Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-19 / 15. szám
4 'Ä'ä é'gy évvel ezelőtt megjelent ' Iminisztertanács takarékossági határozata nyomán megiúdub takarékossági mozgalom a felvilágosító munka . területén hozott' nagy eredményeket. • A II- pártkongresszus határozata hatalmas segítséget addtfb a város és falu dolgozóinak a takarékossági mozgalom és ezen belül az egyéni (pénztakarékesség kiszélesítésében <ís, A város és falu dolgozói megértették, mit jelenít takarékoskodni anyaggal, idővel és pénzzel. Megértették, hogy minden meg. ísaikaritott méter szövet, kilowatt áram, minden megtakarított és betétbe helyezett forint egy-egy tégla a szocializmus építésében és békénk megvédéséiben. : Az egyéni péaiztaikiarékosság elmúlt év utolsó taegyedévének (mérlegét nézzük, megállapítható, hogy vannak eredmények, de vannak hiányosságok is. .Azokon a .munkahelyeken., ahol h politikai és gazdasági vezetők megértették a takarékossági mozgalom ég ezen belül az egyéni jpénzüakar ékosság poLHkai és népgazdasági jelentőségét, • ojjt •a felvilágosiíó munka és a vezetők példamutatása nyomán a dolgozók nagy többsége bekapcsolódott az egyéni ■’akaréikossá- gi mozgalomba. Ezt mutatják azok az eredmények, amelyeket az elmúlt negyedév során dolgozóink elértek- Zalaegerszegen a munkahelyek között folyó egyéni takarékossági verseny utolsó negyedévi eredménye alapján a verseny- győz'es vándorzászlót újból a Zalaegerszegi Járási Tanács dolgozói nyerték el. Példamutató eredményéket értek el: a Gyógyszer Vállalat, Beruházási Váll, Erdőgaad. Vak, Magterm. Váll. dolgozói is. Nagykanizsán: Irinyi D. Ált- Gimn. Alf. Gépészei Tedin. Állatteny. Te cím. stb Az elmúlt •negyedévben a járásokban is példamutató eredmények születtek: Lovászi Olaj üzem. Lebenyei Rendőrség, Szepetnefci Közs. Tanács, Bagodvitenyédi Közs. Tanács. Zalaapáti Áll. Gaad., Lenti Erdőgazd. stb. A postahivatalok dolgozói is kezdik megérteni a pénztakarékossággal járó ^feladatukat: a tanácsok dolgozóival együtt felvilágosító munkál végeznék a dolgozó parasztság körében. Ecmefc igen szép példája* mutatja a rédicsi postahivatal vezetőjének, Gábel Paulának a betétgyűjtés terén elért kiváló eredménye, amit felvilágosi ló munkával biizifasitotit. Dolgozó népünk állama jutalmazza e térén ig azokat, akik jó munkát végeztek. Az Országos Takarék- pénztár Z-.egerszegi Fiókja ismét mkre-gy 3500 forint jutalma1* ín z&t ki a megye területéi azon dolgozóiknak. akik az egyéni pénztakarékosság .terén felvilágosító munkájukkal jó eredményt értek el Az élért eredmények további fokozása,a begyűjtési tervek tűi. teljesítése érdekében a Nagykutas Közs. Tanács dolgozói Versenyre hívták kj a zalaegerszegi járás összes község’", tanácsának dolgozóit. Főfel adatunk, hogy kiküszöböljük a meglévő hiányosságokat ég az' egyéni pénz- afk&rőkossági mozgalom további kiszélesrésével, betétgyűjtéssel is elősegítsük ötéves Tervünk 3- év I. negyedévi tervének sikeres teljesítését. ßmösAm ítéletek Megyeszerte jól halad a zsír* begyűjtés. Dolgozó parasztságunk igyekszik rövid időn belül e’eget tenni I;öteleze' te égének. Eredményeink 1 eronbii a feke tevágók- Bár fogy a számuk, mégis megpróbálkoznak azzal, hogy becsapják a dolgozó^ nép államát. Megérdemelt büntetésük azonban nem marad el* Darcai Józsefaé, zalakarosi lakos Magyar László hentesgegeddel vágatta le 50 kilós disznóját- A bíróság Dar- mai Józsefnét 1500 forint pénz- büntetésre és 3 hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre Ítélte. A segédkező hentest pedig -í hónapi börtönre és 800 forint pénz- büntetésre. Baranyai István 8 ho’das kiskomáromi küzéppa- raaztot szintén feketevágásért délié el a bíróság 1800 forint pénzbüntetésre. Takács József kemeudoltórí, Gáspár Vendel és Balagli István narci, Oláh István po'ciskei feketevágók most várják méRó büntetésüket- a Tóth Lajos pad ári középparaszt 70 kilós sertést vágott engedély nélkül- A zalaegerszegi járási bíróság 1000 forint pénzbüntetésre, 8 havi ■börtönbüntetésre és a levágott sertés húsának elkobzására ítélte. H IREIi ÜGYfáLETES orvosok 20_án. vasárnap Nagykanizsán: dr. Szücs Géza Vcröshadsereg-u. 6. Kiskanizíán: dr. gey László. Dózsa György-tér 12. Állatorvos: dr. Tütő Lajos. Bajcsi Zs.-u. 52/a. Telefon: 12—36. — A NAGYKANIZSAI Földgázüzem Vadaiét állandó éjjel nappaíi gázügy eteti .szolgálatot arf. Sürgős eseteket a TI—73 te lefonszámon kell bejelenteni, — A zalaegeszegi Ady-uteai á't. iskola papírgyűjtés! versenyre hívta fel a megye minden feko’áját- A csonkahegyháti ált. iskola tanulói eddig 278 százalékra teljesítették a versenykihívást. —. FELHÍVJUK azon háztulajdonosok figve’mét. akik lakóházuk után kezelési dij fizetésére köaeleze’tak, hogy 1950 jupus lótól Eiz esetleges lakásbérlő vál- tezáEif 5 napon belül váll a'- a- funknál jelentsek be Ennek hiányában nem tudjuk megái [api ta ni a bérlemény után Psedékec hátralék illetve fo'yő havi keze. lési dij kezdő időpontját Ennek meg nem történte ©setén kénytelenek leszünk a lakóház tulaj dcncsoküt a hátralékként mutatkozó kezelési dijjaf megterhel, ni. Egyúttal közöljük, hogy a la kásbérlő változást továbbra is s vállalatnál kö' eresek bejelenteni. A ZALA január 13-1 számában «Az 1952. évi tojás és baromfi begyűjtésről“ megjelent cikkének 5- bekezdését az alábbiakban helyesbitjük: Az 1951- augu-sztus' 1- után alakult III. tipusu tszcs oknak pedig ho dánként 1.50 kilé "baromfi' ós 20 darab tojást kell beadniokMEGHÍVÓ a Nagykanizsai Földmű ves- szövelkezef- 1952 évi január hó 27-én délelőtt* 10 órakor Hajgríó S.-u 1. szám alatt (az uj moziban) tartandó rendkívüli közgyűlésére Tárgysorozat: 1- Az igazgatóság és faügyelőbizolfság jelentése 1951 évről. 2. Igazg »'ótógi és felügyelőbizottsági tagok ie_ mondába. 3. Uj igazgatósági és felügvelőhizotTáci ‘-agók vátesz- fása. 4. Járási választmány megbízó'hak, választmányi t'gok megválteztáéa 5 Az alapszabály módosítása Mindenkit szeretek tel vár a Nagykanizsai Földmű- vesszövetkeael; igazgatósága. Február végéig; tehet jelentkezni a dolgozok általános iskolaiba A dolgozók általános iskolai esti tanfolyamaira 1952. január hó 15TŐ1 február hó végéig jelentkezzenek a dolgozók az üzemükhöz. vagy lakásukhoz leg közelebb eső általános iskola igazgatójánálAz-,^4951—öjbas tanévben is folynak az úMiíános iskola esti tanfolyamai- Különösen nagy jelentősége van ennek az iskola 'nak most, amikor hazánk az ötéves terv megva’óeitása utján agrár országból ipari országgá lett és gvors fejlődésünk minden dolgozótól magasabb iskolai képzettséget követel. Nép! demokráciánk, pártunk irányEágával megteremtette a tanulás lehetőségét azok számára, akiket a mu’t nép elnyomó rendszere elütött a tanulás lehetőségétől 6s azok számára is, akik a szocializmust építő hazában csak most ismerték fel a tanulás jelentőségét. A dolgozók általános iskolájában eddig végzettek büszkén mondották el, hogy tanulmányaik segítségével üzemi munkájukat, mezőgazdasági telje öiirnényüket meg tudták javítani. . Üzemeink, termelőszövetkezeteink napról napra több magasabb technikájú gépet kapnak, melyek kezelése és jó kihasználása magasabb tudást követel meg a dolgozóktól- Azok a dolgozók, akik nem ismerik fel ön maguk képzésének jelentőségét, nem érzik a magasabb tudás szükségességét, a fejlődés nehézségeibe fognak ütközni és nem fogják tudni felvenni a versenyt azokkal, akik önmaguk képzésével együtt haladnak a fej’o- . déefeelA dolgozók általános iskolái nemcsak közismereti tárgyhó, adnak magas képzést a dolgo /óknak, hanem megfete’ö ideológiai oktatásban is részesülnek. Pártszervezeteink, a szakszervo zet, általában tömeg-szerv cze- teiiik, a nevelő'e&tü’etek ós ma guk a már beiratkozott hal i ga tók is tegyenek meg mindent a felvi’ágos;tó munka eszközével, hogy üzemeink. tormel őszövet kezeteink dolgozóinak ezrei jo- 1 értekezzenek a dolgozók általa nos iskoláiba. A NYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK ÚJABB SORSOLÁSA A II. pártkongresszus, valamint a. minisztertanács takaró kössági határozata óta az, egyéni pénz'takarékossági mozgalom hata’mas mértékben megerősödött. a dolgozók mind szélesebb tömege kezdi ismerni a szocialista takarékosság s ezen belül az egyéni pénztakarék osság nagy jelentőségét a szocializmus építésébenGerő elvtárs szavai, amit a II. pártkongresszuson mondott; »Munkásosztályunktól, do ..gozó paraszt ságunktó’, népünktől azt kérjük, hogy addig is, áruig ha talmas beruházásaink révén iparunk és mezőgazdaságunk nagy- tömegben fogja ontani a legkülönbözőbb fogyasztási javakat, takarékoskodjék, a magánéletben“ — már gyökere' vert a város és falu, do’gozóiban, amikor megértették dolgozóink azt, hogy az egyéni takarékosság a ma gunk hasznát, a haza javát é-s a béke ügyét szolgáljaAz egyéni pénztakarékosságnak, a betétgyűjtésnek egyik (Szovjetunió dolgozói között is) igen elterjedt és népszerű forrná- ia: a nyereménybetétkönyv- Ennek ’ényege az. hogy a dolgozó rövidebb-hosszabb időre mégta karban! szánt pénzeit nyeremény be'étbe teszi, s pénze felett bármikor szabadon rendelkezik- A nyereménybeté' könyvek sor és eo r o z-a t sz ám mai vannak e'látva- S kamattérítés helyett negyedévenként kisorsolják a nyereménybetétkönyveket. A nyeremény a betétkönyvben élbolyé zeit betéti összegek negyedévi átlagának 200 százaléka. 100 százaléka, illetve 50 százaléka tehet. A pénzügyi szerveink ma, to-én rendezik meg a nyere- ménybe'tefckönyvek újabb sorso lá-sát az Országos Takarékpénztár Központjának helyiségében- A dolgozók nagy érdeklődéssel várják a nyereménybetétek- sorsolását- A megindu't íelvilágosl tó munka nyomán megyénk «arész területén a dolcozók egjr másután váltják a postahivataloknál és takarékpénztárban a nvereményhetétkönyveket SPORT Nagykanizsán miért megy jól és Zalaegerszegen miért megy rosszal az alapfokú tornász GsB? Zalaegerszeg-—Nagykanizsa -1 *.1. Az első olvasásra talán furcsának tűnik fel ez az eredmény, azonban a későbbjeik folyamán ér betűvé válik, A sportfejlesztési terv részidő- szakainak kiértékeléseikor .Zalaegerszeg az MTIIv.ban mindig megelőzte ve ó.yfársáf. Nagykanizsát. A jobb eredményekért folyt a verseny a két város kö. zör-t és tegyük hozzá, hogy a verseny hasznosnak is bizonyulj;, mert Nagykanizsa az utolsó idők ben sokat javító,tí MHK-munká- jában és jól felzárkózott Zalaegerszeg mögé. Azonban az utoL érés nem sikerült, még kevésbbé a megciőzcs- így az MJlK-ver- suiiyt Zalaegerszeg nyerte, as eredmény tehát 1:0 Zalaegerszeg javára. ‘ Befejeződött aZ MHK. ö’-kezdő- dó;tt az alapfokú tornász CsB. Nagykanizsán szorgalmasan készültek rá, Zalaegerszegen csak iniinel-ánmiaí. Nagykanizsának nehezebb dolga volt e tekintetben nur.t az MHK-versenyben vesztes lejt, Zalaegerszegnek jóval köny- nyebb, mert győzött és igy ren delkezett azokkal az előnyökkel, amelyeke' az MHK jelent a lornászbajnokságban .is, Sajnos, ezek az előnyök ezideig k'liasz- -lálatlanok, mert sem a sp°rtkö rak sem az üzemek nem éltek velük. Az előnyök: jól sikerül] MHK-napok. próbázások. ké; es félezer tepróbázojt dolgozó, szin. to kiabálnak a sportkörök feié: ,,Iu+ vagyunk, tornászni, vei’senye zni akarunk az alapfokú tornászbajnokságban, ne féljetek, nem vallatok szégyent velünk, merj ez MHK-ban is inegálJruk a helyünket és Nagykanizsával szemben megszereztük nektek az elsőséget. ' Miért nem karol ok fel most te bennünket? Talán elég volt a dicsőségből, vagy el. fáradtatok? Hiszen mi próbáz- 'unk és ti fáradtatok el?“ Igv beszélgetnek • az ..elönvök“ egymás közö‘t és bár többszőr kifejezésre juttatták a sportkörök előír,, hogy tornászni és tornászni akarnak. Zalaegerszegen nagyon kevesen hallgatták meg kérésüket. És i'f felmerül a kérdés, liogv miért. Miért kezelik a tornát ilyen mostohán Zalaegerszegen? Miért kell azt tapasztalni, hogy még a tavalyi rosszul sikerült I- alapfokú tomászbajnokságnái is rosz. szabb eredmények élé nézünk az idén. Talán a spor körök és az iskolák ezen a téren vissza akarnak Lj’odn» Zalaegerszegen? Vagy talán Pató Pál módján gondolkodnak? Egyiket sem akarjuk. fejjé élezni. Sakkal inkább fennáll az az esel, hogv az üzemek. sportkörök félnek a kisebb- nagyobb nehézségektől, ezért a kényeimetebb megoldást váiasz. to'tát: ügy is kevés a tornaterem. ami van. annak jórészét lefoglaltok a kosárlabdázók, röp- labdázók. az atlétáknak már alig marad tolpalattnyi hely. nekünk még annyi sem kerüln° ezért nem bajlódunk sokat a tornával, nem aevezünk egy csapa, O’ sem az alapfokú tornász CsB .re. Ezzel aztán le is van tárgyalva az egész tornászbajnokság. Az ilyen felületes elin'ézés következménye aatán az, hogy Zalaegerszegen alig 10 egvnéháiy csapat, nevezett a bajnokságra. Abban a városban, ahol se szeri-se száma a iusebb-nagyobb. labdarugóc^a pa‘oknak ahol rövidesen NB Il-es mérkőzések is lesznek. a szám ijesztően kevés. Természetesen ezzel nem az- akarjuk inon. dato, hogy kizárólag labdarugókat kell szerepeltetni a tornász- bajnokságban. A ruhagyár jó kezdve a legktecbb vállalatig ary- nyi üzem van Zalaegerszegen, hogv. ha mindenegyes üzem csak egv csapatat nevezet- volna^ a baj loksácba akkor is a j'eíeőlegi. nek többszörösére rúgna a b'eno- vezatit csapatok száma. Hát még, ha egy üzem férfi és női, vagy még több cs&pattal névsEet/ voí^ na* Hogy ez n©m igy történt, azér3 kizárólag a sportszer-veik, eport* körök és üzemek felelőseik. Nemi fogtak hozzá idejében a szervciw zéshez, kiengedi ék kezükből aa Irányi-ást. lebecsüljék a tornász.« sport jelenitőség'ét. figyelmen kívül hagyták a dolgozók eziráírni kívánságát és most kapkodnak: fűhöz-fálhoz, a bajnokságnak máit el kelKt! volna kezdődnie, de még semmi jel nem inukat arra, hogy Zalaegerszegen az alafoku tornász CsB .ben valami is tör. 'érme. Egész más a helyzet Nagy* kanizsán. Idejében elkezdődött a szervezés, az üzemek, sportkörök 'több csapatot neveztek, az edzések szépen folytak és a jó munka eredményeképpen január 6-án már élik-adódott a bajnok. ?ág elődöntője. Az elődön oben, a csapatok szép számban vettek részt, a versenyzők jó félkészü. Iésről tettek tanúságot, áraiéban az egész Verseny jól sikerük* Nem kétséges', hogy NagykanU zsán a továbbiak során is sokat hallunk a tor íászbajnokság síké. réről. Ha a két város tornászniunlcá- j ában összehasonH-t ást teszünk, nem nehéz megállapítani, hogy eddig Nagykanizsa sóikkal előbbre van. Az alapfokú toraása CsB aem szerepel ugyan a sport* fejiesz ési tervben, azonban ez nefn lehet akadálya annak, hogy a kéj város versenyezzen egyH mással. Mivel az MHK-ban Nagy. .kámzsa liivla ki Zalaegerszeget^ azért most -Zalaegerszegen van a sor. Mint már említettük az MHK-ban Zalaegerszeg győzőt“, mos* Nagykanizsa tornában egyenlített, az eredmény tehát 1:1. Várjuk .az eredmény további alakulását Sz. Gy< A SZERKESZTŐSÉG ÜZENI; Kovács Ferenc csonkahegy*» háti uttöcőpajt'ás a VI. osztályJ ba jár- Már most azon gondol* kodik, hogyan tudná legjobban segíteni a szocializmus építését, a terv megvalósítását. Mi is le4 gyen? Versben irta le gondola-* teli- í Válassz, pajtás, amit akarsz, ! örülj neki, hogy választhatsz* Ám nem igy volt ez a muriba', Gond o'j vissza a sorsunkra-. Választhatott úri gyerek, ’ a szegény meg csak kesergett* Hiába volt rá fogalma, _ j nem volt szabad tanulnia* Nem »bírta a szegény paraszt a tulmagas tandijakat. j Azért keltett dolgozniok, __ f hogy ne kefljen koplainiok» ? Kovács Ferenc pajtás Eűérnőiy lesz. Tudja jól, hogy a tervi megvalósitáeálioz, a szociai ista építéshez sok. jól képzett 6zak“ emberre van szüksége a dolgozó nép áriaménak- Kovács Ferenc jól választott — most tanuljon,' hogy valóban értékéé ember te* gyen belőle! * Apróhirdetés ALAPFOKÚ gépkocsi-vezetői vizsgával rendelkező gépkocsi4 vezető személy, vagy teher* gépkocsira eíhelyezk"dne« (Eset'eg kocsikísérőnek is)« Tóth István Zalaegerszeg, Kossuth Laios-utca 58. ez- (352)5 SZARVASBÖRT darabokat ia veszünk, Nagykanizsa Köztisztasági Vállalat- Deák'tér 13(39)' AZONNALI batepéste keresünk kőzénfoku vizsgával rendelkező tehergépkocsivezefő". Jelentkezés irásb:p vagy személy emit Lovászi K5cte.itermelő Valtelyt Lovászi Munkaügyi osztály. (47) négykerekű üzterii kézikocsi eladó Samu és Tóth vaske- reskedé'ében, Nagykanizsa Somogyi Béla-u. 27. {40$ Ä takarékosság mérlege