfeleló's-értekezletet tartunk. Kérjük az elvtársak pontos meg­jelenését. Városi Sajtóbizottság, Nagykanizsa Olvasd 70M6GeP/r 'V*=z/W CG ész * Za/aege+íhm* ALKUM ADUHOZ REMEK KÉSZRUHA KIRAKATAIT

Next

/
Oldalképek
Tartalom