Zala, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-14 / 37. szám

A Göeseji Museum felhívása Zalaegerszeg dolgozóihoz A. zalaegerszegi Göcseji Mu­zeum munkája a teli hónapokba részben az eddiyi gyűjtött unyag tudományos feldolgozására. rész­ben pedig Zalaegerszeg város te­rületén folytatandó gyűjtésre szorítkozik. Utóbbi „endeten szá- ■mii un!; u zalaegerszegi dolgozók megértő támogatására, azért rö­viden vázoljukhogy milyen té­ren tudnának a mitZeum segít­ségére lénia. Mindazt a muzeális érdekű anyagot összegyüj.eni kívánjuk Zalaegerszegen, mely különben is gyűjtési körünkbe tartozik és al­kalmas arra, hogy az állandó fej­lődést, a legrégibb időktől nap­jainkig szemléltesse. Télied: gyűjt­sük össze: 1. Néprajzi, parasztság álfái készítet: és használt tárgyakat­3. Természettudományi anya­got' Korábban Zalaegerszeg ha. Öárában több helyen is talállak ősdlb.tcsontokat (mamut sb.) pl az (dsőerdoi tpglatmár földmun­káinál, Göcseji tájakról készített festményeket és fényképfelvétele kei ugyancsak köszönettel f°9a- dunk, 3. Régiségeket: különböző ko _ rr'khn.vf, élt haszon'-<• tárayait Megemlítem az ui ka- számira, helyén, unlamint Nesze, lén előkerült, de sajnos jórészt jel is dűli nénvándorláskori és magyar középkori temetők gaz­dag leletunyaqát, valamint 194a ben az állomáson szétbombázott vasúti szerelvény elkallódott ré­gészen anyagát. 4. Képzőművészeti anyag: fest menyek, szobrok, s'b- Ar megyei és városi tanács hathatós támo­gatása folytán a Göcseji Muzeum értékes kénzőmüvészeti alkotó, sokkal ~ főleg festményekkel —- gyarapodott. Elsősorban azok­nak a képeknek összegyűjtése len ne kivána os, melyek a korábbi Zalaegerszeg el ábrázoljál:, hogy azokon keresztül bemutathassuk városunk fejlődését. 5. Történeti anyag. A hűlöm bűző korok és fontos történed események (például: törökvilág, parasz:háborúk, Rákóczi féle fel­kelés, ÍSÍS as szabadságharc, 19'19-és tanácsköztársaság. sfoÁ emlékanyagát upuancsak futtas­suk el a múzeumba, hoqy vá vcsunk szerepét ezekben _ az eseményekben a tárgyak seaitsé­géuel szemléltetni tudjuk. G. I par tör. éneid emlékek. Vé­gül. de nem utolsósorban cmli. fim ezt a kutatási területet, ahn. nan gazdag anyag előkerülése re­mélhető. Városunk fejlett kis. : par ml rendelkezett.... 4 különfé­le iparágak céhekbe joiűÖndtck- Zalaegerszegen kilenc, céh műkö­dött, ezek közül a csizmadia és a szabócéh volt hires. Az eger. szegi kisipar, wrágzó céliétej em­lékanyaga vészben elkallódott, részben azonban még ma is meg­található az egykori iparosok mai utódainál. akiket ezufin is kérünk, hogy juttassák el leg., méltóbb helyére, a zalaegerszegi múzeumba náluk lévő alábbi tár­gyakat: a) Céhemlékek: zászlók, láda, korsó, pecsétnyomö, behivótábla, iratok, stb. b) Szerszámok: a különféle ipar ágak főleg régibb, de újabb darabjai is figyelembe jönnek. A zalaegerszegi gyűjtésben ==• melynek első szakasza folyó év •március ól ig tart, számítunk Za- fiegerszeq dolgozóinak támogatá­sára, hiszen a gyűjtés Zalaeger­szeg érdekeli szolgálja, mivel a múltban kallódóid értékes anya. qo-t most — pártunk hcnlha ös íámogatása folytán — módunk­ban áll megmenteni, tudományo­san feldolgozni, kiértékelni és azt kiállításon, városunk fejlő, dcsére vonatkozó ismeretek for­májában dolgozóinknak vissza­adni. Számítunk a KlOSz, a cnu Zeúlis értékű tárgyakkal rendel­kező kisiparosok és egyéb fog­lalkozásúak megértő támogatá­sára. Számítunk a tanulóifjúság­ra, főleg a tárgyak felkutatásá­ban, Kérjük, iioqy az iskolák, valamint azokon belül az egyes ősz ályok indítsanak versenyl a kutatás sikere érdekében Meg jegyzem, hogy bár elsősorban ajándékozás révén kívánjuk gyűj­teményünket gyarapítani, az éríc­7-csebb tárgyaknál a méltányos áron való megvásárlás is lehetsé qes. a kimaqasló eredményekéi elérd gyűjtőket megjutalmazzuk. A várostörténeti anvan qyü’dó­sé vei kapcsolatos bármely prob­lémában a Göcseji Muzeum (Marx fér 1.) vehetője készséggel ad fel­világosítás1, SZENT MIHÁLYI IMRE mmeumvezciő­19Í3 ben, Prágában a német megszállók elitéinek az 5l3-as vo nat személyzete közül három dől gozőt Beránt, Kafkát és Vodá kof. akik a fokozod1 háborús ve­szélyek közepette szubotázskisér- lefip hajtottad: végre a nagy né­met birodalom cllcn.‘‘ Prágában a földalaid harcoló vasutasok csoportja a pár: részé. tői küldött vobbanó-anyagszál. Rimányi várja Pardubice vidéki városkából. A két csoport kö­zött az összeköttetést Ruza tart­ja fenn Elutazik hegy Berka vendéglőssel megbeszélje a szál­lítási időpontot. Feladatát telje­sítve megérkezik Prágába, de már az állomáson egy raj aütes- szerü razzia alkalmával a Gesta­po fogságába esik. Hamis iga- Zolvánuai miatt 'fi tartóztat jók és elszállítják a rendőrségre, Ruza ott összetalálkozik Dönnert Qes. tapo ‘anácsossaj cki nem régen a férjél Jikvidálla“, A tanácsos arra akarja rábírni, hogy árulja el Cserpákot, a földalatti mozga­lom vezetőjét, a Gestapo főnök azt az utasítást adta Dünnertnek. hogy élve, vagy bárhogy, de cl kell fognia Csernákol, s ha ez si. kerül, úgy Idtünfp.tést kap, ha nem, akkor kiküldi a frontra. A kihallgatás utald kenyctlen kín­zásokkal igyekszik Dünner i valló, másra kényszeríteni Ruzát, dr eredménytelenül A fiaoy minden megpróbáltatás ellenére megőrzi titkát és nem árulja cl a Sejtet. Ruzát a hrh°d pékár, nai börtönbe szál "'jók. Donnert csődhez folyamodik- Ruza bŐrtöncellájába küldi e’ ttMfik női hernyójukat, Herdál­CS A D A Csehszlovák f ilm Anna Novúková álnév alatt, aki politikai fogolynak álcázza magát ’s arra örekszik, hogy be}érköz. zél: rabtársa b'Zalmába és meg tudja tőle a Csernál: csoportjá­val kapcsolatos adatokat. A két asszony a fogságban megbarát­kozik egymással és Ruza egyre bizalmasabb lesz hozzá. Bár óvatos, de még nem eléggé ta. pasztáit és iqy nem isméri fel Her:a igazi szerepéd így törté, nik meci azután az, hogy Anna kiszabadulásakor levelet kühl ve­le elvtársainak Pardübicébe, A sejt tagjai régi cs fi pusztait elv. társal:. akik ismerik az ellenség aljas módszereit. Az Anna által levélben kéri találkozás gumim breszt bennük és igy először Ruza lakására mennek, ahol meg. tudják, hogy a Gestapo csapdát koszit?.A számukra- Ruzát újabb kihallgatásra kéri a tanácsos Egyedül hunyja a szobában, alkalmat ad neki arra, hegy az aszalón lévő belépővel s-:őkés\ kíséreljen meg Dönnert csele most sikerrel jár. hiszen Ruza mindenre el van szánva, s Aső útja Annához vezet, aki tud­va a szökésről, mindent dfün ot, ami mianussá tehfi? öt Búza Hő t. Anna érintkezésbe lép a kommunis tákkal, akik men tudják tőle. hoqy Ruza megszökött a fogságból és az ő lakásán tartóz. ’•odúk. Ruza enned fii marad a hi­básban, kutatni kezd és rátalál Anna ioazi nevére, rájön, harm i‘onüb'*ársuőiU‘ van vnós iivv' rUrta l Cnz. a (fis apó besúgóin mrfirlálja enyik jefinfi-éf ü melyben értesíti a Ge&to.vo-t. hogy a Kacaj: völgyben, az illegalitás. Párihirek Politikai alapismertek köre: Városon, üzemben: Február 15­Szeminárium: Klerikális reak­ció 2 hét. E őadás: Klerikális reakció 3. hót. Falun, cjépá tamáson: Február 15. Szeminárium: Ötéves lerv 6 hét Előadás: Ötéves terv 7 hét- Alapfokú politikai iskola: Városon, üzemben; Február 15 Szeminárium: Pártunk paraszt politikája A hét E’őadás: Pár t-unk parasztpoMtikája 5—6 hét. Falun, gépá lomason: Február 15. Szeminárium: Pártunk pa- raisztpoütikája 1 hét- Előadás: nincs. Középfokú pol’tikai iskola: Városon, üzemben: Február 15 Szeminárium: A mezőgazdaság szocialista átépítése 5 hét. Elő­adás nincs. Falun, gépá'lomáson: Február 15. Szeminárium: A mezőgazda ság szocialista átszervezése 2 hét. Előadás: A mezőgazdaság átszervezése 3—4 hét. HÍREK — A Szakmaközi Bizottság fel­hívja Nagykanizsa város terű­ié1 én akia lm ázás ban lévő ház­tartási alkalmazott do’gozókat, hogy folyó hó 14-ón, csütörtök es'to 6 órára a szakszervezeti székház Vorosüov (Csengeri)-ut 9 ez. alatti helységében saját érdekükben jelenjenek meg. Felhívjuk minden egyes a’ka- mázott munkáltatóját, gondos­kodjon arról, hogy alkalma zottja a pontos időben meg tud­jon jelenni. Szakszerveze’ek Or­szágos Tanácsa, Szakmaközi Bi zottsága Nagykanizsa. — Babosdöbré'én már Bem egy azoknak a dolgozó parasz­toknak a száma, akik a tojás és baromfi beadási kötelezet lse. gükmek 1952 első negyedévi ter­vét 100 százaikra te jesitedék: Takács Imre 2. Balogh Sándor- né 2, Vas« Balázs 4, Rózsás lm. re 5 holdas dolgozó parasztok példát mutatnak minden dol­gozó parasztnak. * 4 * 4 BÉKE MOZGÖ IV! * f.VU l\ N'»7V Keddit*—r?H‘örtökig CSAPBA A csehszlovák é* h«$j küzdelmei aná-j megszáJók ellen ban lévő kommunisták összejőve, telt far un"k, robbanóanyagai­ddá sra készülnek, fegyverrel ren. delkeznek: fegyveres beavatkozást javasol. Cser nőkéi: ekkor már ‘ Liánok Anna működéséről félre, vezetik a Gestapot és kiszabadít­ják Ruzát a csapdából. Az SS csávátok felkészülnek a partizánok elleni ámadásra Az ~al a céllal indulnak el az erdő. be. hogy oft Cserpákot fi meg­semmisítik. De nagy meglepető síikre a tőikor helyén már csak °av táblát találnak a következő ■felírással: ..Halál a náci megszid, lókra,“ A föl dobd ti cSopcr* munkája egyre erősödik, nagyobb mérete­ket ölt és tevékenységükkel ha talmas károkat okoznak a fasisz. kt megszállóknak, állandó rette­gésbe jar;va olfii. A sejt rejtekhelyére érkezik Fialnia, a méisiJ: kommunista sejt vezetője, aki eljött. hogy mor-köszönjo a figyelme#-égést; melyen keresztül soJ: robbanó oiujaaot mentettek meg az elv. 4 ár Sah Mind a két csoportban volt veszteség és hogy az cllen- '’Múk sorait még szorosabbra le besser, fogni. a pán uiasiiása hogy a ké sejt egyesüljön. Fron, ta beszélni szeretne CserndkJfil. De ilyen nincs köztük, hiszen a -.Csevnádc" név a sejt fedőneve. A németek olajszerelvénye el­indul. azonban a vasúti dolgozók ■•i' -nód'ó csonort ja biztosit in honi/ ne inssnnak messzire. A vagon n lep Iára időztfrif máaneses rbb banóbombát er ősi ■ ettek Nagykanizsa, február IV—l’t. SPORT Szombathelyi Lokomotiv—Nagykanizsai Bányász 2;l (1:0) Nagykanizsa. 1000 néző. Vezet­te: Kanizsai (Nagykanizsa). Sz. Lokomotiv: Varga — Nyí­ró, Tölgyesi, Sző lősi •— Kul­csár, Dornbai — Papp, Varga, Kolesánszky, Czigony, S®andi. N. Bányász: Zalán — Balogh, Németh, Kisgál —- Kemény, Nagy — Andris, Magasházi, Té­ti. Sztraka, Kapornak!. A mékőzés soroza os hazai tá­madásokkal indul- A kanizsai csapat erőse-n ostromoljia a ■szombathelyiek kapuját, de a védelem keményen és biztosan hárítja e' a hazaiak támadá­sait. Az állandó hawa, fölény el­lenére, mégis a vendégek szer* zik meg a vezetést Papp révén. Tölgyesi előrevágott IabdájáT Czigony kapja, ez Szandinak továbbítja, a szélső Papp elé ad, qkí a 16 ősről hata’rria-o gólt lő a kapu baO alsó sarkába. 1:0 a szombathelyi Lokomotiv javára A gól után a hazai csapat ismét -orozatos támadásokkal vála szó’, d-e eredményt elérni nem tud» A szünet után váltakozó iram mail indul a mérkőzés. A hazai csapat a 14. percben egyenlít. Andris kicselezi Tölgyesit és iveit, beadását Kapoimakj fej­jel vágja a szombathelyi kapu­ba. 1:1 az eredmény. Ä vendé­gek lassan fc- ülkereked-nek a hazai csapaton és sorozatos tá­madásaikat a kanizsai védel-cm csak nagy erőfeszítések áréin udja elhárítani. A szombathe­lyi együttes a 35. percben szerei meg ismé'. a vezetést Papp ré­vén. Szandi szalad el a szélen, beadása Papp elé kerül, aki az ötösről a jobbsarokba vágja a abdát. 2:1 a szombathelyi Lo­komotiv javára. A mérkőzés hátralévő idejé­ben a hazaiak erősítenek és igyekeznek támadni, de az ered­ményen változtatni egyik csa­pat som tUd. A fagyos ég csúszós fiaUajon jó iramú, élénk mórkőizés volt. A iá*éVosok jó teljesítményt nyúj­tottak Egyénileg a vendégcsapatból Kolesánszkv volt a legjobb do megfg elő játókot nyújtott Papp és Srőtlősi i«. A kanizsai csa­baiból Balogh, Kapornak’ és Németh játéka érdemel dicsére­tet A játékvezetői taüfolvamra vuló ieleotkezés Iiatárídeiét meghosszabbítótták Zalaegerszegen a« MtSB által megmndezendő labdarugó já'-ék- vezefői tanfolyam megkezdését eredetileg február hő 1-én tervez­ték. Közbejött akadályok miatt azonban a tanfolyam beindítását február 20 ra halas-n'ot ák el. így a jelentkezési határidő is február 20 ig art. Itt említjük meg hogy a já- Vékvezötői utánpótlás biztosítása cellából a megvei bajnokságban rzerep’ő csapa'ok egyesükbe kö= teles két jelentkezői: a tanfolyam, ra küldeni. ★ — Szép számú jelentkezővel m. dúlt meg hé-.főn a nagykanizsai játékvezetői és edzői tanfo'yam, a Társadalmi Labdarugó Szak­szövetség szei vezésében. Megjelent a DaUonálási törvény módosítása A pa-tr-onálási rendelet meg;ele. nőse után ebeit három hóna]) ere dm én ve és tanulsága alapján az OtSB a Közoktatásügyi Mi- iii.sz'-errel egyetértve több módo- si; ást hozott a patron áfás ren. deledén- a módosítás kimondva, hogy azok a középiskolái tanulók akik 1951 szeptember \ c előtt valame'v spor'kör miinösitedt vers-envzői voltak, továbbra is spór olhatnak a régi sportkörük színe'ben. Továbbá azok a ta­nulók akik vidékiek és vonalon utaznak be az iskolába és lakó­helyükön biztosítva van asporto lásd fejlődésük, saját kérelmükre A zafaeger^zegi a lakhelyükön lehetnek tagjai 3 sportkörnek. A rendelkezés utasítja az MTSB elnökeit, hogy vizsgálják felü-1 a parronáLás terén előforduló hiá. nyokai. vizsgál1’ák meg hogvan segíti a patronáló sportkör a pap rónáét iskola* és amennyiben eZ nem megfelelő, a patron álás joga az iskola felé megszüntethető. A rendelkezés végül kimondja: amennyiben a patronáló sport­kör nem rendelkezik olyan reak- oszráülyal. amelv a kiemelkedő teljesítményű középiskolás spor­tolók továbbfejlődését biztosíta­ná, az ilyen sportolók más sport-, kör versenyzői lehetnek. járás soortköreinek A Járási Teefnevelési és Sport Bizottság ezúttal is felhívja a sportkörök és sportcgycsu’etek- figyelmét arra, hogy a Rákosi e vfcárs. 'Születésnapjára vállal1, lövészvereeuyeket mielőbb tart­sák meg és azoknak kezdési időpontjait idejében jelentsék be. Az asztali tenisz ..Felszabadu­lás Emlékverseny“ február 24- én kezdődik. A verseny csapat­verseny és körmérkőzések for eei a nevezésüket ’egkésőbb feb­ruár 24 küldjék be. Az ifjúsági és HL osztályú minősítés- a Járási Sport Bízott, ságlioz, mig a magasabb osztály ha való minősítési kérelmet a Megvei TSB-hoz kell beküldeni. A minősítésre vonatkozó -Egy­séges magyar sportmin ősi tési rendszer“ kézikönyvé1 2 forkdos árban 'ehet igényelni a Járási Testnevelési és Sport Bizottság­nál. májában kerül lebonyoli ásra- A versenyre a nevezéseket legké­sőbb február 20-ig ke l beküldő, ui a Járási Testnevelési és Sportbizottságnak. Az asztalite­APRÓHIRDETÉSEK FELHÍVÁS a gázfogyasztókhoz 1 Folyó hó 15-én. pénteken dél­után 14 órá'ól 16 óráig Nagy. ni-sz egyéni felnőtt járási dün tője március 9-én lesz Zalaeger. szegen- Ezért március 1-ig a spor körök és elvesül etek je­lentsék be a házibajnokság há­rom legjobb helyezettjét. A járási labdarugó bajnokság március 9 ón kezdődik Az egye­sületek és sportkörök vezetűsé­kamizsa bel erű étén gázszünet lesz. Budafaj Kőolajtermelő \\ LAKÁST adnék annak a <sze- mé’ynek, aki aráig dolgozunk, a gyermekre vigyázna. Nyug­díjasok előnyben! Biró család, Nagykanizsa, Kossuth-tcr 5. (S3) FELHÍVÁS! A Nagykanizsai Fehérnemű Kisipari Tcrmeiő­Z A L A A Magyar Dolgozói, Pártja Zalt megye! Bizottságánál: lopja. — Fele lös szerkesztő: Szántó Jenő.Felelős kiadó: Darabos Iván. - Szerkesztőség őilnegevszecr, Kossuth Lajos utca 22 ’’el 250 Nagykanizsa, Zrínyi M u ’!!). To], 54 — Kiadóhivatal Zalaeget /eg. Széchenyi tér 4 Tel 1S2 Nag* Kanizsán Zrínyi u 29 Tel. lí>—50. \őszült a Vasniogyc Nyomdában Szóm ont hely, Kossu th L. u. fí Tel- 53» — Felelős vezető: Hegedűi Gyal*. szövetkezet ezúton ér'csili a tisztelt közönséget, hogy ho­zott anyagból mérték u'án férfi fehérnemű varrását eh vállalja. (73) r 'nR!«a7KTT egypár bélelt bőr. keaz* yü Zalaszentiván—Nagy. kautzsa között. Megtaláló 200 forint jutalom ellenében adja, le Zalaegerszegen, Qla-utca 1(3 sz. alatt a port^sn^j. l

Next

/
Oldalképek
Tartalom