Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-04 / 2. szám

Á munkás-paraszt levelezési mozgalom biztosítja a dolgozó tömegek részvételét a szerkesztőség munkáidban Jói foglalkozik a zalaegerszegi vasút pártszervezete az uj káderek nevelésével A zalaegerszegi vasiaA pániszer- vezet rendszerben foglalkozik azokkal a pártorikivüli dolgozók­kal, akik ’ munkájukban példát mutatnak. A pártvezető-ségli ta­gok között névszer int felosz. ok­iak, melyik dolgozóval kell fog- lalkozniok. így biztosítják a fo. íyamatos pártópitést. ami az eb múlt időben fokozatosan javul. Perl Károly elv társ Izsán Imré­vel foglalkozik, neveli, segíti a .tanulásban. Ezt a dolgozót a pártszervezet a békekölcsön jegy­zés ideje alatt elötisöe* hízta meg feladattal. Azelőtt nemsokat, tö­rődtek vele. Jól dolgozott és ezzel el volt intézve. Azonban Izsán Imre szorgos munkája több figyelmet ki vám L, ami nem is maradt, el. mert a vezetőség látta, bogv becsületesen végzi a mun­káját. Amikor Perl elvtársi elment .munkahelyére, az o.;tb dolgozóknak ás az volt a véleménye, hogy Izsán Imre jól dolgozik, a sza­bad idejében újságot olvas és sokat érdeklődik a .pártról és a Szovjetunióról. Horváth elv ars a közvetlen munkatársa elmondta, hogy ő már régen tagja a párt. nak és sok emberrel beszélgetett, de ilyennel, mint Izsák ritkán be­szélt. meri ha egy kis ideje van mindjárt a pár munkáról beszél, tanácsot kér. Egy ízben elmond­ja, hogy milyen boldog, hogy a vasúton dolgozhatik, s már ki is nevezték, amit a múltban csak 3—4 év után érhettek el akkor, ha a felettesének „kövérdisz­nót“ adott valamelyik dorgozó. Elmesélte neki., hogy bizony a múltban eselédsorsbats. szenvedett, robotolt reggeltől késő esttag, még sem vök ruhája, s nem volt megbecsülve Most a munkája u>tán megbecsült ember. Izsán Imre nem feledkezett meg arról, hogy amiben ezidáig részesült» azt a Szovjetuniónak és a pártnak köszönheti, akik meg. adták a lehetőségi a jobb élet­hez. Jelenleg alapfokú iskolára jár. Az előadásokat figyelmesem jegy­zeteli és alaposan felkészül a sze. mináriumokra. Hozzászólásai az, bizony it j ák, hogy szeret ianwhtu A pár1- vezetősége most már mem úgy kezeli, hogy jól dolgozik és nincs tovább, hanem példának állítja a többi dolgozó elé. A pártszervezet egyik legjobb attoti- vája, mert a legutóbbi taggyűlé­sien megkapta a tagjelölt köny-. vét. Ez még fokozottabb mun­kára és példamutatásra serkenti Izsán elv-társat, aki nem is ma­rad el, mert tudja, hogy mit je­lent tagjelöltnek lenni. Ez alatt az idő alatt kell bebizonyítania, azt: megérdemli, hogy a. pártnak tagja lehessen. A párlvezetőség moss, hogy tag felölt lett, több munkával bízza meg, hogy még közelebbről megismerhesse a pár,t életét és munkáját­A pártvezexőség gondot fordít a többi dolgozókra is, akik most az ok tatásban jói fejlődnek, akik képezik magukat- Az oktatás za­vartalansága érdekében minden egyes vezetőségi itiag biztosítja azt, bogy a dolgozók részt ve­gyenek az előadásokon és oda­haza jegyzeteljenek. Van olyan dolgozó, akivel a pártszervezet bizony azelőtt keveset foglalko. zott ég most. hogy az oktatáson keresztül főbb izb n találkoznak, a vezetőség maga Iája meg mun­kája, hiányosságát, amit meg kell javitaniok. Ha a vezetőség kihasználja lehetőségeit és a párt- épitéső nem kampányszerűen vé­gezik. aikkor olyan dolgozókkal erősithe't'iik meg soraikat, akikre bátran támaszkodhatnak minden feladat elvégzésében. (PapsZf László) A Magyar Sajtó Levelezőinek Megyei Konferenciájára meghívottak névsora Január 6-án (vasárnap) délelőtt Ö ésakor tartják <a levelezők megyei konferenciáját Zai* egerszegen, a Pártoktafá« Házában- A kiadott meghívótól eltérően közöljük, hogy a beszámolói Darabos Iván elvlárs, a MDP megyei titkára tartja­A felsorolt levelezők részére elküldőttük a meghívókat Zalaegerszeg varos; Néme'h Károly, Vukics Láfiiz-I-ó, Noszár Magda, Kovács Béla, László Kálmán. Tükör József, Káíai Aiwa, Pirhoffer László, Veiczi Ferenc, Vasvári Ferenc, Németh Ferenc, Lehoczki Sándor, Szé­kely Istvánná, Kosa Lajos, Si­pos Ferenc, Szabó János, Gecseg Julia, Mo’nár Teréz, Szolcsányi Béla, Hadnagy László, Csököné Sándor, Farkas Zoltán, Nagy Kálmán, Simon János, Borbós Ferenc, Farkas József, Singer Dénes, Lakatos Gyula, Róna Káiímároné, Horváth József, Né­meth Gyula, Iszak Gyulámé elv- 'ármk. Zalaegerszegi járás: Csondor Vilmos, Nagy Ferencné, Kéri De­zső, Molnár László, Őri Imre, Tonna József, Mándli Józsefi Szmodics Gyuláné. Kovács Sán­dor, Biró Ida, Weiland Karo y, Paucsa László, Rákosa László, Krámicz Kálmán, Horváth Sarol­ta, Mészáros Aladár, Csillag Fo- rencné, Németh Győzőné, Kis® Mária, Lukács Margit, Simán Kálmán, Horváth Kannád, Sípos Rozaia. Nagy László, Ferencz József, Németh József, Mészáros László, Vida Kálmán, Koronczi János, Novák István, Bőle Fe­renc, Brezsán János. Fazekas Rózsi. Pondos Lajos, Hadászi Já nos, Kovács Lajos, Kiseken Kál­mánná, Lutár János, Ragári Gyuláné, Szekeres József, Kó­bor Foren c, Horváth László elv ’ársak­Lenti járás; Recska László, Markács György, Hámos Imre, Kovács Lajos, Kovács Sándorné, Tóth László, Koós József, Ma­gyar József, özv- Gödé Jánosné, Be'ső Pálné, Varga Károly, Tóth Ferenc né, Sterták Istvánná, Tóth Lajos, Bella János, Turbók Vin­ce, Tompos József, Kocsis Jó­zsef, Bányai Dénes, Virág Rezső, Szőke Györgyná elvtársak. Leteayei járási; Parrag látván, Perecz Zoltán, Borbás István, Apáti Lajos, Karácsonyi Mihály, Mozsoücs József, Tóth Ferenc, Varga Lajos, Konkoly Gyű’a, Karsai József, Badacsonyi Lajos, Oros Jakab, Horváth Élek, Fi­tos János, Gyurki 1st vám, Balogh Kálmán. Kanizsai István, Soós Anna, Lukács József, Tó h Lász­ló, Györkös Pál, Tóth Ferenc, Paos Ferenc, Sábján Erzsébet, Borkő Rezső, Várkonyi Rezső, Szabó József. Prozsemyák Lajos. Horváth József, Andrások Anna, Csuka Jenő, Bencze László, Au- serwald János, ifj. Deák János, Prozsonyák József. Poszli József, Kút feji ’ Ferenc, Tóth István, Horváth Tibor, Vörös István e’vtársak­Nagykanizsa város; Ferencz- Saabé Béla, illés György, Mór vai Gyula, Torma Nagy Béla. Szujo Mária, Lenkovics József, Faluvégi György, Barabás Jó zsef, Wolf József, dr- Tömör Já nos. Hersics József, Büki István, Vas© József, Bácsi János, Zsohár Mária, Tóth I. Endre, Szőke András, Erményi László, Főné Mátyás, Gsahó Lajos, Ocßkai Pereme, Tóth Márta elvtársiak Nagykanizsai járás; Dér Amb rua, Kovács István, özv. Iron; József né, Nagy Antal, Fischer András, Strobli Pál, Izer István. Kovács Mihály, Vas’ag László, Kiss Ferenc, Farka© Ferenc. Bé> da László, Vukovics Antal, Hor- váth Imre, Horváth János, Né­meth Jánoa, Péntek Ambrus. Cernö Pál, Szvetióa Mária elv- társak­EöíasréfttcMdtí járás; Tőrök Lajos, Néme'h Lász’ó, Kozma István, Nyikos György, Baranyai Albert, Szedorik Lajos, Parragi Rozália, Berzsenyi József, Var­ga Sándor. Kovács Sándor. Ra­dies István, Parra,qr Mik’óe, Egyed József, Lebó János, Hor yáth István, Szebenii János, ifj- Gál József. Rátomyi Sándor. Tar lacz János, Török József elvtár sak. I bolsevik sa’tö tapsszfalalalból HOGYAN LL/llEM LEVELEZŐ? Most lesz először megyénkben « munkás-paraszt levelezők első konferenciája. Úgy érzem, őr ül minden becsülő'es dolgozó, mert tudjuk, hogy ma már a sajtó a miénk, a dolgozóké. Ma már nem a Weiszmannfrédek, Telekiek, Károlyiak és Csornaiak kár- tyacsatáiról vagy egyéb társadalmi botrányokról imák a lapok, hanem büszkén olvassuk a jobb élet megteremtőinek, a szlaháno- vistáknak munkáját és azokat a leveleket, 'amit traktoroslányok vagy az üzemi dolgozók írtak, vagy olyan leveleket, melyeket a dolgozó parasztok irtuk a fajú munkájáról. Amikor a munkásle­veleket olvastam, azt éreztem, hogy nekem is vari kötelességem, hogy rnegirjam, községünkben ho gyem. folyik a munka Arra gon­doltam, lesz. ami lesz, én bizony irok a Zalának. Írtam is. Arról, hogy milyen hibák vannak a tanács munkájában. Megírtam azt, h°gy a tanácselnök, és a titkár n em úgy beszél a dolgozó panasz­okkal, mint ahogy azt elvárják é <_• valósággal féltek bemenni a ta­nácshoz. Nekem., mint a falu post ásónak panaszkodtak, hogy mit 'ehetnének, hogy ezek az elvtársak megjavítanák munkájukat, ügy rneut ár óztam, levélbén fogom leírni. És igy 1951 novemberében megírtam az első levelet Nagy öröm töltött el akkor, amikor levelem a Zala cimü lap- ban meg p? jelent. Úgy éreztem, hogy a fáradtság nem volt hiába- ölő, ce később még jobban bebizonyosodott, mert a tanácséi- ;o.h £■:? itká- eh:társ munkájában javulás mutatkozott. Örültem neki, hogy építő bírálattal segítettem munkájukat és ezáltal szó* r. y2l?t dolgozói között a kapcsolat. oe a dolgozók a tanácshoz, mert efvtár- jugodU n elbeszélgetnek velük. Első leve- fe. hogy az elkövetkező időben még több A szovjet nép em"ékszik a muníkiás levelezők ós a paraszt­levelezők tevékenységére, az or­szág iparosi kosa és a mezőgaz­daság kollektivizálása éveiben- Emlékezetesek azok a nagyszá mu munkátdeve'ek, amelyek az uj gyárak és üzemek építésének menetéről szóltak - az a leve­lezés, amelyet telített a szocia lista munkafegyelem megeirösi- tés'érő’ való gondoskodás, az uj technika elsajátítására, a sztálini ötéves tervek minél gyorsabb ‘ •eljesitésére irányuló igyekezet. Nem kevésbbé emlékezetesek a falusi leve’ezők megjegyzései számos ko'hoz első lépéseiről, azok szervezeti- gazdasági meg­erősödéséről, a kulákokról, akik igyekeztek meggáto’ni a kolhozi mozgalmat. A paraszt- levelezők le’epPzfék a kolhozok ellenségeinek kártevő működé­sét. A munkás-levelezők és pa­raszt-levelezők ugv vonultak be a szocialista épi-és történetébe, mint a kapitalizmus maradvá­nyainak, a munkafegyelem meg­sértőinek. a roe-szu’ gazdá'kodók n:ak, a pazarlásnak, a btirokra- tizmusnakkimóletlen leleplező! Manapság a munkás- és pa raszHevelezők fo'ytatják nemes evékenységüket, segítenek a pártnak és a szovjet kormány nak a dolgozók kommunista ne. velősének munkájában, G, Bertel Sárkány József disznóölése 2bbü vált a tanú- Mos: már bátran' me nősem foof; _, fk ö’.-.et lem r :'.v;ís-i urrn á levelet <■.:■■. Hong ,, amely ü-b- ■. (ezőt fogai fy r m paraszt let ■ ■■ ■ • . ' iilei - .; 7b,': ■ oviik un z üljek Is. Audlppes gy ezzel hogy $e<- ializrm o i ke ’ ■ sajtó nap)o.ra, légben öt uj leve­rni a muhkáis- lunkáiát és len izük a |e Sárkány Jézstít tomyiszeat miklősi dolgozó parasztnak jól meghízott a disznója. Le is k®l lene már vágni — gondolta — hisz már ugv is sok terményt megetettem vele. Már előre tér. vezgetie, hogy mennyi zsírja és húsa lesz. Elment a tanácshoz vága*ási engedélyért, de ott oda lett a teívczgetése, amikor a tanácsel­nök azt mondta; — Nem adhatom ki az enge­délyt, mert nem tett eleget be­adási kötelezettségének, Maga a disznóját már tu] is hizlalja, má sé meg sovány, mert megfeled kezetf arról, hogy beadási köte jszeit ágé is van. - S rkány József erre elmert a járási tanácshoz, de a járási tanács is csak ugyan, azokat mondta, amit a helyi la jjács­Bosszúsan indult haza felé. Ve I le ugyan nem fog egy tanács j sem kibabrálni — gór dolt a —, mert ha nem adtak engedélyt, akkor levágja anélkül is. Haza falé elmet?.! k<> »■ka-szentkírályi rakó* álhoz ; .'Kihívta tikét disznóölésre, Különös y taxiéit hl vés volt ez, «sert a vendégeket f nőm nop oft ír a, hanem éj jelre t hív Ki. Mind eilÖ' eltekint' .áldozatkész“ van» -geh ezt »d« r'fvás{ is ej nadfák klenteh kell vágni? A gazda kurta vá­aszt adott: — Ott hátul az őlbaa. A rokonok kitapogatták az ólai, meg is találták a disznót, sietve levágták. Mire a gazda ki­jött, már meg is ölték a disz cót. ürült, hogy nem vette észze senki, mert még ő maga is alig hallotta beni a házban a sírást. Ürömé nem sokáia tartott- Gya nusn-ek találta a disznót- Az övé nem ilyen volt, ennek az orra mintha más lenne, mint amilyen volt, meg ő kövérebbnek is lát ta azt, amid élt- Gyanúja és ag­godalma állandóan fokozódott, addig, amig meg nem nézte az ólat. Ekkor lepődött meo inszán! Az ólban röfögött a disznó, az ő disznója, mert az áldozatkész ro­konok- nem az övét, hanem a vele egy házban lakó Sárkány Ignác ©óy hónapja hizlalt anya- disznóját vágták le. A disznónak vége volt- így elhatározta, hoav megkéri Sárkány Ignácot, ne je- ’entse fel, mert ő már másnap délre vesz neki egy ugyanolyan disznót­De az igédéi csak ígéret ma­radt Sárkány Ignác nem vára koroL délnél tovább, hangún a •; átadf;v ol mr Párlliireli PAHTOKTATAS HÍREI Január 7-éű déiufán 3 órakor: A fe’eőfoku káderképző tanfo. yam párííörténeR szakán 'anu .ó elvtár&ak részére tankör fog- ’alkozás. A tankör e-őtt Török Lajos elv'árs, a megyei előadói iroda ía.c’fa tart előadást a Part. tör’-énét III- fejezet kérdéseiről, Zalaegerszegen a Pár oktatás Házában, Január 7-én, délután 3 órakor-. A középfokú káderképző párt- történeti szakán tankörvezetői értekezletet tartunk. Zalaegersze­gen a Pártoktatás Házában, Január 9-én, szerdán, fa pontog időpontot a pár bizottságok ha­tározzák meg) a járási székhe Iyeken, városokban. Lovásziban (a két üzem tanulói számára) középfokú párttörténeti tankört tartunk, A tanköri foglalkozásokra pártbízot’"Ségaínk írásos meghí­vót küldjenek minden ba’lgató számára- A tankörökről ©'ma­radni indokolt esetben is oeik a Megyebizottság engedélyéve' lehet­MDP, MB. í.git.-gtsy osztéív#" ielen. ftlko­A markáé«. 'káay ...... az epvi ás bí­tóeröt jsrer éátő •jában és a vek í szovjet c ! fásában *

Next

/
Oldalképek
Tartalom