Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-18 / 14. szám

Hogyan fettem tszes-fag és mit hozott a íelsza hadul ás 'A felszabadulás előtt a Icge’nyo. mo.tabb életben éltem- Szüleim a papok birtokán cselédek vol­tak- Apám látástól vakulásig dolgozo t, &őt még éjjel is- Még sem vo't meg az a megélhetés, lanti egy család ■ nyugodt, bol­dog életéhez szükséges. Szüleim azon törekedtek, hogy gyermekeiket felneveljék- abból a nyomorból, mibe ők éltek. Ez nem lehetett, mert az ur nem engedte. Még az elemi iskolát is alig tudtam elvégezni, mert az ur mindig azt mondta: szüksé­gem van rád a gazdaságban- Változás történt. A Szovjetunió általi felezaba. ditás után íöldet kaptunk. Sokat dolgoztam a földön, szán tottam, kaszáltam, de tudtam aßt. hogy magunknak dolgozom. 1949 ben ÉPOSz-tag lettem-Meg ismerkedtem pár-unk helyes po Mókájával- Megértettem Rákosi e’vtárs szavát, mikor felhívta a dolgozók figyelmét a nagyüzemi gazdálkodásra. Éreztem, hogy Rákosi elvtárs jót akar, előttem volr a Szovjetunió példája. Megbeszéltem szüleimmel és aß összes földünkké’ beléptünk a termelőszövetkezetbe. Meg kell említenem, hogy sok kezdeti ne­hézségen kellett keresztül— menni, de már kiküszöböltük őket. A tszcs ben sok felvilágosí­tó munkáé ke'lett végeznem kát az ellenség elleni harcra. A pártvezetőség ujjávélasztaisa so i án a párt és a dolgozó nép biz va bennem, megválasztott a falusi alapszervezet titkárának- A legnagyobb erőmmel és tudá­sommal végeztem a munkám úgy a párté pit és, mint a begyüj té:s terén- Most újabb megtiszteltetésben részesültem, Pártunk 3 hónapos párt iskolá­ra hozort, hogy tovább fejlesszem e'méleti tudásomat, megtanul jam még mélyebben szeretni a pártot és felszabadítónkat a di­cső Szovjetuniót. Sokat tanulok, amit majd odahaza tovább adok a dolgozóknak, hogv ők is meg­tudják, mit adott a Szovjetunió, hogy kell harcolni a béketábor megerősítéséért. Bője Erzsébet HÍREK — MSzT I- körzete Nagybani zsa Ady-ü- 13 szám alatt (volt Vida vendéglő) 20-án este G óra­kor MSzT műsoros délutánt tart. Utána tánc. Belépődíj nincs. — A nagykanizsai Földgáz­üzem Vállalat ái'andó éjjel nap­pali gázügyeleti szolgálatot tart. Sürgős eseteket a 11—73 telefon­számon kell bejelenteni­— A NAGYKANIZSAI állo­inásförökséo közli, honv január 13 tói, v'asárnantól kezdve a kö vetkező vonatok nem közleked­nek: Nagykanizsa—Pécs von a- ’on: 2416 számú, amely indul* Nagykanizsáról 15 23-kor, 2417 számú, 3in**lv érk<*-ett Nagyka­nizsára Í1 32 kor. Nagykanizsa— Budapest vonalon: Az eddig va­sé»- és üunennanon közlekedett 1202 számú, amely érkezett 12 22 órakor és a 1201 számú amely indult 17-40 érakor. A Nagyka­nizsa—Szombathely vonalon n*m toriéul változás* KlOSz-szervezetek feladatai az 52-es évben Az MDP II. kongresszusa irányt mutatott az egész magyar dolgozó répnek. A kisiparos ve­zetők e é is fokozottabb felada tot állított. Főképpen a kisipari szövetkezetek alakítása terén- Zala megyében ezen a vonalon le vokunk maradva, mindössze 6 KTSz működött. A kongresz- szus után hozzáláttunk a kisipa- I ri szövetkezetek megszervezésé hez és felvilágosító munkával e'értük, hogy rohamosan alakul­tak a szövetkezetek. Példával jártak elől Zala!övő és Pacsa szövetkezeti község kisiparosai, akiket követtek a városok, já­rások és községek kisiparosai. Az év végére 30 ra emelkedett a KTSz-ek száma- A működő szö­vetkezetek bekapcsoltak a térvm u nkák elvégz és éb e- A KTSz ekben megkönnyült és iobbíá lett a kisiparosok he'yze- te: tágas, jól felszerelt, műhe­lyekben dolgoznak, nincs anyag problémájuk, zavartalan lett éle­tük. Ennek következtében roha­mosan megindult a szövetkezés, A megye kü’önbözo részéiből jönnek a kisiparosok kérései, hogy területükön alakítsuk meg a KTSz t. A IviOSz-azervezetek munkája nem merült ki a szövetkezetek szervezésében- Rendszeresen fog­lalkoztunk a kisiparosok neve­lésével, oktatásával és anyög gazdálkodási kérdé-eíkk"I- Rend szeresen megtartottuk taggyűlé­seinket és KiOSz-napjainka-t. ahol a vezetőség beszámolt a végzett munkáról, ismer'ette az ! 'előttünk álló feladatokat. A kisiparosok oktatására az ősz folyamán Zalaegerszegen és nem értették meg, hogy magunk javára dolgozunk- Sokat olvas­tam a Szovjetunióról, a kolho­zaikról és meggyőződtem: igy boldogabb életünk lesz, amit már el is értünk. Megvolt a lehetőség a tanu’ásra. Megta nult am, hogy mi a párt és mik a célkitűzései. Mikor megértet­tem, kértem magam tagjelölt­nek- Rov'd időn belül bekerül­tem az é'csap at tavainak sorá­ba- A párt megadta a lehető­séget. bov még tnóbet tanul jak. 3 hetes páteiskoteía kül­dött, majd 5 hetes titkárképző­re, hogy elsajátítsam a marxi­lenini tanításokat, el tudjam mélyíteni a dolgozók között a párt a Sznvietunió . irAnh szere­tetek rá tudjam neve''ni dolgozóin APRÓHIRDETÉSEK PÁSZTOROKAT vesz fel a Be­lezned Legeltetési ' Bizottság. Jelentkezni a bizottság elnö­kénél lehet 157 szám alatt,1 feb­ruár 1 ig. (36) MENYASSZONYI ruhát, fáty’át­vennék- Cim a • nagykanizsai' kiadóban. (42) FIATALEMBER bútorozott szo­bát keres azonnalra. Cím a nagykanizsai kiadóban. (43) Nagykanizsán aktíva tan folya­mot indítottunk. Zalaegersze­gen, Nagykanizsán, Lentiben és Nován Szabad Nép Baráti Kö­rök indultak be- A KiSzöv vei karö'tve a két városban termé szettudományi előadásokat szer­veztünk melyre a kisiparosok szívesen járnak, érdeklődéssel fi- rveük az előadásokat. Korno'y feladatok várnak a KiOSz szervezetekre az 1952 ee évben. Ennek eredményes vég nehajtását megköveteli tőlünk pártunk, kormányzatunk és _ a feszült nemzetközi he’yzet. Biz­tosítanunk kell, bogy a kisiparo­sok családtagjaikkal együtt egy­ségesen sorakozzanak fel mind- annyiunk békéjének harcos meg védésére és segítsék elő a ma­guk vonalán a szocializmus mi­előbbi megvalósítás db Ennek érdekében minden alap- szervünk kidolgozta az 1952- I. negyedévi tervét. Az alapszervek munkát érvéi t ak t iva értek ezl e t e - ken átbeszéljük és felbontjuk a tervet, hogy minden aktívánk udja, mit kel! elvégeznie. A ter­vet azr ten részletesen fogjuk is­mertetni a tagsággal a január­ban megtartandó taggyűlésein­ken, ahoi a kairtársak minél na­gyobb számú megjelenése, hoz zászolása és bírálata hozzásegít bennünket minél eredményesebb munka elvégzéséhez, hogy a ervnegyed lejártával jelenthes­sük pártunknak és felsőbb szer­veinknek. hogy mi is hozzájárul" lunk a hatalmas Szovjetunió di­ai vezetett béketábor erősítésé hez­Lengyel Lajos SPORT Nagy küzdelmek, váratlan eredmények a Megyei Tizek Bajnokságában Szombaton és vasárnap rendez­te m;g a MTSB Nagykanizsán a megye legjobb férfi asz-a’iíenis-ze- zőinek részvételével a Tizek Baj­nokságát. A bajnokság igen nagy küzdel. met és nem ván eredményeket hozott. A küzdelem nagyságára •e’llemző hogy a 4. és a 9- he­lyezett között csupán 4 pontnyi különbség vök. A bajnokság valamennyi szá­mában zalaegerszegi versenyző győzött és ez a tény híven bi­zony i'ja azt a fejlődést, melyet Zalaegerszeg asztali(e.aisz sportja alig egy esztendő ala-U elért. Férfi egyéni: 1. Péter (Zala egerszeg), 2 Polai (Nagykanizsa) 3. Zsidó (Zateegerszeg), 4- Deák (iSfagvIíanizsa). Férfi ifjúsági egyéni: 1. Géri (Za aegerszeg) 2. Dobó (Nagyka. nizsa), 3. Nádasi (Nagykanizsa) 4. Takács (Zalaegerszeg). _ Férfi páros: 1, Bánlrdi—Zsidó (Zalaegerszeg). 2- Gondy—Péter (Zalaegerszeg), 3. Baranyai—Kő rös (Nagykanizsa). 4. Bacsy—Deák (Nagykanizsa). Férfi egyéniben Péter biztos védő játék kai, S győzelemmel szerezte meg a bajnokságot Egyeflen vereségét akikor szen­vedte el, amikor bajnoksága már! biz-os volt. Polai jó kezdés után az utolsó mérkőzésekre elvesz­tette biztonságát és Zsidó ói, majd Pétertől vereségei1- szén ve. delt. Zsidó a második napon ’á.szop csak jól. d- ez is elég volt a harmadik hely meg-zerzé. séhez. Deák hármas holtverseny mán sz.rezte meg a negyedik he­lyet. Az ifjúságiaknál Géri veretlenül nyer|e meg a bajnokságot. S'i’u- sa még kiforratlan de já ék a színes és labdaérzéke máris jó. Dobó formán kívül jáp'zo t. GérL melled Takács is legyőzte- Ná­dasi és Takács lelkesen küzdőt, tok. Párosban a Bánhidi—Zsidó pár jó párosjátékkal biztosan overt a másik zala? gemzegi pár előtt. Baranyaiék időnkén1 .leni értették meg egymást, a Bácsi—* Deák pár messze van tavalyi for., májától. A nagy verseny zavartalan !e- bonyoli ásáért a nagykanizsai városi TSB érdemel dicséretet. OLVASÓK A KÖNYVEKRŐL Kálócíám Kónya Kálmán dol­gozó paraszt a minap hétért a földműves-szövetkezet boltjába. Megállt a pult előtt, kicsit gon. dolíkodoét. aztán elkezdte: — Hát betol' öltem már a hatvanadik évemet, de még min­dig fiatalnak érzem magam ah­hoz, hogy okos dolgokat tanul­jak! A boltvezető nem tudta mire vélni Kónya Kálmán kijelentésé'. Kónya Kálmán látva a bök ke­zelő csodálkozó arckifej ezés&t, így folytatta: — Itt van ez a könyv — és felemel.e a pultról a négyzetes kukorica érmésről szótő füzetet. —■ Multkorában vásárosain ezt. Elolvastam és most már világo­sabban látom hogy hol kövesem el a hibát.;. Tavaly ke féle ola­josmaggal kísérleteztem. A rici­nus bevált, jól is íize'etb a má­sik meg ki se bujt a főidből. — Ehrenburg szovjet iró köny- megértí ttem, hogy az egyik föld jó. a másik meg nem alkalmas olajosmagvak , termesz1 ősére. A könyvbü! aztán megtudtam, liogv hogyan lehcf a földet alkalmassá ’enni. Hiába na, maga kárán ta­nul az okos. — Hát ezért érzem én még fia. tahiak. magamat a tanulásra. Zala megye déli csücskében a ha1 árment. Nemes lép községben nagy silkere volt a Téli Könyv* vásárnak Dolgozó parasztok, ha­tárőrök. fiatalok és öregek váló. gaf ak a könyvek között. Itt vá­sárolt könyvet Bállá Imre ha ám őr is. Egv vaskos könyvet főn- gát a kezében, aztán nyúl a má­sikért — Elirenburg szovjet iró kényt, veit szeretem. Olvastam a Vihar-+- és most a Békéért című könyvét veszem me’g. A szovjet írók köny­vei nagy segítséget jelentenek számunkra. Ébersége:. hszssze. retetré, népűnk allko ás-iinalc megvédésére tanítanak bennün- keL Felcsillan a szeme ahogy meg­látja a púkon Devec^eri Gábort önkéntes határőr cimü könyvét. —. Ezt is megeszem, mert meg, aliogv beleolvasok. Iá‘orrt rólunk szól. öröm számunkra ilyen könyv. Itt a határszélen szem,1 öl-szembe állunk az ellen­séggel, Tito felbérel- ügynökeivel. Tanítsanak é? neveljenek ben* nünket a magyar irók, hogy ke* mény, elszánt védelmezői lehes­sünk naponta szépülő hazánk­nak...! fiádiómüsot' 1952. január 21—27-ig Állandó müsorszämok: KOSSUTH RÁDIÓ í.OÖ: Frissen, fürgén, hanglemezek -- 5-00: Lapszemle). — 5,80: Hangleme aek — C-00: Falurádió. — G.S0: Pang. lemezek — 7.00: Hírek. — 7.20: Hanglemezek. • közben naptár. — 7.3D: Műsorismertetés, —> 7.45: Ma gyár nóták közben kb 8-00: Lap Hzexnie — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek, I-I-ngpsujság 13-30: EPrek németül. — 14,0U: Hírek - IMS Hí­rek szerbül — 10.00: Rádióiskola. — 17.00: Hírek oroszai -- 13.00: Hírek szerbül- — 20.00: Hírek, — 20.20: Hl reft. 24.00: Hírek. — 0.20: Hírek franciául. -- 0.20: Hírek angolul. — Ü.SO: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ ü-öC: Frisson, fürgén hangleiaezek — 5.30: MHK negyedóra. — 5.45­Termelési lapszemle. — 5.55: Hang lemezek, közben 0.35: Előadás, 7.80: Hanglemezek — 8.00: Hang-lem«- zek, - 10.00: Hírek. - 11.30: Müsoj zárás. — 14.50: Hírek, - 15-00: Rádb iskola — 18.45: Hírei szerbül. 10.20: Hangos újság. — 21.00: Hírek HÉTFŐ. Kossu'h Rádió: 12.30 Honvéd Politikai Tisztképző In tézet zenekara 13.15 Szórakoz 'aló zene. 14.15 Zenekari muzsi. kei 15.50 Négy A kos zenekara 16.20 Mosf légy okos. Donion kos! 17.30 Dalolj velünk. 17.50- Jó munkáért szép muzsikát 19.00 Tánczen20.00 Hangos Ujcág. 20.45 Szovjet kórusok. 21.00 Es­küszünk Neked, Lenin elvtársi 21.35 Leninről szol az ének 22.25 Magyar muzsika. 23.10 Hí­res regények — hires operák. Petőfi Rádió: 15.00 Hegedű- verseny. 15.40 Donyeci bányá­szok 1610 Népi zene, 17.10 Le­nin 17.40. Népművelési híradó. 18.10 Tudományos híradó. 18.40 Filmdalok 19.00 Ember és világ 19.30 Szív küldi. 19.45 Cimbalom 21.30 Tánczene. 22.00 Szív küldi 22.20 Magyar tájak dalai. KEDD. Kossuth Rádió: 12.30 Hanglemezek. 13.15 Szórakoztak) zene, 14.15 Operettrészletek. 14.45 Operarészleek. 15,30 KoTiozdS" lók. 15.50 Keringek 17.10 Cseh­szlovák kantá ák. 18.00 Szép szó muzsika. 19.00 Egy f-du — egy nóta. 20,00 Hangos Újság. 20.45 Tavasz a fővárosban. 22.40 doszkvai hangverseny. Petőfi Rádió-’ 15.00 Szovje ’.enskairi muz.ilca 16.00 Déiui* án: hangverseny 17.40 Hanglemezek. 17.55 Muzsikáról mindenkinek. 18.40 Tánczene 19.30 Néphadse­reg együ'tesének zenekara. 21.30 Mi történik a világgazdaságban? 21.45 Operarészletek. 22.35 Ka- narrzene. SZERDA. Kossuth Rádió: '2.30 Szovjet népek dalai. 13.15 Szórakoztató zene. 14.30 Opera- részte{ek 15.30 Ifjú:ági énekkar 16.20 Vörös nyakkendő, 17.10 Tánczene. 17.30 Dózsa. György. 17.45 Üzemi műsor. 18.15' ’ Szív küldi 19 00 Építőipari félóra.' 20.00 Hangos- Újság. 21.00 Ko- dály-művek. 22.25 Szórakozílató zene. Petőfi Rádió: 15.00 Zenekari muzsika. 15 30 A földkerekség- egynegyedén 16.30 A dollár álarc nélkül. 16.00 Históriái dalok és virágénekek. 17.30 Gyerra'kzene 17.40 Falurádió. 18.00 Népzene­13.40 Tánczene. 19.05 Üzemi mű sor. 20.10 Elme e’d tanác adás 21.30 Tánczene, 22 00 Operarész­letek. 22.30 Népi zene. CSÜTÖRTÖK. Kossu'h Rádió: 12.30 Üzemi énekkar. 14.15 Gyer­mekű js ág 14,50 Szövetkezetiek — elbeszélés. 15.30 Népek dalai. 16 15 Politikai Kör 17.10 Nép. b d ereg híradója. 18.20 Táncze- ne. 19 00 Egy falu — egy nóta. d).00 HangOi? Újság. 20.45 Hu oy.di László — operaházi köz veti'*és. 23.45 Népzene. Petőfi Rádió: 1.5,00 Zenei Új­ság. 16.10 Szabó Ferenc művei­ből. 16:40 A nemzet napszámosai. 17.00 Zenekari hangverseny. 17.55 Glinka-művek 18.40 Szív küldi 19.00 Az ötéves terv nyo­mában. 19.30 Hangverseny, 2Í.30 Ügyviteli sorrend. 22.05 Mcgyar művészek muzsikálnak PÉNTEK Kossu'h Rádió: 12.30 Fuvószene. 13 15 Lakaíos-zsnelmr 14.15 Szórakozfaló zi:ne. 15.30 Saljapin énekel. 15.50 Szovjet If- jurági Zenekar. 16.20 A cél elüt. 17.10 A magyar opera története 17.40 Hanglemezek. 17.55 Tánc- zene 19.00 Politik:! Kör. 20 00 Hangos Újság. 20 45 M.gyar lán­cok. 20.55 Szimfonikus zene. 22.25 Cserhái dalok. 23.10 Szórakoz­tató zene. Petőfi Rádió: 15.00 Hangleme­zek. 15.25 Nemzetközi kérdé ek 15.40 Napfényes tájak 16.00 Ope- re tn'é'z'.e'ek. 17.00 Szív kü’di 18.40 Üzemi kórusok 19.00 Egy falu — egy nóte. 19.30 Jó mun­káért szép muzsikái*. 20.00 Len­gyel da-ok 21.30 Közös utón. 21.55 Tánczene SZOMBAT. Kossuth Rádió: 12.30 Veress Károly zenekara 13.15 Szimfonikus zene. 14.15 Hang’emezek. 14.30 És az éle' megy tovább 14.50 Üzemi mikor 16.10 Szovjet napok — szovjet hnberek. 16.20 Tánczene 17.10 Zenekari muzsika. 17.50 Falurá­dió 18.25 Dankó-daick 19.00 Egy falu — egy nóta. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Üzemi műsor. 21.30 Szegedi irolá 22.25 Tánc éjfélig. Petőfi Rádió: 15.00 Ifjú'ági kórusok. 15.40 Elszámolás. 16.25 Ipari szakVíifolyant. 18.50 Szív küldi. 17 10 Tanu junk énekszó­ra ereszül. 17 40 Magyar dalok. 18 40 Támzene 1930 Mindenki epe- rája. 21.30 Szovjet és magyar könnyű zene. 22.30 Népszerű d-il- Ismok. VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 8 30 Néphadsereg hír dója. 9.00, Egy fajú — egy nőj a. 9.30 Zenés fejtörő. 10.30 Békeműsor, 11.25 Lengyel Zenei Héj megnyitó hangversenye. 13.00 Zenés posta. 14.15 Üzemi műsor. 15.30 Nép­dalok. 16.30 Népda ’kantáták 17.15 Népi zene. 17,40 Kincses Kalendárium. 19.00 Tánczene. 20.00 Hat'rimss c-rő 21.30 Toto- hirek 22.10 Tánczeno. Pe‘öfi Rádió: 8.00 Dalok. 3.30 F-jurádió. 11,00 Miska bá, esi lemezesládája 12.50 Verdi operáiból. 14.00 Hangverseny. 15.00 Kérdezz — feletek. 15.20 Tömegdalok. 15.30 Külpolitika, 15 45 Gyermekszinház. 15.40 Szív küldi. 17.40 Tánczene. 18-40 Hókuszpókusz — rádiói i'ék. 19.50 Operate zl-'lek. 20.10 Nép­zene. 21 30 Fuj. süvölt n Mátra szele. 22.10 Hegedű. 22.35 Opera- r észle tok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom