Zala, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-20 / 67. szám
Fokozódó tiltakozások a b&ktériumháboru ellen A világ dolgozói között fokozódik a tiltakozás az amerikai agresszorok baktériumhaboruja ellen. A Szovjetunióban tovább folynak a tömeggy ülések, amelyeken a dolgozók felháborodottan bélyegzik meg az intervenciósokat. A leningrádi Kirov-gyárb: .n Alelcszcj Bajkov a hengerműhely művezetője azt a meggyőződéséi fejezte ki, hogy a Béke Viiágt&náes meg tes zi a szükséges rendszabályokat az emberiség megmentésére. Az Örmény Köztársaság tudo- mádyog akadémiája, a Szovjetunió orvostudományi akadémiája fcrtoft tiltakozó gyűléseket. A Romén Népköztársaság ütemeiben és gyáraiban a dolgozók felháborodottan adnak kifejezési tiltakozásuknak. A temesvári Electromotor villamossági gyárban a román, rar gyár és német nemzetiségű munkások határozót, tan tiltakoztak a buktériumíegy- ver alkalmazása ellen. A délfrcimfiiaországi Cannes város vezetősége az ENSz.hez intézel f tiltakozó táviratot. — A nyug at bengál iái. békeb izot 1 ság felhivta az indiai népet, követelje a baktériumfegyver alkalmazásáért felelős személyek megbüntetését, — Az ausztráliai Brisbaneban a Giardián cimii lap arról ir. hogy a jelenlegi ausztráliai kormány is felelős az amerikaiak gaztet- fejér'.. mert a Men-zies-korm^ny is küldő t csapa'okat Koreába. A Magyar Jogász Szövetség az ENSz.hez intézett tiltakozó táviratán.« hangsúlyozza, a nemzetközi egyezmények kifejezel ten híják a bak1 ériumfegyver alkalmazását. A távirat kéri az ENSz titkárságát, tegyen haladéktalanul intézkedéseket az egész emberiséget fenyegető súlyos bűncselekmény további elkövetésének megakadályozására, s a tömegpusztító fegyverek alkalmazásáért felelős személyeket nemzetközi bíróság élőit von. jn felelősségre. MajtyurorsxágFai érkezik a Komszomol kisidöttHégre A DISz Központi Vezetőségének meghívására március 21-én Budapestre érkezik a Kottszomol küldöttsége, A küldöttség vezetője Szemicsasznij, a Komszomol Központi Bizottságának titkára, tagjai: RoZon, a Komszomol Központi Bizottsága parasztlfjusá- gi osztályának vezetője és Ablo- va, BjelorussZial Komszomol Központi Bizottságának titkára. Sztáltn-diiat kapott Szörényi Imre magyar orvostuclös A Szovjetunió ffiíniszteftanácsia Sztálin dijjal tüntette ki Szörényi Imre mágyar orv adu dó A. A Szovjetunió minisztertanácsa az orvostudomány területén ötvenezer ru' bőles III. fokozata Sztálin díjban részesített egy munkaközösséget, amelynek tagjai között ott van a magyar Szörényi Imre is, a biológiai tudományok doktora, A munkaközösség uj gyógyászati készítményt dolgozott ki és vezetett be az orvosi gyakorlatba. Kim Ir S?en elvtárs fnpiüa a Denintikas jászok Keazetiázi Szive sí jé.isi oizallsipt Kim Ir Szén elvtárs, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke Phenjanban fogadta a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének bizottságát. Hangsúlyozta, hogy a bizottságnak koreai tartózkodása alatt alkalma nyílt meggyőződni az intervenciósok gaztetteiről, A felszólalásokban a bizottság tagjai elmondották: a tör. ténelesaben egyedülálló gaztetteket követtek el az amerikai imperialisták s a tények arról tanúskodnak, Hogy szörnyű cselekedeteikké] ki akarják irtani a koreai népet. Kim Ir Szén elvíárs befejezésül hangsúlyozta r a világ népeit meg kell győzni arról a veszélyről, amelyet az agresszorok jelentenek számára, s akkor meg tudjuk fékezni az agresiszorokat. Az amerikai hadsereg n baktérium fegyverek kel kísérletezik — írja es,y amerikai Lap New-York (TASzSZ) Az amerikai hadsereg tevékenyen kísérletezik ä fc akt éri u m í e gy ver e k kel. Ez derül ki az United State3 News And World Report legutóbbi számában megjelent beismerő cikkből is. A lap megírja, lehet mesterséges eszközökkel bubo, pestis járványt okozni, még pedig úgy, bogy repülőgépről fertőzött rovarokat dobnak le. Az amerikai hadsereg a második vi. ’-ágháboru eleje óta foly'at ilyen irányú kísérleteket és a lap szerint egy Maryland áű-mbeli bakteriológiai laboratóriumban most is több mint négyezer kutató dolgozik. A lengyel kormány jegyzéke az USA kormányához Varsó (Bapj. A Lengyel Köztársaság külügyminisztériuma jegyzéket juttatott cl az Egyesült Államok varsói nagykövetségéhez, A jegyzék rámutat, hogy Németország amerikai övezetében mindmáig erőszakosan visszatartanak sokezier lengyel gyermeket, akiket annakidején a hitleri fasiszták hurcoltak el Lengyelországból, A szülők erőfeszítései —- írja a többi között a jegyzék —- és a'lengyel hivatalos szervek lépései, amelyeket annak érdekében tettek, hogy az amerikai megszálló hatóságok hazaengedjek a gyermekeket, nem jártak eredménnyel. A jegyzék a leghatározottabban tiltakozik az USA nyugatnémetországi haltóságainak e magatartása ellen és a legerélyesebben követeli, hogy a visszatartott gyermekeket azonnal engedjék haza szüleikhez Lengyelországba. (MTI) A jugoszláv koraáoy u’abb 85 görög gyermeket szolgáltatott ki a monarcboíasisztákuak Szófia (BTA), A Hellas Press Hírügynökség értesülése szerint Szalonikí városába 85 görög gyermekből álló újabb csoport érkeze^ Jugoszláviából. Ezek a gyermeke« görög demokraták gyermekei, aki' két a Tito-banda most kiszolgálhat az athéni monarchofasísjítáknak. A gyermekeket a görög hatóságok azonnal az úgynevezett „különleges átnevelési intézetbe“ irányították. Ez a tény maga elegendő annak bizonyítására —* hangsu- lyoziza a Hellas Press —, hogy 'miért csapnak a monarchofasisz- ták olyan nagy lármát a görög demokraták gyermekei miatt. Nyilvánvaló, hogy a inonarchofasiszták kezükbe akarják kaparintani ezeket a gyermekeket, hogy „különleges“ börtönökbe és a gyermekek számára berendezett koncentrációs táborokba zárhassák őket. Egyre nagyobb nyomorúság és éhség a jugoszláv dolgozók osztályrésze Moszkva,, A Za Szociaiiszticiiku Jugoszláviju cimii tap megírta, hogy a belgrádi hatalombítorlók li'pihb kegyetlen támadásokat ín" feznek a dolgozók éllen. Tovább csökkentik a dolgozók amugyís alacsony alap- és reálbérét, az élei. miszerek áfa ugyanakkor állandóan emelkedik. A végsőkig kifosztott pa. ra»zt*ágnak már nincsen áruja, t.tát a városi piacokra víhtítnck. „Exportálni, minél többet exportálni“ — ez a Títe-baada jék&ava,. A legfontosabb élelmiszereket külföldre szállítják. IlymódoUnern csoda, hogy amint azt. a „Vjesnik“ cimü titoisía láp is elismeri - - a hús, a zsír, és más élelmiszerek fogyaszt ása egyre csökken. A tifois- ta sajtó kénytelen bei-merní, hogy a dolgozók ellátása ma fnég fősz- szabb, mint a jelvrendszer ideién S mindez még mindig nem elég! Titoék bejelentették, hogy „a fogyasztás további csökkenés* várható*. Koreai ftadíiíleitlés A néphadsereg ferarancsnok- sága jelenti, hogy a fronten lényeges változás nem tör1 ént, az egyes szakaszokon helyi jelentőségű harcok folytak- A keleti arcvonalfzakaszon as ellenség tüzérségi tűz és légibombázás támoga ásával támadásba akart átmenni, azonban a néphadsereg egységei visszaverték a támadást. Az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek három gépet lőttek le. Katolikus egyházi vezetők távirata az ENSz-hez .Egyesült Nemzetek Szervezete Lake Succes. A keresztény erkölcs értelmében minden baktériumháborut tilosnak tartok és elítélem. akár Koreában, akár bárhol másutt alkalmazzák. Dr. Czayik Gyula egri érsek az egri főegyházmegye metropoli- túja“. ★ ,Az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Tekintettel arra, hogy a tömegpusztításra alkalmas fegyverek használata s igy a baktériumok is az emberiesség és a keresztény erkölcs ellen van. a magam részéről is nyomatékosan kérem a koreai és az északkelet- kinai eseményekkel kapcsolatban nevezett fegyvereknek eltiltáséi. B a dalik Bertalan veszprémi püspök.1’ ★ „Egyesült Nemzetek szervezetének. A keresztény erkölcs és az emberiesség legelemibb követelményei teljességgel és minden körülmények között kizárják a tömeggyilkolásra és békés polgárok éle- tének elpusztítására alkalmas fegyverek használatát, ezek között nem utolsó sorban a baktériumfegyver alkalmazásátEzért úgy a keresztény erkölcs, mint az emberiesség szellemében elitélem. hogy az Egyesült Államok ezt a fegyvert a koreai háborúban alkalni.azzák. dr. Dudás Miklós hajáudofcgi görögkatolikus püspök. ■— AZ INDIÁI szocialista párt rendkívüli pártkongresszus összehi. vasát rendelte el. Erre az készletté, hogy a választáson elszenvedett veresége és a jobboldali vezetőség amerikai-lakáj politikáin következtében a pártban több olyan csoportosulás keletkezett, amely a párt politikájának módosításai követeit. SZELES IDŐ Várható időjárás: kevés felhő, valószínűleg csapadék nélkül. Élénkülő északkeletí-kelet] szél. Erősebb éj [Szakai fagyok. A nappali hőmérséklet alig változik. Március 20-án, caütör ökön a várható napi középhőmérséklet az ország egész területén 4 Celsius fok alatt leszCsütörtök, 1932 műre. 20, Befejeződtek az NDSz végrehajtóbizottságának tanácskozásai A Nemzetközi Diákszövetség végrehajtóbizottsága kedden délután folytatta tanácskozásait. A délutáni ülésen beterjesztett határozati javaslatokat tárgyalták. AZ NDSz 1952. évi kulturális és sporttevékenységével kapcsolatos határozati javaslat kimondja: —- figyelmébe ajánlja az NDSz titkárságának és a diákszer. vezetéknek, még nagyobb tevékenységet fejtsenek kt a diákok kulturális és sporttéren folytatan dó együttműködésének további fejlesztésében, folytassák szélesebb keretek között a kölcsönös látogatás sok megszervezését nemzetközi és nemzeti dláktáborozá- sokat és sportversenyeket rendezzenek. Áz 1952-es szünidő során nagyobb kulturális tevékenységet fejtsenek ki a nemzetközi egyetértés és a béke jegyében. A diákok vegyenek tevékenyen részt a béke- bizottságok munkájában, nyújtsanak segítséget és támogatást gyarmati és függő országok nagy nehézségekkel küzdő diákjai számára, kulturális és sporttevékenységük fejlesztése érdekében. Határozatot fogadott el a bizottság az NDSz kiadványainak Frauciaországbeli terjesztési tilalma ügyében is. Ebben erélye sen tiltakozik a francia hatóságok betiltó határozata ellen, felkéri az UNESCO-t vizsgálja meg az ügyet és tegyen meg minden intézkedést, hogy az NDSz kiadványainak franciaországi terjesztési tilalmát visszavonják. Foglalkozott ezután a bizottság a diákság egységének * és . a megrendezendő egység konferencia tervének kérdéseivel. Az ezzel kapcsolatban hozott határozat megállapítja, hogy a mostani ülés a széleskörű egyetértés jegyében folyt le. Kimondja a határosat, hogy helytelennek tart bármilyen olyan uj, az NDSz-szel vetélkedő nemzetközi diákszervezet létrehozását, amely csak a diákmozgalom ellentétes csoportokra való szakításához járulhat. Ezért felhívja a világ valíumeny- nyl diákját, tömörüljenek egységbe és fejezzék kt ismét támogatásukat az NDÖz alapszabálya iránt. A bizottság ezután örömmel elfogadta a Román Dolgozó Ifjúság diáktagozatának meghívását, hogy az NDSz tanácsának legközelebbi ülését Romániában tartsák. A bizottság végül a koreai és a kínai tagszervezeteinek kérésé- ro megvitatta azt a kérdést, hogy az amerikaiak^Soreában és Észak- kelet-Kinában bakteriológiai fegyvereket alkalmaznak. Az ezzel kapcsolatban hozott határozatban a Nemzetközi Diákszövetség végrehajtóbizottsága kifejezi legnyomatékosabban ellenzését a bakteriológiai fegyver bárminő használatával szemben. Felháborodott tiltakozást jelentenek be ellene és kijelentik: bűn ez az emberiség ellen, megsértése a nemzetközi megállapodásoknak és nyilvánvaló visszaélés a tudomány eredményeivel. A bizottság éppen ezért felhívja a világ diákjait, fokozzák erőfeszítéseiket, hogy azonnal véget- vessenek ezeknek az embertelen cselekedeteknek. A határozat egyben felhív minden diákot. Fokozott erőfeszítéssel küzdjön a koreai fegyverszüneti tárgyalások sikeres befejezéséért. A bizottság a határozati javaslatokat egyhangúlag elfogadta. Az ülés végén Josef Grohnían, az NDSz elnöke bejelentette, hogy lemond elnöki tisztségéről, A lemondást a bizottság tudomásul vette és Bemard Bereanut, az NDSz román titkárát bizta meg az ügyvezetői elnöki teendőkkel. Ezzel a NDSz végrehajtóbizottságának ülése végétért. A begyűjtési minisztérium jelentése a begyűjtési verseny állásért! A hizöttsertés begyűjtési ver-19. Győr, 10 Vas, 11. Borsod, 12, seny állása: 1. Heves, 2, Szabolcs, I Szabolcs, 13. Hajdú, 14. Pest, 15. 8. Komárom, 4. Pest, 5. Borsod, | Heves, 16. Veszprém, 17. Bács 18. 6. Fejér, 7. Hajdú, 8. Békés, 9. Nógrád, 10. Csongrád, 11 Tolna, 12. Szolnok, 13. Baranya, 14. Zala, 15. Bács, 16, Vas, 17. Somogy, 18. Győr, 19. Veszprém. A vágómarhabegyüjtési verseny állása: 1. Borsod, 2. Szabolcs, 3. Tolna, 4. Komárom. 5. Heves, 6. Hajdú, 7. Győr, 8. Békés, 9. Szolnok, 10. Zala, 11. Vas, 12. Veszprém, 13. Somogy, 14. Csongrád, 15. Bács, 16. Pest 17. Fejér, 18, Nógrád, 19. Baranya. A baromfibegyüjtési verseny állása: 1. Szolnok, 2. Békés, 3. Csongrád, 4. Zala, 5. Somogy, 6, Tolna, 7, Komárom, 8. Baranya, Nógrád, 19, Fejér. A tojásbegyüjtési verseny állása: 1. Csongrád, 2. Békés, 3. Szolnok, 4. Baranya, 6. Heves, G. Pest, 7. Hajdú, 8. Bács, 9. Fejér, 10, Somogy, 11. Tolna, 12. Zala, 13. Győr, 14. Komárom, 15. Vas, 16. Borsod, 17. Szabolcs, 18. Veszprém, 19. Nógrád. A tejbegyiijtés rangsora: 1. Szabolcs, 2. Fejér, 3. Tolna, 4. Borsod, 5, Veszprém, 6. Heves, 7. Csongrád, 8. Nógrád, 9, Vas, 10. Győr, 11. Hajdú, 12. Pest, 13. Zala. 14. Békés, 15. Szolnok, 16. Baranya, 17. Komárom, 18. Bács, 19. Somogy. IteiMlelct a korai vetési! szántófc’öUli növények vetési liatáridcjének újabb megállapításáról A kedvezőtlen időjárás sokhelyütt megakadályozta hogy a. korai vetésű tavaszi növényeket — mák, tavaszi búza. boráé, olajlen, rostién (Alíöldöh) lencse, bükköny, hagyma és füvesheré. aék —- a földművelésügyi miniszter február 15-1 rendeletében előirt határidőig elvessék — ezért a földművelésügyi miniszter most kiadott rendelőjében a/< ezeknek a növényeknek az elvetésére országoson megállapított végső határidőt. 1952 március 10. helyett március 31-ében állapitól* a tneg. Rendelet a burgonya beadási kötelezettségnek uiburgonyávai való teHositósérői A begyüjíé«! miniszter most kiadott rendelem értelmében uj- burgonyát m 1932—53 évi burgo. nynbeadási kötelez©' íság j el Etetésé re 1952 május 15. napjától kezdve leheí beadni. A megyei begyüjtőválhda'nak v*-gy a földmű vesszővé?: kezeinek május 15. Után „b‘‘ vételi jegyre átadó t ujbürgonya a termelő 1952—53. évi burgóüyabeadási kötelezettségének teljesité&éba beszámít. Ujburgomyáként csak korai fajtájú. teljesen ép. egészséges, ez | idénynek megfelelő nagyságú, de * legalább kéj és fél centiméteres átmérőjű föld- és hctfliökrtieníes legfeljebb az átadást megelőző napon szedett burgonyát lehet beadni. Az ujburgonyáí a begyűjtési rendeletben meghatározott áfszámítási kulcs buzaérié- lo szerint kell a beadási kötelezet ség teljesítésébe beszámitani. A bó.doU ujburgonyáért a termelőnek az,Országom Térvhiva'al elnöke állal külön megállapított ujburgonya-árat tói kifizetni.