Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-09 / 6. szám

VÉL ttom Mi, délszlávok megérteuük az idők szavát Tö'fcazordaheliyiein megakfeult az T. típus u .termellöszövelkeze és máris megindult a munka. A III. t'ipusu tszcs-ben. nálunk, most építünk ser ésfiaütatót és a tszcs-tagok már előre tervezget­nél?, hogy az idén nagy lendület­tel fogunk a jó tervgazdálkodás végrehajtásához. Az I. típusú tszcs-1'.agok felveszik a versenyt a III. típusúval és ezek alapján tényleg jelentős eredményekre számit íhiSi'-unk. Mi délszlávok megértettük az idők szavát. Aki.k még nem latinak tisztán, azokat meg fogjuk nyerni ma­gunknak. A IIorthy-ren tüzérben. ha az ember panasszal akart élni, ak­kor megfenyitclték, elnyomták a dolgozókat. Ha - dolgozó köve­telte az igazságot, akkor piszko- kommunis t árnak rágal mezták. Most q mi kezünkben van a ha­talom. Bátran megmondjuk, hogy nagyon is emelkedett az életszínvonal, mert Rákosi elv­társ jó utón vezet bennünket- Lukács Józsefe Tó (ßzerdaholy • I Tra^fopostányok ís&efffa Január 6 ás nyílt uiea ünnepé­lyes keretek közölt Pacsán a raktoroslányok iskolája. A fia>- al traktorosokat Hajast a Kata­lin elvtársnő, a MDP megyei bi­zottságának kiküldötte üdvöaol- te, okik az ünnepségről is el­küldték hivő szavukat a megye minden leányához és asszonyá­hoz: Gyertek traktoristáuakl Az iskolát hamarosan meglá­togatjuk. HÍREK •— Az MSzT III- körzetének 12 őre (szombatra) a Magasépí­tő Vállalat KulturlielyiségébP hirdetett műsoros estjét, a köz bejött akadályok miatt, január 19-én (szombaton) este tartják meg. Az eddig kiadott jegyek erre a napra érvényesek. A ve­zetőség. Hogy au él a délszláv lakosság? A délszláv lakosságnak a múltban rossz sora volt. Tu­datlanságban tartották. Iskolá­ba nem járhattak, felsőbb isko Iákra nem is gondolhattak és mén az anyanyelvűket sem gya korolhafták- A földcsurak csak a munkát követelték tőlük, haj­naltól késő estig voltak kényte lenek dolgozni, hogy családjukat az éhségtől megmentsék, Egész ség leien, zsúfolt házakban lak­tak. Hogyan él a délszláv lakosság most? Ma a népi demokráciá­ban nincs faji és nemzeti kü löcbség. Ma már nyitva vannak az iskolák előttünk, a délszláv tanulók előtt is- Saját nyelvün­kön is tanulhatunk. Az én test­vérem már felsőbb iskolában tanul, mezőgazdasági, techni­kumban. Én VIII. ált iskolás vagyok és én is továbbtanulok- Tanulunk szláv nyelven írni, olvasni. Ma már nem kell a mi szüléinknek a kulákoknál késő estig dolgozni, mert már meg­alakult a termelőszövetkezeti csoport* * * I * * 4 * * Aki a csoportban van, az tudja, hogy magának dolgozik és nem a kulákokmak, Aki jő munkát végez, az jutalomban ré" C’7f»cii7„ ANDRASEX ANNA úttörő­-=" A Vörös Csillag tsz, napkor ziotthona műsoros táűcestélyt rendez 12 én, szombaton este 7 órai kezdettel az óvó da javára a Nagykanizsai Magasépítési Vállalat kulturkel yiségében (Bazár-udvar). A munkás- és parasztlevelezők „ ... az- egyik legfontosabb haj tóerőt jelenük hibáink feltáró sában és a helyi párt-, valamint szovjet épitőmunkánk megjavi fásában.” (Sztálin) FELHOKARCOLOK ÁRNYÉKÁBAN :AmerikaI Egbenyuló felhőkul-colók, dollár, ■nconfém f.A szabad lehetőségek hazája.“ munkanélküliek hosszú sóra a~ utcákon! A sötétben kenyérért sir egy gyermek.,. Válság, munkanélküliség, nyomor... Geremió az éhség előj Ameri. kába vándorojt olasz munkás nő. sülni készül. S’ziciKából hozatja Amerikába jövendő feleségét, a bájos Anminziáitáf. Megesküdö'-t a lánvriak, hogy saját házukban fognak élni. de hiányzik a szük­séges pénz. És a nászú to ri töl­tött három boldog nap után egy piszkos, zajos bérkaszárnya sötét kis szobájába költöznek. ~ Elhatározták, Jiogy mindenáron kis kertes házát szereznek. Be. osztanak minden centet, szinte a .szájuk elöl vonják el a falatot. >,Hetenként csak' 5 dollárt kell jelre fenni és egy év múlva, meg- vehetjük a házat“ — ábrándozik Annuziata, S hetenként, amikor mosolygó szemmel írja sorba az ajtófélfára a íélrete'jt összegeket, már látja maga előtt a házat a kis kerttel, ahol esténként a nagy fa alatt üldögélnek majd férjé­vel. De a pénz nehezen gyűlik. Min­dig közbejön valami. Geremio szorgalmas ember, do havonta csak egy heti mankót: kap­1929. Kitör a gazdasági válság. . Leállnak ’ a gyárak elbocsátják a munkásokat. Nincs munka.-Félnapi munka egy ember­nek“ —olvassák a táblákon. És hiába megy Gefumb munkatársaival ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala TiinzyeJ BrzottsáKÚuak lapja. — Kelő Kis szwrkesatő: Szántó Jenő. — Felelőt- t, iad6: Darabos Iván- — Szerkesztőséi Zalaeft'erszei, Kossuth Lajos utca 22 Cél 250. Nagykanizsa. Zrínyi U- n 20. Tel. 54- — Kiadóhivatal: Zalaeqrer • tíz, Széchenyi tér 4 Tel -183. Nagy t'<«!izsán Zrínyi u. 29 Tel. 15—50. - >:*r.síiit a Vastnescjc Nyomdában Szom ríy, Kossuth L, n. 0 Tel. 75, *™ F«t«íő* T&zető: Hee«dü* GyuJ». nap mint nap munka után, nincs szükség rájuk... .„.Íz én házamban éhség és nyo­mor leli az ur. Korog a gyerekek gyomra “ — mondja panaszosan az egyik munkás. És Geremio só­hajtva foki rá: ,.AZ én házamban meghalt egy álom és ez rosszabb az éhségnél is. Szánktól vontuk cl a falatot, hogy házat vehessünlz, most meg­esszük az áXmunlsáf Egyre fogy a pénzük, a gyere­kek meg mindig éheseik. Végre csík a .hó; néhány napra munka jut Ger araiénak, az-án ez is el­fogy. Vájjon mit esznek holnap? De a válság nemcsak a mun­kásokat sújtja* Az, akitől Geremio családi bú­zát meg akarta venni, nem mun­kás. önálló kisember. S ez az era. bér most elmegy Geromlóhoz. ,,Teljesen tönkrementem, el keil adnom a házamat...“ — mondja. De Annunziata nem engedi, 'oda­adja utolsó tOO dollárjukat is. Szinte könyörögve kéri, hogy ne adja el másnak a házat, ne adja el másnak az álmukat. Geremáónak végre munkát ajánlanak. Égy régi ismerőse egy épi'.kezeshez hívja munkavezető­nek. Hiányzik a munkások védelmi berendezése, de igy olcsóbb volt az ajánlatom és legalább kereshe­tünk. Elvállalod?“ —- kérdi. Geremio egy percig habozik. Munkástársaira gondol, és az életveszélyre... Aztán gyermekei jutnak az eszébe, meg a kis kér. tes ház... És Geremio elfogadja az aj ánla tor.. elárulj a m uhkástársait­★ Geremio nem ismer irgalmat. Hajszolja a munkáinkat és aki nem dolgozik elég gyor­san, vagy ügyesen, mert éhes, azt elbocsátja •. — akad helyébe másik száz. Geremio mmikásitársai kegyetlen hajósára lelt. Védelmi berendezések nélkül, gyilkos hajszában folyik a mun­ka. Az egyik öreg munkás, Luigi, Geremio régi olasz barátja, meg­csúszik és lezuhan. Ezt már Geremio ■ is nehezen bírja. Reménytelenül kóborol az utcákon és Katihleefme], régi sze­relmesével találkozóik. Inná men­nek- Olyan szép. vonzó ez a lány. a felesége pedig megöregedett, eldurvult a sok munkában... Otellón születésnapi vacsorával várja felesége. Amnomziáta és az ünneplőbe öltözött gyerekek. És Geremio késik, már éjfél is el­múlt.­Késő éjjel, az italtól tántorogva dörömböl Geremio az ajtón. ★ Geremio javítani szeretne hi­báin. Visszatér az építkezéshez ahol túlzottan takarékoskodtak a támasztó dúcokkal, megmozdul­tak a téglák és zuhannak lefelé, melyeik betemetik Geremiót. Halála után a részvénytársaság 1000 dollárt fizet Annunziáfának. Ennyit ér egy ember éleje a dol­lár hazájában.. BÉKE MOZGÖ Szerdán: TITKOS MEGBÍZATÁS APRÓHIRDETÉSEK A ZALAEGERSZEGI belsped Vállalat vezetőkönyvelőt azon­nali belépésre felvesz. Jelen.ke. zés Zalaegerszeg, Kossuth La­jos-utca 21. (346) PÁSZTOROKAT vesz fel a Mik- lóte'ai Legeljetési Bizottság. Jelentkezni lelict a községi ta­nácsnál. (6) ELADÖ körköfcőgép, kályha, fa- redőny (J-10 széles). Nagykani­zsa, Sztálin-ut 10. Ivczimuir kaüzlet. (12) Mély fájdalommal jelent- jjük, hogy széréte't édes­I anyánk özv. Kohn Zsigmondié I é’ctének 7 4. évében, rpvid szenvedés után, január 7 én le'hunvt- Temetése 9 én d u 4 órakor lesz az izraelita temetőben. Kohn Árpáéi, Ka I rxizsoi Dezső és Ferenc­Milyen csapatok kerültek íei a megyei bainokságba? Zala megyei bajnokságban eredetileg 12 csapat indul'. A Nagykanizsai Honvéd azonban visszalépett, igy 11 csapat küz­dött a bajnokság további során. Ez a lé'.szám meglehetősen ke­vés más megyék létszámához viszonyítva­Ez a körülmény arra késztette az MTSB-t, hogy a megyei baj. nokeágban szerep’ő csapatok sízámát 11-ről l(rra emelje. így a félj teásért osztályozó mérkő zéseket játszó csapatok közül 5 osapat korült a megyei bajnok­ságba­Elsőnek a Z. Postás csapata juto't be, amely veretlenül nyer te az osztá'yozában a bajnoksá got. A csapat a zalaegerszegi já rás A-csoportjának győz eseként játszott osztályozó mérkőzése két. Általában idősebb játéko­sai vannak, közülük egy-ke'tő a volt NB III-ban is szerepelt. Mind a járási, mind az osztá lyozó bajnokság megnyerését a nagyobb felkészü’tségnek és a jó csapatmunkának köszönhetik. Kétség elein- hogy a Z- Postás csapata a legérettebb a megyei bajnokságra­Ä másodiknak bekerült Nagy- kanizsai Vörös Meteor 7 ponttal maradt, le a Z- Postástól. A nagykanizsai járási bajnokság A- csoportjában nyert bajnokságot. Az élelmezési és kereskede'mi dolgozók csapata az osztályozó mérkőzéseken elért- 2- helyezést -lendületes, de helyenként tül­kein ény játékának köszönheti. Ebben a csapatban ís_ nagy etenyt jelentett egy-két idősebb játékos technikája és tapaszta­lad. Csömödér az .osztályozó mér­kőzéseken a -harmadik helyen végzett, mindössze egy ponttal maradt o1 a Nagykanizsai Vö­rös Meteortól- Csömödér erdő; gazdasági csapat, amely a lenti járásba® szerzett bahiokságot és igy került az osztályozóba- A megyei bajnokságban nem ép­pen újonc, mert a volt aiszöveí- ségi I. osztályban már szerepelt, onnan kiesett és most ujbő’ fel­küzdötte magát. Harcos szelle­mű, küzdőképp cuyüttes, lelkes szurkoló1, * * 4óbora van. Az osztályozó mérkőzések ne­gyedik helyezettje a Z. Lokomo- -iv csapata volt- A zalaegerszegi járási bajnokság B.-csoportjába® a 2- helyen végzett ugyan, azon­ban a bajnokságot nyert Z. Épí­tők II- csapata nem kerülhet fel, mive] a Z Epi'ők I- csapata is a megyei bajnokságban játszik és így ebből a csoportból a Z. Lokomotiv kerülhetett fc'jobb. A csapat váltakozó sikerrel sze­repelt az osztályozókon. KüÜ' nősen a vidéken lejátszott mér­kőzéseken nem ment nekik a játék- *A csapat csatársorában van egy két jóképességü játé­kos, mint Sulák és Török, azon­ban a védelem gyenge. Ezt a csapatrészt' ko'L megerősíteniük, ha meg akarják állni helyüket u megyei bajnokságban­A Z- Dózsa csapata az MTSB besorolása foly-áu került fel a megyei bajnokságba. Az együt­tes fiatal iátékosokbó! á’l. Nagy hiba volt hogy a vezetőség nem fordüot*. kellő gondot a játéko­sok összészoktatására. Az állan­dó cserélgetés azután meg is látszott a csapat szerep’épén. A vezetőségnek jövőben a játéko­sok ' álliandósitására nagyobb gondot kell forditania­Az osztályozó mérkőzéseken a felsoroTakon kívül még három csapat vei' részt: Miliá’d. Gu; torfökle és Tűrje. Az első kettő visszalépett, mig Gutortolde csa­patát a szabálytalan egyesületi vezetés miatt az MTSB felfüg­gesztette­Az osztályozó mérkőzésekor^ a sorrend az alábbiak szerint ala­kult.; ÍZ- Postás 12 10 2 — 31:13 22 2 N-V- Meteor 12 0 3 3 30:28 15 3 Csömödér 12 6 2 4 30:13 H Z. Lokomotív 12 6 1 5 32:28 13 5 Z- Dózsa 12 4 4 4 18:26 12 A RÖPLABDA SPORT MEGIN­DULÁSA ZALAEGERSZEGEN Zalaegerszeg város eportkecG velő közönsége várja a MTSB határozatát arról, hogy mikor indul meg a városban a terem- röplabda- Reméljük, a TSB leg­rövidebb időn belii’ gondoskodik arról, bogy a teremröplállá­spont meginduljon városunkban, amire az ado'tságok megvan­nak. Szombaton délután a Mező- kei- és a Ruhagyár röplabda csa­pata mérkőzött, amit a Mezőkor 2:1 arányban nyert meg­A ZALAMEGYEI FŰSZER ÉS ÉDESSÉGKERESKEDELMI VÁLLALAT a ,,Béke és a Bőség'1 jegyében Sztálin elvtárs születésnapjára versenyre hívta ki a megye terü­letén lévő összes nagykereske- ■ -v>v alul V"v- unk é_ kormányzatunk határozatainak maradéktalan megvalósítása, vég­rehajtása érdekében. A versenykiértékelő bizottság a versenykihívás szempontjai alap­ján az alábbiak szerint döntött: T V.„,‘v X*l ' >-> éa Édességkereskcdelmí Vállalat nyerte el. A második helyre a nagykanizsai Vextilnagy kereske­delmi, miig a III. helyre a Vaské- reskedelnü. Vállalat került, AíJt a szép eredményt, amely a verseny kiértékelésével láthatóvá vált, úgy érte el a Fűszer és Édes- ségke'reskedelmi Vállalat, hogy a párt és kormányzatunk határoza­tait betartva, munkáját jobben megszervezte és • a munkafegyel­met megszilárdít otta. Rákosi elvtárs november 30-án elhangzott beszéde óta az árufor­galom ha* almas arányokban növe­kedett. A nagykereskedelmi vál­lalatok gyors munkája, szervezett árukiadása tette lehetővé, hogy a kiskereskedelem a forgalmat za­vartalanul lebonyolíthatta. A „Zala“ ! múlt évi november 1 i számá­ban: „Kérdések, —- melyekre té­telétét várnak a dolgozok“ curt alatt megjelent panaszközte- ményben foglaltakat Gépjáró- műközlekcdési Főosztályunk ki­vizsgálta melynek a’apján az alábbi fo'vi'ágositást adta: A MÁVÁ ÜT rendelkezésére álló jelentegi gépkocsiállomány mellűt nincs lehetőség uj he­lyijáratok berendezésére. A Im­ii yijáratok forgatombaá' 1 itásóra' tehát csak később kerti1 het majd sor, éspedig akkor, ha a MÄVAUT az egyébként tervsze­rű előirányzót* uj autebuízokat átveheti es ba a jelenlegi aü kaüvsz beszerzési és gépkocsi előá’liíási nehézségek megszün- ncllc. ........ ——............ Ol vasd és terjeszd a Zalát

Next

/
Oldalképek
Tartalom